18 találat a(z) közigazgatás cimkére

Mától kötelező az elektronikus kapcsolattartás Cikk

Péntektől kötelező az elektronikus kapcsolattartás az újonnan induló polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási bírósági peres ügyekben a jogi képviselővel eljáró felek, a gazdálkodó szervezetek, a közigazgatási szervek és a bíróságok számára – olvasható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) honlapján.

Már a KEKKH is segíti az egyéni vállalkozókat Cikk

Már az egyéni vállalkozói ügyekben, többek között a vállalkozói tevékenység megkezdésének vagy megszüntetésének személyesen történő bejelentésével összefüggésben is lehet olyan meghatalmazásokat készíteni, amelyek a Rendelkezési Nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

Jelentős uniós források a magyar közigazgatás javítására Cikk

Az Európai Bizottság elfogadta a magyar Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programot (KÖFOP). A program keretében Magyarország több mint 935 millió eurót, ezen belül a közel 795 millió eurós uniós finanszírozást mozgósíthat a közigazgatási szervek által nyújtott szolgáltatások javítására. Ezzel az utolsó magyar operatív program is megkapta a jóváhagyást.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 September
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink