adozona.hu
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló T/163. számú törvényjavaslat indokolása
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény módosításáról szóló T/163. számú törvényjavaslat indokolása
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
- Jogszabály indoklása: 1998. évi LXII. törvény
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) alapvető funkciója, hogy mind szélesebb körben, egységes szemlélettel határozza meg az adók és az államháztartás más bevételi jogcímeinek beszedéséhez is szükséges szabályokat, rendezze az adóhatóságok és a fizetésre kötelezettek közötti kapcsolatot, biztosítsa azokat az adótechnikai előírásokat, melyek alapján az adóhatóságok egyre korszerűbb infrastruktúrát építhetnek ki az adórendszer működtetéséhez.
A szabályozás akk...
A szabályozás akkor felel meg a vele szemben támasztott követelményeknek, ha egyidejűleg képes elősegíteni a törvényes adóztatás eredményességét, és az eljárások áttekinthetőségével az adminisztratív kötelezettségek szükséges minimumra szorításával nem teszi az elkerülhetetlennél terhesebbé a kötelezettségeit önként teljesítő adózók számára a közteherviselésben való részvételt.
Figyelemmel arra, hogy a kormányprogram jelentősebb változásokat az adórendszerben csak a 2000. évtől hatályba lépő adóreformmal tervez, az előterjesztés csak olyan módosításokra tesz javaslatot, amelyek beilleszthetők a középtávú elképzelésekbe, azaz összhangban állnak az adóbeszedés hatékonyságának növelése, illetőleg az adminisztrációs terhek és a szabályozás egyszerűsítésében megjelölt politikai célokkal.
A Javaslatban megfogalmazott szabályok a következő célok szerint csoportosíthatók.
- A társadalombiztosítási járulékok hatékonyabb és olcsóbb, a fizetésre kötelezettek számára pedig kevésbé terhes beszedése érdekében elkerülhetetlen az átfogó járulékigazgatási reform. Az előzetes szakértői vizsgálatok azt valószínűsítik, hogy ez az állami adóhatóság már kiépített és viszonylag jól működő rendszerén belül gyorsabban hajtható végre, mintha a fejlesztéseket egy külön rendszer felállításával oldanánk meg. Az integráció, valamint a járulékreform előkészítése hosszabb időt feltételez, az integrált rendszer működése 2000. január 1-jénél előbb nem képzelhető el. A két apparátus együttműködését, fokozatos összeolvasztását az előkészítés során jelentősen megkönnyítheti, ha a formai különállás már 1999. január 1-jétől megszűnik. A járulékbeszedés feladatainak az állami adóhatósághoz telepítése az Art.-n kívül más törvények és alacsonyabb szintű jogszabályok módosítását is igényli.
- Az adóztatás eredményességét és az igazgatási apparátus hatékonyságát a törvényi szabályozás az adóhatóság jogainak és kötelezettségeinek meghatározásával jelentősen befolyásolhatja, de az adókikerülő magatartások visszaszorítása, az adómorál javítása csak jelentős és folyamatos anyagi fejlesztések árán valósítható meg, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a korrekt és gyakori ellenőrzést, az adózók gazdasági viszonyairól beszerzett és célszerűen felhasznált információt pusztán a jogszabályok nem pótolhatják. A Javaslat szabályai a törvény alapelveinek kiegészítésével, az adóhatóság ellenőrzési eszköztárának és információs rendszerének hatékonyabbá tételével, az adóbecslés feltételeinek kiegészítésével kívánja javítani az adóhatóság működési feltételeit.
- Az adminisztrációs terhek csökkentéséhez a törvénymódosítás a bevallási kötelezettségek ritkításával, az adók és a költségvetési támogatások bevallásának egységesítésével és a túlhaladott, az adóztatás során érdemben nem hasznosított információs csatornák, adatszolgáltatási kötelezettségek megszüntetésével járulhat hozzá. Az adóhatóság pedig a technikai feltételek folyamatos alakításával egyre szélesebb körben terjesztheti el azokat a korszerű információs eszközöket, amelyek használatára a hatályos rendelkezések is lehetőséget adnak.
- A Javaslat a fentieken túl néhány olyan kisebb jelentőségű korrekciót is tartalmaz, amely a gyakorlatban felmerült jogalkalmazási nehézséget old meg, illetőleg pontosítja a törvény rendelkezéseit annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek a jogrendszer más ágaiban bekövetkezett változásokkal.
Az Európai Unióhoz történő csatlakozás jogharmonizációs programja 1998-ra felkészülési feladatokat ír elő az adóigazgatás számára. A feladatok előkészületi jellegüknél fogva jelenleg még nem igénylik az adózás rendjéről szóló törvény közösségi normákhoz történő igazítását.
A jogszabályok a tényleges forgalmi értékviszonyoktól eltérő árak alkalmazásával adóelőnyökre törekvő vállalkozások helyzetét igyekeznek megnehezíteni azáltal, hogy különböző eszközökkel korlátozzák az ilyen törekvéseket. Ilyen eszközöket már hazai törvényhozásunk is alkalmaz évek óta. Különösen a nem független felek esetében tartalmaznak egyes adótörvények az ún. belső elszámoló árak (transzferárak) alkalmazása esetén speciális rendelkezéseket. A Javaslat az egyes adótörvények jogalkotási tapasztalatainak általánosítására törekszik azért, hogy ne csak egyes adók tekintetében tartalmazzon a transzferárak visszaszorítására rendelkezéseket az adótörvény.
Természetesen különböző szerződésekkel nem kizárólag kapcsolt vállalkozások élhetnek adófizetési kötelezettségük minimalizálása érdekében, ugyanakkor a jogbiztonság követelményére tekintettel általános érvénnyel nem kívánatos a szerződési szabadság korlátozása, azaz független vállalkozások szerződései esetében sem az adóhatóságok, sem más szervezetek nem kaphatnak általános felhatalmazást arra, hogy a piaci ártól eltérő szerződési feltételek esetén beavatkozhassanak.
Ugyancsak kibővül a hazai adózási alapelvek katalógusa azáltal, hogy általános érvénnyel mondja ki a Javaslat, hogy az illegális, továbbá - a Polgári Törvénykönyvben alkalmazott formulát átvéve - a jó erkölcsöt sértő cselekmények révén elért anyagi előny is adóztatható. Természetesen ezek az ügyletek rendszerint semmisek, ugyanakkor nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az ilyen ügyletek gazdasági eredménye ennek ellenére kimutatható. Érvénytelenség esetére az Art. 1. § (7) bekezdése jelenleg is tartalmaz szabályt, ugyanakkor más országok törvényhozási tapasztalatait is figyelembe véve célszerű az egyéb esetekre is rögzíteni az adófizetés kötelezettségét. Az adózás rendjének alapelvei az adózás általános zsinórmércéjét képezik, amelyhez képest egyes adótörvények tartalmazhatnak speciális szabályokat. A személyi jövedelemadó a javasolt új alapelvhez képest eltérő, speciális szabályt tartalmaz, amely "erősebb" az általános szabályoknál. E rendelkezés szerint a jövedelem kiszámításánál nem kell figyelembe venni a jogerős bírói ítélettel megállapított bűncselekmény révén szerzett vagyoni értéket, ha azt ténylegesen elvonták.
Más országok kodifikációs gyakorlatát követve elvi éllel mondja ki ezért a Javaslat a rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettségét az adójogviszonyokban is. A rendeltetésszerű joggyakorlás kötelezettségének gyökerei a polgári jogban találhatók, de ennek az elvnek a kiterjesztése az adójogra összhangban áll általános jogelveinkkel. Ez a kötelezettség közel áll az Art-ben eddig is szabályozott jóhiszemű joggyakorláshoz is [Art. 1. § (5) bek.] Ugyanakkor ez a kötelezettség a deklaráción túl regulatív jellegű is. A Javaslat az adójogban is intézményesíti a nem rendeltetésszerű joggyakorlás tilalmát, de ahhoz a polgári jogi érvénytelenségtől eltérő jogkövetkezményt fűz.
Ez a rendelkezés nem tiltja meg általánosságban a legális eszközökre szorítkozó adókikerülést. Annak speciális esetét tekinti ellentétesnek a jog társadalmi rendeltetésével. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak azt az esetet minősíti a Javaslat, amikor a szerződés vagy más jogügylet létrehozásának célja nem a piacon elérhető gazdasági előny, hanem kizárólag vagy döntően a kölcsönös vagy egyoldalú adómegtakarítás, közvetve az államháztartás valamely alrendszerének okozott kár. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ebben az esetben nem az adójogi norma céljára hivatkozik az adóhatóság, hanem az adózó vagy adózók valódi célja alapján kap lehetőséget a beavatkozásra.
Az ilyen szerződések nem feltétlenül színlelt vagy leplezett ügyletek, hiszen valódi szerződési akarat is állhat ezek mögött, azonban az ügylet valódi célja az adómegkerülés. Természetesen nincsen helye a beavatkozásnak, ha a jogügylethez kapcsolódó adóelőny a jogügyletnek csak egyik célja, s amellett más gazdasági indokok is szerepet kapnak. Így például a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye nem sérül, ha az adózó olyan tevékenységet végez, amelyhez az adótörvény adómentességet vagy adókedvezményt nyújt.
Az adókikerülési célú adóelőny igénybevétele esetén a jogosulatlan előny figyelmen kívül hagyásával kell az adót megállapítani, szükség esetén a becslés szabályainak alkalmazásával. Ez azt jelenti, hogy az adóhatóság ilyen esetekre sem kap általános felhatalmazást az adóbecslés valamelyik formájának alkalmazására. Az adóhatóság működése, az adóztatás a valódi bevételi-jövedelmi viszonyoknak megfelelő adóalap és adó megállapítására irányul. Amennyiben a körülményekből a tényleges adófizetési kötelezettség pontosan megállapítható, akkor nincsen szükség a becslés módszereinek alkalmazására (pl. adókedvezmény jogosulatlan igénybevétele). Gyakoriak azonban azok az esetek, amelyekben a nyilvántartások alkalmatlanok a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén fizetendő adó alapjának, s így az adónak a megállapítására. A Javaslat ezekre az esetekre a becslés hatályos szabályainak alkalmazását rendeli.
A jogalkotási gyakorlathoz igazodóan, az egyértelmű szabályozás érdekében ki kell terjeszteni a törvény hatályát mindazon költségvetési támogatásokra, amelyek törvényi felhatalmazás alapján, de alacsonyabb szintű jogforrásban jelennek meg. A hatályos szabályok alapján ugyanis vitatható a nem törvényben megállapított költségvetési támogatások eljárási szabályainak alkalmazhatósága. A Javaslat a valós helyzetnek megfelelően a kormányrendeletben és miniszteri rendeletben megállapított költségvetési támogatást is bevonja az Art. tárgyi hatálya alá.
Egyes európai közösségi normák is felhatalmazzák az országokat adókikerülést korlátozó szabályok megalkotására [pl. a Tanács 77/388 (EGK) irányelve, az ún. hatodik irányelv].
A készpénzforgalom jellegénél fogva azért veszélyezteti az adózási érdekeket, mert a különböző szerződések és elszámolások mögött meghúzódó valós teljesítmények és tényleges teljesítések nem követhetők nyomon és nem ellenőrizhetők. Az Art. a Javaslat szerint bejelentési kötelezettséget ír elő arra az esetre, ha a vevő vagy a szolgáltatás igénybevevője a tervezetben meghatározott értékhatárt túllépve teljesít készpénzzel. A viszonylag ritkán előforduló, a készpénzfizetéshez képest szokatlanul nagy összegű ügyletek kapcsán előírt bejelentés teljesítése folyamatos, de az adatszolgáltatási kötelezettségnél enyhébb terhet ró az érintettekre. A vállalkozói tevékenységet nem folytató magánszemélyek ügyleteit természetesen ez a bejelentési kötelezettség nem érinti.
Ez az előírás jellegénél fogva bizonyos mértékig növeli az adminisztrációs terheket, de a készpénzzel történő teljesítés bejelentése abba a helyzetbe hozza az adóhatóságot, hogy ellenőrizni tudja az ügylet valós tartalmát és tényleges megtörténtét.
Az 1996. évi XX. törvény alapján 1997. január 1-jétől kötelezően alkalmazott adóazonosító jel hiányához az Art. módosítás az eddigieknél szigorúbb jogkövetkezményeket rendel. A kifizetőnek, munkáltatónak, illetőleg az adókedvezmény (adómentesség), költségvetési támogatás igénybevételére jogosító igazolás kiállítójának megtiltja a kifizetés vagy az igazolás kiállítását, mindaddig, ameddig a magánszemély az adóazonosító jelét nem adja meg vagy nem igazolja. Ez a szabályozás összhangban van az Art.-nek az 1998. június 16-án hatályba lépett azon rendelkezésével, amely adószám hiányában megtiltja az üzletszerű gazdasági tevékenység folytatását. A törvény 12. §-a a magánszemélyt jövedelemszerzését megelőzően kötelezi természetes azonosító adatainak bejelentésére, mely alapján az adóhatóság adóazonosító jelet állapít meg részére, és a továbbiakban e jel segítségével tartja nyilván a magánszemélyt, akinek ezt követően nem jelenthet aránytalan nehézséget, hogy az adóazonosító jelet mindazokban az esetekben megadja, melyeket a törvény előír.
A Javaslat megszünteti az új információkat már nem tartalmazó un. éves összesítő bevallás intézményét. A forgalmi adó bevallási rendszere 1999. január 1-től oly módon egyszerűsödik, hogy az anyagi jogi szabályozás a legkisebb forgalmú adózói kör részére bevezeti az éves adóbevallási kötelezettséget. E szabályozással összefüggésben értelmét veszti az a jelenleg hatályos előírás, miszerint az általános forgalmi adóról nem kell éves adóbevallást benyújtani. Az éves adóbevallási kötelezettség az éves adómegállapítási kötelezettséggel összefüggésben merül fel, azaz az évközi forgalmi adó bevallásra kötelezettek - mivel az éves összesítő bevallás intézménye megszűnt - továbbra sem adnak éves bevallást. Az éves összesítő bevallás megszűntével a meghatározott adózói körben a társasági adóbevallást pótló nyilatkozat határidejét konkrét időponthoz - az adóévet követő év február 15. - kell kötni.
A Javaslat taxatíve felsorolja, hogy az adó, költségvetési támogatás bevallásának rendjére a törvény mely előírásait kell alkalmazni.
Azonos esedékességű adófizetési kötelezettség és támogatásjogosultság esetében lehetővé válik a támogatás adófizetési kötelezettségbe történő közvetlen beszámítása. A Javaslat egyértelműen meghatározza azt is, hogy ilyen esetekben mely időpontokat kell a teljesítés (megfizetés, kiutalás) időpontjaiként figyelembe venni.
A járulékbeszedés állami adóhatósághoz történő telepítése kapcsán a Javaslat rendezi az APEH-hoz átkerült járulékbeszedő szervezeti egységek és az ellátások finanszírozásával foglalkozó társadalombiztosítási szervek közötti kommunikáció jogi feltételeit is.
Az Art. hatályos szabályai biztosítják annak lehetőségét, hogy a különböző beszedő szervezetek a csőd- és felszámolási eljárásban, a végelszámolásban és a végrehajtási eljárásban kölcsönösen képviseljék egymást, és így a behajtásra rendelkezésre álló kapacitásaikat jobban kihasználják. A tapasztalatok szerint a lehetőség biztosítása még nem eredményezi a tényleges együttműködést, ezért a követelések hatékonyabb érvényesítése érdekében a Javaslat a VPOP-nál nyilvántartott adó- és vámtartozások ügyében a képviselet ellátását, illetőleg az ingó- és ingatlanvégrehajtási eljárás lefolytatását - ideértve a kötelezett követeléseinek végrehajtását is - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe helyezi. A Javaslat meghatározza az előbbiek szerinti végrehajtásból befolyt összegeknek az APEH-nél és VPOP-nál nyilvántartott tartozásokra történő elszámolásának a szabályait is.
A Javaslat - új kizárólagos illetékességi szabály beiktatásával - rendezi a jelenleg a Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság, illetőleg az Újságíró Tagozat illetékességébe tartozó járulék ügyében az 1999. január 1-től eljárni jogosult hatóság (járulékigazgatóság) kérdését.
A hatályos rendelkezések szerint az adóhatóság alkalmazottja az ellenőrzést csak akkor kezdheti meg, ha az adózó vagy annak képviselője, meghatalmazottja jelen van. Ez nem minden esetben biztosítható és az adózó jogainak védelme érdekében nem is feltétlenül szükséges. A Javaslat ezért az ellenőrzés megkezdését két hatósági tanú jelenlétében is lehetővé teszi, fenntartva azt, hogy elsődlegesen az adózó (képviselője, meghatalmazottja) jelenlétét kell biztosítani.
Az általános megbízólevéllel rendelkező revizorok a vállalkozási tevékenységet folytató adózónál próbavásárlásra, leltárfelvételre és az adókötelezettséget érintő tények, adatok, körülmények vizsgálatára jogosultak. A próbavásárlás és a leltárellenőrzés akkor is megkezdhető, ha az adózó alkalmazottja van jelen, míg az adókötelezettséget érintő tények, adatok, körülmények vizsgálata csak az adózó, képviselője, meghatalmazottja, illetőleg a Javaslat szerint ezek hiányában két hatósági tanú jelenlétében kezdhető meg. Az ellentmondás kiküszöbölése érdekében a Javaslat az adókötelezettséget érintő tények, adatok, körülmények vizsgálatát is lehetővé teszi az alkalmazott jelenlétében.
Az új rendelkezések alapján az adatszolgáltatásra kötelezettek - ha tőlük elvárható gondossággal járnak el - várhatóan képesek lesznek a magánszemélyek adóazonosító jelének beszerzésére és használatára. Ezzel összefüggésben az adatszolgáltatási kötelezettség megsértésére vonatkozó mulasztási bírság törvényi tényállása kiegészül és a hibás adatszolgáltatás mellett a hiányos (pl. az adóazonosító jelet nem tartalmazó) adatszolgáltatást is bírságolni rendeli a jövőben.
Legalább ilyen súlyú veszélyt jelent az adóbevételekre, hogy a vállalkozók egy része tisztázatlan eredetű árut tart az üzletében. Ha az adóhatóság leltárellenőrzés során ilyen természetű áru meglétét észleli, az előzőekben említettek szerint szintén jogosult lesz az "üzletbezárás" intézményének alkalmazására.
A Javaslat - a normaszöveg pontosításával - lehetővé teszi, hogy az adóhatóság azokat a jelentős költségvetési kapcsolatokkal rendelkező adózókat is az adóbevallási, adatszolgáltatási kötelezettség mágneses adathordozón, illetve elektronikus úton történő teljesítésére kötelezze, akik (amelyek) egyébként nem tartoznak a kiemelt adózók igazgatóságához. Az előbbiek szerint kötelezhető adózók körét az erőteljesebb garanciális biztosíték érdekében - a Javaslat záró rendelkezései között található felhatalmazás alapján - a Kormány rendeletben szabályozza.
Az egyszerűsítés érdekében a Javaslat a Tbj. 50. § (2) bekezdésében meghatározott összesítő bevallási kötelezettség mellett az ehhez kapcsolódó megfizetési kötelezettség teljesítésére is lehetővé teszi a halasztás engedélyezését, mégpedig egységesen a tárgyhót követő hó 20. napjáig.
Az átmeneti szabályok között a Javaslat nevesíti az állami adóhatóság járulékigazgatóságainak feladatkörét. Ugyancsak az átmeneti szabályok között szól a Javaslat arról, hogy az 1999. január 1-jétől bevezetni tervezett, adónak minősülő egészségügyi hozzájárulás a többi járuléktól eltérően már eleve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal általános hatáskörű területi szerveinek hatáskörébe tartozik. E fizetési kötelezettséget tehát az adózók egyéb kötelezettségeik között a rájuk vonatkozó bevallási szabályok szerint vallják be, de havi gyakorisággal a levont, és a kifizetőket egyébként terhelő jövedelemadó mintájára fizetik meg.
A Javaslat 16. §-a rendelkezik arról, hogy a vámtartozás esetében az ingó- és ingatlanvégrehajtási eljárást a vámhatóság megkeresésére az állami adóhatóság folytatja le. Ezzel összefüggésben szükséges a vámtörvénynek és a jövedéki adóról szóló törvénynek a végrehajtási eljárással összefüggő módosítása. Ennek következtében a vámtartozások behajtási feladatainak egy része átkerül az állami adóhatósághoz, ugyanakkor a vámhatóságnál maradó végrehajtási ügyekben is az Art. szabályait kell alkalmazni.
Az adózóknak a hatályos szabályozás szerint valamennyi adóról és igényelt támogatásról - függetlenül attól, hogy havi és évközi bevallás benyújtására is kötelezettek voltak - évente egy alkalommal összesítő bevallást is tenniük kellett. E bevallás adattartalma sem az adózó sem az adóhatóság számára nem hordozott új információt, gyakorlatilag már az adóhatóság birtokában lévő adatok mechanikus megismétlését jelentette.
A Javaslat szerint éves adóbevallási kötelezettsége csak azoknak az adózóknak lesz, akik (amelyek) havi vagy évközi bevallásra nem kötelezettek.
A Javaslat szerint a költségvetési támogatás igénylése is bevallásnak minősül, így az igényléseket sem kell ismételten az évközi vagy éves bevallásban feltüntetni, kimaradnak a felesleges összesítések sorából.
A költségvetési támogatásokat az adózó havonta, vagy a támogatást megállapító jogszabály rendelkezései szerint állapíthatja meg. Tekintettel arra, hogy a támogatás igénylése nem kötelezettség, hanem jogosultság, a támogatásigénylés bevallása benyújtásának időpontjáról csak a gyakorított igénylésre jogosult adózók esetében szükséges rendelkezni.
A forgalmi adó bevallások gyakoriságának feltételeit 1999. január 1-jétől az anyagi jogi szabályozás határozza meg, az adózás rendjéről szóló törvény csak a bevallási időpontok meghatározására szorítkozik. A bevallási rendszer oly módon egyszerűsödik, hogy a legkisebb forgalmú adózói kör éves bevallásra lesz kötelezett. Ez az adózói kör jellemzően csak az adóvisszaigénylés miatt választja a forgalmi adózásban az adófizetésre kötelezett státuszt, és a hatályos előírások szerint is csak bizonyos bevételi értékhatár elérésétől jogosult az adót visszaigényelni. Minthogy az értékhatár elérése többnyire az adóév végére tehető, jelentős adminisztrációs könnyítést jelent az éves adóbevallási kötelezettség bevezetése a legkisebb értékhatárt elérő - jellemzően az egyéni vállalkozói körbe tartozó - adózók számára.
Megerősíti a Javaslat azt az eddig is értelemszerűen alkalmazott gyakorlatot, mely szerint ha az adózó önellenőrzést hajt végre és az önellenőrzés miatt a bevallási kötelezettsége gyakoriságának megállapításául szolgáló értékhatár megváltozna, abban az esetben is az eredeti bevallás alapján megállapított időszakonként kell bevallási kötelezettségét teljesítenie.
A Javaslat az általános forgalmi adó éves bevallási kötelezettségének időpontját - az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében - az egyéni vállalkozói adóbevallásokra előírt időpontra teszi, figyelembe véve azt, hogy jellemzően ezt az adózói kört érintheti ez a kötelezettség. Annak érdekében, hogy a hosszabb idejű bevallási időszakok a vállalkozásoknál likviditási problémákat ne okozzanak - indokolt esetben - a gyakorított elszámolás lehetősége is nyitva áll.
A befizetések és támogatásigénylések esedékességi időpontjainak egységesítése technikailag is egyszerűvé teszi az adózók számára, hogy az azonos esedékességű adófizetési kötelezettség és támogatásjogosultság esetében a támogatás az adófizetési kötelezettségbe közvetlenül beszámítható legyen.
A Javaslat szerint - jellemzően a levont jövedelemadó és jövedelemadó-előleg kivételével - a fizetési kötelezettséget általában a tárgyidőszakot követő hónap 20. napjáig kell teljesíteni, illetőleg a tárgyidőszakra vonatkozó költségvetési támogatás is ettől az időponttól igényelhető.