249 találat a(z) Ausztria cimkére
Vitáznak a bankadó megemeléséről Ausztriában Cikk
Tiltakozik az osztrák bankadó megemelésére vonatkozó felvetés ellen az Osztrák Gazdasági Kamara (WKÖ) banki szakosztálya - számolt be róla pénteken egy osztrák napilap.
Újabb kritikát kapott a válságadó Cikk
Az osztrák gazdasági miniszter is osztja a magyar válságadókat érintő külföldi bírálatokat - közölte hétfőn Reinhold Mitterlehner szóvivője.
Bankadót vezetnek be Ausztriában Cikk
Véglegessé vált a bankadó bevezetése Ausztriában a hét végi kormányülést követően. Az osztrák kormánykoalíció még az év elején megállapodott abban, hogy 500 millió eurót szed be a pénzintézetektől, de részleteket csak az elmúlt napokban, a költségvetésről folytatott tárgyalások során rögzítették.
Az orsztrákoknál lesz adóreform és eltörlik a tandíjat Cikk
Hogy nagykoalíció lesz-e Ausztriában, azaz a szociáldemokraták és a néppártiak együttese irányítja-e majd újra az országot, azt még nem tudni. De az már biztos, hogy amennyiben létrejön a közös kormányzás, akkor már 2009-ben 2,7 milliárd eurós adóreformot hajtanak végre, kötelezővé teszik az iskola megkezdése előtti – ingyenes – óvodába járást, 1,9 milliárd eurót szánnak a gazdaság felélénkítésére, megszüntetik az egyetemi, főiskolai tandíjfizetést.
Szociális juttatásokkal kampányolnak Ausztriában Cikk
Szociális juttatások formájában több milliárd euróval "ajándékozták" meg csütörtök hajnalban a szavazók kegyeit kereső osztrák pártok az alpesi ország állampolgárait négy nappal a hét végére kitűzött parlamenti választás előtt.
Szja – szomszédoló: van-e adóalap-szélesítés, csökkentik-e a bérterheket? Cikk
Az Európai Bizottság az élőmunka adóterheinek mérséklését, az adóalap szélesítését és a vonatkozó szabályozás egyszerűsítését ajánlja a tagállamok számára. Cikkünkből megtudhatja, hogy milyen a jelenlegi adókörnyezet és várható-e változás Ausztriában, illetve Szerbiában, ahol a gazdasági szereplőknek a régió uniós tagállamainak versenyelőnyével is meg kell küzdenie.
Ausztriai munkavállalás: adó, tb, jogszabályok Cikk
A szomszédos Ausztria munkavállalási szabályait vesszük sorra cikkünkben: mi kell ahhoz, hogy ausztriai munkavállalók legyünk, milyen tb-szabályozás vonatkozik ránk, a jogszabályok milyen adózási feltételeket szabnak a magyaroknak?
Ausztria: 4,3 milliárd euróval nőtt az adóbevétel tavaly Cikk
Az előzetes számítások szerint 4,3 milliárd euróval több adóbevételhez jutott tavaly az osztrák szövetségi kormány 2006-hoz képest. A pénzügyminisztérium kasszájába befolyt összeg - amennyiben az adatokat véglegesítik - 1,5 milliárddal múlta felül a költségvetési előirányzatot.
30 év alatt megduplázódhat a nyugdíjjárulék összege Cikk
Egyes szakértők fejcsóválással fogadták az osztrák kormány bejelentését, hogy a tartósnak ígérkező gazdasági konjunktúra miatt a tervezett 1,7 százalék helyett átlagosan 2,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat Ausztriában jövőre: ugyanis attól tartanak, hogy a több kiadás még jobban megterheli az amúgy is rogyadozó, hosszú távon tarthatatlan helyzetű, átalakításra szoruló nyugdíjrendszert. Jelenleg a beszedett járulékok és adók 32,9 százalékát fordítják a nyugdíjak folyósítására, ezt az arányt azonban 2050-re 41,3 százalékra kell növelni.