116 találat a(z) lakásáfa cimkére

Új lakás építése esetén az alvállalkozó áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemély megrendelésére egy kft. új lakást épít. Az elkészült munkáról 5 százalékos áfát tartalmazó számlát fog kiállítani. Kérdés, hogy a munkában részt vevő alvállalkozóknak az áfa vonatkozásában fordított adózást kell alkalmazni, vagy pedig a 27 százalékos áfát számítják fel? Köszönettel.

Új építésű lakás áfája Kérdés

Tisztelt Szakértő! Állásfoglalást szeretnék kérni Önöktől a következő ügyben. 2015. 08. 03-án kelt adásvételi előszerződésben új építésű lakást vásároltunk a feleségemmel egy ingatlanforgalmazó/építő cégtől. A szerződésben 34 millió 815 ezer forint bruttó vételár szerepel, az áfa összege és százaléka nincs feltüntetve. Az ingatlant még nem adták át. Az lenne a kérdésünk, hogy ebben az esetben – mivel az új építésű lakások áfakulcsa időközben csökkent – az eladó/építtető köteles lenne-e az alacsonyabb áfakulccsal számolni, és ezáltal olcsóbban értékesíteni az ingatlant? Vagy ez az áfacsökkenés egy az egyben az ő nyeresége marad, mi pedig nem részesülhetünk ebben a "kedvezményben", ami a magánszemélyeknek járna? Segítségüket előre is köszönöm.

Ingatlan 5 százalékos áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! A vállalkozásomban újépítésű ingatlant vásároltam 2015. szeptemberben. A szerződés szerint 2015. december 31-ig az ingatlan árának a 80 százalékát 27 százalékos áfa mellett megfizettem. Az eladó az ingatlan árának 2016. évre fennmaradó 20 százalékát a kérésére a NAV-tól kapott állásfoglalás 2. pontja szerint szeretné a számláját kiállítani. Az állásfoglalás az alábbi linken olvasható: file:///D:/Users/dutka/Downloads/lakas_ertekesites_5_szazalek_afa_VEGLEGES%20(1).pdf Helyesen történne a számla kiállítása, ha az adásvételi szerződés az alábbiakat tartalmazza: „a vevő megvásárolja a kölcsönösen kialkudott mindösszesen bruttó X Ft összegű vételárat, amely tartalmazza a jelenleg 27 %-os mértékű áfaösszeget”? Álláspontom szerint az 1. pontban leírtak alkalmazandók, mivel én annak tudatában kötöttem meg az eladóval a szerződést, hogy tudtam, mennyi az áfa értéke, így nettó értékkel tudtam számolni. Abban az esetben, ha a 2. pont érvényesülne, úgy valós kár ér, mint vállalkozót, mivel a nettó értékem növekszik. Megtisztelő válaszát megköszönve: Bodnár Béla

Építkezés áfa-visszatérítési támogatás vs. 5 százalék Kérdés

Magánszemélyként építkeznék, szeretném igénybe venni az áfa-visszatérítési támogatást. Az anyagot a saját nevemre kérném. Leszerződtem egy kivitelezővel munkadíjra "építészeti munkákra", és később egyéb más vállalkozókat is igénybe kívánok venni (nyilászárók, áram stb.). A vállalkozó úgy értelmezi, hogy őt az áfatörvény kötelezi az 5 százalékos számla kiállítására (lehet igaz is). Ez viszont kizárna engem a visszatérítésből. A szerződésben nincs szó konkrétan szerkezetkész, félkész vagy kulcsrakész ingatlan átadásáról, csak a mellékletben szereplő munkák elvégzéséről, és azok átadásáról. A melléklet alapján amúgy önmagában elérhetné a szerkezetkész állapotot (falak állnak, tető rajta) – mivel lapostetős épület –, és nincs külön ács. 1. Mi számít egyáltalán ingatlan-átadásnak? 2. Ha például az alapot más végezné el, akkor is ugyanez lenne a helyzet? 3. Hogyan lehetne megoldani hogy 27 százalékos számlát tudjon adni úgy, hogy később ne lehessen ebből baja az adóhatóság felé (rossz számlázás miatt)? A szerződést tudjuk módosítani. Előre is köszönöm kimerítő válaszukat.

Kedvezményes lakásáfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ingatlanközvetítő adóalany ügyfelem egy építési vállalkozó által épülő többlakásos társasházból – melynek a lakásait ügyfelem értékesíti jutalékért – megvásárolt építés közben egy félkész állapotban lévő, 90 négyzetméteres lakást, 5 százalékos áfával. A megvásárolt lakást ügyfelem fogja kulcsrakész állapotba hozni, és utána értékesíteni kívánja. Azt szeretném megtudni, hogy a megvásárolt, félkész állapotú lakás áfáját levonásba helyezhetem-e a soron következő áfabevallásban? Milyen adókulccsal kell ügyfelemnek értékesítenie, ha a vevő magánszemély, és milyen adókulccsal, ha egy másik adóalany felé értékesíti a lakást? Ez így minősíthető első rendeltetésszerű használatba nem vett, beépített ingatlan értékesítésének? Az ügyfelem által a lakás kulcsrakész állapotba hozásához beszerzett anyagok, igénybevett szolgáltatások áfatartalma levonásba helyezhető? Köszönettel: Kauker Zsoltné

Vállalkozási szerződés – áfamérték Kérdés

Kérem szíves véleményüket, hogy egy vállalkozási szerződés alapján lakást építtető társaság a generálkivitelező által fordított áfásan számlázott vállalkozói díjra 5 vagy 27 százalékos áfamértéket számoljon az áfabevallásában?

Lakásáfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vállalkozás új lakást vásárol, amit bérbe szeretne adni. Az építőtől szerkezetkészen veszi azt át, majd egy másik vállakozóval kulcsrakészre építteti. Ingatlan-bérbeadásra bejelentkezett áfakörbe. Kérdések: – Fordított áfa alá fog tartozni az ingatlan áfája, 5 vagy 27 %? – Az áfa levonható? – Ha egy idő után eladja ezt a lakást a vállalkozás, akkor azt áfásan vagy mentesen kell-e számlázza? – A cégtulajdonosnak – aki magánszemély – is értékesítheti a lakást? – Felmerül-e valamilyen időkorlát ez ügyben, meddig kell bérbe adni a lakást? Vagy mennyi idő után értékesíthető a lakás? Köszönöm válaszát.

Lakásáfa Kérdés

5 százalék vagy 27? Ezen múlik a lakóépület áfakulcsa című, Bartha László adójogi szakjogász cikkével kapcsolatban lenne kérdésem/megjegyzésem. A NAV honlapján a cikkben is hivatkozott tájékoztatóval egyidejűleg felkerült a Gyakran ismételt kérdések a lakásértékesítések 5 %-s....című anyag. Ennek 3. oldalán, a 10. kérdésre adott válaszban ez szerepel: A kivitelező által teljesített ügylet Áfa tv. 10. § d) pontja szerinti megítélését ugyanis nem befolyásolja, hogy az adott, rendeltetésszerű használatba nem vett ingatlan félkész, szerkezetkész vagy befejezett ingatlan, továbbá azon körülmény sem, hogy az építési-szerelési munkával létrehozott ingatlannak az ingatlan-nyilvántartásba vétele nem az általa teljesített ingatlanátadással szoros összefüggésben, hanem további építési-szerelési munkák elvégzését követően történik meg. Véleményem szerint ez ellentétes az Ön által írtakkal: az adóhatóság itt azt állítja, hogy az 5 százalékos áfát kvázi úgy kell eldönteni, ahogy a fordított áfát: ha egy adott paraméterekkel rendelkező ingatlan építésében veszek részt – függetlenül mekkora munkával, milyen készültségi fokra eljuttatva a lakást –, 5 százalék az áfa. Szakmailag – és főleg a csok-rendelet áfa-visszatérítésről rendelkező részében leírt kötelező nyilatkozatok ennek ugyan ellentmondanak, de a NAV ebben a tájékoztatójában mégis ezt állítja. Önnek mi a véleménye erről?

Új lakás áfája 2016 Kérdés

Tisztelt Szakértő! Új lakások építésével foglalkozó vállalkozás 2016. évben 5 %-os áfamértékkel kötött szerződést értékesítésre magánszemélyekkel és egy vállalkozással. Ennek megfelelően bocsát ki 5 % áfát tartalmazó előlegszámlákat fenti vevők felé. Van-e jelentősége, hogy korábbi időszakban – több mint 5 évvel ezelőtt – a lakó és nem lakó ingatlanok értékesítésére az adómentesség helyett, az általános szabályok szerinti adókötelessé tételt választotta a társaság? Ha igen, akkor mi a teendő, hogy az 5 %-os áfa érvényesíthető legyen, hiszen az a cél, hogy kedvezőbb áron juthassanak lakáshoz a magánszemélyek. Köszönöm szépen a válaszát, üdvözlettel.

Kiegészítő kérdés az 5 vagy 27 százalék című cikkhez Kérdés

Tisztelt Szakértő! A NAV által közzétett Gyakran ismételt kérdések a lakásértékesítés 5 százalékos adómértékével összefüggésben I. című munkafüzet 10) pontjában leírják azt a helyzetet, amikor egy kivitelező a magánszemély telkére egy félkész lakóingatlant felhúz, amely 160 nm-négyzetméteres. Ez 5 százalékos áfa, ám azt írják, hogy fontos, hogy a későbbiekben bekerüljön az ingatlan-nyilvántartásba, és használatba vétele legyen. Rendben. Mi történik akkor, ha a magánszemély nem fejezi be az ingatlant, mert például elfogy a pénze, nem lesz bejegyezve lakóházként. Ez azt jelenti, hogy egy későbbi adóellenőrzéskor utólag adóhiányt állapítanak meg? Hogy lehet ez ellen védekezni?

Áfafizetés lakás eladásakor és vásárlásakor Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vállalkozás, amely lakásértékesítésre áfakötelezettséget választott, elad egy lakást adóalanynak, aki nem jelentkezett be a lakás tekintetében az áfakörbe. Ilyenkor az eladó forditott áfás számlát kell, hogy kiállítson? A vevő meg kell, hogy fizesse az áfát, tehát bevallásakor fel kell tüntetnie fizetendő áfának, amivel szemben nincs levonási jogosultsága, vagy mivel nem választott áfakötelezettséget, nem is kell bevallanie ezt az áfát. Ha viszont magánszemélynek értékesítik az ingatlant, akkor áfás számlát kell kiállítania ugyanennek az áfakörös eladónak akkor is, ha a lakás eladásakor áfalevonási tilalom volt érvényben? Köszönöm előre is válaszát!

Az a fránya lakásáfa: itt az újabb kérdés, mikor 5, mikor 27 százalékos Cikk

Magánszemély megrendelő házának bővítésekor (amely csok-kedvezményes) az építő cégnek kell-e, és milyen áfatartalommal számlát kiállítania a megrendelő számára? – kérdezte olvasónk. Bartha László, adójogi szakjogász szakértőnk válaszolt.

Új lakóingatlan vásárlása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy vállalkozó tulajdonában álló ingatlan egynegyed részét (jelenleg az ingatlan-nyilvántartásban lakóház, udvar, melléképület megjelöléssel szerepel) magánszemély vevők megvásárolják. Az ingatlanon álló lakóépületet a vállalkozó lebontja, és azon egy új lakóingatlant épít, amelyet a magánszemély vevők felé értékesítenek. Kérdéseim: 1./ Amennyiben 100 százaléknál alacsonyabb készültségi fokon történik meg a vevők tulajdonba kerülése (bejegyzése), akkor 5 vagy 27 százalékos áfakulcsot kell-e alkalmazni? Előrehozott vevői tulajdonba kerülés például akkor képzelhető el, ha az eladó valamilyen oknál fogva nem tud határidőre használatbavételi engedélyt produkálni. 2./ Az újonnan építendő lakóház vásárlásakor készültségi fokokhoz kapcsolódóan a vevők részfizetéseket eszközölnek az eladó felé. Ezen előlegeket hány százalékos áfa terheli? Itt az a probléma, hogy az egyes ütemekre (fázisokra) vonatkozó átadás-átvétel tartalmilag kivitelezési/vállalkozói szerződést eredményez(het), melynél elvileg 27 százalékos áfát kell alkalmazni. (A vállalkozói szerződéseknél 27 százalék az áfa, míg az adásvételinél 5 százalék, és az adásvételi szerződés alapján lehet előlegeket fizetni 5 százalék áfával.) Köszönettel várom szíves válaszukat.

Építőipari kivitelező cég – áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Építőipari kivitelező cégként áfával kapcsolatosan a következő kérdést teszem fel: építtetőnk magánszemély, cégünket bízza meg a tulajdonában lévő családi házának bővítésével. Egyszintes házhoz egy 50 négyzetméteres nappalit építünk hozzá. A művelet építésiengedély-köteles, az engedély megvan. 1./ Mi, mint kivitelezők áfa tekintetében 2016-ban milyen számlát kell, hogy kiállítsunk számára az anyagköltségről és munkadíjról? 2./ 27 százalékos vagy 5 százalékos áfatartalommal? (Csok-kedvezményes.) Tisztelettel: Géczi Sándorné

5 százalékos áfa – új lakás, átépített garázs Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy építőipari cég lakásépítéssel foglalkozik, három-négylakásos házakat építenek. A vevővel 2015-ben kötött adásvételi szerződést társasházi lakásokra, garázsra. Bruttó vételárban állapodtak meg. A vevő 2015-ben előlegeket fizetett 27 százalékos áfával. A végszámlát 2016-ban állította ki az eladó (a fennmaradó összeget 5 százalékos áfával), mivel banki hitellel teljesítette a végszámlát a vevő. A tulajdoni lapon és a társasház alapító okiratában garázs és lakás szerepel. Az építési engedélyben viszont benne van, hogy engedélyezik a későbbiekben a garázs tartós tartózkodásra alkalmas helyiséggé átalakítását. Ez így is történt. Birtokba adáskor konyha-étkezőként funkcionált. A kérdésem, hogy a végszámlában garázsként (vételárat arányosítva) kell számlázni 27 százalékos áfával, vagy lakásként 5 százalékos áfával, ahogy ki lett állítva a végszámla? A válaszát előre is köszönöm. Nagyné V. E. Betti

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink