adozona.hu
BH 1994.12.702
BH 1994.12.702
I. Ha a munkáltató a rendkívüli felmondást a munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségszegésére alapítja, e felmondást kizárólag ennek alapulvételével kell elbírálni [1992. évi XXII. törvény 96. § (1) bek. a) pont]. II. Az alkalmatlanság éppen úgy, mint a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő egyéb körülmény csak abban az esetben szolgálhat a b) pont alapján rendkívüli felmondás alapjául, ha az a munkaviszonyból származó kötelezettségszegéssel nem függ össze [1992. évi XXII. törvény 96. § (1
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkaviszonyát az alperes 1993. március 2-án rendkívüli felmondással megszüntette. Az eredménytelen egyeztetést követően a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaviszonyának helyreállítása és az elmaradt munkabérének, valamint a költségeinek megtérítése iránt. Az alperes kérte a kereset elutasítását.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott, és kötelezte az alperest a felperes munkaviszonya helyreállítására, az 1993. március 3-tól június 29-ig elmaradt 277 666 F...
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott, és kötelezte az alperest a felperes munkaviszonya helyreállítására, az 1993. március 3-tól június 29-ig elmaradt 277 666 Ft munkabére és a perköltség, valamint az illeték megfizetésére.
Az ítélet indokolása szerint az alperes 1992. december 1-jétől kezdődő határozatlan időre alkalmazta a felperest műszaki igazgatóként, havi 70 000 Ft személyi alapbérrel. Ugyanekkor alkalmazta az alperes a termelési vezetőt és az üzemvezetőt is. A munkaszerződéshez tartozó munkaköri leírás szerint a műszaki igazgató köteles kidolgozni, illetve kidolgoztatni többek között a minőségfejlesztési programot.
Ezt a munkaviszonyt szüntette meg 1993. március 2-án rendkívüli felmondással az alperes azzal az indokolással, hogy "az üzleti tervhez kapcsolódó költségcsökkentési intézkedési terv határidőre nem készült el - minőségfejlesztési programot egyáltalán nem készítette el a felperes -, az 1993. február 28-i határidőben átadott vezetői program csupán általánosságokat tartalmazott - a felperes működése alatt a műszaki előkészítési és a gyártási határidőket nem tartották meg. Ezért a felperes a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte, és az alperesi társaság részére a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette."
A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a költségcsökkentési intézkedési tervet a felperes 1993. január végén elkészítette. Az azonban nem tartalmazta a határidőket, a felelősöket és egyes más adatokat. Ezért az alperes ezeknek a pótlására hívta fel a felperest. Ennek megtörténte után a kiegészített tervet határidőben elfogadták és azt felvették az alperes részletes üzleti tervébe. Minőségfejlesztési program valóban nem készült, azonban erre a felperes nem kapott külön felhívást, ezért a munkaügyi bíróság megítélése szerint a felperes az el nem készítéssel nem követett el mulasztást. A vezetői program elkészítésére a felperest 1993. február 18-án utasította az alperes, 1993. február 26-i határidővel. A program február 25-én elkészült, a munkaügyi bíróság megállapítása szerint az írásbeli felhívásban közölt elvárásoknak megfelelő részletességgel. A munkaügyi bíróság nem rendelt el szakértői bizonyítást arra nézve, hogy a vezetői program megfelelő volt-e, mert meggyőződése szerint ez nem olyan kérdés, amelynek értékeléséhez különleges szakértelemre lett volna szükség. Mindezekre tekintettel úgy találta, hogy az alperes nem tudta bizonyítani a rendkívüli felmondásban közölt indokok valóságát. Az alperes valójában a felperesnek a műszaki igazgatói munkakör betöltésére való rátermettségét vonta kétségbe. Ennek a következménye azonban - a munkaügyi bíróság ítélete szerint - a rendes felmondás lehet, nem pedig a rendkívüli felmondás, amely általában akkor alapos, ha a munkavállaló a bizalommal visszaél, bűncselekményt követ el, illetve összeférhetetlen magatartást tanúsít. Mindennek alapján a munkaügyi bíróság a rendkívüli felmondást jogellenesnek minősítette, és az erre az esetre megállapított jogkövetkezményeket (Mt. 100. §) alkalmazta.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett a kereset elutasítása iránt. Állította, hogy a felperes a képzettsége, valamint az alperes által biztosított feltételek alapján munkaköri kötelezettségeit súlyos gondatlansággal megszegte, és ez a munkaviszony fenntartását az alperes számára lehetetlenné tette. Sérelmezte a munkaügyi bíróságnak azt az álláspontját, hogy a rendkívüli felmondás elsősorban bizalommal visszaélés, bűncselekmény vagy más hasonló magatartás esetében alkalmazható. Hivatkozott arra, hogy a feltételek meglétében a munkaköri feladatok meg nem felelő teljesítése súlyos gondatlanságnak minősül. Kifogásolta azt is, hogy a munkaügyi bíróság nem adott helyt a bizonyítási indítványának.
A felperes a munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte azzal a változtatással, hogy 1993. október 1. napjával történt elhelyezkedésére való tekintettel visszahelyezés helyett végkielégítés és végkielégítésnek megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal a változtatással, hogy a továbbfoglalkoztatásra vonatkozó rendelkezést mellőzte, az alperest 487 666 Ft elmaradt munkabér, 210 000 Ft felmentési járandóság és 140 000 Ft végkielégítésnek megfelelő összeg megfizetésében marasztalta, s ennek megfelelően módosította az alperest terhelő perköltség és illeték összegét. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt azzal az értékeléssel, hogy az alperes a rendkívüli felmondás alapjául szolgáló súlyos kötelezettségszegést nem bizonyított. Ilyennek ugyanis a munkavállaló elvárt rátermettségének hiánya nem minősíthető. Ezért az alperes rendkívüli felmondása jogellenes volt. Emiatt az alperest terheli a felperesnek a jogerős ítélethozatalig elmaradt munkabére, a háromhavi felmentési járandósága és a kéthavi átlagkeresetet kitevő végkielégítésnek megfelelő összeg (Mt. 100. §). A rendes felmondás esetében járó végkielégítés megítélését a másodfokú bíróság mellőzte, minthogy erre az alperesnél munkaviszonyban töltött ideje alapján a felperes nem szerzett jogosultságot.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel a jogerős ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Sérelmezte, hogy a bíróságok nem adtak helyt a szakértő kirendelésére irányuló indítványának, és azt is jogszabálysértőnek tartotta, hogy a felperes mulasztásaiból eredő alkalmatlanságát nem minősítette a bíróság a rendkívüli felmondást megalapozó körülménynek. A felperes kérte a jogerős ítélet hatályának fenntartását.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet a tényállást a felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapította meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve és meggyőződése szerint elbírálva [Pp. 206. §-ának (1) bekezdése]. Az ekként megállapított tényállás a felülvizsgálati eljárásban is irányadó. E tényállás szerint az alperes által közölt rendkívüli felmondásban felhozott indokok valósága nem bizonyosodott be. Ezt maga az alperes sem tette vitássá, hiszen bizonyítási indítványt, szakértő meghallgatását csupán a vezetői programmal kapcsolatban állított szabálytalanság tekintetében tett.
A Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy e bizonyítási indítvány elutasítása nem valósított meg az ítéletre kiható olyan eljárási szabálytalanságot, amely a felülvizsgálati eljárásban figyelembe vehető lenne [Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése]. Az alperesnél még három hónapos munkaviszonnyal és gyakorlattal sem rendelkező felperes részéről ugyanis - az alperes állításának megfelelő - nem kellő részletezettségű program készítése egymagában nem minősíthető a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségek legalább súlyos gondatlansággal jelentős mértékben történt olyan megszegésének, amelyre rendkívüli felmondás lenne alapítható, következésképpen az alperes ezen állítása valónak elfogadása sem eredményezhetett volna az alperesre kedvezőbb döntést. A bizonyítási indítvány elutasítására alapított felülvizsgálati támadás tehát nem megalapozott.
Abban a kérdésben, hogy a munkavállaló alkalmatlansága megalapozhatja-e a rendkívüli felmondást, a Legfelsőbb Bíróság a következőket vette figyelembe. Ha a munkáltató a rendkívüli felmondást a munkavállaló munkaviszonyból származó kötelezettségszegésére alapítja, amint az ebben a perben is történt, a rendkívüli felmondást az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapulvételével kell elbírálni. Ezt az eljárt bíróságok helytállóan ismerték fel. Ennek megfelelően a munkaviszonyból származó bármely lényeges kötelezettség jelentős mértékű, szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése a rendkívüli felmondást megalapozhatja. Önként értetődő, hogy a megjelölt törvényes előfeltételeknek a konkrét esetben való fennforgása megállapításánál és értékelésénél az eset összes körülményét mérlegelni kell, és mindig azokhoz viszonyítottan állapítható meg a kötelezettség lényeges volta, annak jelentős mértékű megszegése és a legalább súlyosan gondatlan elkövetés. Ezért a Legfelsőbb Bíróság mellőzte az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a rendkívüli felmondás elsősorban bizalommal visszaélés, bűncselekmény vagy más hasonló magatartás esetében alkalmazható. Ilyen értelmezés mellett is törvényes azonban a jogerős ítélet, mert a vezetői programmal kapcsolatos felperesi magatartás alapján jogi tévedés nélkül állapította meg a rendkívüli felmondás törvényes előfeltételeinek hiányát, így az erre vonatkozó jognyilatkozat jogellenességét. Különösen téves e részben az alperesnek arra alapított érvelése, hogy az objektív munkafeltételek biztosítása esetén a munkaköri kőtelezettség nem teljesítése egymagában alkalmas az ilyen magatartás súlyos gondatlan voltának megállapítására.
A Legfelsőbb Bíróság az alperesnek a felperes alkalmatlanságára, mint a rendkívüli felmondást megalapozó körülményre való hivatkozásával kapcsolatban rámutat arra, hogy az alkalmatlanság éppen úgy, mint a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő egyéb körülmény, rendkívüli felmondás alapjául szolgálhat, de csak abban az esetben, ha az munkaviszonyból származó kötelezettségszegéssel nem függ össze. Ilyen összefüggés esetében ugyanis a rendkívüli felmondás jogszerűségét az Mt. 96. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kell elbírálni, és a jogszabály megkerülését jelentené, ha azt ilyen esetben a b) pontra alapítanák. Ehhez képest a perben a rendkívüli felmondás csak a hivatkozott a) pont alapján volt elbírálható. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megalapozott és törvényes jogerős ítéletet hatályában fenntartotta [Pp. 275/A. § (1) bekezdése], és a sikertelen felülvizsgálati kérelmet előterjesztő alperest kötelezte a felmerült felülvizsgálati eljárási költség és illeték megfizetésére (Pp. 78. §). (Legf. Bír. Mfv. I. 10. 184/1994. sz.)
Bírósági jogesetek
BH 2009.4.121 A banki ügyintéző téves utalást hajtott végre, ezt azonban a munkáltató oldalán felmerült körülmények is befolyásolták, a rendkívüli felmondás jogellenesnek minősítése megalapozott [Mt. 96. §].