adozona.hu
BH 1997.7.375
BH 1997.7.375
A bíróság az egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen [Pp. 206. § (1) bek., Mt. 73. §, 74. § (1) bek., 82. § (3) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetlevelében 6 napi munkabér, a felmentési időre járó átlagkereset és szabadságmegváltás megfizetésére kérte kötelezni az alperest annak megállapítása mellett, hogy 1992. szeptember 17-étől 1993. április 29-éig munkaviszonyban állt az alperessel.
Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a felperest alkalmi kisegítőként foglalkoztatta, nem állt vele munkaviszonyban.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes 1992. szeptember 17-étő...
Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a felperest alkalmi kisegítőként foglalkoztatta, nem állt vele munkaviszonyban.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes 1992. szeptember 17-étől 1993. április 29-éig munkaviszonyban állt az alperessel, és 22 380 forint és kamatai, valamint perköltség megfizetésére kötelezte az alperest. A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes férje mint az egyéni vállalkozó alperes által üzemeltetett Sz. borozó üzletvezetője az alperes nevében és a bélyegzőjét használva 1992. szeptember 17-én írásbeli munkaszerződést kötött a felperessel felszolgáló munkakörre "egy hónapi próbaidőre" szóló határozott időre, havi 15 000 forint havi alapbérrel. A felperes egyidejűleg 15 000 forint kauciót adott át az alperesnek. Az egy hónap lejártát követően a felperes tovább dolgozott az alperesnél. 1992. december 12-én a felek abban állapodtak meg, hogy az alperes teremfelügyelőként foglalkoztatja a felperest. A felperes 1993. április 29-ére szabadságot kért, ezen a napon - egyebek mellett - kötelező orvosi vizsgálaton vett részt, majd másnap közölte vele az alperes, hogy nem tart igényt a munkájára. A bíróság az alperes által írt és a felperes által aláírt, 1993. június 10-én kelt nyilatkozatot - amelyben a felperes kijelentette, hogy alkalmi kisegítőként dolgozott, és a továbbiakban semmilyen követelése nincs az alperessel szemben - a bizonyítékok mérlegelése alapján az abban foglaltak bizonyítására nem fogadta el, mert megalapozottnak találta a felperes előadását, amely szerint a kaució visszafizetését az alperes a nyilatkozat aláírásához kötötte. Ezért a bíróság a felperesnek a keresetében érvényesített anyagi követelésre irányuló jogosultságát megállapította.
Az alperes a kereset elutasítása, a felperes pedig a 15 000 forint kaució után járó kamat megfizetése iránt fellebbezett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokára tekintettel - helybenhagyta. Az ítélete indokolásában kiemelte, hogy a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése alapján megállapított tényállást - az 1993. június 10-én kelt okirati bizonyíték helytálló értékelésére is kiterjedően - megalapozottnak találta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 73. §-ába, 74. §-a (1) bekezdésébe, 82. §-a (3) bekezdésébe, 86. §-a c) pontjába és 87. §-a (1) bekezdésének d) pontjába, valamint a Pp. 221. §-a (1) bekezdésébe ütköző törvénysértés miatt támadta a jogerős ítéletet. Vitatta, hogy a felperessel a munkaszerződést kötő férje a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult lett volna, ezért a munkáltatói jogképesség hiányára és a munkaszerződés érvénytelenségére hivatkozott. Ha pedig a határozott idejű jogviszony létrejött volna, az akkor is legfeljebb 30 napra hosszabbodott volna meg az Mt. 79. §-ának (3) bekezdése szerint. Sérelmezte, hogy a bíróságok az okiratok köréből az 1993. június 10-én kelt okiratot kirekesztették, emiatt a tényállás iratellenességét panaszolta. Végül nehezményezte a tárgyaláson való megjelenésre pénzbírsággal történt kötelezését, illetve e végzés ellen benyújtott fellebbezése elutasítását. Mindezek alapján a perben hozott határozatok hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperessel 1992. szeptember 17-én kötött munkaszerződést, majd az 1992. december 12-én kelt, a teremőri munkakörre szóló megállapodást az alperes részéről a férje, D. M. írta alá, aki magát mind az utóbbi iraton, mind az 1993. június 30-án kelt nyilatkozatban üzletvezetőként tüntette fel, és az alperes bélyegzőjét is használta. Az alperes az 1994. június 21-én kelt előkészítő iratában maga is azt állította, hogy a felperest 1992. szeptember 17-étől határozott időre szóló munkaviszonyban alkalmazták. Az alperes D. M. tanúvallomását, amelyben előadta, hogy "feleségem a cégtulajdonos, én vagyok az üzletvezető", nem vitatta. Mindezek alapján megalapozottan következtettek az eljárt bíróságok arra, hogy az alperes cégtulajdonos tudtával a nevében az üzletvezető férje gyakorolta a munkáltatói jogokat, amire a felperes is a körülményekből alappal következtethetett. Ezért a felülvizsgálati kérelem az Mt. 74. §-a (1) bekezdésébe és 82. §-a (3) bekezdésébe ütköző törvénysértést tévesen panaszolta, és alaptalanul hivatkozott a munkaszerződés érvénytelenségére. Az Mt. 73. §-ával kapcsolatos felülvizsgálati érvelés ugyancsak téves, mert az alperes a jogképessége folytán munkáltatói jogalanyisággal rendelkezik, és az előbbiek szerint az üzletvezetéssel megbízott férje a munkáltatói jogokat a nevében gyakorolta.
A bizonyítékok okszerű mérlegelésével megállapított tényállás szerint a határozott idejű munkaviszony lejártát követően az alperes a felperest 1993. április 29-éig továbbra is foglalkoztatta. Ehhez képest a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott Mt. 79. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály a perbeli jogvitában azért nem volt irányadó, mert a munkaviszony ténylegesen az abban megjelölt 30 napot követően is folytatódott. Ebből következően a határozott idejű munkaviszonynak a határozott idő lejártával, illetve a próbaidő alatt történő megszüntetésére vonatkozó rendelkezésekre [Mt. 86. § c) pont, 87. § (1) bekezdés d) pont] és az ezekbe ütköző törvénysértésre a felülvizsgálati kérelem nyilvánvalóan tévesen hivatkozott.
A jogerős másodfokú ítélet kitért az 1993. június 10-én kelt okirati bizonyíték értékelésére, és kellő indokát adta, hogy a perbeli tanúvallomásoknak és okiratoknak ellentmondó iratban foglaltakkal szemben az előbbi bizonyítékokat és a felperes előadását fogadta el. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság a levont következtetést nem találta okszerűtlennek. Ennélfogva a felülvizsgálati kérelem iratellenességre vonatkozó panasza is megalapozatlan. Nem lehet ugyanis iratellenességet panaszolni azon a címen, hogy a tényállás egyes bizonyítékokkal ellenkezik, mert ez nem iratellenességet támad, hanem a bizonyítékok mérlegelése ellen irányul. A bíróság pedig egyes bizonyítékok kellően indokolt elfogadásával - mérlegeléssel - olyan tényállást is megállapíthat, amely a fél által vitatott bizonyíték tartalmával nem áll ugyan összhangban, a per adataira figyelemmel azonban nem okszerűtlen.
A felperessel szemben kiszabott pénzbírsággal kapcsolatban a másodfokú bíróság megállapította, hogy annak kiszabása nem volt jogszerű. Azt az elsőfokú bíróság gyakorlatilag a saját hatáskörében hatályon kívül helyezte. Ezért nem történt az ügy érdemi elbírálását érintő eljárási szabálysértés.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel sikertelenül támadott jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, és a felperesta Pp. 78. §-a alapján kötelezte az alperes felülvizsgálati eljárási költségei, valamint a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére. (Legf. Bír. Mfv. I. 10 254/1996. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2010.8.225 Ha a korkedvezményre jogosító munkakörrel kapcsolatban a jogszabály a munkaidőre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz, a korkedvezményre jogosító munkakörben, teljes munkaidőben való munkavégzés a jogosultság feltétele. A társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata során az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság véleménye a bíróságot határozata meghozatalában nem köti [1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny.) 8/B. § (3) bekezdés, Pp. 4. § (1) bekezdés].