5 találat a(z) Paks II cimkére

Nukleáris megállapodást kötött Magyarország Japánnal Cikk

Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Tokióban.

Így áll most a Paksi Atomerőmű bővítése – az első beton öntésére készülnek Cikk

Ütemesen, zavartalanul folynak a paksi atomerőmű bővítési munkálatai, amely projekt lehetővé fogja tenni Magyarország energiabiztonságának fenntartását, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzését és a környezetvédelem további erősítését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Sopronbánfalván, a kihelyezett kormányülés szünetében.

Paksi II: megindulhat az építkezés Cikk

Aláírták a felek a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítását, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Paks II.: a határidőket betartva folytatódik a beruházás Cikk

Nem befolyásolja a járvány, a határidőket betartva folytatódik a paksi beruházás – mondta az Országgyűlés gazdasági bizottságának mai ülésén a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, kivitelezéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.

Előtörleszti Magyarország a paksi hitelt Cikk

Előtörleszti Magyarország a Paks II. beruházás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió eurót – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak, aki szerint az orosz féllel megkötött hitelszerződés fenntartása ugyanakkor hosszú távon szükségszerű, hiszen biztonsági védőhálót nyújt a projekthez.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink