adozona.hu
AVI 2013.4.36
AVI 2013.4.36
Nem hiteles a számla, ha nem az adózó, hanem a felszámoló felé teljesített szolgáltatásokra, illetve termékértékesítésre vonatkozik (1992. évi LXXIV. tv. 5., 32., 33., 35. §)
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az 1997. április 3. napjától felszámolás alatt álló felperesi adózónál az adóhatóság 2005. április 1-jétől 2007. március 31-ig terjedő időszakra általános forgalmi adó (továbbiakban: áfa) adónemben ellenőrzést végzett.
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére 357 000 forint áfa adókülönbözetet írt elő, amiből 13 000 forintot pénzügyileg rendezendő adóhiánynak minősített, és kötelezte 6000 forint adóbírság, 4000 forint késedelmi pótlék megfizetésér...
A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban az adóhatóság a felperes terhére 357 000 forint áfa adókülönbözetet írt elő, amiből 13 000 forintot pénzügyileg rendezendő adóhiánynak minősített, és kötelezte 6000 forint adóbírság, 4000 forint késedelmi pótlék megfizetésére.
A felperes fellebbezése eljárt alperes határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta és a következőket állapította meg:
A felperes 24 alkalommal összesen bruttó 288 000 forint értékben vásárolt telefonfeltöltő kártyát, amelyek áfa tartalmát, a 27 000 forintot tárgyidőszaki áfa analitikájában szerepeltette, bevallásaiban levonásba helyezte.
A felperes dr. K. J. ügyvédtől 14, dr. Cs. J. ügyvédtől pedig 9 számlát fogadott be, amelyek áfa tartalmát, a 202 000 forintot bevallásaiban levonható adóként szerepeltette.
A Könyvszakértő, Adószakértő és Tanácsadó Kft. által kibocsátott számviteli szolgáltatásról szóló 24 számlát a felperes befogadta, ezek ellenértékét megfizette, és ezek áfa tartalmát, a 127 200 forintot a bevallásában levonható adóként tüntette fel.
Az volt az alperes jogi álláspontja, hogy a felperes nem volt jogosult az előzőekben ismertetett bizonylatok szerinti áfa levonására, mivel a telefonfeltöltő kártyákat, az ügyvédi, valamint számviteli szolgáltatásokat a feladatai teljesítése érdekében a felszámoló vette igénybe, ebben az időszakban a felperes már nem végzett gazdálkodási tevékenységet. Ezért a számlákon feltüntetett termékértékesítés, illetve szolgáltatásnyújtás nem a számlákon feltüntetett felek között ment végbe, a bizonylatok tartalmilag hiteltelenek, ezekre adólevonási jog nem alapítható. A bizonylatok szerinti áfa levonási tilalomba ütközik azért is, mert a termék, illetve a szolgáltatás nem a felszámolás alatt álló adózó, hanem a felszámoló adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez került felhasználásra. A szakemberek a felszámoló teljesítési segédjeként jártak el, a felszámolói tevékenység maga is adóköteles szolgáltatásnyújtás, amit a felszámoló teljesít a felszámolás alatt álló adózó felé. A felszámolási eljárás végén a felszámoló a szolgáltatásáról a felszámolás alatt álló felé állít ki számlát, amit nem befolyásol az, hogy a felszámolói díjat milyen forrásból egyenlítik ki.
Az alperes érdemi döntését az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésében, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (továbbiakban: Áfa. tv.) 5. § (1) bekezdésében, 32. § (1) bekezdés a) pontjában, 33. § (1) bekezdés b) pontjában, 35. § (1) bekezdés a) pontjában és a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 46. § (1) és (2) bekezdéseiben, 48. § (1) és (3) bekezdésében, 49. § (1) bekezdésében, 47. § (5) bekezdésében, 27/A. § (9) bekezdésében, 34. § (2) bekezdésében foglaltakra alapította.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok hatályon kívül helyezését vagy hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú adóhatóság új eljárásra kötelezését kérte, vitatta a terhére előírt adókülönbözet jogalapját. Azzal érvelt, hogy a felszámoló a telefonkártyákat kizárólag a felszámolás alatt álló adózó érdekében használta fel. Az ügyvédnek és a könyvelőnek az igénybevételét megalapozta a megyei bíróság 150. számú határozata (továbbiakban: Fpk. határozat), az Ítélőtábla 2. számú végzése (továbbiakban: Végzés), és az alperes társhatóságának jegyzőkönyve, amely elfogadta a teljesítési segédek által kibocsátott számlákat.
A megyei bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítéletében megállapította, hogy az alperes határozata megalapozott és jogszerű döntést tartalmaz, és nincs jelentősége annak, hogy az igénybe vett termékértékesítés, illetve szolgáltatás a felszámolási költségek közé tartozik-e vagy sem, vagy hogy azt a felszámolónak a díjából kell-e fedeznie. A számlákon feltüntetett gazdasági események nem a számlakibocsátó és a számlabefogadó, azaz a felszámolás alatt álló felperes között jöttek létre, ezeket ugyanis a felszámoló vásárolta, illetve a felszámoló vette igénybe. A számlák ezért nem tekinthetők az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdése szerinti hiteles bizonylatnak, így nem szolgálhatnak adólevonási jog alapjául.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, kérte annak hatályon kívül helyezését, elsődleges vagy másodlagos kereseti kérelme szerinti döntés meghozatalát. Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Cstv. 27/A. § (9) és (10) bekezdéseiben, 57. § (2) bekezdés d) és g) pontjában, illetve a módosított b) és g) pontjaiban, és az Áfa. tv. 32. §-ában, 35. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Elismerte, hogy az ellenőrzéssel érintett időszakban már nem végzett konkrét gazdasági tevékenységet, de arra hivatkozott, hogy a perben vitatott tételek felszámolási költségnek minősülő, az adós vagyonát terhelő költségként merültek fel, ezért az ezekről kiállított számlák csak az adós nevére szólhattak.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta.
Az Art. 1. § (7) bekezdése értelmében szerződéseket, ügyleteket és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. Érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. E törvényhely alapján a perbeli esetben az alperesnek és a megyei bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a beszerzett feltöltő kártya, az ügyvédi és számviteli szolgáltatás ténylegesen kinek a részére került megvásárlásra, azt ki vette igénybe, a valóságban ezek mely személy adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységét szolgálták. Mivel a jogvita adójogi jogviszonyból ered, és adólevonási jogról kell dönteni az ügy érdemi eldöntésére irányadó rendelkezéseket az Áfa. tv. 5. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdés a) pontja, 33. § (1) bekezdés b) pontja, valamint az Áfa. tv. 35. § (1) bekezdés a) pontja tartalmazza. Kizárólag az előzőkben megjelölt törvényhelyek alapján hozható döntés abban a kérdésben, hogy a felperes az adólevonási jogát jogszerűen gyakorolta-e vagy sem, a Cstv. szabályai e körben nem alkalmazhatók, erre nézve szabályozást nem is rögzítenek.
Rámutat ugyanakkor e körben a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a felperes által hivatkozott módosított Cstv. rendelkezéseket kizárólag a 2007. január 1-jét követően indult felszámolási eljárásokban lehet alkalmazni, a felperes felszámolási eljárása pedig ezt megelőzően, 1997. április 3-án indult. A felperes által hivatkozott 2006. július 1-je előtt hatályos, illetőleg az ezt követően hatályba lépett rendelkezésekből sem vonható le olyan jogi következtetés, hogy ha és amennyiben az ügyvéd, illetve a könyvelő díja felszámolási költségnek minősül, akkor a jogviszony nem a felszámoló és a teljesítési segéd, hanem a teljesítési segéd és a felszámolás alatt lévő gazdasági társaság között jönne létre. A felperes felülvizsgálati kérelmében hivatkozott Cstv.-beli jogszabályi rendelkezések erre nézve iránymutatást nem adnak, jelen pénzügyi jogi jogviszonyban egyébként sem lehetnének irányadóak.
A rendelkezésre álló iratokból megállapítható, hogy a telefonfeltöltő kártyák, valamint az ügyvédi és számviteli szolgáltatás egyértelműen és kifejezetten a felszámoló feladatainak teljesítését szolgálta. A felperes által sem vitatottan maga a gazdasági társaság az adóhatósági határozatokkal érintett időszakban már nem végzett gazdasági tevékenységet, ezért a perben vitatott termék, illetve szolgáltatás nem a felszámolás alatt álló felperes, hanem a felszámoló adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez került felhasználásra. Az alperes és a megyei bíróság helytállóan állapította meg, hogy mivel a számlák a felszámoló felé teljesített szolgáltatásokról, illetve termékértékesítésről szólnak, a felperes nevére való kiállítás folytán nem hitelesek, ezekre adólevonási jog nem alapítható [Áfa. tv. 5. § (1) bekezdése, 32. § (1) bekezdés a) pontja, 33. § (1) bekezdés b) pontja, 35. § (1) bekezdés a) pontja].
Megjegyzi egyben a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes felülvizsgálati kérelemben kifejtett - teljesítési segédi minőséget vitató - érvelése ellentétes az általa hivatkozott bírósági végzésekkel. Az Fpk. határozat ugyanis a felszámoló részére teljesítési segéd igénybevételét engedélyezte. A Végzés is az alperes és a megyei bíróság jogi álláspontját támasztja alá, mivel egyértelműen rögzíti, hogy ha a felszámoló tevékenységét megkönnyítő segítséget vesz igénybe, akkor ennek ellenértéke "formailag felszámolással kapcsolatos költség", de külön elszámolására nincs lehetőség, mivel a felszámoló díja tartalmazza a felszámoló által igénybe vett teljesítési segéd közreműködésével összefüggésben felmerült kiadásokat is.
A felperes által hivatkozott források, és az ezekre alapított felperesi érvelés figyelmen kívül hagyja az Áfa. tv. és az Art. rendelkezéseit, pénzügyi jogviszonyban kötelezően alkalmazandó szabályait, amelyeknek a megyei bíróság jogerős ítélete teljes körűen megfelel.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.086/2009.)