adozona.hu
EH 2005.1324
EH 2005.1324
I. Az állami tulajdonban lévő ingatlanokat jogszerűen használó szakszervezetek az ingatlanok tulajdonjogát - a tevékenységükhöz szükséges mértékben - csak a Magyar Állam képviseletében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatósággal kötött szerződés alapján szerezhették meg, a vonatkozó jogszabály erejénél fogva tulajdonjogot nem szerezhettek [1990. évi LXX. tv. 1. § (2) bek.; 1997. évi CXLII. tv. 2. § (1) bek., 12. §, 13. §]. II. A Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet az állami tulajdonú és a szakszervezetek ingy
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint 1990. március 2. előtt a perbeli kultúrház megjelölésű 2429 m˛ alapterületű ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) volt. Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint 1999. június 18-ától az ingatlan vagyonkezelője a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A SZOT megszűnését követően a felperesek 1992. december 15-én megállapodást kötöttek, hogy a SZOT jogán a megállapodás mellékletében meghatározott arányb...
EH 2005.1324 I. Az állami tulajdonban lévő ingatlanokat jogszerűen használó szakszervezetek az ingatlanok tulajdonjogát - a tevékenységükhöz szükséges mértékben - csak a Magyar Állam képviseletében eljáró Kincstári Vagyoni Igazgatósággal kötött szerződés alapján szerezhették meg, a vonatkozó jogszabály erejénél fogva tulajdonjogot nem szerezhettek [1990. évi LXX. tv. 1. § (2) bek.; 1997. évi CXLII. tv. 2. § (1) bek., 12. §, 13. §].
II. A Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet az állami tulajdonú és a szakszervezetek ingyenes használatában lévő ingatlanok tekintetében csak a szakszervezetek használati jogának egymás közötti megosztásáról rendelkezhet, de hatásköre nem terjed ki az ingatlanok tulajdonba adására [1991. évi XXVIII. tv. 8. §].
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint 1990. március 2. előtt a perbeli kultúrház megjelölésű 2429 m˛ alapterületű ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) volt. Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint 1999. június 18-ától az ingatlan vagyonkezelője a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A SZOT megszűnését követően a felperesek 1992. december 15-én megállapodást kötöttek, hogy a SZOT jogán a megállapodás mellékletében meghatározott arányban használják az ingatlant.A Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet Igazgató Tanácsa (továbbiakban: VIKSZ IT) az 1993. március 1. napján meghozott határozatában a szakmaközi művelődési otthonokat és könyvtárakat, ingó vagyonukkal, térítésmentesen a II. r. alperesnek adta át működtetésre. A határozat tartalmazta, hogy a tulajdonviszonyok végleges rendezését követően az intézmény további működtetéséről a tulajdonos szakszervezeti szervezet a II. r. alperessel újabb megállapodást köt.
A felperesek 1998. február 26-i igénybejelentése alapján a VIKSZ IT az 1998. július 23-án meghozott határozatában javasolta, hogy a perbeli ingatlan a határozatban megjelölt tulajdoni hányadok szerint a felperesek tulajdonába kerüljön. A VIKSZ IT a II. r. alperesnek az ingatlan egy részére benyújtott igényét elutasította. A határozat tartalmazta azt a tájékoztatást, hogy bíróság előtt keresettel megtámadható. Ezt a határozatot az I. r. alperes 1998. szeptember 29-én átvette.
A felperesek az 1999. október 14-én benyújtott keresetükben - arra hivatkozással, hogy az I. r. alperes a VIKSZ IT fenti határozatának kézhezvétele után elmulasztotta a szükséges jogi aktusok megtételét, és ezzel joggal való visszaélést követett el - azt kérték, hogy a bíróság hozza létre az ingatlan átadására vonatkozó szerződést a felperesek és az I. r. alperes között, a Ptk. 5., illetve 206. §-a alapján.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott a kereset időelőttiségére, továbbá arra, hogy az időközbeni jogszabályváltozásra tekintettel az igénylők jogosultságának, illetve a jogosultság mértékének egyeztetése folyamatban van. Álláspontja az volt, hogy a felperesi igények rendezésére az 1999. évi CVII. tv. rendelkezései az irányadóak, miután a 14. § (1) bekezdése értelmében a módosítás rendelkezéseit mindazon ingatlan esetében alkalmazni kell, amelyre vonatkozóan a tulajdonszerzés még nem történt meg.
A per folyamatban léte alatt - 2001. augusztus 13-án - az I. r. alperes ingyenes vagyonátadási szerződéseket kötött a felperesek mellett a II. r. alperessel is. A szerződések az ingatlan egy részét a II. r. alperes részére adták át. A felperesekkel kötött szerződések szerint az I. r. alperes az ingatlan 424/2429-ed tulajdoni hányadát az I. r. felperesnek, 185/2429. tulajdoni hányadát a II. r. felperesnek, 53/2429-ed tulajdoni hányadát a III. r. felperesnek, 185/2429-ed tulajdoni hányadát a IV. r. felperesnek, 106/2429-ed tulajdoni hányadát az V. r. felperesnek, 42/2429-ed tulajdoni hányadát a VI. r. felperesnek, 64/2429-ed tulajdoni hányadát a VII. r. felpereseknek ingyenesen átadta és beleegyezését adta ahhoz, hogy a felperesek tulajdonjoga ingyenes vagyonátadás címén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
A felperesek a szerződések aláírására tekintettel módosított keresetükben azt kérték, a bíróság a Ptk. 198. § (3) bekezdése alapján kötelezze az I. r. alperest, hogy az 1997. évi CXLII. tv. 25. §-a alapján adja a felperesek tulajdonába az ingatlan további - a II. r. alperes részére átadott - összesen 1365/2429-ed tulajdoni hányadát és a II. r. alperest mindezek tűrésére kötelezze.
Az I. r. alperes a módosított keresetre nem nyilatkozott, a II. r. alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a 2001. december 18-án meghozott 16. sorszámú ítéletében - a felperesek módosított keresetének megfelelő arányban - a perbeli ingatlant a felperesek tulajdonába adta, ennek tűrésére kötelezte az I. és II. r. alpereseket. Megállapította, hogy az I. r. alperest az ingatlanon 15 évre szóló elidegenítési és terhelési tilalom illeti meg és mindezek bejegyzése érdekében elrendelte az illetékes földhivatal megkeresését.
Az ítélet indoklásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felperesek a társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. tv. 1. § (2) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva megszerezték a perbeli ingatlan tulajdonjogát. Miután ez a törvény semmilyen feltételt nem ír elő a tulajdonjog megszerzéséhez, az I. r. alperesnek sem az 1997. évi CXLII. törvényben, sem az 1999. évi CVII. törvényben írt feltételek fennállását nem kellett vizsgálnia. Az I. r. alperesnek a felperesek határidőben előterjesztett igénybejelentése alapján a perbeli ingatlant kizárólag a felperesek, mint jogszerű használók tulajdonába kellett volna adnia. Miután a felperesek a törvény erejénél fogva szereztek tulajdont, az I-II. r. alperesek által 2001. augusztus 13-án megkötött szerződés az 1990. évi LXX. tv. rendelkezéseibe ütközik, tehát semmis, ezért a II. r. alperes tűrni köteles azt, hogy az ingatlan tulajdonjogát a rendelkező részben írt tulajdoni hányadok szerint a felperesek javára bejegyezzék. Az elsőfokú bíróság rámutatott még arra is, hogy a VIKSZ IT 1993. március 1-jén kelt határozata alapján a II. r. alperes használati jogot szerzett az ingatlanon, de a határozat azt is tartalmazta, hogy a tulajdonviszonyok végleges rendezése után meg kell állapodnia a tulajdonos szakszervezettel az intézmény további működtetéséről. A II. r. alperes tehát a további használatra a szakszervezetekkel kötendő megállapodás függvényében jogosult, így tulajdonjogát az 1990. évi LXX. tv. nem alapozza meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperesek fellebbeztek. Az I. r. alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását kérte. Álláspontja szerint az 1999. évi CVII. tv. 14. § (1) bekezdésének rendelkezése folytán jelen esetben nem az 1990. évi LXX. tv. rendelkezéseit, hanem az 1999. évi CVII. törvénnyel módosított a társadalmi szervezetek által használt állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXLII. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. E törvény szerint viszont a jogosultak nem a törvény erejénél fogva, hanem az I. r. alperes átruházási aktusával, az I. r. alperessel megkötendő szerződés alapján szerezhetnek tulajdont. Az I. r. alperes pedig akkor jogosult a szerződéskötésre, ha az igénylő tulajdonszerzési igénye megalapozott. Jelen esetben a felperesek tulajdonszerzési igénye - álláspontja szerint - csak részben volt megalapozott, mert a törvényben írt konjunktív feltételek egyik lényeges eleme a felperesek esetében nem valósult meg.
A II. r. alperes elsődlegesen az ítélet hatályon kívül helyezését, másodlagosan annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a VIKSZ IT határozata önmagában tulajdonjogot nem keletkeztet, csak ajánlás jellegű. Az I. r. alperes és a VIKSZ által az 1997. évi CXLII. törvény végrehajtása érdekében megkötött együttműködési megállapodás, majd a törvényt módosító 1999. évi CVII. törvény hatálybalépése után megkötött újabb együttműködési megállapodás szerint is az I. r. alperesnek kell elkészítenie a tulajdonba adásról szóló szerződések tervezetét, és e szerződések csak akkor jönnek létre érvényesen, ha a szakszervezet azokat aláírva visszajuttatja az I. r. alpereshez. Hangsúlyozta, hogy jelen jogvitára az 1999. évi CVII. tv. 14. § (1) bekezdésében írtakra tekintettel, - mivel az ingatlanra vonatkozóan a tulajdonszerzés még nem történt meg - az 1999. évi CVII. törvényt kell alkalmazni, és e törvény szerint a II. r. alperes tulajdonszerzése nem vitatható.
A II. r. alperes a fellebbezését utóbb kiegészítette és a tényállás kiegészítése érdekében előadta, hogy a perbeli ingatlanhoz 1957-ben toldalék épületként megépített Munkásotthon az I. r. felperes 1990. évi alapokmányában Ságvári Endre Művelődési Központ néven, az I. r. felperes által működtetett intézményként szerepel. Az I. r. felperes azonban 1992-ben térítés nélkül átadta a szakmai közművelődési intézményeket a társadalmi szervezetként 1990-ben bejegyzett II. r. alperes részére. A II. r. alperes az ingatlanban Borostyán Művelődési Ház néven folyamatosan közművelődési intézményt üzemeltet. Figyelemmel az 1997. évi CXLII. törvény 2. §-ában írtakra, valamint az 1999. évi CVII. törvény 14. § (3) bekezdésének és 7. §-ának rendelkezéseire, a II. r. alperes jogosultan terjesztett elő tulajdoni igényt a tevékenységéhez szükséges mértékű ingatlanrészre. Hangsúlyozta, hogy a VIKSZ IT csupán az ingatlanok használata tekintetében volt jogosult rendelkezni, a tulajdonjog átruházására az I. r. alperes volt jogosult, a szakszervezetek pedig nem kerülhetnek előnyösebb helyzetbe az egyéb társadalmi szervezetekkel szemben.
A Legfelsőbb Bíróság, mint másodfokú bíróság a 2004. június 14-én meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.
A jogerős ítélet indokolásában megállapította: az 1990. szeptember 18-án hatályba lépett 1990. évi LXX. törvény (továbbiakban: Tv.) akként rendelkezett, hogy a társadalmi szervezeteknek az állami tulajdonú ingatlanokra vonatkozó kezelői joga kártalanítás nélkül megszűnik, ugyanakkor a társadalmi szervezeteket ugyenezen ingatlanok tekintetében ingyenes használati jog illeti meg. A társadalmi szervezetek használatába került állami tulajdonú ingatlanok jogi helyzetét az 1997. évi CXLII. törvény (továbbiakban: Tir. tv.) rendezte. Kimondta, hogy az ingyenesen használati jogot szerzett társadalmi szervezet tulajdonába kell adni a szervezet elhelyezését szolgáló ingatlant (ingatlanrészt) a társadalmi szervezet tevékenységéhez szükséges mértékben. A tulajdonba adásra vonatkozó szerződést az I. r. alperesnek kell megkötnie a tulajdonszerzésre jogosult használóval. Az 1997. évi CXLII. törvény módosításáról szóló, 1999. december 19-én hatályba lépett, 1999. évi CVII. törvény 14. § (1) bekezdése szerint a törvényt mindazon ingatlan esetében alkalmazni kell, amelyre vonatkozóan a tulajdonszerzés még nem történt meg. Az e jogszabállyal módosított 1997. évi CXLII. törvény 2. § (2) bekezdésének új rendelkezése szerint a jogosultra vonatkozó szabályokat alkalmazni kell arra a kulturális (művészeti, közművelődési) célú egyesületre is, amely az 1990. évi LXX. törvény 4. §-ában meghatározott harmadik személyként, vagy az 1991. évi XXVIII. törvény vonatkozó rendelkezései szerint eljáró VIKSZ határozata alapján, mint üzemeltető az ingatlant ténylegesen használja.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli ingatlanon a tulajdonjog átszállása a törvény erejénél fogva - a Tv. 1. § (2) bekezdésének a Tir. tv. 25. § (1) bekezdésével beiktatott rendelkezése alapján - nem következett be. A Tir. tv. 12-14. §-aiból következően a tulajdonjog keletkezéséhez szükség volt szerződés megkötésére. Az 1999. évi CVII. törvény 1999. december 19-én lépett hatályba, és ebben az időpontban az I. r. alperes még nem kötötte meg a tulajdonba adásra vonatkozó szerződéseket a tulajdonszerzésre jogosult felperes használókkal. A felpereseknek ebben az időpontban még csak igényük volt a tulajdonjog megszerzésére. A felperesek tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére nyilvánvalóan csak a tulajdonba adásra vonatkozó szerződés jogcímén kerülhetett volna sor. Ezt a tényt lényegében a felperesek sem vitatták, mert keresetük benyújtását is az motiválta, hogy az I. r. alperes jogaival visszaélve elmulasztotta a tulajdonjog átszállásához szükséges szerződések megkötését.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság azt állapította meg, hogy az I. r. alperesnek a 2001. augusztus 13-i szerződések megkötésekor az 1999. évi CVII. tv. rendelkezéseire is figyelemmel kellett eljárnia, ennek megfelelően kellett a jogosultak közös tulajdonába adni a perbeni ingatlant az egyes szerződésekben megjelölt tulajdoni hányadok szerint. Figyelembe kellett vennie az I. r. alperesnek a II. r. alperes, mint üzemeltető tulajdonszerzési igényét, a VIKSZ határozatában írtakat pedig csak a felperesek - egymás közötti - viszonyában kellett irányadónak tekinteni. A Legfelsőbb Bíróságnak a felperes által a másodfokú tárgyaláson hivatkozott Pf. IX. 25.937/2001/5. szám alatti ítélete jelen eljárásban nem irányadó, a hivatkozott ítélet az egyes szakszervezetek és a jelen per I. r. alperese között folyamatban lévő perben született és e peres felek között mondta ki, hogy a VIKSZ határozat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság számára végrehajtandó, nem felülbírálható döntést jelent.
A jogerős ítélet ellen a felperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amelyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályában való fenntartását kérték. Állították, hogy a jogerős másodfokú ítélet a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdésébe, az 1997. évi CXLII. törvény 25. §-ával módosított 1990. évi LXX. törvény 1. § (2) bekezdésébe és az 1991. évi XXVIII. törvény 7. §-ának (4) bekezdésébe ütközik. Kifejtették, hogy az 1997. évi CXLII. törvény 25. §-ával módosított 1990. évi LXX. törvény 1. § (2) bekezdése alapján a perbeli ingatlan tulajdonjogát ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezték, mert a törvény a VIKSZ döntésén túlmenően semmilyen egyéb feltételt nem fogalmaz meg a tulajdonjog megszerzéséhez. Miután az ingatlan tulajdonjogát a felperes már korábban megszerezte, így a jelen perben az 1999. december 19-én hatályba lépett 1999. évi CVII. törvény nem alkalmazható. Álláspontjuk alátámasztásaként hivatkoztak a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2002/2. szám alatt közzétett (Pf. IX. 25.937/2001/5. számú) határozatra, valamint a Fővárosi Bíróság 4. Gf. 75.274/2001/4. számú jogerős ítéletére.
Az I. és II. r. alperesek felülvizsgálati ellenkérelmeikben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatára akkor kerülhet sor, ha az az ügy érdemére kihatóan jogszabálysértő. A Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem keretei között abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes szakszervezetek 1999. december 12-e előtt (az 1999. évi CVII. törvény hatálybalépését megelőzően) a perbeli ingatlan tulajdonjogát az 1997. évi CXLII. törvény 25. §-ával módosított 1990. évi LXX. törvény 1. §-ának (2) bekezdése alapján - ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzéssel - megszerezték-e.
A tulajdonszerzés alapjaként megjelölt Tv. 1. § (2) bekezdés értelmében "az 1990. március 2-a előtt a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az ahhoz tartozó ágazati-szakmai szakszervezetek kezelésében volt állami tulajdonú ingatlanok tulajdonjoga - a Nemzeti Üdülési Alapítványhoz került ingatlanok kivételével - az e törvény, továbbá egyéb jogszabályok alapján meghozott döntések szerint jogszerű használóik tulajdonába kerülnek. A szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó rendelkezések ezen ingatlanok tekintetében is megfelelően irányadók. A tulajdonjog átadásáról a kezelői jogot gyakorló szervezet gondoskodik".
E rendelkezés helyes értelmezése szerint a jogalkotó ahhoz, hogy a rendelkezés tárgyi hatálya alá tartozó ingatlan a jogszerű használó tulajdonába kerüljön, további döntést - mégpedig az e törvény és egyéb jogszabályok alapján meghozott döntést - kívánt meg. Az "e törvény" alatt a fent idézett rendelkezést az 1990. évi LXX. törvénybe beiktató 1997. évi CXLII. törvény (Tir. tv.) minősül. A Tir. tv. a társadalmi szervezetek tulajdonszerzése címszó alatt a 2. § (1) bekezdésében azt tartalmazta, hogy "a szervezet elhelyezését szolgáló ingatlant, ingatlanrészt (a továbbiakban együtt: ingatlan) - a tevékenységhez szükséges mértékben - a Tv. 2. §-a alapján arra ingyenesen használati jogot szerzett társadalmi szervezet tulajdonába kell adni.
A Tir. tv. 12. § értelmében pedig a tulajdonba adásra vonatkozó szerződést a tulajdonszerzésre jogosult használóval a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) kell megkötnie.
A Tir. tv. 13. § (1) bekezdése értelmében a használó e törvény hatálybalépésétől számított két hónapon belül írásban jelentheti be igényét a KVI-hez a tulajdon megszerzése iránt.
A Tir. tv. fent idézett rendelkezéseinek egybevetéséből az következik, hogy a Kincstári Vagyonigazgatóságnak (KVI) kellett elbírálnia az ingatlan tulajdonjogának megszerzése iránt határidőben megtett igénybejelentést. Vizsgálnia kellett - többek között -, hogy az ingatlant használó szervezet a tevékenységéhez szükséges mértékben kéri-e az ingatlan tulajdonba adását. Vizsgálatának eredményeként döntenie kellett arról, hogy mennyiben tartja megalapozottnak a tulajdon megszerzése iránti igényt. Ennek elbírálásánál a szakszervezeti vagyon megosztására vonatkozó rendelkezéseket is figyelembe kellett vennie.
A szakszervezeti vagyon védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről szóló 1991. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Szit.) - 1998. január 1. és 1999. december 18. között hatályban volt - 8. §-a rendelkezik a Vagyont Ideiglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) hatásköréről. E szerint a VIKSZ a szakszervezeti közös vagyon megosztásának időtartamára, a munkavállalók szervezkedéséhez és szervezeteik működési esélyegyenlőségéhez szükséges anyagi feltételek biztosítására, a szakszervezeti közös vagyon védelmére létrehozott szervezet, amely jogosult rendelkezni
a) a 7. § (2) bekezdése szerinti - a jelen perben nem releváns, - nem állami tulajdonú, hanem a szakszervezetek rendelkezése alatt álló egyéb vagyontárgyak tulajdonjogának végleges megosztására vonatkozó - megállapodás és
b) a szakszervezeteket a volt SZOT jogán megillető ingyenes ingatlanhasználatra vonatkozó szakszervezeti megállapodások végrehajtásáról.
A Szit. idézett rendelkezéséből az következik, a VIKSZ-nek nem volt hatásköre arra, hogy döntést hozzon a szakszervezeteket a volt SZOT jogán megillető ingyenesen használt ingatlan tulajdonba adásáról. Jogosítványa arra terjedt ki, hogy az említett ingatlanok használatára vonatkozó szakszervezeti megállapodások végrehajtásáról rendelkezzen az érintett jogutód szakszervezetek egymás közötti viszonyában. A szakszervezeteken kívüli társadalmi szervezet - így a II. r. alperes egyesület - tulajdoni igénye tekintetében sem javaslattételi, sem döntési joga nem volt. Ezért nincs jogi jelentősége annak, hogy a VIKSZ IT által 1998. július 23-án meghozott határozat ellen a II. r. alperes jogorvoslattal nem élt, miután e határozat reá nem, csak szakszervezetekre vonatkozhatott.
A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben alaptalanul hivatkoztak arra, hogy a jogerős ítélet az 1991. évi XXVIII. törvény 7. §-ának (4) bekezdésébe ütközik, mert a VIKSZ ott szabályozott döntési jogköre csak a szakszervezetek vagyonának szakszervezetek közötti magosztására vonatkozik.
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 2002/2. szám alatt közzétett (Pf. IX. 25.937/2001/5. számon meghozott) határozatban foglalt tényállás szerint a VIKSZ döntésével érintett felek csak szakszervezetek voltak. A jogerős másodfokú ítélet helytállóan mutatott rá arra, hogy a hivatkozott ítélet az egyes szakszervezetek és a jelen per I. r. alperese között folyamatban volt perben született és e peres felek viszonyában mondta ki, hogy a VIKSZ határozata a Kincstári Vagyoni Igazgatóság számára felül nem bírálható döntést jelentett.
A kifejtettekre tekintettel téves a felpereseknek az a jogi álláspontja, hogy az 1997. évi CXLII. törvény 25. §-ával módosított 1990. évi LXX. törvény 1. § (2) bekezdése alapján a perbeli ingatlan tulajdonjogát ingatlan-nyilvántartáson kívül megszerezték annak következtében, hogy a törvény a VIKSZ döntésén kívül semmilyen egyéb feltételt nem fogalmaz meg a tulajdonjog megszerzéséhez.
A jogerős másodfokú ítélet helytállóan állapította meg, hogy a perbeli ingatlanon a tulajdonjog átszállása a törvény erejénél fogva - a Tv. 1. § (2) bekezdésének a Tir. tv. 25. § (1) bekezdésével beiktatott rendelkezése alapján - nem következett be. A felperesek tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére csak a tulajdonba adásra vonatkozó szerződés jogcímén kerülhetett sor. A másodfokú bíróság helytálló megállapítása szerint ezt a tényt a felperesek sem vitatták akkor, amikor az eredeti keresetüket benyújtották arra hivatkozva, hogy az I. r. alperes a jogaival visszaélve elmulasztotta a tulajdonjog átszállásához szükséges szerződések megkötését.
Miután a felperesek az 1999. évi CVII. törvény 1999. december 19-én történt hatálybalépéséig a perbeli ingatlanon nem szereztek tulajdont, e törvény 14. § (1) bekezdése alapján az I. r. alperes helytállóan alkalmazta a perbeli ingatlanra vonatkozó tulajdonszerzési igény elbírálására az 1999. évi CVII. törvény rendelkezéseit. E törvény 14. § (1) bekezdése értelmében rendelkezéseit mindazon ingatlanok esetében alkalmazni kell, amelyre vonatkozóan a tulajdonszerzés még nem történt meg. A törvény hatályba léptető rendelkezése nem különböztet a szerint, hogy milyen okból - akár a Kincstári Vagyoni Igazgatóság késlekedése folytán - nem történt meg a tulajdonszerzés. Ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a per tartama alatt hatályba lépett jogszabály alapján bírálta el a felperes módosított kereseti kérelmét. A felperesek által hivatkozott, az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés tehát nem áll fenn.
A kifejtettekre tekintettel, mivel a felülvizsgálati ok mégsem állt fent, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a másodfokú bíróság felülvizsgálattal támadott ítéletét a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. X. 30.345/2004. sz.)
Lábjegyzet
Hatályon kívül helyezte a 2000. évi CXXXIII. törvény, de a határozatban foglaltak a hatálya alá tartozó jogvitákban még irányadó.
