2000. évi XXVIII. törvény

a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti. (A Szerződő Felek által a Megállapodás megerősítéséről szóló utolsó jegyzékváltás 1999. november 1. napján megtörtént, ezért a Megállapodás 2000. január 1. napján hatályba lépett.)
A Megállapodás hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:
A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság, a továbbiakban megfelelően "Magyarország", "...

2000. évi XXVIII. törvény
a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről
1. § Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között létrejött Szabadkereskedelmi Megállapodást (a továbbiakban: Megállapodás) e törvénnyel kihirdeti. (A Szerződő Felek által a Megállapodás megerősítéséről szóló utolsó jegyzékváltás 1999. november 1. napján megtörtént, ezért a Megállapodás 2000. január 1. napján hatályba lépett.)
2. § A Megállapodás hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:
"Szabadkereskedelmi Megállapodás a Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között
PREAMBULUM
A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság, a továbbiakban megfelelően "Magyarország", "Lettország" vagy "a Felek",
megerősítve a jogrenden, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásán alapuló pluralista demokrácia melletti szilárd elkötelezettségüket,
azon szándéktól vezetve, hogy aktívan részt vegyenek a gazdasági integráció folyamatában, amely az európai kontinens stabilitásának fontos dimenziója, és kifejezve felkészültségüket az e folyamat erősítését szolgáló utak és módok feltárásában való együttműködésre,
újólag megerősítve szilárd elkötelezettségüket a kapcsolataik alapját képező piacgazdasági elvek iránt,
felidézve az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia záró dokumentumában, a Párizsi Chartában és különösen az európai gazdasági együttműködéssel foglalkozó Bonni Konferencia záró dokumentumában foglalt elvek melletti szilárd elkötelezettségüket,
attól a szándéktól vezetve, hogy e célból fokozatosan kiküszöböljék a kölcsönös kereskedelmük útjában álló akadályokat, az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény és a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően,
határozottan meggyőződve arról, hogy a jelen Megállapodás erősíti a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolataik intenzifikálását, és hozzájárul az európai integráció folyamatához,
azzal a céllal meghatározva a jelen Szabadkereskedelmi Megállapodás megvalósítását, hogy óvják és védjék a környezetet, és biztosítsák a természeti erőforrások optimális felhasználását a fenntartható növekedés elveinek megfelelően,
figyelemmel arra, hogy jelen Megállapodás egyik kitétele sem értelmezhető akként, hogy a Feleket felmentené más nemzetközi megállapodásokban, különösen a WTO-t létrehozó megállapodásban vállalt kötelezettségeik alól,
a következőkben állapodtak meg:
1. Cikk
Célok
1. A Felek egy átmeneti időszak alatt, legkésőbb 2000. december 31-ig fokozatosan szabadkereskedelmi területet hoznak létre a jelen Megállapodás rendelkezései szerint és összhangban az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény XXIV. Cikkével, valamint a XXIV. Cikk Értelmezéséről szóló Egyetértéssel, melyet a WTO-t létesítő megállapodással hoztak létre.
2. A jelen Megállapodás céljai:
a) a kölcsönös kereskedelem bővítése útján a Felek közötti gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlesztésének előmozdítása,
b) a Felek közötti kereskedelemben korrekt versenyfeltételek biztosítása,
c) ily módon a kereskedelmi korlátok lebontásával a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez és bővüléséhez való hozzájárulás,
d) a Felek közötti együttműködés fokozása.
I. Fejezet
IPARI TERMÉKEK
2. Cikk
A fejezet hatálya
E fejezet rendelkezései a Felek országaiból származó ipari termékekre vonatkoznak. Az "ipari termékek" kifejezés a jelen Megállapodásban az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszer 25-től 97-ig terjedő árucsoportjaiba tartozó termékeket jelenti, az I. Mellékletben felsorolt termékek kivételével.
3. Cikk
Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek
1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új importvámokat vagy azokkal egyenértékű hatású terheket.
2. A Felek a jelen Megállapodás hatálybalépésének napján eltörlik a meglevő importvámot és azzal egyenértékű hatású terheket, kivéve az 1. sz. Jegyzőkönyv szerintieket.
4. Cikk
Alapvámok
1. Minden termék esetében az alapvám - amelyet a jelen Megállapodás szerint fokozatosan csökkentenek - az 1999. február 11-én alkalmazott legnagyobb kedvezményes elbánás szerinti vámtétel lesz.
2. Ha a jelen Megállapodás hatálybalépését követően bármilyen vámcsökkentésre kerül sor "erga omnes" alapon, az így csökkentett vámok a csökkentés alkalmazásának napjától kezdve az 1. bekezdésben említett alapvámok helyébe lépnek.
3. A 2. bekezdés szerint számított csökkentett vámokat az első tizedesre kerekítve kell alkalmazni.
4. A Felek tájékoztatják egymást vámjaikról.
5. Cikk
Fiskális jellegű vámok
A 3. Cikk (importvámok és velük egyenértékű hatású terhek) rendelkezései a fiskális jellegű vámokra is vonatkoznak.
6. Cikk
Exportvámok és velük egyenértékű hatású terhek
1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új exportvámokat vagy azokkal egyenértékű hatású terheket.
2. A Felek a jelen Megállapodás hatálybalépésének napján egymás között eltörlik az összes exportvámot és azokkal egyenértékű hatású terheket.
7. Cikk
Mennyiségi importkorlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések
1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi importkorlátozásokat vagy azokkal egyenértékű hatású intézkedéseket a jelen Megállapodás hatálybalépésének napjától kezdve.
2. A Felek országaiból származó termékek importjára vonatkozóan a jelen Megállapodás hatálybalépésének napján minden mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű hatású intézkedést eltörölnek, a II. Mellékletben foglaltak kivételével.
8. Cikk
Mennyiségi exportkorlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések
1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi exportkorlátozásokat vagy azokkal egyenértékű hatású intézkedéseket a jelen Megállapodás hatálybalépésének napjától kezdve.
2. A Felek országaiból származó termékek exportjára vonatkozóan a jelen Megállapodás hatálybalépésének napján minden mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű hatású intézkedést eltörölnek azok kivételével, amelyeket nemzetközi kötelezettségek teljesítése kívánhat meg.
II. Fejezet
MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK
9. Cikk
A fejezet hatálya
E fejezet rendelkezéseit a Felek országaiból származó mezőgazdasági termékekre kell alkalmazni. A "mezőgazdasági termékek" a jelen Megállapodásban az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszer 1-től 24-ig terjedő árucsoportjaiba tartozó, valamint az I. mellékletben szereplő termékeket jelenti.
10. Cikk
Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek
1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új importvámokat vagy azokkal egyenértékű hatású terheket.
2. A jelen Megállapodás hatálybalépésének napjától nem emelik az importvámjaikat és az importra kirótt vámmal egyenértékű hatású terheket.
11. Cikk
Kölcsönös engedmények nyújtása
A jelen Megállapodás Felei a 2. számú Jegyzőkönyvben meghatározott kedvezményeket nyújtják egymásnak, e fejezet rendelkezéseivel és a Jegyzőkönyvben foglaltakkal összhangban.
12. Cikk
Alapvámok
1. Minden termék esetében az alapvám - amelyet a jelen Megállapodás szerint fokozatosan csökkentenek - az 1999. február 11-én alkalmazott legnagyobb kedvezményes elbánás szerinti vámtétel lesz.
2. Ha a jelen Megállapodás hatálybalépését követően bármilyen vámcsökkentésre kerül sor "erga omnes" alapon, az így csökkentett vámok a csökkentés alkalmazásának napjától kezdve az 1. bekezdésben említett alapvámok helyébe lépnek.
3. A 2. bekezdés szerint számított csökkentett vámokat az első tizedesre kerekítve kell alkalmazni.
13. Cikk
Engedmények és agrárpolitikák
1. A jelen Megállapodáshoz tartozó 2. számú Jegyzőkönyv szerint nyújtott engedmények érintetlenül hagyásával e fejezet rendelkezései semmilyen módon nem korlátozzák a Felek nemzeti agrárpolitikájának alakítását, vagy az ebből eredő bármilyen intézkedés meghozatalát, beleértve a Kereskedelmi Világszervezet keretében létrejött Mezőgazdasági Megállapodás vonatkozó rendelkezéseinek teljesítését.
2. A Felek a Vegyesbizottságon keresztül tájékoztatják egymást agrárpolitikájuk vagy intézkedéseik olyan változásairól, amelyek a jelen Megállapodásban előirányzott kölcsönös agrárkereskedelmükre vonatkozó feltételeket befolyásolhatják. Bármely Fél kérésére azonnali konzultációkat tartanak a helyzet megvizsgálására.
14. Cikk
Különleges védintézkedések
A jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseitől és különösen 27. Cikkétől (Általános védintézkedések) függetlenül, tekintettel a mezőgazdasági piacok különös érzékenységére, ha a valamelyik Fél területéről származó olyan mezőgazdasági termék importja, amelyre a jelen Megállapodás alapján engedményt adtak, komoly piaczavarást okoz a másik Fél piacán, az érintett Fél a megfelelő megoldás megtalálása érdekében haladéktalanul konzultációkat kezd. A kérdés megoldásáig az érintett Fél megteheti az általa szükségesnek ítélt intézkedéseket.
15. Cikk
Állategészségügyi, egészségügyi és növényegészségügyi intézkedések
1. A Felek az egészségügyi és növényegészségügyi szabályaikat diszkrimináció-mentesen alkalmazzák, és nem vezetnek be semmilyen új intézkedést, amelynek indokolatlan korlátozó hatása van a kereskedelemre.
2. Az állategészségügyi intézkedések és az állatorvosi szolgálatok tevékenysége összhangban kell álljon az e téren meglévő nemzetközi megállapodásokkal.
3. A növényegészségügyi intézkedések és a növényvédő szolgálatok tevékenysége összhangban kell álljon az e téren meglévő nemzetközi megállapodásokkal.
III. Fejezet
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
16. Cikk
Származási szabályok és a vámszervek adminisztratív együttműködése
1. Jelen Megállapodás 3. számú Jegyzőkönyve rögzíti a származási szabályokat és az adminisztratív együttműködés vonatkozó módszereit.
2. A Felek megteszik a szükséges intézkedéseket - beleértve a Vegyesbizottság által végzett rendszeres felülvizsgálatokat és az adminisztratív együttműködésre vonatkozó megállapodásokat - annak biztosítására, hogy a jelen Megállapodás 1. és 2. számú Jegyzőkönyveinek rendelkezéseit és a Megállapodás 3. Cikkének (Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek), 4. Cikkének (Alapvámok), 5. Cikkének (Fiskális jellegű vámok), 6. Cikkének (Exportvámok és velük egyenértékű hatású terhek), 7. Cikkének (Mennyiségi importkorlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések), 8. Cikkének (Mennyiségi exportkorlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések), 10. Cikkének (Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek), 12. Cikkének (Alapvámok) 17. Cikkének (Belföldi adózás) és 28. Cikkének (Szerkezeti átalakítás) rendelkezéseit hatékonyan és harmonikusan alkalmazzák, és hogy mielőbb csökkentsék a kereskedelmet terhelő formalitásokat, és kölcsönösen kielégítő megoldásokat találjanak a rendelkezések érvényesítése során felmerülő nehézségekre.
17. Cikk
Belföldi adózás
1. A Felek tartózkodnak minden olyan adójellegű intézkedéstől vagy gyakorlattól, amelyek közvetlenül vagy közvetve diszkriminációt okoznak a Felek országaiból származó termékek között.
2. A Felek egyikének területére exportált termékek esetében az exportőrök részére történő belföldi adók visszatérítése nem haladhatja meg a termékre kiszabott közvetlen vagy közvetett adók összegét.
18. Cikk
Általános kivételek
A jelen Megállapodás nem zárja ki az importra, az exportra vagy a tranzitárukra vonatkozóan olyan tilalmak vagy korlátozások alkalmazását, amelyek az alábbiak alapján indokoltak: a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság; az emberek, állatok vagy növények életének vagy egészségének védelme; a művészeti, történelmi vagy régészeti jellegű nemzeti értékek védelme; a szellemi tulajdon védelme; az aranyra és az ezüstre vonatkozó szabályok; a meg nem újítható természeti erőforrások megőrzése, ha ezen intézkedésekre a hazai termelés vagy fogyasztás korlátozásával összefüggésben kerül sor. Ezek a tilalmak vagy korlátozások azonban nem képezhetik az önkényes megkülönböztetés eszközét vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozását.
19. Cikk
Biztonsági kivételek
A jelen Megállapodásban foglaltak közül semmi sem akadályozza meg egyik Felet sem abban, hogy megtegye az általa szükségesnek tartott intézkedéseket az alábbiak érdekében:
a) alapvető biztonsági érdekeivel ellentétes információk nyilvánosságra hozatalának megakadályozása;
b) alapvető biztonsági érdekeinek védelme, nemzetközi kötelezettségeinek teljesítése vagy nemzeti politikájának érvényesítése;
(i) a fegyverek, lőszerek és hadi felszerelések forgalma terén, feltéve, hogy ezek az intézkedések nem rontják a nem kifejezetten katonai célokat szolgáló termékek versenyfeltételeit; valamint más olyan áruk, anyagok és szolgáltatások ilyen jellegű forgalma terén, amelyek közvetlenül vagy közvetve a katonaság ellátását szolgálják, vagy
(ii) a biológiai, vegyi és nukleáris fegyverek vagy egyéb nukleáris robbanó eszközök elterjedésének megakadályozása terén, vagy
(iii) háború idején vagy más súlyos nemzetközi feszültség esetén.
20. Cikk
Állami monopóliumok
1. A Felek fokozatosan kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak érdekében, hogy a jelen Megállapodás hatálybalépésekor biztosítsák a diszkrimináció-mentességet az áruk beszerzési és értékesítési feltételeit illetően a Felekhez tartozó személyek között.
2. A jelen Cikk rendelkezései minden olyan szervre vonatkoznak, amelyen keresztül a Felek illetékes hatóságai de jure vagy de facto, közvetlenül vagy közvetve felügyelik, meghatározzák vagy érzékelhetően befolyásolják az importot vagy az exportot a Felek között. E rendelkezések hasonlóképpen vonatkoznak a Felek által más szervre átruházott monopóliumokra is.
21. Cikk
Fizetések
1. A Felek közötti kereskedelemhez kapcsolódó, konvertibilis devizában történő fizetések és az ilyen fizetéseknek azon Fél területére történő átutalása, ahol a hitelező székhelye található mindenféle korlátozástól mentes.
2. A Felek tartózkodnak bármely devizális vagy adminisztratív korlátozástól az olyan, árukereskedelemhez kapcsolódó rövid és középtávú hitelek nyújtásánál, törlesztésénél vagy felvételénél, amelyben valamely Fél devizabelföldije vesz részt.
3. A 2. bekezdés rendelkezéseitől függetlenül az árumozgással kapcsolatos folyó fizetésekre vonatkozó intézkedéseknek összhangban kell állniuk a Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának VIII. Cikkében foglalt feltételekkel.
22. Cikk
A vállalkozásokkal kapcsolatos versenyszabályok
1. A jelen Megállapodás megfelelő működésével - amennyiben érinthetik a Felek közötti kereskedelmet - összeegyeztethetetlenek a következők:
a) minden olyan, vállalatok közötti megállapodás, vállalatok társulásai által hozott döntés és vállalatok közötti egyeztetett gyakorlat, amelynek a célja vagy a hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;
b) egy vagy több vállalat által a domináns helyzettel való visszaélés a Felek területének egészén vagy jelentős részén.
2. A jelen Cikk 1. bekezdésének rendelkezései minden vállalkozás tevékenységére vonatkoznak, beleértve az állami vállalatokat és azokat a vállalkozásokat, amelyek számára a Felek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak. Az általános gazdasági érdeket képező szolgáltatásokat nyújtó vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások az 1. bekezdés rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, amennyiben e rendelkezések alkalmazása de jure vagy de facto nem gátolja a rájuk ruházott meghatározott közfeladatok ellátását.
3. A II. fejezetben hivatkozott termékek esetében a jelen Cikk 1. bekezdésének a) pontjában rögzített előírások nem vonatkoznak az olyan megállapodásokra, határozatokra és gyakorlatra, amelyek a nemzeti piac szervezetének szerves részét képezik.
4. Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy egy adott gyakorlat ellentétes a jelen Cikk 1., 2. és 3. bekezdésével, és az ilyen gyakorlat e Fél érdekeinek súlyos kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, megfelelő intézkedéseket tehet a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.
23. Cikk
Állami támogatás
1. Valamely Fél által akár állami forrásokból bármilyen formában nyújtott támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak, akár bizonyos áruk termelésének előnyben részesítésével torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, összeegyeztethetetlen a jelen Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érintheti a Felek közötti kereskedelmet.
2. A jelen Cikk 1. bekezdésének rendelkezései nem vonatkoznak a II. fejezetben hivatkozott termékekre.
3. A Felek biztosítják az állami támogatások áttekinthetőségét, többek között azzal, hogy évente jelentést tesznek a Vegyesbizottságnak a támogatások teljes összegéről és megoszlásáról, és - kérésére - tájékoztatják a másik Felet a támogatási rendszerekről és az állami támogatás egyes konkrét eseteiről.
4. Ha az egyik Fél úgy véli, hogy egy adott gyakorlat
- ellentétes az 1. bekezdés előírásaival, vagy
- a Fél érdekeinek súlyos kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget,
megfelelő intézkedéseket tehet a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint. Ilyen intézkedések csak az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény, a Kereskedelmi Világszervezetet alapító Egyezmény és bármely más, ezek keretében megtárgyalt, a Felek között alkalmazandó, idevágó megállapodás által rögzített eljárásokkal és feltételekkel összhangban hozhatók.
24. Cikk
Közbeszerzés
1. A Felek a jelen Megállapodás egyik céljának tekintik közbeszerzési piacaik liberalizálását.
2. A Felek fokozatosan kialakítják a közbeszerzésekre vonatkozó szabályozásaikat, figyelemmel arra, hogy a másik Fél szállítói számára lehetővé tegyék a szerződés-odaítélési eljárásokban való részvételt a közbeszerzési piacokon.
3. A Vegyesbizottság megvizsgálja a jelen Cikk céljainak elérésével kapcsolatos fejleményeket, és gyakorlati megoldásokat javasolhat a jelen Cikk 2. bekezdésében foglalt rendelkezések megvalósítására, a szabad piacrajutás, az áttekinthetőség, valamint a jogok és kötelezettségek teljes egyensúlyának biztosítása érdekében.
4. A 3. bekezdésben foglalt vizsgálat során a Vegyesbizottság - különösen a nemzetközi fejlemények és a vonatkozó szabályozások fényében - megvizsgálhatja a 2. bekezdésben említett piacnyitás körének és/vagy mértékének növelési lehetőségét.
5. A Felek törekednek arra, hogy csatlakozzanak a Kereskedelmi Világszervezetet alapító Egyezmény keretében tárgyalt vonatkozó Megállapodáshoz.
25. Cikk
A szellemi tulajdon védelme
1. A Felek diszkrimináció-mentesen biztosítják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelmét, beleértve az ilyen jogok biztosítását és érvényesítését célzó intézkedéseket. A védelmet fokozatosan javítják, és a Megállapodás hatálybalépéséig olyan szintre hozzák, amely megfelel a jelen Megállapodás III. mellékletében felsorolt többoldalú megállapodások alapvető követelményeinek.
2. A jelen Megállapodás értelmében a "szellemi tulajdon védelme" magában foglalja különösen a szerzői jogok, beleértve a szoftverek és az adatbázisok, valamint a szomszédos jogok, az áru és szolgáltatási védjegyek, a földrajzi árujelzők - ideértve az eredetmegjelölési hivatkozásokat -, az ipari formatervek, a szabadalmak, az integrált áramkörök topográfiája, valamint a know-how-val kapcsolatos bizalmas információk védelmét.
3. A Felek együttműködnek a szellemi tulajdonnal összefüggő kérdésekben. Bármelyik Fél kérésérc szakértői konzultációkat tartanak e kérdésekről, különösen a szellemi tulajdon harmonizálásáról, kezeléséről és érvényesítéséről szóló jelenlegi vagy jövőbeni nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos tevékenységekről, az olyan nemzetközi szervezetekben folyó tevékenységekről, mint a Kereskedelmi Világszervezet és a Szellemi Tulajdon Világszervezete, valamint a Feleknek a szellemi tulajdonnal összefüggő ügyekben harmadik országokhoz fűződő kapcsolatairól.
4. A Felek a jelen Megállapodás követelményeit meghaladóan a TRIPS Megállapodással nem ellentétes további megállapodásokat köthetnek.
26. Cikk
Dömping
Ha valamelyik Fél úgy találja, hogy a jelen Megállapodással szabályozott kereskedelemben az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VI. Cikke szerinti értelemben dömping valósul meg, e gyakorlat ellen megteheti a megfelelő intézkedéseket az 1994. évi Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény VI. Cikkével összhangban, a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.
27. Cikk
Általános védintézkedések
Ha valamely terméket olyan megnövekedett mennyiségben és olyan feltételek mellett importálnak, hogy az
a) az importáló Fél területén a hasonló vagy a közvetlenül versenyző termékek hazai termelőinek komoly kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy
b) a gazdaság bármely szektorában komoly zavarokat vagy olyan nehézségeket okoz, amelyek valamely régió gazdasági helyzetének komoly romlását idézhetik elő, vagy ilyen zavarok vagy nehézségek okozásával fenyeget,
az érintett Fél megteheti a megfelelő intézkedéseket a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.
28. Cikk
Szerkezeti átalakítás
1. Bármelyik Fél hozhat a 3. Cikk (Importvámok és velük egyenértékű hatású terhek) rendelkezéseitől eltérő, korlátozott időtartamra szóló kivételes intézkedéseket vámemelések formájában.
2. Ezek az intézkedések születő iparágakra vagy szerkezeti átalakítás alatt álló vagy olyan ágazatokra vonatkozhatnak, amelyek komoly nehézségekkel néznek szembe, különösen ha ezek a nehézségek súlyos társadalmi problémákat idézhetnek elő.
3. Az érintett Fél országában a másik Fél országából származó termékekre alkalmazandó importvámok, amelyeket ezekkel az intézkedésekkel vezetnek be, nem haladhatják meg az ad valorem 25%-ot, és a Felek országaiból származó termékekre nézve preferenciális elemet kell fenntartaniuk. Az ezekkel az intézkedésekkel érintett termékek importjának teljes értéke nem haladhatja meg a másik Fél országából származó, az I. fejezet szerint meghatározott teljes ipari import 15%-át, annak az utolsó évnek az alapján számítva, amelyre nézve statisztikai adatok rendelkezésre állnak.
4. Ezek az intézkedések legfeljebb három évig alkalmazhatóak, és legkésőbb a Megállapodás hatálybalépésétől számított harmadik év végén megszűnnek.
5. Nem lehet ilyen intézkedést bevezetni valamely termék esetében, ha több mint három év telt el a jelen Megállapodás hatálybalépése vagy az adott termékre vonatkozó összes vám- és mennyiségi korlátozás, valamint az azokkal egyenértékű hatású terhek vagy intézkedések felszámolása óta.
6. Az érintett Fél a Vegyesbizottságon keresztül tájékoztatja a másik Felet azokról a kivételes intézkedésekről, amelyeket meghozni szándékozik, és a másik Fél kérésére ezekről az intézkedésekről és az érintett ágazatokról még az intézkedések bevezetése előtt konzultációkat tartanak a Vegyesbizottságban. Ilyen intézkedések meghozatala esetén az érintett Fél a Vegyesbizottság rendelkezésére bocsátja azt az ütemtervet, amely szerint az e Cikk alapján bevezetett vámokat felszámolja. Ez az ütemterv éves egyenlő ütemezésben előírja a vámok megszüntetését, legkésőbb a bevezetésük után két évvel megkezdve azt. A Vegyesbizottság ettől eltérő ütemtervet is megállapíthat.
29. Cikk
Reexport és súlyos hiány
Amennyiben a 6. Cikk (Exportvámok és velük egyenértékű hatású terhek) és a 8. Cikk (Mennyiségi exportkorlátozások és velük egyenértékű hatású intézkedések) rendelkezéseinek betartása
a) olyan harmadik országba irányuló reexporthoz vezet, amellyel szemben az exportáló Fél az adott termékre vonatkozóan mennyiségi exportkorlátozást, exportvámokat vagy ezekkel egyenértékű hatású terheket vagy intézkedéseket tart fenn, vagy
b) az exportáló Fél számára alapvető termék komoly hiányát okozza vagy azzal fenyeget,
és amennyiben a fent hivatkozott helyzet az exportáló Fél számára jelentős nehézséget okoz vagy valószínűsíthetően okoz, az érintett Fél megteheti a megfelelő intézkedéseket a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.
30. Cikk
A kötelezettségek teljesítése
1. A Felek minden általános vagy különleges intézkedést megtesznek, hogy biztosítsák a jelen Megállapodásból eredő kötelezettségeik teljesítését. Gondoskodnak arról, hogy a jelen Megállapodás céljait megvalósítsák.
2. Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy a másik Fél nem teljesítette a jelen Megállapodásból eredő valamely kötelezettségét, az érintett Fél megteheti a megfelelő intézkedéseket a 31. Cikkben (A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje) rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.
31. Cikk
A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje
1. A jelen Cikk következő bekezdéseiben ismertetett és védintézkedések alkalmazására vonatkozó eljárás kezdeményezése előtt a Felek megkísérlik, hogy bármely nézetkülönbséget közvetlen konzultáció útján oldjanak meg.
2. Abban az esetben, ha az egyik Fél a termékei olyan importját, amely alkalmas a 27. Cikkben (Általános védintézkedések) hivatkozott helyzet előidézésére, olyan adminisztratív eljárásnak veti alá, amelynek célja a kereskedelmi folyamatok irányáról történő gyors információszolgáltatás, tájékoztatja erről a másik Felet.
3. A jelen Cikk 7. bekezdésében foglaltak fenntartásával a védintézkedésekhez folyamodni szándékozó Fél haladéktalanul értesíti erről a másik Felet, és megadja az összes szükséges információt. A Felek a Vegyesbizottságban haladéktalanul, de nem később, mint a kérést követő 30 napon belül, konzultációkat kezdenek azzal a céllal, hogy megoldást találjanak.
4. a) A 26. Cikk (Dömping), a 27. Cikk (Általános védintézkedések) és a 29. Cikk (Reexport és súlyos hiány) figyelembevételével a Vegyesbizottság megvizsgálja az ügyet vagy a helyzetet, és bármilyen döntést hozhat, ami az érintett Fél által közölt nehézségek megszüntetéséhez szükséges. Ha ilyen döntés az ügy Vegyesbizottság elé történő terjesztésétől számított harminc napon belül nem születik, az érintett Fél megteheti a kialakult helyzet rendezéséhez szükséges intézkedéseket.
b) A 30. Cikk (A kötelezettségek teljesítése) figyelembevételével az érintett Fél a konzultációk befejezése után vagy az ügyben megtett első értesítés napjától számított három hónap elteltével megteheti a megfelelő intézkedéseket.
c) A 22. Cikk (A vállalkozásokkal kapcsolatos versenyszabályok) és a 23. Cikk (Állami támogatás) figyelembevételével az érintett Fél a Vegyesbizottságnak megad minden szükséges segítséget az eset kivizsgálásához, és - ahol helyénvaló - a kifogásolt gyakorlat kiküszöböléséhez. Ha az érintett Fél a Vegyesbizottság által meghatározott időn belül nem szünteti meg a kifogásolt gyakorlatot, vagy ha a Vegyesbizottság az ügy előterjesztésétől számított hatvan nap alatt nem tud megállapodást elérni, a panaszos Fél megteheti a megfelelő intézkedéseket a kérdéses gyakorlatból eredő nehézségek leküzdésére.
5. A meghozott védintézkedésekről haladéktalanul tájékoztatni kell a másik Felet. Ezen intézkedéseket, mértéküket és időtartamukat illetően, arra kell korlátozni, ami feltétlenül szükséges az alkalmazásukat kiváltó helyzetek orvoslásához, és nem haladhatják meg a kérdéses gyakorlat vagy nehézség által okozott kárt. Elsőbbséget kell adni azoknak az intézkedéseknek, amelyek a legkevésbé zavarják a jelen Megállapodás működését.
6. A meghozott védintézkedésekről a Vegyesbizottságban időszakos konzultációkat folytatnak azzal a céllal, hogy amint lehet, enyhítsék vagy megszüntessék azokat, ha a feltételek már nem igazolják a fenntartásukat.
7. Amennyiben az azonnali cselekvést igénylő rendkívüli körülmények az előzetes vizsgálatot lehetetlenné teszik, az érintett Fél - a 22. Cikkben (A vállalkozásokkal kapcsolatos versenyszabályok), a 23. Cikkben (Állami támogatás) és a 32. Cikkben (Fizetési mérleg nehézségek) foglalt esetekben - azonnal megteheti a helyzet rendezéséhez szükséges ideiglenes intézkedéseket. Az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatást kell adni, és a Feleknek a Vegyesbizottságban a lehető leghamarabb konzultációkat kell folytatniuk.
32. Cikk
Fizetési mérleg nehézségek
1. A Felek törekednek annak elkerülésére, hogy fizetési mérleg okokból korlátozó intézkedéseket alkalmazzanak, beleértve az importra vonatkozó intézkedéseket is.
2. Ha valamelyik Fél a fizetési mérlegét illetően nehéz helyzetben van vagy ennek közvetlen veszélye fenyeget, az érintett Fél az 1994. évi Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény vonatkozó rendelkezéseivel és a Nemzetközi Valutaalap Alapokmányának VIII. Cikkével összhangban korlátozó intézkedéseket hozhat - beleértve az importra vonatkozó intézkedéseket is -, amelyek korlátozott időtartamúak és nem tarthatnak hosszabb ideig, mint ami a fizetési mérleg helyzetének helyreállításához szükséges. Az intézkedéseket - ahogy a fizetési mérleg feltételei javulnak - fokozatosan enyhíteni kell, és amint a feltételek többé már nem indokolják fenntartásukat, meg kell szüntetni. Az érintett Fél előzetesen tájékoztatja a másik Felet az intézkedések bevezetéséről, és amikor ez lehetséges, megszüntetésük ütemtervéről.
33. Cikk
Fejlődési záradék
1. Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy a Felek gazdasági érdekeinek szempontjából hasznos lenne a Megállapodásban rögzített kapcsolatok fejlesztése és elmélyítése azáltal, hogy új területekre terjesztik ki azokat, akkor indoklással ellátott javaslatát a másik Fél elé kell terjesztenie. A Felek utasíthatják a Vegyesbizottságot, hogy vizsgálja meg a javaslatot, és - ahol helyénvaló - tegyen ajánlásokat, különösen a tárgyalások megkezdését illetően.
2. Az 1. bekezdésben említett eljárásból eredő megállapodások megerősítést vagy jóváhagyást igényelnek a Felek részéről saját belső eljárásaikkal összhangban.
IV. Fejezet
INTÉZMÉNYI ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
34. Cikk
A Vegyesbizottság
1. A jelen Megállapodás alapján a Felek Vegyesbizottságot hoznak létre, amelyben mindkét Fél képviselteti magát.
2. A jelen Megállapodás végrehajtását felügyeli és biztosítja a Vegyesbizottság.
3. A jelen Megállapodás megfelelő végrehajtása érdekében a Felek információcserét folytatnak, és bármelyikük kérésére konzultációkat tartanak a Vegyesbizottság keretében. A Vegyesbizottság figyelemmel kíséri a Felek közötti kereskedelem útjában álló akadályok további lebontásának lehetőségét.
4. A Vegyesbizottság a jelen Megállapodás által előírt esetekben határozatokat hozhat. Egyéb kérdésekben a Vegyesbizottság ajánlásokat tehet.
35. Cikk
A Vegyesbizottság eljárási rendje
1. A jelen Megállapodás megfelelő végrehajtása céljából a Vegyesbizottság szükség szerint, de legalább évente egyszer ülést tart. Bármelyik Fél kérheti ülés összehívását.
2. A Vegyesbizottság konszenzus alapján jár el.
3. Ha az egyik Fél Vegyesbizottsági képviselője belső jogi követelmények teljesítéséhez kötve fogad el egy határozatot, a határozat - ha abban nincs későbbi időpont feltüntetve - ezen követelmények teljesítéséről szóló értesítés napján lép hatályba.
4. A jelen Megállapodás tekintetében a Vegyesbizottság fogadja el működési szabályzatát, amely többek között tartalmazza az ülések összehívására és az elnök kinevezésére, illetve a kinevezés időtartamára vonatkozó rendelkezéseket.
5. A Vegyesbizottság dönthet olyan albizottságok és munkacsoportok létrehozásáról, amelyeket szükségesnek tart a feladatai ellátásához.
36. Cikk
Vámuniók, szabadkereskedelmi övezetek és határmenti kereskedelem
A jelen Megállapodás nem gátolja vámuniók, szabadkereskedelmi övezetek vagy a határmenti kereskedelemre vonatkozó megállapodások fenntartását vagy létrehozását, amennyiben azok nem befolyásolják negatívan a Felek közötti kereskedelmet és különösen a származási szabályokra vonatkozóan a jelen Megállapodásban foglalt rendelkezéseket.
37. Cikk
Mellékletek, Jegyzőkönyvek és módosítások
1. A jelen Megállapodás Mellékletei és Jegyzőkönyvei a Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik.
2. A Vegyesbizottság határozatot hozhat a Mellékletek és a Jegyzőkönyvek módosításáról. Ebben az esetben a módosítások hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelmények teljesítését megerősítő utolsó diplomáciai értesítés kézhezvételét követő második hónap első napján lépnek hatályba a módosítások.
38. Cikk
Hatálybalépés
A jelen Megállapodás azt a napot követő második hónap első napján lép hatályba, amelyen a jelen Megállapodás hatálybalépéséhez szükséges belső jogi követelmények teljesítését megerősítő utolsó diplomáciai értesítés megérkezett.
39. Cikk
Érvényesség és felmondás
1. A jelen Megállapodást határozatlan időre kötik.
2. Bármelyik Fél felmondhatja a jelen Megállapodást a másik Félhez intézett írásbeli értesítés útján. A felmondás az azt a napot követő hetedik hónap első napján lép hatályba, amelyen a másik Fél kézhez vette az értesítést.
Fentiek hiteléül az alulírott meghatalmazottak a kellő felhatalmazás birtokában aláírták a jelen Megállapodást.
Készült Budapesten, 1999. június 10-én, két azonos eredeti példányban, angol nyelven.
A Magyar Köztársaság nevében
A Lett Köztársaság nevében
I. Melléklet
A 2. és a 9. Cikkben hivatkozott termékek jegyzéke
KN kódszámA termék rövid ismertetése
290543Mannit
290544Szorbit (D-glucit)
3301Szilárd és vízmentes illóolajok
3501-3505Fehérje anyagok; átalakított keményítők; enyvek - enzimek
380910Végkikészítő szerek keményítőtartalommal
382460Szorbit, a 2905 44 alszám alá tartozó kivételével
4101-4103Nyers és kikészített bőr
4301Nyers szőrme
5001-5003Nyers selyem és selyemhulladék
5101-5103Gyapjú és állati szőr
5201-5203Nyers pamut, pamuthulladék kártolva vagy fésülve
5301Len nyersen
5302Valódi kender (cannabis sativa) nyersen
II. Melléklet
(A 7. cikk 2. bekezdésében hivatkozott termékek listája)
Magyarország
1. Az alábbiakban felsorolt, Lettországból származó termékekre a Magyar Köztársaságba való importtal kapcsolatos mennyiségi korlátozások és ezekkel egyenértékű hatású intézkedések fokozatosan megszűnnek a jelen Megállapodás hatálybalépésétől, 2001. január 1-jéig.
2. A jelen Megállapodás hatálybalépésétől kezdve a Magyar Köztársaság a következő éves értékplafont nyitja Lettországból származó termékekre:
Az értékplafon megnevezéseAz értékplafon USD-ban
Hal, konzerv hal500 000
1999. évi importengedély-köteles termékek listája
Magyarország
0301 Élő hal: - Más élő hal:
0301 91- - Pisztráng (Salmo trutta, Oncorhynchus mykiss, Oncorhynchus clarki, Oncorhynchus aguabonita, Oncorhynchus gilae, Oncorhynchus apache és Oncorhynchus chrysogastern):
0301 91 10 00- - - Oncorhynchus apache és Oncorhynchus chrysogastern fajból
0301 91 90 00- - - Más
0301 92 00 00- - Angolnafélék (Anguilla spp.)
0301 93 00 00- - Ponty
0301 99- - Másféle:
- - - Édesvízi (és vándorló) hal:
0301 99 19- - - - Másféle:
0301 99 19 99- - - - - Egyéb
0305 Szárított, sózott vagy sós lében tartósított hal; füstölt hal, a füstölési eljárás előtt vagy alatt főzött is; emberi fogyasztásra alkalmas liszt, dara és labdacs (pellet) halból:
0305 30- Halfilé szárítva, sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve:
- - Tőkehalból (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus) és a Boreogadus saida fajhoz tartozó halból:
ex0305 30 11 00- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve a Gadus macrocephalus fajhoz tartozó tőkehalból
ex0305 30 19 00- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve a Gadus morhus, Gadus ogac és a Boreogadus saida fajhoz tartozó halból
ex0305 30 30 00- - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve csendes-óceáni lazacból (Oncorhynchus nerka, Oncorhynchus gorbuscha, Oncorhynchus keta, Oncorhynchus tschawytscha, Oncorhynchus kisutch, Oncorhynchus masou és Oncorhynchus rhodurus), atlanti-óceáni lazacból (Salm salar) és dunai lazacból (Hucho hucho)
ex0305 30 50 00- - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve Reinhardtius hippoglossoidesből
0305 30 90- - Más:
ex0305 30 90 01- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve heringből és szardíniából
ex0305 30 90 99- - - Halfilé sózva vagy sós lében tartósítva, de nem füstölve "egyéb" halból
- Füstölt hal, beleértve a filét is:
0305 41 00 00- - Csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus spp.), atlanti-óceáni lazac (Salmo salar) és dunai lazac (Hucho hucho)
0305 42 00 00- - Hering (Clupea harengus, Clupea pallasii)
0305 49- - Másféle:
0305 49 10 00- - - Reinhardtius hippoglossoides
0305 49 20 00- - - Hippoglossus hippoglossus
0305 49 30 00- - - Makréla (Scomber scombrus, Scomber australasicus, Scomber japonicus)
0305 49 45 00- - - Pisztráng (Salmo trutta, Salmo gairdneri, Salmo clarki, Salmo aguabonita, Salmo gilae)
0305 49 50 00- - - Angolna (Anguilla spp.)
0305 49 80- - - Más:
0305 49 80 01- - - - Szardínia
0305 49 80 99- - - - Egyéb
- Sózott vagy sós lében tartósított, de nem szárított vagy nem füstölt hal:
0305 61 00 00- - Hering (Clupea harengus, Clupea pallasii)
0305 62 00 00- - Tőkehal (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus)
0305 63 00 00- - Ajóka (Engraulis spp.)
0305 69- - Másféle:
0305 69 10 00- - - A Boreogadus saida fajhoz tartozó hal
0305 69 20 00- - - Reinhardtius hippoglossoides és Hippoglossus stenolepis
0305 69 30 00- - - Hippoglossus hippoglossus
0305 69 50 00- - - Csendes-óceáni lazac (Oncorhynchus spp.), atlani-óceáni lazac (Salmo salar) és dunai lazac (Hucho hucho)
0305 69 90- - - Más:
0305 69 90 01- - - - Szardínia
0305 69 90 99- - - - Egyéb
1604 Elkészített vagy konzervált hal; kaviár és halikrából készített kaviárpótló:
- Hal egészben vagy darabban, de nem aprítva:
1604 11 00 00- - Lazac
1604 12- - Hering:
1604 12 10 00- - - Nyers, filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, mélyhűtve
- - - Más:
1604 12 91 00- - - - Légmentes csomagolásban
1604 12 99 00- - - - Másféle
1604 13- - Szardínia, szardella és kisméretű hering, brisling vagy spratt:
- - - Szardínia:
1604 13 11 00- - - - Olivaolajban
1604 13 19 00- - - - Másféle
1604 13 90 00- - - Más
1604 14- - Tonhal, skipjack és bonito (Sarda spp.):
- - - Tonhal és skipjack:
1604 14 11 00- - - - Növényi olajban
- - - - Más:
1604 14 16 00- - - - - Filéként ismert loin (törzsrész)
1604 14 18 00- - - - - Másféle
1604 14 90 00- - - - Bonito (Sarda spp.)
1604 15- - Makréla:
- - - Scomber scombrus és Scomber japonicus fajból:
1604 15 11 00- - - - Filé
1604 15 19 00- - - - Másféle
1604 15 90 00- - - Scomber australasicus fajból
1604 16 00 00- - Ajóka
1604 19- - Másféle:
1604 19 10 00- - - Szalmonidák, a lazac kivételével
- - - Euthynnus nemhez tartozó hal, a skipjack [Euthynnus (Katsuwonus) pelamis] kivételével:
1604 19 31 00- - - - Filéként ismert loin (törzsrész)
1604 19 39 00- - - - Másféle
1604 19 50 00- - - Az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó hal
- - - Más:
1604 19 91 00- - - - Nyers, filé, csupán híg tésztával vagy morzsával bevonva, olajban elősütve is, mélyhűtve
- - - - Másféle:
1604 19 92 00- - - - - Tőkehal (Gadus morhua, Gadus ogac, Gadus macrocephalus)
1604 19 93 00- - - - - Fekete tőkehal (Pollachius virens)
1604 19 94 00- - - - - Szürke tőkehal (Merluccius spp., Urophycis spp.)
1604 19 95 00- - - - - Theragra chalcogramma és Pollachius pollachius
1604 19 98 00- - - - - Másféle
1604 20- Más elkészített vagy konzervált hal:
1604 20 05 00- - Halpaszta (surimi) készítmény
- - Más:
1604 20 10 00- - - Lazacból
1604 20 30 00- - - Szalmonidákból, a lazac kivételével
1604 20 40 00- - - Ajókából
1604 20 50 00- - - Szardíniából, bonitóból, Scomber Scombrus és scomber japonicus fajhoz tartozó makrélából és az Orcynopsis unicolor fajhoz tartozó halból
1604 20 70 00- - - Tonhalból, skipjackból vagy más, az Euthynnus nemhez tartozó halból
1604 20 90 00- - - Más halból
2825 Hidrazin, hidroxil-amin és ezek szervetlen sói; más szervetlen bázisok és fémoxidok, -hidroxidok és -peroxidok:
ex2825 10 00 00- Hidrazin-nitrátok
2829 Klorátok és perklorátok; bromátok és perbromátok; jodátok és perjodátok:
- Klorátok:
2829 11 00 00- - Nátrium-klorát
ex2829 19 00 00- - Másféle klorátok
2829 90- Más:
2829 90 10 00- - Perklorátok
28382838 00 00 00Fulminátok, cianátok és tiocianátok
ex2838 00 00 00Fulminátok
28502850 00Hidridek, nitridek, azidok, szilicidek és boridok, vegyileg nem meghatározottak is, a 2849 vtsz. alá tartozó karbidok kivételével:
2850 00 50 00- Azidok
2903 Szénhidrogének halogénszármazékai:
- Aciklikus szénhidrogének telített klórozott származékai:
2903 14 00 00- - Tetraklór-metán (szén-tetraklorid)
2903 15 00 00- - 1,2-diklór-etán (etilén-diklorid)
2903 19- - Másféle:
2903 19 10 00- - - 1,1,1-triklór-etán (metil-kloroform)
2903 30- Aciklikus szénhidrogének fluorozott, brómozott és jódozott származékai:
- - Bromidok:
ex2903 30 31 00- - - Dibróm-etán
2903 30 33 00- - - Bróm-metán (metilbromid) (Megjegyzés: A 3808 vtsz. helyett ide sorolandók a hozzáadott szaganyagokat tartalmazó, metil-bromid alapú rovarölő szerek.)
- Aciklikus szénhidrogének két vagy több különböző halogént tartalmazó halogénszármazékai:
2903 41 00 00- - Triklór-fluor-metán
2903 42 00 00- - Diklór-difluor-metán
2903 43 00 00- - Triklór-trifluor-etán
2903 44- - Diklór-tetrafluor-etánok és klór-pentafluor-etánok:
2903 44 10 00- - - Diklór-tetrafluor-etán
2903 44 90 00- - - Klór-pentafluor-etán
2903 45- - Csak fluorral és klórral perhalogénezett más származékok:
2903 45 10 00- - - Klór-trifluor-metán
2903 45 15 00- - - Pentaklór-fluoretán
2903 45 20 00- - - Tetraklór-difluor-etán
2903 45 25 00- - - Heptaklór-fluor-propán
2903 45 30 00- - - Hexaklór-difluor-propán
2903 45 35 00- - - Pentaklór-trifluor-propán
2903 45 40 00- - - Tetraklór-tetrafluor-propán
2903 45 45 00- - - Triklór-pentafluor-propán
2903 45 50 00- - - Diklór-hexafluor-propán
2903 45 55 00- - - Klór-heptafluor-propán
2903 45 90 00- - - Más
2903 46- - Bróm-klór-difluor-metán, bróm-trifluor-metán és dibróm-tetrafluoretán:
2903 46 10 00- - - Bróm-klór-difluormetán
2903 46 20 00- - - Bróm-trifluormetán
2903 46 90 00- - - Dibróm-tetrafluoretán
ex2903 47 00 00- - Más csak brómmal és fluorral perhalogénezett származékok
2903 49- - Másféle:
- - - Csak fluorral és klórral halogénezett:
2903 49 10 00- - - - Metánból, etánból vagy propánból
2903 49 20 00- - - - Más
- - - Csak fluorral és brómmal halogénezett:
2903 49 30 00- - - - Metánból, etánból vagy propánból
2903 49 40 00- - - - Más
- Ciklán-, ciklén- vagy ciklo-terpén szénhidrogének halogén származékai:
2903 51- - 1,2,3,4,5,6-hexaklór-ciklohexán:
2903 51 10 00- - - Lindán
2903 51 90 00- - - Más
- Aromás szénhidrogének halogénszármazékai:
2903 62 00 00- - Hexaklór-benzol és DDT [1,1,1-triklór-2,2-bisz (para-klórfenil)-etán]
2903 69- - Másféle:
2903 69 90- - - Más:
2903 69 90 01- - - - Polibrómozott és poliklórozott bifenilek, a diklórozott bifenilek kivételével
2903 69 90 02- - - - Poliklórozott terfenilek
ex2903 69 90 99- - - - Aldrin,Chlordane, Heptachlor, Campleclor
2904 Halogénezett vagy nem halogénezett szénhidrogének szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2904 90- Más:
2904 90 40 00- - - Triklór-nitrometán (klorópikrin)
2908 Fenolok vagy fenol-alkoholok halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2908 90- Más:
ex2908 90 00 01- - Nitroszármazékok
2909 Éterek, éter-alkoholok, éter-fenolok, éter-alkohol-fenolok, alkohol-, éter- és keton-peroxidok, vegyileg nem meghatározottak is, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2909 30- Aromás éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
ex2909 30 90 00- - Nitrofen
2910 Epoxidok, epoxi-alkoholok, epoxi-fenolok és epoxi-éterek háromtagú gyűrűvel és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
ex2910 90 00 00- Endrin, dieldrin
2914 Ketonok és kinonok egyéb oxigénfunkciós csoporttal és anélkül is, valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
- Aromás ketonok egyéb oxigénfunkciós csoport nélkül:
2914 31 00 00- - Fenilaceton (1-fenil-2-propanon)
2915 Telített, aciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
- Ecetsav és sói; ecetsavanhidrid:
2915 24 00 00- - Ecetsavanhidrid
2916 Telítetlen, aciklikus, egybázisú karbonsavak, ciklikus, egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
- Aromás, monokarbonsavak, ezek anhidridjei, halogenidjei, peroxidjai, peroxisavai és ezek származékai:
2916 34 00 00- - Fenilecetsav és sói
2916 35 00 00- - Fenilecetsav észterei
2919
2919 00Foszforsavészterek és sóik, laktofoszfátok is; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozoszármazékai:
2919 00 90- Más:
2919 00 90 03- - Trisz-(2,3 dibróm-propil)-foszfát
2922 Aminovegyületek oxigénfunkciós csoporttal:
- Aminosavak és észtereik, kivéve, amelyek egynél több fajta oxigénfunkciós csoportot tartalmaznak; valamint ezek sói:
2922 43 00 00- - Antranilsav és sói
2924 Karboxiamid funkciós vegyületek; a karbonsavak amidfunkciós vegyületei:
- Ciklikus amidok (ciklikus karbamátok is) és származékaik; valamint ezek sói:
2924 22 00 00- - 2-acetilamino-benzoesav (N-Acetil-antranilsav)
2924 29- - Másféle:
ex2924 29 90 00- - - 2-acetamino benzoesav (N-Acetil-antranilsav) sói
2932 Csak oxigén-heteroatomos heterociklikus vegyületek:
- Más
2932 91 00 00- - Izoszafrol
2932 92 00 00- - 1-(1,3-benzodioxol-5-yl)propán-2-on (3,4-Metilén-dioxifenil-2-propanon)
2932 93 00 00- - Piperonal
2932 94 00 00- - Szafrol
2933 Csak nitrogén-heteroatomos heterociklikus vegyületek; nukleinsavak és sóik:
- Szerkezetükben nem fuzionált (kondenzált) piridingyűrűt (hidrogénezve is) tartalmazó vegyületek:
2933 32 00 00- - Piperidin és sói
2933 90- Más:
2933 90 95- - Másféle:
2933 90 95 05- - Trisz-aziridinil-foszfin-oxid
2939 Természetes vagy szintetikus úton előállított növényi alkaloidák és ezek sói, éterei, észterei és más származékai:
- Efedrin és sói:
2939 41 00 00- - Efedrin és sói
2939 42 00 00- - Pszeudoefedrin és sói
- Anyarozs alkaloidja és származékai, valamint ezek sói:
2939 61 00 00- - Ergometrin és sói
2939 62 00 00- - Ergotamin és sói
2939 63 00 00- - Lizergsav és sói
3004 Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy a 3006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével), amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy formákban vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 10- Penicillinsav-szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek vagy sztreptomicinek és származékaik:
3004 10 10- - Aktív anyagként csak penicillinsav szerkezetű penicillint vagy származékait tartalmazó gyógyszerek:
3004 10 10 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 10 90- - Más:
3004 10 90 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 20- Más antibiotikumtartalmú gyógyszerek:
3004 20 10- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 20 10 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 20 90- - Más:
3004 20 90 02- - - Humán gyógyászati célra
- Hormonokat vagy más, a 2937 vtsz. alá tartozó termékeket tartalmazó, de nem antibiotikumtartalmú gyógyszerek:
3004 31- - Inzulintartalmú gyógyszerek:
3004 31 10- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 31 10 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 31 90- - - Más:
3004 31 90 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 32- - Mellékvesekéreg-hormonokat tartalmazó gyógyszerek:
3004 32 10- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 32 10 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 32 90- - - Más:
3004 32 90 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 39- - Másféle:
3004 39 10- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 39 10 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 39 90- - - Más:
3004 39 90 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 40- Alkaloidákat vagy származékait tartalmazó gyógyszerek, amelyekben hormonok vagy más, a 2937 vtsz. alá tartozó termékek vagy antibiotikumok nincsenek:
3004 40 10- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 40 10 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 40 90- - Más:
3004 40 90 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 50- Más vitaminokat vagy más, a 2936 vtsz. alá tartozó termékeket tartalmazó gyógyszerek:
3004 50 10- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 50 10 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 50 90- - Más:
3004 50 90 02- - - Humán gyógyászati célra
3004 90- Más:
- - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3004 90 11- - - Jód-, vagy jódvegyület tartalmú:
3004 90 11 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 90 19- - - Másféle
3004 90 19 02- - - - Humán gyógyászati célra
- - Más:
3004 90 91- - - Jód- vagy jódvegyület tartalmú:
3004 90 91 02- - - - Humán gyógyászati célra
3004 90 99- - - Másféle:
3004 90 99 02- - - - Humán gyógyászati célra
3006 Az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (4) bekezdésében meghatározott gyógyászati készítmények:
3006 30 00- Kontrasztanyag-készítmények röntgenvizsgálathoz; diagnosztikai reagensek:
3006 30 00 01- - Kontrasztanyag-készítmények röntgenvizsgálathoz
3006 60- Hormon és spermicid alapú kémiai fogamzásgátló készítmények:
- - Hormon alapú:
3006 60 11- - - Kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben:
3006 60 11 01- - - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 11 99- - - - Egyéb
3006 60 19- - - Másféle:
3006 60 19 01- - - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 19 99- - - - Egyéb
3006 60 90- - Spermicid alapú:
3006 60 90 01- - - Tabletták embergyógyászati célra
3006 60 90 99- - - Egyéb
3301 Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolajkoncentrátum szilárd és vízmentes is zsírban, szilárd olajban, viaszban vagy hasonló anyagban, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert terpéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata:
- Illóolajok kivéve a citrusgyümölcsből készülteket:
3301 29- - Másféle:
- - - Más:
3301 29 61- - - - Nem terpénmentes:
3301 29 61 01- - - - - Szasszafrasz olaj
3301 29 91- - - - Terpénmentes:
3301 29 91 01- - - - - Szasszafrasz olaj
3402 Szerves felületaktív anyagok (a szappan kivételével); felületaktív és mosókészítmények (beleértve a kiegészítő mosó-készítményeket is), tisztítókészítmények, szappantartalmúak is, a 3401 vtsz. alá tartozók kivételével:
3402 20- Készítmények a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve is:
3402 20 10 00- - Felületaktív készítmények
3402 20 90 00- - Mosó- és tisztítókészítmények
3402 90- Más:
3402 90 10- - Felületaktív készítmények:
3402 90 10 01- - - Közvetlenül felhasználható készítmény (mosópor, mosógatószer stb.) a kiskereskedelemben nem szokásos módon kiszerelve
3402 90 90- - Mosó- és tisztítókészítmények:
3402 90 90 01- - - Közvetlenül felhasználható készítmény (mosópor, mosógatószer stb.) a kiskereskedelemben nem szokásos módon kiszerelve
36013601 00Lőpor:
3601 00 00 01- Fekete lőpor
3601 00 00 99- Egyéb
36023602 00 00 00Elkészített robbanóanyag, a lőpor kivételével
36033603 00Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór; robbantógyutacs és robbantókapszulák; gyújtószerkezetek; elektromos detonátorok:
3603 00 10 00- Biztonsági gyújtózsinór; robbantó gyújtózsinór
3603 00 90- Más:
3603 00 90 01- - Robbantógyutacs-alkatrész
3603 00 90 99- - Egyéb
3604 Tűzijátékok, jelzőrakéták, esőrakéták, ködjelzők és más pirotechnikai termékek:
3604 10 00 00- Tűzijátékok
3604 90- Más:
3604 90 00 01- - Csappantyúszalag vagy -tekercs tűzszerszámhoz
3604 90 00 02- - Paraffinozott szalag (kanóc) bányalámpához
ex3604 90 00 99- - Egyéb pirotechnikai termék a karácsonyfa csillagszóró kivételével
3808 Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír):
3808 10- Rovarölők:
3808 10 20- - Klórozott szénhidrogén alapúak:
3808 10 20 01- - - DDT hatóanyagú készítmények
3824 Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is), a vegyipar és vele rokon iparágak maradékai és melléktermékei:
- Legalább két különböző halogént tartalmazó aciklikus szénhidrogén teljesen halogénezett származékait tartalmazó elegyek:
3824 71 00 00- - Teljesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó elegyek
3824 79 00 00- - Másféle
3824 90- Más:
- - Más:
3824 90 95- - - Másféle:
3824 90 95 07- - - - Részlegesen halogénezett fluorozott-klórozott aciklikus szénhidrogént tartalmazó keverékek
ex3824 90 95 08- - - - Részlegesen halogénezett fluorozott-brórozott aciklikus szénhidrogén származékot tartalmazó keverékek
4012 Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kis nyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:
4012 20- Használt légabroncs:
4012 20 10- - Polgári repüléshez:
4012 20 10 01- - - Újrafutózható
4012 20 10 02- - - Használt, de forgalomképes
4012 20 90- - Más:
4012 20 90 01- - - Újrafutózható
4012 20 90 02- - - Használt, de forgalomképes
4203** Ruházati cikk és ruházati tartozék természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
4203 10- Ruházati cikk:
4203 10 00 01- - Természetes bőrből
4203 10 00 02- - Mesterséges vagy rekonstruált bőrből
4303** Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru:
4303 10- Ruházati cikk és ruházati tartozék:
4303 10 10 00- - Fehér bundájú grönlandi fókából vagy kékhátú kámzsás fókából
4303 10 90 00- - Más
4303 90 00 00- Más
43044304 00**Műszőrme és ebből készült áru
4304 00 00 02- Felsőruházati cikk
4304 00 00 99- Egyéb
4420 Intarziás és berakott famunka; ékszeres- vagy evőeszközös ládikó vagy -doboz és hasonló cikkek fából; kis szobor és más díszműáru fából; lakberendezési tárgy, a 94. Árucsoportba tartozó bútorok kivételével:
4420 10- Kis szobor és más díszműáru fából:
4420 10 11 00- - Trópusi fából, az Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontjában leírtak alapján
4420 10 19 00- - Másféle fából
4420 90- Más:
- - Intarziás és berakott famunka:
4420 90 11 00- - - Trópusi fából, az Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontjában leírtak alapján
4420 90 19 00- - - Másféle fából
- - Más:
4420 90 91 00- - - Trópusi fából, az Árucsoporthoz tartozó Kiegészítő megjegyzések 2. pontjában leírtak alapján
4420 90 99 00- - - Másféle
6403 99 98 99- - - - - - - Egyéb
6404 Lábbeli gumi-, műanyag, bőr, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal és textilanyag felsőrésszel:
- Lábbeli gumi- vagy műanyag talppal:
6404 11 00 00- - Sportcipő; teniszcipő, kosárlabdacipő, tornacipő, edzőcipő és hasonló
6404 19- - Másféle:
6404 19 90 00- - - Más
6404 20- Lábbeli bőr-, mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal:
6404 20 90 00- - Más
6405 Más lábbeli:
6405 10- Lábbeli bőr, mesterséges vagy rekonstruált bőr felsőrésszel:
6405 10 10 00- - Fa- vagy parafa talppal
6405 10 90 00- - Más anyagból készült talppal
6405 20- Lábbeli textilanyag felsőrésszel:
6405 20 10 00- - Fa- vagy parafa talppal
- - Más anyagból készült talppal:
6405 20 99 00- - - Másféle
6405 90- Más:
6405 90 10 00- - Gumi-, műanyag-, bőr- mesterséges vagy rekonstruált bőr talppal
6405 90 90- - Más anyagból készült talppal:
6405 90 90 01- - - Fa- vagy parafa talppal
6405 90 90 02- - - Zsinór-, szövet- vagy fonástalppal
6405 90 90 99- - - Egyéb
7102 Gyémánt, megmunkálva is, de foglalat vagy szerelés nélkül:
7102 10 00 00- Osztályozatlan
- Nem ipari:
7102 31 00 00- - Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt, hasított vagy nagyjából méretre csiszolt
7102 39 00- - Másféle:
7102 39 00 01- - - Köszörülve, csiszolva
7102 39 00 99- - - Egyéb
7103 Drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan drágakő (a gyémánt kivételével) és féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve:
7103 10 00 00- Megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított
- Másképpen megmunkált:
7103 91 00- - Rubin, zafír és smaragd:
7103 91 00 01- - - Vágva, hasítva
7103 91 00 02- - - Köszörülve, csiszolva
7103 91 00 99- - - Egyéb
7103 99 00- - Másféle:
7103 99 00 01- - - Vágva, hasítva
7103 99 00 02- - - Köszörülve, csiszolva
7103 99 00 99- - - Egyéb
7104 Szintetikus vagy rekonstruált drágakő, vagy féldrágakő, megmunkálva vagy osztályozva is, de nem felfűzve, foglalat vagy szerelés nélkül; osztályozatlan szintetikus vagy rekonstruált drágakő, vagy féldrágakő, a szállítás megkönnyítésére ideiglenesen felfűzve:
7104 10 00- Piezoelektromos kvarc:
7104 10 00 01- - Köszörülve, csiszolva
7104 10 00 99- - Egyéb
7104 20 00 00- Más, megmunkálatlan vagy egyszerűen fűrészelt vagy durván alakított
7104 90 00- Más:
7104 90 00 01- - Vágva, hasítva
7104 90 00 02- - Köszörülve, csiszolva
7104 90 00 99- - Egyéb
7105 Természetes vagy szintetikus drágakőpor vagy féldrágakőpor:
7105 10 00 00- Gyémántból
7105 90 00 00- Más
7106 Ezüst (beleértve arannyal vagy platinával bevontat is), megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
7106 10 00 00- Por
- Más:
7106 91- - Megmunkálatlan:
7106 91 10 00- - - Finomsága legalább 999 ezrelék
7106 91 90 00- - - Finomsága 999 ezreléknél kisebb
7106 92- - Félgyártmány:
7106 92 10- - - Hímzőszál, flitter és kivágott darabok:
7106 92 10 01- - - - Flitter legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 10 99- - - - Egyéb
- - - Más:
7106 92 91- - - - Finomsága legalább 750 ezrelék:
7106 92 91 01- - - - - Fólia, legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 91 02- - - - - Rúd, lemez, lap, szalag, huzal, cső és üreges rúd
7106 92 91 99- - - - - Egyéb
7106 92 99- - - - Finomsága kisebb, mint 750 ezrelék:
7106 92 99 01- - - - - Fólia, legfeljebb 0,15 mm vastagságú
7106 92 99 02- - - - - Rúd, lemez, lap, szalag, huzal, cső és üreges rúd
7106 92 99 99- - - - - Egyéb
7108 Arany (beleértve a platinával bevont aranyat is), megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
- Nem fizetőeszköz:
7108 11 00 00- - Por
7108 12 00 00- - Más, megmunkálatlan alakban
7108 13- - Más, félgyártmány alakban:
7108 13 10- - - Rúd, pálca, huzal méretre vágva is; lemez; fólia és szalag, amelynek vastagsága, alátét nélkül, meghaladja a 0,15 mm-t:
7108 13 10 01- - - - Rúd, lemez, szalag és huzal
7108 13 10 99- - - - Egyéb
7108 13 30- - - Cső, csőidom és üreges rúd:
7108 13 30 01- - - - Cső és üreges rúd
7108 13 30 99- - - - Egyéb
7108 13 50- - - Vékony lemez és szalag (fólia), amelynek vastagsága, alátét nélkül legfeljebb 0,15 mm:
7108 13 50 01- - - - Fólia
7108 13 50 02- - - - Lemez
7108 13 90 00- - - Más
71097109 00 00 00Arannyal plattírozott ezüst vagy nem nemesfém és ebből készült félgyártmány
7110 Platina megmunkálatlanul, félgyártmány vagy por alakban:
- Platina:
7110 11 00 00- - Megmunkálatlan vagy por alakban
7110 19- - Másféle:
7110 19 10- - - Rúd, pálca, huzal méretre vágva is; lemez; fólia és szalag, amelynek vastagsága, alátét nélkül, meghaladja a 0,15 mm-t:
7110 19 10 01- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 10 99- - - - Egyéb
7110 19 30- - - Cső, csőidom és üreges rúd:
7110 19 30 01- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 30 99- - - - Egyéb
7110 19 50- - - Vékony lemez és szalag (fólia), amelynek vastagsága, alátét nélkül legfeljebb 0,15 mm:
7110 19 50 01- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 50 99- - - - Egyéb
7110 19 90- - - Más:
7110 19 90 01- - - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 19 90 99- - - - Egyéb
- Palládium:
7110 21 00 00- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 29 00- - Másféle:
7110 29 00 01- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 29 00 99- - - Egyéb
- Ródium:
7110 31 00 00- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 39 00- - Másféle:
7110 39 00 01- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 39 00 99- - - Egyéb
- Irídium, ozmium és ruténium:
7110 41 00 00- - Megmunkálatlanul vagy por alakban
7110 49 00- - Másféle:
7110 49 00 01- - - Ipari felhasználásra és ékszerkészítésre
7110 49 00 99- - - Egyéb
71117111 00 00 00Platinával plattírozott arany, ezüst vagy nem nemesfém, és ebből készült félgyártmány
7112 Nemesfém és nemesfémmel plattírozott fém törmeléke és hulladéka; más nemesfémet vagy nemesfém vegyületet tartalmazó törmelék és hulladék, elsősorban nemesfém visszanyeréséhez:
7112 10 00 00- Aranyból, beleértve az arannyal plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 20 00 00- Platinából, beleértve a platinával plattírozott fémet is, a más nemesfémet is tartalmazó törmelék és hulladék kivételével
7112 90 00- Más:
7112 90 00 01- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék akrilpolimerekből
7112 90 00 02- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék polikondenzációs és poliaddíciós műgyantákból
7112 90 00 03- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék keményített fehérjékből, észtergyantákból és gumiszármazékokból
7112 90 00 04- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék cellulózból és származékaiból
7112 90 00 05- - Ezüstvegyületet tartalmazó hulladék másféle műanyagból
7112 90 00 99- - Egyéb
7113 Ékszer és részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből:
- Nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 11 00- - Ezüstből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 11 00 01- - - Az Árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (9) bekezdésében meghatározott érme (ékszer), jelvény, dísztárgy és dohányzócikk 800 ezreléknél finomabb ezüstből
7113 11 00 02- - - Más ékszer 800 ezreléknél finomabb ezüstből
7113 11 00 99- - - Egyéb
7113 19 00- - Másféle nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7113 19 00 01- - - Legalább 585 ezrelékes (14 karátos) aranyból, platinából illetve 585 ezreléknél kevesebb aranyat, vagy 800 ezreléknél kevesebb ezüstöt tartalmazó arany, illetve aranyötvözetből készített ékszer, valamint olyan dísztárgy és dohányzócikk, amelyet az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (9) bekezdése határoz meg
7113 19 00 02- - - Más tárgy, a 7113 19 00 01 vtsz. alá tartozó kivételével
7113 19 00 99- - - Egyéb
7113 20 00 00- Nem nemesfémből nemesfémmel plattírozva
7114 Arany- és ezüstműves áru, ennek részei nemesfémből vagy nemesfémmel plattírozott fémből:
- Nemesfémből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7114 11 00- - Ezüstből, más nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is:
7114 11 00 01- - - Evőeszköz, tálalóeszköz legalább 800 ezrelékes finomságú ezüstből
7114 11 00 02- - - Háztartási edény
7114 11 00 03- - - Ékszernek nem minősülő érme, plakett és jelvény, a 7118 vtsz. alá tartozók kivételével
7114 11 00 04- - - Más díszműáru és dohányzócikk, a 7113 vtsz. alá tartozók kivételével
7114 19 00 00- - Másféle nemesfémből, nemesfémmel bevonva vagy plattírozva is
7114 20 00 00- Nem nemesfémből nemesfémmel plattírozva
7116 Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru:
7116 10 00 00- Természetes vagy tenyésztett gyöngyből
7116 20- Drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált):
- - Kizárólag természetes drágakőből vagy féldrágakőből készítve:
7116 20 11 00- - - Nyaklánc, karkötő és hasonló termékek természetes drágakőből vagy féldrágakőből, kapocs vagy más tartozék nélkül egyszerűen felfűzve
7116 20 19 00- - - Másféle
7116 20 90 00- - Más
7118 Érme
7118 10- Érme (az aranyérme kivételével), ha nem törvényes fizetőeszköz:
7118 10 10 00- - Ezüstből
7118 10 90 00- - Más
7118 90 00 00- Más
8211 Kés sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vtsz. alá tartozó kés és vágópenge kivételével:
- Más:
ex8211 92 00 00- - Közbiztonságra különösen veszélyes más kés, rögzített pengéjű
ex8211 93 00 00- - Közbiztonságra különösen veszélyes kés, nem mereven rögzített (behajtható) pengéjű
8526 Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányító készülék:
8526 10- Radarkészülék:
ex8526 10 90 00- - Gépjármű sebességmérő készüléket jelző, zavarókészülék
8703 Gépkocsi és más gépjármű, elsősorban személyszállításra tervezett (a 87 02 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is
- Más szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő jármű:
8703 21- - Legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 21 10- - - Új:
8703 21 10 02- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 10 99- - - - Egyéb
8703 21 90- - - Használt:
8703 21 90 02- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 90 03- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 21 90 04- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 21 90 99- - - - Egyéb
8703 22- - 1000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal:
- - - Új:
8703 22 11- - - - Motoros (önjáró) lakóautó:
8703 22 11 02- - - - - katalizátoros
8703 22 11 99- - - - - Egyéb
8703 22 19- - - - Másféle:
8703 22 19 02- - - - - Személygépkocsi, katalizátoros
8703 22 19 99- - - - - Egyéb
8703 22 90- - - Használt:
8703 22 90 02- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 22 90 03- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 22 90 04- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 22 90 99- - - - Egyéb
8703 23- - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3000 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 23 90- - - Használt:
8703 23 90 02- - - - Személygépkocsi 1600 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 23 90 04- - - - Személygépkocsi 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 23 90 06- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001 cm3 felett, 4 éves vagy fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 23 90 07- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1600 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 08- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1600 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 09- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1601-2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 10- - - - Személygépkocsi és lakóautó 1601-2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 11- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001 cm3 felett, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 23 90 12- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001 cm3 felett, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 23 90 99- - - - Egyéb
8703 24- - 3000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal:
8703 24 90- - - Használt:
8703 24 90 02- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 24 90 03- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 24 90 04- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 24 90 99- - - - Egyéb
- Más kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel- vagy féldízel) motorral működő:
8703 31- - Legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 31 10- - - Új:
8703 31 10 01- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 10 02- - - - Személygépkocsi (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 10 99- - - - Egyéb
8703 31 90- - - Használt:
8703 31 90 01- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 90 02- - - - Személygépkocsi, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 90 03- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), nem katalizátoros
8703 31 90 04- - - - Személygépkocsi, 4 évesnél régebbi gyártású (beleértve a lakóautót is), katalizátoros
8703 31 90 99- - - - Egyéb
8703 32- - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2500 cm3 hengerűrtartalommal:
8703 32 90- - - Használt:
8703 32 90 01- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 02- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 32 90 03- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 04- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 32 90 05- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 06- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2000 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 32 90 07- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 32 90 08- - - - Személygépkocsi és lakóautó 2001-2500 cm3-ig, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 32 90 99- - - - Egyéb
8703 33- - 2500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal:
8703 33 90- - - Használt:
8703 33 90 01- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, nem katalizátoros
8703 33 90 02- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 éves vagy ennél fiatalabb gyártású, katalizátoros
8703 33 90 03- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesél régebbi gyártású, nem katalizátoros
8703 33 90 04- - - - Személygépkocsi és lakóautó, 4 évesnél régebbi gyártású, katalizátoros
8703 33 90 99- - - - Egyéb
89068906 00Más hajó, a hadihajó, mentőcsónak is, az evezős csónak kivételével:
8906 00 10 00- Hadihajó
90209020 00Más légzőkészülék és gázálarc, a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védőálarc kivételével:
ex9020 00 90 00- Gázálarc nem polgári repüléshez
93019301 00 00 00Hadifegyver, a revolver, a pisztoly és a 9307 vtsz. alá tartozó szúrófegyver kivételével
93029302 00Revolver és pisztoly, a 9303 és a 9304 vtsz. alá tartozó kivételével:
9302 00 10 00- 9 mm kaliberű és nagyobb
9302 00 90 00- Más
9303 Más robbanótöltettel működő lőfegyver és hasonló szerkezet (pl. vadász- vagy sportpuska és lőfegyver, elöltöltős lőfegyver, rakétapisztoly és jelzőrakéta kilövésére szolgáló más szerkezet, vaktöltény tüzelésére alkalmas pisztoly és revolver, rögzített elsütőszeggel működő vágóhídi pisztoly, kötélkivető ágyú):
9303 10 00 00- Elöltöltős lőfegyver
9303 20- Más sörétes fegyver sporthoz, vadászathoz vagy céllövéshez, a sörétes és a golyós puska kombinációja is:
9303 20 10 00- - Egycsövű, síma fúratú
9303 20 95 00- - Másféle
9303 30 00 00- Más golyós fegyver sporthoz, vadászathoz, vagy céllövéshez
9303 90 00 00- Más
93049304 00 00 00Más fegyver (pl. rugós, lég- vagy gázpuska és -pisztoly, gumibot) a 9307 vtsz. alá tartozó kivételével
9305 A 9301-9304 vtsz. alá tartozó fegyverek alkatrésze és tartozéka:
9305 10 00 00- Revolverhez és pisztolyhoz
- A 9303 vtsz. alá tartozó golyós vagy sörétes fegyverhez:
9305 21 00 00- - Sörétes fegyvercső
9305 29- - Másféle:
9305 29 30 00- - - Durván alakított fegyveragy
9305 29 95 00- - - Másféle
9305 90- Más:
9305 90 10- - A 9301 vtsz. alá tartozó katonai fegyverekhez:
9305 90 10 01- - - Természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
9305 90 10 02- - - Szövetből
9305 90 10 99- - - Egyéb
9305 90 90- - Más:
9305 90 90 01- - - Természetes, mesterséges vagy rekonstruált bőrből
9305 90 90 02- - - Szövetből
9305 90 90 99- - - Egyéb
9306 Bomba, gránát, torpedó, akna és hasonló harci lőszer, valamint ezek alkatrésze; töltény és más lőszer, valamint ezek alkatrésze, beleértve a tölténytömítő anyagokat is:
9306 10 00 00- Töltény szegecselőgéphez vagy hasonló szerszámhoz vagy vágóhídi pisztolyhoz és ezek része
- Sörétes fegyverhez töltény és része; légpuskatöltény:
9306 21 00 00- - Töltény sörétes fegyverhez
9306 29- - Másféle:
9306 29 40 00- - - Töltény
9306 29 70 00- - - Más
9306 30- Más töltény és része:
9306 30 10 00- - A 9302 vtsz. alá tartozó revolverekhez és pisztolyokhoz, valamint a 9301 vtsz. alá tartozó géppisztolyhoz
- - Más:
9306 30 30 00- - - Katonai fegyverekhez
- - - Más:
9306 30 91 00- - - - Központi gyújtású töltény
9306 30 93 00- - - - Peremgyújtású töltény
9306 30 98 00- - - - Másféle
9306 90- Más:
9306 90 10 00- - Katonai célokra
9306 90 90 00- - Más
93079307 00 00 00Kard, tőr, szurony, lándzsa és hasonló fegyver, ezek alkatrésze, hüvelye és tartója is
9404** Ágybetét; ágyfelszerelés (pl. matrac, paplan, dunna, vánkos, henger alakú párna, kispárna) és hasonló lakberendezési cikk, rugóval ellátva vagy bármilyen anyaggal párnázva, vagy belsőleg szerelve, vagy gumi- vagy műanyag szivacsból, bevonva is:
9404 30- Hálózsák:
9404 30 10 00- - Tollal vagy pehellyel töltve
9404 30 90 00- - Más
9404 90- Más:
9404 90 10 00- - Tollal vagy pehellyel töltve
9404 90 90 00- - Más
9506 Általános fizikai gyakorlatokhoz, tornához, atlétikához, más sporthoz (beleértve az asztaliteniszt is) vagy szabadtéri játékhoz való, ebben az árucsoportban másutt nem említett cikk és felszerelés; uszoda és pancsolómedence:
- Más:
9506 99- - Másféle:
9506 99 90- - - Más:
ex9506 99 90 99- - - - Íj, számszeríj, nyílvessző
9601 Megmunkált elefántcsont, csont, teknősbékahéj, szarv, agancs, korall, gyöngyház és faragásra alkalmas más állati eredetű anyag és ezekből készült áru (beleértve az öntéssel formázott árut is):
9601 10 00- Megmunkált elefántcsont és elefántcsontból készült áru:
9601 10 00 01- - Megmunkált elefántcsont
9601 10 00 02- - Elefántcsont áru
9601 90- Más:
9601 90 10 00- - Megmunkált korall (természetes vagy agglomerált) és korallból készült áru
9601 90 90- - Más:
9601 90 90 01- - - Megmunkált teknősbékahéj
9601 90 90 02- - - Megmunkált gyöngyház vagy csont
9601 90 90 03- - - Áru teknősbékahéjból vagy csontból
9601 90 90 99- - - Egyéb
9701* Festmény, rajz, pasztellkép, kizárólag kézi alkotás, a 4906 vtsz. alá tartozó ipari rajz és kézi díszítésű kézműipari cikk kivételével; részekből összeállított kép (kollázs) és dekoratív tábla:
9701 10 00 00- Festmény, rajz és pasztellkép
9701 90 00- Más:
9701 90 00 01- - Szárított virágból
9701 90 00 02- - Szárított és festett virágból és más növényrészből
9701 90 00 03- - Szárított növényrészből
9701 90 00 04- - Fából; fémből
9701 90 00 99- - Egyéb
97029702 00 00 00*Eredeti metszet, nyomat és litográfia
9703* Eredeti szobrászművészeti alkotás, bármilyen anyagból
9703 00 00 01- Nemesfémből és/vagy drágakőből vagy féldrágakőből
9703 00 00 99- Egyéb
97059705 00 00 00Állattani, növénytani, ásványtani, anatómiai, történelmi értékű, archeológiai, paleontológiai, etnográfiai, numizmatikai gyűjtemény vagy gyűjteménydarab
97069706 00 00 00Száz évnél idősebb régiség
Megjegyzés:
* Kortárs művészeti alkotások kivételével.
** WTO országok kivételével.
III. Melléklet
A szellemi tulajdonról
(A 25. Cikk 1. bekezdésében hivatkozott rendelkezések)
1. A 25. Cikk 1. bekezdésében említett többoldalú egyezmények a következők:
- a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló WTO egyezmény (TRIPS Egyezmény, 1994.);
- az irodalmi és művészeti alkotások védelmét célzó Berni Egyezmény (Párizsi Okmány, 1971.);
- az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló nemzetközi egyezmény (Róma, 1961.);
- a gyári vagy kereskedelmi védjeggyel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó Nizzai Megállapodás (Genf, 1977., módosítva 1979-ben);
- a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló, a Madridi Megállapodást kiegészítő Jegyzőkönyv (Madrid, 1989.);
- 1977. április 28-i Budapesti Szerződés a szabadalmi eljárás céljára mikroorganizmusok letétbe helyezésének nemzetközi elismeréséről (1977., módosítva 1980.);
- az új növényváltozatok védelméről szóló Nemzetközi Egyezmény (UPOV) (Genfi Okmány, 1991.).
A Vegyesbizottság olyan határozatot hozhat, hogy a 25. Cikk 1. bekezdése más nemzetközi egyezményekre is érvényes.
2. A Felek megerősítik, hogy nagy fontosságot tulajdonítanak a következő többoldalú egyezményekből eredő kötelezettségeknek:
- az ipari tulajdon védelmét célzó Párizsi Egyezmény (Stockholmi Okmány, 1967. módosítva 1979-ben);
- Szabadalmi Együttműködési Szerződés (Washington, 1970., módosítva 1979-ben és 1984-ben);
- 1973. október 5-i Európai Szabadalmi Konvenció.
1. SZ. JEGYZŐKÖNYV
(A 3. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott termékek listája)
1. Azon import vámokat, amelyeket Magyarországon a Lettországból származó és az "A" Mellékletben felsorolt termékekre alkalmaznak, fokozatosan csökkentik:
- a jelen Megállapodás hatálybalépésekor az alapvám 15%-ára,
- 2001. január 1-jén az alapvám 0%-ára.
2. Azon import vámokat, amelyeket Lettországban a Magyarországból származó és a "B" Mellékletben felsorolt termékekre alkalmaznak, fokozatosan csökkentik:
- a jelen Megállapodás hatálybalépésekor az alapvám 15%-ára,
- 2001. január 1-jén az alapvám 0%-ára.
"A" Melléklet
Az 1. Sz. Jegyzőkönyv 1. bekezdésében hivatkozott érzékeny termékek listája
Magyarország
2514 00
2515 12
2516 11
2516 12
2516 90
2701 12
2701 19
2701 20
2702 10
2702 20
2703 00
2710 00 81 00
2710 00 83 00
2710 00 87 00
2710 00 88 00
2710 00 89 00
2710 00 92 00
2710 00 94 00
2710 00 96 00
2710 00 98 01
2710 00 98 99
2807 00
2844 40 40 00
2848 00
2903 11
2903 12
2903 13
2903 14
2903 15
2903 16
2903 21
2903 23
2903 30
2903 41
2903 42
2903 43
2903 44
2903 45
2903 46
2903 47
2903 49
2903 51 90 00
2903 59
2903 61
2903 62
2904 20 10 00
2905 45
2909 11
2909 19
2909 20
2909 30
2909 42
2909 44
2909 49
2909 50
2912 11
2915 24
2915 31
2915 33
2916 19
2916 20
2916 39
2917 11
2917 12
2917 13
2917 14
2917 20
2917 31
2917 32
2917 33
2917 34
2917 35
2917 36
2917 37
2918 11
2918 12
2918 13
2918 14
2918 15
2918 16
2918 17
2918 19
2918 21
2918 22
2918 23
2918 29
2918 30
2918 90
2919 00
2920 10
2920 90
2921 11
2921 12
2921 21
2921 22
2921 29
2921 41 00 99
2921 43
2921 44
2921 45
2921 49
2921 59
2922 11
2922 12
2922 19
2922 21
2922 22
2922 29
2922 30
2922 41
2922 42
2922 50
2925 19
2925 20
2926 20
2930 10
2930 20
2930 30
2930 40
2933 11
2933 19
2933 21
2933 40 10 00
2933 40 30 00
2933 40 90 01
2933 40 90 99
2933 51
2933 90 20 00
2933 90 40 01
2933 90 95 02
2933 90 95 03
2933 90 95 04
2936 10
2936 21
2936 22
2936 23
2936 24
2936 25
2936 26
2936 27
2936 28
2936 90
2937 10
2937 21
2937 22
2937 29
2937 92
2937 99 00 01
2939 10
2939 21
2939 29
2939 30
2939 41
2939 42
2939 49
2939 50
2939 61
2939 62
2939 63
2939 69
2939 70
2939 90
3002 10 10 01
3002 10 91 01
3002 10 95 00
3002 90
3006 10
3006 20
3006 30
3006 40
3006 50
3006 60 11 99
3006 60 19 99
3006 60 90 99
3101 00 00 01
3101 00 00 99
3102 10
3102 21
3102 29
3102 30
3102 40
3102 50
3102 60
3102 70
3102 80
3102 90
3103 10
3103 20
3103 90
3105 10
3105 20
3105 30
3105 40
3105 51
3105 59
3105 60
3105 90
3203 00 19 99
3203 00 90 00
3206 11
3206 19
3206 20
3206 30
3206 41
3206 43
3206 50
3302 10 10 01
3302 10 10 99
3302 10 21 00
3302 10 29 01
3302 10 29 99
3303 00
3304 10
3304 20
3304 30
3304 91
3304 99
3306 20 00 01
3401 11
3401 19
3401 20
3402 11
3402 12
3402 13
3402 19
3402 20
3402 90
3601 00
3602 00
3603 00
3604 10
3604 90 00 01
3604 90 00 99
3605 00
3606 10
3606 90
3804 00
3808 10
3808 20
3808 30
3808 40
3808 90
3822 00 00 04
3823 11
3823 12
3823 13
3823 19
3823 70
3916 10
3917 21 10 99
3917 21 91 00
3917 21 99 99
3917 22 10 99
3917 22 91 00
3917 22 99 99
3917 31 90 01
3918 10
3918 90
3926 10
3926 20
3926 30
3926 40
3926 90 10 00
3926 90 50 00
3926 90 91 00
3926 90 99 01
3926 90 99 99
4001 10
4001 21
4001 22
4001 29
4001 30
4008 11
4009 10
4009 20
4009 30
4009 40
4009 50
4010 11
4010 12
4010 13
4010 19
4010 21
4010 22
4010 23
4010 24
4010 29
4011 10
4011 20 10 02
4011 20 90 02
4011 30
4011 40
4011 50
4011 91
4011 99
4012 10
4012 20
4012 90
4013 10 90 02
4013 20
4013 90
4016 99 52 00
4016 99 58 00
4016 99 82 01
4016 99 88 01
4109 00
4110 00
4202 11
4202 12
4202 19 10 00
4202 19 90 01
4202 19 90 02
4202 19 90 03
4202 21
4202 22
4202 29
4202 31
4202 32
4202 39 00 01
4202 39 00 02
4202 39 00 03
4202 91
4202 92
4202 99 00 01
4202 99 00 02
4202 99 00 03
4203 10
4203 21
4203 29
4203 30
4203 40
4204 00
4205 00
4302 20 00 01
4401 10
4401 22
4402 00 00 01
4403 91 00 99
4403 92 00 99
4407 26 31 00
4407 26 39 00
4407 26 50 00
4407 29 20 00
4407 29 31 00
4407 29 50 00
4407 91 10 01
4407 91 10 99
4407 91 31 00
4407 91 39 00
4407 91 50 00
4407 91 90 99
4407 92 10 01
4407 92 10 99
4407 92 30 00
4407 92 50 00
4407 92 90 99
4407 99 30 00
4407 99 50 00
4408 39 70 01
4408 39 81 01
4408 39 89 01
4408 90 11 01
4408 90 11 02
4408 90 21 00
4408 90 25 00
4408 90 35 01
4408 90 81 01
4408 90 89 01
4418 10
4418 20
4418 30
4418 40
4418 50
4418 90
4419 00
4601 10
4601 20
4601 91
4601 99
4602 10
4602 90
4801 00 10 00
4802 20
4802 30
4802 40
4802 51
4802 52
4802 53
4802 60
4803 00
4804 11
4804 19
4804 21
4804 29
4804 31
4804 39
4804 41
4804 42
4804 49
4804 51
4804 52
4804 59
4805 21
4805 22
4805 29
4805 30
4805 40
4805 50
4805 60 10 00
4805 60 40 00
4805 60 60 00
4805 60 90 02
4805 60 90 99
4805 70 11 00
4805 70 19 99
4805 70 90 02
4805 70 90 99
4805 80 11 00
4805 80 19 03
4805 80 19 99
4805 80 90 03
4805 80 90 99
4806 10
4806 30
4806 40
4810 11 91 01
4810 11 91 02
4810 11 99 01
4810 11 99 02
4810 12 00 01
4811 31 00 01
4811 39 00 01
4814 20 00 99
4820 10
4820 20
4820 30
4820 40
4820 50
4820 90
4907 00 30 00
4907 00 91 00
4907 00 99 00
5007 10
5007 20
5007 90
5106 10
5106 20
5107 10
5107 20
5111 11
5111 19
5111 20
5111 30
5111 90
5112 11
5112 19
5112 20
5112 30
5112 90
5113 00
5205 11
5205 12
5205 13
5205 14
5205 15
5205 21
5205 22
5205 23
5205 24
5205 26
5205 27
5205 28
5205 31
5205 32
5205 33
5205 34
5205 35
5205 41
5205 42
5205 43
5205 44
5205 46
5205 47
5205 48
5208 11 10 99
5208 11 90 99
5208 12
5208 13 00 99
5208 19 00 99
5208 21 10 99
5208 21 90 99
5208 22
5208 23 00 99
5208 29 00 99
5208 31 00 99
5208 32
5208 33 00 99
5208 39 00 99
5208 41 00 99
5208 42
5208 43 00 99
5208 49 00 99
5208 51 00 99
5208 52
5208 53 00 99
5208 59 00 99
5209 11
5209 12
5209 19
5209 21
5209 22
5209 29
5209 31
5209 32
5209 39
5209 41
5209 42
5209 43
5209 49
5209 51
5209 52
5209 59
5210 11 10 99
5210 11 90 99
5210 12 00 99
5210 19 00 99
5210 21 10 99
5210 21 90 99
5210 22 00 99
5210 29 00 99
5210 31 10 99
5210 31 90 99
5210 32 00 99
5210 39 00 99
5210 41 00 99
5210 42 00 99
5210 51 00 99
5210 52 00 99
5210 59 00 99
5211 11
5211 12
5211 19
5211 21
5211 22
5211 29
5211 31
5211 32
5211 39
5211 41
5211 42
5211 43
5211 49
5211 51
5211 52
5211 59
5212 11 10 99
5212 11 90 99
5212 12 10 99
5212 12 90 99
5212 13 10 99
5212 13 90 99
5212 14 10 99
5212 14 90 99
5212 15 10 99
5212 15 90 99
5212 21
5212 22
5212 23
5212 24
5212 25
5306 10 90 00
5306 20 90 00
5309 11
5309 19
5309 21
5309 29
5311 00 90 01
5401 10 11 00
5401 10 19 00
5402 10 90 01
5402 31 10 01
5402 31 30 01
5402 31 90 01
5402 32 00 01
5402 41 10 01
5402 41 30 01
5402 41 90 01
5402 51 10 01
5402 51 30 01
5402 51 90 01
5402 61 10 01
5402 61 30 01
5402 61 90 01
5404 10
5404 90
5407 10
5407 20
5407 30
5407 41
5407 42
5407 43
5407 44
5407 51
5407 52
5407 53
5407 54
5407 61
5407 69
5407 71
5407 72
5407 73
5508 10 11 00
5508 10 19 00
5509 11
5509 12
5509 21
5509 22
5509 31
5509 32
5509 41
5509 42
5509 51
5509 52
5509 53
5509 59
5509 61
5509 62
5509 69
5509 91
5509 92
5509 99
5602 10
5602 21
5602 29
5602 90
5603 11
5603 12
5603 13
5603 14
5603 91
5603 92
5603 93
5603 94
5701 10
5701 90
5702 10
5702 20
5702 31
5702 32
5702 39
5702 41
5702 42
5702 49
5702 51
5702 52
5702 59
5702 91
5702 92
5702 99
5805 00
5806 10
5806 20
5806 31
5806 32
5806 39
5806 40
5810 10
5810 91
5810 92
5810 99
5811 00
5901 10
5901 90
5903 10
5903 20
5903 90
5907 00 90 01
5907 00 90 02
5907 00 90 99
6101 10
6101 20
6101 30
6101 90
6102 10
6102 20
6102 30
6102 90
6103 11
6103 12
6103 19
6103 21
6103 22
6103 23
6103 29
6103 31
6103 32
6103 33
6103 39
6103 41
6103 42
6103 43
6103 49
6104 11
6104 12
6104 13
6104 19
6104 21
6104 22
6104 23
6104 29
6104 31
6104 32
6104 33
6104 39
6104 41
6104 42
6104 43
6104 44
6104 49
6104 51
6104 52
6104 53
6104 59
6104 61
6104 62
6104 63
6104 69
6105 10
6105 20
6105 90
6106 10
6106 20
6106 90
6107 11
6107 12
6107 19
6107 21
6107 22
6107 29
6107 91
6107 92
6107 99
6108 11
6108 32
6108 39
6108 91
6108 92
6108 99
6109 10
6109 90
6110 10
6110 20
6110 30
6110 90
6111 10
6111 20
6111 30
6111 90
6112 11
6112 12
6112 19
6112 20
6112 31
6112 39
6112 41
6112 49
6113 00
6114 10
6114 20
6114 30
6114 90
6115 11
6115 12
6115 19
6115 20
6115 91
6115 92
6115 93
6115 99
6116 10
6116 91
6116 92
6116 93
6116 99
6117 10
6117 20
6117 80
6117 90
6201 11
6201 12
6201 13
6201 19
6201 91
6201 92
6201 93
6201 99
6202 11
6202 12
6202 13
6202 19
6202 91
6202 92
6202 93
6202 99
6203 11
6203 12
6203 19
6203 21
6203 22
6203 23
6203 29
6203 31
6203 32
6203 33
6203 39
6203 41
6203 42
6203 43
6203 49
6204 11
6204 12
6204 13
6204 19
6204 21
6204 22
6204 23
6204 29
6204 31
6204 32
6204 33
6204 39
6204 41
6204 42
6204 43
6204 44
6204 49
6204 51
6204 52
6204 53
6204 59
6204 61
6204 62
6204 63
6204 69
6205 10
6205 20
6205 30
6205 90
6206 10
6206 20
6206 30
6206 40
6206 90
6207 11
6207 19
6207 21
6207 22
6207 29
6207 91
6207 92
6207 99
6208 11
6208 19
6208 21
6208 22
6208 29
6208 91
6208 92
6208 99
6209 10
6209 20
6209 30
6209 90
6210 10
6210 20
6210 30
6210 40
6210 50
6211 11
6211 12
6211 20
6211 31
6211 32
6211 33
6211 39
6211 41
6211 42
6211 43
6211 49
6212 90
6213 10
6213 20
6213 90
6214 10
6214 20
6214 30
6214 40
6214 90
6215 10
6215 20
6215 90
6216 00
6217 10
6217 90
6302 10
6302 21
6302 22
6302 29
6302 31
6302 32
6302 39
6302 40
6302 51
6302 52
6302 53
6302 59
6302 60
6302 91
6302 92
6302 93
6302 99
6303 11
6303 12
6303 19
6303 91
6303 92
6303 99
6306 11
6306 12
6306 19
6306 21
6306 22
6306 29
6306 31
6306 39
6306 41
6306 49
6306 91
6306 99
6309 00 00 99
6310 10
6310 90
6401 10
6401 91
6401 92
6401 99
6402 12
6402 19
6402 20
6402 30
6402 91
6402 99
6403 12
6403 19
6403 20
6403 30
6403 40
6403 51
6403 59
6403 91
6403 99
6404 11
6404 19
6404 20
6405 10
6405 20
6405 90
6406 10
6406 20
6406 91
6406 99
6506 99
6908 10 10 99
6908 10 90 99
6908 90 11 99
6908 90 21 99
6908 90 29 99
6908 90 31 99
6908 90 51 99
6908 90 91 99
6908 90 93 99
6908 90 99 99
6911 10
6911 90
6912 00
6914 10
6914 90
7003 12
7003 20
7005 10
7005 21
7005 29
7005 30
7007 11
7007 19
7007 21
7007 29
7013 10
7013 21
7013 29
7013 31
7013 32
7013 39
7013 91
7013 99
7102 39 00 99
7102 91 00 99
7102 99 00 99
7107 00
7108 13 10 01
7108 13 10 99
7108 13 30 01
7108 13 30 99
7108 13 50 02
7108 13 90 00
7108 20
7109 00
7110 19 10 99
7110 19 30 99
7110 19 50 99
7110 19 90 99
7110 29 00 99
7110 39 00 99
7110 49 00 99
7113 11
7113 19
7113 20
7114 11
7114 19
7114 20
7117 11
7117 19
7117 90
7118 10
7118 90
7202 21
7202 29
7202 30
7202 60
7202 70
7202 80
7202 92
7202 93
7202 99
7204 50
7205 10
7205 21
7205 29
7206 10
7206 90
7207 20 11 00
7207 20 32 01
7207 20 51 00
7207 20 71 01
7207 20 90 01
7208 10
7208 25
7208 26
7208 27
7208 36
7208 37
7208 38
7208 39
7208 40
7208 51
7208 52
7208 53
7208 54
7208 90
7209 15
7209 16 10 01
7209 16 10 99
7209 16 90 01
7209 16 90 99
7209 17
7209 18
7209 25
7209 26 10 01
7209 26 10 99
7209 26 90 01
7209 26 90 99
7209 27
7209 28
7209 90 10 01
7209 90 10 99
7209 90 90 01
7209 90 90 99
7210 11 10 01
7210 11 90 01
7210 12 11 01
7210 12 19 01
7210 12 90 01
7210 20
7210 30
7210 41
7210 49
7210 50
7210 61
7210 69
7210 70
7210 90
7211 13
7211 14
7211 19
7211 23
7211 29
7211 90
7212 10 10 01
7212 10 10 99
7212 10 91 01
7212 10 91 99
7212 10 93 01
7212 10 93 99
7212 10 99 01
7212 10 99 99
7212 20
7212 30
7212 40
7212 50
7212 60
7213 10 00 01
7213 10 00 99
7213 20
7213 91
7213 99
7214 10
7214 20 00 99
7214 30
7214 91
7214 99
7215 10
7215 50
7215 90
7216 10
7216 21
7216 22
7216 31
7216 32
7216 33
7216 40
7216 50
7216 61
7216 69
7216 91
7216 99
7217 10
7217 20
7217 30
7217 90
7218 10
7218 91
7218 99
7223 00
7224 10
7224 90
7225 11
7225 19
7225 20
7225 30
7225 40
7225 50
7225 91
7225 92
7225 99
7226 11
7226 19
7226 20
7226 91
7226 92
7226 93
7226 94
7226 99
7227 10
7227 20
7227 90
7228 10
7228 20
7228 30
7228 40
7228 50
7228 60
7228 70
7228 80
7229 10
7229 20
7229 90
7301 10
7301 20
7302 10
7302 20
7302 30
7302 40
7302 90
7303 00
7304 21
7304 31 10 01
7304 31 91 01
7304 31 99 01
7304 39 10 01
7304 39 20 01
7304 39 30 01
7304 39 51 01
7304 39 59 01
7304 39 91 01
7304 39 93 01
7304 39 99 01
7304 41 10 01
7304 41 90 01
7304 49 10 01
7304 49 30 01
7304 49 91 01
7304 49 99 01
7304 51 11 01
7304 51 19 01
7304 51 30 01
7304 51 91 01
7304 51 99 01
7304 59 10 01
7304 59 31 01
7304 59 39 01
7304 59 50 01
7304 59 91 01
7304 59 93 01
7304 59 99 01
7304 90 10 01
7304 90 90 01
7305 11
7305 12
7305 19
7305 20
7305 31
7305 39
7305 90
7306 10
7306 20
7306 30 10 01
7306 30 10 02
7306 30 10 03
7306 30 21 00
7306 30 29 00
7306 30 51 01
7306 30 59 01
7306 30 71 01
7306 30 71 02
7306 30 78 01
7306 30 78 02
7306 30 90 01
7306 30 90 02
7306 40 10 01
7306 40 10 02
7306 40 10 03
7306 40 91 01
7306 40 91 02
7306 40 91 03
7306 40 99 01
7306 40 99 02
7306 40 99 03
7306 50 10 01
7306 50 10 02
7306 50 10 03
7306 50 91 00
7306 50 99 01
7306 50 99 02
7306 60 10 01
7306 60 31 01
7306 60 39 01
7306 60 90 01
7306 90 00 01
7307 11
7307 19
7307 21
7307 22
7307 23
7307 29
7307 91
7307 92
7307 93
7307 99
7308 10
7308 20
7308 30
7308 40
7308 90
7309 00
7310 10
7310 21
7310 29
7311 00
7312 10
7312 90
7313 00
7314 12
7314 13
7314 14
7314 19
7314 20
7314 31
7314 39
7314 41
7314 42
7314 49
7314 50
7315 11
7315 12
7315 19
7315 20
7315 81
7315 82
7315 89
7315 90
7316 00
7317 00
7318 11
7318 12
7318 13
7318 14
7318 15
7318 16
7318 19
7318 21
7318 22
7318 23
7318 24
7318 29
7319 10
7319 20
7319 30
7319 90
7320 10
7320 20
7320 90
7321 11
7321 12
7321 13
7321 81
7321 82
7321 83
7321 90
7322 11
7322 19
7322 90
7323 10
7323 91
7323 92
7323 93
7323 94
7323 99
7324 10
7324 21
7324 29
7324 90
7325 10
7325 91
7325 99
7326 11
7326 19
7326 20
7326 90
7614 10
7614 90
7616 10
7616 91
7616 99
8202 10
8306 30
8310 00
8407 10
8409 91
8409 99 00 99
8413 30
8413 40 00 99
8413 50
8413 60
8413 70 10 99
8413 70 21 99
8413 70 29 99
8413 70 30 99
8413 70 40 99
8413 70 50 99
8413 70 61 99
8413 70 69 99
8413 70 70 99
8413 70 80 99
8413 70 91 99
8413 81 90 99
8413 82
8413 91 10 99
8413 91 90 99
8413 92
8414 20
8414 30
8414 40
8414 80 10 99
8414 80 21 99
8414 80 29 99
8414 80 31 99
8414 80 39 99
8414 80 41 99
8414 80 49 99
8414 80 60 99
8414 80 71 99
8414 80 79 99
8414 80 90 99
8414 90 10 99
8414 90 90 99
8418 21
8418 22
8418 29
8418 30
8418 40
8418 91 00 01
8422 11
8422 19
8422 20
8422 40
8422 90 90 99
8426 20 00 01
8426 41 00 01
8426 49 00 01
8428 31 00 01
8428 32 00 01
8428 33 10 01
8428 33 90 01
8428 90 10 01
8428 90 30 01
8428 90 71 01
8428 90 79 01
8428 90 91 01
8428 90 98 01
8429 11
8429 19
8429 40 90 00
8429 51 10 02
8429 51 91 02
8429 51 99 02
8429 52 10 02
8429 52 90 02
8429 59 00 02
8433 11
8433 19
8433 20
8433 30
8433 40
8433 52
8433 53
8433 59
8433 60
8433 90
8435 10
8435 90
8442 50 21 01
8442 50 23 01
8442 50 29 01
8442 50 80 01
8443 11 00 01
8443 12 00 01
8443 19 10 01
8443 19 31 01
8443 19 35 01
8443 19 39 01
8443 19 90 01
8443 21 00 01
8443 29 00 01
8443 30 00 01
8443 59 20 00
8443 59 80 01
8443 90 10 01
8443 90 90 01
8458 11 41 99
8458 11 49 99
8458 11 80 99
8458 19 20 99
8458 19 40 99
8458 19 80 99
8458 91 80 99
8458 99 00 99
8470 50
8481 20
8481 30
8481 40
8481 80
8481 90
8482 10 10 99
8482 10 90 99
8482 20 00 99
8482 30 00 99
8482 50 00 99
8482 80
8483 20
8483 30
8483 40
8483 50
8483 60
8483 90
8508 10
8508 20
8508 80
8509 10
8509 20
8509 30
8509 40
8509 80
8510 30
8511 10
8511 20
8511 30
8511 40
8511 50
8511 80
8511 90
8517 11
8517 19 10 01
8517 19 10 02
8517 19 10 99
8517 19 90 00
8517 21
8517 22
8517 30
8517 50
8517 80
8517 90
8521 10 10 00
8521 10 30 01
8521 10 30 99
8521 10 80 01
8521 10 80 99
8521 90
8524 10
8524 40
8524 51
8524 52
8525 10
8525 20
8525 30
8525 40
8526 10
8526 91
8526 92 10 00
8526 92 90 99
8527 12
8527 13
8527 19
8528 12
8528 13
8528 21 14 01
8528 21 16 01
8528 21 18 01
8528 21 90 01
8528 22 00 01
8528 30 10 01
8528 30 90 01
8529 10
8529 90
8534 00
8535 10
8536 10
8536 20
8536 30
8536 41
8536 49
8536 50
8536 61
8536 69
8536 90
8537 10
8537 20
8542 14 91 00
8542 19 05 01
8542 19 98 00
8542 30 10 00
8544 11 10 00
8544 11 90 99
8544 19 10 00
8544 19 90 99
8544 20
8544 30
8544 41
8544 49
8544 51
8544 59
8544 60
8544 70
8545 11
8545 19
8545 90 90 01
8601 10
8601 20
8602 10
8602 90
8604 00 00 99
8605 00
8702 10
8702 90
8703 10
8703 21
8703 22
8703 23
8703 24
8703 31
8703 32
8703 33
8703 90
8704 10
8704 21 10 02
8704 21 10 03
8704 21 31 02
8704 21 39 00
8704 21 91 02
8704 21 99 00
8704 22 10 01
8704 22 10 99
8704 22 91 01
8704 22 91 99
8704 22 99 01
8704 22 99 99
8704 23
8704 31 10 99
8704 31 31 00
8704 31 39 00
8704 31 91 99
8704 31 99 00
8704 32
8704 90
8705 30
8705 90 10 00
8705 90 90 03
8706 00
8707 10
8707 90
8708 10 10 99
8708 10 90 99
8708 21
8708 29 10 99
8708 29 90 99
8708 31
8708 39 10 99
8708 39 90 99
8708 40 10 99
8708 40 90 99
8708 50 10 99
8708 50 90 99
8708 60 10 99
8708 60 91 99
8708 60 99 99
8708 70 10 99
8708 70 50 99
8708 70 91 99
8708 70 99 99
8708 80 10 99
8708 80 90 99
8708 91 10 99
8708 91 90 99
8708 92 10 99
8708 92 90 99
8708 93 10 99
8708 93 90 99
8708 94 10 99
8708 94 90 99
8708 99 10 99
8708 99 30 99
8708 99 50 99
8708 99 92 99
8708 99 98 99
8712 00 10 02
8712 00 10 99
8712 00 30 02
8712 00 30 99
8712 00 80 00
8801 10
8801 90
8802 20
8802 30
8802 40
8802 60
8803 90
8901 10
8901 20
8901 30
8901 90
8903 10
8903 91
8903 92
8903 99
8904 00
8905 10
8905 20
8905 90
8906 00
8907 10
8907 90
9004 90
9007 11
9007 19
9007 20
9007 91
9007 92
9018 41
9018 49 10 00
9018 49 90 99
9018 50
9018 90 10 00
9018 90 20 00
9018 80 30 00
9018 90 41 00
9018 90 49 00
9018 90 50 00
9018 90 60 00
9018 90 70 00
9018 80 85 01
9018 90 85 99
9026 10 10 02
9026 10 91 01
9026 10 99 01
9027 10 90 00
9027 90 90 99
9302 00
9303 10
9303 20
9303 30
9303 90
9304 00
9305 10
9305 21
9305 29
9305 90
9306 10
9306 21
9306 29
9306 30
9306 90
9307 00
9401 10
9401 20
9401 30
9401 40
9401 50
9401 61
9401 69
9401 71
9401 79
9401 80 00 01
9401 90
9402 10
9402 90
9403 10
9403 20
9403 30
9403 40
9403 50
9403 60
9403 70
9403 80
9403 90
9405 10
9405 20
9405 40
9405 50
9406 00
9502 10
9502 91
9502 99
9601 10
9601 90
9602 00
9603 10
9603 30
9603 40
9603 50
9603 90
9608 10
9608 20
9608 30
9608 39
9608 40
9608 50
9608 60
9609 10
9609 20
9609 90 10 00
"B" Melléklet
Az 1. Sz. Jegyzőkönyv 2. bekezdésében hivatkozott érzékeny termékek listája
Lettország
2918 14
3304 10
3304 20
3304 30
3304 91
3305 10
3305 20
3305 30
3305 90
3605 00
4303 10
4303 90
5212 11
5212 12
5212 13
5212 14
5212 15
5212 21
5212 22
5212 23
5212 24
5212 25
5802 11
5802 19
5802 20
5802 30
6101 10
6101 20
6101 30
6101 90
6102 10
6102 20
6102 30
6102 90
6103 11
6103 12
6103 19
6103 21
6103 22
6103 23
6103 29
6103 31
6103 32
6103 33
6103 39
6103 41
6103 42
6103 43
6103 49
6104 11
6104 12
6104 13
6104 19
6104 21
6104 22
6104 23
6104 29
6104 31
6104 32
6104 33
6104 39
6104 41
6104 42
6104 43
6104 44
6104 49
6104 51
6104 52
6104 53
6104 59
6104 61
6104 62
6104 63
6104 69
6105 10
6105 20
6105 90
6106 10
6106 20
6106 90
6107 11
6107 12
6107 19
6107 21
6107 22
6107 29
6107 91
6107 92
6107 99
6108 11
6108 19
6108 21
6108 22
6108 29
6108 31
6108 32
6108 39
6108 91
6108 92
6108 99
6109 10
6109 90
6110 10
6110 20
6110 30
6110 90
6111 10
6111 20
6111 30
6111 90
6113 00
6114 10
6114 20
6114 30
6114 90
6115 11
6115 12
6115 19
6115 20
6115 91
6115 92
6115 93
6115 99
6116 10
6116 91
6116 92
6116 93
6116 99
6117 10
6117 20
6117 80
6117 90
6206 20
6201 11
6201 12
6201 13
6201 19
6201 91
6201 92
6201 93
6201 99
6202 11
6202 13
6202 19
6202 91
6202 92
6202 93
6202 99
6203 11
6203 12
6203 19
6203 21
6203 22
6203 29
6203 31
6203 32
6203 33
6203 39
6203 41
6203 42
6203 43
6203 49
6204 11
6204 12
6204 13
6204 19
6204 21
6204 22
6204 23
6204 29
6204 39
6204 41
6204 42
6204 43
6204 44
6204 49
6204 51
6204 52
6204 53
6204 59
6204 61
6204 62
6204 63
6204 69
6205 10
6205 20
6205 30
6205 90
6206 10
6206 20
6206 30
6206 40
6206 90
6207 11
6207 19
6207 21
6207 22
6207 29
6207 91
6207 92
6207 99
6208 11
6208 19
6208 21
6208 22
6208 29
6208 91
6208 92
6208 99
6301 10
6301 20
6301 30
6301 40
6301 90
6302 10
6302 21
6302 22
6302 29
6302 31
6302 32
6302 39
6302 40
6302 51
6302 52
6302 53
6302 59
6302 60
6302 91
6302 92
6302 93
6302 99
6303 11
6303 12
6303 19
6303 91
6303 92
6303 99
6304 11
6304 19
6304 91
6304 92
6304 93
6304 99
6306 31
6306 39
6306 41
6306 49
6306 91
6306 99
6307 10
6307 20
6307 90
6308 00
6310 10
6310 90
6401 10
6401 91
6401 92
6401 99
6403 20
6403 30
6403 40
6403 51
6403 59
6403 91
6403 99
6404 19
6404 20
6405 10
6405 20
6405 90
7002 20
7010 10
7010 20
7013 10
7013 29
7013 32
7013 39
7013 99
8508 10
8508 20
8517 19
8518 50
8604 00
9401 10
9401 20
9401 30
9401 40
9401 50
9401 61
9401 69
9401 71
9401 79
9401 80
9401 90
9403 10
9403 20
9403 30
9403 40
9403 50
9403 60
9403 70
9403 80
9403 90
9405 10
9405 20
9405 30
9405 50
9405 60
9405 91
9405 92
9405 99
9504 10
9504 20
9504 30
9504 40
9504 90
2. SZ. JEGYZŐKÖNYV
(Hivatkozás a 11. Cikkben)
Magyarország és Lettország közötti mezőgazdasági kedvezmények cseréje
1. Cikk
A jelen Jegyzőkönyv "A" Mellékletében felsorolt Lettországból származó mezőgazdasági termékekre Magyarország kedvezményes elbánást biztosít jelen Megállapodás származási szabályokra vonatkozó 3. Sz. Jegyzőkönyv előírásaival összhangban.
2. Cikk
A jelen Jegyzőkönyv "B" Mellékletében felsorolt Magyarországból származó mezőgazdasági termékekre Lettország kedvezményes elbánást biztosít jelen Megállapodás származási szabályokra vonatkozó 3. Sz. Jegyzőkönyv előírásaival összhangban.
"A" Melléklet
A 2. Sz. Jegyzőkönyv 1. Cikkében hivatkozott termékek listája
(Lett export Magyarországra)
VámtarifaszámMennyiség (tonna vagy liter)Kvótán belüli kedvezményes vámtétel (%)
070425021
0706.1020021
110250025
1108.1310016
160110030
1602150LNK 60%-a
160310035
1604500 000 USD21,6
160510041
1704.1025057,4
1704.9010 57,4
1704.9030-1704.9099 49,2
1806.31-1806.9030025
1806.310001* 6
1806.310002*
1806.321001*
1806.321002*
1806.329001*
1806.329002*
1806.901901*
1806.903101*
1806.903901*
1806.905001*
1806.906001*
1806.907001*
1806.909001*
1902.11-1902.1920025
1905.30-1905.4020049,3
1905.301101* 6
1905.301901*
1905.303001*
1905.305101*
1905.305901*
1905.309101*
1905.309901*
1905.401001*
1905.409001*
200510020
2009.1150020
2009.19-2009.40 21
2009.50-2009.90 25
2201100 000 l15
220350 000 lLNK 60%-a
2204.10100 000 l39
220880 000 lLNK 60%-a
* A vámtarifaszám 9. és 10. számjegye a termék diabetikus változatát jelenti.
"B" Melléklet
A 2. Sz. Jegyzőkönyv 2. Cikkében hivatkozott termékek listája
(Magyar export Lettországba)
VámtarifaszámMennyiség (tonna vagy liter)Kvótán belüli kedvezményes vámtétel (%)
0603.10.131012
0710.210010009
07121009
0713.10.902006
1101.0015150035
1602100LNK 60%-a
1704.102504
1704.9010-1704.9051 6
1704.9061-1704.9065 6
1704.9071-1704.9075 9
1704.9081-1704.9099 6
1806.31-1806.9030025
1902.1155010
1902.19
1902.40
190520031
200110009
2002*5009
2005.40509
2005.511509
2005.591009
2005.80507
2005.901009
2008.112507
2008.19
2008.601509
2009.11*5007
2009.19* 7
2009.20* 7
2009.30* 9
2009.40* 9
2009.50* 9
2009.60* 9
2009.80* 9
2009.90* 7
2103.202509
2104.101007
2202100 000 lLs 0,018
220350 000 lLNK 60%-a
2205.1080 000 lLs 0,06
2208100 000 lLNK 60%-a
2309.102003
2309.90* 9
* Kivéve azon vámtarifaszámokat, ahol az LNK vámtétel 0,5%.
3. SZ. JEGYZŐKÖNYV
(a 16. Cikk 1. bekezdésében hivatkozott rendelkezés)
Származási szabályok
Ezen Megállapodás Jegyzőkönyve a "származó termék" fogalmának meghatározásáról és az adminisztratív együttműködés módszereiről
TARTALOM
I. CÍMÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
- 1. CikkMeghatározások
II. CÍMA "SZÁRMAZÓ TERMÉK" FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA
- 2. CikkÁltalános követelmények
- 3. CikkKumuláció Lettországban
- 4. CikkKumuláció Magyarországon
- 5. CikkTeljes egészében előállított termékek
- 6. CikkKielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek
- 7. CikkNem kielégítő megmunkálási vagy feldolgozási műveletek
- 8. CikkMinősítési egység
- 9. CikkTartozékok, pótalkatrészek és szerszámok
- 10. CikkKészletek
- 11. CikkSemleges elemek
III. CÍMTERÜLETI KÖVETELMÉNYEK
- 12. CikkTerületi elv
- 13. CikkKözvetlen szállítás
- 14. CikkKiállítások
IV. CÍMA VÁMVISSZATÉRÍTÉS VAGY KIVÉTEL
- 15. CikkA vámvisszatérítés vagy vám megfizetése alóli kivétel tilalma
V. CÍMSZÁRMAZÁST IGAZOLÓ OKMÁNY
- 16. CikkÁltalános követelmények
- 17. CikkEljárás az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadására
- 18. CikkVisszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítvány
- 19. CikkAz EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiadása
- 20. CikkKorábban kiadott vagy kibocsátott származást igazoló okmány alapján kiadott EUR.1 szállítási bizonyítvány
- 21. CikkA számlanyilatkozat kiállításának feltételei
- 22. CikkElfogadott exportőr
- 23. CikkA származást igazoló okmány érvényessége
- 24. CikkA származást igazoló okmány benyújtása
- 25. CikkBehozatal részletekben
- 26. CikkKivételek a származás igazolása alól
- 27. CikkBizonyító okmányok
- 28. CikkA származást igazoló és a bizonyító okmányok megőrzése
- 29. CikkEltérések és alaki hibák
- 30. CikkECU-ben kifejezett összegek
VI. CÍMAZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
- 31. CikkKölcsönös segítségnyújtás
- 32. CikkA származást igazoló okmányok ellenőrzése
- 33. CikkA viták rendezése
- 34. CikkBüntetések
- 35. CikkVámszabadterületek
VII. CÍMZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
- 36. CikkVám- és Származási Albizottság
- 37. CikkMellékletek
- 38. CikkJegyzőkönyv módosítása
- 39. CikkJegyzőkönyv alkalmazása
- 40. CikkTranzit vagy raktározott áruk
I. CÍM
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Cikk
Meghatározások
E Jegyzőkönyv céljaira:
a) az "előállítás" mindenfajta megmunkálást vagy feldolgozást jelent, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;
b) az "anyag" a termék előállítása során felhasznált valamennyi alkotóelemet, nyersanyagot, komponenst vagy alkatrészt stb. jelent;
c) a "termék" az előállított terméket jelenti, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben későbbi felhasználásra szánják;
d) az "áru" anyagot és terméket is jelen;
e) a "vámérték" az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi Megállapodás szerint meghatározott értéket jelenti (WTO Vámérték Egyezmény);
f) a "gyártelepi ár" azt az árat jelenti, amit a termékért a gyártelepen fizetnek annak a valamelyik félnél működő gyártónak, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve, hogy az ár magában foglalja valamennyi felhasznált anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely a termék kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;
g) az "anyagok értéke" a felhasznált nem származó anyagok behozatala idején megállapított a vámértéket, vagy ha ez nem ismert és nem is lehet megállapítatni, akkor a Feleknél az anyagokért fizetett első megállapítható árat jelenti;
h) a "származó anyagok értéke" a g) pontban meghatározott ilyen anyagok értékét jelenti, értelemszerűen alkalmazva;
i) a "hozzáadott érték" a gyártelepi árat jelenti levonva abból azoknak a beépített anyagoknak a vámértékét, amelyek a 3. és a 4. Cikkben hivatkozott más országból származnak, vagy ha a vámérték nem ismert és nem állapítható meg, akkor a Magyarországon vagy Lettországban a termékekért fizetett első igazolható árat jelenti;
j) az "árucsoportok" és "vámtarifaszámok" az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszert - e Jegyzőkönyvben a továbbiakban "Harmonizált Rendszer" vagy "HR" - alkotó nomenklatúrában alkalmazott árucsoportokat és vámtarifaszámokat (négyszámjegyű kódok) jelenti;
k) az "osztályozott" az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő osztályozását jelenti;
l) a "szállítmány" olyan termékeket jelent, amelyeket vagy egyszerre küld az exportőr egy címzettnek, vagy az exportőrtől a címzetthez továbbított küldeményhez egyetlen fuvarokmány, vagy ilyen okmány hiányában egyetlen számla tartozik;
m) a "terület" magában foglalja a területi vizeket is.
II. CÍM
A "SZÁRMAZÓ TERMÉK" FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA
2. Cikk
Általános követelmények
A jelen Megállapodás alkalmazása céljából az alábbi termékek tekintendők valamelyik Féltől származónak:
a) a Jegyzőkönyv 5. Cikke értelmében teljes egészében adott Félnél előállított termékek;
b) az adott Félnél előállított olyan termékek, amelyek nem teljes egészében ott előállított anyagokat tartalmaznak, feltéve, hogy azok a Jegyzőkönyv 6. Cikke értelmében kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül az adott Félnél.
3. Cikk
Kumuláció Lettországban
1. A 2. Cikkben foglaltak fenntartásával azokat a termékeket kell Lettországból származónak tekinteni, amely termékeket az Európai Közösségből, Bulgáriából, Lengyelországból, Magyarországról, a Cseh Köztársaságból, a Szlovák Köztársaságból, Romániából, Litvániából, Lettországból, Észtországból, Szlovéniából, Izlandról, Norvégiából, Svájcból (beleértve Liechtensteint)* vagy Törökországból - Lettország és ezen országok közötti megállapodásokhoz tartozó származási szabályok előírásai alapján - származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Lettországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy e Jegyzőkönyv 7. Cikkében felsoroltakon. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
2. Amennyiben a Lettországban elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben foglalt műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell Lettországból származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Lettországban elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.
3. Az 1. pontban hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Lettországban nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.
4. Az e Cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.
4. Cikk
Kumuláció Magyarországon
1. A 2. Cikkben foglaltak fenntartásával azokat a termékeket kell Magyarországról származónak tekinteni, amely termékeket az Európai Közösségből, Bulgáriából, Lengyelországból, Magyarországról, a Cseh Köztársaságból, a Szlovák Köztársaságból, Romániából, Litvániából, Lettországból, Észtországból, Szlovéniából, Izlandról, Norvégiából, Svájcból (beleértve Liechtensteint) vagy Törökországból - Magyarország és ezen országok közötti megállapodásokhoz tartozó származási szabályok előírásai alapján - származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy e Jegyzőkönyv 7. Cikkében felsoroltakon. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.
2. Amennyiben a Magyarországon elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben foglalt műveleteken, az előállított terméket csak akkor lehet Magyarországról származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik a Magyarországon elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.
3. Az 1. pontban hivatkozott országokból származó termékek, amelyek Magyarországon nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.
4. Az e Cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.
5. Cikk
Teljes egészében előállított termékek
1. Az alábbiakat kell teljes egészében valamelyik Félnél előállítottnak tekinteni:
a) valamelyikük földjéből vagy a hozzátartozó tengerfenékről kinyert ásványi termékek;
b) az ott betakarított növényi termékek;
c) az ott született és nevelt élő állatok;
d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;
e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;
f) az adott Fél területi vizein kívüli tengerből, azok hajóival nyert halászati és más tengerből származó termékek;
g) a kizárólag az f) pontban hivatkozott termékekből, feldolgozó hajóik fedélzetén előállított termékek;
h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a csak újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas gumiabroncsokat is;
i) az ott folytatott feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;
j) valamelyikük területi vizein kívül fekvő tengerfenékből vagy altalajból kinyert termékek, feltéve, hogy kizárólagos jogot szereztek az e tengerfenékből vagy altalajból történő kitermelésre;
k) a kizárólag az a)-j) pontokban meghatározott termékekből ott előállított áruk.
2. Az 1. bekezdés f) és g) pontjában használt "hajóik" és "feldolgozó hajóik" kifejezés csak olyan hajókra vonatkozik,
a) amelyeket valamelyik Félnél bejegyeztek vagy nyilvántartásba vettek;
b) amelyek adott Fél zászlója alatt hajóznak;
c) amelyek legalább 50%-ban az adott Fél állampolgárainak tulajdonában állnak, vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye ezen államok valamelyikében van, s amelynek igazgatója vagy igazgatói, igazgató tanácsának vagy felügyelő bizottságának elnöke és az ilyen testületek tagjainak többsége a Felek állampolgárai, továbbá, - közkereseti társaság vagy korlátolt felelősségű társaság esetében - a társaság tőkéjének legalább a fele ezen államoknak köztestületeiknek vagy állampolgáraiknak a tulajdonában áll;
d) amelyek kapitánya és tisztjei a Felek állampolgárai; és
e) amelyek legénységének legalább 75%-a a Felek állampolgáraiból áll.
6. Cikk
Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek
1. A 2. Cikk szempontjából nem teljes egészében előállított termékeket kielégítően megmunkáltnak kell tekinteni, ha teljesültek a II. Mellékletben szereplő listán felsorolt feltételek.
A fent hivatkozott feltételek az ebben a Megállapodásban szereplő valamennyi termék esetében feltüntetik azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az előállítás során el kell végezni a felhasznált nem származó anyagokon, és e feltételek csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Következésképpen, ha egy termék, amely a listán szereplő feltételek teljesítésével elnyerte a származó helyzetet, más termék előállítása során kerül felhasználásra, akkor erre nem vonatkoznak azok a feltételek, amelyek arra a termékre vonatkoznak, amelybe beépítették, és nem kell az előállítás során felhasználható nem származó anyagok közé beszámítani.
2. Az 1. bekezdésben foglaltak ellenére, azon nem származó anyagok, amelyeket a listán szereplő feltételek szerint nem lehet felhasználni a termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve, hogy:
a) az összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10%-át;
b) a jelen bekezdés alkalmazásával sem lépik túl a nem származó anyagok maximális értékére a listában megadott százalékarányok bármelyikét.
Ez a bekezdés nem érvényes a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjába tartozó termékekre.
3. Az 1. és 2. bekezdés a 7. Cikkben foglalt kivételekkel érvényes.
7. Cikk
Nem kielégítő megmunkálási vagy feldolgozási műveletek
1. A 2. bekezdésben foglaltak fenntartásával a származó termék helyzet megszerzéséhez az alábbi műveleteket nem kielégítő megmunkálási vagy feldolgozási műveleteknek kell tekinteni, függetlenül attól, hogy a 6. Cikk követelményei teljesültek-e vagy sem:
a) fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek (szellőztetés, szétterítés, szárítás, hűtés, sóba, kéndioxidba vagy egyéb vizes oldatokba való helyezés, a sérült részek eltávolítása, és más hasonló műveletek);
b) por eltávolításából, szitálásból vagy rostálásból, válogatásból, osztályozásból, összeállításból (beleértve a készletek összeállítását), mosásból, festésből, vágásból álló egyszerű műveletek;
c) (i) a csomagolás megváltoztatása, küldemény felosztása és összeállítása,
(ii) egyszerű palackozás, üvegekbe, zsákokba, ládákba, dobozokba helyezés, rakodó lapokon vagy táblákon való rögzítés stb. és minden más egyszerű csomagolási művelet;
d) jelzések, címkék és más hasonló megkülönböztető jelek elhelyezése a termékeken vagy a csomagolásukon;
e) a termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül, ahol a keverék egy vagy több összetevője nem elégíti ki a Jegyzőkönyvben lefektetett azon feltételeket, amelyek alapján azokat valamelyik Féltől származónak lehet tekinteni;
f) alkatrészek egyszerű összeillesztése, hogy azok egy teljes terméket képezzenek;
g) az a)-f) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;
h) állatok levágása.
2. Minden műveletet, amelyet egy adott terméken valamelyik Félnél együttesen kell figyelembe venni annak megállapításakor, hogy a terméken elvégzett megmunkálást vagy feldolgozást az 1. bekezdés szerint nem kielégítőnek kell-e tekinteni.
8. Cikk
Minősítési egység
1. A Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti osztályozáskor alapegységnek kell tekinteni.
Ebből következik, hogy:
a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket a Harmonizált Rendszer értelmében egyetlen vámtarifaszám alá kell osztályozni, akkor az egész képezi a minősítési egységet;
b) ha a szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott bizonyos számú azonos termékből áll, a jelen Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor minden egyes terméket külön kell figyelembe venni.
2. Ha áruosztályozási szempontból a Harmonizált Rendszer 5. Szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell osztályozni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.
9. Cikk
Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok
Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai és az árban benne foglaltatnak vagy azokat külön nem számlázzák le, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.
10. Cikk
Készletek
A Harmonizált Rendszer 3. Szabálya szerint meghatározott készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó valamennyi termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó cikkekből tevődik össze, a készletet, mint egészet, származónak kell tekinteni, feltéve, hogy a nem származó cikkek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át.
11. Cikk
Semleges elemek
Annak megállapítása céljából, hogy egy termék származó-e, nem szükséges megállapítani, hogy származó-e az előállítása során felhasználható:
a) energia és fűtőanyag;
b) felszerelés és berendezés;
c) gépek és szerszámok;
d) azok az áruk, amelyek nem épülnek be, és amelyeket nem arra szántak, hogy beépüljenek a termék végső összetételébe.
III. CÍM
TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK
12. Cikk
A területi elv
1. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó, a II. Cím alatt rögzített feltételeket Magyarországon és Lettországban megszakítás nélkül kell teljesíteni, a 3. és 4. Cikkben, valamint a jelen Cikk 3. bekezdésében foglaltak kivételével.
2. A 3. és 4. Cikkben foglaltak kivételével, ha Magyarországról vagy Lettországból más országba exportált árukat visszaszállítanak, akkor azokat nem származónak kell tekinteni, hacsak a vámhatóság számára kielégítően nem bizonyítható, hogy
a) a visszaszállított áruk az exportálttal azonosak, és
b) az adott országban vagy az exportálás során nem mentek keresztül a jó állapotban való megőrzéshez szükséges mértéket meghaladó műveleten.
3. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó II. Címben rögzített feltételeket nem érinti a Magyarországon vagy Lettországon kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet olyan anyagokon végeztek el, amelyeket Magyarországról vagy Lettországból exportáltak, és azt követően oda visszaszállítottak, feltéve, hogy
a) a szóban forgó anyagok teljes egészében Magyarországon vagy Lettországban előállított anyagok, vagy az exportálásukat megelőzően a 7. Cikkben felsorolt nem kielégítő műveleteken túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül; és
b) a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy
(i) a visszaszállított árukat az exportált anyagokon végzett megmunkálással vagy feldolgozással állították elő, és
(ii) Magyarországon vagy Lettországon kívül a jelen Cikk szabályainak alkalmazása. révén a teljes hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10%-át, amelyre a származó helyzetet igénylik.
4. A 3. bekezdés alkalmazásában, a II. Címben, a származó helyzet megszerzése érdekében rögzített feltételek nem érvényesek a Magyarországon vagy Lettországon kívül végbement megmunkálásra vagy feldolgozásra. Ahol azonban a II. sz. Melléklet listájában a végtermék származó helyzetének meghatározásánál valamennyi beépített nem származó anyag maximális értékét megadó szabályt alkalmaznak, az érintett fél területén beépített nem származó anyagok teljes értéke, és a jelen Cikk alkalmazása révén Magyarországon vagy Lettországon kívül nyert teljes hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a megadott százalékot.
5. A 3. és a 4. bekezdés alkalmazásában a "teljes hozzáadott érték" jelenti mindazon költségeket, amelyek Magyarországon vagy Lettországon kívül merültek fel, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.
6. A 3. és 4. bekezdésben foglalt szabályok nem alkamazhatók azokra a termékekre, amelyek nem felelnek meg a II. sz. Melléklet listájában meghatározott feltételeknek, vagy amelyeket csak akkor lehet kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha a 6. Cikk (2) bekezdésében meghatározott általános értékeket alkalmazzák.
7. A 3. és 4. bekezdés szabályai nem alkalmazhatók a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjába tartozó termékekre.
8. Bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, amely a jelen Cikk szabályai alá tartozik és amelyet Magyarországon vagy Lettországon kívül végeznek el, passzív feldolgozás vagy hasonló eljárás keretében végezhető.
13. Cikk
Közvetlen szállítás
1. A Megállapodás szerint biztosított kedvezményes eljárás csak a Jegyzőkönyv követelményeit kielégítő olyan termékekre vonatkozik, amelyeket a Felek között, vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott egyéb országok területén át, közvetlenül szállítanak. Az egységes, oszthatatlan szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve, hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országának vámhatósági felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakás, ismételt berakás vagy a jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.
Származó termékek csővezetéken a Felek területén kívüli területen is szállíthatók.
2. Az 1. bekezdésben említett feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságához benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:
a) egyetlen fuvarokmány, amely kiterjed az exportőr országból a tranzitországon való áthaladásra, vagy
b) a tranzitország vámhatósága által kiállított igazolás, amely:
(i) megadja az áruk pontos megnevezését;
(ii) feltünteti az áruk ki- és ismételt berakásának időpontját, - ahol lehetséges - a hajóneveket vagy más igénybe vett fuvareszközöket, és
(iii) igazolja, hogy milyen feltételek mellett maradtak az áruk a tranzitországban; vagy
c) ezek hiányában, bármely bizonyító erejű okmány.
14. Cikk
Kiállítások
1. A 3. és 4. Cikkben hivatkozott országokon kívüli országban tartott kiállításra elküldött, és a kiállítás után valamelyik Félhez történő importálás céljából eladott származó termékek a bevitelkor azzal a feltétellel részesednek a Megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményben, ha a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy:
a) az exportőr e termékeket valamelyik Féltől olyan országba szállította, ahol a kiállítást tartották, és a termékeket ott ki is állították;
b) a termékeket ez az exportőr eladta vagy más módon értékesítette egy személynek valamelyik Félnél;
c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül utána szállították el ugyanolyan állapotban, mint ahogy azokat a kiállításra elküldték; és
d) a termékeket - mivel kiállításra szállították ki - nem használták semmi más célra, csak a kiállításon való bemutatásra.
2. Az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani az importáló ország vámhatóságának. A kiállítás nevét és címét fel kell tüntetni. Ha szükséges, a kiállítás körülményeiről további okmányszerű igazolást lehet megkövetelni.
3. Az 1. bekezdésben foglaltak irányadók minden kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzleti telephelyeken külföldi termékek értékesítése céljából, s amelynek során a termékek vámellenőrzés alatt maradnak.
IV. CÍM
A VÁMVISSZATÉRÍTÉS VAGY KIVÉTEL
15. Cikk
A vámvisszatérítés vagy a vám megfizetése alóli kivétel tilalma
1. Azon nem származó anyagok, amelyeket valamelyik Féltől vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik országból származó termék előállításához használtak fel, s amelyekre az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt bocsátottak vagy állítottak ki, az adott Félnél nem tartoznak semmiféle vámvisszatérítés vagy vám megfizetése alóli kivétel hatálya alá.
2. Az 1. bekezdés szerinti tilalmat az adott Félnél az előállítás során felhasznált anyagokat terhelő vámok - vagy azzal egyenlő hatású költségek - részleges vagy teljes visszafizetését, elengedését vagy ki nem fizetését eredményező rendelkezésekre kell alkalmazni, amennyiben az ilyen fajta vámvisszafizetés, elengedés vagy meg nem fizetés - kifejezetten vagy hatásában - érvényesül az említett anyagokból előállított termékek exportja során, de nem kell alkalmazni a fenti tilalmat, ha ezeket a termékeket belföldi felhasználásra megtartják
3. A származást igazoló okmánnyal ellátott termékek exportőre - a vámhatóság kérésére - bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy a szóban forgó termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokkal kapcsolatban nem történt vámvisszatérítés, és hogy az ilyen anyagokra vonatkozó összes vámot vagy azzal egyenlő hatású költségeket ténylegesen megfizették.
4. Az 1-3. bekezdés rendelkezései a 8. Cikk 2. bekezdése szerinti csomagolásra, a 9. Cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, és a 10. Cikk szerinti készletekre is vonatkoznak, ha ezek a tételek nem származóak.
5. Az 1-4. bekezdés rendelkezései csak az olyan jellegű anyagokra vonatkoznak, amelyekre a Megállapodás kiterjed. Továbbá, nem zárják ki a mezőgazdasági termékek esetében az export visszatérítési rendszer alkalmazását, amely a Megállapodás rendelkezései szerint alkalmazható az exportra.
6. Az 1. bekezdéstől függetlenül a Felek az alábbi feltételek esetén alkalmazhatja a származó termékek előállítása során felhasznált anyagokra a vámvisszatérítéssel vagy a vám vagy az azokkal egyenlő hatású költségek megfizetése alóli kivételekkel kapcsolatos intézkedéseket:
a) a Harmonizált Rendszer 25-49. és 64-97. Árucsoportjába tartozó termékek esetében 5%-os vámtételt, vagy az adott Félnél hatályos ennél alacsonyabb mértékű vámtételt kell visszatartani;
b) a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjába tartozó termékek esetében 10%-os vámtételt, vagy az adott Félnél hatályos ennél alacsonyabb mértékű vámtételt kell visszatartani.
Ennek a bekezdésnek a rendelkezései 2000. december 31-ig alkalmazandók, és közös megállapodással felülvizsgálhatóak.
V. CÍM
SZÁRMAZÁST IGAZOLÓ OKMÁNY
16. Cikk
Általános követelmények
1. Az egyik Féltől származó termékek másik Fél által történő importálása esetén az ebben a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik az alábbiak bármelyikének benyújtása ellenében:
a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, melynek mintáját a III. Melléklet tartalmazza; vagy
b) a 21. Cikk 1. bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által adott nyilatkozat - melynek szövegét a IV. Melléklet tartalmazza - a számlán, a szállító levélen vagy bármely más kereskedelmi okmányon, amely a szóban forgó termékeket, azonosítás céljából, kellő részletességgel ismerteti (a továbbiakban: számlanyilatkozat).
2. Az 1. bekezdés fenntartásával a Jegyzőkönyv szerinti származó termékek, a 26. Cikkben meghatározott esetekben, a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik anélkül, hogy szükséges lenne a fentiekben hivatkozott okmányok bármelyikét benyújtani.
17. Cikk
Eljárás az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadására
1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága bocsátja ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által, írásban benyújtott kérelemre.
2. E célból az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének ki kell töltenie mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, melyek mintáit a III. Melléklet tartalmazza. Ezeket az űrlapokat egy olyan nyelven, amelyen ez a Megállapodás készült, és az exportáló ország hazai jogának rendelkezései szerint kell kitölteni. Kézírással történő kitöltés esetén az űrlapokat tintával és nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A termék leírását az erre a célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, a leírás utolsó sora alatt vízszintes vonalat kell húzni, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.
3. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kérő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása szerinti exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termék származó helyzetét valamint a Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló megfelelő okmányokat.
4. Az adott Fél vámhatósága köteles kiadni az EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha a szóban forgó termék valamelyik Féltől vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott valamelyik más ország származó termékének tekinthető, és teljesíti a jelen Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
5. Az okmányt kibocsátó vámhatóság köteles megtenni minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének ellenőrzésére és a Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek érvényesítésére. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen, és az exportőr könyvelését megvizsgálja, vagy bármilyen szükségesnek tartott egyéb ellenőrzést lefolytasson. A kibocsátó vámhatóságnak biztosítania kell, hogy a 2. bekezdésben hivatkozott űrlapokat megfelelően kitöltsék. Különösképpen ellenőriznie kell, hogy a termékek leírására fenntartott helyet oly módon töltsék ki, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.
6. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának keltét a bizonyítvány 11. rovatában kell feltüntetni.
7. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a vámhatóság kibocsátja és az exportőr rendelkezésére átadja, amint a tényleges export megtörtént vagy azt biztosították.
18. Cikk
Visszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítványok
1. A 17. Cikk 7. bekezdésétől függetlenül, a vonatkozó termékek exportálása után kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány, ha:
a) azt tévedés vagy vétlen mulasztás vagy speciális körülmények miatt nem állították ki az exportálás idején; vagy
b) a vámhatóság előtt kellően bizonyítható, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadták, de technikai okokból az importálás során nem fogadták el.
2. Az 1. bekezdés alkalmazásához az exportőrnek fel kell tüntetnie kérelmében az EUR.1 szállítási bizonyítvány tárgyát képező termékek exportálásának helyét és időpontját, valamint a kérelem okát.
3. A vámhatóság csak annak ellenőrzése után állíthat ki visszamenőleges hatályú EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha az exportőr által megadott adatok megegyeznek a vonatkozó nyilvántartási adatokkal.
4. A visszamenőleges hatállyal kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt az alábbi kifejezések egyikével kell jóváhagyni:
"KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL"
"IZDOTS PEC PRECU EKSPORTA"
"ISSUED RETROSPECTIVELY"
5. A 4. bekezdésben említett jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány "Megjegyzések" rovatába kell bejegyezni.
19. Cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiadása
1. Egy EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kibocsátó vámhatósághoz fordulhat, és - az annak birtokában levő exportokmányok alapján - másodlat kiállítását kérheti.
2. Az így kibocsátott másodlatot az alábbi szavak egyikével kell ellátni:
"MÁSODLAT"
"DUPLIKATS"
"DUPLICATE"
3. A 2. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány "Megjegyzések" rovatába kell bejegyezni.
4. A másodlat, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kibocsátása napjának is, attól a naptól kezdve érvényes.
20. Cikk
Korábban kiadott vagy készült származást igazoló okmány alapján kiadott EUR.1 szállítási bizonyítvány
Ha a származó termékeket valamelyik Fél vámhivatali ellenőrzése alá helyezik, lehetővé válik, hogy az eredeti származást igazoló okmányt kicseréljék egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal annak érdekében, hogy e termékek mindegyikét vagy egy részét a Felek területén belül máshova elküldjék. A helyettesítő EUR.1 szállítási bizonyítvány(oka)t az a vámhivatal állítja ki, amelynek ellenőrzése alá helyezték a termékeket.
21. Cikk
A számlanyilatkozat kiállításának feltételei
1. A 16. Cikk 1. bekezdés b) pontjában hivatkozott számlanyilatkozatot tehet:
a) a 22. Cikk szerinti elfogadott exportőr, vagy
b) bármelyik exportőr, bármilyen egy vagy több csomagból álló, származó termékeket tartalmazó szállítmányra vonatkozóan, amennyiben annak összértéke nem haladja meg a 6000 ECU-t.
2. Számlanyilatkozat akkor tehető, ha a szóban forgó termékek valamelyik Féltől vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más ország valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik a Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
3. A számlanyilatkozatot tevő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termékek származó helyzetét, valamint a Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló összes megfelelő okmányt.
4. Az exportőr a számlanyilatkozatot - amelynek szövegét a IV. Melléklet tartalmazza - a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, a Mellékletben közölt nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával, és az exportáló ország hazai jogszabályainak megfelelően köteles megtenni. Ha a nyilatkozat kézzel írott, akkor tintával, nyomtatott betűkkel kell írni.
5. A számlanyilatkozaton szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 22. Cikkben meghatározott elfogadott exportőr azonban nem köteles aláírni az ilyen nyilatkozatokat, feltéve, ha írásban közli az exportáló ország vámhatóságával, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amelyen személye ugyanúgy azonosítható, mintha a nyilatkozatot kézzel aláírta volna.
6. A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek exportálása időpontjában vagy azt követően állíthatja ki, azzal a feltétellel, hogy azt a termékek importját követően legkésőbb két éven belül bemutatják az importáló országban.
22. Cikk
Elfogadott exportőr
1. Az exportáló ország vámhatósága felhatalmazhat bármely exportőrt, aki gyakran szállít a Megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, hogy a szóban forgó termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen. Az ilyen felhatalmazást kérő exportőr a vámhatóság számára köteles megadni minden biztosítékot, a termékek származó helyzetének, valamint a Jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének megállapításához.
2. A vámhatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatja meg az elfogadott exportőri jogállást.
3. A vámhatóság az elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot ad, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.
4. A vámhatóság ellenőrzi, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel a felhatalmazást.
5. A vámhatóság bármikor visszavonhatja a felhatalmazást. Ezt köteles megtenni, ha az elfogadott exportőr az 1. bekezdésben hivatkozott biztosítékot tovább nem nyújtja, ha nem teljesíti a 2. bekezdésben hivatkozott feltételeket, vagy ha bármi más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.
23. Cikk
A származást igazoló okmány érvényessége
1. A származást igazoló okmány az exportáló országban történt kiállítása napjától számított 4 hónapig érvényes, és ezen időn belül be kell mutatni az importáló ország vámhatóságának.
2. Az 1. bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után a vámhatóságnak bemutatott származást igazoló okmányt akkor lehet elfogadni a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha az okmányoknak a megállapított végső határidő előtti benyújtását kivételes körülmények tették lehetetlenné.
3. A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatósága akkor fogadhatja el a származást igazoló okmányokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták.
24. Cikk
A származást igazoló okmány benyújtása
A származást igazoló okmányokat az importáló ország vámhatóságához kell benyújtani az ezen ország által megállapított eljárás szerint. E hatóság megkövetelheti a származást igazoló okmány fordítását, és azt is, hogy az import árunyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek.
25. Cikk
Behozatal részletekben
Ha - az importőr kérésére és az importáló ország vámhatósága által rögzített feltételek mellett - a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. Áruosztályába vagy a 7308 és 9406 vámtarifaszám alá tartozó termékeket a Harmonizált Rendszer 2. a) Szabálya szerint szétszerelve vagy összeszereletlenül, részletekben importálnak, az első részlet behozatalakor e termékekre egyetlen származást igazoló okmányt kell benyújtani a vámhatóságnak.
26. Cikk
Kivételek a származás igazolása alól
1. Magánszemélytől magánszemélynek kis csomagként küldött, vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származást igazoló okmány benyújtása nélkül származó termékekként kell vámkezelni, feltéve, hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint a Jegyzőkönyv alkalmazásának feltételei fennállnak s e nyilatkozatuk valódiságához nem fér kétség. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a CN22/CN23 vámárunyilatkozaton, vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.
2. Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas vagy családjuk személyes használatára szolgáló termék behozatalát nem lehet kereskedelmi importnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.
3. A fentieken túlmenően ezen termékek összértéke kis csomagok esetén nem haladhatja meg az 500 ECU-t, az utasok személyes poggyásza esetén pedig az 1200 ECU-t.
27. Cikk
Bizonyító okmányok
A 17. Cikk 3. bekezdésében és a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, annak bizonyítására szolgáló okmányok, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal vagy számlanyilatkozattal kísért termékek valamelyik Féltől származó vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik a Jegyzőkönyv egyéb követelményeit, többek között az alábbiakból állhatnak:
a) közvetlen bizonyíték az exportőr vagy a szállító által, a szóban forgó áruk előállítása érdekében végzett feldolgozási folyamatokról, amelyek, például számvitelében vagy belső könyvvitelében található;
b) a felhasznált anyagok származó helyzetét bizonyító okmányok, amelyeket valamelyik Félnél bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályoknak megfelelően használják fel;
c) a Felek egyikénél, anyagok megmunkálását vagy feldolgozását bizonyító okmányok, amelyeket valamelyik Félnél adtak vagy bocsátottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályok szerint használják fel;
d) EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok, amelyek a felhasznált anyagok származó helyzetét bizonyítják, s amelyeket valamelyik Félnél, ezzel a Jegyzőkönyvvel összhangban, vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott országok valamelyikében, a Jegyzőkönyvben foglalt szabályokkal azonos származási szabályokkal összhangban adtak vagy bocsátottak ki.
28. Cikk
A származást igazoló és a bizonyító okmányok megőrzése
1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább 3 évig megőrizni a 17. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.
2. A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább 3 évig megőrizni a számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.
3. Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább 3 évig megőrizni a 17. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott kérelmet.
4. Az importáló ország vámhatósága köteles legalább 3 évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.
29. Cikk
Eltérések és alaki hibák
1. A származást igazoló okmányon szereplő nyilatkozat és a termékek importjához szükséges vámalakiságok elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozat közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi a származást igazoló okmányt eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy az okmány megfelel a bemutatott termékeknek.
2. Az olyan nyilvánvaló alaki hibák, mint a származást igazoló okmányon előforduló gépelési hibák, nem érvénytelenítik az okmányokat, ha ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az okmányban szereplő nyilatkozat helyességét.
30. Cikk
ECU-ben kifejezett összegek
1. Az ECU-ben megállapított összegekkel megegyező, és az exportáló ország nemzeti valutájában kifejezett összegeket az exportáló ország határozza meg, és az Európai Bizottságon keresztül közli az importáló országokkal.
2. Ha az összegek meghaladják az importáló ország által megállapított vonatkozó összegeket, az utóbbi elfogadja azokat, ha a termékeket az exportáló ország valutájában számlázták. Ha a termékeket egy másik a 3. és 4. Cikkben hivatkozott másik ország valutájában számlázták, az importáló ország a szóban forgó ország által közölt összeget fogadja el.
3. A felhasználandó, egy adott nemzeti valutában kifejezett összegek megegyeznek az 1995. október első munkanapján árfolyamon, ECU-ben kifejezett összegek nemzeti valutában számított értékével.
4. Az ECU-ben, valamint a Felek nemzeti valuta-egyenértékesében kifejezett összegeket a Vegyesbizottság bármelyik Fél kérésére felülvizsgálja. E felülvizsgálat során a Vegyesbizottság biztosítja, hogy ne csökkenjenek a nemzeti valutában számított összegek, és figyelembe veszi, hogy célszerű a szóban forgó értékhatárok hatásának reális feltételek közötti fenntartása. E célból a Vegyesbizottság úgy határozhat, hogy módosítja az ECU-ben kifejezett összegeket.
VI. CÍM
AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
31. Cikk
Kölcsönös segítségnyújtás
1. A Felek vámhatóságai átadják egymásnak az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiállításához a vámhivatalaikban használt bélyegző lenyomatok mintáját és az e bizonyítványok és számlanyilatkozatok ellenőrzéséért felelős vámhatóságok címét.
2. A Jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása céljából a Felek az illetékes vámszerveken keresztül segítik egymást az EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok hitelességének és az ezen okmányokban foglalt információk helyességének ellenőrzésében.
32. Cikk
A származást igazoló okmányok megerősítése
1. A származást igazoló okmányok utólagos megerősítését szúrópróba szerűen vagy akkor végzik el, ha az importáló ország vámhatóságának alapos oka van kételkedni az okmányok hitelességében vagy a kérdéses termékek származó helyzetében, vagy a Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.
2. Az 1. bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az importáló ország vámhatósága köteles visszaküldeni az EUR.1 szállítási bizonyítványt és - ha benyújtották - a számlát, a számlanyilatkozatot, vagy ezen okmányok másolatát az exportáló ország vámhatóságának, szükség szerint megadva azokat az okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Minden olyan okmányt és információt, ami arra utal, hogy a származást igazoló okmányon megadott adatok helytelenek, el kell küldeni a megerősítési kérelem alátámasztására.
3. A megerősítési eljárást az exportáló ország vámhatósága folytatja le. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen, és az exportőr számvitelét megvizsgálja, vagy bármilyen szükségesnek tartott ellenőrzést lefolytasson.
4. Ha az importáló ország vámhatóságai úgy határoznak, hogy a vizsgálat eredményének megérkezéséig felfüggesztik a szóban forgó termékekre a kedvezményes elbánás megadását, a termékek kiadását bármely szükségesnek ítélt óvintézkedés mellett ajánlják fel az importőrnek.
5. A vizsgálatot kérő vámhatóságot haladéktalanul tájékoztatni kell a vizsgálat eredményéről. Az eredményeknek egyértelműen jelezniük kell, hogy az okmányok hitelesek-e, és hogy a szóban forgó termékek az adott Féltől vagy a 3. és 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők-e, és teljesítik-e a Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.
6. Ha alapos gyanúra okot adó esetekben a vizsgálatra vonatkozó kérés keltétől számított 10 hónapon belül nem érkezik válasz, vagy ha a válasz nem tartalmaz kielégítő információt a kérdéses okmány hitelességének vagy a termékek tényleges származásának megállapításához, a kérést előterjesztő hatóságok - kivételes körülmények esetétől eltekintve - a kedvezményes elbánás jogosultságát visszautasítják.
33. Cikk
A viták rendezése
Ha a 32. Cikk szerinti vizsgálati eljárásokkal kapcsolatban olyan viták merülnek fel, amelyeket nem lehet rendezni a vizsgálatot kérő vámhatóság és az e vizsgálat lefolytatásáért felelős vámhatóság között, vagy ha a Jegyzőkönyv értelmezésével kapcsolatos kérdés merül fel, az ilyen vitákat a Vegyesbizottság elé kell terjeszteni.
Az importőr és az importáló ország vámhatósága közötti vitákat minden esetben a szóban forgó Fél jogszabályai szerint kell rendezni.
34. Cikk
Büntetések
Büntetéssel kell sújtani minden olyan személyt, aki termékek kedvezményes elbánásának igénybevétele céljából helytelen adatokat tartalmazó okmányt állít vagy állíttat ki.
35. Cikk
Vámszabadterületek
1. A Felek minden szükséges lépést megtesznek annak biztosítására, hogy a származást igazoló okmány fedezete alatt szállított - a szállítás során területükön levő vámszabadterületet igénybe vevő - termékeket ne helyettesítsenek más termékekkel, és azok ne menjenek keresztül más kezeléseken, mint az állaguk megelőzését célzó szokásos műveletek.
2. Az 1. bekezdésben foglalt rendelkezések alóli kivételként, ha a Felek valamelyikétől származó termékeket származást igazoló okmány fedezete alatt vámszabadterületre importálnak és azok kezelésen vagy feldolgozáson mennek keresztül, az illetékes hatóságok az exportőr kérésére új EUR.1 szállítási bizonyítványt állítanak ki, feltéve, hogy a kezelés vagy feldolgozás a Jegyzőkönyv rendelkezéseivel összhangban történik.
VII. CÍM
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
36. Cikk
Vám és Származási Albizottság
1. A jelen Jegyzőkönyv helyes és egységes alkalmazására adminisztratív együttműködést biztosító és egyéb - a vámok terén felmerülő - feladatokat is ellátó Vám- és Származási Albizottság létesül.
2. Az Albizottság a Felek Vám- és Származási kérdésekkel foglalkozó szakértőiből áll.
37. Cikk
Mellékletek
E Jegyzőkönyv Mellékletei annak szerves részét képezik.
38. Cikk
Jegyzőkönyv módosítása
A Vegyesbizottság határozatot hozhat a Jegyzőkönyv rendelkezéseinek módosításáról.
39. Cikk
Jegyzőkönyv alkalmazása
A Felek mindegyike megteszi a szükséges lépéseket e Jegyzőkönyv alkalmazására.
40. Cikk
Tranzit vagy raktározott áruk
A Megállapodás előírásait alkalmazni lehet azokra az árukra, amelyek e Jegyzőkönyv előírásainak megfelelnek, és amelyek a megállapodás hatálybaléptetése idején tranzitban, vagy valamelyik Félnél ideiglenesen raktározva vagy vámszabadterületen álltak, az importáló fél vámhatóságainak vámeljárására várva, e dátumtól számított négy hónapon belül benyújtják az exportőr fél illetékes hatóságai által visszamenőlegesen kiadott EUR.1 bizonyítványt azokkal az okmányokkal együtt, amelyek az áruk közvetlen szállítását igazolják.
I. Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz
Bevezető megjegyzések a II. Mellékletében foglalt listához
1 Megjegyzés:
A lista felsorolja a szükséges feltételeket, amelyek alapján minden termék a Jegyzőkönyv 6. Cikke értelmében kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinthető.
2. Megjegyzés:
2.1. A lista első két oszlopa az előállított terméket írja le. Az első oszlop tartalmazza a Harmonizált Rendszerben használt vámtarifaszámot vagy árucsoport számot és a második oszlop írja le az ebben a rendszerben az adott vámtarifaszámhoz vagy árucsoporthoz tartozó árukat. Az első két oszlopban szereplő minden egyes tételre egy - a 3. vagy a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik. Ahol néhány esetben az első oszlop tételét egy "ex" előzi meg, ez azt jelenti, hogy a 3. vagy 4. oszlopban szereplő szabály csak a vámtarifaszámnak a 2. oszlopban leírt részére vonatkozik.
2.2. Ahol az 1. oszlopban több vámtarifaszámot összevontak vagy egy árucsoport száma szerepel, és ezért a 2. oszlopban a termékek leírására általános kifejezéseket adtak meg, a 3. vagy 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály mindazokra a termékekre vonatkozik, amelyek a Harmonizált Rendszer szerint az adott árucsoport vámtarifaszámai vagy az 1. oszlopban összevont bármely vámtarifaszám alá tartoznak.
2.3. Ha a listában különböző szabályok vonatkoznak az egy vámtarifaszámon belüli különböző termékekre, minden egyes bekezdés tartalmazza a vámtarifaszám azon részének leírását, amelyre a 3. vagy a 4. oszlop azonos sorában szereplő szabály vonatkozik.
2.4. Ahol az első két oszlopban szereplő tételre egy - mind a 3. és a 4. oszlopban megállapított - szabály vonatkozik, az exportőr választhat - alternatívaként - hogy vagy a 3. oszlopban ismertetett szabályt, vagy a 4. oszlopban ismertetett szabályt alkalmazza. Ha a 4. oszlopban nincs származási szabály, akkor a 3. oszlopban ismertetett szabály alkalmazandó.
3. Megjegyzés:
3.1. A Jegyzőkönyv 6. Cikkének - a származó helyzetet elnyert, más termékek előállításához felhasznált termékekre vonatkozó - rendelkezései attól függetlenül érvényesek, hogy a származó helyzetet abban a gyárban nyerték el, ahol e termékeket felhasználták, vagy Litvánia vagy Magyarország más gyárában.
Például:
Egy a 8407 vámtarifaszám alá tartozó motort - amelyre a szabály kimondja, hogy a befoglalható nem származó anyagok értéke nem haladhatja meg a gyártelepi ár 40%-át - az ex 7224 vámtarifaszám alá tartozó "kovácsolással durván alakított egyéb acélötvözet"-ből készítettek.
Ha ezt a kovácsolást az egyik Fél országában végezték el nem származó ingotból, akkor a kovácsolt termék már megszerezte a származó helyzetet a lista ex 7224 vámtarifaszámára vonatkozó szabály értelmében. A kovácsolt darabot tehát származóként lehet figyelembe venni a motor értékének kiszámításánál, függetlenül attól, hogy az egyik Fél ugyanazon gyárában vagy egy másik gyárában gyártották-e. A nem származó ingot értékét így nem kell figyelembe venni a felhasznált nem származó anyagok értékének összeadásánál.
3.2. A listában szereplő szabály a megkövetelt minimális mennyiségű megmunkálást vagy feldolgozást jelenti, és több megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése szintén a származó helyzet megszerzését eredményezheti; viszont a kevesebb megmunkálás vagy feldolgozás elvégzése nem eredményezhet származó helyzetet. Így ha a szabály úgy szól, hogy az előállítás bizonyos szintjén nem származó anyag felhasználható, akkor az előállítás korábbi szakaszában az ilyen anyag felhasználása megengedett, de későbbi szakaszban már nem.
3.3. A 3.2. Megjegyzéstől függetlenül, ahol egy szabály kimondja, hogy "bármely vámtarifaszám alá tartozó anyag"-ot fel lehet használni, a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó anyagot is fel lehet használni, azonban, bármely specifikus korlátozó feltételnek alávetve, amit szintén tartalmazhat a szabály. Az "előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a .... vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve" kifejezés azonban azt jelenti, hogy csak olyan - a termékkel azonos vámtarifaszám alá tartozó - anyagokat lehet felhasználni, amelyek eltérnek a lista 2. oszlopában megadott termék leírásától.
3.4. Ha a lista egyik szabálya úgy szól, hogy egy terméket egynél több anyagból is elő lehet állítani, ez azt jelenti, hogy az anyagok bármelyike vagy több ilyen anyag is felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy mindegyiket fel kell használni.
Például:
A HR 5208-5212 vámtarifaszám alá tartozó szövetre vonatkozó szabály kimondja, hogy természetes szálak használhatók, és hogy egyéb anyagok között vegyi anyagok is felhasználhatók. Ez nem jelenti azt, hogy mindkettőt fel is kell használni; lehet az egyiket vagy a másikat vagy mindkettőt.
3.5. Ha a lista egy szabálya meghatározza, hogy egy terméket egy bizonyos anyagból kell előállítani, a feltétel nyilvánvalóan nem tiltja más olyan anyagok felhasználását, amelyek belső természetüknél fogva nem tudják kielégíteni a szabályt. (Lásd még az alábbi 6.2. Megjegyzést a textíliákkal kapcsolatban.)
Például:
A 1904 vámtarifaszám alá tartozó elkészített élelmiszerre vonatkozó szabály, amely kifejezetten kizárja a gabonafélék és származékaik felhasználását, nem tiltja ásványi sók, vegyi anyagok és egyéb olyan adalékanyagok használatát, amiket nem gabonafélékből állítanak elő.
Ez azonban nem vonatkozik olyan termékekre, amelyek - bár nem állíthatók elő a listában szereplő adott anyagból -, de az előállítás korábbi szakaszában ugyanolyan természetű anyagból gyárthatók.
Például:
Az ex 62. Árucsoportba tartozó, nem szövött anyagokból készült ruházati cikkek esetében, ha erre a cikkosztályra csupán nem származó fonal felhasználása megengedett, nem lehet nem szövött ruhaanyagból kiindulni, még akkor sem, ha a nem szövött ruhaanyagokat általában nem is lehet fonalból készíteni. Ilyen esetekben a kiinduló anyag általában a fonal előtti fázis - azaz a szál fázis lesz.
3.6. Ha a lista egyik szabályában két vagy több százalékértéket is megadnak a felhasználható nem származó anyagok maximális értékére, akkor ezen százalékértékeket nem lehet összeadni. Más szóval, valamennyi felhasznált nem származó anyag maximális értéke soha sem haladhatja meg a megadott legmagasabb százalékértéket. Nem lehet továbbá túllépni az egyes adott anyagok vonatkozásában alkalmazandó százalékos arányokat sem.
4. Megjegyzés:
4.1. A listában használt "természetes szálak" kifejezés a mesterséges és szintetikus szálakon kívüli egyéb szálakra vonatkozik. A fonást megelőző fázisokra korlátozódik, beleértve a hulladékot is, és - egyéb megjelölés hiányában - magába foglalja a kártolt, fésült, vagy másként feldolgozott de nem fonott - szálakat.
4.2. A "természetes szálak" kifejezés magába foglalja a 0503 vámtarifaszám alá tartozó lószőrt, az 5002 és az 5003 vámtarifaszám alá tartozó selymet, valamint az 5101-5105 vámtarifaszámok alá tartozó gyapjúszálakat, a finom vagy durva állati szőröket, az 5201-5203 vámtarifaszámok alá tartozó pamutszálakat és az 5301-5305 vámtarifaszámok alá tartozó más növényi szálakat is.
4.3. A listában használt "textilpép", "vegyi anyagok" és "papíripari rostanyagok" kifejezések a mesterséges, szintetikus vagy papír szálak vagy fonalak előállítására felhasználható, az 50-63. Árucsoportokba nem osztályozható anyagok leírására szolgálnak.
4.4. A listában használt "műszál" kifejezés az 5501-5507 vámtarifaszámok alá tartozó szintetikus vagy mesterséges fonókábel, vágott szál vagy hulladék megjelölésére szolgál.
5. Megjegyzés:
5.1. Ahol a lista egy adott termékével kapcsolatban e Megjegyzésre hivatkoznak, ott a 3. oszlop feltételei nem alkalmazandók az ezen termék előállítása során felhasznált textil alapanyagokra, melyek együttesen, minden felhasznált textil alapanyag teljes tömegének 10 vagy kevesebb százalékát képviselik. (Lásd még az alábbi 5.3. és 5.4. Megjegyzést is.)
5.2. E tűréshatárt azonban csak a kevert összetételű, két vagy több textil alapanyagból készült termékekre lehet alkalmazni.
Az alábbiakat kell textil alapanyagoknak tekinteni:
- selyem,
- gyapjú,
- durva állati szőr,
- finom állati szőr
- lószőr,
- pamut,
- papíripari rostanyagok és papír,
- len,
- kender,
- juta és egyéb textilipari rost szálak,
- szizál és egyéb textilipari agave szálak,
- kókusz, manilakender, rami és egyéb növényi textil szálak,
- szintetikus végtelen szál,
- mesterséges végtelen szál,
- áramvezető végtelen szál,
- szintetikus polipropilén vágott szál,
- szintetikus poliészter vágott szál,
- szintetikus poliamid vágott szál,
- szintetikus poliakrilnitril vágott szál,
- szintetikus poliimid vágott szál,
- szintetikus politetrafluoretilén vágott szál,
- szintetikus polifenilénszulfid vágott szál,
- szintetikus polivinilklorid vágott szál,
- egyéb szintetikus vágott szál,
- mesterséges viszkóza vágott szál,
- egyéb mesterséges vágott szál,
- paszományozott vagy anélküli rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonal,
- paszományozott vagy anélküli, rugalmas poliészter szegmensekkel ellátott poliuretán fonál,
- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó termékek (fémezett fonal), amelyek legfeljebb 5 mm széles, két műanyag filmréteg átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett alumínium fólia magból vagy - alumínium porral bevont vagy nem bevont - műanyag film magból álló csíkok,
- az 5605 vámtarifaszám alá tartozó egyéb termékek.
Például:
Az 5205 vámtarifaszám alá tartozó fonal, melyet az 5203 vámtarifaszám alá tartozó pamutszálból és az 5506 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek, kevert fonal. Következésképpen, a nem származó vágott szálak - amelyek nem elégítik ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy a textilpépből történő előállítást) - felhasználhatók a fonal tömegének 10 százalékáig.
Például:
Egy 5112 vámtarifaszám alá tartozó gyapjúszövet, melyet az 5107 vámtarifaszám alá tartozó fésült gyapjú fonalból és az 5509 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus vágott szálból készítenek, kevert szövet. Következésképpen, a szintetikus vágott szál - amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a vegyi anyagokból vagy textilpépből történő előállítást) -, vagy a fésült gyapjú fonal - amely nem elégíti ki a származási szabályokat (amelyek előírják a nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból történő előállítást) -, vagy a két anyag keverékéből készült fonal, azzal a feltétellel használható fel, hogy ezen fonalak teljes tömege nem haladja meg a szövet tömegének 10 százalékát.
Például:
Az 5802 vámtarifaszám alá tartozó frottírszövet, amit az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5210 vámtarifaszám alá tartozó pamutszövetből készítenek, csak akkor kevert termék, ha maga a pamutszövet olyan, amelyet két különböző vámtarifaszám alá tartozó fonalból készítenek, vagy ha a felhasznált pamutfonalak önmagukban keverékek.
Például:
Ha a szóban forgó frottírszövetet az 5205 vámtarifaszám alá tartozó pamutfonalból és az 5407 vámtarifaszám alá tartozó szintetikus végtelen szálú fonalból készített szövetből készítik, akkor nyilvánvaló, - mivel a felhasznált két fonal két különböző textil alapanyag - a pamutszövet, ennek megfelelően, kevert termék.
5.3. "Paszományozott vagy anélküli rugalmas poliéter szegmensekkel ellátott poliuretán fonalat" tartalmazó termék esetén ez a tűréshatár e fonal tekintetében 20 százalék.
5.4. A legfeljebb 5 mm széles, két műanyag filmréteg átlátszó vagy színezett ragasztóval összeillesztett, alumínium fólia magból vagy - alumínium porral bevont vagy nem bevont - műanyag film magból álló csík vonatkozásában ez a tűréshatár 30 százalék.
6. Megjegyzés:
6.1. Azon textiltermékek esetében, amelyeket a listában a jelen Megjegyzésre utaló lábjegyzettel jelöltek meg, textilanyagok - a késztermékekre vonatkozó, a lista 3. oszlopában szereplő szabályt ki nem elégítő bélések és közbélések kivételével -, felhasználhatók, feltéve, ha a terméktől eltérő vámtarifaszám alá kell azokat osztályozni, és értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 8%-át.
6.2. A 6.3. Megjegyzéstől függetlenül az 50-63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok szabadon felhasználhatóak a textiltermékek előállítása során, függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e textíliát.
Például:
Ha a lista egyik szabálya kimondja, hogy egy bizonyos textilterméket (pl. nadrágot) fonalból kell előállítani, ez nem jelenti azt, hogy fémcikkeket, pl. gombokat ne lehessen felhasználni, mivel ezeket nem az 50-63. Árucsoportba osztályozzák. Ugyanezen oknál fogva, ez nem akadályozza meg zipzárak felhasználását, bár a zipzárak általában textíliát is tartalmaznak.
6.3. Ahol a százalékos szabályt kell alkalmazni, az 50-63. Árucsoportba nem osztályozott anyagok értékét figyelembe kell venni a befoglalt nem származó anyagok értékének kiszámításánál.
7. Megjegyzés:
7.1. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és ex 3403 vámtarifaszámok szerint a "specifikus eljárások" a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval**;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
i) izomerizálás.
7.2. A 2710, 2711 és 2712 vámtarifaszámok szerint a "specifikus eljárások" a következők:
a) vákuumdesztilláció;
b) átdesztillálás nagyon alapos frakcionált desztillációval**;
c) krakkolás;
d) reformálás;
e) extrakció szelektív oldószerrel;
f) a következő műveleteket magukba foglaló eljárások: kezelés tömény kénsavval, óleummal vagy kénsav anhidriddel; semlegesítés alkáli reagenssel; színtelenítés és tisztítás természetes aktív földdel, aktivált földdel, aktivált faszénnel vagy bauxittal;
g) polimerizáció;
h) alkilezés;
ij) izomerizálás,
k) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok tekintetében olyan hidrogénnel történő kéntelenítés, melynek eredményeképpen a kezelt termék kéntartalmának legalább 85 térfogatszázaléka redukálódik (ASTM D 1266-59 T módszer);
l) csak a 2710 vámtarifaszám alá tartozó termékek esetében parafinmentesítés a szűrés kivételével;
m) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó nehéz olajok esetén hidrogénnel legalább 20 bar nyomáson és legalább 250 °C hőmérsékleten végzett katalitikus kezelés, a kéntelenítési eljáráson kívül, ha a hidrogén a vegyi folyamat aktív szereplője. Az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó kenőolajok további, különösen a szín vagy stabilitás javítása céljából végzett hidrogénezés (pl. hidrofiniselés vagy színtelenítés) azonban nem tekinthető specifikus eljárásnak;
n) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó fűtőolajok esetében atmoszférikus desztilláció, azzal a feltétellel, hogy ezeknek a terméknek ASTM D 86 módszerrel, a veszteségeket is beleértve legalább 30 térfogatszázaléka desztillál át 300 °C-on;
o) csak az ex 2710 vámtarifaszám alá tartozó, a gázolajon és fűtőolajon kívüli egyéb nehéz olajok esetében kezelés nagyfrekvenciás elektromos koronakisülésekkel.
7.3. Az ex 2707, 2713-2715, ex 2901, ex 2902 és az ex 3403 vámtarifaszám esetében az olyan egyszerű műveletek, mint a tisztítás, ülepítés, sótalanítás, víztelenítés, szűrés, színezés, jelölés, kéntartalom beállítás különböző kéntartalmú termékek keverése révén, e műveletek bármilyen kombinációja vagy hasonló műveletek nem szerezik meg a származást.
* A Liechtensteini Hercegség vámuniót hozott létre Svájccal, valamint Szerződő Fele az Európai Gazdasági Térséget létrehozó megállapodásnak.
** Lásd a 27. Árucsoport Kiegészítő Megjegyzés 4. b) pontjához tartozó KN Magyarázatot.
II. Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz
A származó helyzet elnyerése érdekében a nem származó anyagokon végzendő megmunkálások vagy feldolgozások listája

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

1. Árucsoport

Élő állatok

Az 1. Árucsoportba tartozó összes állatnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

2. Árucsoport

Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség

Előállítás, melynek során az 1. és 2. Árucsoportba tartozó anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

3. Árucsoport

Halak, rákok, puhatestű és más gerinctelen víziállatok

Előállítás, melynek során a 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 4. Árucsoport

Tejtermékek; madártojás; természetes méz; másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű élelmiszer; kivéve:

Előállítás, melynek során a 4. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében élőállítottnak kell lennie

0403

Író, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más anyaggal édesítve, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is

Előállítás, melynek során:

- a 4. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- a 2009 vámtarifaszám alá tartozó minden gyümölcslének (kivéve az ananász, citrom vagy grapefruit levet) már származónak kell lennie

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 5. Árucsoport

Másutt nem említett állati eredetű termékek; kivéve:

Előállítás, melynek során az 5. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 0502

Sertés- és vaddisznó szőr, sörte; borz szőr és kefe gyártásra alkalmas más szőr

A szőr, sörte tisztítása, fertőtlenítése, válogatása és egyenesítése

6. Árucsoport

Élő fa és egyéb növény; hagyma, gumó, gyökér és hasonló; vágott virág és díszítő lombozat

Előállítás, melynek során:

- a 6. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

7. Árucsoport

Élelmezési célra alkalmas zöldségfélék, gyökerek és gumók

Előállítás, melynek során a 7. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8. Árucsoport

Élelmezési célra alkalmas gyümölcs és dió; citrusfélék és a dinnyefélék héja

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált gyümölcsnek és diónak teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 9. Árucsoport

Kávé, tea, matétea és fűszerek; kivéve:

Előállítás, melynek során a 9. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

0901

Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és -burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

0902

Tea, ízesítve is

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

ex 0910

Fűszerkeverékek

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

10. Árucsoport

Gabonafélék

Előállítás, melynek során a 10. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 11 Árucsoport

Malomipari termékek; maláta; keményítő; inulin; búzasikér; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gabonafélének, a 0714 vámtarifaszám alá tartozó ehető zöldségeknek, gyökereknek és gumóknak, valamint gyümölcsöknek teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 1106

Liszt és dara a 0713 vámtarifaszám alá tartozó szárított hüvelyes zöldségből

A 0708 vámtarifaszám alá tartozó hüvelyes zöldségek szárítása és őrlése

12. Árucsoport

Olajos magvak és olajtartalmú gyümölcsök; különféle magvak és gyümölcsök; ipari és gyógynövények; szalma és takarmány

Előállítás, melynek során a 12. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

1301

Sellak, természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és balzsam

Előállítás, melynek során a 1301 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

1302

Növényi nedv és kivonat; pektintartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva):

Előállítás nem módosított nedvből és kivonatból

- Növényi nedv és kivonat, módosítva

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

14. Árucsoport

Növényi eredetű nyersanyag fonásra, másutt nem említett növényi termék

Előállítás, melynek során a 14. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 15. Árucsoport

Állati és növényi zsír és olaj; ezek bontási terméke; elkészített ételzsír; állati és növényi eredetű viasz, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

1501

Sertészsír (zsiradék is); baromfizsír, kivéve a 0209 vagy a 1503 vámtarifaszám alá tartozókat:

- Zsír csontokból vagy hulladékból

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0203, 0206 vagy 0207 vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontokat

- Más

Előállítás a 0203 vagy 0206 vámtarifaszám alá tartozó sertéshúsból vagy belsőségből, vagy a 0207 vámtarifaszám alá tartozó baromfihúsból és belsőségből

1502

Szarvasmarhafaggyú, birka- vagy kecskefaggyú, kivéve a 1503 vámtarifaszám alá tartozókat:

- Faggyú csontokból vagy hulladékból

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve a 0201, 0202, 0204 vagy 0206 vagy a 0506 vámtarifaszám alá tartozó csontokat

- Más

Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

1504

Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 1504 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

- Szilárd frakciók

- Más

Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 1505

Finomított lanolin

Előállítás a 1505 vámtarifaszám alá tartozó nyers gyapjúzsírból

1506

Más állati zsír és olaj, és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva:

- Szilárd frakciók

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1506 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Más

Előállítás, melynek során a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

1507-1515

Növényi olajok és frakcióik:

- Szójababolaj, földimogyoróolaj, pálmaolaj, kókuszdió-(kopra-)olaj, pálmamagbélolaj, babassuolaj, tungolaj és oiticicaolaj, mirtuszviasz és japánviasz, jojobaolaj frakciók és olaj műszaki vagy ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer-előállítás kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- Szilárd frakciók a jojobaolaj kivételével

Előállítás a 1507-1515 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagokból

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

1516

Állati vagy növényi zsír és olaj és ezek frakciói, részben vagy teljesen hidrogénezve, közbeesően vagy újraészterezve és elaidinizálva, finomítva is, de másképpen nem elkészítve

Előállítás, melynek során:

- a 2. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- valamennyi felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban, a 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók

1517

Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 1516 vtsz. alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével

Előállítás, melynek során:

- a 2. és 4. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- valamennyi felhasznált növényi anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie. Azonban, a 1507, 1508, 1511 és 1513 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhaszhálhatók

16. Árucsoport

Húsból, halból, rákból, rákféléből és puhatestű, valamint más gerinctelen víziállatból készült termék

Előállítás az 1. Árucsoportba tartozó állatokból. A 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie.

ex 17. Árucsoport

Cukor és cukoráru; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 1701

Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban, ízesítővel vagy színezőanyaggal

Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

1702

Más cukor, beleértve a vegytiszta tejcukrot, malátacukrot, szőlőcukrot és a gyümölcscukrot is szilárd állapotban; cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színezőanyagok nélkül; műméz, természetes mézzel keverve is; égetett cukor

- Vegytiszta malátacukor és gyümölcscukor

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1207 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

Más cukor szilárd állapotban, ízesítővel vagy színezőanyaggal

Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyagnak már származónak kell lennie

ex 1703

Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz, ízesítő vagy színezőanyaggal

Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

1704

Cukorka áru (beleérve a fehér csokoládét is), kakaótartalom nélkül

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

18. Árucsoport

Kakaó és kakaókészítmények

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

1901

Malátakivonat; lisztből, darából, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaóport nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Malátakivonat

Előállítás a 10. Árucsoportba tartozó gabonafélékből

- Más

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

1902

Tészta főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, cannelloni (hússal töltött makaróni típusú készítmények); kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie

- 20 tömegszázalékot meg nem haladó hús, belsőség, hal, rák, rákféle, puhatestű és más gerinctelen víziállat tartalommal

- 20 tömegszázalékot meghaladó hús, belsőség, hal rák, rákféle, puhatestű és más gerinctelen viziállat tartalommal

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált gabonafélének és származékainak (kivéve a durum búzát és származékait) teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- a 2. és 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

1903

Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozó burgonyakeményítő kivételével

1904

Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona, a kukorica kivételével, szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt és őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve

Előállítás:

- a 1806 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagokból

- amelynek során a felhasznált gabonaféléknek és lisztnek (a durum búza és származékai kivételével) teljes egészében előállítottnak kell lennie;

- amelynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

1905

Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 11. Árucsoportba tartozók kivételével

ex 20. Árucsoport

Zöldségfélékből, gyümölcsből, dióból és más növényrészekből előállított készítmények, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált gyümölcsnek, diónak vagy zöldségnek teljes egészében előállítottnak kell lennie

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 2001

Jamgyökér, édesburgonya és hasonló ehető növényi részek, amelyek legalább 5 tömegszázalékban tartalmaznak keményítőt, ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 2004 és

ex 2005

Burgonya liszt vagy pehely forrnában, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

2006

Zöldség, gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott)

Előállítás, melynek során a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

2007

Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió püré, gyümölcs- vagy dió-(mogyoró-)krém, mindezek főzve, cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 2008

- Dió hozzáadott cukor vagy alkohol nélkül

Előállítás, melynek során a 0801, 0802 és 1202-1207 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált származó dió és olajos magvak értéke meghaladja a termék gyártelepi árának 60%-át

- Mogyoróvaj; gabonaféléken alapuló keverékek; pálmafa csúcsrügy, kukorica

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- Más, kivéve a más módon megfőzött, nem párolt vagy nem vízben forralt gyümölcs és dió (mogyoró), hozzáadott cukor nélkül, fagyasztva

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

2009

Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 21. Árucsoport

Különböző ehető készítmények; kivéve:

Előállítás; melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

2101

Kávé-, tea-vagy matétea-kivonat, -esszencia és -koncentrátum, pörkölt cikória és más kávépótlók

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált cikóriának teljes egészében előállítottnak kell lennie

2103

Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár:

- Mártás és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, mustárliszt vagy -dara, vagy elkészített mustár felhasználható

- Mustárliszt és -dara és elkészített mustár

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

ex 2104

Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 2002-2005 vámtarifaszám alá tartozó elkészített vagy tartósított zöldség kivételével

2106

Másutt nem említett élelmiszer készítmény

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 22. Árucsoport

Italok, szesz és ecet; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált szőlőnek vagy szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie

2202

Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital, a 2009 vtsz. alá tartozó gyümölcs-és zöldséglevek kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- a 17. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át;

- minden felhasznált gyümölcslének (az ananász, citrom és grapefruit levek kivételével) már származónak kell lennie

2207

Nem denaturált etilalkohol legalább 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; etilalkohol és más szesz denaturálva, bármilyen alkoholtartalommal:

Előállítás:

- a 2207 vagy 2208 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagok felhasználásával.

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

2208

Nem denaturált etilalkohol, legfeljebb 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital

Előállítás:

- a 2207 vagy 2208 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagból;

- amelynek során minden felhasznált szőlőnek és szőlőszármazéknak teljes egészében előállítottnak kell lennie, vagy ha minden más felhasznált anyag már származó, rizspálinka maximum 5 tömegszázalékban felhasználható

ex 23. Árucsoport

Az élelmiszeripar melléktermékei és hulladékai; elkészített állati takarmány; kivéve:

E1őállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 2301

Bálnadara; emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs (pellet) halból, rákból, rákból, puhatestűből vagy más vagy más gerinctelen víziállatból

Előállítás, melynek során a 2. és 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 2303

Kukorica keményítő gyártásánál keletkező maradék (kivéve az áztatólé koncentrátumot), melynek szárazanyagra számított fehérjetartalma meghaladja a 40 tömegszázalékot

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált kukoricának teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 2306

Olívaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, melynek olívaolaj tartalma meghaladja a 3%-ot

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált olívának teljes egészében előállítottnak kell lennie

2309

Állatok etetésére szolgáló készít-

mény

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált gabonafélének, cukornak vagy melasznak, húsnak vagy tejnek már származónak kell lennie;

- a 3. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

ex 24. Árucsoport

Dohány és feldolgozott dohánypótló; kivéve:

Előállítás, melynek során a 24. Árucsoportba tartozó valamennyi felhasznált anyagnak teljes egészében előállítottnak kell lennie

2402

Szivar, mind a két végén levágott végűszivar (mamlaszivar), kisalakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból

Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak már származónak kell lennie

ex 2403

Pipadohány

Előállítás, melynek során a feldolgozatlan dohány legalább 70 tömegszázalékának vagy a 2401 vámtarifaszám alá tartozó dohányhulladéknak már származónak kell lennie

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 25. Árucsoport

Só, kén, földek és kövek, gipsz, mész és cement, kivéve:

Előállítás melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 2504

Természetes kristályos grafit, széntartalommal dúsítva, tisztítva és őrölve

A nyers kristályos grafit széntartalmának dúsítása, tisztítása és őrlése

ex 2515

Márvány, fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva, tömb vagy legfeljebb 25 cm vastagságú négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában

A több, mint 25 cm vastagságú márvány vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is)

ex 2516

Gránit, porfír, bazalt, homokkő és más emlékművi vagy építőkő, durván nagyolva, vagy fűrésszel vagy más módon egyszerűen vágva legfeljebb 25 cm vastagságú tömb, négyzetes vagy téglalap alakú tábla formában

A több, mint 25 cm vastagságú kő vágása fűrésszel vagy más módon (fűrészelés után is)

ex 2518

Kalcinált dolomit

A nem kalcinált dolomit kalcinálása

ex 2519

Aprított természetes magnéziumkarbonát (magnezit), hermetikusan lezárt tartókban, és magnéziumoxid, tisztán is, kivéve az olvasztott vagy kiégetett (színterezett) magnéziumot

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktőt eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, természetes magnézium-karbonát (magnezit) felhasználható.

ex 2520

Fogászati gipsz

Előállítás, melynek során vala mennyi felhasznált anyag értéké nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 2524

Természetes azbeszt rostok

E1őállítás azbeszt koncentrátumból

ex 2525

Csillámpor

A csillám vagy csillámhulladék őrlése

ex 2530

Földfesték, kalcinálva vagy por alakban

A földfestékek kalcinálása vagy őrlése

26. Árucsoport

Ércek, salakok és hamuk

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 27. Árucsoport

Ásványi tüzelőanyagok, ásványi olajok és ezek desztillációs termékei; bitumenes anyagok; ásványi viaszok; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 2707

Olaj, amelyben az aromás alkotóelemek tömege meghaladja a nem aromás alkotóelemekét, lévén ezek az olajok hasonlóak a kőszénkátrány magas hőfokon történő lepárlásából nyert ásványolajokhoz, amelyeknek legalább 65 tömegszázaléka átdeszlillál 250 °C-ig (beleértve a lakkbenzin és benzol keverékeket), energetikai vagy tüzelőanyag célokra

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárást*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 2709

Bitumenes ásványokból előállított nyersolaj

A bitumenes anyagok roncsoló lepárlása

2710

Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelyeknek ez az olaj a lényeges alkotórésze

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

2711

Földgáz és gáz halmazállapotú más szénhidrogén

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

2712

Vazelin; paraffinviasz, mikrokristályos kőolajviasz, paraffingács, ozokerit, lignitviasz, tőzegviasz, más ásványi viasz és szintézissel vagy más eljárással előállított hasonló termék, színezve is

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valumennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

2713

Ásványolajkoksz, ásványolajbitumen, kőolaj vagy más bitumenes ásványból előállított olaj egyéb maradéka

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban; az ugyanazon vámtarifaszám alá osztálozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

2714

Természetes bitumen és aszfalt; bitumenes vagy olajpala és kátrányos homok; aszfaltit és aszfaltkő

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

2715

Természetes aszfaltot vagy természetes bitument, ásványolajbitument, ásványi kátrányt vagy ásványi kátrányszurkot tartalmazó bitumenes keverék

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás* vagy Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 28. Árucsoport

Szervetlen vegyi anyagok, szervetlen vagy szerves vegyületek nemesfémből, ritkaföldfémből, radioaktív elemekből vagy izotópokból; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 2805

"Kevert fém" (Mischmetal)

Előállítás elektrolízissel vagy hőkezeléssel, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 2811

Kéntrioxid

Előállítás kéndioxidból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 2833

Alumínium-szulfát

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 2840

Nátriumperborát

Előállítás dinátrium tetraborát pentahidrátból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 29. Árucsoport

Szerves vegyi anyagok, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktőt eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 2901

Aciklikus szénhidrogének energetikai vagy tüzelőanyag célra

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás*

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 2902

Ciklánok és ciklének (az azulének kivételével ), benzol, toluol, xilolok energetikai vagy tüzelőanyag célra

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás* vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztáyozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 2905

Az e vámtarifaszám alá tartozó alkoholok és az etanol vagy glicerin fémalkoholátjai

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Azonban, az e vámfarifaszám alá tartozó fémalkoholátok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

2915

Telített aciklikus egybázisú karbonsavak és ezek anhidridjei, halogenidjeí, peroxidjai és peroxisavai; valamint ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban, a 2915 és a 2916 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 2932

- Belső éterek és ezek halogén-, szulfo-, nitro-vagy nitrozószármazékai

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban, a 2909 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Ciklikus acetálok és belső félacetálok és ezek halogén-, szulfo-, nitro- vagy nitrozószármazékai

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

2933

Csak nitrogén heteroatomos heterociklikus vegyületek

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból. Azonban, a 2932 és a 2933 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

2934

Nuklein savak és sóik; más heterociklikus vegyületek

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból. Azonban a 2932, 2933 és a 2934 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladhatja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 30. Árucsoport

Gyógyszeripari termékek; kivéve:

Előállítás, melynek során a valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

3002

Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók, valamint módosult immunológiai termékek biotechnológiai eljárással előállítva is; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek:

- Két vagy több alkotóelemből álló termékek, amelyeket terápiás vagy megelőzési célból kevertek össze, vagy ezen célból össze nem kevert termékek, kimért adagokban vagy formában vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben

- Más:

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Az e leírás szerinti anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- - Emberi vér

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Az e leírás szerinti anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- - Állati vér terápiás vagy megelőzési célra

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is. Az e leírás szerinti anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- - Vérfrakciók az ellenszérumok, a hemoglobin és a szérumglobulin kivételével

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Az e leírás szerinti anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- - Hemoglobin, vérglobulin és szérumglobulin

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3002 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve. Az e leírás szerinti anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- - Más

3003 és

3004

Gyógyszerek (a 3002, 3005 vagy 3006 vtsz. alá tartozó termékek kivételével):

- A 2941 vámtarifaszám alá tartozó amikacinból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük, összevontan, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- Más

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 3003 vagy 3004 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük, összevontan, nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 31. Árucsoport

Trágyázó szerek; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon . vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 3105

Két vagy három trágyázó elemet

(a nitrogén, a foszfor és a kálium közül) tartalmazó ásványi vagy vegyi trágyázószer; más trágyázószer; ebbe az árucsoportba tartozó termékek tablettázva vagy hasonló formában, legfeljebb 10 kg vagy ennél kisebb bruttó tömegű csomagolásban, kivéve:

- nátriumnitrát

- kalciumciánamid

- káliumszulfát

- kálium- magnézium-szulfát

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 32. Árucsoport*

Cserző és színező kivonatok; tanninok és származékaik; festőanyagok, pigmentek és más színezékek; festékek, lakkok, gitt és masztix (simító- és tömítőanyagok); tinták; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag érféke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3201

Tanninok és sóik, étereik, észtereik és más származékaik

Előállítás növényi eredetű cserzőkivonatból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3205

Színes lakkfesték; ehhez az árucsoporthoz tartozó Megjegyzések (3) bekezdésében meghatározott színes lakkfesték alapú készítmények*

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 3203, 3204 és 3205 vámtarifaszámok kivételével. Azonban, a 3205 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 33. Árucsoport

Illóolajok és rezinoidok; illatszerek, szépség- és testápoló készítmények, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

3301

Szilárd és vízmentes illóolajok (terpénmentesek is); rezinoidok; kivont oleorezinek; illóolajkoncentrátum szilárd és vízmentes is, amelyet hideg abszorpció vagy macerálás útján nyernek; illóolajok terpénmentesítésekor nyert tergéntartalmú melléktermék; illóolajok vizes desztillátuma és vizes oldata

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból az e vámtarifaszám alá tartozó anyagok eltérő "csoport"* -ját is beleértve. Azonban, az ugyanazon csoportba tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke sem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 34. Árucsoport

Szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, kenőanyagok, műviaszok, elkészített viaszok, fényesítő- és polírozóanyagok, gyertya és hasonló termékek, mintázó-paszta, "fogászati viasz" és gipsz alapú fogászati készítmények, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott, mint a termék. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3403

Kenőanyag készítmények 70 tömegszázaléknál kevesebb kőolaj vagy bitumenes ásványból nyert olajtartalommal

Finomítási műveletek és/vagy egy vagy több specifikus eljárás**

vagy

Más műveletek, amelyek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3404

Műviaszok és elkészített viaszok: - Paraffin alapú, ásványolajviasz, bitumenes ásványi anyagból nyert viasz, paraffingacs, izzasztott préselt paraffinviasz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

- Más

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, kivéve:

- a 1516 vámtarifaszám alá tartozó viasz jellegű hidrogénezett olajok;

- vegyileg meg nem határozott zsírsavak vagy ipari zsíralkoholok, melyek hasonlóak a 3823 vámtarifaszám alá tartozó viaszokhoz;

- a 3404 vámtarifaszám alá tartozó anyagok.

Azonban, ezek az anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 35. Árucsoport

Fehérje anyagok; átalakított keményítők; enyvek; enzimek; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3505

Dextrinek és más átalakított keményítő (pl. előkocsonyásított vagy észterezett keményítő); keményítő-, dextrin- vagy átalakított más keményítő alappal készített enyvek:

- Észterezett és éterezett keményítők

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3505 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 1108 vámtarifaszám alá tartozók kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3507

Másutt nem említett elkészített enzimek

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

36. Árucsoport

Puskapor és robbanóanyagok; pirotechnikai készítmények; gyufa; piroforos ötvözetek; gyúlékony anyagok

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 37. Árucsoport

Fényképészeti és mozgó-fényképészeti termékek; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3701

Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti lemez és síkfilm bármilyen anyagból, a papír, a karton és a szövet kivételével; fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó síkfilm, csomagolva is:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Azonnal előhívó film színesfényképészethez, csomagolva

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy a 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 3701 és 3702 vámtarifaszám alá tartozó anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3702

Fényérzékeny, megvilágítatlan fényképészeti film tekercsben, bármilyen anyagból a papír, a karton és a szövet kivételével fényérzékeny, megvilágítatlan, azonnal előhívó film tekercsben

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3704

Megvilágított, de nem előhívott fényképészeti lemez, film, papír, karton és szövet

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 3701 vagy 3702 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 38. Árucsoport

A vegyipar különböző termékei; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3801

- Kolloid grafit olajos szuszpenzióban és szemikolloid grafit; szénmassza elektródokhoz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

- legalább 30 tömegszázalékban grafit és kőolaj keverékéből álló grafit, paszta formában

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált 3403 vámtarifaszám alá tartozó anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3803

Finomított tallolaj

Nyers tallolaj finomítása

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3805

Tisztított szulfátterpentin olaj

A nyers szulfátterpentin alkohol tisztítása desztillálással vagy finomítással

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 3806

Észtergyanták

Előállítás gyantasavból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 3807

Fakátrány (fakátrányszurok)

Fakátrány desztillációja

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

3808

Rovarölők, gombaölők, gyomirtók, patkányirtók, csírázásgátló termékek, növénynövekedés-szabályozó szerek, fertőtlenítők és hasonló készítmények, kimért adagokban és formákban a kiskereskedelemben szokásos módon kiszerelve mint készítmények vagy készáruk (pl. kénezett szalag, kénezett kanóc, kéngyertya, légyfogó papír)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3809

Textil-, papír-, bőr- és hasonló iparban használt, másutt nem említett végkikészítő szerek, festést gyorsító és elősegítő, színtartósságot növelő anyagok, valamint másutt nem említett termékek és készítmények (pl. appretáló szerek és pácanyagok)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3810

Fémfelületet marató szerek; folyósítószerek és más segédanyagok hegesztéshez vagy forrasztáshoz; forrasztó-, hegesztőporok és -paszták, fém- vagy más anyagtartalommal; hegesztőelektródák és -pálcák mag és bevonó anyagai

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3811

Kopogásgátló szerek, antioxidánsok, gyantásodás-gátlók, viszkozitást javítók, rozsdagátlók és egyéb hasonló adalék anyagok ásványolajhoz (beleértve a benzinhez valót is) vagy egyéb, hasonló céllal használt oldatokhoz:

- Petróleum vagy bitumenes ásványolaj tartalmú elkészített adalékanyagok kenőolajokhoz

Előállítás, melynek során a 3811 vámtarifaszám alá tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3812

Elkészített vulkanizálást gyorsítók; másutt nem említett gumi vagy műanyag lágyítók; antioxidánsok és egyéb gumi- vagy műanyag-stabilizátorok

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

3813

Készítmények és töltetek tűzoltó készülékekhez; töltött tűzoltó gránátok

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3814

Másutt nem említett szerves oldószerkeverékek és hígítók; lakk- és festékeltávolítók

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3818

Elektronikai célokra kémiai elemekkel átitatott korong, ostya vagy ehhez hasonló forma; kémiai vegyületekkel átitatott anyagok elektronikai célokra

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3819

Hidraulikus- fékfolyadék és más folyadék hidraulikus célra, amely kőolajat vagy bitumenes ásványokból nyert olajat nem, vagy 70 tömegszázaléknál kisebb arányban tartalmaz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3820

Fagyásgátló és jégoldó készítmények

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3822

Hordozóra felvitt diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek és elkészített diagnosztikai vagy laboratóriumi reagensek hordozón is, a 3002 vagy a 3006 vtsz. alá tartozók kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3823

Ipari monokarboxil-zsírsav; finomításból nyert olajsav; ipari zsíralkoholl

- Ipari monokarboxil-zsírsav, finomításból nyert olajsav

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- Ipari zsíralkoholok

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 3823 vámtarifaszám alatti egyéb anyagot is beleértve

3824

Elkészített kötőanyagok öntödei formához vagy maghoz; másutt nem említett vegyipari és rokon ipari termékek és készítmények (beleértve a természetes termékek keverékét is); a vegyipar és vele rokon iparágak maradékai és melléktermékei:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- A következők e vámtarifaszám alól:

Természetes gumi alapú elkészített kötőanyagok öntödei formáboz vagy maghoz

Nafténsav, vízben oldhatatlan sói és észterei

Szorbit, a 2905 vámtarifaszám alá tartozó kivételével

Petróleum szulfonát, kivéve az alkáli fémek, az ammónia vagy az etanolaminok petróleumszulfonátjai; bitumenes ásványi anyagokból és sóikból nyert olajok tiofenezett szulfonsavai

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során a felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Ioncserélők

Getter vákuumcsövekhez

Lúgosi vasoxid gáztisztításhoz

Ammóniákvíz és széngáz tisztítás folyamán kimerült oxid

Kozma- és Dippel-olaj Különböző anionokat tartalmazó sókeverékek

Zselatinalapú másolópaszták, papír vagy textil alapra is

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

3901-3915

Műanyagok alapanyag formájában, hulladék, forgács és törmelék; kivéve a 3907 és 3912 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre a szabályokat lásd az alábbiakban:

- Addiciós homopolimerizált termékek melyben egyetlen monomer a teljes polimertartalomra vonatkoztatva több mint 99 tömegszázalék

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át;

- a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

- Más

Előállítás, amelynek során a 39. Árucsoportba tartozó felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

ex 3907

- Polikarbonátból és akrilnitrilbutaidénsztirén kopolimerből (ABS) készült kopolimer

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktőI eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az ugyanazon vámtarifaszám alá osztályozott anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át*

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Poliészter

Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át, és/vagy előállítás tetrabromo-polikarbonátból (bisphenol A)

3912

Másutt nem említett cellulóz és kémiai származékai, alapanyag formájában

Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott bármely anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

3916-3921

Műanyag félgyártmányok és cikkek; kivéve az ex 3916, ex 3917, ex 3920 és ex 3921 vámtarifaszám alá tartozókat, amelyekre az alábbi szabályok érvényesek:

- Sík termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja a felületi megmunkálást vagy az egyszerű kockáravágást (a téglalapot is); egyéb termékek, melyek feldolgozottsági foka meghaladja az egyszerű felületkezelést

Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

- Más

- - Addiciós homopolimerizált termékek melyben egyetlen monomer a teljes polimertartalomra vonatkozva több mint 99 tömegszázalék

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át;

- a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

- - Más

Előállítás, melynek során a 39. Árucsoportba tartozó bármely felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

ex 3916 és

ex 3917

Profil és cső

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át;

- a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott bármely anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

ex 3920

- Ionomer lap vagy film

Előállítás hőre lágyuló parciális sóból, amely fémionokkal, főleg cink és nátriumionokkal részben semlegesített etilén és metakrilsav kopolimere

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

- Regenerált cellulóz, poliamid vagy polietilén lapok

Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott bármely anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 3921

Fémezett műanyag fólia

Előállítás kevesebb mint 23 mikron vastagságú víztiszta poliészter fóliából*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

3922-3926

Műanyag cikkek

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 40. Árucsoport

Gumi és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 4001

Rétegelt lap vagy kreppgumi lábbelihez

Természetes gumilemezek laminálása

4005

Vulkanizálatlan gumikeverék alapanyag alapanyag formában vagy lap, lemez és szalag alakban

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

4012

Újrafutózott vagy használt gumi légabroncs; tömör vagy kisnyomású gumiabroncs, cserélhető gumiabroncs-futófelület és gumiabroncs-tömlővédő szalag:

- Újrafutózott abroncs, tömör vagy kisnyomású gumiabroncs

A használt gumiabroncsok újrafutózása

- Más

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagokból a 4011 vagy 4012 vámtarifaszám kivételével

ex 4017

Keménygumi cikkek

Előállítás keménygumiból

ex 41. Árucsoport

Nyersbőr (a szőrme kivételével) és kikészített bőr; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 4102

Juh és báránybőr nyersen, gyapjú nélkül

A gyapjú eltávolítása a gyapjas juh és báránybőrről

4104-4107

Bőr, gyapjú nélkül vagy szőrtelenül, a 4108-4109 vámtarifaszám alá tartozó bőrök kivételével

Az előcserzett bőr ismételt cserzése;

vagy

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

4109

Lakkbőr és laminált lakkbőr; metallizált bőr

Előállítás a 4104-4107 vámtarifaszám alá tartozó bőrből, feltéve, hogy az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

42. Árucsoport

Bőráruk; nyerges és szíjgyártó áruk; utazási cikkek, kézitáskák és hasonló tartók; állati bélből készült áruk (a selyemhernyóbélből készült áruk kivételével)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztolyozott

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 43. Árucsoport

Szőrme, műszőrme; ezekből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 4302

Cserzett vagy kikészített szőrme, összeállítva:

- Összevarrt lap, kereszt és hasonló formák

Az össze nem állított cserzett vagy kikészített szőrme szabás és összeállításon túli fehérítése vagy festése

- Más

Előállítás össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből

4303

Ruházati cikk, ruházati tartozék és más szőrmeáru

Előállítás a 4302 vámtarifaszám alá tartozó össze nem állított, cserzett vagy kikészített szőrméből.

ex 44. Árucsoport

Fa és faipari termékek; faszén; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 4403

Gömbfa, négy oldalán durván faragva

Előállítás durvára faragott fából, kéregtelenítve is, vagy pusztán durvára faragva

ex 4407

Hosszában fűrészelt vagy hasított, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa gyalulva, csiszolva vagy fogazott illesztéssel összeállítva is

Gyalulás, csiszolás vagy fogazott illesztés

ex 4408

Furnér lemez és rétegelt lemez készítésére szolgáló furnér lap (részekből összeragasztva is), és hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt, legfeljebb 6 mm vastag más falemez, gyalulva, csiszolva és fogazott illesztéssel összeállítva is

Részekből összeragasztás, csiszolás, gyalulás és fogazott illesztés

ex 4409

Legfeljebb 6 mm vastagságú furnérlemez és rétegelt lemez készítésére szolgáló furnérlap, legfeljebb 6 mm vastag, hosszában fűrészelt, vágott vagy hántolt más falemez gyalulva, csiszolva és fogazott illesztéssel összeállítva

- Gyalult vagy fogazott illesztéssel összeállított

Gyalulás vagy illesztés fogazott illesztéssel

- Szegélyléc és gyöngyléc

Peremezés vagy mintázás

ex 4410-től

ex 4413-ig

Szegélyléc és gyöngyléc a mintázott, szegélyezet és más mintázott lemezt is beleértve

Peremezés vagy mintázás

ex 4415

Fából készült láda, doboz, rekesz, dob és hasonló csomagolóanyag

Előállítás méretre nem vágott lapból

ex 4416

Hordó, kád, dézsa és fából készült más kádáripari termék és azok részei

Előállítás hasított dongákból, melyeket a két főfelület fűrészelésén túl nem munkáltak meg

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 4418

- Ács és épületasztalos-ipari termék fából

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, parkettalécek, zsindelyek és hasítékok felhasználhatók

- Szegélyléc és gyöngyléc

Peremezés vagy mintázás

ex 4421

Gyufaszál, cipész faszeg vagy facsap

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó fából a 4409 vámtarifaszám alá tartozó megmunkált fa kivételével

ex 45. Árucsoport

Parafa és parafaáruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

4503

Cikkek parafából

Előállítás a 4501 vámtarifaszám alá tartozó parafából

46. Árucsoport

Szalmából; eszpartófűből és más fonásanyagból készült áruk; kosárkötő- és fonásáruk

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

47. Árucsoport

Papíripari rostanyag fából vagy más cellulóztartalmú anyagból; visszanyert (hulladék és használt) papír vagy karton

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

48. Árucsoport

Papír és karton; papíripari rostanyagból, papírból vagy kartonból készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 4811

Vonalazott, margózott vagy négyzethálós papír és karton

Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból

4816

Karbonpapír, önmásolópapír, másoló vagy átíró más papír (a 4809 vámtarifaszám alá tartozók kivételével), a sokszorosító stencil- és az ofszet nyomólemezpapír dobozba kiszerelve is

Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból

4817

Boríték, zárt levelezőlap, postai levelezőlap és más levelezőlap papírból vagy kartonból; levelezőpapír-készletet tartalmazó, papírból vagy kartonból készült doboz, tasak, tárca és mappa

EIőállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 4818

Toalett (WC) papír

Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból

ex 4819

Doboz, láda, tok, zsák és más csomagolóeszköz papírból, kartonból, cellulózvattából vagy cellulózszálból álló szövedékből

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 4820

Jegyzettömb

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 4823

Más papír, karton, cellulózvatta és cellulózszálból álló szövedék méretre vagy alakra vágva

Előállítás a 47. Árucsoportba tartozó papíripari rostanyagból

ex 49. Árucsoport

Könyv, újság, kép és más nyomdaipari termék; kézirat, gépírásos szöveg és tervrajz; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

4909

Nyomtatott vagy illusztrált postai képes levelezőlap; nyomtatott lapok személyes üdvözlettel, üzenettel vagy bejelentéssel, illusztrálva, díszítve és borítékkal is

Előállítás a 4909 vagy a.4911 vámtarifaszám alá nem osztályzott anyagból

4910

Bármilyen nyomtatott naptár, beleértve a naptárblokkot is:

- Nem papír vagy karton alapú öröknaptár vagy cserélhető lapos naptár

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

- Más

Előállítás a 4909 vagy a 4911 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagból

ex 50. Árucsoport

Selyem; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 5003

Selyemhulladék (beleértve a le nem gombolyítható selyemgubót, fonalhulladékot, a foszlatott anyagot is) kártolt vagy fésült

Selyemhulladék kártolása vagy fésülése

5004-től

ex 5006-ig

Selyemfonal és selyemhulladékból készült fonal

Előállítás*:

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy

- papíripari rostanyagból

5007

Szövet selyemből vagy-selyemhulladékból:

- Gumifonalat tartalmazó

Előállítás egyágú fonalból*

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papírból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. öblítés, fehérítés, bolyhozás mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

ex 51. Árucsoport

Gyapjú, finom és durva állati szőr; lószőr, fonal és szövet; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott.

5106-5110

Gyapjúból, finom és durva állati szőrből és lószőrből készült fonal

Előállítás*

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy

- papíripari rostanyagból

5111-5113

Gyapjúból, finom vagy durva állati szőrből vagy lószőrből készült szövet:

Előállítás egyágú fonalbók

- Gumifonalat tartalmazó

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papírból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás gyűrtelenítés kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 52. Árucsoport

Pamut; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

5204-5207

Pamutfonal és cérna

Előállítás:*

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

5208-5212

Pamutszövet:

- Gumifonalat tartalmazó

Előállítás egyágú fonalból*

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy

- papírból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás, és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék a termék gyártelepi árának 47,5%-át

i

ex 53. Árucsoport

Más növényi textilszál, papírfonal és papírszövet; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

5306-5308

Fonal más növényi textilszálakból; papírfonal

Előállítás:*

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

5309-5311

Szövet más növényi rostból; szövet papír-fonalból:

- Gumifonalat tartalmazó

Előállítás egyágú fonalból*

- Más

Előállítás:

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papírból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

5401-5406

Fonal, szál és cérna műszálból

Előállítás:*

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből vagy

- papíripari rostanyagból

5407 és 5408

Szövet műszálból

- Gumifonalat tartalmazó

Előállítás egyágú fonalból*

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papírból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

5501-5507

Vágott műszálak

Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből

5508-5511

Fonal és varrócérna műszálból

Előállítás:*

- kártolt vagy fésült vagy fonásra más módon előkészített nyers selyemből vagy selyemhulladékból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

5512-5516

Szövet műszálból:

- Gumifonalat tartalmazó

Előállítás egyágú fonalból*

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papírból

vagy

A nyomtátáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

ex 56. Árucsoport

Vatta, nemez és nem szőtt textília; különleges fonalak; zsineg, kötél és hajókötél és ezekből készült áruk; kivéve:

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,- természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

5602

Nemez, impregnált, bevont, beborított vagy rétegelt is:

Tűnemezből

Előállítás:*

- természetes szálakból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből,

Azonban:

- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,

- az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál, vagy

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál értéke minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás:

- természetes szálakból,

- kazeinből készített műszálból, vagy

- vegyipari anyagokból vagy textilpépből

5604

Gumifonal és -zsineg textilanyaggal bevonva; az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó textilszál, -szalag és hasonlók gumival vagy műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy ezekbe az anyagokba bemártva:

- Gumifonal és -zsineg, textilanyaggal bevonva

Előállítás textilanyaggal be nem vont gumifonalból és zsinegből

- Más

Előállítás:*

- nem kártolt vagy nem fésült vagy más módon fonásra elő nem készített természetes szálakból

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

5605

Fonal fémszálból. paszományozott is, az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó olyan szálból, szalagból vagy hasonló termékből is, amelyet fémszállal, fémcsíkkal vagy fémporral egyesítettek

Előállítás:

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textilpépből, vagy

- papíripari rostanyagból

5606

Paszományozott fonal az 5404 vagy az 5405 vtsz. alá tartozó monofil, szalag és hasonlóból (az 5605 vtsz. alá tartozó fémezett fonal és a paszományozott lószőrfonal kivételével); zseníliafonal (beleértve a zseníliapehelyből készült zseníliafonalat is); hurkolt, bordázott fonal

Előállítás:*

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból,

- vegyi anyagokból vagy textil- pépből, vagy

- papíripari rostanyagból

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

57. Árucsoport

Szőnyegek és más textil padlóborítók:

- Tűnemezből

Előállítás:

- természetes szálakból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

Azonban:

- az 5402 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén végtelen szál,

- az 5503 vagy az 5506 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén vágott szál,

- az 5501 vámtarifaszám alá tartozó polipropilén fonókábel, ha az egyágú végtelen szál vagy vágott szál értéke minden esetben kevesebb, mint 9 decitex, felhasználható, ha értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- jutaszövet hátoldalként felhasználható

- Más nemezből

Előállítás*

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített természetes szálakból,

vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

- Más

Előállítás:*

- kókuszrost- vagy jutafonalból**

- szintetikus vagy mesterséges végtelen szálból készült fonalból,

- természetes szálakból, vagy

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített műszálból

- jutaszövet hátoldalként felhaszhálható

ex 58. Árucsoport

Különleges szövetek; bolyhos szövetek; csipke; kárpit; paszomány; hímzés; kivéve:

- Gumifonallal kombinált

Előállítás egyágú fonalból*

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Más

Előállítás:*

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon nem előkészített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

5805

Kézi szövésű faliszőnyeg, kárpit, mint pl. Gobelin, Flanders, Aubusson, Beauvais és hasonló fajták és a tűvarrással (pl. pontöltéssel és a keresztöltéssel) előállított faliszőnyeg, kárpit, mindezek konfekcionálva is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

5810

Hímzés méteráruban, szalagban, vagy mintázott darabokban

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

5901

Szövetek, mézgával vagy keményítő tartalmú anyaggal bevonva, amelyeket könyvfedélnek vagy hasonló célokra használnak; pauszvászon; előkészített festővászon; kalapvászon (kanavász) és hasonló merevített textilszövet kalapkészítéshez

Előállítás fonalból

5902

Kerékköpeny kordszövet, magas szakítószilárdságú nejlon vagy más poliamid-, poliészter- vagy viszkózműselyem szálból:

- legfeljebb 90 tömegszázalék textilanyag tartalommal

Előállítás fonalból

- Más

Előállítás vegyi anyagokból vagy textilpépből

5903

Szövet műanyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve, az 5902 vámtarifászám alá tartozó szövetek kivételével

Előállítás fonalból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása) ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

5904

Linóleum kiszabva is; padlóborító, amely textilalapra alkalmazott bevonatból vagy borításból áll, kiszabva is

Előállítás fonalból*

5905

Textil falborító:

- Gumi, műanyag vagy más anyaggal impregnálva, bevonva, beborítva vagy rétegelve

Előállítás fonalból

- Más

Előállítás:

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült, vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

5906

Gumizott szövet az 5902 vtsz. alá tartozó kivételével:

- Kötött vagy hurkolt

Előállítás:*

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

- Szintetikus végtelen szálú szövetből készült más szövet legfeljobb 90 tömegszázalék textilanyag tartalommal

Előállítás vegyi anyagokból

- Más

Előállítás fonalból

5907

Más módon impregnált, bevont vagy beborított szövet; festett szövet színházi vagy stúdió (műtermi) díszletek vagy hasonlók számára

Előállítás fonalból

vagy

A nyomtatáshoz legalább két előkészítő vagy befejező művelet társul (pl. mosás, fehérítés, bolyhozás, mángorlás, gyűrtelenítés, kikészítés, avatás, impregnálás, kivarrás és a csomók eltávolítása), ahol a felhasznált nem nyomott szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 47,5%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

5908

Textil alapanyagból szőtt, font vagy kötött bél, lámpához, tűzhelyhez, öngyújtóhoz, gyertyához és hasonlókhoz; fehérizzású gázharisnya és annak előállítására csőszerűen kötött gázharisnya szövet, impregnálva is:

- Fehér izzású gázharisnya, impregnált

Előállítás csőszerűen kötött gázharisnya szövetből

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

5909-5911

Ipari felhasználásra alkalmas textiltermékek:

- Polírozó korong vagy gyűrű az 5911 vámtarifaszám alá tartozó nemezből készítettek kivételével

Előállítás a 6310 vámtarifaszám alá tartozó fonalból, szövethulladékból vagy rongyból

- Az 5911 vámtarifaszám alá tartozó papírgyártásnál vagy más

műszaki céllal általánosan használatos, szövet, csőszerű vagy végtelen, egy vagy több lánc- és/vagy vetülékfonallal, vagy laposszövésű; többszörös lánc- és/vagy vetülékfonallal, nemezelve is, impregnálva vagy bevonva is

Előállítás:*

- kókuszrost fonalból,

- az alábbi anyagokból:

= poli-tetrafluor-etilén fonalból**

= fenolgyantával bevont, impregnált vagy beborított, többágú poliamid fonalból,

= m-feniléndiamin és izoftálsavból polikondenzációval előállított aromás szintetikus poliamid szálból készült fonalból, = poli-tetrafluor-etilén monofilből**

= poli-p-fenilén tetraftalimid szintetikus textilszálból álló fonalból,

= fenolgyanta bevonatú, akrilfonallal paszományozott üvegrost fonalból**,

= poliészterből valamint tereftálsav és 1,4 ciklohexandimetanol és izoftálsav gyantából készült kopoliészter monofilből

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

- Más

Előállítás a következőkből:***

- kókuszrost fonalból,

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

60. Árucsoport

Kötött és hurkolt kelmék

Előállítás:*

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

61. Árucsoport

Kötött és hurkolt ruházati cikkek, kellékek és tartozékok:

- Fazonra szabott vagy közvetlenül fazonra készített kötött vagy horgolt két vagy több darab összevarrásával vagy más módon történő összeállításával készítve

Előállítás fonalból* **

'

- Más

Előállítás:**

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

ex 62. Árucsoport

Ruházati cikkek, kellékek és tartozékok, a kötött és hurkolt áruk kivételével; kivéve:

Előállítás fonalból* **

ex 6202,

ex 6204,

Női és leányka, valamint csecsemőruha és tartozékai, hímzéssel

Előállítás fonalból*

ex 6206,

ex 6209 és

ex 6211

Előállítás hímzés nélküli szövetből, feltéve, hogy a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át*

ex 6210 és

ex 6216

Alumíniumozott poliészter fóliával borított szövetből készült tűzálló felszerelés

Előállítás fonalból*

vagy

Előállítás nem bevont szövetből, ha a felhasznált nem bevont szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át*

6213 és

6214

Zsebkendő, sál, kendő, nyaksál, mantilla és hasonló:

- Hímzett

Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból* **

vagy

Előállítás hímzés nélküli szövetből, ha a felhasznált hímzés nélküli szövet értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át*

6305

Zsák és zacskó áruk csomagolására

Előállítás:***

- természetes szálakból,

- nem kártolt vagy nem fésült vagy fonásra más módon elő nem készített műszálból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

6306

Ponyva, vászontető és napellenző; sátor; csónakvitorla; szörfvitorla, szárazföldi járművek vitorlája; kemping cikk:

- Nem szőtt anyagból

Előállítás:* ***

- természetes szálakból, vagy

- vegyi anyagokból vagy textilpépből

- Más

Előállítás fehérítetlen egyágú fonalból* ***

6307

Más készáru, beleértve a szabásmintát is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

6308

Szőnyeg, faliszőnyeg, hímzett asztalterítő, vagy szalvéta és hasonló hímzett cikkek készítésére szolgáló, szövetből és fonalból álló készlet, tartozékokkal, kellékekkel is, a kiskereskedelmi forgalomban szokásos kiszerelésben

A készletben minden tételnek ki kell elégítenie a szabályt, amely akkor vonatkozna rá, ha nem lenne készletbe foglalva. Azonban, nem származó cikkek beépíthetők, ha értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át

ex 64. Árucsoport

Lábbeli, lábszárvédő és hasonló áru; kivéve:

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból a 6406 vámtarifaszám alá tartozó talprészhez vagy talpbéléshez erősített felsőrész összeállítások kivételével

6406

Lábbeli rész (beleértve a felsőrészt, függetlenül attól, hogy a talphoz rögzítik-e, a külső talp kivételével); kiemelhető talpbélés, sarokemelő és hasonló cikk; lábszárvédő, bokavédő és hasonló cikk és ezek részei

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 65. Árucsoport

Kalap és más fejfedő, valamint ezek részei, kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

6503

Kalap és más fejfedő nemezből, a 6501 vtsz alá tartozó kalaptestből, kalaptompból vagy nemezkorongból előállítva, bélelve vagy díszítve is

Előállítás fonalból vagy textilszálból*

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

6505

Kalap és más fejfedő kötött és hurkolt kelméből, csipkéből, nemezből, szövetből (de nem szalagból) előállítva, bélelve vagy díszítve is, hajháló bármilyen anyagból, bélelve vagy díszítve is

Előállítás fonalból vagy textilszálból*

ex 66. Árucsoport

Esernyő, napernyő, sétapálca, bot, botszék, ostor, lovaglókorbács és ezek részei; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

6601

Esernyő, napernyő (beleértve a boternyőt, kerti és hasonló napernyőt is)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

67. Árucsoport

Kikészített toll és pehely, valamint ezekből készült áruk; művirágok, valamint emberhajból készült áruk

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 68. Árucsoport

Kőből, gipszből, cementből, azbesztből csillámból és hasonló anyagokból készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 6803

Palakőbő1 vagy agglomerált palábó1 készült áru

Előállítás megmunkált palakőből

ex 6812

Azbesztből készült áru; azbeszt alapú vagy azbeszt és magnéziumkarbonát alapú keverékekből készült áru

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból

ex 6814

Csillámból készült áru, beleértve a papír, karton vagy más anyag alátéten levő agglomerált vagy rekonstruált csillámból készülteket is

Előállítás megmunkált csillámból (beleértve az agglomerált vagy rekonstruált csillámot is)

69. Árucsoport

Kerámiatermékek

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 70. Árucsoport

Üveg és üvegáruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 7003

ex 7004 és

ex 7005

Üveg fényvisszaverődést gátló réteggel

Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7006

A 7003, 7004 vagy 7005 vtsz. alá tartozó üvegek hajlítva, megmunkált széllel, metszve, fúrva, fényezve vagy zománcozva vagy másképp megmunkálva, de nem keretben vagy más anyaggal nem összeszerelve

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Dielektromos vékony filmmel bevont üveglap szubsztrátum, félvezetői minőségben, összhangban a SEMII szabványával*

Előállítás a 7006 vámtarifaszám alá tartozó nem bevont üveglap szubsztrátumokból

- Más

Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagokból

7007

Biztonsági üveg, szilárdított (edzett) vagy rétegelt üvegből

Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7008

Többrétegű szigetelő üveg

Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7009

Üvegtükör, beleértve a visszapillantó tükröt is, keretezve is

Előállítás a 7001 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7010

Üvegballon (fonatos is), üvegpalack, flaska, lombik, konzervüveg, üvegedény, fiola, ampulla és más hasonló üvegtartály, áru szállítására vagy csomagolására; befőzőüveg; dugasz, fedő és más lezáró üvegből

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott,

vagy

Üvegáru csiszolása, ha a csiszolatlan üvegáru értéke nem haladja meg a tennék gyártelepi árának 50%-át

7013

Asztali, konyhai, tisztálkodási, irodai, lakásdíszítési vagy hasonló célra szolgáló üvegáru (a 7010 és a 7018 vtsz. alá tartozók kivételével)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott,

vagy

Üvegáru csiszolása, ha a csiszolatlan üvegáru értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

vagy

A kézi munkával készült fúvott üveg kézi díszítése (a szitafestés kivételével), ha a kézi készítésű fúvott üveg értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 7019

Üvegrostból készült áru (a fonal kivételével)

Előállítás:

- színezetlen pászmából, előfonatból, fonalból vagy vágott szálból, vagy

- üveggyapotból

ex 71. árucsoport

Természetes vagy tenyésztett gyöngy, drágakő, féldrágakő, nemesfém, nemesfémmel plattírozott fém és ezekből készült áruk; ékszerutánzat, érme; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 7101

Természetes vagy tenyésztett gyöngy, osztályozva és a szállítás megkönryítésére ideiglenesen feltűzve

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 7102;

ex 7103 és

ex 7104

Megmunkált drágakő vagy féldrágakő (természetes, szintetikus vagy rekonstruált)

Előállítás megmunkálatlan drágakőből vagy féldrágakőből

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

7106, 7108 és 7110

Nemesfém:

- Nyers

Előállítás a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagból,

vagy

a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek elektrolitos, hőkezeléses vagy vegyi szétválasztása,

vagy

a 7106, 7108 vagy 7110 vámtarifaszám alá tartozó nemesfémek ötvözése egymással vagy nem nemesfémmel

- Félgyártmány vagy por alakban

Előállítás nyers nemesfémből

ex 7107,

ex 7109 és

ex 71101

Nemesfémmel plattírozott nem nemesfém, félgyártmány

Előállítás nyers nemesfémmel plattírozott nem nemesfémből

7116

Természetes vagy tenyésztett gyöngyből, drágakőből vagy féldrágakőből (természetes, szintetikus vagy rekonstruált) készült áru

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-á t

7117

Ékszerutánzat

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott,

vagy

Előállítás nem planírozott vagy nemesfémmel nem bevont nem nemesfém részekből, ha valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 72. Árucsoport

Vas és acél; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

7207

Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból

Előállítás a 7201, 7202, 7203, 7204 vagy 7205 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7208-7216

Síkhengerelt termék, rúdvas, szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból

Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából

7217

Huzal vasból vagy nem ötvözött acélból

Előállítás a 7207 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból

ex 7218,

7219-7222

Félkész termék, síkhengerelt termék, rúd, szögvas, idomvas és szelvény rozsdamentes acélból

Eléállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából

7223

Huzal rozsdamentes acélból

Előállítás a 7218 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 7224,

7225-7228

Félkész termék, síkhengerelt termék, melegen hengerelt rúd, szabálytalanul felgöngyölt tekercsekben; szögvas, idomvas és szelvény ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és -rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból

Előállítás a 7206, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó ingotból vagy más elsődleges formából

7229

Más huzal ötvözött acélból

Előállítás a 7224 vámtarifaszám alá tartozó félkész anyagból

ex 73. Árucsoport

Vas- és acéláruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 7301

Szádpalló

Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7302

Vasúti vagy villamos vasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín, sínkeresztezés, váltóállító rúd és más keresztezési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozó lemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag

Előállítás a 7206 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

7304, 7305 és 7306

Cső és üreges profil vasból (az öntörtvas kivételével) vagy acélból

Előállítás a 7206, 7207, 7218 vagy 7224 vámtarifaszám alá tartozó anyagból

ex 7307

Több részből álló csőszerelvény rozsdamentes acélból (lSO X5CrNiMo 1712)

A kovácsdarabok esztergálása, fúrása, dörzsárazása, menetvágása, lesorjázása és homokkal való lefúvása, amelyek értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 35%-át

7308

Szerkezet (a 9406 vámtarifaszám alá tatozó előregyártott épület kivételével) és részei (pl. híd és hídrész, zsilipkapu, torony, rácsszerkezetű oszlop, tető, tetőszerkezet, ajtó, ablak és ezek kerete, ajtóküszöb, zsaluzat, korlát, pillér és oszlop) vasból vagy acélból; szerkezetben való felhasználásra előkészített lemez, rúd, szögvas, idomvas, szelvény, cső és hasonló termék vasból vagy acélból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 7301 vámtarifaszám alá tartozó hegesztett szögvasat, idomokat és szelvényeket nem lehet felhasználni

ex 7315

Hólánc

Előállítás, melynek során a 7315 vámtarifaszám alá tartozó valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 74. Árucsoport

Réz és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

7401

Nyers réz (szulfid-fémkeverék); cementréz (kicsapott réz)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

7402

Finomítatlan réz, rézanód elektrolízises finomításhoz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

7403

Finomított réz és rézötvözet, megmunkálatlan:

- Finomított réz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

- Rézötvözet és más elemeket is tartalmazó finomított réz

Előállítás finomított, megmunkálatlan rézből vagy rézhulladékból és -törmelékből

7404

Rézhulladék és törmelék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

7405

Mesterötvözet

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 75. Árucsoport

Nikkel és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

7501-7503

Nyers nikkel (szulfid-fémkeverék), zsugorított nikkeloxid és a nikkelkohászat más közbeeső termékei; nyers, megmunkálatlan nikkel; nikkelhulladék és -törmelék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 76. Árucsoport

Alumínium és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

7601

Nyers, megmunkálatlan alumínium

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott; és

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

vagy

Előállítás ötvözetlen alumíniumból vagy alumíniumhulladékból és -törmelékből hőkezeléssel vagy elektrolízissel

7602

Alumíniumhulladék és törmelék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 7016

Alumínium cikkek, az alumíniumhuzalból készült háló, szövet, rács, sodronyfonat, kerítésfonat, erősítő szövet és hasonló anyagok (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumínium kivételével

Előállítás, melynek során:

- a valamennyi felhasznált anyag a terméktől, eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, az alumínium huzalból készült hálót, szövetet, rácsot, sodronyfonatot, kerítésfonatot, erősítő szövetet és hasonló anyagokat (a végtelen szalagot is beleértve), és a terpesztett alumíniumot fel lehet használni;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

77. Árucsoport

Fenntartva a HR-ben későbbi lehetséges felhasználásra:

ex 78. Árucsoport

Ólom és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

-valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

7801

Megmunkálatlan ólom:

- Finomított ólom

Előállítás "nyers vagy megmunkálIatlan ólomból"

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, 7802 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni.

7802

Ólomhulladék és -törmelék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 79. Árucsoport

Cink és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

7901

Nyers, megmunkálatlan cink

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, 7902 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni.

7902

Cinkhulladék és -törmelék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 80. Árucsoport

Ón és ebből készült áruk; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

8001

Nyers, megmunkálatlan ón

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, 8002 vámtarifaszám alá tartozó hulladékot vagy törmeléket nem lehet felhasználni.

8002 és 8007

Ónhulladék és törmelék; más áru ónból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

81. Árucsoport

Más nem nemes-fém; termet; és ezekből készült áruk:

- Más nem nemesfém, nyers; és ezekből készült áruk

Előállítás, melynek során a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 82. Árucsoport

Szerszámok, késműves áruk, evőeszközök nem nemesfémből; mindezek részei nem nemesfémből; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8206

A 8202-8205 vtsz.-ok közül két vagy több vtsz alá tartozó szerszámok a kiskereskedelemben szokásos kiszerelt készletben

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 8202-8205 vámtarifaszámtól eltérő várotarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 8202-8205 vámtarifaszám alá tartozó szerszámokat be lehet építeni a készletbe, ha az értékük nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15%-át

8207

Cserélhető szerszám kézi vagy gépi működtetésít kéziszerszámhoz vagy szerszámgéphez (pl. sajtoló, csákoló, lyukasztó, menetfúró, menetvágó, fúró, furatmegmunkáló, üregelő, maró, esztergályozó vagy csavarhúzó szerszám), beleértve a fém húzásához vagy extrudálásához való süllyesztékeket és a sziklafúróshoz vagy talajfúráshoz való szerszámot is

E1őállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8208

Kés és vágópenge géphez vagy mechanikus készülékhez

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 8211

Kés, sima vagy fogazott pengével (beleértve a kertészkést is), a 8208 vámtarifaszám alá tartozó kés és vágópenge kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, nem nemesfémből készült késpenge és nyél felhasználható

8214

Másutt nem említett késműves áru (pl. hajnyíró gép, mészárosbárd, konyhai bárd, aprító és daraboló kés, papírvágó kés); marikűr- és pedikűrkészlet és felszerelés (körömreszelő is)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, nem nemesfémből készült nyél felhasználható

8215

Kanál, villa, merőkanál, szűrőkanál, tortalapát, halkés, vajkés, cukorfogó és hasonló konyhai vagy asztali eszköz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, nem nemesfémből készült nyél felhasználható

ex 83. Árucsoport

Különféle áruk nem nemesfémből; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 8302

Más vasalás, veret, szerelvény és hasonló cikk épülethez, és automatikus ajtócsukó

Előállítás, - melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 8302 vámtarifaszám alá más anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 8306

Kis szobor és más dísztárgy nem nemesfémből

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 8306 vámtarifaszám alá tartozó más anyagok felhasználhatók, ha értékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 84. Árucsoport

Atomreaktorok, kazánok, gépek és mechanikus berendezések; ezek alkatrészei

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 8401

Nukleáris fűtőelemek

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott*

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8402

Vízgőzt vagy más gőzt fejlesztő kazán (az alacsony nyomású gőz előállítására alkalmas, központi fűtés céljára szolgáló forróvífzkazár kivételével); túlhevítő vízkazár

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8403 és ex 8404

Központi fűtés céljára szolgáló kazán, a 8402 vtsz alá tartozó kazán kivételével és segédberendezés a központi fűtés céljára szolgáló kazárhoz

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a 8403 vagy a 8404 vámtarifaszámtól eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8406

Gőzturbina (víz- vagy más gőzüzemű)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8407

Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8408

Kompressziós gyújtású, belső égésű, dugattyús motor (dízel vagy féldízel)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8409

Kizárólag vagy elsősorban a 8407 vagy a 8408 vtsz. alá tartozó motor alkatrésze

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

.

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8411

Sugárhajtású gázturbina, légcsavaros gázturbina és más gázturbina

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott,

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valumennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8412

Más erőgép és motor

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 8413

Más forgószivattyú

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valumennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

ex 8414

Ipari ventilátor, és hasonló ventilátorok

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8415

Légkondicionáló berendezés motormeghajtású ventilátorral, hőmérséklet- és nedvességszabályozó szerkezettel, beleértve az olyan berendezést is, amelyben a nedvesség külön nem szabályozható

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8418

Hűtőgép, fagyasztógép és egyéb hűtő- vagy fagyasztókészülék, elektromos vagy más működésű is; hőszivattyú a 8415 vtsz. alá tartozó légkondicionáló berendezés kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyag értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

ex 8419

Fa-, papíripari rostanyag- és kartonipari gépek

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett; a termék gyártelepi árának legfeljebb 25%-a lehet csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8420

Kalander vagy más hengerlő gép, ezekhez való henger is, a fém- vagy üveghengermű kivételével

Előállítás, melynek során:

- a felhasznált anyagok értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellet, a termék gyártelepi árának legfeljebb 25%-a lehet csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8423

Mérleg, vizsgáló és ellenőrző mérleg is (az 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységű mérleg kivételével), súly mindenfajta mérleghez

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8425-8428

Emelő, mozgató, be- és kirakodó gépek

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 8431 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8429

Önjáró bulldózer, homlokgyalu, földgyalu, talajegyengető, földnyeső (szkréper), lapátos kotró, exkavátor, kanalas rakodógép, döngölőgép és úthenger:

- Úthenger

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 8431 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8430

Föld, ásvány vagy érc mozgatására, gyalulására, egyengetésére, nyesésére, kotrására, döngölésére, tömörítésére, kitermelésére vagy fúrására szolgáló más gép;

cölöpverő és cölöpkiemelő; hóeke és hókotró

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 8431 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 8431

Kizárólag vagy elsősorban az úthenger alkarésze

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

5439

Papíripari rostanyag készítésére, valamint papír vagy karton előállítására és kikészítésére szolgáló gép

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett a termék gyártelepi árának legfeljebb 25%-a lehet csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8441

Papíripari rostanyag, papír vagy karton feldolgozására szolgáló más gép, beleértve a bármilyen fajta papír-vagy kartonvágó gépet is

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett; a termék gyártelepi árának legfeljebb 25%-a lehet csak a termékkel azonos vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8444-8447

E vámtarifaszámok alá tartozó textilipari gépek

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 8448

A 8444 és 8445 vtsz. alá tartozó gépek segédgépei

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

5452

Varrógép, a 8440 vtsz. alá tartozó könyvkötőgép (fűzőgép) kivételével; varrógép beépítésére alkalmas bútor; állvány és speciálisan varrógéphez kialakított borító; varrógéptű:

- Varrógép (csak zártöltésű) motor nélkül legfeljebb 16 kg tömegű fejjel, vagy motorral legfeljebb 17 kg tömegű fejjel vagy motorral*

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- (a motor nélküli) fej összeállítására felhasznált valamennyi nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyag értékét,

- a felhasznált szálfeszítő, hurkoló és cikcakk szerkezet már származó

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8456-8466

A 8456-8466 vámtarifaszám alá tartozó szerszámgépek és gépek, valamint alkatrészeik és tartozékaik

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8469-8472

Irodagépek (pl. írógépek, számológépek, automatikus adatfeldolgozó gépek, másológépek, fűzőgépek)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8480

Öntödei formázószekrény; fémönléshez; öntőformafedő lap; öntőminta; öntőforma (a bugaöntő forma kivételével) fém, keményfém, üveg, ásványi anyag, gumi vagy műanyag formázásához

EIőállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

8482

Golyós vagy görgős gördülőcsapágy

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8484

Két vagy több fém, illetve más anyagból rétegelt tömítés és tömítőelem; különböző anyagokból készült tömítés és hasonló kötőelem, készletben kiszerelve, tasakban, burkolatban vagy hasonló csomagolásban; mechanikus tömítőelem

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8485

Ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos csatlakozót, szigetelőt, tekercset, érintkezőt és más elektromos alkatrészt nem tartalmazó gépalkatrész

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 85. Árucsoport

Elektromos gépek és elektromos felszerelések és ezek alkatrészei; hangfelvevő és -visszaadó, televíziós kép- és hangfelvevő és -visszaadó készülékek, és ezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8501

Elektromotor és elektromos generátor (az áramfejlesztő egység (aggregát) kivételével)

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának 10%-a lehet csak a 8503 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8502

Elektromos áramfejlesztő egység (aggregát) és forgó áramátalakító

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának 10%-a lehet csak a 8501 vagy 8503 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag együttes értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 8504

Tápegység az automatikus adatfeldolgozó gépekhez

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 8518

Mikrofon és tartószerkezete; hangszóró, dobozba szerelve is; hangfrekvenciás elektromos erősítő; elektromos hangerősítő egység

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termékgyártelepi árának 25%-át

8519

Lemezjátszó erősítő nélkül is, kazettalejátszó és más hangvisszaadó készülék, hangfelvevő szerkezet nélkül

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8520

Magnetofon és más hangfelvevő készülék, lejátszó szerkezettel vagy anélkül is

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8521

Videofelvevő és -lejátszókészülék, videotunerrel egybeépítve is

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8522

Kizárólag vagy elsősorban a 8519-8521 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrésze és tartozéka

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8523

Hang vagy más jel felvételére alkalmas vagy ilyen célra előkészített, de felvételt nem tartalmazó anyag, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8524

Lemez, szalag és más anyag, amelyen hangot vagy más jelet rögzítettek, beleértve a lemez készítésére szolgáló matricát és mesterlemezt is, a 37. Árucsoportba tartozó termékek kivételével:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Lemez készítésére szolgáló matrica és mesterlemez

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának 10%-a lehet csak a 8523 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8525

Rádiótelefon-, rádiótávíró-, rádió- és televízió-műsor adókészülék, vevőkészülékkel vagy anélkül, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel egybeépítve is; televíziós kamera (felvevő), állóképes videokamera és más videokamera felvevők

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag érfeke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8526

Radarkészülék, rádiónavigációs segédkészülék és rádiós távirányitó készülék

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8527

Rádiótelefon-, rádiótávíró- és rádióműsor-vevőkészülék, hangfelvevő vagy -lejátszó készülékkel vagy órával közös házban is

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8528

Televíziós adás vételére alkalmas készülék, rádióműsor vevőkészüléket, hang- vagy képfelvevő vagy -lejátszó készüléket magába foglaló is; videomonitor és video vetítőkészülék

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8529

Kizárólag vagy elsősorban a 8525-8528 vtsz. alá tartozó készülékek alkatrészei:

- Kizárólag vagy elsősorban videofelvevő vagy-lejászó készülékhez

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- Más

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8535 és

8536

Elektromos áramkör összekapcsolására, védelmére vagy elektromos áramkörbe vagy azon belüli összekapcsolásra szolgáló elektromos készülék

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 8538 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8537

Kapcsolótábla, -panel, -tartó (konzol), asztal, doboz és egyéb foglalat, amely a 8535 vagy a 8536 vtsz alá tartozó készülékből legalább kettőt foglal magában, és elektromos vezérlésre vagy az elektromosság elosztására szolgál, beleértve azt is, amely a 90. Árucsoportba tartozó szerkezetet vagy készüléket tartalmaz, és numerikus vezérlésű, a 8517 vtsz. alá tartozó kapcsolókészülékek kivételével

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 8538 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 8541

Dióda, tranzisztor és hasonló félvezető eszköz; a csipekre még nem vágott egyben levő félvezető szelet kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának25 %-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

8542

Elektronikus integrált áramkör és

mikroszerkezet

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának 10%-a lehet csak a 8541 vagy 8542 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag együttes értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

8544

Szigetelt elektromos huzal (zománcozott vagy anódosan oxidált is), kábel (a koaxiális kábel is) és egyéb szigetelt elektromos vezeték csatlakozóval vagy anélkül; önállóan beburkolt optikai szálakból álló kábel, elektromos vezetékkel összeállítva vagy csatlakozóval felszerelve is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8545

Szénelektróda, szénkefe, ívlámpaszén, galvánelemhez való szén és más elektromos célra szolgáló, szénből, grafitból készült cikk, fémmel vagy anélkül

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8546

Bármilyen anyagból készült elektromos szigetelő

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8547

Szigetelő szerelvény elektromos géghez, készülékhez és berendezéshez, kizárólag szigetelőanyagból, eltekintve bármilyen apróbb fémrésztől (pl. belsőmenetes foglalat), amelyet az öntésnél csak a szerelhetőség érdekében helyeztek az anyagba, a 8546 vtsz. alá tartozó szigetelő kivétélével; szigetelőanyaggal bélelt, nem nemesfémből készült elektromos szigetelőcső és ezek csatlakozó darabjai

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8548

Használt primer cella, primer elem és elektromos akkumulátor, ezek hulladéka; kimerült primer cella, kimerült primer elem és kimerült elektromos akkumulátor; gépnek és készüléknek ebben az árucsoportban másutt nem említett elektromos alkatrésze

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 86. Árucsoport

Vasúti mozdonyok és villamos motorkocsik, más, sínhez kötött járművek és alkatrészeik; vasúti és villamosvágány-tartozékok, felszerelések és alkatrészeik; mindenféle mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) közlekedési jelzőberendezés; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8608

Vasúti és villamosvasúti vágánytartozék és felszerelés; mechanikus (beleértve az elektromechanikusat is) ellenőrző, jelző- és biztonsági berendezés, vasút, villamosvasút, közút, belvízi út, parkolóhely, kikötő vagy repülőtér számára; mindezek alkatrésze

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem- haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 87. Árucsoport

Járművek és ezek alkatrészei, a vasúti vagy villamosvasúti sínhez kötött járművek kivételével; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8709

Önjáró üzemi targonca, rakodó- vagy emelőszerkezettel nem felszerelve, gyárban, áruházban, kikötő területén vagy repülőtéren áru rövid távolságra történő szállítására; vasúti pályaudvar peronján használt vontató; az ide tartozó jármű alkatrésze

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8710

Harckocsi és más páncélozott harci jármű motorral, fegyverzettel vagy anélkül, valamint az ilyen jármű alkatrésze

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8711

Motorkerékpár (beleértve a segédmotor-kerékpárt is), kerékpár kisegítő motorral felszerelve, oldalkocsival is; oldalkocsi:

- Szikragyújtású dugattyús, belső égésű motorral, melynek hengerűrtartalma:

- - Legfeljebb 50 cm3

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 20%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- - Meghaladja az 50 cm3-t

Előállítás:

- melynek során valamennyi fehasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

- Más

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 8712

Kerékpár golyóscsapágy nélkül

Előállítás a 8714 vámtarifaszám alá nem osztályozott anyagokból

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8715

Gyermekkocsi és alkatrésze

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

8716

Pótkocsi (utánfutó) és félpótkocsi; más jármű géperejű hajtás nélkül; mindezek alkatrésze

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 88. Árucsoport

Légijárművek, űrhajók és ezek részei; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 8804

Forgó (rotáló) ejtőernyő

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 8804 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

8805

Légijárműindító szerkezet; fedélzeti leszállásfékező készülék és hasonló fékezőszerkezet; repülőkiképző földi berendezés; mindezek alkatrésze

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

89. Árucsoport

Hajó, csónak és más úszószerkezet

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, a 8906 vámtarifaszám alá tartozó törzseket nem lehet felhasználni

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 90. Árucsoport

Optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai; kivéve:

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9001

Optikai szál és optikai szálból álló nyaláb; optikai szálból készült kábel a 8544 vtsz alá tartozó kivételével; polarizáló anyagból készült lap és lemez; bármilyen anyagból készült lencse (kontaktlencse is), prizma, tükör és más optikai elem nem szerelve, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9002

Lencse, prizma, tükör és más opokai elem bármilyen anyagból, szerelve, amely a műszer vagy készülék alkatrésze vagy szerelvénye, az optikailag nem megmunkált üvegből készült elem kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9004

Szemüveg, látásjavító, védő- és más szemüveg

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 9005

Távcső, látcső (két és egy szem-

lencsés) és más teleszkóp és ezek foglalata; a fénytörőközeggel működő csillagászati távcsövek és ezek foglalata kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 9006

Fényképezőgép (a mozgó-fényképészeti kamera kivételével); fényképészeti villanófény-készülék és villanókörte, az elektromos gyújtású villanókörte kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

9007

Mozgókép-felvevő (kamera) és vetítő, hangfelvevő és hangvisszaadó készülékkel vagy anélkül

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9011

Összetett optikai mikroszkóp, mikro-fényképészeti, mikro-mozgófényképészeti mikroszkóp vagy mikroképvetítő is

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

ex 9014

Más navigációs eszköz és készülék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9015

Földmérő (a fotogrammetriai földmérő is), hidrográfiai; oceanográfiai, hidrológiai, meteorológiai vagy geofizikai műszer és készülék, az iránytű kivételével; távolságmérő

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9016

Mérleg 50 mg vagy ennél nagyobb érzékenységgel, súllyal együtt is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9017

Rajzoló, jelölő vagy matematikai számolóműszer és eszköz (pl. rajzológép, pantográf, szögmérő, rajzolókészlet, logarléc, Jogartárcsa); ebbe az árucsoportba más vtsz alá nem osztályozható kézi hosszúságmérő eszköz (pl. mérőrúd és -szalag, mikrométer, körző)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9018

Orvosi, sebészeti, fogászati, állatorvosi műszer és készülék, szcintigraf készülék is, más elektromos gyógyászati és látásvizsgáló készülék:

- Fogorvosi szék felszereléssel

Előállítás bármely vámtarifaszám alá tartozó anyagból, a 9018 vámtarifaszám alá tartozó egyéb anyagot is beleértve

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Más

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

9019

Mechanikus gyógyászati készülék; masszírozó készülék; pszihológiai képességvizsgáló készülék; ózonoxigén és aerosol terápiai készülék, mesterséges lélegeztető vagy más gyógyászati légzőkészülék

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

9020

Más légzőkészülék és gázálarc a mechanikus részekkel és cserélhető szűrőkkel nem rendelkező védő álarc kivételével

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át

9024

Keménység-, szakító- és nyomásszilárdság-, rugalmasság vizsgáló gép és készülék, vagy más mechanikai anyagvizsgáló gép (pl. fém, fa, textil, papír, műanyag vizsgálatához)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9025

Fajsúlymérő és hasonló folyadékban úszó mérőműszer; hőmérő, pirométer, barométer, higrométer, pszichrométer (regisztrálóval is) és mindezek egymással kombinálva is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9026

Folyadék vagy gáz áramlásának, szintjének, nyomásának vagy más változó jellemzőinek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz, műszer és készülék (pl. áramlásmérő, szintjelző, manométer, hőmennyiség mérő), a 9014, 9015, 9028 vagy 9032 vtsz alá tartozó műszer és készülék kivételével

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9027

Fizikai vagy vegyi analízisre szolgáló készülék és műszer (pl. polariméter, refraktométer, spektrométer, füst- vagy gázanalizátor); viszkozitást, porozitást, nyúlást, felületi feszültséget vagy hasonló jellemzőket mérő és ellenőrző eszköz és készülék; hő-, hang- és fénymennyiségek mérésére és ellenőrzésére szolgáló eszköz és készülék (a megvilágítási időmérő is); mikrotom (metszetkészítő)

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9028

Gáz-, folyadék- és áramfogyasztásnak vagy -előállításnak mérésére szolgáló készülék, ezek hitelesítésére szolgáló mérőeszköz is:

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

- Alkatrész és tartozék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a felhasznált nem származó anyagok értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9029

Fordulatszám számláló, termékszámláló, taxióra, kilométer számláló, lépés számláló és hasonló készülék; sebességmérő és tachométer, a 9014 vagy a 9015 vtsz. alá tartozó készülék kivételével; stroboszkóp

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9030

Oszcilloszkóp, spektrum analizátor és elektromos mennyiségek mérésére vagy ellenőrzésére szolgáló más műszer és készülék a 9028 vtsz. alá tartozó mérőműszerek kivételével; alfa-, béta-, gamma-, röntgen-, kozmikus vagy más ionizáló sugárzás kimutatására vagy mérésére szolgáló műszer és készülék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9031

Ebben az árucsoportban másutt nem említett, más vtsz. alá nem osztályozható mérő- vagy ellenőrző műszer, készülék és gép; profilvetítő

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9032

Automata szabályozó vagy ellenőrző műszer és készülék

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9033

A 90. Árucsoportba tartozó gép, készülék, műszer vagy berendezés ebben az árucsoportban másutt nem említett alkatrésze és tartozéka

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

ex 91. Árucsoport

Órák és ezek alkatrésze; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9105

Más órák

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

9109

Óraszerkezet, teljes (komplett) és összeszerelt

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- valamennyi felhasznált nem származó anyag értéke nem haladja meg a felhasznált származó anyagok értékét

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9110

Komplett "kisóra szerkezet" vagy óraszerkezet nem összeszerelve vagy részben összeszerelve (szerkezetkészlet); nem teljes "kisóra szerkezet" vagy óraszerkezet összeszerelve; nyers "kisóra szerkezet" vagy óraszerkezet

Előállítás:

- melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át;

- a fenti korlátozás mellett, a termék gyártelepi árának legfeljebb 10%-a lehet csak a 9114 vámtarifaszám alá osztályozott felhasznált anyag értéke

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag érféke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9111

Tok "kisóra szerkezet"-hez és ennek részei

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9112

Tok órához és hasonló tok ebbe az árucsoportba tartozó más áruhoz és ezek részei

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 30%-át

9113

Szíj, szalag és karkötő karórához és ezek alkatrésze:

- Nem nemesfémből, nemesfémmel plattírozva is

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

- Más

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

92. Árucsoport

Zenei eszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

93. Árucsoport

Fegyver és lőszer; ezek alkatrésze és tartozéka

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 94. Árucsoport

Bútor; ágyfelszerelés, matrac, ágybetét, párna és más párnázott lakberendezési cikk; másutt nem említett lámpa és világítófelszerelés; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, névtáblák és hasonlók; előregyártott épület; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

Vámtarifaszám

Árumegnevezés

A származó termék helyzet megszerzése érdekében a nem származó anyagokon végzett megmunkálás vagy feldolgozás

(1)

(2)

(3)

vagy

(4)

ex 9401 és

ex 9403

Nem nemesfémből készült, legfeljebb 300 g/m2 tömegű nem párnázolt pamut huzatot tartalmazó bútor

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtaritaszám alá osztályozott,

vagy

Előállítás a 9401 vagy 9403 vámtarifaszám alá tartozó, felhasználásra kész pamut huzatból, ha:

- az értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 25%-át;

- valamennyi felhasznált anyag már származó és nem a 9401 vagy 9403 vámltarifaszám alá osztályozott

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag érléke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 40%-át

9405

Lámpa és világítófelszerelés, beleértve a keresőlámpát és a spotlámpát is, és mindezek másutt nem említett alkatrésze; megvilágított jelzések, reklámfeliratok, cégláblák és hasonlók, állandó jellegű fényforrásal szerelve, valamint mindezek másutt nem említett alkatrésze

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

9406

EIőre gyártott épület

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 95. Árucsoport

Játékok, játékszerek és sporteszközök; mindezek alkatrésze és tartozéka

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

9503

Más játék; kicsinyített méretű ("méretarányos") modell és szórakozásra szánt hasonló modell, működő is; mindenféle összerakós fejtörő játék (puzzle)

Előállítás, melynek során:

- valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott;

- valamennyi felhasznált anyag értéke nem haladja meg a termék gyártelepi árának 50%-át

ex 9506

Golfütő és alkatrészei

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott. Azonban, golfütő fejek készítéséhez durván megmunkált blokkok felhasználhatók

ex 96. Árucsoport

Különböző záruk; kivéve:

Előállítás, melynek során valamennyi felhasznált anyag a terméktől eltérő vámtarifaszám alá osztályozott

ex 9601 és

ex 9602

Állati, növényi vagy ásványi eredetű, faragásra alkalmas anyagól készült cikkek

Előállítás az ugyanazon vámtarifaszám alá tartozó "megmunkált" faragási anyagokból

III. Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány és az EUR.1 szállítási bizonyítvány iránti kérelem
NYOMTATÁSI UTASÍTÁSOK
1. Minden egyes bizonyítvány mérete 210 x 297 mm; hosszirányban legfeljebb -5 mm vagy +8 mm tűrés megengedett. A felhasznált papír fehér írópapír, amely nem tartalmazhat mechanikus pépet, és tömege legalább 25 g/m2. Nyomtatott zöld guilloche-mintázatú háttere legyen, amely szemmel láthatóvá tesz bármilyen mechanikus vagy vegyi eszközű hamisítást.
2. A Felek illetékes hatóságai fenntarthatják maguknak a jogot, hogy a bizonyítványokat maguk nyomtassák, vagy az általuk elfogadott nyomdákban állíttassák elő. Ez utóbbi esetben a bizonyítványokon fel kell tüntetni az ilyen engedélyt. Minden egyes bizonyítványon szerepelnie kell a nyomda nevének és címének, vagy az azonosítására szolgáló jelnek. Sorszámot is tartalmaznia kell, akár nyomtatva, akár nem, melynek alapján azt azonosítani lehet.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY

1. Exportőr (név, teljes cím, ország)

EUR. 1 No. A 000 000

Kitöltése e1őtt lásd a túloldali megjegyzéseket!

2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét)

..............................................................................

és

..............................................................................

közötti kedvezményes.kereskedelemben használt bizonyítvány

3. Címzett, (név, teljes cím, ország) (Választható)

4. Származási ország, országcsoport vagy terület

5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület

6. Szállítási adatok (Választható)

7. Megjegyzések

8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája*; Árumegnevezés

9. Bruttó súly (kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.)

10. Számlák (Választható)

11. VÁMHIVATAL IGAZOLÁSA

A nyilatkozat igazolása

Import okmány**

................................................. Számú árunyilatkozat

Vámhivatal....................................................... P. H.

Kibocsátó ország vagy terület.....................................

.................................................................................

Kelt ..........................................................................

..............................

(aláírás)

12. AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA

Alulírott kijelentem, hogy a fent megnevezett áruk megfelelnek a jelen bizonyítvány kiadásához megkövetelt feltételeknek.

Kelet és helye..................................................

..............................

(aláírás)

* Ha az áruk nincsenek csomagolva, jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: "Ömesztve".
** Csak akkor kell kitölteni, ha az exportáló ország vagy terület előírásai ezt megkövetelik.

13. ELLENŐRZÉS KÉRÉSE

14. ELLENŐRZÉS EREDMÉNYE

Az ellenőrzés szerint a bizonyítványt (*)

___ a feltüntetett vámhivatal adta ki, és az abban

szereplőadatok pontosak

___ nem felel meg a hitelességi és pontossági

követelményeknek (lásd a csatolt megjegyzéseket)

....................................................

(hely és kelet)

P. H.

.......................................

(aláírás)

* Írjon X -et a megfelelő négyzetbe.

Kérjük ellenőrizzék a jelen bizonyítvány hitelességét és pontosságát.

....................................................

(hely és kelet)

P. H.

.......................................

(aláírás)

Megjegyzések
1. A bizonyítványokon nem lehet törlést alkalmazni, vagy szavakat felülírni. A javításokat a helytelen bejegyzések áthúzásával és a szükséges helyes adatok beírásával kell elvégezni. A javításokat a bizonyítványt kiállító személy lássa el kézjegyével, és ezt a kibocsátó ország vagy terület vámhatóságainak igazolnia kell.
2. A bizonyítványon szereplő árumegnevezések között nem maradhat üres hely, és minden árumegnevezést sorszám előzzön meg. A legutolsó bejegyzést követően szorosan egy vízszintes vonalat kell húzni. A fel nem használt mezőt egy átlós vonallal húzza át oly módon, hogy az lehetetlenné tegyen bármilyen további bejegyzést.
3. Az árukat a kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kell feltüntetni az azonosításukhoz szükséges elegendő részletességgel.
SZÁLLÍTÁSI BIZONYÍTVÁNY IRÁNTI KÉRELEM

l. Exportőr (név, teljes cím, ország)

EUR. 1 No. A 000 000

Kitöltése előtt lásd a túloldali megjegyzéseket!

2. (Írja be a megfelelő ország vagy országcsoportok vagy területek nevét)

..............................................................................

és

..............................................................................

közötti kedvezményes kereskedelemben.használt bizonyítvány

3. Címzett (név, teljes cím, ország) (Választható)

4. Származási ország, országcsoport vagy terület

5. Rendeltetési ország, országcsoport vagy terület

6. Szállítási adatok (Választható)

7. Megjegyzések

8. Sorszám; Jelek és Számok; A csomagok száma és fajtája*; Árumegnevezés

9. Bruttó súly

(kg) vagy más mennyiség (liter, m3 stb.)

10. Számlák (Választható)

* Ha az áruk nincsenek csomagolva, jelezze a cikkek számát, vagy tüntesse fel: "Ömesztve".
AZ EXPORTŐR NYILATKOZATA
Alulírott, a hátoldalon felsorolt áruk exportőre,
KIJELENTEM, hogy a hátoldalon feltüntetett áruk megfelelnek a mellékelt bizonyítvány kiadási követelményeinek;
MEGHATÁROZOM az alábbiakban azon körülményeket, melyek alapján az áruk a fenti feltételeknek megfelelnek;
...........................................................................
...........................................................................
BEMUTATOM az alábbi igazoló okmányokat*
...........................................................................
...........................................................................
VÁLLALOM, hogy az eljárásra jogosult hatóságok kérése alapján rendelkezésre bocsátom azon okmányokat, amelyeket a jelen bizonyítvány kiállításához megkövetelnek, és vállalom, hogy szükség esetén az említett, eljárásra jogosult hatóság betekinthet belső nyilvántartásaimba, és ellenőrizheti a fenti áruk előállítási műveleteit.
KÉREM az árukra vonatkozó mellékelt bizonyítvány kiadását.
Kelet...........................................................
...........................
aláírás
* Például: importokmányok, szállítási bizonyítványok, számlák, a gyártó nyilatkozatai stb., amelyek a gyártás során felhasznált termékekre vagy a változatlan állapotban újra kiszállított árukra vonatkoznak.
IV. Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz
Számlanyilatkozat
A számlanyilatkozatokat - melyek szövege az alábbiakban szerepel - a lábjegyzetekkel összhangban kell kitölteni. Azonban a lábjegyzeteket nem kell megismételni.
Angol változat
THE EXPORTER OF THE PRODUCTS COVERED BY THIS DOCUMENT (CUSTOMS AUTHORIZATION NO.....*) DECLARES THAT, EXCEPT WHERE OTHERWISE CLEARLY INDICATED, THESE PRODUCTS ARE OF.... ** PREFERENTIAL ORIGIN.
Lett változat
EKSPORTETAJS PRODUKTIEM, KURI IETVERTI SAJA DOKUMENTA (MUITAS PILNVARA NR...*) DEKLARE, KA IZNEMOT TUR, KUR IR CITADI SKAIDRI NOTEIKTS, SIEM PRODUKTIEM IR PRIEKSROCIBU IZCELSME NO..........**.
Magyar változat
A JELEN OKMÁNYBAN SZEREPLŐ ÁRUK EXPORTŐRE (VÁMFELHATALMAZÁSI SZÁM...*) KIJELENTEM, HOGY ELTÉRŐ JELZÉS HIÁNYÁBAN AZ ÁRUK KEDVEZMÉNYES...** SZÁRMAZÁSÚAK.
................***
(Hely és kelet)
..................****
(Az exportőr aláírása; az okmányt aláíró személy nevét olvasható írással is jelölni kell)
* A számlanyilatkozatnak a jelen Jegyzőkönyv 22. Cikke szerint elfogadott exportőr által történő kiállításakor az elfogadott exportőr vámfelhatalmazási számát itt kell feltüntetni. Ha a számlanyilatkozatot nem elfogadott exportőr állítja ki, akkor a zárójelbe tett szó figyelmen kívül hagyható, vagy ez a hely üresen marad.
** A termékek származását jelölni kell.
*** Ez a hivatkozás kihagyható, ha magán az okmányon szerepel az információ.
**** Lásd a Jegyzőkönyv 21. Cikk (5) bekezdését. Abban az esetben, ha az exportőr nem kötelezett aláírásra, az aláírás alóli kivétel az aláíróra is vonatkozik."
3. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a Megállapodás továbbfejlesztése érdekében a Lett Köztársaság Kormányával kötendő nemzetközi szerződések útján a Megállapodás egyes kereskedelmi kedvezményeket érintő részeit, úgymint a vámtételeket, a nem vámjellegű korlátozásokat, a származási szabályokat, valamint a Megállapodás által érintett termékkört módosítsa, illetőleg kiegészítse, továbbá gondoskodjék a Megállapodás és az azt módosító, kiegészítő szerződések végrehajtásáról.
4. § E törvény a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit 2000. január 1. napjától kell alkalmazni.
Göncz Árpád s. k.,
a Köztársaság elnöke
Dr. Áder János s. k.,
az Országgyűlés elnöke
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.