385 találat a(z) építési jog cimkére

20/1976. (VIII. 12.) PM-ÉVM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A lakásépítő szövetkezetről szóló 6/1971. (II. 8.) Korm. rendelet 10. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az igazságügyminiszterrel és a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával, továbbá a 7. § tekintetében a munkaügyi miniszterrel egyetértésben - a következőket rendeljük:
A rendelet hatálya a 6/1971. (II. 8.) Korm. rendelet alapján működő lakásépítő szövetkezetre, valamint a lakásépítő és fenntartó szövetkezet építőtevékenységére terjed ki.
E rendelet alkalmazása sz...

17/1976. (VII. 23.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A termelést közvetlenül irányító építőipari műszaki dolgozók anyagi érdekeltségének növelése céljából a munkaügyi miniszterrel, az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben az alábbiakat rendelem.
A rendelet hatálya kiterjed
az építőipari ágazatba tartozó állami (tanácsi) kivitelező építőipari vállalatokra, valamint
az építőipari ágazatba t...

15/1976. (VI. 23.) PM-ÉVM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A kohó- és gépipari miniszterrel, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével - a fővállalkozási és koordinációs vállalkozási tevékenység finanszírozási rendszerét illetően a Magyar Nemzeti Bank elnökével - egyetértésben a következőket rendeljük:
E rendeletben szabályozott pénzügyi feltételeket akkor lehet alkalmazni, ha a beruházás megvalósítására irányuló vállalkozási szerződést a 2-4. § szerinti fővállalkozásra, vagy az 5. § szerinti koordinációs vállalkozásra meghatározott feltételekkel kö...

16/1976. (VI. 23.) PM-ÉVM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A vállalati jövedelemszabályozás rendszeréről szóló 28/1975. (XI. 15.) MT rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján - az Országos Tervhivatal elnökével, a munkaügyi miniszterrel és a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben, továbbá az érdekelt ágazati miniszterek (országos hatáskörű szervek vezetői) véleményének figyelembevételével - a következőket rendeljük:
A beruházások szervezését és lebonyolítását főtevékenységben végző vállalat (a továbbiakban: megbízot...

3/1976. (II. 11.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A dolgozók lakásépítésének a munkáltató szerv részéről történő fokozottabb támogatása érdekében - a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterrel, a Szakszervezetek Országos Tanácsával, a Termelő Szövetkezetek Országos Tanácsával, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben - a következőket rendeljük:
A 26/1971. (VI. 24.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"1. § (1) ...

19/1975. (IV. 26.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A Szakszervezetek Országos Tanácsával, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendeljük:
A 26 1971. (VI. 24.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet a következő új 16/A-16/C §-okkal egészül ki:
"16/A. § (1) Az 1. § (1) bekezdésben felsorolt munkáltató szervek a társadalmi munka keretében végzett és ilyen célra felajánlott rendkívüli teljesítmények ellenértékéből a lakásépítés támogatására a (2)-(4) bekezdésben foglalt...

17/1974. (XI. 2.) ÉVM-MüM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az 1974. évi munkaidőbeosztásnak egyes munkaszüneti napokkal összefüggő megváltoztatásáról - az érdekelt miniszterekkel (országos hatáskörű szervek vezetőivel), valamint az érintett szakmai szakszervezetekkel, továbbá az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben - a következőket rendeljük.
A rendelet hatálya
az építőipari ágazatba sorolt kivitelező tevékenységet folytató állami, szövetkezeti vállalatokra, vállalati rendszerben gazdálkodó egyéb szervezetekre és jogi személyiségek...

16/1974. (X. 23.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az 1/1973 (I. 26.) MüM számú rendelet végrehajtásaként a középfokú végzettségű szakemberek továbbképzését az építésügyi ágazatban - a munkaügyi miniszterrel, az építményfajta szerint illetékes miniszterekkel (országos hatáskörű szerv vezetőjével), az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete, valamint a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi...

20/1974. (VII. 1.) PM-ÉVM-MüM együttes rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A Szakszervezetek Országos Tanácsával, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendeljük:
A 26/1971. (VI. 24.) PM-ÉVM-MüM számú együttes rendelet 11. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) A munkáltató szerv a lakásépítési alapból kölcsön nyújtásával a dolgozóinak csak olyan lakóházépítését (vásárlását) támogathatja, amelyhez az egyes lakásépítési formák pénzügyi feltételeiről és a szociálpolitikai ...

6/1974. (III. 22.) MüM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az 1012/1974. (III. 22.) Mt. h. számú határozatban kapott felhatalmazás alapján a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésiben a következőket rendelem:
Minden vállalat [Mt. V. 125. § (1) bekezdés c) pont], amely ipari, illetve építőipari szakmunkást képzettségének megfelelő munkakörben-, továbbá betanított munkást és segédmunkást ipari, illetőleg építőipari jellegű fizikai munkával foglalkoztat, 1975. január 1. napjától köteles az e rendeletben foglaltaknak megfelelően alkalmazni a mun...

3/1974. (II. 20.) MüM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A 34/1967. (X. 8.) Korm. számú rendelet 61. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az érdekelt miniszterekkel, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával és - az alkalmazottak tekintetében - a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben a következőket rendelem:
E rendelet hatálya kiterjed az ipar népgazdasági ágba és kivitelező építőipari ágazatba tartozó, s a munkaügyi miniszter által - az illetékes ágazati miniszter és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa együttes ja...

3/1974. (I. 30.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozó szerveknél, a tanácsi építő-, szak- és szerelőipari vállalatoknál, a tanácsi tervező irodákban és vállalatoknál, továbbá a kommunális szolgáltató vállalatoknál, valamint az építő- és építőanyagipari szövetkezeteknél az 1974. évi és az 1975. január havi bérfizetési napokat - a pénzügyminiszterrel, a Magyar Nemzeti Bank és a Kisipari Szövetkezetek Országos Szövetsége elnökével, továbbá az illetékes szervezetekkel egyetértésb...

18/1973. (V. 24.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

A munkások továbbképzéséről szóló 6/1972. (IV. 21.) MüM rendelet alapján, a továbbképzésben érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel, az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsával, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetével és a Helyi Ipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben az alábbiakat rendelem el.
az építőipari és építőanyagipari ágazatba sorolt vállalatokra, vállalati...

15/1973. (V. 13.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Építőipari Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály közzétételéről szóló 5/1970. (III. 25.) ÉVM rendeletet - az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel, továbbá az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben - az alábbiak szerint módosítom.
Az Építőipari Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály II. fejezet 2.131 pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"2.131 Gépek, be...

16/1973. (V. 13.) ÉVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

Az Építőanyagipari Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály közzétételéről szóló 11/1970. (IV. 26.) ÉVM rendeletet - az érdekelt miniszterekkel és az Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsával, továbbá az Éptő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben - az alábbiak szerint módosítom.
Az Építőanyagipari Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály I. fejezet 1.51 pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"1.51 Gépek, berendezések kezelését csak az azzal megbízo...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink