adozona.hu
BH 2007.6.197
BH 2007.6.197
Ha a munkavállaló munkaképesség-csökkenése 67%, ebből baleseti eredetű 15%, a munkáltató kárfelelőssége a kár 22%-ára terjed ki. Az, hogy a munkahelyi balesetből eredően a munkavállalónak maradandó fizikai és pszichés károsodása keletkezett, a kárigényt megalapozza, nem szükséges súlyos vagy jelentős hátrány okozása [Mt. 174. § (2) bekezdés, 177. § (2) bekezdés].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 174. § (1), (2), (4) és (5) bekezdésébe, a 185. §-ába, a Pp. 206. § (1) és (3) bekezdésébe, valamint a Ptk. 360. § (1) bekezdésébe ütköző jogszabálysértést panaszolt. Érvelésének lényege szerint a bíróságok a mérlegelés szabályait figyelmen kívül hagyva, az igazságügyi orvos-szakértői véleményeket indokolatlanul mellőzve utasították el a nem vagyoni kártérítés iránti követelését. Emiatt a szakértő által kimutatott munkahelyi balesettel összefüggő...
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős másodfokú ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a felperes betegsége nincs összefüggésben a munkahelyi körülményekkel, ezért a nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló követelés nem megalapozott. Indokolatlannak, illetve számszaki szempontból megalapozatlannak minősítette a felperesnek az eddig folyósított keresetveszteségi járadékot meghaladóan előterjesztett igényét. Megítélése szerint a jogerős ítélettel elbírált felmondási ügynek nincs, a felperes saját magatartásának azonban van szerepe a 67%-os munkaképesség-csökkenésben, továbbá a rokkantsági nyugdíjassá válásában. Mindezek, továbbá a felperesi magatartás további értékelése alapján az alperes álláspontja szerint a felperesnek további kártérítéssel nem tartozik.
Az elsőfokú bíróság a következőket állapította meg.
A felperes 1984. február 1-jétől különböző munkakörökben állt az alperes alkalmazásában. A felek között az alperes rendes felmondása tárgyában indult perben az elsőfokú bíróság 2002. január 22-én jogerőre emelkedett részítéletével megállapította a rendes felmondás jogellenességét, és a felperes javára marasztalta az alperest elmaradt munkabérben, valamint nyolc havi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánytérítésben.
A felperes 1999. január 4-én válltöréssel járó munkahelyi balesetet szenvedett, amelyre vonatkozóan az alperes a kártérítési felelősségét elismerte, és a felperes részére megtérítette a dologi kárt és az útiköltséget. A felperes elmaradt jövedelem, valamint a jogellenesnek bizonyult rendes felmondás és az üzemi baleset miatt nem vagyoni kártérítés, valamint elmaradt jövedelem megfizetése iránt is követelést terjesztett elő.
A munkaügyi bíróság kiegészített ítéletével a keresetnek részben helyt adott. Az alperest lejárt és jövőben havonta esedékes keresetveszteségi járadék megfizetésére kötelezte. E körben rendelkezett a kamatról, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredménye alapján megállapította, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének mértéke 67%, ezen belül munkahelyi balesettel összefüggően a sérüléséből eredően 10%, a pszichés károsodás miatt szintén 10%, ezért az alperes kerekítetten a felperes kára 15%-ának megfizetésére köteles. A munkaügyi bíróság ennek alapján az Mt. 182. § alkalmazásával állapította meg a felperes részére járó járadék összegét azzal, hogy mivel a 2004. évre vonatkozó bérfejlesztés mértéke nem volt ismert, a 2003. évre irányadó adatokat vette figyelembe.
A munkaügyi bíróság megítélése szerint a rendes felmondás jogellenességének jogkövetkezményét a bíróság a jogerős részítéletben már értékelte. A bizonyítékok nem támasztották alá a felperesnek azt az állítását, hogy a munkahelyi balesettel összefüggésben az életében súlyos, illetve jelentős hátrányok keletkeztek. A munkaügyi bíróság utalt arra is, hogy a jelentős átszervezések és létszámleépítések valamennyi munkavállalót egyformán érintették, ezért kizárólag emiatt az ítélkezési gyakorlat alapján a felperes nem vagyoni kártérítésre nem jogosult.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta. Ennek megfelelően rendelkezett a másodfokú perköltségről és a fellebbezési illetékről.
A másodfokú bíróság a bizonyítási eljárás részbeni kiegészítésével meghallgatta az igazságügyi orvos szakértőt. A bizonyítékok és az orvos szakértő szóbeli véleménykiegészítése alapján helyesnek találta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, azzal a pontosítással, hogy a pszichés károsodás csak részben és közvetett módon áll okozati összefüggésben az 1999. január 4-én elszenvedett munkahelyi balesettel. A másodfokú bíróság figyelembe véve az MK 30. számú állásfoglalást, elutasította a felperesnek az alperes teljes kártérítési felelőssége megállapítására irányuló kérelmét. Az EBH 470. számú határozat alapján helyesnek találta az arányszámítás alapján az elsőfokú bíróság által kimondott 15%-os mértékű alperesi kártérítési felelősséget. A jogellenes rendes felmondással összefüggésben az elsőfokú bíróság helytállónak talált indokolásán túlmenően arra is rámutatott, hogy a felperes a felmondás előtt, 2001. január 1-jétől III. csoportú rokkant volt. Az átszervezések és a létszámleépítés által kiváltott bizonytalansági érzést az elsőfokú bírósággal egyezően nem minősítette egymagában nem vagyoni kártérítés jogalapjaként.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
A másodfokú bíróság a törvény (Mt. 174. §), továbbá az ítélkezési gyakorlat (MK 30. számú állásfoglalás, EBH 470.) alapján helytálló jogi mérlegeléssel fejtette ki, hogy az alperes a felperes teljes káráért - a természetes kórokú betegségeire tekintettel - nem felel. A felelőssége ezért olyan arányban áll fenn, amilyen arányban a 67%-os munkaképesség-csökkenése az orvos-szakértői véleményben, kiegészítő véleményben, a szakértő személyesen előadott véleménykiegészítésében megállapított, a munkahelyi balesettel összefüggően keletkezett munkaképesség-csökkenéshez aránylik.
Az orvos-szakértői vélemény mérlegelése nem ütközik a Pp. 206. §-ába, továbbá az említett munkajogi szabályokba és az ítélkezési gyakorlatba. Helytálló ezért az a megállapítás, hogy a munkahelyi balesetből eredő 10%-os munkaképesség-csökkenés mellett az ezzel összefüggő 5%-ként véleményezett pszichés eredetű munkaképesség-csökkenésért áll fenn az alperes felelőssége. Az előbbiekben kifejtett arányszámítás alkalmazásával azonban az alperes felelősségét a másodfokú bíróság (az elsőfokú bírósággal egyezően) tévesen állapította meg 15%-os mértékben, mivel az arányszámítás eredménye helyesen 22%. A fentiek miatt a felperes a felülvizsgálati kérelmében a keresetveszteségi járadéka összegének meghatározását alappal sérelmezte. Ezért az új eljárásban az arányszámítás alkalmazásával kell rendelkezni a felperes jövőre nézve járó keresetveszteségi járadékáról, illetve a lejárt időszakra nézve őt megillető járadék különbözetről. Általános kártérítési járadék akkor állapítható meg, ha a kártérítés összege pontosan nem határozható meg [Mt. 183. § (2) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmet azért utasította el, mert a bizonyítékok alapján arra következtetett, hogy a balesetből eredően a felperes életében okozott súlyos, illetve jelentős hátrány nem volt megállapítható, másrészt a rendes felmondás jogellenességéből adódó "lelki megterheléseket" a rendes felmondás jogellenessége jogkövetkezményei megállapításakor a korábbi jogerős ítélet már figyelembe vette. A másodfokú bíróság ezt a döntést kellően megalapozottnak, és a jogszabályoknak megfelelőnek minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság arra figyelemmel, hogy a felperes 67%-os mértékű munkaképesség-csökkenését korábban állapították meg mint az utóbb jogellenesnek bizonyult rendes felmondás kelte, másrészt mivel egymagában az átszervezéseknek, a létszámcsökkentésnek a munkavállalókra általában gyakorolt hatását az ítélkezési gyakorlat nem tekinti nem vagyoni kártérítést megalapozóként, a rendes felmondással összefüggésben helyesen állapította meg a nem vagyoni kártérítés jogalapjának hiányát.
A balesetből eredő munkaképesség-csökkenésről kialakított jogerős ítéleti álláspont azonban nem felel meg az Mt. 177. §-ának, továbbá az e jogszabályra vonatkozóan [a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat alapján] kialakult egységes ítélkezési gyakorlatnak. A teljes egészséges élethez való alkotmányos jog megsértése megállapításának nem feltétele az elsőfokú ítéletben megjelölt súlyos, vagy jelentős hátrány okozása. Az a tény, hogy az üzemi balesetből eredően a felperesnek bizonyított maradandó fizikai és pszichés károsodása keletkezett, a jogsérelmet kellően alátámasztja. A jobbkezes felperesnél a jobb felkarcsont nagy gumójának törése miatt kialakult jobb váll mozgáskorlátozottság és az ehhez kapcsolódó kóros lelki tünetek a mindennapi életre kihatnak. Ez a korlátozottság végleges jellegéből adódóan a felperes munkavégzését, szabadidős tevékenységét, önmaga ellátását befolyásolja. Az orvos-szakértői véleményeket összefoglalóan értékelve aggálytalanul megállapítható, hogy függetlenül a felperes személyiségjegyeitől, és természetes kórokú betegségeitől, bizonyítottá vált a munkahelyi balesetnek a nem vagyoni kártérítést megalapozó szerepe. Ebből következően a másodfokú bíróság ebben a körben az Mt. 177. § (2) bekezdésbe ütközően hagyta helyben az elsőfokú bíróság elutasító döntését.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság kiegészített ítélettel megállapított vagyoni kártérítésre vonatkozó marasztaláson felüli elutasító rendelkezését helybenhagyó részét hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Megállapította, hogy az alperes a felperes vagyoni kárának (elmaradt jövedelem) 22%-át köteles megtéríteni. Az elsőfokú bíróságot a lejárt járadék-különbözet és a jövőben esedékes járadék tekintetében új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a jogellenes rendes felmondással összefüggésben a nem vagyoni kártérítés iránti igényt elutasító elsőfokú rendelkezést helybenhagyó rendelkezését hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés].
A másodfokú bíróság ítéletének a munkahelyi balesettel összefüggő nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmet elutasító rendelkezést helybenhagyó részét - a munkaügyi bíróság ítéletének erre vonatkozó részére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének meghozatalakori értékviszonyokra és a hasonló ügyekben kialakult ítélkezési gyakorlatra tekintettel az alperest 500 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte [Pp. 275. § (4) bekezdés, Mt. 177. § (2) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.018/2006.)
Bírósági jogesetek
EH 2008.1899 Nem felel meg a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményének, jóerkölcsbe ütközik, tehát semmis az a munkaszerződés, amelyet a házastársak a tulajdonukban lévő gazdasági társaság többségi tulajdonának átruházása előtt, de későbbi hatálybalépéssel kötnek meg, és amely a gazdasági társaság részére jelentős hátrányt okoz [Mt. 3. § (1) bekezdés].
EH 2008.1903 I. A munkavállaló vétkes közrehatásának mértékét akkor is figyelembe kell venni, ha a munkáltató nem a teljes, hanem a balesettel összefüggésben lévő munkaképesség-csökkenés arányában felelős a munkahelyi balesetből eredő kárért [Mt. 174. §]. II. A termőterület megváltoztatása, a mezőgazdasági tevékenység és haszna másnak átengedése annak időpontjától kezdődően kizárja a munkáltató kártérítési felelősségét [Mt. 177. § (1) bekezdés].