adozona.hu
EH 2008.1903
EH 2008.1903
I. A munkavállaló vétkes közrehatásának mértékét akkor is figyelembe kell venni, ha a munkáltató nem a teljes, hanem a balesettel összefüggésben lévő munkaképesség-csökkenés arányában felelős a munkahelyi balesetből eredő kárért [Mt. 174. §]. II. A termőterület megváltoztatása, a mezőgazdasági tevékenység és haszna másnak átengedése annak időpontjától kezdődően kizárja a munkáltató kártérítési felelősségét [Mt. 177. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1999. május 27-én daruval mintegy 300-400 kg tömegű acélgyűrűt akart esztergapadra emelni, amely a felemelést követően megcsúszott, és a bal lábfejének zúzódásos sérülését okozta. A baleset következtében a felperes 1999. május 27-étől június 23-áig kórházi kezelés alatt állt, majd 2000. február 28-ától rokkantnyugdíjas. Az ellátást megállapító határozat szerint a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése a rokkantsági nyugdíjra jogosultságot megalapozó 67%-os mértéken belül 20%-ra ...
EH 2008.1903 I. A munkavállaló vétkes közrehatásának mértékét akkor is figyelembe kell venni, ha a munkáltató nem a teljes, hanem a balesettel összefüggésben lévő munkaképesség-csökkenés arányában felelős a munkahelyi balesetből eredő kárért [Mt. 174. §].
II. A termőterület megváltoztatása, a mezőgazdasági tevékenység és haszna másnak átengedése annak időpontjától kezdődően kizárja a munkáltató kártérítési felelősségét [Mt. 177. § (1) bekezdés].
A felperes 1999. május 27-én daruval mintegy 300-400 kg tömegű acélgyűrűt akart esztergapadra emelni, amely a felemelést követően megcsúszott, és a bal lábfejének zúzódásos sérülését okozta. A baleset következtében a felperes 1999. május 27-étől június 23-áig kórházi kezelés alatt állt, majd 2000. február 28-ától rokkantnyugdíjas. Az ellátást megállapító határozat szerint a baleseti eredetű munkaképesség-csökkenése a rokkantsági nyugdíjra jogosultságot megalapozó 67%-os mértéken belül 20%-ra tehető.A felperes keresetében a balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kára megtérítésére kérte kötelezni az alperest, arra hivatkozással, hogy súlyosan megsértette a munkavédelmi szabályokat.
A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes köteles megfizetni a felperesnek az 1999. május 27-én bekövetkezett üzemi balesetből eredő kárának 50%-át, egyebekben a felperes keresetét a jogalap kérdésében elutasította. A másodfokú bíróság közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét részben megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes a felperes 1999. május 27-én bekövetkezett üzemi balesetéből eredő kára 80%-ának megfizetésére köteles, ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta. A jogerős közbenső ítélettel szemben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság végzésével hivatalból elutasította.
A felperes módosított keresetében a baleset során viselt ruházatában keletkezett vagyoni kár, kórházi "kényszervásárlás", kórházi látogatási és utazási költség, élelem-kiegészítés, közlekedési többletköltség, kísérőszemély díjazása, tisztítási többletköltség, kulturális többletköltség, gyógyszer, gyógyászati segédeszköz vásárlás költsége, gondozás, kisegítés költsége, mezőgazdasági kár, keresetkiesés, valamint nem vagyoni kártérítésként 2 400 000 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen kártérítést a felperesnek a baleset során viselt ruházatban bekövetkezett kár, kórházi kényszervásárlás, kórházi látogatási és utazási költség, élelem-kiegészítés, közlekedési többletköltség, tisztítási többletköltség, gyógyszerköltség, és gyógyászati segédeszköz címén, melyek kiszámításánál a megítélt összegeket a tényleges kár összegének 80%-os mértékében vette figyelembe. Az elsőfokú bíróság elutasította a felperesnek a kulturális többletköltség címén előterjesztett igényét, továbbá az otthon töltött idővel kapcsolatban felmerült többletköltség iránti igényét. A gyógycipő vásárlása folytán felmerült és 2007. január 1-jétől havi 1069 forint járadék megfizetésére vonatkozó felperesi igényt a bíróság részben találta megalapozottnak, arra figyelemmel, hogy a gyógycipő árának 50%-át a társadalombiztosítás fizeti, míg a fennmaradó összeg 80%-ára jogosult a felperes. Az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta a gondozás, kisegítés címén előterjesztett igényt is a meghallgatott tanúk vallomására figyelemmel, ezért a megállapítható többletköltség 80%-ának megfizetésére kötelezte az alperest. Az ítélet szerint az alperes a 2000 januárjától december végéig felmerült további többletköltség 80%-a, lejárt vagyoni kártérítést is köteles megfizetni.
A felperes mezőgazdasági kár jogcímén előterjesztett követelése vonatkozásában az elsőfokú bíróság szakértői véleményt szerzett be és tanúkat hallgatott meg, amely bizonyítékok értékelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperest 2 039 400 forint kár érte ezen a jogcímen, amelynek 80%-át, azaz 1 631 520 forintot köteles az alperes viselni. A szakértői vélemény alapján az elsőfokú bíróság 1999-től 2006-ig éves bontásban is meghatározta a felmerült kár összegét azzal, hogy a felperest 2007. január 1-jétől kezdődően havi 27 666 forint járadék is megilleti.
A keresetkiesésként előterjesztett követelésről az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szakértő által kimunkált harmadik változat fogadható el a kártérítés alapjául, és e szerint mindösszesen 4 773 258 forint és kamatainak megfizetésére kötelezte az alperest, kimondva, hogy 2007. január 1-jétől ezen a címen havi 116 364 forint megfizetésére köteles.
A nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása során az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a baleset maradandó sérüléseket okozott a felperesnek, mellyel 3 000 000 forint állna arányban, a 80%-os kárviselésre figyelemmel azonban 2 400 000 forint megtérítésére kötelezte az alperest.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes élt fellebbezéssel, amellyel nem támadta az elsőfokú ítélet rendelkező részének a baleset során viselt ruházat, kórházi kényszervásárlás, kórházi látogatási és utazási költség, élelem-kiegészítés, közlekedési többletköltség, tisztítási többletköltség, gyógyszerköltség és gyógyászati segédeszköz címén alperest marasztaló rendelkezéseit.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette, míg fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő kártérítési összegeket leszállította. A másodfokú bíróság az alperest terhelő nem vagyoni kártérítés összegét 800 000 forintban határozta meg. A bíróság a felperes részére 2000. január 1-jétől 2006. december 31. napjáig terjedő időre megállapított lejárt, összesen 1 483 200 forint mezőgazdasági járadék, valamint a 2007. január 1-jétől megállapított havi 27 666 forint mezőgazdasági járadék megfizetésére vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést megváltoztatta és e körben a keresetet elutasította.
A jogerős ítélet szerint az alperes felelőssége a kármegosztás megállapított mértékén túl kizárólag a munkahelyi balesettel összefüggésben keletkezett munkaképesség-csökkenéshez igazodhat, ezért a teljes felmerült kár összegéből az alperest a balesettel összefüggésben bekövetkezett 20%-os mértékű munkaképesség-csökkenésnek az össz-szervezeti eredetű 67%-os mértékű teljes munkaképesség-csökkenéshez viszonyított arányában, azaz 30%-os mértékben terheli kártérítési felelősség. A kiszámított kárösszeg viselése pedig a felperesnek a munkahelyi balesettel összefüggésben fennálló közrehatása miatt a felek között alperesre terhesebben 80-20%-ban oszlik meg.
A másodfokú bíróság a perben beszerzett szakértői vélemény és annak kiegészítései alapján megállapította, hogy a szakértő által meghatározott, és éves bontásban is kimunkált mezőgazdasági kár abban az esetben lenne tényleges kárként megállapítható, amennyiben a felperes a balesettel közvetlen okozati összefüggésben bekövetkezett egészségkárosodása folytán szándéka ellenére nem, avagy ezzel közvetlen összefüggésben felmerülő okból azt lényegesen magasabb költséggel, vagy lényegesen kisebb intenzitású műveléssel tudná elvégezni a munkát, esetenként külső munkaerő és segítség igénybevételével. Nem vitásan a felperest ért balesetet követően kórházi ápolása, utóbb járógipszben töltött ideje, majd az ennek következtében kialakult felfekvéses seb kezelése a mezőgazdasági munkák elvégzésében akadályozták és lehetősége sem volt, hogy a művelést más módon, külső segítség igénybevételével elvégeztesse. Erre tekintettel a bíróság álláspontja szerint az 1999-es évre a felperest ezen a jogcímen kártérítés megilleti. Ezt követően azonban a sérülése a mezőgazdasági munkák elvégzésében csak kis mértékben korlátozta, hiszen a szakértői vélemény megállapítása szerint is csak a tartós állást igénylő mezőgazdasági munkálatok elvégzésére nem képes. A felperes saját előadása szerint is a csemegeszőlőt kivágatta, a mintegy 400 négyszögöl nagyságú kertrészen ezt követően kizárólag zöldségtermesztéssel foglalkozott, amelyet átengedett fiának azzal, hogy a növénytermesztésből származó bevétellel is ő rendelkezhet. Ennek alapján a megyei bíróság a lejárt mezőgazdasági járadék címén megítélt összegből csupán az 1999. május 27-étől ugyanezen év december 31-éig terjedő időre előterjesztett keresetet találta megállapíthatónak.
A lejárt keresetveszteség és a jövőben esedékes járadék összegszerűségéről kifejtett elsőfokú bírósági állásponttal a másodfokú bíróság egyetértett, azonban a számítási módot megváltoztatta. Tényként állapította meg, hogy a felperes esetében a kárként jelentkező keresetveszteség összege még szakértői módszerrel is csak közelítéssel határozható meg, melyben közrejátszott az a körülmény is, hogy a felperes a kártérítés megfizetése iránti igényét a balesetet követően jóval később terjesztette elő. Mivel még könyvszakértői módszerekkel sem bizonyítható a szakértői véleményben meghatározott I-es és III-as változat szerinti keresetveszteség összege, a bíróság a II-es változat alapulvételével határozta meg a felperest ért és alperesre a kárfelelőssége arányában áthárítható kár mértékét.
A nem vagyoni kár összegének megállapítása során a másodfokú bíróság kifejtette, hogy a felperes maradandó egészségkárosodása a "társadalmi életben való részvételét" jelentős mértékben nem befolyásolja, és nem érintette hátrányosan a családi és rokoni, valamint baráti kapcsolatait sem. Így az összegszerűség meghatározásánál nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény, hogy az össz-szervezeti, azaz sorsszerű megbetegedések mellett a 67%-os mértéken belül mintegy 20%-os az a munkaképesség-csökkenés, amely a munkahelyi balesettel közvetlen okozati összefüggésben áll. A baleset bekövetkezésének időpontjában fennálló ár- és értékviszonyokat is értékelve a jogerős ítélet a fennálló jogsérelem kompenzálására 800 000 forint mértékű nem vagyoni kártérítést talált megállapíthatónak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
Álláspontja szerint az MK 30. számú állásfoglalás és a BH 2007/197. számú határozatban foglalt arányosítási kötelezettség úgy értelmezendő helyesen, hogy amennyiben a kár bekövetkezéséhez mind a természetes kórokú megbetegedés, mind pedig a munkahelyi balesetből eredő egészségcsökkenés hozzájárul, úgy a munkáltató a munkavállaló káráért olyan arányban felelős, amilyen arányban a teljes munkaképesség-csökkenés a munkahelyi balesettel összefüggően keletkezett munkaképesség-csökkenéshez aránylik. Amennyiben a természetes kórokú megbetegedés a kár bekövetkezéséhez részben sem járult hozzá, arányosításnak nincs helye. A munkáltató a teljes kárért felel akkor is, ha a teljes munkaképesség-csökkenésen belül természetes kórokú megbetegedés is megjelenik. Hivatkozása szerint semmilyen orvosi irat, illetve orvosszakértői vélemény nem támasztja alá, hogy a felperesnek egyéb olyan megbetegedése is lenne, amely a balesetben elszenvedett lábsérülésen kívül a gyógycipő hordását megkövetelné. Ugyancsak semmiféle adat nincs arra vonatkozóan, miszerint a felperes a balesetet megelőzően is gondozásra szorult volna, vagy arra, hogy éppen a baleset után egyéb megbetegedése miatt igényelt volna gondozást. Tanúvallomások támasztják alá, hogy felperes a balesetet megelőzően teljes mértékben ellátta a mezőgazdasági feladatokat, viszont ezt követően már ezen tevékenységét nem tudta elvégezni.
A felperes álláspontja szerint a szakértő által felvázolt három lehetséges számítási módozat közül a II. számú változat nem lehet irányadó, mert ez a számítási módszer a bérfejlesztés során nem a tényleges bérfejlesztést, hanem csupán az ettől lényegesen lemaradó személyi alapbér változást veszi figyelembe, amely ellentétes az Mt. 184. § (3) bekezdésében foglaltakkal. Az I-es és III-as variáció szakértői módszerekkel nem támasztható alá, mert ezek figyelembe veszik a munkavállaló teljesítményét, így "szubjektív" elem kerül a számításba, amelyet a szakértő nem véleményezhet. Ugyanakkor a felperesi álláspont szerint a bíróságoknak lehetőségük van ezen elemeket is mérlegelni. A nem vagyoni kártérítés körében a felperes érvelése szerint nem volt lehetőség az összeg csökkentésére, tekintettel arra, hogy az nem volt kirívóan magas, arányosításnak pedig nem volt helye.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A bíróságok helytállóan indultak ki abból a tényből, hogy a felperest ért balesettel összefüggésben álló és bizonyított kárért az alperest felelősség terheli (Mt. 174. §), mégpedig 80-20%-os arányban a munkáltatóra terhesebben.
A jogerős ítélet helyesen fejtette ki, hogy az össz-szervezeti 67%-os munkaképesség-csökkenéshez képest az orvosszakértői véleményből megállapíthatóan legfeljebb 20%-ra tehető a munkahelyi balesettel összefüggésben bekövetkezett munkaképesség-csökkenés. A felállítható aránypár alapján helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperest 30%-ban terheli a kártérítési felelősség és az így megállapítható hátrány viselése - a felperesnek a baleset bekövetkezésében fennálló közrehatása miatt - 80-20%-os mértékben oszlik meg az alperesre terhesebben (BH 2007/197.).
Alaptalanul hivatkozott a felperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy kizárólag a baleset miatt kényszerült gyógycipő viselésére. Az orvosszakértői vélemény szerint ennek egyéb indokai is vannak. Ezért nem állapítható meg az a tény, hogy a felperes kizárólag a balesettel összefüggésben hord gyógycipőt.
Az ügy érdemét érintő jogszabálysértést a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelése valósíthat meg (BH 2001/197., BH 2002/29.).
A bizonyítékok helytálló mérlegelésével (Pp. 206. §) állapította meg a másodfokú bíróság a felperest gondozás címén megillető kártérítés mértékét, valamint a mezőgazdasági kár összegét. Kiemelendő, hogy a szakértői vélemény alapján a jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, miszerint a felperes 1999-es gazdasági évben akadályoztatva volt a mezőgazdasági munkák elvégzésében, ezt követően azonban balesete a tevékenység folytatását csak kismértékben akadályozta. A másodfokú bíróság helytállóan értékelte, hogy a felperes a termőterület művelését saját elhatározásából változtatta meg, a zöldségtermesztést és az ebből származó bevételt a fiának átengedte. A felperes a 2000 évtől kezdődően nem bizonyította a mezőgazdasági termeléssel összefüggő kárát, így az erre irányuló keresete megalapozatlan. A jogerős ítéletnek - a fentiek szerint - a mezőgazdasági járadék megállapítására vonatkozó okfejtése is helyes, nem ütközik jogszabályba.
Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, miszerint a felperes keresetveszteségi járadékának megállapítása során a könyvszakértő által kimunkált három lehetséges módozat közül az elsőfokú bíróság választott helyesen, amikor a III. lehetséges variáció szerint számolta ki a felperes járandóságait. A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a felperesnél jelentkező keresetveszteség összege az adott esetben csak megközelíthetőleg határozható meg. A másodfokú bíróság számítása alapjául jogszabálysértés nélkül fogadta el a szakértői vélemény II. variációját, figyelemmel arra, hogy az I. és III. variáció még könyvszakértői módszerekkel sem bizonyítható. A felperes maga is azt állította felülvizsgálati kérelmében, hogy II-es változat kivételével "szubjektív" elem kerül a számításba, így nem okszerűtlen a jogerős ítélet amiatt, hogy ezen módozatot fogadta el.
Az Mt. 177. §-ának (2) bekezdése értelmében meg kell téríteni a munkavállalónak azt a kárát is, amely nem vagyoni kár. Nem vagyoni károsodást jelent a személyiségi értékek - köztük az egészség és a testi épség - megvalósulásának közvetlen akadályozása (mozgáskorlátozottság, életműködés megnehezedés). A személyiségi értékek sérelme esetén nem vagyoni kártérítésként a károsultat ért nem vagyoni hátrány hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról kell gondoskodni. Ennek során a személyi kár meghatározásának nincs objektív mértéke, így a nem vagyoni kártérítés összegének megállapításánál az eset konkrét sajátosságainak, a károsult személyi körülményeinek van jelentősége a józanság és a mértéktartás alapján [34/1992. (VI. 1.) AB határozat]. A nem vagyoni kártérítés tekintetében nincs helye kármegosztásnak, a körülmények alapján állapítható meg a nem vagyoni hátrány kompenzálására alkalmas összeg (BH 2006/96.).
A másodfokú bíróság a felperes egészségét ért sérelmet minden körülményre kiterjedően részletesen értékelte. Az összeg megállapításánál tekintettel volt a sérelem súlyára, jellegére, közvetlen és közvetett következményeire, és így törvénysértés nélkül határozta meg a viszonylagos kiegyenlítésre szolgáló pénzbeli kárpótlás összegét.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintő rendelkezését nem érintve - hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 11.034/2007.)