417 találat a(z) kölcsön cimkére
Kapcsolt vállalkozások egymás közötti kölcsöne, kamat és kiegyenlítése Kérdés
Tisztelt Szakértő! Társaságunk kapcsolt vállalkozásnak 49 millió forint visszatérítendő kölcsönt nyújtott szerződés alapján. Most résztörleszteni szeretne az adós cég a devizaszámláján meglévő devizából. Ön szerint melyik árfolyamot állítsuk be a résztörlesztés szerződésébe, amivel az adóhatóság is egyetérthet? Az adós számlavezető bankjának deviza középárfolyama, vagy deviza vételi árfolyama megfelelő lehet? A tárgyévre kiszámolt szerződés szerinti, de meg nem fizetett kamat könyvelésében is segítségét kérem. Ha az adós cég a tartozás egy részét számla követelésükkel kompenzálva kívánja kiegyenlíteni, megteheti szankciók nélkül?
Áru (sátor) behozatala Magyarországra Kérdés
Tisztelt Szakértő! Nonprofit alapítvány gyerekek nyári sátras táboroztatásával foglalkozik. Egy romániai hasonló alapítványtól az idei nyárra kapna KÖLCSÖN 5 darab sátrat (katonai jellegű, nagyobb sátrak). A sátrakért a magyarországi alapítvány munkatársai mennének ki kisteherautóval, majd a nyár végén vissza is vinnék a romániai alapítványnak. Kérdésem: ilyenkor milyen kísérő dokumentum(okra) van szükség, hogyha út közben, a határnál megállítja őket a magyar vagy a román rendőrség, igazolni tudják, nem értékesítésre stb. hozzák a sátrakat, hanem csak kölcsönadásról van szó, és a sátrakat használat után visszaadják/viszik? Segítségüket köszönöm.
Nagy összegű kölcsönt nyújtó megszűnésekor hogyan vezethető ki a tartozás és az előírt kamat? Kérdés
2012-ben egy külföldi vállalkozástól, beruházáshoz nagy összegű (40 millió forint) kölcsönt vett fel egy kft., évi 8 millió forint kamatra. A kölcsönt és a kamatokat is lejáratkor kérte egy összegben (esetleges előtörlesztéssel). A könyvekben a hosszú lejáratú kölcsön és az évenként 8 millió forinttal emelkedő kölcsönkamat-tartozás szerepel. A társaságiadó-alapnál az évenként elszámolt előírt kamatot a növelő tételek 8. sorában szerepeltette a kft. Időközben a kölcsönnyújtó társaság megszűnt. Kérdés: milyen módon vezethető ki a könyvekből a kölcsön és az előírt kamat? El kell számolni elengedett kötelezettségként? A fő kérdés az, hogy miután az előírt kamat minden évben az adóalapnál növelő tételként szerepelt, elengedett kötelezettség miatti betételkénti elszámoláskor valami módon csökkenthető vele az adóalap? Tisztelettel és köszönettel: Pócsföldi Zoltánné
Kölcsön külföldi cégnek Kérdés
Tisztelt Szakértő! Belföldi cég szeretne kölcsönt nyújtani olyan külföldi cégnek, amelyben van részesedése a hazai cég tulajdonosának is. A kérdés, hogy ezt megteheti-e készpénzben, illetve szükséges-e a szerződés ügyvéd általi okiratba foglalása, vagy elég, ha a felek megkötik egymás között a szerződést? Illetve jól tudom-e, hogy akár 0 százalékos kamat is kiköthető a szerződésben? Köszönöm előre is.
Nem kapcsolt vállalkozások közötti kölcsön kamata Kérdés
Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy nem kapcsolt vállalkozások közötti kölcsönnyújtás esetén van-e minimális kamatelőírás? Nyújthat-e egy vállalkozás egy másik társaságnak akár 0 százalékos vagy akár jegybanki alapkamaton kölcsönt? Válaszukat előre is köszönöm! Szilágyi Ferenc
Kölcsön kamata Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egy cég kölcsönt ad egy kapcsolt vállalkozásának 4 évre, a kamat (3%) a futamidő végén esedékes. Év végén elhatárolom T392 K976. (2 millió forint), ami lényegesen növeli az eredményt, a tao-bevallásban beállíthatom csökkentő tételnek? A kölcsönt kapó cégnél a kamatelhatárolás T872 K482 (2 millió forint) lényegesen csökkenti az eredményt (veszteséges lesz), és a saját tőke 1 millióra csökken. Kihagytam valamilyen könyvelési tételt? Ez az elhatárolt kamat akár tönkre is teheti az adott kezdő céget? Bevételei nem indultak még meg, lakásokat vásárolt a kölcsönpénzből, amelyeket bérbe adna majd a jövőben.
Munkáltatói kamatmentes kölcsön Kérdés
Tisztelt Szakértő! Dolgozónknak kamatmentes munkáltatói kölcsönt szeretnénk nyújtani, nem lakáscélút. Hároméves futamidő esetén a tárgyév végén kell-e elszámolni kamatkedvezményből eredő jövedelemadót, vagy csak a visszafizetéssel egyidejűleg, a három év elteltével? Van-e mód arra nem lakáscélú kölcsön esetén, hogy a dolgozó mentesüljön az adófizetési kötelezettség alól? Köszönettel
Kölcsön engedményezése Kérdés
Tisztelt Szakértő! Alapügylet: "A" cég hosszú lejáratú kölcsönt nyújtott "B" cégnek. Engedményezési megállapodás alapján "A" cég (Engedményező) a "B" céggel (Kötelezett) szemben fennálló kölcsön+kamat követelését "C" cégre (Engedményes) engedményezte. A megállapodás alapján "az Engedményes...az Engedményező helyébe lép, átszállnak rá az engedményezett követelés vonatkozásában az Engedményezőt megillető jogosultságok" Kérdés: "C" cég nyilvántartásában, hogyan jelenik meg az ügylet? Adott kölcsönként (364 vagy 19 FKV) vagy egyéb követelésként kell kimutatni? Kamat elszámolás: az eredeti ügyleti kamat-mértéket (megállapodás erről nem rendelkezik) vagy a Ptk. szerintit kell figyelembe venni? Köszönettel: L. Kinga
Durván eladósodnak a magyarok, sokan halmozzák a hiteleket Cikk
Hatmilliónál is több hitelszerződése van a magyar háztartásoknak, többen meglévő kölcsönük mellé vesznek fel újabbakat – írja a Népszava.
Hitelek, kölcsönök: a méltányossági ügyekre összpontosít a békéltető testület Cikk
Jelentősen megváltozott a pénzügyi békéltetés területe tavaly, a legnagyobb arányt képviselő hitel- és kölcsönügyek száma jócskán visszaesett, nőtt ugyanakkor a követeléskezelőkkel szembeni, elsősorban méltányossági igényt tartalmazó ügyek száma, utóbbiakra a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) kiemelt figyelmet fordít – fejtette ki Kovács Erika, a PBT elnöke az MTI-nek.
Zrt. beszámolója Kérdés
Tisztelt Szakértők! Egy zrt. beszámolójának összeállítása során van- e valamilyen különösebb elem, melyet egy kft. beszámolójának összeállítása során például nem szükséges figyelni, bemutatni? Ugyanez a kérdés a társasági adó megállapítása esetén is. Ha egy részvényese magánszemélyként kölcsönt nyújt a zrt.-nek, akkor az tagi kölcsönnek minősül-e? A jövedelem/nyereségminimum megállapításánál ezt figyelembe kell-e venni?
Cégek közötti kölcsön Kérdés
Dolog adásvételére vonatkozó folyamatos áruszállítás van két cég között. Telephelybővítés céljából az eladó kölcsönt szeretne nyújtani a vevőjének. Ez üzletszerűnek minősül-e abban az esetben, ha 4 évvel korábban már más vevőnek nyújtott hasonló kölcsönt. Kötelező-e az ügyleti kamat? Kiköthet-e az eladó (kölcsönnyújtó) kizárólagosságot a vevő (adós) részére, amely alapján a futamidő alatt csak tőle vásárolhat árut?
Üzletrész-értékesités bevételének elhatárolása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Cégünknél tartós részesedés értékesítése történt 2017-ben jelentős nyereséggel. Az adásvételi szerződésben foglalt feltételek szerint a vételár kifizetése 72 hónap alatt történik. Kérdésem, hogy a vételár további éveket érintő része elhatárolható-e abban az esetben, ha az ellenérték kifizetéséhez az értékesítő cég 72 havi kölcsönt is nyújtott? Köszönöm!
Tagi hitel vagy kölcsön Kérdés
Tisztelt Szakértő! Frissen alakult kft.-ben 50%-ban egy másik kft., a másik 50%-ban egy harmadik kft. a tulajdonos. Mindkét tulajdonos kft. kölcsönt ad a frissen alakult kft.-nek. Ez képez-e kapcsoltságot? A kölcsön lehet-e tagi kölcsön kamatmentesen, vagy ha kapcsoltság keletkezik a kölcsön miatt, akkor kapcsolt vállalkozások közötti kölcsönszerződést kell írni, és kamatot kell fizetni a kölcsönt kapónak?
Tagnak adott kölcsön és az osztalék viszonya Kérdés
Tisztelt Szakértő! Az a kérdésem, hogy kft. által magánszemély tulajdonosnak nyújtott kölcsön és annak kamata betudható-e a jóváhagyott osztalékkal szemben? Illetőleg, amennyiben betudható, akkor a "bruttó" osztalékfizetési kötelezettséget lehet-e szembe állítani a kft. követelésével, vagy az szja, eho levonása után kifizetendő "nettó" osztalékot? Köszönöm.