419 találat a(z) munkaszerződés cimkére

Munkaszerződés, megbízási szerződés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Közvetítői tevékenység végzésére irányuló megbízási szerződés köthető-e olyan feltétellel, hogy a megbízottnak heti x napot a megbízónál kell töltenie, konzultáció, tárgyaláson való részvétel, egyéb feladatok miatt? Munkaszerződés köthető-e kötetlen munkaidővel, illetve otthoni munkavégzéssel úgy, hogy heti x napot kell csak kötelezően a munkahelyen tölteni? Válaszát előre is nagyon köszönöm

Munkába járás költségtérítés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünknél a munkavállalók egy részének a munkaszerződése idénymunkarendben és változó munkahelyű munkavégzésre szól, azaz a 2012. évtől kötött munkaszerződésekben a munkavégzés helye a társaság székhelye és mindazon helyek, ahol a munkáltató szerződés szerint munkát végez. A cég központja (székhelye) Budapesten van. Kérdésem az lenne, hogy az alábbi esetekben a munkába járás költségtérítését hogyan kellene fizetnünk, 86 százalékkal vagy 100 százalékkal? A dolgozó Debrecenben lakik és Szolnokra van kirendelve karbantartásra (munkavégzésre), Hogyan kell számolni, ha – a dolgozó a cég központjába jön ügyet intézni (hivatalos) – ugyanez a dolgozó a cég központjába jön ügyet intézni (hivatalos) majd továbbutazik Szombathelyre munkavégzésre, – másik dolgozó távmunkás Martfűn, a munkaszerződésében szerint a munkavégzésének helye a munkáltató cég székhelye, valamint a munkavállaló állandó lakóhelye. Amennyiben berendelik a központba hivatalos ügyintésére vagy munkavégzésre, milyen költségtérítés illeti meg? – Intercity helyjegyet, valamint a gyorsvonati pótjegyet el kell-e számolni munkába járás címen? Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel: Ferenczi Melinda

Lakhatási támogatás visszakövetelése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Lakhatási támogatással kapcsolatban szeretném kérni a segítségét. Társaságunk lakhatási támogatás fizetésével kívánja támogatni dolgozói egy részét, akiknek az állandó lakóhelye a társaságunk székhelyétől (a munkavégzés helyétől) több mint 100 kilométerre található. A támogatás nem automatikusan járna, hanem minden esetben az ügyvezető döntése alapján. A támogatás összegét bérként számolnánk el. A kérdésünk az lenne, hogy kikötheti-e társaságunk a munkaszerződésben, hogy a lakhatási támogatás meghatározott havi része (például a 12 havi része) visszafizetendő a dolgozó által abban az esetben, ha 3 éven belül elmenne a társaságunktól? Nem ütközik ez valamilyen jogszabályi, munkajogi előírásba, hogy egy leadózott juttatásból visszafizetést köt ki a társaság? Szíves válaszukat várva, köszönettel: S. Judit

Katából kilépés esetén járulékfizetés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy Bt. katás adózási módot választott, azonban nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt mulasztási bírsággal sújtották. Emiatt a kata adózási körből 09. 02-án kiesett. Az nem kérdés számomra, hogy az 50 ezer forintos havi katatételt meg kell fizetni, hiszen ha valaki egy napig is volt katás, nem tehet mást. Azonban azzal, hogy a társasági adótörvény hatálya alá helyeződött 09.03-ától, a beltag után (aki után eddig kellett fizetni az katát, és semmilyen jogcímen nem mentesülhet a járulékfizetés alól) meg kell fizetni az időarányos tb-járulékot? Felteszem, annak jelentősége a kérdés szempontjából nincs, hogy munkaszerződésesként vagy megbízási szerződésesként kíván tovább működni a beltag a cégben. Válaszát előre is köszönöm.

Rendkívüli munkavégzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! A munkaszerződés szerint napi 8 órát kell dolgozni a dolgozóknak, reggel 7-15 óráig. A munka végzés helye is állandó. Szeptember 1-jétől három héten keresztül a munkáltató a dolgozókat napi 12 órában szeretné foglalkoztatni nem a szerződésben rögzített munkahelyen. Egyik csoportot 6-18 óráig, a másik csoportot 18-06 óráig. A fent említett időszak magában foglalja a szombat-vasárnapokat is. Kérdésem a következő: kell-e a munkaszerződésen változtatni erre a rövid időszakra, vagy elég szóban tájékoztatni a dolgozókat? Jár-e túlórapótlék és mely időszakokra? Válaszukat köszönöm. Tisztelettel: András

Vagyonőr napi munkaideje Kérdés

Milyen feltételek mellett lehet a vagyonőr teljes napi munkaidejét 12 órára felemelni? Munkaszerződésben vagy külön megállapodásban is lehet ezt rögzíteni? Állandó, hétfőtől-csütörtökig (pihenő: péntektől vasárnapig), fix napi 4X15 órában, munkaidőkeretet kell meghatározni, vagy nem szükséges a keret ebben az esetben? A T1041-es bejelentésen és a 08-as bevallás 08 lapján 40 vagy 60 órát kell heti munkaidőnek jelenteni? Fizetett ünnepen, amennyiben nincs beosztva, 8 vagy 12 órára jár díjazás? Betegszabadság esetén a beosztás szerinti 15 órára vagy a szerződés szerinti, 12 vagy 8 órára jár díjazás? A munkaidőkeret elszámolásakor az általános teljes napi munkaidőt a fenti őr esetén 12 vagy 8 órával kell figyelembe venni a ledolgozandó összes óra megállapításánál? Az általánostól eltérő munkaidőt és munkaidőkeretben való foglalkoztatást, kizárólag a munkaszerződésben lehet meghatározni, vagy a kötelező tájékoztatás is elegendő? A munkabér-emelésről elegendő egy munkáltatói tájékoztatás, amit a dolgozó aláír, vagy munkaszerződés-módosításként kell kezelni?

Járulékfizetés Kérdés

Egy kft.-tulajdonos, aki nem rendelkezik más biztosítási jogviszonnyal főállású társas vállalkozónak minősül. Ebben a kft.-ben ő képviselő. Ez az ember 4 órában dolgozna egy egyéni vállalkozásban. Olyan lehetséges, hogy a saját kft.-vel is köthet munkaszerződést 4 órás munkaviszonyra? Mi a feltétele? Ha köthet munkaszerződést a társasággal és dolgozna egy egyéni vállalkozónak, akkor jól tudom, hogy az órák összeadódnak és így meg van a heti 40 óra, és így nem kell a cégnek utána járulékot fizetni, mint főállású társas vállalkozó után. A cég és az egyéni vállalkozó tevékenységi köre masszás és ő mindkét helyen dolgozna.

Kötetlen munkaidő: lehetséges-e bármilyen munkakörben? Cikk

Bármilyen munkakörben alkalmazható kötetlen munkaidő? Szükséges-e a bevezetéséhez munkaszerződés-módosítás? Az Adózóna olvasójának kérdéseire dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd szakértőnk válaszolt.

Főiskolai tanuló Kérdés

Nappali tagozatos főiskolai hallgatót szeretnénk foglalkoztatni, nincs hallgatói szerződés sem vele, sem az iskolával, nem szakmai gyakorlat lenne. Mik a szabályok a bejelentés, az szja és a járulékok tekintetében?

Egyszemélyes kft.-ben munkaviszony Kérdés

Tisztelt Szakértők! Az alábbi kérdésre várnám szíves válaszukat: Egyszemélyes kft. tagjaként elláthatóak-e az alábbiak szerint a következő tevékenységek a társaságban: ügyvezetői tevékenység megbízási jogviszonyban, emellett gyógyszerészi tevékenység munkaszerződés alapján, teljes munkaidős munkaviszonyban? Segítségüket előre is köszönöm!

Külföldi hallgató magyarországi gyakorlaton Kérdés

Kedves Szakértő! Egy németországi egyetem német állampolgárságú hallgatója szeretne gyakorlatszerzés céljából Magyarországon 5-6 hónap időtartamban dolgozni, a gyakorlatot nem az iskola írja elő. Kétféle megoldásban gondolkoduk, egyrészt hogy kötünk vele egy munkaszerződést és minden bért és juttatást mint munkavállalónak fizetjük, vagy az anyavállalatunknál lenne szerződése és a bérét is onnan kapná, nálunk pedig kiküldetésben lenne. A kérdésem ezzel kapcsolatosan, hogy milyen bejelentési kötelezettségünk van, illetve hogyan lesz a biztositása ezen esetekben.

Tájékoztató a munkaszerződéshez Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kérdésem az lenne, hogy mióta kötelező a munkaszerződés mellé a Tájékoztató elnevezésű kiegészítést mellékelni? Köszönettel: Tekeli Tímea

A munkaidőkeret óraszámánál rövidebb idejű munkavégzés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy le lehet-e vonni a dolgozó béréből, ha kevesebbet dolgozott a munkaidőkeret óraszámánál? Ha igen, akkor ez automatikus, mint a keretet meghaladó túlóra kifizetése, vagy ezt a munkaszerződésben rögzíteni kell? Segítségét előre is köszönöm. Nyers Péterné

Egyszerűsített foglalkoztatás II. Kérdés

Tisztelt Szakértő! Korábbi kérdésemet szeretném megismételni, mert nem biztos hogy egyértelműen tettem fel. A korábbi kérdésem így szólt: "Kft. megbízási szerződést kötött egy magánszeméllyel. A munkaügyi hivatal ellenőrzése során a revizor a megbízási szerződést átminősítette munkaszerződéssé azzal, hogy a munka jellege nem teszi lehetővé a megbízási szerződés alkalmazását. A kft.-nek a 1041T nyomtatványon visszamenőleg munkaviszonyt kellett bejelentenie, illetve a 1408-as bevallást önellenőriznie kellett. Azonban ugyanez a munkavállaló alkalmi munkavállalóként volt bejelentve az önellenőrzött hónapokra ugyanennél a kft.-nél. Kell-e bármit csinálni az alkalmi munkavállalással amiatt, hogy munkaviszonnyá alakult a foglalkoztatás?" Kiegészítés: A munkaügyi ellenőrzés visszamenőleges hatállyal a korábban kötött megbízási szerződést átminősítette munkaszerződéssé. A megbízási szerződés mellett volt egy egyszerűsített foglalkoztatott (efo) is. Azonban a visszamenőleges hatályú munkaszerződés-kötéssel az a helyzet állt elő 2014 januárjában, hogy a munkáltató és a magánszemély között létesült egy munkaviszony (megbízási szerződés átminősítése révén), és azzal párhuzamosan több napra szóló efo-jogviszony is fennállt. Míg az első szerződés teljes januárra, az efo-szerződések január egyes napjaira szóltak. Az ellenőrzés kötelezte a munkáltatót arra, hogy az összes bejelentést, adóbevallást módosítsa a fentiek értelmében. Kell-e visszamenőleg bármit is tenni az efós foglalkoztatással? Köszönöm, CSK

Közös megegyezéssel rúgják ki a cégtől? Erre nagyon figyeljen! Cikk

Kellemetlen meglepetés érheti a munkavállalót, ha közös megegyezéssel szűnik meg a munkaviszonya, de a megállapodás nem tér ki a végkielégítésre. Cikkünkből kiderül, mikor, és mennyi végkielégítés illeti meg a munkavállalót.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink