4941 találat a(z) NAV cimkére

Egy kilogramm heroint találtak a pénzügyőrök Röszkén Cikk

Egy kilogramm heroint és három kilogramm adalékanyagot találtak a pénzügyőrök egy autóbuszban Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn az MTI-t.

NAV IBAN számlaszámok: új jegyzéket közölt az adóhivatal Cikk

Új jegyzéket tett közzé a honlapján az adóhivatal ma a nemzetközi pénzforgalomban már tegnaptól (2017. augusztus 17-étől) érvényes IBAN számlaszámokról.

A diákok foglalkoztatásának adózási szabályairól tájékoztat a NAV Cikk

Információs füzetben foglalta össze a diákok foglalkoztatásának legfontosabb adózási és járulékszabályait a NAV.

Hogyan kell javítani a hibás számlákat? A NAV megmondja Cikk

A kibocsátott számla módosítása számos okból szükségessé válhat. Módosítást indokolhat valamely utólag bekövetkezett körülmény (például utólag adott árengedmény) vagy a számla hibás volta is (például ha a számlán helytelenül tüntették fel az adóalapot és/vagy az adó összegét, illetve egyéb adatot). A módosítás járhat az adóalap, illetve adó összegének módosulásával, de történhet ezen értékek korrekciója nélkül, egyéb adatot érintő módosítással is – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legfrissebb útmutatójában.

Az erős illatosító lett gyanús a pénzügyőröknek Cikk

Huszonhét kilogramm, mintegy 54 millió forint értékű marihuánát foglaltak le a pénzügyőrök egy szerb férfi kocsijában Röszkénél – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.

Most mindent megtudhat az ekhóról Cikk

Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásra vonatkozó szabályokról.

Fokozott NAV-ellenőrzések a héten: itt a legfrissebb lista Cikk

Új listát tettek közzé a megyei adóigazgatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal oldalán található ADÓtraffipax rovatban arról, hogy mely településeken, milyen típusú ellenőrzésekre számíthatnak bizonyosan az adózók ezen a héten.

Több mint harminc kiló marihuánát találtak egy autóban Röszkénél Cikk

Több mint harminc kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Röszkénél – közölte a szervezet az MTI-vel.

A NAV 4,8 milliárd forintot kap a törvényszéki végrehajtás átvételére Cikk

A kormány 4,8 milliárd forintot biztosít az állami adó- és vámhatóságnak a törvényszéki végrehajtási feladatok átvételéhez az idén.

Hamis gyermekjátékok lapultak a vasúti konténerben Cikk

Mintegy 40 ezer darab hamis gyermekjátékot találtak a NAV pénzügyőrei Kelebián egy konténer-szerelvényben. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás.

Bejelentés nélkül foglalkoztattak alkalmazottakat, lebuktak Cikk

Összesen több mint 4100 olyan adózó szerepel a NAV legfrissebb, alkalmazottakat bejelentés nélkül foglalkoztatók listáján.

Ők 100 millió forintnál többel tartoznak az adóhatóságnak Cikk

A NAV közzétette azon nem magánszemélyek legfrissebb listáját, akik 100 millió forintnál nagyobb összeggel adósai az adóhatóságnak.

Itt vannak a szeptemberi üzemanyagárak a NAV-tól Cikk

Közzétette az adóhatóság a költségelszámoláshoz alkalmazható szeptemberi üzemanyagárakat.

Ha elfogadja a NAV bírságát, felére csökkenhet a büntetés összege Cikk

Jóval szigorúbban venné a jövőben az adózó fellebbezési lehetőségeit új bizonyítékokra hivatkozás kapcsán az adóhatóság, ugyanakkor a fellebbezési jogról való lemondás esetén a bírság felét elengedné – derül ki a július 31-én nyilvánosságra hozott adóeljárási törvénytervezetből a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST elemzése szerint.

Családi gazdaság tagjának elhalálozása Kérdés

Tisztelt szakértő! Négy tagú családi gazdaság tagja egyik tagja elhalálozott az év közepén. Az lenne a kérdésem, az eddig elért bevételeket vagy az egész évi bevételeket osztják négy felé? Az elhalálozás időszakáig osztható négy felé és a továbbiakban csak három felé? Be kell-e jelenteni az adóhivatalba az elhalálozás tényét? Válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 July
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink