adozona.hu
BH 2008.6.158
BH 2008.6.158
Ha a felek a vételárhoz járuló áfa mértékében közös tévedésben voltak, a szerződést bármelyikük megtámadhatja - Ennek hiányában azonban a számlát kibocsátó szállító az adóhatóság által utóbb megállapított magasabb mértékű áfa megfizetését a megrendelőtől alappal nem követelheti [Ptk. 210. § (3) bek.; 1992. évi LXXIV. tv. 13. §, 45. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által ítélkezése alapjául elfogadott tényállás szerint a felperes nagykereskedelmi, az alperes kiskereskedelmi tevékenységet folytat műtrágya értékesítésére. A peres felek 1999 óta üzleti kapcsolatban álltak egymással, melynek tárgya műtrágya szállítása volt az alperes részére. A felek 2002. április 12-én kereskedelmi keretszerződést kötöttek, melynek alapján a felperes kálium-nitrát műtrágya szállítását vállalta az alperes fizeté...
A felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmével indult, és az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes kereseti kérelme arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2 450 494 Ft tőke és ennek járulékai felperesnek történő megfizetésére. Az alperes a felperes követelését mind jogalapjában, mind összegében vitatta, ezen túlmenően a követeléssel szemben 2 769 000 Ft erejéig beszámítási kifogással élt a felperes tévedése miatt utólagosan befizetett adókülönbözet következtében őt ért kár címén.
Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelem szerint marasztalta az alperest és kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 294 000 Ft perköltséget.
Az ítélet indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek között 1999. évtől fennállott szállítási keretszerződések 2. pontja értelmében a leszállított műtrágya árát a mellékelt árlista tartalmazta, ahol termékenként feltüntetésre került az áfa-kulcs mértéke. A bíróság megállapította azt is, hogy az alperes az önellenőrzést követően a saját adóbevallásában is feltüntette a téves adókulcs alkalmazásából eredő különbözetet, így nem vitatta, hogy a saját vevői felé is a felperes által tévesen alkalmazott áfa-kulcsot alkalmazta. A bíróság szerint az Áfa. tv. 44. §-ának (1) bekezdése, 13. §-ának (1) bekezdése, 45. §-ának (1) bekezdése és 44. §-ának (5) bekezdése alapján a felperes a tévesen alkalmazott áfa-kulcs miatt helyesbítő számla kibocsátására volt köteles az ellenőrzést követően. Az Áfa. tv. 44. § (5) bekezdésének és a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 4. § (4) bekezdésének egybevetésével arra a következtetésre jutott, hogy az alperes a saját vevői felé, mint számlakibocsátó, a számlában foglaltakért felelősséggel tartozik. A téves áfa-kulcs feltüntetésével maga sem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, ezért a saját felróható magatartására előnyök szerzése végett nem hivatkozhat. Nem vitatottan az alperesnek is áfa-többlet befizetési kötelezettsége keletkezett, de ugyanúgy lehetősége lett volna áthárítani a saját vevői felé az ebből eredő követelést. Ezzel az adótöbblet befizetési kötelezettség alól mentesült volna, azonban az alperes a nagy vevői létszámra hivatkozással nem így járt el. A beszámítási kifogást a bíróság azért nem találta alaposnak, mert az alapjaként megjelölt kártérítési felelősségnek a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésében meghatározott egyik feltételét, a jogellenességet nem találta megállapíthatónak. Úgy ítélte meg, hogy a felperes jogszabályi kötelezettségének tett eleget azáltal, hogy helyesbítő számlát bocsátott ki az alperes felé.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 294 000 Ft elsőfokú és 200 000 Ft másodfokú perköltséget.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a perbeli jogvita alapja a felek közötti mellérendeltségen alapuló polgári jogi kötelem, a műtrágya szolgáltatására irányuló szállítási szerződés. A peres felek jogviszonyában - polgári jogi szabályozás hiányában - alkalmazhatónak találta az Áfa. tv. 13. §-ának (1) bekezdését, mely szerint a felszámított adó százalékos mértéke is a számla kötelező eleme. A bíróság megállapította, hogy a szállítási szerződésben az áfa százalékos mértékének meghatározása is a felek megállapodásának a része volt. Vitathatatlan, hogy a felek kölcsönösen tévedtek a vételárhoz járuló áfa százalékos mértékében, a tévedést felismerve mindkét fél megtámadhatta volna a szerződést a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdése alapján. A felperesnek azonban a pótszámlák alperes felé való kibocsátásával nem volt lehetősége az áfa-különbözet érvényesítésére, miután a számára rendelkezésre álló egyéves határidőben a szerződést nem támadta meg. Az Áfa. tv. ugyanis a polgári jogi jogviszonyokban csupán lehetővé teszi az áfa-különbözet továbbhárítását, de a konkrét polgári jogi jogviszony tényállásától függ, hogy van-e lehetőség a felek árban történő tévedése miatt a jogviszony megtámadására, azaz a felek áfa-százalékban való közös tévedése eredményezheti-e az adókülönbözet visszamenőleges megtérítését. Kiemelte a bíróság azt, hogy az Áfa. tv. az adózásra kötelezett és az állami költségvetés közötti közigazgatási jogviszonyokat rendezi, míg a peres felek jogviszonyára a mellérendeltségen alapuló polgári jogi szabályozás az irányadó. A szerződés eredményes megtámadása hiányában csak a felek megállapodása alapján jár a felperesnek vételár, a szerződés azonban az áfa mértékét 12%-ban rögzíti. Az elsőfokú bíróság tévedett akkor, amikor a felek polgári jogi jogviszonyára is kötelező jellegűnek értelmezte az Áfa. tv.-nek azt a rendelkezését, amely csupán lehetőséget biztosít pótszámla kiállítására. Addig, amíg a felek 12%-os áfa-kulcsra vonatkozó kikötése érvényes, az áfa-különbözet egyoldalú továbbhárítására a felperes nem jogosult.
A jogerős ítélettel szemben a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, s az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Másodlagos kérelme a jogerős határozat hatályon kívül helyezésére irányult akként, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felperes terhére rótt 294 000 Ft elsőfokú perköltség összegét 147 000 Ft-ra mérsékelje.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 206. §-ának (1) és (2) bekezdését, 277. §-ának (1)-(3) bekezdéseit, 379. §-ának (1) bekezdését, az Áfa. tv. 13. §-ának (1) bekezdését, 44. §-ának (1), (4) és (5) bekezdését, 45. §-ának (1) bekezdését, valamint a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 29. §-ának (1) bekezdését, továbbá a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését, 215. §-át, 78. §-ának (1) bekezdését és 79. §-ának (1) bekezdését. A felperes sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által feltárt tényállás egyes elemeit figyelmen kívül hagyta, s a tényállásból megalapozatlan, jogszabálysértő következtetéseket vont le. A felperes szerint egy szerződés teljesítésénél nem lehet különbséget tenni a polgári jogi vagy adójogi jogviszonyok érvényesülése között, mert mindkettőnek érvényesülnie kell. Rámutatott arra, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte az Áfa. tv. 45. §-ának (1) bekezdését, ugyanis a felhívott jogszabályi rendelkezés a nem megfelelő adókulcs alkalmazása esetén kötelezővé teszi a helyesbítő számla alkalmazását. A helyesbítő számla önmagában nem teremt kötelezettséget az adóalany számára, de ez csak addig van így, amíg a vevő a számlát nem fogadja be. Ha a vevő a számviteli rendszerébe beilleszti és bevallásába beállítja, a számla tartalmát ki kell egyenlítenie. Az alperes a jelen ügyben a helyesbítő számlát befogadta, könyvelésébe bevitte, és ezzel áfa-levonási jogot alapított magának. A felperes hangsúlyozta: az iratokból látható, de a másodfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott körülmény az, hogy az alperes a felperes követelését sem jogcímében, sem összegében nem vitatta, csupán beszámítási kifogást terjesztett elő, amit az elsőfokú bíróság elutasított. A felperes emellett iratellenesnek találta a másodfokú bíróságnak azt a megállapítását, mely szerint ameddig a felek nettó árban és az áfa 12%-os mértékében való megállapodása érvényes, az áfa-különbözet egyoldalú továbbhárítására a felperes nem jogosult. Az áfa-különbözetet ugyanis a felperes nem egyoldalúan, hanem az alperes akaratából hárította át azáltal, hogy az alperes befogadta és bevallásába beállította azokat. A felperes kiemelte: a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a Pp. 215. §-án azzal, hogy a fellebbezésre tekintettel nem azt vizsgálta, az elsőfokú bíróság helyes jogi következtetést vont-e le, hanem ezen túllépve a tévedés miatti megtámadhatóság jogcímében látta az áfa-kulcs módosításának lehetőséget. A másodfokú bíróság nem terjeszkedhetett volna túl az alperes ellenkérelmén, az elsőfokú eljárásban a bíróság csak és kizárólag a beszámítási kifogást vizsgálta. A tévedés miatti beszámíthatóság alkalmazása jelen ügyben gyakorlatilag kizárt volt. A felperes álláspontja szerint az áfa mértéke egyébként sem volt a szerződés lényeges körülménye, miután ezt jogszabály állapítja meg, s nem a felek által választható kategória, ezért közös téves feltevés címén sem támadható meg. A téves feltevés alkalmazása azért is kizárt volt, mert az alperes, mint vevő befogadta a helyesbítő számlákat, sőt a két fél ügyvezetője között ez ügyben tárgyalás is folyt, még az egyezség gondolata is felmerült.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte a jogerős ítélet hatályában való fenntartását és a felperes kötelezését a felülvizsgálattal felmerült költségek megfizetésére. Azzal érvelt, hogy a felperes a szerződések szerinti vételárat követelheti, amely azonban csak 12% mértékű áfát tartalmazott. Ebből következően a Vám- és Pénzügyőrség vizsgálata alapján megállapított áfa-különbözetet a felperes egyoldalúan nem háríthatta át az alperesre. Vitatta, hogy az áfa-különbözet áthárításába beleegyezett volna.
A felülvizsgálati kérelem a per főtárgya tekintetében nem alapos.
A jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat.
Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, mind jogalapjában, mind összegében vitatta a felperes kereseti kérelmét (lásd 2005. október 19-én kelt, 2005. október 21-én becsatolt 5. sorszámú alperesi ellenkérelmet). Ezt az előadását fenntartotta a 2006. január 4-én benyújtott beadványában is, melyben továbbra is elsődlegesen azzal védekezett, hogy közte és a felperes között polgári jogi jogviszony jött létre, a felperes a saját hibájából keletkezett, a szerződésben tévesen rögzített adókulcs alkalmazása miatt bekövetkezett kárát az alperesre nem háríthatja át. Ezt az álláspontját a fellebbezésében is fenntartotta. Ehhez képest a felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen túlterjeszkedve a Pp. 215. §-át megsértette, amikor azt vizsgálta, hogy tévedés jogcímén - a téves adókulcs alkalmazása miatt - megtámadta-e a felperes az alperessel kötött szerződést. Az alperesnek a tévedésre történt hivatkozása ugyanis ezt a vizsgálatot szükségessé tette.
A másodfokú bíróság helytállóan értelmezte az Áfa. törvény 45. §-ának (1) bekezdését. Az értelmezés helytálló voltát támasztja alá az adóhatóság által feltárt adóhiány vevőre való átháríthatóságáról szóló 1997/253. számú APEH állásfoglalás is. Ez hangsúlyozza, hogy a megállapított, alacsonyabb mértékű áfa-kulcs alkalmazása miatti adóhiány helyesbítő számlával, az Áfa. törvény 45. §-a szerinti vevőre való áthárításának elvi akadálya nincs. Ebből az is következik, hogy a vevőre való áthárítás nem automatikusan történik meg a helyesbítő számla kibocsátásával. Az áfa-különbözetet a felperes egyoldalúan nem háríthatta át, tekintettel arra is, hogy az alperesnek, mint vevőnek utóbb, több év távlatában már nem volt módja az áfa-különbözetnek saját vevőire történő áthárítására. Az áfa %-os mértékének megjelölésénél pedig az eredeti tévedés a felperes érdekkörében merült fel. Az alperes részéről a felperes helyesbítő számlájának befogadása nem jelentette automatikusan a felperes felé a különbözet megfizetésére vonatkozó kötelezettség elismerését csak azt, hogy tudomásul vette az alkalmazandó áfa helyes mértékét és ő is erre a mértékre korrigálta az adott termék eladásakor általa kibocsátott számlák áfa-tartalmát. A különbözetet ő is befizette az adóhatóság részére.
A kifejtett indokok miatt a per főtárgya tekintetében a felülvizsgálati kérelem alaptalan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a per főtárgya tekintetében a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Gfv. XI. 30.377/2006.)
Bírósági jogesetek
BH 2012.4.106 Önmagában a CMR fuvarokmány és a mérlegjegy nem lehet kizárólagos bizonyítéka az adómentes értékesítésnek. Az okmányok tartalma meg kell feleljen a tényleges gazdasági eseménnyel. Ennek ellenkezőjét - kétség esetén - az adóhivatal jogosult vizsgálni [1992. évi LXXIV. tv. 29/A. §, 44. §, 2003. évi XCII. tv. 97. §, 99. §].