adozona.hu
BH 2010.4.107
BH 2010.4.107
Vagyonosodási vizsgálatban is a teljes bizonyító erejű magánokirat a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja, a nem ügyleti tanúk vallomását pedig megfelelő súllyal kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 108. §, 109. §, 1952. évi III. tv. 163. §, 164. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére irányuló vizsgálatot folytatott a C-B Kft.-nél, amely társaságban az I. r. és II. r. felperes 2001-2005. években tulajdonnal rendelkezett. Ezen időszak alatt a felperesek cégüknek fele-fele arányban 126 755 000 Ft tagi kölcsönt nyújtottak, és 2003-ban törzstőke emelés címén 18 000 000 Ft-ot fizettek be. Az elsőfokú hatóság a Kft.-...
BH 2010.4.107 Vagyonosodási vizsgálatban is a teljes bizonyító erejű magánokirat a benne szereplő tények valódiságát nem bizonyítja, a nem ügyleti tanúk vallomását pedig megfelelő súllyal kell értékelni [2003. évi XCII. tv. 108. §, 109. §, 1952. évi III. tv. 163. §, 164. §].
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága (a továbbiakban: elsőfokú hatóság) egyes adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére irányuló vizsgálatot folytatott a C-B Kft.-nél, amely társaságban az I. r. és II. r. felperes 2001-2005. években tulajdonnal rendelkezett. Ezen időszak alatt a felperesek cégüknek fele-fele arányban 126 755 000 Ft tagi kölcsönt nyújtottak, és 2003-ban törzstőke emelés címén 18 000 000 Ft-ot fizettek be. Az elsőfokú hatóság a Kft.-nél folytatott ellenőrzést követően az I. r. és II. r. felperesnél 2001-2005. évekre bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett.Az ellenőrzés eredményeként a 2007. július 27. napján kelt határozatával az I. r. felperes terhére 2001. évre 4 114 101 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, javára 108 000 Ft adókülönbözetet állapított meg, és kötelezte az I. r. felperest 4 006 101 Ft adókülönbözet, továbbá járulékosan adóbírság, és késedelmi pótlék megfizetésére. A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2007. november 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot - az adóalap összegének számszaki korrigálása okán - megváltoztatta, az I. r. felperest terhelő adókülönbözet összegét 4 580 519 Ft-ban, az adóbírságot 2 290 259 Ft-ban, a késedelmi pótlékot 2 598 897 Ft-ban állapította meg.
Az elsőfokú hatóság továbbá, a szintén 2007. július 27. napján kelt határozatával a II. r. felperes terhére 2001. évre 4 532 021 Ft adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg, és kötelezve a II. r. felperest az adókülönbözet összege, és járulékosan adóbírság illetve késedelmi pótlék megfizetésére. A fellebbezés folytán eljárt alperes a 2007. november 12. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot - az adóalap összegének számszaki korrigálása okán - megváltoztatta, a II. r. felperest terhelő adókülönbözet összegét 4 894 329 Ft-ban, az adóbírságot 2 447 164 Ft-ban, a késedelmi pótlékot 2 823 773 Ft-ban állapította meg.
Az alperes határozatainak indokolása szerint az elsőfokú hatóság azt vizsgálta, hogy a felperesek rendelkeztek-e fedezettel a cégük részére nyújtott kölcsönhöz, törzstőke emeléshez. Az egymással házasságban élő I. r. és II. r. felperes egybehangzóan akként nyilatkoztak, hogy vagyonközösségben élnek, bevételeiket és kiadásaikat 1987. óta közösen kezelik, ezért a revízió ezt figyelembe véve olyan vagyonmérleget készített, amelyben mind az I. r., mind a II. r. felperes bevételei és kiadásai együttesen szerepeltek. Az elsőfokú hatóság a vagyonmérleg alapján megállapította, hogy a felperesek kiadásai 2001. évben jelentősen meghaladták jövedelmeiket, ezért az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 109. §-ának (1) bekezdése alapján az adó alapját helytállóan becsléssel állapította meg, és az adóalapot növelő fedezethiány összegeket 50%-50%-os arányban megosztva a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 28. §-ának (1) bekezdése alapján egyéb adóköteles jövedelemnek minősítette (2002-2005. adóévre megállapítást nem tett).
Az alperes nem fogadta el a bevételek között a felperesek szerint O. T. által 2001. január 4-én, és április 2-án visszafizetett 12 000 000 Ft, illetve 14 000 000 Ft, B. L. által 2001. december 16-án visszafizetett 600 000 Ft kölcsönösszegeket. Megállapította, hogy a visszafizetésekről, annak teljes körűségéről, illetve arról, hogy a szerződő felek a továbbiakban nem tartoznak egymással elszámolási kötelezettséggel, külön dokumentumot nem készítettek, a kölcsönszerződéseken a kölcsönök összege visszafizetésének felperes általi rávezetése, és aláírása, mint egyoldalú nyilatkozat önmagában nem minősül a visszafizetés tényét hitelt érdemlően igazoló adatnak. A bizonyítás szempontjából pedig annak nincs jelentősége, hogy a kölcsönnyújtás forrása, illetve a visszafizetett kölcsön további felhasználása hogyan realizálódott, mivel az adott bevétel szempontjából az adózónak kizárólag a megvalósulás (a kölcsön visszafizetése) valós tényét kellett volna hitelt érdemlően igazolnia. Az elsőfokú adóhatóság a fellebbezés beérkezését követően B. L.-nál célvizsgálatot tartott, O. T. meghallgatása már nem volt lehetséges, mert 2001. május 11-én elhunyt. B. L. a kölcsön visszafizetésének forrásául munkabérét, illetve ingatlan bérbeadásából befolyt bérleti díjat jelölt meg. B. L. 2001. évi összevont jövedelme 380 000 Ft volt. A kölcsön visszafizetése a szerződésen található dátum szerint 2001. december 16-án történt. B. L. az 1 200 000 Ft bérleti díjat nyilatkozata szerint egy nappal korábban: 2001. december 15. napján kapta meg, amely időpontban azonban az összeggel nem rendelkezhetett. A bérleti díjról a számlát 2002. év elején állította ki, a számlatömböt pedig 2001. december 29-én szerezte be, tehát a bérleti díj kifizetése nem történhetett meg ennél az időpontnál korábban, amit alátámaszt, hogy a bérlőnél lefolytatott vizsgálat szerint a bérleti díj összege kiadásként 2001. december 31-én lett lekönyvelve.
A felperesek keresetükben a határozatok hatályon kívül helyezését és az eljárás megszűntetését kérték. Vitatták a becslés jogalapját, továbbá, hogy az adóhatóság az O. T. és B. L. által visszafizetett kölcsönöket bevételként, kiadásaik fedezetéül nem fogadta el.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes határozatait hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte. Indokolása szerint - miután a felperesek sem vitatták, hogy az ellenőrzés által feltárt forráshiány fedezete nem a vizsgált időszakban keletkezett, továbbá a becslés alapjául szolgáló adatokat a határozatok tartalmazzák - megállapította, hogy az adóhatóság helytállóan alkalmazott becslési eljárást.
Az elsőfokú bíróság egyet értett az alperessel abban, hogy B. L. a kölcsön visszafizetését nem teljesítette. Az O. T.-nak nyújtott kölcsön visszafizetése kapcsán megállapította, hogy az I. r. felperes írásbeli nyilatkozata teljes bizonyító erejű magánokirat, amellyel szemben az alperes a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 196. §-ának (1) bekezdése szerinti ellenbizonyítást nem folytatott le. A periratokhoz 14/A/1. szám alatt fűzött nyilatkozatában közölte csak, hogy O. T. az 1996-2000. évekre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásai szerint 2 806 500 Ft bruttó bevétellel rendelkezett, amelyből 26 000 000 Ft-ot lehetetlen volt visszafizetnie, továbbá az illetékhivatal adatszolgáltatása szerint nejével közösen ingatlanokat értékesített, amelyekből származó bevétel sem tette lehetővé a kölcsön visszafizetését. A perben tanúként meghallgatott H. L. és T. Z. elmondták, hogy O. T. a kölcsön visszafizetésére tőlük kért segítséget, amelyet azonban nem tudtak teljesíteni, később O. T. közölte velük, hogy az I. r. felperes felé fennálló kölcsöntartozását rendezte. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a másodfokú határozatok az I. r. felperes és O. T. között létrejött kölcsönszerződés és a kölcsön összegének visszafizetése körében megalapozatlanok, ezért azokat hatályon kívül helyezte, az alperest új eljárásra kötelezte azzal, hogy a 26 000 000 Ft 2001. évben történt visszafizetését csak akkor hagyhatja figyelmen kívül, ha egyértelműen bizonyítja, hogy az nem történt meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és új határozatban a felperesek keresetét elutasító döntés meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Pp. 196. §-ának (1) bekezdés a. pontja, 206. §-ának (1) bekezdése, az Art. 109. §-ának (3) bekezdése megsértésével hozta meg ítéletét, a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerűtlenül, és tévesen értékelte.
A felperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelmükben az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével új határozat hozatalát kérték az alperes megismételt eljárás lefolytatására irányuló kötelezésének mellőzésével. Álláspontjuk szerint tévesen döntött az elsőfokú bíróság a becslés jogalapjáról, mivel az adóhatóság megsértette az Art. 109. §-ának (1) bekezdését, ugyanis a becslés elrendelésének törvényes feltételei nem álltak fenn, továbbá jogsértően rendelt el új eljárást.
A felperes ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelme nem alapos.
Az Art. 108. §-ának (1) bekezdése szerint a becslés olyan bizonyítási módszer, amely a törvényeknek megfelelő, a valós adó, illetve költségvetési támogatás alapját valószínűsíti. Az Art. 109. §-ának (1) bekezdése értelmében ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szüksége.
Az Art. 108. §-ának (2) bekezdése szerint az adóhatóság köteles bizonyítani, hogy a becslés alkalmazásának a feltételei fennállnak. Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával, a becslés jogalapjára vonatkozó adatoknak és bizonyítékoknak okszerű, a maguk összességében való, meggyőződése szerint értékelésével állapította meg, hogy a felperesek ellenőrzése során az adóhatóság jogszerűen alkalmazott becslési eljárást. Az elsőfokú bíróság ítéletének a Pp. 221. §-ának (1) bekezdése szerinti indokolása tartalmazza, hogy a felperesek bevételeinek és kiadásaiknak az aránytalansága, az aránytalanságot megalapozó, a határozatokban rögzített vonatkozó adatok a becslés jogszerű alkalmazását igazolták.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján dönt. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, további bizonyítás felvételének nincs helye. Jogszabálysértést a megállapított tényállás iratellenessége, a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen vagy a logika szabályaival ellentétes mérlegelése megalapozhat, ilyen jogsértést azonban a csatlakozó felülvizsgálati kérelem alapján, a becslés jogalapja körében a Legfelsőbb Bíróság nem állapított meg.
Az ellenőrzés során a tényállást az adóhatóság köteles tisztázni és bizonyítani [Art. 97. § (4) bekezdés], és ha a bizonyítási eljárás során a becslés módszerét alkalmazza, mint ahogyan a felperes ügyében jogszerűen tette, a valós adó alapját valószínűsítenie kell, mivel az alkalmazott módszer csak a valószínűsítést teszi lehetővé. Az Art. 109. §-ának (3) bekezdése lehetőséget szabályoz az adózónak ahhoz, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal igazolja, amely igazolási eljárás a közigazgatási eljárás ezen részére vonatkozóan azért is kifejezetten szabályozott az Art.-ben, mert a nem bizonyított tény, körülmény a becslési eljárásban az adózó terhére értékelendő [Art. 97. § (6) bekezdés].
E jogszabályhelyek alapján adóügyeikben a felpereseknek kellett igazolniuk hitelt érdemlő adatokkal azon állításukat, hogy O. T. a kölcsönt visszafizette (a visszafizetett összeg a kiadások fedezetéül szolgált), az adóhatóság pedig az elétárt bizonyítékokat értékelni volt köteles. Az alperes a bizonyítási eljárás eredményeként a kölcsön visszafizetését igazolt tényként nem fogadta el.
Az úgynevezett vagyonosodási eljárásban meghozott adóhatározatok bírósági felülvizsgálata iránti perben is a [Pp. 324. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó] Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A felperes tehát a tárgyalások során újabb bizonyítékokat tárhatott elő, bizonyítási indítványt tehetett.
A bíróságnak azonban figyelemmel kell lennie a Pp. 339/A. §-ában foglaltakra, amely szerint a bíróság a közigazgatási határozatot, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában, a meghozatalakor fennálló tények alapján vizsgálja felül. Bizonyítási eszközök különösen a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a szemlék, az okiratok és egyéb tárgyi bizonyítékok [Pp. 166. § (1) bekezdés].
A perben a felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes határozatai az O. T.-ral kapcsolatos kölcsön visszafizetése körében jogsértők. A Pp. 196. §-ának (1) bekezdése alapján a teljes bizonyító erejű magánokirat alaki bizonyító ereje az ellenkező bizonyításáig áll fenn. Az alperes a kölcsönszerződésre rávezetett I. r. felperesi nyilatkozat megtételét nem vitatta.
A teljes bizonyító erejű magánokirat a benne szereplő tények valódiságát azonban nem bizonyítja, ezért tehát a felpereseknek bizonyítékokat kellett az elsőfokú bíróság elé tárniuk kereseti állításuk bizonyítására. Az elsőfokú bíróság okszerűen rendelt el a Pp. 163. §-ának (1) bekezdése alapján tanúbizonyítást az I. r. felperesnek a magánokiratba foglalt nyilatkozatával való összevetés érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-ának (1 bekezdésében foglaltak alkalmazása során, a bizonyítási eljárás eredményeként tévesen jutott arra a megállapításra, miszerint az általa meghallgatott tanúk a kölcsön visszafizetését igazolták volna. A perbeli tanúk nem ügyleti tanúk, a kölcsön visszafizetésénél nem voltak jelen, kapcsolódóan okiratot nem írtak alá, arról tanúskodtak, amit hallottak, ezért e tanúvallomások kölcsön tényleges visszafizetésének aggálytalan, kétséget kizáró bizonyítására alkalmatlanok.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg (amely megállapítás felülvizsgálati kérelemmel nem támadott), hogy O. T. bevallott jövedelme a 26 000 000 Ft kölcsön visszafizetésére nem szolgálhatott.
Összességében tehát a felperesek saját nyilatkozataikat, azok tartalmának valósággal egyezőségét nem bizonyították.
Az Art. 109. §-ának (3) bekezdésében előírt hitelt érdemlő adatnak csak az olyan adat minősül, amely ellenőrizhető, egyértelműen azonosítható, valóságtartalma megfelelően alátámasztott, formája, tartalma, jellege, más adatokkal történő egybevethetősége és alátámasztottsága folytán alkalmas az igazolni kívánt konkrét tény alátámasztására (Kfv. I. 35.496/2006/4., Kfv. I. 35.320/05., Kfv. I. 35.297/05.). A felperesek csak állították, hogy O. T. a kölcsönt visszafizette, azt kétséget kizáró módon, aggálytalanul nem igazolták, bizonyítékokkal alá nem támasztott előadásuk pedig nem hitelt érdemlő adat.
Az elsőfokú bíróságnak a másodfokú határozatokat hatályon kívül helyező döntése csak és kizárólag az O. T.-ral kapcsolatos kölcsön visszafizetése keresetrészen alapult, és a felperesek keresetének minden további részét elutasítva az alperes határozatainak jogszerűségét állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Az alperes felülvizsgálati kérelme az elsőfokú ítéletnek az O. T.-ral kapcsolatos kölcsön visszafizetése részére vonatkozott, és miután a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme alapos, a felperesek csatlakozó felülvizsgálati kérelme megalapozatlan, illetve az elsőfokú bíróság döntése az O. T.-ral kapcsolatos kölcsön visszafizetése keresetrésszel kapcsolatosan téves, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a felperesek keresetét elutasította. A Legfelsőbb Bíróság döntése következtében felpereseknek az elsőfokú bíróság új eljárásra kötelező döntését vitató csatlakozó felülvizsgálati kérelemrészük okafogyottá vált.
(Legf. Bír. Kfv. V. 35.499/2008.)