2103 találat a(z) adó cimkére

Soha nem látott mértékben csökkent a köztartozás Cikk

Soha nem látott mértékben csökkent a cégek és a magánszemélyek adótartozása az elmúlt egy évben – értesült a Magyar Idők. A hát­ralék együttes összegének apadását több okkal magyarázza az adóhivatal: bizonyos esetekben elnézőbb a hatóság a cégekkel, a notórius tartozókhoz viszont a vagyon lefoglalásáért immár a pénzügyőrök is kimennek.

Keresetek, adók, infláció: ez vár ránk 2020-ig Cikk

A 2018-2020-as évekre vonatkozó költségvetési kitekintést megalapozó makrogazdasági prognózisában 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre és a jövő évi 0,9 százalékos, illetve a 2018-as 2,4 százalékos infláció után következő két évben a fogyasztói árak 3,0 százalékos emelkedésével számol a kormányzat a költségvetési törvényjavaslat kiegészítéseként a parlament honlapjára felkerült dokumentum szerint.

Adók, járulékok bevallása Esemény

Amit a nonprofit szervezetek adóbevallásáról tudni kell Cikk

Hogyan hatnak a társasági adóról szóló törvény változásai a civil szervezetek adóalapjára? Milyen esetekben lehet választani a régi és az új szabályok között, milyen szempontokra kell figyelni a döntésnél? Összefoglaltuk.

Adócsökkentésekről is beszélt Varga Mihály Cikk

A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy minden magyar ember léphessen egyet előre – mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden, mielőtt az Országgyűlés alelnökének átnyújtotta a törvény tervezetét, olvasható a kormány honlapján.

Ne hagyja veszni adóját! Ha le is adta szja-bevallását, még rendelkezhet az 1+1%-ról Cikk

A tapasztalatok szerint minden második ember ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillióból, aki Magyarországon személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1%-áról idén is, csakúgy, mint az elmúlt években, május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül – hívja fel a figyelmet a NAV.

Ha felajánlaná adója 1+1 százalékát, itt találja a technikai kódokat Cikk

A tapasztalatok szerint minden második ember ajánlja fel adójának egy százalékát abból a mintegy négy és félmillióból, aki Magyarországon személyi jövedelemadót fizet. Az szja 1+1 százalékáról idén is, csakúgy, mint az elmúlt években, május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül, közölte a NAV.

Lakáskiadás adója – megszólalt az NGM Cikk

Nem tárgyalt a kormány a lakáskiadás adóztatásáról – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Lakáskiadás: másként adóztatnának Cikk

Nem csupán az airbnb-piac szereplőit, hanem valamennyi, lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonost érinti az a fideszes törvényjavaslat, amelyet a jövő évi adótörvény-változások részeként terjesztenek elő. Az átalányadózást előíró szabállyal egységessé és nyomon követhetővé válik a turisztikai és a magáncélú lakáskiadókra vonatkozó adózás – írja a magyaridok.hu.

Az állam zsebeli be a bérköltségek jelentős hányadát Cikk

Továbbra is jelentős bérköltséget gerjesztenek az adók és járulékok Magyarországon, derül ki az OECD legfrissebb jelentéséből.

Az elcsalt adót kockás füzetben könyvelték Cikk

Illegális gyártelepre bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy papíron ingatlanok bérbeadásával foglalkozó, Jász-Nagykun-Szolnok megyei cégnél – tájékoztatta az adóhatóság az MTI-t. A cégnél frissen gyártott gumiszőnyeget is lefoglaltak.

Hol érdemes adózni? Kedvezmények a környező országokban Cikk

Növekvő családi kedvezmények Csehországban és Lengyelországban. Egyszerűsített és rugalmasabb adófizetés Horvátországban és Romániában. Külföldi munkavállalókat érintő módosítások Szerbiában és Szlovéniában. A Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója összefoglalja és kommentálja a közép-kelet-európai térség legfontosabb adóváltozásait.

Nem mindegy, hogy az összeg eléri vagy meghaladja… Cikk

Az adó és járulékfizetés területén számos kötelezettség – vagy éppen jogosultság – kötődik bizonyos határösszeg eléréséhez vagy éppen túllépéséhez. Nem egyszer előfordul azonban, hogy a jogalkalmazó kissé nagyvonalúan felcseréli, illetve azonosként kezeli ezeket a kifejezéseket.

Bizonytalan gazdasági környezet, pesszimista pénzügyi vezetők Cikk

A Deloitte 11 közép-európai országban készített, évente megismételt felmérése szerint a magyar pénzügyi vezetők saját cégük pénzügyi kilátásait illetően a legpesszimistábbnak számítanak a régióban, ennek ellenére a bevételek és a működési nyereségráta tekintetében a közép-európai országokhoz hasonló növekedést várnak 2016-ban. Ehhez, régiós összehasonlításban is kiemelkedő prioritásként kezelik üzleti modelljük újragondolását vagy átstrukturálását.

Ilyen is van: saját adójuk emelését kérik Cikk

Több mint 40 New York-i milliomos levélben kérte az állam kormányzójától és magas rangú törvényhozóktól, hogy emeljék meg a leggazdagabb egy százalék által fizetett adót az államban a szegénység visszaszorítása és a hanyatló infrastruktúra fejlesztése érdekében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink