adozona.hu
Alapítvány által fenntartott kollégium beszámoló készítései kötelezettsége
http://test-adozona.hu/kerdesek/2022_4_7_Alapitvany_altal_fenntartott_koll_qbi
Alapítvány által fenntartott kollégium beszámoló készítései kötelezettsége
Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdéssel kapcsolatban kérem szíves tájékoztatását. Az EMMI által korábban alapított kollégium egy alapítvány fenntartásába került át. A kollégium rendelkezik OM-azonosító számmal, adószámmal, az illetékes kormányhivatal, mint nevelési-oktatási intézményt nyilvántartásba vette. Az alapítvány a törvényszéken kérelmezte a kollégium "származtatott jogi személykénti" bejegyezését. A törvényszék a bejegyzést elutasította, arra hivatkozva, hogy a kollégium (köznevelési intézmény) nyilvántartásba vételére hatáskörrel rendelkező hivatal a köznevelési intézmény székhelye szerint illetékes kormányhivatal. Fenti esetben tehát az alapítvány fenntartásában lévő köznevelési intézmény nem tekinthető a Ptk. szerint az alapítvány jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységének (azaz származtatott jogi személynek) és annak a bejegyzése nem szükséges, illetve nem lehetséges a törvényszék által? Jól értelmezzük, hogy ebben az esetben a 479/2016-os kormányrendelet 3. § (6) bekezdése nem vonatkozik a kollégiumra? Az alapítvány által fenntartott – önálló jogi személynek minősülő – kollégiumnak milyen beszámolási kötelezettségei keletkeznek? A 479/2016-os kormányrendelet 3. § (5) bekezdése vonatkozik rá, ha igen, ez mit jelent a gyakorlatban? Például milyen beszámolót kell készítenie, vonatkozik-e rá a közzétételi kötelezettség stb.? Segítségüket előre is nagyon szépen köszönöm.