adozona.hu
AVI 2013.4.39
AVI 2013.4.39
Az Art. nem írja elő, hogy az adóhatóságnak az ellenőrzéshez alkalmazott bizonyítási eljárás módszeréről tájékoztatást kellene adni [2003. évi XCII. tv. 1. § (5) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek házastársak, akik 48-52% tulajdoni részaránnyal rendelkeznek az általuk 2002-ben alapított kft-ben. A felperesek 2002-2006. években törzstőke befizetést teljesítettek, illetve több alkalommal tagi kölcsönt nyújtottak a kft.-nek. (Az I. r. felperes 2002., 2003. évben összesen 1 900 000 Ft törzstőkét fizetett be kft.-be, a II. r. felperes 2002. évben 800 000 Ft, 2004. évben 13 140 000 Ft, 2005. évben 10 400 000 Ft, 2006-ban 12 100 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott a kft.-nek.) Az elsőf...
AVI 2013.4.39 Az Art. nem írja elő, hogy az adóhatóságnak az ellenőrzéshez alkalmazott bizonyítási eljárás módszeréről tájékoztatást kellene adni [2003. évi XCII. tv. 1. § (5) bek.]
A felperesek házastársak, akik 48-52% tulajdoni részaránnyal rendelkeznek az általuk 2002-ben alapított kft-ben. A felperesek 2002-2006. években törzstőke befizetést teljesítettek, illetve több alkalommal tagi kölcsönt nyújtottak a kft.-nek. (Az I. r. felperes 2002., 2003. évben összesen 1 900 000 Ft törzstőkét fizetett be kft.-be, a II. r. felperes 2002. évben 800 000 Ft, 2004. évben 13 140 000 Ft, 2005. évben 10 400 000 Ft, 2006-ban 12 100 000 Ft tagi kölcsönt nyújtott a kft.-nek.) Az elsőfokú adóhatóság a felpereseknél a fenti évekre vonatkozóan végezte el a bevallások utólagos vizsgálatát. Megállapította, hogy a felperesek bevallásában szereplő jövedelem nem nyújthatott fedezetet a teljesített törzstőke fizetéseire, illetve tagi kölcsönök finanszírozására. Ezért az adóhatóság az I. r. felperes terhére 512 693 Ft személyi jövedelemadó és 155 219 Ft egészségügyi hozzájárulás, míg a II. r. felperes terhére 3 423 568 Ft személyi jövedelemadó és 997 353 Ft egészségügyi hozzájárulás adókülönbözetet állapított meg.A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes 2008. június 9-i határozataival az elsőfokú határozatokat helybenhagyta.
A felperesek keresetükben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérték.
A megyei bíróság jogerős ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (5) bekezdése, 87. § (1) bekezdés, 97. § (1), (3) és (4) bekezdése, 108. § (1) és (2) bekezdése, 109. § (1) és (3) bekezdéseire alapozta. Hangsúlyozta, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést a felpereseknek hitelt érdemlően kell bizonyítaniuk. Rámutatott arra, hogy tanúvallomás más bizonyítékokkal együtt alkalmas a megtakarítás hitelt érdemlő bizonyítására. Kifejtette, hogy a felperesek által hivatkozott kölcsönszerződés a magánokiratra vonatkozó lényeges hiányosságok, valamint az adósnál tartott vizsgálati megállapítások alapján alkalmatlan volt arra, hogy 3 millió forint 2002. január 1-jén történt rendelkezésre állását igazolja. Utalt a megyei bíróság arra is, hogy a II. r. felperes ezt az összeget 2008. január 14-én forgóeszközként a tulajdonaként jelölte meg, ami ellentmond a kölcsönszerződésnek.
A megyei bíróság kifejtette, hogy a becslés alapjául szolgáló vagyongyarapodás nem jelent feltétlenül olyan vagyonnövekedést, ami kívülálló számára egyértelműen látható. Ezért önmagában annak, hogy a felperesek ingatlana jelzáloggal terhelt és az autóra részletet fizetnek, nem teszi kétségessé az adóhatóság eljárásának jogszerűségét. A bíróság szükségtelennek találta a felperesek azon bizonyítási indítványának teljesítését, amely a revizorok meghallgatására irányult figyelemmel arra, hogy az eljárás menetére vonatkozó információk az ellenőrzési iratokból megismerhetők. Az ítélet indokolása kifejtette továbbá, hogy a felpereseket az adóhatóság jogszerűen kötelezte egészségügyi hozzájárulás megfizetésére figyelemmel az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény (továbbiakban: Eho. tv.) 2. §-a, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Tbj.) 3. § (1) és (3) bekezdése, továbbá a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (továbbiakban: Szja. tv.) 4. § (1) bekezdése alapján.
A jogerős ítélet ellen a felperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését kérték. Utaltak arra, hogy a perben korábban tett előadásukat változatlanul fenntartják. Sérelmezték, hogy az adóhatóság jogaikról, a vagyonosodási vizsgálat céljáról, a bizonyítási teherről, ennek várható következményeiről, szakértő esetleges bevonásáról nem tájékoztatták. Egyoldalú bizonyítási eljárást folytatott le az alperes, a bizonyítékokat egyoldalúan értékelte terhükre. Nem tárta fel a felperesek javára szolgáló tényeket, a javukra szolgáló magánokiratot egyáltalán nem fogadta el, nem bizonyította a becslés feltételeinek fennálltát. Figyelmen kívül hagyta továbbá, hogy a felperesek ingatlanvagyona nem gyarapodott, ingatlanuk jelzálogjoggal terhelt, egyetlen vagyongyarapodásuk egy hitelből vásárolt alsó kategóriás autó volt. Hangsúlyozták, hogy a megyei bíróság megsértette a Pp. 206. § (1) bekezdésében és 339/A. §-ában foglaltakat, amikor a jogszabályokat tévesen alkalmazta és a bizonyítékokat helytelenül értékelte. Hivatkoztak arra, hogy az adóhivatal végrehajtási eljárása a felperesi családot anyagilag teljesen ellehetetleníti.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 108. § (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 108. § (2) bekezdés értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania, hogy a becslés alapjául szolgáló adatok, tények, körülmények, valamint a becslés során alkalmazott módszerek az adó alapját valószínűsítik.
Az Art. 109. § (1) bekezdés szerint, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
A (3) bekezdés értelmében a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát az adó-megállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett.
A felperesek felülvizsgálati kérelmükben vitatták a becslés jogalapját is és sérelmezték, hogy az adóhatóság megyei bíróság által elfogadott becslése nem a valós adóalapot valószínűsíti. A becslés módszere és összegszerűsége vonatkozásában a Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya, amelyre vonatkozóan a fél a peres eljárásban nem hivatkozott, amelyre nézve bizonyítékait nem jelölte meg, nem lehet hivatkozni (EBH 2002/653.). A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye (BH 2002/29.). A Legfelsőbb Bíróságot, mint felülvizsgálati bíróságot a jogerős ítéletben helytállóan és okszerűen megállapított tényállás köti. (BH 1996/505.) A bíróság által megállapított tényállás csak akkor iratellenes, ha az annak megállapítása alapjául szolgáló adatokat illetően ellenkezik az iratok tartalmával. Nem állapítható meg azonban iratellenesség azon címen, hogy a bíróság álláspontja egyes bizonyítékok bizonyító erejét illetően ellenkezik a felperesek álláspontjával, mert ez a körülmény nem iratellenességre utal, hanem a bizonyítékok mérlegelése ellen irányul (BH 1994/639.).
A Legfelsőbb Bíróság megállapítja, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint nem lehet a felülvizsgálati kérelem részévé tenni a per során tett különböző felperesi beadványok és előadások tartalmát az azokra való utalással. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot nem a felperesek összes perbeli nyilatkozata alapján végezhette el, hanem a felülvizsgálati kérelemben előadott tények alapján. A Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak a felülvizsgálati kérelem 2. oldalának 3., 4. és 5. bekezdésében előadottakat az alábbiak szerint:
Az Art. 1. § (5) bekezdése értelmében az adóhatóságnak a törvények megtartásához szükséges tájékoztatást kell megadnia az adózónak, illetve a jogai érvényesítésére kell figyelmeztetnie. Az Art. 93. § (6) bekezdése értelmében, a megbízólevélben arról kell tájékoztatni az adózót, hogy az ellenőrzés mely adókötelezettségekre, milyen időszak tekintetében, milyen ellenőrzési típus keretében terjed ki. A felpereseket tájékoztatták azokról az adónemekről, amelyekre az ellenőrzés kiterjedt. Olyan előírást az Art. nem tartalmaz, hogy az ellenőrzésben alkalmazott bizonyítási eljárás módszeréről, a becslésről tájékoztatást kell adni.
A felperesek sérelmezték a terhelő bizonyítékok feltárását, a javukra szolgáló bizonyítékok elutasítását. E körben a Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy a jogerős ítélet indokolásának 6. oldalán az egyes tényeket (jelzálogjoggal terhelt ingatlan, autó részletfizetés), bizonyítékokat (kölcsönszerződés hiányosságai, adósnál tartott vizsgálati megállapítás eredménye, II. r. felperes nyilatkozata) értékelte. A megyei bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a becslés alapjául szolgáló vagyongyarapodás nem jelent feltétlenül olyan vagyonnövekedést, ami a kívülálló számára egyértelműen látható. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság nem látott megállapíthatónak olyan bizonyíték-értékelési hibát, amely a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését alapozhatná meg.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. I. 35.103/2009.)