552 találat a(z) pályázat cimkére

Hétmilliárdra pályázhatnak a zöld cégek Cikk

Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.

Támogatás kulturális és művészeti tevékenységgel foglalkozóknak Cikk

A Magyar Művészeti Akadémia 850 millió forintos összértékben nyílt pályázatot hirdet a kultúra és művészet területen dolgozó egyéni vállalkozó és adószámos magánszemélyek, valamint civil és egyéb gazdálkodó szervezetek részére, működési költségeik támogatására. A pályázat a koronavírus-járvány következményeinek enyhítését célozza a kulturális-művészeti területen.

Újabb 2 milliárdos támogatás Pest megyei kkv-knak Cikk

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak – hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán a tárca hétfői közleménye szerint. A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően.

Új pályázat a megújuló energiás áramtermelés támogatására Cikk

Második alkalommal írt ki pályázatot a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a megújuló energiaforrásból nyert villamos energia termelésének támogatására; a METÁR-tenderre az ajánlatokat 2020. szeptember 15-étől 2020. október 15-éig lehet beadni – közölte ma a hatóság.

Agrár válságkezelő támogatási program 2: eddig lehet pályázni Cikk

Az elbírálás egyszerű, a folyósítás gyors lesz az agrár válságkezelő támogatási program második ütemében, amelyre a pályázatokat július 27-éig lehet benyújtani – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az M1 hétfő esti műsorában.

Egyesületnél pályázati elszámolása Kérdés

Tűzifára pályázhatnak intézmények Cikk

Több mint 1500 köbméter, az első körhöz hasonlóan többnyire tűzifára pályázhatnak intézmények az elkobzott fatermékek közérdekű felhasználására hirdetett pályázat kedden induló második fordulójában – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Önkormányzati támogatás Kérdés

Százmilliárd forintra emelték a kkv-támogatás keretösszegét Cikk

Százmilliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások: a több mint kétszeres túljelentkezés miatt a duplájára, 100 milliárd forintra emelték az eredetileg országosan meghirdetett 50 milliárd forintos keretösszeget a vállalkozások technológiai megújítását segítő két program pályázatán – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) pályázat első támogatói szerződéseinek átadásán.

Munkahelyteremtés, munkahelymegőrzés: határon átnyúló gazdaságfejlesztési pályázatot hirdet a CED Cikk

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében 25 milliárd forintos keretösszeggel, határon átnyúló fejlesztési pályázatot hirdet a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. – közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Pályázhatnak a szőlészek-borászok a kárenyhítést szolgáló támogatásra Cikk

Megnyílnak a magyar szőlőtermesztők és borászatok számára a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítésére szolgáló pályázatok – közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

Kft.-ben tagi jogviszonyban fizetendő járulék Kérdés

Duplázná a támogatást a kormány: még mindig lehet jelentkezni a high-tech és zöld pályázatra Cikk

Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján.

Kisfaludy-program: július 15-éig jelentkezhetnek a pályázók Cikk

A Kisfaludy-programban minden pályázónak jut pénz, aki időben és hibátlanul beadja a szükséges dokumentumokat – erről beszélt Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán kedd este.

Egy nap alatt több mint 8800 pályázat érkezett szálláshelyek felújítására Cikk

Több mint 8800 pályázat érkezett be a csütörtökön elindult, 60 milliárd forintos keretösszegű magán- és egyéb szálláshelyek fejlesztésére kiírt támogatásra – mondta Horváth Péter, a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Esztergomban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink