325 találat a(z) állami támogatás cimkére
Napelemes pályázat: mindenki megkapja az állami támogatást, aki jogosult rá Cikk
A kormány célja, hogy minél hamarabb, minél több család és háztartás részesülhessen támogatásban, ezért megemeli a lakossági napelemes pályázat első ütemének keretösszegét. Ennek köszönhetően mindenki, aki a benyújtott pályázata alapján jogosult, megkapja majd a napelem telepítésére, illetve komplex, megújuló energián alapuló fűtéskorszerűsítésre igényelhető, vissza nem térítendő támogatást – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Akár 500 millió forint támogatás is elnyerhető az újranyitott ültetvénytelepítési pályázaton Cikk
Február 28-ától ismét lehet pályázni a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című felhívásra – jelentette be Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) mai közleményében.
Támogatás könyvelése Kérdés
Kuratóriumi tag akkreditált foglalkoztatása Kérdés
Elindult a mobiltelefoncsere-program Cikk
Ötmilliárdos keretből elindult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere programja hétfőn, az összegből negyedmillió használatban lévő 3- és 2G-képes mobiltelefon cserélhető le a mobilinternetezésre alkalmas minimum 4G-képes készülékre. A 2G-s készülékek cseréjének támogatására – a kerettől függően – május 9. után lehet majd pályázni – közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága.
Átalányadós őcsg – pályázati pénz bevétel Kérdés
Népszerű a vállalkozások munkaerő-támogatása program Cikk
A vállalkozások munkaerő-támogatása program segítségével 39-40 ezer munkavállalót tudott munkába állni – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Miniszter (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.
Alapítványi iskolai csalás miatt emeltek vádat Szegeden Cikk
Vádat emeltek hét ember ellen, mert éveken keresztül jogosulatlanul vettek igénybe állami támogatást alapítványi fenntartású iskolák több száz diákja után – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.
Felértékelődnek a panellakások Cikk
Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.
Egyre népszerűbb a Babaváró hitel Cikk
Növekvő arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből: az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok – derül ki a Duna House felméréséből.
Újabb pályázat indul a Brexit miatt kárt szenvedett vállalatoknak Cikk
Újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből – közölte a közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Újabb 140 milliárd forintos támogatás a magyar vállalkozásoknak Cikk
Január 5-étől 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
Kamat- és költségmentes hitellehetőség a sertéstartóknak Cikk
A takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt a sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme válik elérhetővé. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet már megjelent – közölte az Agrárminisztérium (AM).
Önfoglalkoztató támogatás és az alanyi adómentesség Kérdés
Napelemes, ablakcserés, fűtéskorszerűsítési pályázat: újabb hat megye lakosai igényelhetnek több milliós állami támogatást Cikk
Ma 17 órakor elindult a lakosságnak szóló pályázat második szakasza, amelyben újabb hat megye, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez.