26715 találat a(z) munkajog cimkére

BH 2002.9.374 Jogszabályok és jogi tartalmak

A periratokból megállapítható tényállás szerint a felperes 1996. május 20-ától állt az alperes alkalmazásában mint vezérigazgató-helyettes. 1998. január 1-jei hatállyal módosították a felperes munkaszerződését, eszerint vezérigazgatói tanácsadóként foglalkoztatják. Ebben a munkakörben fő feladata a vezérigazgató által meghatározott, az egész bankot átfogó projektek irányítása, felelős a munkakörével járó szokásos és a vezérigazgató által megállapított eseti feladatok végrehajtásáért.
Az alpe...

1144/2002. (VIII. 29.) Korm. határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

184/2002. (VIII. 29.) Korm. rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

139/2002. (VIII. 29.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 30/A. § (1) bekezdés i) pontja, valamint a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 56. § a) pontja alapján, a honvédelmi miniszter előterjesztésére,
2002. augusztus 31-i hatállyal hivatásos katonai szolgálati viszonyát - közös megegyezéssel - megszüntetem, és 2002. szeptember 1-jei hatállyal szolgálati nyugállományba helyezem
dr. Kárász János altábornagyot.
Budape...

1145/2002. (VIII. 29.) Korm. határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A Kormány
1. az "egészség évtizede" program kidolgozásával, végrehajtásának koordinálásával kormánymeghatalmazottként - 2002. augusztus 1-jével - dr. Győrfi Istvánt bízza meg;
2. elrendeli, hogy
- a kormánymeghatalmazott munkájához szükséges személyi és tárgyi feltételekről az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium költségvetésében kell gondoskodni,
- az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter a program helyzetéről negyedévenként adjon tájékoztatást.
3. Ez a határozat...

66/2002. (VIII. 29.) ME határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény 73. § b) pontja alapján, az oktatási miniszter előterjesztésére
dr. Szabó Péter Ottó főiskolai tanárnak
a Kodolányi János Főiskolán
a 2002. augusztus 15-től 2007. augusztus 15-ig terjedő időre vonatkozó rektori megbízását
megerősítem.
Budapest, 2002. július 16.
miniszterelnök

69/2002. (VIII. 29.) ME határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztisztviselők jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXIII. törvény 22/B. § (1) bekezdése alapján - a belügyminiszter javaslatára -
dr. Dudás Ferencet a Belügyminisztérium Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal vezetőjévé
- 2002. július 17-i hatállyal -
kinevezem.
Budapest, 2002. július 17.
miniszterelnök

68/2002. (VIII. 29.) ME határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztisztviselők jogállásáról szóló - többször módosított - 1992. évi XXIII. törvény 22/B. § (1) bekezdése alapján - a belügyminiszter javaslatára
dr. Kozma Ákost a Belügyminisztérium Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal vezetői tisztségéből - közszolgálati jogviszonya érintetlenül hagyása mellett -
2002. július 16-i hatállyal
felmentem.
Budapest, 2002. július 16.
miniszterelnök

67/2002. (VIII. 29.) ME határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A köztisztviselők jogállásáról szóló - többször módosított -1992. évi XXIII. törvény 31/C. § (4) bekezdésében foglalt jogkörömben
Tóth Emese kormányzati főtisztviselőt a Miniszterelnöki Hivatal Személyügyi és Közszolgálati Főosztálya vezetői teendőinek ellátására,
Tóthné Kreitz Éva kormányzati főtisztviselőt a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Tisztségviselői és Kitüntetési Főosztálya vezetői teendőinek ellátására
2002. augusztus 20-i hatállyal - határozatlan időre - áthelyezem.
Budapes...

1/2002. (VIII. 23.) FMM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

136/2002. (VIII. 21.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A honvédelmi miniszter előterjesztésére
2002. augusztus 20-i hatállyal
kinevezem
dandártábornokká
Pintér Zoltán ezredest,
az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnokát.
Budapest, 2002. augusztus 14.
Ellenjegyzem:
honvédelmi miniszter
KEH ügyszám: V-5/3030/2002.

137/2002. (VIII. 21.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A honvédelmi miniszter előterjesztésére
2002. augusztus 20-i hatállyal
kinevezem
dandártábornokká
Halmai Ottó ezredest,
az MH Híradó Parancsnokság parancsnokát.
Budapest, 2002. augusztus 14.
Ellenjegyzem:
honvédelmi miniszter
KEH ügyszám: V-5/3031/2002.

138/2002. (VIII. 21.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A honvédelmi miniszter előterjesztésére
2002. augusztus 20-i hatállyal
kinevezem
dandártábornokká
Varga László mk. ezredest,
az MH 12. Légvédelmi Rakétadandár parancsnokát.
Budapest, 2002. augusztus 14.
Ellenjegyzem:
honvédelmi miniszter
KEH ügyszám: V-5/3032/2002.

135/2002. (VIII. 21.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak

A belügyminiszter előterjesztésére dr. Bende Péter tűzoltó dandártábornokot, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság parancsnokát, a szakmai és vezetői munka terén kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként 2002. augusztus 20-i hatállyal
tűzoltó vezérőrnaggyá kinevezem.
Budapest, 2002. augusztus 7.
Ellenjegyzem:
belügyminiszter
KEH ügyszám: V-5/2837/2002.

12/2002. (VIII. 15.) MeHVM rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 May
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink