626 találat a(z) adóbevallás cimkére

Így védje ki a buktatókat a fejlesztési tartalék képzésénél Cikk

A fejlesztési tartalék képzésének számos előnye van, de óriási hátrányokat okozhat az előírások ismeretének hiánya. Bemutatjuk, hogyan kerülje el az elkövethető hibákat.

Ez kell a söralátétes bevalláshoz és a telefonos adóügyintézéshez Cikk

A személyijövedelemadó-bevallás legegyszerűbb módja az adónyilatkozat, amit „söralátét-bevallásként” is emlegetnek. Ezt – egyebek mellett – akkor lehet választani, ha a munkáltató által levont adó, adóelőleg, és a ténylegesen fizetendő adó különbözete nem több ezer forintnál, írja közleményében a NAV.

Bevallás adókról, járulékokról Esemény

Baleseti adó bevallása Esemény

Kiskorú a családi gazdálkozásban Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó eredményes pályázata alapján 2010. évben fiatal gazda jövedelempótló támogatásban részesült. Az elnyert támogatás 90 százalékát folyósították 2010-ben, a fennmaradó 10 százalékot pedig 2014. évben. 2014. január elsejét megelőzően az addig folyósított támogatás több mint felét még nem használta fel. A fennmaradó rész felhasználására 2014. évben került sor. Az egyéni vállalkozó 2014. évben családi gazdálkodóként regisztráltatta magát, egy kiskorú (10 éves) gyermek taggal. A kérdéseim: 1. A kiskorú gyermek tesz-e adóbevallást (1453-12)? Meg kell-e osztani az egyéni vállalkozó családi gazdálkodó és a kiskorú tag között a családi gazdálkodásból származó jövedelmet? Jogosult-e kistermelői költségátalány igénybevételére a kiskorú tag, ha a megosztás alapján rá eső bevétel a 8 millió forintot nem éri el? 2. Az idei évben, illetve a korábbi évben folyósított fiatal gazda jövedelempótló támogatás felhasználása során az egyéni vállalkozás vagy a családi gazdaság bevételei között kell szerepeltetni a felhasznált összeget? Ha a családi gazdaság bevételei között, akkor fel kell osztani a kiskorú tag és az egyéni vállalkozó családi gazda között e bevételt? Előre is köszönöm válaszát. Szabó Kinga

Alapítvány adóbevallásai Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Kérdésem az lenne, hogy egy több éve létező alapítványnak, mely tevékenységet soha nem folytatott, milyen mérlegeket, illetve adóbevallásokat kell leadnia? Az alapítvány most kapott adószámot. Válaszát előre is köszönöm. Üdv

Társasházak bevallása, melyik nyomtatványon? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Segítséget szeretnék kérni, magánszemélyekből álló, adószámmal rendelkező társasházak leadandó adóbevallásával kapcsolatban. Az adószám kiváltására sok évvel ezelőtt csupán hitelfelvétel miatt került sor, amely azóta rendeződött. Azon társasháznak, amelyek 2014-ben nem volt adóköteles jövedelme, nem áfaalany, nincs alkalmazott, nincs kifizetett megbízási díj, milyen nyomtatványszámú adóbevallásokat kell leadni nullás adattartalommal? Konkrétan: le kell-e adni a 41-es, 01-es, 08-as bevallásokat nullás adattartalommal? Szíves segítségét előzetesen is megköszönöm Tisztelettel.

Családi adókedvezmény elszámolása az adóbevallásban. Kérdés

Kedves Szakértő! A következő esetben kérném a segítségét. Adóbevallást kell készítenem egy házaspárnak, két közös gyerek van. A családi pótlékot az anya kapja. 2014. évre úgy nyilatkozott a munkáltatójának, hogy ő kívánja igénybe venni a családi kedvezményt. 2014. évre a feleség jövedelemigazolása: munkaviszonyból származó jövedelem 982.245 Ft volt. Szja-levonás nem volt, de a családi járulékkedvezménnyel kapcsolatos tájékoztatás alapján az év közben érvényesített családi járulékkedvezmény összege: 81.458,-Ft. A férjnek 2014. évben 1.744.549 Ft jövedelme volt. Mindketten önállóan adják majd be az adóbevallást. Azt szeretném kérdezni, hogy utólag, mivel a férj jövedelme előző évekhez képest jelentősen megnőtt és így kettőjük jövedelméből a két gyerek után járó családi adókedvezményt igénybe lehetne venni az szja-ból, és nem lenne szükség járulékkedvezményre, meg lehet-e osztani úgy a kedvezményt, hogy a feleség a maximumot, azaz 982.245x16%=157.159 Ft adókedvezményt vehet igénybe, és a maradékot a férj az adóbevallásában érvényesítheti-e? A feleségnél a munkáltatónál elszámolt járulékkedvezményt ebben az esetben kötelező-e érvényesíteni, vagy önellenőrzést kell készíteni, és az összeget visszafizetve a férj igényelheti-e, mivel a rendelet értelmében először a szja-ból kell igénybe venni a kedvezményt, és ha van még lehetőség, akkor lehet csak a járulékokból igénybe venni. Miután ez már kész tény, ilyenkor mi a teendő? Hogy kell megosztani a kedvezményt?

Bevallás környezetterhelési díjelőlegről Esemény

Bevallás Esemény

Adók bevalása Esemény

Adók, járulékok bevallása Esemény

Adók bevallása Esemény

Külföldön szerzett jövedelem adója Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kínában munkaviszonyban megszerzett jövedelmet Magyarországon be kell-e vallani, illetve van-e adófizetési kötelezettség? A Kínában érvényes szabályok szerint az ottani jövedelemadót megfizeti a magánszemély, aki egész évben ott tartózkodik. Kell-e onnan valamilyen igazolást hoznia az ott megfizetett adókról? Köszönettel.

Katás bevallása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ha nyugdíjas katás egyéni vállalkozónak csak az e tevékenységéből származó jövedelme van és a nyugdíj, kell-e bevallást készítenie február 25-éig? Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink