58 találat a(z) egyetemi hallgató cimkére
Egyetemi hallgató szakmai gyakorlata
Kérdés
4 milliárd forint támogatás kutatói utánpótlásra
Cikk
Az Új nemzeti kiválóság program idei pályázatain is mintegy kétezer nyertes részesülhet összesen 4 milliárd forint ösztöndíjban. A 2016 óta futó program első hat évében már több mint tízezer egyetemista, fiatal kutató kapott 22 milliárd forint támogatást a sikeres pályakezdéshez – jelentette be szerdai közleményében Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, szakképzésért és innovációért felelős államtitkára.
Katás egyéni vállalkozó által foglalkoztatott duális képzésben résztvevő hallgató
Kérdés
Nappali tagozatos egyetemi hallgatói gyakorlat
Kérdés
Családi adókedvezmény
Kérdés
Hallgató családi gazdaság tag járuléka
Kérdés
Nem ügyvezető beltag foglalkoztatása részmunkaidőben
Kérdés
Egyetemi hallgató foglalkoztatása gyakornokként
Cikk
Egy cég nappali tagozatos egyetemi hallgatót foglalkoztatna gyakornokként, milyen munkaügyi, illetve adózási és tb-szabályokat kell figyelembe vennie – kérdezte olvasónk. Dr. Radics Zsuzsanna jogász, tb-szakértő válaszolt.
Családi járulékkedvezmény
Kérdés
Érdemes-e szolgálati időt venni az egyetemi évekre?
Cikk
Két gyerekem már befejezte az egyetemet, kettő most végzi. Meddig lehet megvásárolni a szolgálati időt és milyen nyomtatványt kell kitölteni hozzá? Elektronikusan is intézhető? Véleményük szerint megéri ez mint befektetés? – kérdezte az Adózóna olvasója. Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Katás bt. egyetemista beltagjának (és családi gazdaság tagjának) jogviszonya
Kérdés
Lehetünk-e két katás cégben tulajdonosok?
Kérdés
Őstermelő járulékfizetése
Kérdés
Tisztelt Szerkesztőség! Az őstermelők és a családi gazdálkodók járulékfizetésével kapcsolatosan szeretnék részletes tájékoztatást kérni. A nagykorú főállású őstermelőknél mind a kezdő, mind a már bázisévvel rendelkezők szempontjából talán egyértelműen megállapítható a járulékfizetés nagysága és mértéke. Problémát jelent a kiskorú, továbbá a nagykorú őstermelők járulékfizetésének megállapítása, legyenek akár önálló őstermelők, vagy szerepeljenek közös őstermelői igazolványon. A helyzetet bonyolíthatja, ha közben nappali tagozatos középiskolai vagy főiskolai, egyetemi hallgatók is egyben. Családi gazdálkodás esetében a családi gazdaság vezetőjénél, akár főállású őstermelő, akár egyéni vállalkozó szintén könnyen meghatározható a járulékfizetés mértéke. Viszont a gazdaság többi tagjánál, főként a kiskorú, valamint a nagykorú nappali tagozatos középiskolai, vagy főiskolai, egyetemi hallgatók esetében már nehézkesebb. Kérem szíves tájékoztatásukat a fenti járulékfizetési esetekkel kapcsolatosan.
Egyetemi hallgató svájci munkavégzésének adózása
Kérdés
Magyarországon nappali tagozatos egyetemi hallgató (munkaviszonya nincs, csak diákszövetkezet tagja ) "szabadúszóként" egy svájci székhelyű cég magyarországi rendezvényein munkát vállal alkalmanként. A cég a kifizetett összegekből adót nem von le. Milyen adófizetési kötelezettsége van Magyarországon a hallgatónak (negyedéves szja-előleg vagy csak éves szja-bevallásban történő figyelembevétel)? Köszönöm a segítséget!
Külföldön felsőoktatási tanulmányt folytató személy egészségügyi ellátása
Kérdés
Tisztelt Adózóna! Szeptembertől gyermekem külföldön (Ausztriában) kezdi meg felsőoktatási, egyetemi tanulmányait. Kérdésem, hogy hol és milyen feltételekkel lesz jogosult egészségügyi ellátásra? A nagykorú gyermek állandó lakóhelye Magyarországon marad, kint egyetemi kollégiumban fog lakni. Amennyiben az ausztriai szabályokról nincs ismeretük, akkor legalább a magyar lehetőségekről szíveskedjenek tájékoztatást adni! Köszönettel és üdvözlettel.