200 találat a(z) székhely cimkére
Ipa-megosztás komplex módszer szerint Kérdés
Kft.-nek székhelyén kívül 2 telephelye van. Az egyiken folyik a tényleges tevékenység (gyártás), a székhely csak postacím, és a másik telephely egyelőre bérelt, a gyártást pár év múlva ide helyezik át. Az iparűzési adó alapja meghaladja a 100 millió forintot. Korábban amíg csak az egyik telephely létezett, addig a megosztás úgy működött, hogy az ügyvezető bére, autója (annak écs-je), illetve a bérleti díj voltak a mérvadó adatok (bér és eszköz) a székhelyen, minden más a telephelyet terhelte. A második telephelyen élő munkaerő nincs, uniós támogatás révén 2018-ban kezdődik el a telephely átalakítása, gyártásra való előkészítése, 2017-ben csak bérleti díj terhelte. Kell-e a második telephelyet a bérleti díj révén bele vonni az iparűzési adó megosztásába? Köszönöm ha válaszolnak, CsK
Egyéni vállalkozó székhely Kérdés
Katás egyéni vállalkozó székhelye jelenleg a saját lakása. Egyéni vállalkozásában internetes hirdetési felületet értékesít, amit akár egy internetkávézóból vagy könyvtárból is végezni tud, tehát székhelyre valójában nem lenne szüksége. Ez csak egy felesleges\elavult bürokratikus jogi maradvány számára. A lakását eladja, várhatóan 2-3 év múlva vesz újra lakást magának, addig szállodában vagy albérletben lakik, ahova nem jelentheti be a székhelyét. Az átmeneti időszakban milyen lehetőségei vannak, hova jelentse be székhelyét?
Helyi adó, ha nincs telephely Kérdés
Tisztelt Szakértő! Szántóföldi növénytermesztő egyéni vállalkozó vagyok, áfakörbe tartozom. A szomszédos megyében is van földterületünk, amit saját magunk, saját eszközzel és az alkalmazottakkal művelünk meg. Kérdésem az lenne, hogy ha azon a településen nincs székhelyünk, kell-e iparűzési adót fizetni? A válaszokat átböngésztem, de nem volt minden világos, például termőföld esetén 500 forint/aranykorona levonható? Milyen címen? Személyi jellegű ráfordítás mit jelent? Eszközhasználatra hogyan kell levonni? Megtisztelő válaszát köszönöm. Tisztelettel.
Címváltozás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Hivatalból indult eljárás alapján a bt. székhelyének címét Csokonai u. 27/a. helyett Csokonai u. 27/b-re változtatták. Hol, milyen szervezeteknél kell jelentenem a változást, illetve milyen teendőim vannak emiatt, hogy a helyett b. lett a házszám? Köszönettel: Török Heni
Székhely bt.-kültag lakóhelyén Kérdés
Tisztelt Szakértő! Van-e akadálya annak, hogy a munkát nem végző kültag lakóhelyén legyen a katás bt. székhelye, melyet térítés nélkül bocsát a bt. rendelkezésére? Köszönettel: Kereszturi Ildikó
Kézbesítési megbízott – székhelyszolgáltatás Kérdés
Tisztelt Szakértő! Ha egy cég székhelye a cég kézbesítési megbízottjának tulajdonában lévő irodaépületben van bejelentve, és a kézbesítési megbízott ténylegesen is átveszi a leveleket, akkor őt be kell jelenteni a NAV felé mint székhelyszolgáltató? (A cég viszont ténylegesen nem működik, alkalmazottja sincs a székhelyen.) Válaszukat előre is köszönöm.
Székhely bt. felszámolása alatt Kérdés
Tisztelt Szakértő! Év végi zárást követően a bt. lezárásra kerül egészségügyi okból. A bt. beltagja (1 bel- és 1 kültag van) a székhelyül szolgáló ingatlant eladta, folyamatban a kifizetés, később a kiköltözés. Kérdésem: kell-e új székhelyet bejelenteni, tekintettel a bt. felszámolására, vagy majd csak később iratőrzési helyet kell megjelölni?
Telephelyen történő értékesítés számlázása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Használtautó-értékesítő a bejelentett székhelyén kívül telephellyel is rendelkezik. Az értékesítések többnyire a telephelyen történnek. Van-e arra valamilyen szabály, hogy a számla kiállításakor az eladó címéhez a székhelyet vagy a telephelyet kell feltüntetni? Köszönöm szépen. Vágner Emília
Kéményseprés díja Kérdés
Tisztelt Szerkesztők! Több egyesületnek, alapítványnak, nonprofit civilszervezetnek könyvelek. A vezető, elnök családi háza több esetben székhely, telephely, iratőrzés helye stb. Valóban kell kéményseprési díjat fizetni ilyenkor? Köszönettel: Zsófia
Raktár, mint telephely Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem segítségét: Berendezési tevékenységet folytató kft. tárgyak/eszközök tárolása céljából egy nagyobb telepen (X. kerületben) bérel egy kis konténer raktárt (amely a tároláson kívül semmire sem alkalmas). A cég székhelye a 2. kerületben van bejegyezve. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben kötelező-e bejelenteni a X. kerületi címet, mint telephelyet a cégbíróság vagy a NAV felé? Válaszát előre is megköszönve tisztelettel maradok!
Építőipari tevékenység, iparűzési adó Kérdés
Szeptember végén alakult cég székhelyétől eltérő településen alvállalkozóként végzi tevékenységét várhatóan 2018. májusig. Állandó iparűzési tevékenység végzésére bejelentkezhet-e, és mit kell tennie ennek érdekében? Az ideiglenes bejelentkezés irreális, és kigazdálkodhatatlan.
Németországban végzett csőszerelési munka hol és hogyan adózik? Kérdés
Tisztelt Szakértő! Magyarországi székhellyel rendelkező, magyar adóalany új ingatlanon csőszerelési munkát végez Németországban, a megrendelő magyar kft., amely érvényes német közösségi adószámmal rendelkezik. A számláit hogyan állítsa ki, és be kell-e jelentkeznie Németországban adóalanyként? Köszönöm a válaszát! Üdv, Horváthné
Milyen címet kell a számlára írni? Cikk
A székhely vagy a telephely címét kell a számlára írni? – kérdezte olvasónk arra hivatkozva, hogy nem egyértelmű számára az áfatörvényben a számlázásnál említett cím fogalma. Magos Zoltánné adószakértő válaszolt.
Cégautó – mi számít munkába járásnak? Kérdés
Tisztelt Szakértő! Vállalatunk egyes munkavállalói számára céges autót biztosít, melyet magáncélra is használhatnak. Előfordul, hogy a vállalat székhelye helyett az egyik telephelyen végzik a munkájukat (munkaszerződésükben a székhely szerepel első munkavégzés helyeként). Kérdésem az lenne, hogy ha a vállalat székhelye útba esik a munkavállaló lakóhelye és a telephely között, akkor el lehet-e számolni a lakóhely és a telephely közötti teljes utat üzleti célú útként, vagy a lakóhely és a székhely közötti távolságot munkába járásként, vagyis magáncélú útként kell elszámolni, és csak a székhely és a telephely közötti út számít üzleti célúnak? Üzleti célú útnak számít-e az, ha a munkavállaló reggel a lakóhelyéről egyenesen egy üzleti partnerhez vagy egy másik telephelyre megy, amennyiben a székhely (ami a munkavállaló első munkavégzésének a helye) nem esik útba a munkavállaló lakóhelye és a vállalat telephelye között? Ha a telephelyen vagy az üzleti partnernél elvégzett munkát követően továbbutazik a székhelyre, az szintén üzleti célú útnak minősül? Ha a munkavállaló lakóhelye és a vállalat telephelye egy helységben van, a munkavállaló munkavégzésének első helye pedig a cég székhelye, reggel ide is utazik, de esetenként a munkanap végén a telephelyen is kell ügyet intéznie, és csak ezt követően megy a lakóhelyére, akkor a székhelyről a telephelyre történő utazás magáncélú vagy üzleti célú útnak minősül? Válaszukat előre is köszönöm!
Számlaadás telephelyen Kérdés
Tisztelt Szakértő! Masszőr egyéni vállalkozó székhelyén nem, de telephelyén végez tevékenységet. PTGSZLA-n jelenti le számláit, mivel nincs pénztárgépe. PTGSZLA-n pénz átvételi helye a telephely. PTGSZLA a kiállított számlái alapján készül, melyekre nevét székhelyét (nem telephelyét) adószámát írja. Helyesen jár-e el? Vagy a címként a telephelyet kell a számlákra írni? Az áfatörvény számlaadással kapcsolatos paragrafusainál nem egyértelmű számomra a cím fogalma ebben az esetben. Köszönöm!