552 találat a(z) pályázat cimkére

Negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a vállalkozó szellemű fiatalok és álláskeresők Cikk

Mintegy negyvenmilliárd forintra pályázhatnak a 30 év alatti fiatalok és a 30 év feletti álláskeresők, amivel fejenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak új vállalkozásuk elindítására – mondta Bodó Sándor egy budapesti sajtótájékoztatón – olvasható a kormany.hu-n.

Otthon melege program: ma délután pályázhatnak a budapestiek és a Pest megyeiek Cikk

Ma délután nyílik meg az Otthon melege program utolsó fordulója, így a Budapesten és Pest megyében élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A pénzügyi tudatosság erősítésére pályázhatnak nonprofit szervezetek Cikk

Mától pályázhatnak a nonprofit szervezetek a Tudatosan a pénzügyekben címmel meghirdetett felhívásra, a pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló programok támogatására – közölte a Pénzügyminisztérium (PM).

Lehet pályázni a vállalkozóvá válási támogatásra Cikk

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – közölte Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.

Fő az egészség a munkahelyeken is Cikk

Helyes gyakorlat díj címmel, a veszélyes anyagok helyes munkahelyi kezelésére vonatkozó követendő, jó és saját megoldásokkal rendelkező cégek számára hirdet pályázatot a Pénzügyminisztérium és az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége (EU-OSHA) – közölte Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Több mint 7,5 milliárd forintból újíthatnak fel belterületi utakat Pest megyei települések Cikk

Összesen több mint 7,5 milliárd forintot nyert el 74 Pest megyei önkormányzat belterületi utak felújítására – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Háztartási nagygépek cseréje: újra lehet pályázni vissza nem térítendő támogatásra Cikk

Az Észak-Alföld régió pályázataival újraindult az Otthon melege program ma, összesen kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatás – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Még több kamatmentes hitel kis- és középvállalkozásoknak Cikk

Október utolsó napjával változott számos népszerű GINOP pályázat keretösszege. A nagy érdeklődés miatt jelentősen nőtt a kkv-k által igényelhető hitelek keretösszege, miközben egyéb, kevesebbeket megmozgató pályázatnál csökkent az elérhető támogatási összeg – hívja fel a figyelmet a Via Credit pályázati tanácsadó.

Hétfőtől már lehet támogatásra pályázni háztartási gépek cseréjére Cikk

Újraindul az Otthon melege program novemberben, hétfőtől lehet pályázni hűtőgépek, fagyasztó készülékek, mosógépek, illetve mosó-szárítógépek cseréjére.

Idén is lehet pályázni a "családbarát kórházi osztály" címért Cikk

Idén is lehet pályázni a családbarát kórházi osztály címre; a Három királyfi, három királylány mozgalom a Magyar Kórházszövetséggel közösen meghirdetett pályázatára november 30-ig lehet jelentkezni.

Három új pályázatot hirdetett az agrártárca Cikk

A rendelkezésre álló vidékfejlesztési források mentén, összesen mintegy 63 milliárd forint keretösszeggel, három új pályázati felhívást jelentetett meg az Agrárminisztérium. A pályázati lehetőségek az élelmiszer-feldolgozás és a borászat, az ökológiai gazdálkodás, valamint a kiskérődző-tejágazat szerkezetátalakításának támogatását szolgálják.

Pályázatok háztartásinagygép-cserére és elektromos autók vásárlásának támogatására Cikk

A károsanyag-kibocsátás mérséklésére és a rezsicsökkentésre adnak lehetőséget a háztartásinagygép-cserére, valamint az elektromos autók vásárlásának támogatására indított pályázatok – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1-en szombaton.

Elektromos autó: újra lehet támogatásra pályázni Cikk

Újra lehet pályázni az elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására, a programban 3 milliárd forintos keret áll rendelkezésre hazai költségvetési forrásból – jelentette be ma Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára a Millenáris Park Elektromobilitás Látogatóközpontban.

Állami támogatás vállalkozóvá váláshoz Kérdés

Tisztelt szakértő! A cikkben érintett támogatás egész évben folyamatosan pályázható, vagy vannak eltérések országrészek, megyék szerint? Olyan információink vannak, mely alapján a keretösszeg évenként újul meg, és a pályázatok beadási,és a megvalósítási határidők kötöttek. Tehát nem folyamatosan elérhető a támogatás.Mi a követendő? Választ előre is köszönöm. Tisztelettel. N. Katalin

November végéig pályázhatnak a fővárosi földutak aszfaltozására az önkormányzatok Cikk

November végéig pályázhatnak a budapesti földutak aszfaltozására azok a fővárosi önkormányzatok, amelyek már megkezdték ennek tervezését vagy rendelkeznek jogerős építési engedéllyel – mondta a Miniszterelnökség Budapesti Útépítési Program koordinálásával kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztosa az M1-en pénteken.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink