Hozzászólások 0

Behajthatatlan követelés – adóalap-módosítás

Tisztelt Szakértő! Egy kft. a 2018-as adóévben kibocsátott egy bruttó 25 millió forint értékű számlát. A vevő nem fizetett, emiatt a kft. 2018 szeptemberében felszámolási eljárást kezdeményezett, azonban egy másik hitelező megelőzött bennünket három nappal. Így követelésünket hitelezői igényként jelentettük be. 2019. május 22-én megérkezett a felszámoló behajthatatlansági nyilatkozata részünkre, miszerint a követelésünk várhatóan nem fog megtérülni. Ezen nyilatkozat alapján – tekintettel arra, hogy az még a 2018. évi mérlegkészítés előtt megérkezett – megtehetjük-e, hogy a 2018-ban elszámolt értékvesztéssel a 2018-as tao-bevallásban nem emeljük meg az adóalapot? Vagy ha a nyilatkozat idén érkezett meg, és nem a 2018-as évben (ami kizárt lett volna, hiszen ősszel kezdődött a felszámolás), akkor a 2018. évi adóalapot mégis meg kell emelnem az elszámolt értékvesztéssel, és az adóalap-korrekciót 2019-ben kell elvégeznünk? Ez utóbbi eset rendkívül hátrányos lenne ránk nézve, tekintettel arra, hogy a 2019-es adóévben a várható bevétel töredéke sem lesz a tavalyinak. Válaszát előre is köszönöm.


A folytatáshoz előfizetés szükséges.
Szakértőnk válaszát előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között feliratkozhatnak mások által feltett kérdésekre, és elolvashatják a cikkek teljes szövegét is.

 

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
VIDEÓ
2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5