adozona.hu
ÍH 2024.80
ÍH 2024.80
MENTESÜLÉS KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG ALÓL I. Nem eredményezi a munkáltató kártérítési felelősség alóli mentesülését az a tény, hogy a büntetőeljárást a nyomozóhatóság bűncselekmény hiányában megszüntette, és azt állapította meg a határozat indokolásában, hogy a baleset bekövetkezéséért senki sem vonható büntetőjogi felelősségre. E megállapítás a bíróságot a kártérítési felelősség megítélése során nem köti. II. Kizárja a kizárólagos és elháríthatatlan munkavállalói magatartást és ezzel a munkáltató Mt. 166. § (
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2018. január 3. napjától december 7. napjáig, majd 2019. március 1. napjától szeptember 13. napjáig állt munkaviszonyban az alperesnél betanított munkásként. Feladatai közé tartozott egyebek mellett a vágóhídra szállított sertések kamionról történő lehajtásában való segédkezés.
2018. január 10. napján 15.15 óra körül T. L. kamionvezető lehajtotta a pótkocsiról a sertéseket a rakodóliftre, amely az állatok ürülékével szennye...
ÍH 2024.80 MENTESÜLÉS KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG ALÓL
I. Nem eredményezi a munkáltató kártérítési felelősség alóli mentesülését az a tény, hogy a büntetőeljárást a nyomozóhatóság bűncselekmény hiányában megszüntette, és azt állapította meg a határozat indokolásában, hogy a baleset bekövetkezéséért senki sem vonható büntetőjogi felelősségre. E megállapítás a bíróságot a kártérítési felelősség megítélése során nem köti.
II. Kizárja a kizárólagos és elháríthatatlan munkavállalói magatartást és ezzel a munkáltató Mt. 166. § (2) bekezdés b) szerinti mentesülését, ha a károkozó körülményt a munkáltató átlagos erőfeszítéssel, a technika általános eredményeinek felhasználásával (irányító kijelölésével és hatékony ellenőrzéssel) elkerülhette volna. [Mt. 166. § (2) bek. b) pont, Mvt. 51. § (4) bek., Mvt. 54. § (7) bek. b) pont, Mvt. 60. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2018. január 3. napjától december 7. napjáig, majd 2019. március 1. napjától szeptember 13. napjáig állt munkaviszonyban az alperesnél betanított munkásként. Feladatai közé tartozott egyebek mellett a vágóhídra szállított sertések kamionról történő lehajtásában való segédkezés.2018. január 10. napján 15.15 óra körül T. L. kamionvezető lehajtotta a pótkocsiról a sertéseket a rakodóliftre, amely az állatok ürülékével szennyezett volt. A liftet L. Zs. udvaros leengedte, és a felperessel együtt terelte le az állatokat az ólba. A lift a talajtól számított mintegy 20 centiméter magasságban volt, amikor a felperes fellépett rá, majd hátralépett, elveszítette az egyensúlyát, és a fejét a betonpadozatba ütötte, amelynek következtében eszméletét vesztette, ezért kórházba szállították, ahol 10 napig ápolták.
A baleset miatt a felperes koponyaboltozat és koponyaalapi töréssel, keményhártya alatti vérzéssel, pókhálóhártya alatti vérzéssel és arczúzódásokkal szövődött fejsérülést szenvedett, amely miatt epizodikusan megjelenő, rohamszerű, alkalmanként látásvesztésig fokozódó látás beszűküléssel, szédüléssel és eleséssel járó rohamok, valamint az időbeli és térbeli tájékozódás, a figyelem, a végrehajtó funkciók és a felidéző emlékezés zavarának hátra hagyásával járó maradványállapot alakult ki nála. Az organikus eredetű pszichés károsodása okán a balesetből eredően 25%-os az össz-szervezeti egészségkárosodása, amely végleges, abban változás nem várható. Állapotára tekintettel bevonták a gépjármű-vezetői engedélyét. A mindennapi tevékenységeket fokozott körültekintéssel képes ellátni, balesetveszélyes tevékenység azonban nem javasolt a számára. Az általános iskola 8 osztályát végezte el, nyugdíjas, amely mellett munkaviszonyban áll.
A N.-i Rendőrkapitányság a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indult nyomozást megszüntette a 14.050/14/2018. Bü. számú határozatával 2018. március 27-én, mivel a cselekmény nem bűncselekmény.
A felperes a fizetési meghagyásos eljárásból ellentmondás folytán perré alakult eljárásban keresetében 1.500.000 forint sérelemdíj és ennek 2018. január 10. napjától a kifizetésig számított törvényes mértékű késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte kötelezni az alperest, miután munkaviszonyával összefüggésben súlyos egészségkárosodása alakult ki.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben való marasztalására irányult. Álláspontja szerint a balesetet az okozta, hogy a felperes figyelmetlen volt, egyébként tiltás ellenére lépett fel a kamion emelőjének hátfalára (liftre), így a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartása miatt következett be a baleset. Hivatkozott arra is, hogy a felperesnek magasvérnyomás betegsége van, szédülése ezzel áll összefüggésben, illetőleg a balesetet követően, 2018. február 17-én a lépcsőn leesett az otthonában, és egészségi állapotában alkoholfogyasztása is közrejátszott.
Az elsőfokú bíróság a keresetet alaposnak találta, és az alperest 1.500.000 forint sérelemdíj és törvényes mértékű késedelmi kamata, megfizetésére kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. § (1) és (2) bekezdése alapján az alperes köteles megfizetni a felperesnek a munkavégzése során elszenvedett balesetből eredő kárát, amelyért a munkáltató objektív felelősséggel tartozik. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján fennállónak tekintette az okozati összefüggést a baleset és felperes jelen állapota között. A munkavédelmi igazságügyi szakértői véleményt is értékelte, és a tanúvallomások, valamint az alperes ügyvezetőjének nyilatkozata alapján arra a következtésére jutott, hogy tiltott volt ugyan a felperes számára a liftre állni, mégis volt olyan alkalom, amikor arra fel kellett lépnie munkavégzés céljából, így ha elhullott állat kihúzásában kellett segédkeznie a kamionvezetőnek. Ezért az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a felperes utasítás ellenére lépett a liftre. Nem állapítható meg tehát, hogy a felperes kizárólagos elháríthatatlan magatartása okozta a balesetet, ezért a felelősség alól a munkáltató nem mentesülhet.
Kifejtette, hogy az alperes az Mt. 9. § (1) bekezdése folytán alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (1) bekezdése és a 2:43. § a) pontja alapján a felperes testi épsége és egészsége sérülése folytán a Ptk. 2:52. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 2:53. §-a értelmében sérelemdíj megfizetésére köteles. Az igazságügyi orvos- és pszichiáter szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a balesetből kifolyólag a felperes össz-szervezeti egészségkárosodásának mértéke 25%: szellemi leépülésben szenved, látásvesztésig fokozódó látás beszűküléssel, megszédüléssel, eleséssel járó rohamok jelentkeznek nála, a térbeli és időbeli tájékozódás, a figyelem, a végrehajtó funkciók és a felidéző emlékezés zavarával jellemezhető maradványállapot alakult ki nála, amely végleges, maradandó fogyatékosságot jelent. Az eset körülményeit, a jogsértés súlyát és a felperesre gyakorolt hatását értékelve a felperes keresetében megjelölt összeget nem tartotta eltúlzottnak a hátrányok kompenzálásához.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben tartalma szerint annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Hangsúlyozta, a munkáltatói utasítás az volt, hogy tilos fellépni a liftre, ennek ellenkezőjét iratellenesen és a tanúk vallomásával ellentétesen állapította meg az elsőfokú bíróság. T. L. tanú nem mondott olyat, hogy csúszós lett volna a hátfal (lift) az ürüléktől. Téves jogi következtetést vont le tehát az elsőfokú bíróság, valamint megsértette a bizonyítékok értékelésére és az indokolásra vonatkozó kötelezettségét. Kiemelte, hogy a nyomozást bűncselekmény hiányában szüntette meg a hatóság, ezt nem kellőképpen értékelte az elsőfokú bíróság. A felperes magatartása elháríthatatlan volt, mert nem volt olyan körülmény, amely miatt fel kellett volna lépnie a rámpára, nem is számított arra senki. Az adott helyzetben elhullott állat nem volt, annak lehúzásában segédkezni nem kellett. A felperes kizárólagosan felel a balesetért, amelyre ráhatása munkáltatóként nem volt.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú határozat helybenhagyására irányult helyes indokai alapján.
A fellebbezés alaptalan.
Az alperes fellebbezésében tartalma szerint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 369. § (3) bekezdés a), c) és d) pontjaiban foglalt felülbírálati jogkörök gyakorlását kérte a másodfokú bíróságtól. Megsértett jogszabályhelyként - a fellebbezés tartalma szerint - a Pp. 279. § (1) bekezdésének megsértését állította, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megsértette a bizonyítékok értékelésére vonatkozó kötelezettségét, nem valamennyi bizonyítékot vette figyelembe, nem teljeskörűen értékelte azokat, és nem tett eleget maradéktalanul indokolási kötelezettségének sem. Ezért ítéletében a tényállást helytelenül, illetve hiányosan állapította meg, amiből a kereset teljesítésével téves következtést vont le.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az a megállapítás, hogy a lift (hátfalemelő) az állatok ürülékével erősen szennyezett volt, valóban téves, mivel bizonyítékkal nem alátámasztott, ezért azt a másodfokú bíróság az ítélet tényállásból mellőzi, az elsőfokú bíróság azonban ezen kívül a releváns tényeket helyesen állapította meg, amelyekből helytálló következtetést vont le az alperes munkajogi felelősségére a felperest 2018. január 10-én munkavégzés közben ért balesetért, és helyesen kötelezte az alperest az ezzel összefüggésben bekövetkezett személyiségi jogsértés miatt a felperes nemvagyoni sérelmeiért sérelemdíj megfizetésére.
Az alperes az elsőfokú eljárásban érdemi ellenkérelmében kizárólag arra hivatkozott, hogy az Mt. 166. § (1) bekezdése szerint fennálló objektív felelőssége ellenére azért mentesül, mert a kárt kizárólag a károsult felperes elháríthatatlan magatartása okozta azzal, hogy tiltás ellenére fellépett a talaj fölött kb. 20 cm-vel elhelyezkedő hátfalemelőre, majd onnan hátrafelé figyelmetlenül lelépve elesett, és a fejét a betonba ütötte, amely - ha valóban igaz az alperes érvelése - az Mt. 166. § (2) bekezdés b) pontja szerinti mentesülését okozhatja.
Az alperes azt állította, tiltotta a munkavállóinak, hogy a hátfalemelőre fellépjenek, és úgy végezzenek munkát, erre kizárólag a gépkocsivezető volt jogosult. Ezt általánosságban T. L. gépkocsivezető és H. Gy. munkahelyi felettes tanú, valamint L. Zs. munkavállaló meghallgatása során tett előadása alátámasztotta, de ezek a személyek azt is elmondták, hogy kivételesen - ha egy állat elhullott vagy megsérült - a gépkocsivezetőnek a hátfalemelőnél is segíteni kellett az állat lehúzásában. Ezt S. L., az alperes ügyvezetője is megerősítette a 18. sorszámú jegyzőkönyvbe foglalt személyes meghallgatása során. Ezért elfogadható az általános tiltás ténye, ami azonban bizonyos esetekben felülbírálható volt a gépkocsivezetők ellenkező tartalmú kérésével.
A munkavédelmi szakértő véleményében azt írta le, hogy ha volt is utasítás, szabályzat a tiltásra vonatkozóan, az az alperesnél nem érvényesült hatékonyan. A baleset előtt ugyanis a munkát hárman végezték: T. L. gépkocsivezető, L. Zs. és a felperes - a gépkocsivezető a kamionról, az utóbbiak a földről, akik közül a munkáltató nem jelölte ki a munka irányítóját a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 51. § (4) bekezdésében írt kötelezettsége ellenére. Erre tekintettel állapította meg a szakértő, hogy a hátfalemelőre fellépes általános tiltása és az időnként ettől eltérően végzendő munka szükségessége konkrét irányítás, az utasításra jogosult személy kijelölése hiányában ahhoz vezetett, hogy az adott feladat ellátása során a munkavállaló egyéni megítélése volt az, hogy egy elhullott vagy sérült állat lehúzása érdekében felléphet-e a hátfalemelőre. A munkavédelmi szakértő nem zárta ki a figyelmetlenséget a felperes részéről, ami azonban nem tekinthető szabályszegésnek, csupán az, hogy általános tiltás, illetőleg konkrét engedély (utasítás) hiányában lépett fel a hátfalemelőre, ami az Mvt. 60. § (1) bekezdésében írt szabály megsértését jelentette. Ezzel egyidejűleg megállapította a munkáltató munkavédelmi szabályszegését is az Mvt. 51. § (4) bekezdéséhez kapcsolódóan az irányításra jogosult és egyben köteles személy kijelölésének hiányával összefüggésben, ami egyúttal az ellenőrzés jogkör, illetőleg kötelezettség gyakorlásának hiányához, illetve nem hatékony voltához is vezetett, ami viszont az Mvt. 54. § (7) bekezdés b) pontjának a megszegését jelentette.
Az a körülmény, hogy a nyomozóhatóság a büntetőeljárást bűncselekmény hiányában megszüntette, és azt állapította meg, hogy a felperes nem léphetett volna fel a rámpára, és más személy sem vonható felelősségre a sérüléséért, a munkáltató felelősségének kizárásaként csupán a büntetőjogi felelősség megítélése szempontjából volt értékelhető. Ezzel szemben a munkaügyi perben a munkajogi szabályok szerint kellett elbírálni a munkáltató Mt. 166. § (1) bekezdése szerint fennálló objektív felelősségét és esetleges menetesülését a 166. § (2) bekezdés b) pontja alapján. A bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése nem köti, ahogy ezt a Pp. 263. § (2) bekezdése kimondja. Ezért az elsőfokú bíróság megalapozottan jutott eltérő jogi következtetésre a felek közti jogvitában az alperes munkajogi felelősségét illetően.
A bizonyítás eredményének a Pp. 279. § (1) bekezdése szerinti értékelésével aggálytalanul levonható az a következtetés, hogy a balesetet nem kizárólag a károsult felperes magatartása okozta azzal, hogy engedély, illetve utasítás nélkül fellépett a hátfalemelőre, hanem ebben közrehatott az is, hogy a többek által együtt végzett munka irányítóját a munkáltató nem jelölte ki, ezért a szabályszerű munkavégzés betartásának hatékony ellenőrzése nem valósult meg részéről, amely szabályszegések az ő terhére értékelendők.
A károkozó körülményt, a hátfalemelőre fellépést a munkáltató átlagos erőfeszítéssel, a technika általános eredményeinek felhasználásával (irányító kijelölésével és hatékony ellenőrzéssel) elkerülhette volna, ahogy ezt az 1/2018. (VI. 24.) KMK vélemény a II. rész 4. pontjában előírja. A munkavállaló közrehatása mellett a munkáltató terhére értékelendő körülmény kizárja a kizárólagos és elháríthatatlan munkavállalói magatartást és ezzel az alperes Mt. 166. § (2) bekezdés b) pontja szerinti mentesülését, mint ahogy azt a már hivatkozott KMK vélemény II. rész 5. pontja tartalmazza. A bírói gyakorlat szerint a baleset okaként a munkavállaló kizárólagos és elháríthatatlan magatartása nem állapítható meg, ha a munkáltató nem tett eleget az egészséges és biztonságos munkavégzés biztosítására vonatkozó jogszabályi követelményeknek, előírásoknak (Kúria Mfv.I.10.291/2018., EBH2019. M. 3., Kúria Mfv.X.10.040/2020. és BH 2020.339.). Mivel a munkáltató az Mvt. 54. § (7) bekezdés b) pontjában írt ellenőrzési kötelezettségét nem megfelelően teljesítette, a kártérítési felelősség alól a munkavállaló bizonyított vétkes közrehatása ellenére sem mentesülhetett {Kúria Mfv.IV.10.118/2023/8. számú határozat [45] és [46] bekezdés}.
Mindezen indokokra figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Mf.I.30.001/2024/5. szám)