adozona.hu
BH 1997.9.453
BH 1997.9.453
A csődegyezség nem minősül ún. bírói egyezségnek. A bírói gyakorlat ezt nem peres eljárásban kötött polgári jogi egyezségnek minősíti [1991. évi IL. tv. 18. §, Pp. 148. §, Ptk. 240. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 6. sorszámú ítéletével a felperes leszállított, perköltség megfizetése iránti keresetének részben helyt adva, arra kötelezte az alperest, hogy a felperes teljes személyes illetékmentessége folytán előzetesen le nem rótt 300 000 Ft eljárási illetéket fizesse meg - külön felhívásra - az államnak. Egyben megállapította, hogy az alperes által előzetesen le nem rótt 750 000 Ft fellebbezési illeték az államot terheli, a felmerült egyéb költségeiket pedig a felek maguk viselik....
BH 1997.9.453 A csődegyezség nem minősül ún. bírói egyezségnek. A bírói gyakorlat ezt nem peres eljárásban kötött polgári jogi egyezségnek minősíti [1991. évi IL. tv. 18. §, Pp. 148. §, Ptk. 240. §].
Az elsőfokú bíróság a 6. sorszámú ítéletével a felperes leszállított, perköltség megfizetése iránti keresetének részben helyt adva, arra kötelezte az alperest, hogy a felperes teljes személyes illetékmentessége folytán előzetesen le nem rótt 300 000 Ft eljárási illetéket fizesse meg - külön felhívásra - az államnak. Egyben megállapította, hogy az alperes által előzetesen le nem rótt 750 000 Ft fellebbezési illeték az államot terheli, a felmerült egyéb költségeiket pedig a felek maguk viselik.Az ítélet indokolásában tényként állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy - a felek részéről a megismételt eljárásban csatolt bizonyítékok szerint - az alperes az elsőfokú bíróság előtt folyamatban volt csődeljárás keretében, de bíróságon kívül kötött polgári jogi egyezségben foglalt fizetési kötelezettségének a megjelölt határidőkön belül eleget tett, mert az egyezséggel módosított tartozásának első részletét már 1993. december 21-én átutalta a felperesnek, a további 3 408 585 Ft-ot pedig az egyezségben meghatározott 1994 I. negyedévén belül, 1994. március 24-én megfizette.
Az elsőfokú bíróság a per adatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felek pervesztessége, illetve pernyertessége fele-fele arányúnak tekinthető. A korábbi elsőfokú eljárásra ugyanis az alperes adott okot azzal, hogy a felek közötti szállítási szerződésen alapuló kötelezettségét csak részben teljesítette, csupán az áfa összegét fizette meg, az áruértéket azonban nem. A felperes pedig a másodfokú eljárásra szolgáltatott okot, mivel a csődeljárás során megkötött egyezség konzekvenciáit nem vonta le a korábbi elsőfokú eljárásban. Megállapította a bíróság, hogy a pernyertesség, illetőleg a pervesztesség aránya azonos abban a tekintetben is, hogy az eredeti felperesi követelésnek a felét kellett megfizetnie az alperesnek.
Mindezek folytán a bíróság a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest 300 000 Ft elsőfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Kimondta, hogy mivel a felperes a módosított 1990. évi XCIII. törvény 5. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében teljes személyes illetékmentességben részesül, mentes az államnak járó illeték megfizetése alól. Ugyancsak a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett arról, hogy a felek az egyéb költségeiket maguk tartoznak viselni.
Az első fokon eljárt bíróság ítélete ellen az alperes élt - 7. sorszám alatt - fellebbezéssel. Abban az elsőfokú ítélet őt 300 000 Ft illeték megfizetésére kötelező rendelkezésének a megváltoztatását és a marasztalását mellőző döntés hozatalát kérte. Fellebbezése indokolásában sérelmezte az elsőfokú bíróság azon megállapítását, amely szerint a felek pernyertessége és pervesztessége fele-fele arányúnak minősül. Álláspontja az, hogy már az elsőfokú eljárásra sem adott okot, mert a csődeljárás keretében elismerte a felperes követelését, és a felek között egyezség jött létre. A felperesnek tehát már a korábbi eljárásban sem volt peresíthető követelése, mivel ő a csődegyezségben foglaltakat határidőben teljesítette. Emiatt a felperesnek már a korábbi elsőfokú eljárásban el kellett volna állnia a követelésétől. Az alperes szerint a felperes pervesztessége kétségtelen. A felperes - az alperes fellebbezésének kézhezvétele után - csatlakozó fellebbezést terjesztett elő a megismételt eljárásban hozott ítélet rendelkező része és indokolása ellen, kérve annak megváltoztatását, s a perköltség viselésére kizárólag az alperest kötelező határozat hozatalát. Véleménye szerint tévedett az elsőfokú bíróság, s ennek következtében anyagi és eljárásjogi jogszabályokat sértettek az eljárt bíróságok akkor, amikor a jelen per eldöntésénél figyelmen kívül hagyták a csődeljárásra vonatkozó speciális törvényi rendelkezéseket, továbbá felcserélték az egymással a különös és az általános viszonyban lévő csődtörvény és Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit. Jogszabálysértőnek találta a felperes azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság korábbi, a törvényi előírásoknak megfelelő döntését hatályon kívül helyezte, és téves utasítást adott a megismételt eljárás lefolytatására. Sérelmezte a felperes azt, hogy a bírói gyakorlat - a jogirodalomban is fellelhető téves nézeteket elfogadva - nem vitatkozik azzal a hibás felfogással, amely nem különíti el egymástól élesen a csődegyezséget és a Ptk. 240. §-ának (3) bekezdésében írt egyezséget. A csődeljárás során kötött egyezség mindig felfüggesztő feltételekkel kötött egyezség, az akkor jön létre, ha megfelel a csődtörvény előírásainak, s senki nem él a 8 napon belüli fellebbezés jogával, továbbá a jogerős végzés megjelenik a Cégközlönyben, valamint az adós teljesít. A csődegyezség hatálya tehát csak és kizárólag akkor áll be, ha az adós a csődegyezséget valamennyi hitelező vonatkozásában maradéktalanul teljesítette.
Az alperes a felperes csatlakozó fellebbezésének az elutasítását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság sem a fellebbezést, sem a csatlakozó fellebbezést nem találta alaposnak.
Az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján helytálló jogi következtetésre jutott. Az alperes a fellebbezésében új tényre vagy bizonyítékra nem hivatkozott, a Legfelsőbb Bíróság ezért a fellebbezés körében csupán utal az elsőfokú bíróság ítéletének helyes indokaira.
A felperes csatlakozó fellebbezésében felhozottak pedig - az alábbiak miatt - nem szolgálhatnak alapul az elsőfokú döntés megváltoztatásához.
A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében kifejtettek szerint, az anyagi és eljárásjogi rendelkezéseket egyaránt tartalmazó - az alperes által kezdeményezett csődeljárásra irányadó - 1991. évi IL. törvény (csődtörvény) megfogalmazza az anyagi és eljárási jogoktól eltérő, speciális normáit. Az eljárás rendjét illetően úgy rendelkezik, hogy azokban az eljárási kérdésekben, amelyeket a törvény nem szabályoz, a Polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni. Tételes jogi megfogalmazás nélkül ugyan, de az anyagi jogok vonatkozásában is érvényes ez az elv. A csődtörvényben eltérően nem szabályozott anyagi jogi kérdésekben a megfelelő általános szabályok, így polgári jogi kérdésekben a polgári anyagi jog rendelkezései kerülnek alkalmazásra.
A csődtörvény a csődeljárás célját az adós és a hitelezői közötti, az adós gazdálkodó szervezet talpra állítását és a hitelezők igényeit egyaránt kielégítő egyezség megkötésében jelöli meg. A törvény 18. §-a ennek megfelelően sorolja fel, hogy az egyezségnek "törvényi minimumként" mit kell tartalmaznia. E csődtörvénybeli speciális szabály sem változtat azonban azon, hogy a csődegyezség megkötésére nem a bíróság előtt kerül sor, azt nem a bíróság hagyja jóvá, s így nem fűződnek hozzá a Pp. 148. §-ában írt jogkövetkezmények. Emiatt nevezi a következetes bírói gyakorlat ezt az egyezséget - csakúgy, mint minden nem bíróság előtt kötött egyezséget - polgári jogi, mégpedig bírósági eljáráson kívül kötött polgári jogi egyezségnek. Abban a felek - a csődtörvényben megjelölt kötelező tartalmi elemek mellett - szabadon állapodhatnak meg. Mindebből következik, hogy a csődeljárás keretében az adós és hitelezői között létrejött egyezség megfelel a Ptk. 240. §-ában foglaltaknak is.
A csődtörvény kifejezett rendelkezése hiányában, alaptalanul érvel a felperes azzal, hogy a csődegyezség a jogszabályi előírásokból levezethetően, felfüggesztő feltételekkel kötött egyezségnek tekintendő. A felperes hibás okfejtéséből ugyanis az következne, hogy a hitelezők mindaddig, amíg az adós valamennyi hitelező követelését nem egyenlíti ki, a jogosultak - az egyezség teljes figyelmen kívül hagyásával - az eredeti követelésüknek - akár bírói úton történő - érvényesítésére lennének jogosultak. A fenti jogszabályi előírások értelmében azonban nyilvánvaló, hogy a felperes - az eredményes csődeljárást befejezetté nyilvánító - jogerős bírósági végzésnek a Cégközlönyben való közzététele után, a csődegyezség szerint módosított teljesítési határidő lejártának hiánya ellenére, már nem léphetett fel alappal az alperessel szemben az egyezséggel történt módosítás előtti követelése megfizetése végett.
A kifejtettekre is figyelemmel, az eljárás adatainak okszerű mérlegelésével, helyesen döntött tehát az elsőfokú bíróság a felek perköltségviselése arányának meghatározásakor. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság fellebbezéssel és csatlakozó fellebbezéssel támadott ítéletét részben a Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján, helyes indokaira tekintettel, részben pedig a csatlakozó fellebbezés miatt szükségessé vált indokoláskiegészítéssel, a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 32.070/1995. sz.)
Bírósági jogesetek
BH+ 2013.6.250 I. A vételi jog érvényesítésének tilalma a csődeljárás moratóriuma alatt [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 12. § (2) bek.]. II. Keresettel szembeni védekezésként a csődegyezség érvénytelenségére hivatkozással előterjesztett kifogást a csődegyezségben résztvevők perben állása nélkül is el kell bírálni. Ha a bíróság az érvénytelenségi kifogást alaposnak találja, annak az a jogkövetkezménye, hogy a keresetet el kell utasítani [Ptk. 200. § (2) bek., 236. § (3) bek., 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény].
BH 2014.1.22 I. A jogerősen jóváhagyott csődegyezség ítéleti hatályú. II. A csődegyezségben a hitelezők nem mondhatnak le még nem létező - esetleg a jövőben létrejövő - követelésükről, mert arra a csődeljárás nem terjed ki [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 3. § ca) és cc) pont, 13. § (3)-(4) bek., 21/A. §; Pp. 148. § (4) bek., 235. § (1) bek.].
