32 találat a(z) nettó bér cimkére

Öt vagy nyolcszázalékos béremelés: melyik áll közelebb a valósághoz? Cikk

A gazdasági válság a vállalatok jövő évi üzleti tervében is nyomott hagyott: béremeléssel, bérbefagyasztással és több cégnél bércsökkentéssel is számolniuk kell a munkavállalóknak. Míg korábban az egyéni teljesítményre, a kompetenciák és készségek teljes körű kihasználására épített elsősorban egy vállalatvezető, amikor a bérek felől döntött, ma sokaknál már csak a gazdasági bizonytalanságot szem előtt tartva mérlegelnek. A DGS Global Research által készített „Bértervezés 2010” című felmérés ebben a helyzetben kívánt segíteni.

Mennyivel nő a nettó bérünk januártól? Cikk

Az Országgyűlés által korábban elfogadott adótörvény-módosítások értelmében, 2010-től bevezetik a személyi jövedelemadózásban a szuperbruttósítás, amelynek lényege, hogy január 1-jétől az adóalap részévé válik a munkáltató által fizetett, foglalkoztatót terhelő járulék, illetve biztosítás hiányában az egészségügyi hozzájárulás összege is. Ez a sok vitát kiváltó, az elmúlt hónapokban több szakmai szervezet által is támadott új technika a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 100 ezer forintos havi munkabérrel rendelkező dolgozónak, 127 ezer forint után kell személyi jövedelemadót fizetnie.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink