adozona.hu
BH+ 2010.4.184
BH+ 2010.4.184
A generálkivitelező által adózó részére teljesített szolgáltatás igénybe vett szolgáltatásnak minősül, ennek értékével nem csökkenthető az iparűzési adó alapja [1990. évi C. tv. 52. §, 36. §, 38. §, 2000. évi C. tv. 3. §, 78. §]
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adóhatóság a felperesnél helyi iparűzési adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A revízió eredményeként hozott elsőfokú határozatban a felperes terhére - 2001-2004. évekre - összesen 29 724 300 Ft adókülönbözetet írt elő, kötelezte adóbírság, késedelmi pótlék és mulasztási bírság megfizetésére.
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes érdemi döntésében megállapította, hogy a felperes...
A felperes fellebbezése alapján eljárt alperes a határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Az alperes érdemi döntésében megállapította, hogy a felperes az általa megvásárolt ingatlanon 86 lakás kivitelezésére kötött generálkivitelezői - vállalkozási szerződést. A felperes az egyes lakásokat, mint tulajdonos - adásvételi szerződésekkel - értékesítette, a kivitelezésért fizetett ellenértéket eladott árúk beszerzési értékeként (ELÁBÉ) adóalapot csökkentő tételként számolta el.
Az alperesnek - a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (továbbiakban: Htv.) 39. § (1) bekezdésében, 52. § 36. és 38. pontjaiban a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 3. § (6) bekezdés 5. és 6. pontjaiban, (7) bekezdés 1. pontjában, 78. § (1) és (3) bekezdéseiben foglaltak alapján - az volt a jogi álláspontja, hogy a kivitelező által teljesített szolgáltatások bekerülési értéke nem számolható el, mivel az építési, szerelési munka számlázott értéke az Sztv. értelmében nem minősül árunak. Polgári jogi értelemben sem valósult meg beszerzés, a megrendelő a vállalkozási jogviszonyban nem a dolog ellenértékét fizeti meg, hanem a vállalkozó munkáját és az anyagot, a lakásnak, mint készterméknek az átadása nem beszerzés, a vitatott tételek nem számolhatók el közvetített szolgáltatásként sem. A felperes által megrendelt, kivitelező által leszámlázott teljesítéseket igénybe vett szolgáltatásnak kell minősíteni, ezek nem vehetők figyelembe csökkentő tételként a helyi iparűzési adó alapjának megállapítása során.
A felperes keresetében az adóhatósági határozatok megváltoztatását, a terhére előírt adókülönbözet, adóbírság és késedelmi pótlék törlését kérte.
Azzal érvelt, hogy a vállalkozási szerződés keretében beszerzett és változatlan formában továbbértékesített kulcsra kész ingatlanok eladott áruk beszerzési értékeként történő elszámolása és ennek következtében az adóalap csökkentése megalapozott és jogszerű volt.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Azt állapította meg, hogy a generálkivitelező által felperes részére teljesített szolgáltatás, mint építési, szerelési szolgáltatás nem feleltethető meg az Sztv. 3. § (6) bekezdés 5. pontjában meghatározott áru fogalmának. A felperes érvelésével ellentétben az ELÁBÉ-ként történő elszámolásnak a Htv. 52. § 36. pontjában és Sztv. 78. § (5) bekezdésében meghatározott feltételei sem valósultak meg. A felperes az általa megvásárolt ingatlanon a generálkivitelező szolgáltatását igénybe véve lakásingatlanokat építtetett és az elkészült lakásokat értékesítette a vevői részére. Ennél fogva az ingatlan (mint áru) változatlan formában történő továbbértékesítése fel sem merülhet. Az alperes helytállóan hivatkozott arra is, hogy a generálkivitelező nem volt jogosult rendelkezni az ingatlannal, rendelkezési jog hiányában pedig tőle nem lehet árut beszerezni. Ezért az alperes a határozatában iratszerűen megállapított tényállás kapcsán a Htv. és az Sztv. előírásainak megfelelő döntést hozott.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát, vagy az elsőfokú bíróság utasítását új eljárásra, új határozat hozatalára.
Azzal érvelt, hogy a jogerős ítélet nem felel meg a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak, az érdemi döntés "jogszerűtlen". Kifejtette, hogy helyesen végezte el a helyi iparűzési adó kalkulációját, és helyesen vallotta be az adóösszegeket, jogszerűen helyezte levonásba helyi iparűzési adóalapja terhére eladott áruk beszerzési értékeként az általa megrendelt ingatlan tekintetében kifizetett összegeket.
Álláspontjának alátámasztásaként utalt a megyei bíróság határozatára is, amely a perbelivel egyező tényállás mellett az adóhatósági határozatokat hatályon kívül helyezte és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte. Hivatkozott arra is, hogy a jelen ügy tényállása nem azonos Kfv. I.35.097/2008. számú határozat tényállásával. Jelen ügyben ugyanis alvállalkozók hiányában, és a generálkivitelező által teljesített kulcsrakész állapotra figyelemmel nem végzett olyan saját tevékenységet az ingatlan előállítása során, amely kizárná a "változatlanság" feltételét, és indokolhatná az ingatlannak saját termelésű készletek közötti kimutatását. Hangsúlyozta, hogy az ingatlant változatlan formában áruként értékesítette tovább, és azt is, hogy a generálkivitelező által teljesített szolgáltatások ellenértékét az iparűzési adóalap csökkentő tételként, mint közvetített szolgáltatást is elszámolhatta, mert a generálkivitelezővel vállalkozási szerződéses kapcsolatban állt, és közte valamint a vevői között létrejött adásvételi szerződések pedig - valódi tartalmuk szerint - vállalkozási szerződéseknek minősülnek.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A megyei bíróság a felperes által hivatkozott ítéletében nem döntött az ügy érdemében, mert az adóhatósági határozatokat eljárási jogszabálysértés miatt helyezte hatályon kívül.
A Legfelsőbb Bíróság jelen perben eljáró tanácsa teljes körűen osztja a Kfv.V.35.374/2008/8. és a Kfv.I.35.097/2008. határozatokban kifejtett jogi álláspontot, és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdés a) pontjára alapítottan jogegységi eljárás lefolytatásának kezdeményezésére nem látott alapot.
A felperes érvelésére tekintettel utal a Legfelsőbb bíróság arra, hogy a fél által beszerzett szakvéleményeket, állásfoglalásokat a bíróság csak a fél álláspontjaként veheti figyelembe, a perben szakértőként csak a bíróság által Pp. 177. §-a alapján kirendelt szakértő járhat el. (BH 1992.270.)
Az elsőfokú bíróság ítélete megfelel a Pp. 213. § (1) bekezdésében, 215. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
A perben a felperes, illetve a felek bizonyítási indítványt nem terjesztettek elő. Az ítélet rendelkező részébe foglalt döntés kiterjed a perben érvényesített kereseti kérelemre, az indokolás tartalmaz tényállást, és megjelöli azokat a jogszabályhelyeket, amelyeken a döntés alapul. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság nem tekintette az ügy érdemi eldöntésére is kiható, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére is alapot adó lényeges eljárási jogszabálysértésnek azt, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában nem tért ki a felperes által megjelölt - nem perben kirendelt igazságügyi szakértő által készített - szakvéleményre, amelyre a felperes jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott.
Nem osztja a Legfelsőbb Bíróság a felperes azon jogi álláspontját, mely szerint a Htv. 52. § 40. pont utolsó mondatában szabályozott törvényi tényállás értelmében jogosult lett volna a beszerzés ELÁBÉ-ként történő elszámolására. E törvényhely a közvetített szolgáltatások értékét határozza meg mégpedig akként, hogy "ide sorolandó továbbá a közvetített szolgáltatások közé nem tartozó, az adóalany által továbbszámlázott olyan alvállalkozói teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv szerinti - írásban kötött - vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll, feltéve, hogy azzal az adóalany a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként, vagy a 37. pont szerint anyagköltségként nettó árbevételét nem csökkentette".
A perbeli esetben ugyanis a felperes a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 389. §-ának megfelelő vállalkozási szerződés alapján megépített ingatlanokat a Ptk. 365. §-a szerinti adásvételi szerződéssel értékesítette, ezért a lakások vevői nem minősülnek megrendelőnek. A vállalkozó, a felperes és a vásárló viszonyában alvállalkozói szerződéses jogviszony nem jött létre. A felperes esetében tehát nem teljesült az a törvényi feltétel, hogy mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával Ptk. szerinti vállalkozási szerződéses kapcsolatban álljon. A felperes a rendelkezésre álló iratok szerint szolgáltatások közvetítésére szerződést nem kötött, a vállalkozási szerződésben a szolgáltatás megrendelőjeként, az adásvételi szerződésekben pedig az ingatlanok eladójaként szerepel. Nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság azzal a felperesi állásponttal sem, mely szerint a közte és a vevői között létrejött szerződés vállalkozási szerződésnek minősülne. A felperes ugyanis az iratokból megállapíthatóan - elnevezését és tartalmát tekintve is - a vevőkkel ingatlan adásvételi szerződéseket kötött a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően.
Osztja a Legfelsőbb Bíróság az alperes és az elsőfokú bíróság azon jogi álláspontját is, mely szerint a perbeli esetben a Htv. 52.§ 36. pontjában meghatározott "eladott áruk beszerzési érték"-ének azon feltétele, miszerint az árut változatlan formában értékesítette volna tovább a felperes, nem valósult meg, nincs ugyanis törvényi lehetőség az Sztv. szabályainak figyelmen kívül hagyására.
Az alperes és az elsőfokú bíróság a Htv. 52. § 38. pontját az Sztv. 3. § (6) bekezdés 5. és 6. pontjait, 78. § (5) bekezdését helytállóan értelmezte és alkalmazta. E jogszabályok értelmében a felperes esetében, aki a saját beruházásban lakások építésével foglalkozik, és lakásokat értékesít, a közreműködésével felépült épület a számviteli elszámolás szempontjából nem árunak, hanem kizárólag terméknek tekintendő, amit a saját termelésű készletre vonatkozó szabályok szerint kell készletre venni, és a számviteli szabályok szerint a kivitelező által számlázott építési, szerelési munkákat igénybe vett szolgáltatásként kell elszámolni. Az Sztv. 3. § (7) bekezdés 1. pontja értelmében a generálkivitelező által teljesített szolgáltatások bekerülési értéke nem számolható el eladott áruk beszerzési értékeként tekintettel arra, hogy az építési- szerelési munka számlázott értéke az Sztv. szerint nem minősül árunak, és nem változtat ezen a körülményen az sem, hogy a felperes az ingatlanokat áruként vette nyilvántartásba.
Az Sztv. 78. § (2) bekezdése értelmében csak a vásárolt és a saját tevékenységhez felhasznált anyagok értékét lehet elszámolni. Tekintettel arra, hogy a felperes más vállalkozó (generálkivitelező) szolgáltatását vette igénybe, és az anyagokat nem saját maga használta fel, azok nem az ő anyagai voltak, az igénybe vett szolgáltatást, a szolgáltatásnyújtó, a generálkivitelező által felhasznált anyagokat a felperesnél nem lehet anyagbeszerzésnek tekinteni, és nem lehet beszerzéskor anyagfelhasználásként elszámolni, ezért ezen a jogcímen a nettó árbevételt sem lehet csökkenteni. A felperes által igénybe vett szolgáltatásnak tehát része a szolgáltatás nyújtás során felhasznált esetleg számlán külön tételben szereplő anyag értéke is [Sztv. 47. §-a, 72. § (2) bekezdése]. Iparűzési adóalap tehát anyagköltséggel sem csökkenthető.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet az ügy érdemében jogszerű döntést tartalmaz és nem történt olyan eljárási jogszabálysértés, ami az ügy érdemi eldöntését befolyásolhatta volna, ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír.Kfv.V.35.034/2009.)