6 találat a(z) mérleg helyesbítése cimkére

Katás munkaviszonnyá minősítése Kérdés

2017. évi mérleg Kérdés

Adott egy kft., amely a 3 milliós jegyzett tőkét az eredménytartalékból tudta jegyezni. A cégbíróságon be lett jegyeztetve a 3 milliós jegyzett tőke. A könyvelésben ezt nem rögzítették, ezért a mérlegben a jegyzett tőke továbbra is 500 ezer Ft, az eredménytartalék 3 853 ezer Ft. Kérdésem az, hogy kell-e javítani a beküldött mérleget, és ha kell, akkor hogyan.tehetem meg? Válaszukat előre is köszönöm! Tamásné

Benyújtott mérleg önreviziója Kérdés

A 2013-as évről benyújtott mérleget szeretném önrevíziózni. A társaság törzstőkeemelést hajtott végre, mely összeg a mérlegben tévesen tagi kölcsönként szerepel. Mi a módja a cégbírósághoz benyújtott mérleg javításának?

Megkésett bizonylat helyes könyvelése Kérdés

Egy kft. a 2014. évi mérleg beadása után adott át könyvelőjének egy üzletrész vásárlásáról – még 2014. decemberben – aláírt szerződést. A szerződés értéke jelentősen meghaladja a mérlegfőösszeget. Az eladó másik kft. viszont szerepeltette a könyveiben, és így a 2014. évi mérlegében is. Eredményhatása a 2014. évre egyik kft.-nél sincs. Kérdésünk, hogy helyes-e, ha a vevő kft. majd a 2015. évben könyveli?

Végelszámolás – mérleg módosítása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Meg szeretném kérdezni, hogyan tudnám helyretennni egy végelszámolás anyagát. A vállalkozás beadott egy mérleget 2014. 03. 01-2014.12.31., majd egy másikat a 2014. 05. 01-2015. 01. 14. közötti időszakra. Most, a 1571 bevallási nyomtatvány javításakor derült ki, hogy 1 db mérleget kellett volna csak beadni 2014. 03. 01. - 2015. 01. 14. közötti időszakra, mivel ez a végelszámolás időszaka. Kell-e kérnem az előző kettő beadott mérleg törlését, vagy csak el kell készíteni az új mérleget 2014.03.01-205.01.14. időszakra, és azt beküldeni. Várom válaszát, köszönettel: Kutasi Gabriella

Végelszámolás lezárta utáni kötelezettség Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. végelszámolásának lezárását követően a NAV határozata szerint nem szerepelhet a mérlegben a saját tőke részeként kimutatott alapítói pótbefizetés összege, mert azt könyvelési tételek helyesbítése során rögzítettük még a tevékenység időszakában. Akkor vettük át a könyvelést egy másik cégtől. A számviteli törvény lehetőséget ad arra, hogy a téves könyvelést helyesbíthessük a könyvekben, de ezt nem fogadták el. Ennek következtében az összeggel megemelték a társasági adóalapot, és megállapították az adókülönbözetet, mert szerintük az adózó ráutaló magatartással lemondott a követeléséről. Erről szó sem volt, évek óta nem működik a cég, a tulajdonos a saját járulékai és az ügyvitel miatt fizetett be bankszámlára. Mivel a határozat szerinti kötelezettség (nem volt jelentős)különbözetére volt a folyószámlán túlfizetés, nem fellebbeztünk, így a határozat jogerőre emelkedett. Most érkezett meg a NAV illeték kivetéséről szóló határozata, melyet már fellebbeznénk. Mi lehet az indoka? Amennyiben nincs indoka a fellebbezésnek, átmehet-e felszámolásba a bevallásokkal lezárt végelszámolás? Mit lehet ezzel tenni? Az illetéktörvény egyértelműen elengedett kötelezettség utáni illetékről szól. Köszönettel: Horváth Gyöngyi

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink