13121 találat a(z) társasági jog cimkére
BH 1991.1.38
Jogszabályok és jogi tartalmak
A Fővárosi Bíróság az 1988. november 9-én kelt végzésében az "AEROPALT" Betéti Társulás ellen indult felszámolási eljárást befejezetté nyilvánította, és rendelkezett a társulás bankszámlájának megszüntetéséről. A végzése indokolásában megállapította, hogy a társulás megszűnését az igazgatótanács 1987. április 15-én hozott határozatában mondotta ki. Az ezt megelőzően elkészített zárómérlege sem többletet, sem hiányt nem tartalmazott, ezért a felszámoló ennek alapján úgy nyilatkozott, hogy a tá...
BH 1991.1.37
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság végzésével elrendelte a felszámolási eljárás megindításának közzétételét a megyei állami építőipari vállalattal szemben. A végzés a Magyar Közlöny 1987. május 23-i számában jelent meg a hitelezőknek szóló azzal a felhívással, hogy követeléseiket harminc napon belül jelentsék be.
Az I. Építőipari Betéti Társulás (a továbbiakban: hitelező) az elsőfokú bírósághoz 1988. december 13-án benyújtott beadványában közölte, hogy az általa 1987. június hónapban bejelentett 2 067 216 ...
BH 1991.1.31
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az alperes kivitelezte a felperes konferencia-, sportcsarnok- és öltözőépületét. A módosított határidő 1987. március 30. volt, a műszaki átadás-átvétel 1987. július 31-én kezdődött és 24-én fejeződött be. Az érdekeltek 1988. szeptember 9-én kezdték meg és 16-án fejezték be az utófelülvizsgálati eljárást, amelyen összesen 1 336 610 Ft értékű hiányt és hibát állapítottak meg, amelynek kijavítását az alperesnek 1989. március 31-re kellett elvégeznie. A hibák kijavítása nem történt meg határidőre...
1990. évi XCVIII. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
1990. évi XCIX. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Országgyűlés a vállalkozási nyereségadóról szóló, az 1989. évi XLIV. és az 1990. évi XLIX. törvényekkel módosított 1988. évi IX. törvényt és az állami vagyon utáni részesedésről szóló, az 1990. évi L. törvénnyel módosított, 1989. évi XLIII. törvényt a következők szerint módosítja:
A vállalkozási nyereségadóról szóló, az 1989. évi XLIV. és az 1990. évi XLIX. törvényekkel módosított, 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: tv.) 1. §-ának (3) és (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés l...
1990. évi XCVIII. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
1990. évi XCIII. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az illetékek alapvető szabályairól, továbbá az igazgatási és bírósági szolgáltatások díjának megállapításáról a következő törvényt alkotja.
Öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, a közigazgatási hatósági és bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy az e törvényben meghatározott módon, de külö...
112/1990. (XII. 23.) Korm. rendelet
Jogszabályok és jogi tartalmak
A külkereskedelemről szóló 1974. évi III. tv. 29. §-ában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli:
A rendelet hatálya kiterjed a külkereskedelemről szóló 1974. évi III. törvény által meghatározott körben áruk, szolgáltatások és anyagi értéket képviselő jogok (a továbbiakban: áruk) kivitelére, illetőleg behozatalára.
Áruk kivitelére, illetőleg behozatalára
jogi személy,
jogi személyiség nélküli gazdasági társaság,
szakcsoport,
egyéni vállalkozó
(a továbbiakban együt...
1990. évi LXXXVI. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
1990. évi LXXXVI. törvény
Jogszabályok és jogi tartalmak
BH 1990.12.476 Természetes személyek szellemi apportként nem vihetik be gazdasági társaságba a másik alapító tag által harmadik személyekkel kötött - részükre "átadott" - átalánydíjas megbízási szerződések teljesítéséhez szükséges hazzáértésüket. Egy cég "goodwillje" viszont forgalomképes, vagyoni jognak minősül, s mint ilyen apportálható [1988. évi VI. tv. 22. § (2) bek., Ptk. 87. § (2) bek., GK 52. sz.].
Jogszabályok és jogi tartalmak
P. M., B. S., B. Gy., valamint a M. Rt. korlátolt felelősségű társaság alapítására irányuló társasági szerződést írtak alá 1990. február l-jén. Az alakuló társaság tervezett törzstőkéje 1 640 000 Ft volt. amely 500 000 Ft készpénzből és 1 140 000 Ft nem pénzbeli hozzájárulásból áll. A tagok törzsbetétje az alábbiak szerint alakult: P. M. és B. S. a társaság törzstőkéjéhez 410 000 Ft - 410 000 Ft nem pénzbeli hozzájárulással, ún. szellemi apporttal, B. Gy. 100 000 Ft pénzbetéttel, míg a M. Rt ...
BH 1990.12.479 I. Helyiségek bérletére vonatkozó jog vagyoni értékkel bíró jognak minősül. Állami vállalat üzlethelyiségek bérleti jogát gazdasági társaságnak csak ellenérték fejében engedheti át [1979. évi II. tv. 48. §, 51. § (3) bek., 23/1979. (VI. 28.) MT rendelet 68. § (1)-(2) bek.].
Jogszabályok és jogi tartalmak
A DB. Vendéglátó Vállalat, a MH. Ingatlanforgalmazási Leányvállalata, a T. Kft és a Z. Ltd. 1988. november 30. napján kelt alapító okirattal és az ugyanezen napon elfogadott alapszabállyal zártkörű alapítással a BSz. és V. Részvénytársaságot (tov. BV. Rt) létrehozta 500 millió forint alaptőkével, melyből az alapítók 280 millió forintot pénzzel, 220 millió forintot pedig nem pénzbeli betéttel teljesítettek.
Az alapszabály 5. pontja szerint a részvénytársaság alaptőkéje 500 db, egyenként 100 0...
BH 1990.12.484
Jogszabályok és jogi tartalmak
Az elsőfokú bíróság a cég bejegyzési kérelmének megvizsgálása során észlelte a közzétételi díj befizetését tanúsító feladóvevény hiányát és ennek csatolására - a törvényes következményekre történő figyelmeztetéssel - felhívta a kérelmezőt. A hiánypótlásra megszabott határidő eredménytelen elteltét követően az elsőfokú bíróság végzésével a bejegyzésre irányuló kérelmet elutasította.
A cég a fellebbezésében az elsőfokú végzés megváltoztatását a bejegyzési kérelmének megfelelően kérte. Előadta,...
BH 1990.12.480 Részvénytársaság új részvények jegyzésével is emelheti alaptőkéjét. Ennek előfeltételeként a cégnek legalább egyéves működésére vontakozó jogszabályi előírás, csak az 1990. február hó 1. napját követően hozott közgyűlési határozattal elrendelt alaptőkeemeléseknél hatályosul [1988. évi VI. tv. 301. § (3) bek., 1990. évi VI. tv. 86. §-a, 87. §-a, 88. § (1) bek., 96. § (3) bek.].
Jogszabályok és jogi tartalmak
A F. és O. Részvénytársaság cégbejegyzését 1989. október 5-én rendelte el az elsőfokú bíróság. A társaság a működését az alapszabály elfogadásával, 1989. június 30. napjától kezdte meg.
A részvénytársaság az 1989. december 6-án tartott közgyűlésen a 310 800 000 Ft alaptőke 644 100 000 Ft-ra emelését határozta el úgy, hogy az nem pénzbeli hozzájárulással, hanem új részvények jegyzésével történik.
A cég az alaptőkeemelés elhatározását 1990. január 5-én jelentette be az elsőfokú bíróságnak.
A...
BH 1990.12.482 Gazdasági társaság megszűnése esetén semmis a társaság tagjai között létrejött az a megállapodás, amelyben valamelyik tag a társaság veszteségéből a többi tagra eső részarányt átvállalja [Ptk. 570. § (4) bek.].*
Jogszabályok és jogi tartalmak
A felek 1985. augusztus 25-én jogi személyiség nélküli gazdasági társulást alapítottak bútoralkatrészek gyártására és forgalmazására. A társaság közös megegyezéssel 1986. december 31-én megszűnt. A társaság végelszámolásában a felek nem tudtak megegyezni és a felperes módosított keresetében 877 499 Ft kétszeres kifizetéséből adódó követelést, 3 358 000 Ft vagyoni részesedést, az 1986-os év eredményéből 42 000 Ft vagyonarányos nyereséget, valamint a felperes felróható magatartása miatt a társa...