5 találat a(z) kis értékű cimkére

Áruminta és kis értékű termék áfakezelése Cikk

A mindennapi életben gyakran előfordul, hogy – jellemzően kereskedelmi cégek, de akár termelő vállalkozások is – árumintát juttatnak ügyfeleik részére. Cikkünkben átvesszük mit is tekint a jogszabály árumintának, illetve kis értékű terméknek, és ismertetjük ezen termékek előzetesen felszámított adója mikor vonható le és mikor nem.

Vírusirtó-előfizetés Kérdés

Kis értékű tárgyi eszköz értékhatára Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mennyi a kis értékű tárgyi eszköz értékhatára? Erről egyrészt a számviteli törvény rendelkezik 100 ezer forint alatti tárgyi eszközök azonnali értékcsökkenéséről (80. § (2)), másrészt a 4/2013. kormányrendelet 1. § (1) 4. pontja: kisértékű immateriális javak, tárgyi eszközök: a kettőszázezer forint egyedi értéket nem meghaladó bekerülési értékű vagyoni értékű jogok, szellemi termékek, tárgyi eszközök. Eszerint a vállalkozásokra a 100 ezer forint vonatkozik, a költségvetési szervekre pedig a 200 ezer forint? Előre is köszönöm a válaszukat! Tisztelettel: Németh Tibor

Távozó kollégának ajándék Kérdés

Tisztelt Adózóna! A munkáltató távozó munkatársának 19 ezer forint értékben ajándékot (golyóstollat díszdobozban) ad. Milyen adó- és járulékkötelezettségek keletkeznek a munkáltatónál e juttatással összefüggésben? Köszönettel!

Kis értékű tárgyi eszköz minősítése Kérdés

Tisztelettel kérem szakmai iránymutatását a kis értékű tárgyi eszközökön a használatba vételt követően végzett, későbbi átalakítási költségek számviteli elszámolásához. A 100 ezer forint egyedi beszerzési érték alatti eszközökön a használatba vételt követően, akár több hónap múlva, átalakítást végeztek. Az átalakítást saját rezsis beruházásként számolták el. Kérdéseim: 1./ Az átalakítási költségeknek, mint saját rezsis beruházásnak az eredeti bekerülési értékre történő ráaktiválásával, az eszköznek a kis értékű eszközként történt minősítését, és ezzel az egyösszegű amortizációt önellenőrzéssel módosítani szükséges-e? Ebben az esetben a ráaktiválás időpontjától az átalakítás értékével növelt bruttó érték után kell a terv szerinti értékcsökkenést elszámolni? Ha ez a helyes megoldás, a ráaktiválás időpontjáig, a 100 ezer forint alatti egyedi beszerzési érték után, önellenőrzéssel hogyan kell a terv szerinti értékcsökkenési leírást elszámolni? Vagy: 2./ Az eszköznek, a használatba vételkori minősítését nem kell módosítani? Az átalakítás aktiválásakor, az átalakítás költségét önállóan kell a 100 ezer forintos értékhatár alapján minősíteni, és értékhatár alatt egy összegben amortizálni, vagy ha meghaladja a 100 ezer forintot, akkor pedig önálló eszközként az elhasználódási idő függvényében lineárisan amortizálni? Tisztelettel: Fehér Andrásné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink