818 találat a(z) KSH cimkére
Adatgyűjtés, összeírás lesz a mezőgazdaságban
Cikk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) november 15. és december 15. között hajtja végre az Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2017 elnevezésű mezőgazdasági adatgyűjtését, amelynek eszmei időpontja 2017. december 1-je.
Nagyot nőtt az alma és az állati termékek termelői ára
Cikk
2017 szeptemberében a mezőgazdasági termelői árak 5,5 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 4,0, valamint az élő állatok és állati termékek árának 7,9 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak 2017 január–szeptemberében 0,7 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, jelentette a KSH.
Így teljesít a magyar gazdaság
Cikk
A bruttó hazai termék (GDP) 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a naptárhatás kiszűrésével 3,8 százalékos volt a növekedés – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az élelmiszereknél 6-8-17 százalékos drágulás is volt
Cikk
2017. októberben a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor. Az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt, jelentette a KSH.
Nőtt az ipari termelés
Cikk
2017 szeptemberében az ipari termelés volumene 5,4 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, jelentette a KSH:
Megugrott a lakásépítés
Cikk
2017 első három negyedévében 7981 új lakás épült, 52 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 28 411 volt, 33 százalékkal több a 2016. I–III. negyedévinél, jelentette a KSH.
Csökkent a külkereskedelmi aktívum
Cikk
2017 augusztusában a kivitel volumene 7,3, a behozatalé 9,5 százalékkal nőtt, az aktívum 101 millió euróval csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A naptárhatással kiigazított adatok alapján a kivitel volumene 7,7, a behozatalé 10 százalékkal emelkedett. 2017 első nyolc hónapjában a külkereskedelmi mérleg többlete 5,6 milliárd euró volt, jelentette a KSH..
Nőtt a foglalkoztatottak száma
Cikk
60 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban – jelentette a KSH.
Ennyiből élnek a nyugdíjasok
Cikk
Tavaly havonta átlagosan 111 535 forint volt a nyugdíj – derül ki az MTI KSH-adatok alapján készített infografikájából.
Mutatjuk, mi a különbség átlagos létszám és átlagos statisztikai létszám között
Cikk
Van-e különbség átlagos létszám és átlagos statisztikai létszám között? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.
Ön is tapasztalta? Jócskán nőttek a keresetek
Cikk
2017. augusztusban a bruttó átlagkereset 292 400 forint volt, 13,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–augusztusban a bruttó átlagkereset 290 600 forint volt, jelentette a KSH.
Mezőgazdasági termelői árak: akadt 80, 28 és 24 százalékos növekedés is
Cikk
2017 augusztusában a mezőgazdasági termelői árak 3,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 0,6 százalékos, az élő állatok és állati termékek árának 7,4 százalékos növekedéséből tevődik össze – jelentette a KSH.
Több vendég, drágább szobák, nagyobb költés a szállodákban
Cikk
2017. augusztusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 3,8, a belföldi vendégeké 2,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette a KSH.
Megbízási díj inflációs emelése
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdés megválaszolásában szeretném a segítségüket kérni: Egy kft. 2013. évtől időszaki elszámolással (havi) szolgáltatást lát el egy másik gazdasági társaságnak. A közöttük érvényben lévő megbízási szerződésben meghatározásra került, hogy a megbízási díjakat (több szolgáltatást is nyújtanak külön árakon) emelik a következő év január elsejétől a KSH által közzétett hivatalos infláció mértékével. A szerződéskötés óta (2013) a megbízott nem élt ezzel a lehetőséggel, és a szerződéses áron számlázta a havi elszámoláskor a szolgáltatásokat. Most azonban abban gondolkodik a megbízott, hogy ezen emelési lehetőséget a szerződésben rögzített közös megállapodásra hivatkozva – visszamenőlegesen/így utólag érvényesíteni kívánja. Van erre utólag is lehetősége? Amennyiben igen, minden évben ezt éves szinten kell kalkulálni? Milyen mértékűek voltak ebben az időszakban az inflációs mutatók? Köszönöm szakértő válaszukat!
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Cikk
2017. augusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.