adozona.hu
ÍH 2024.75
ÍH 2024.75
BIZALOMVESZTÉS, MINT FELMONDÁSI INDOK Ha a munkáltató az azonnali hatályú felmondás indokaként bizalomvesztésre hivatkozik, a felmondáshoz vezető folyamat valósságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A bizalomvesztés olyan szubjektív körülmény, amelyet csak valós és okszerű tények támaszthatják alá. [A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 78. §, 64. §, 166. §, 167. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. §, 2:52. §, 2:53. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás szerint az alperes uszodai kisegítő munkakörben foglalkoztatta a felperest a 2018. december 3-án kötött határozatlan idejű munkaszerződés alapján.
Az alperes 2019. július 23-án kelt és aznap közölt munkáltatói szabályzatban tájékoztatta munkavállalóit arról, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) valamint a keresőképtelenség és a keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló ...
ÍH 2024.75 BIZALOMVESZTÉS, MINT FELMONDÁSI INDOK
Ha a munkáltató az azonnali hatályú felmondás indokaként bizalomvesztésre hivatkozik, a felmondáshoz vezető folyamat valósságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A bizalomvesztés olyan szubjektív körülmény, amelyet csak valós és okszerű tények támaszthatják alá. [A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 78. §, 64. §, 166. §, 167. §; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. §, 2:52. §, 2:53. §]
A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás szerint az alperes uszodai kisegítő munkakörben foglalkoztatta a felperest a 2018. december 3-án kötött határozatlan idejű munkaszerződés alapján.Az alperes 2019. július 23-án kelt és aznap közölt munkáltatói szabályzatban tájékoztatta munkavállalóit arról, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) valamint a keresőképtelenség és a keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Kormányrendelet alapján a munkáltatót a betegség és keresőképtelenség tényéről haladéktalanul tájékoztatni kell.
A felperes első gyermeke 2019. augusztus 2-án született, amelyre tekintettel 2019. december 16-tól fizetés nélküli szabadságon volt, és 2021. augusztus 2-ig gyermekgondozási díjban részesült.
A felperes 2021. július 12-én az alperestől az első gyermek hároméves koráig járó gyermekgondozást segítő ellátás (GYES) igényléséhez munkáltatói igazolást kért, amelyet az alperes kiállított.
A felperes 2021. július 19-én terhes szakrendelésen és ultrahang vizsgálaton vett részt, mivel második gyermekét várta. A kezelőorvos dokumentálta, hogy a felperesnél jelentkező panaszokra tekintettel várható, hogy a terhesség veszélyeztetett lesz. A felperes erről 2021. július 27-én telefonon tájékoztatta az alperest, N. V. személyi asszisztensnek elmondta, hogy novemberre várja második gyermekét, és 2021. augusztus 3-ától várhatóan keresőképtelen lesz.
2021. augusztus 2-án, a szakrendelésen való megjelenés alkalmával a felperes részére 2021. augusztus 1-étől veszélyeztetett terhes igazolás (táppénzjavaslat) készült, amelyet a felperes 2021. augusztus 4-én a háziorvosának átadott. Ez alapján a háziorvos őt 2021. augusztus 3-ától - véghatáridő megjelölése nélkül - 9-es kóddal keresőképtelen állományba vette, és a heti jelentésében a hatóság felé lejelentette, azonban a keresőképtelen állományba vételről az orvosi igazolás kiállítására 2021. augusztus 24-én került sor. A felperes ugyanezen a napon (2021. augusztus 24-én) átadta az alperes részére a 2021. augusztus 3-tól 16-áig terjedő keresőképtelenségére vonatkozó orvosi igazolását, amelyen a kijárási időt 10-14 óra között határozta meg az orvos. A felperes az igazolást - N. V-n keresztül - a munkáltatói jogkört gyakorló dr. Sz. P. B. részére eljuttatta. N. V. egyúttal azt is jelezte a munkáltatói jogkör gyakorlójának, hogy a felperes - a kijárási tilalom ellenére - szabadidős programokon vett részt, amit dr. Sz. P. B. a felperesen telefonon számonkért. A felperes még aznap - dr. Sz. P. B-vel való személyes találkozás alkalmával - módosított orvosi igazolást adott át az alperes részére, amelyen a kijárási időt 7 órától 22 óráig terjedő időtartamban határozta meg az orvos. A megbeszélésről az alperes hozzájárulásával hangfelvétel készült.
2021. augusztus 24-én, a megbeszélést követően a munkáltatói jogkört gyakorló dr. Sz. P. B. a felperes részére több e-mail-t küldött, melyben arról tájékoztatta, hogy a keresőképtelenségére vonatkozó orvosi igazolását nem fogadja el. Az alperes kifogásolta, hogy a felperes a munkába állítását nem kérte, jelezte, hogy a felperessel szemben feljelentést készített bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nem megfelelő orvosi igazolás, mint okirat felhasználása miatt. A munkáltatói jogkör gyakorlója a felperes magatartását méltatlannak minősítette, és jogkövető magatartásra szólította fel. Az alperes kérte az aznapi megbeszélésről készült hangfelvétel megküldését, és tájékoztatta a felperest arról, hogy az elkövetkező két napban nem lesz elérhető.
A felperes 2021. augusztus 24-én hasi görcsök jelentkezése miatt kórházi ellátásra szorult, magzati tüdőérlelést segítő szteroidkezelésben részesült, majd 2021. augusztus 25-én délelőtt távozott a kórházból.
A felperes a hangfelvételt nem küldte meg az alperes részére.
Az alperes a 2021. augusztus 27-én kelt azonnali hatályú felmondással a felperes munkaviszonyát 2021. augusztus 31. napjára - bizalomvesztésre hivatkozással - megszüntette. Az azonnali hatályú felmondást három okkal indokolta.
Az egyik indok szerint a felperes előzetesen, már júliusban azt közölte az alperessel, hogy a GYED lejártát követően betegszabadságra kíván menni, noha előre nem tudhatta, hogy "beteg lesz"; valamint 2021. augusztus 24-én - a munkáltatói szabályzattal ellentétesen - 21 napra visszamenőlegesen kiállított orvosi igazolást adott le; továbbá bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel a társadalombiztosítási szabályok megsértése miatt.
Az azonnali hatályú felmondás második indoka az volt, hogy a felperes veszélyeztetett terhesként nyaralt, a Balatonban fürdőzött, bevásárló körutat tett, és hegyi kiránduláson vett részt. Az alperes álláspontja szerint a veszélyeztetett terhesség ágynyugalmat jelent, a felperes a fentiek szerint kifogásolt magatartásával magzata életét veszélyeztette.
Az alperes harmadik indokként arra hivatkozott, hogy a felperes a 2021. augusztus 24-én - az alperes hozzájárulásával rögzített hangfelvételt - a megbeszéltek ellenére a részére nem küldte meg.
A felperes - a törvényes határidőn belül előterjesztett -, pontosított kereseti kérelmében a jogviszony jogellenes megszűntetésének jogkövetkezményeként elsődlegesen az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján 4.309.071 forint kártérítés és kamatai megfizetését kérte, a fentiek mellett az Mt. 9. § (1) bekezdése, és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:52. § alapján 1.500.000 forint sérelemdíjra tartott igényt az emberi méltósága - ezen belül az egészséghez, a magánélethez, a személyes adatok védelméhez és a jóhírnévhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt.
Kifejtette, hogy az azonnali hatályú felmondás jogellenes, mert az nem világos, nem valós és az okszerűség követelményének sem felel meg, továbbá az Mt. 29. § (4) bekezdésébe ütközően érvénytelen.
A felmondásban elsőként megjelölt indok tekintetében arra hivatkozott, hogy a munkáltatói szabályzatnak megfelelően járt el, a terhesség miatti keresőképtelenségét előzetesen jelezte. Az orvosi igazolás kiállításával kapcsolatosan felelősség nem terheli, azt a kézhezvételt követően haladéktalanul a munkáltatója rendelkezésére bocsátotta. E körben hivatkozott a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény 5/A. § (1) bekezdése és a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatályba lépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) Kormányrendelet alapján készült, 2021. október 4-i Emberi Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára körlevelére, amelynek értelmében az orvosi igazolások két hétnél hosszabb időszakot is felölelhetnek, de azokat legalább havonta egy alkalommal ki kell adni. A felperes állította, hogy ezeknek a szabályoknak is eleget tett. A fentiekből következően bűncselekmény gyanúja nem merülhet fel.
Az azonnali hatályú felmondás további indokát érintően a felperes rámutatott, hogy az alperes által kifogásolt tevékenységeket veszélyeztetett terhesként is gyakorolhatta, kezelőorvosa utasításait maradéktalanul betartotta. Az alperes nem jogosult felülbírálni a veszélyeztetett terhesség megállapítását, erre ugyanis - a 102/1995. (VIII. 25.) Kormányrendelet 6. § (3) a) pontja alapján - a kormányhivatalnál kezdeményezett eljárás keretében van lehetőség.
Nem vitatta, hogy a hangfelvételt az alperes részére nem küldte meg, amit azzal magyarázott, hogy 2021. augusztus 24-én kórházba került, majd az alperes - a saját előzetes jelzése szerint - ezt követő két napban nem volt elérhető, az ezutáni napon, 2021. augusztus 27-én pedig a jogviszonyát az alperes megszűntette. Hivatkozott arra is, hogy a hangfelvétel megküldésének elmulasztásával jogszabályt nem sértett, a munkaviszonyából fakadó, lényeges kötelezettségét nem szegte meg, és nem tanúsított olyan magatartást, amely az azonnali hatályú felmondást megalapozta volna.
A sérelemdíj igény körében azzal érvelt, hogy a büntetőeljárással való fenyegetés, az e-mailek tartalma, és a megbeszélések feszült hangneme benne olyan stresszhelyzetet idézett elő, ami miatt hasi görcsei alakultak ki, és kórházi kezelésben részesült. Az alperes ezen eljárása az egészséghez való jogát sértette.
Arra is hivatkozott, hogy az alperes jogosulatlanul jutott a Facebookon közzétett fényképekhez, és ezzel a személyes adatok védelméhez való jogát megsértette. A magánélethez való joga sérelmét pedig az okozta, hogy az alperes nyomon követte az aktivitását a közösségi hálózaton.
A felperes érvelése szerint jóhírnevét az alperes azzal sértette meg, hogy őt szándékosan elkövetett bűncselekmény elkövetésével, méltatlan magatartással, ügyeskedéssel, átveréssel vádolta, büntetett előéletre utalt, és az ezen sértő kijelentéseket tartalmazó e-maileket megküldte N. V-nek, H.-H. K-nak és H. N-nek is.
A felperes a világosság és az érvénytelenség körében tényelőadást és jogállítást nem tett.
Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, azt mind jogalapjában, mind összegszerűségében vitatta.
Azzal érvelt, hogy az azonnali hatályú felmondás alapja a bizalomvesztés, melynek három okát jelölte meg, amelyek mindegyike megalapozott.
A felperes által kért szankciók körében az Mt. 166. § (1) bekezdése alapján hivatkozott az okozati összefüggés hiányára, valamint az Mt. 166. § (2) bekezdése értelmében a felperes kizárólagos és elháríthatatlan magatartására.
Az alperes álláspontja szerint a felperest táppénz és egyéb ellátás nem illeti meg. A vagyoni kártérítés összegszerűségénél kérte figyelembe venni a kifizetett nettó bért és járulékokat. Az Mt. 167. § (1) bekezdése alapján kifogásolta az előreláthatóság hiányát, ugyanis 2021. augusztus 27-én nem tudhatta, hogy a felperesnek milyen kárai merülnek fel a későbbiekben. Az Mt. 167. § (2) bekezdése alapján a felperes vétkes közrehatására hivatkozott: a felperes a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, mert a második gyermeke születéséig, illetve annak egy éves korát követően munkát vállalhatott volna. Emiatt az "átlagos bért" kérte levonni.
A kártérítés mértékét eltúlzottnak találta, azt 100.000 forintra kérte mérsékelni.
A sérelemdíj igényt azért kérte elutasítani, mert a büntetőfeljelentésre utalás egy jogszerű magatartás kilátásba helyezésének minősül, mely nem jelent személyiségi jogsértést.
A felperes kórházi kezelése és az alperes magatartása között okozati összefüggés nincs, a felperes saját magatartása vezetett a kialakult helyzethez. Az alperes állította, hogy a felperes jó hírnevét nem sértette meg, a kifogásolt e-maileket olyan személyeknek küldte meg, akiknek a felperes munkaviszonyával összefüggésben munkaköri feladatai voltak.
Az alperes a sérelemdíj mértékét is eltúlzottnak találta, azt szintén 100.000 forintra kérte mérsékelni.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy a jogerőre emelkedéstől számított 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 4.063.365 forintot kártérítés jogcímén, valamint ezen összeg után 2022. szeptember 1-től középidőarányosan a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot, továbbá 1.500.000 forint sérelemdíjat.
Határozata indokolásában rögzítette, hogy a felperes az azonnali hatályú felmondás valósságát és okszerűségét vitatta, ezért a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. §, 253. §, 265. § és 522. § alapján - az Mt. 78. § (1) bekezdés, az Mt. 64. § (2) bekezdése értelmében - annak bizonyítása az alperest terhelte.
Az elsőfokú bíróság a bizalomvesztésen alapuló azonnali hatályú felmondás három indokának valósságát és okszerűségét vizsgálta.
A bizalomvesztéshez vezető első indok -, azaz a felperes keresőképtelensége és annak igazolása - vonatkozásában megállapította, hogy a felperes orvosi igazolással bizonyította, hogy 2021. augusztus 3-tól keresőképtelen volt, amelyet a felperes - az egyedi körülményei folytán - előzetesen jogosult volt jelezni a munkáltatónak. 2021. augusztus 24-én - a kezelőorvos táppénzjavaslatára figyelemmel - a felperes háziorvosa a társadalombiztosítási jogszabályoknak megfelelően állította ki 21 napra visszamenőlegesen a keresőképtelenségről szóló igazolást. Kitért arra, hogy az Mt. 78. § értelmében az azonnali hatályú felmondást csak a felperes kötelezettségszegése alapozhatná meg, azonban az orvosi igazolást nem a felperes állította ki, ezért ebben a tekintetben felelősségre nem vonható.
Hivatkozott a 2021. évi I. törvényre, valamint a 27/2021. (I. 29.) Kormányrendelet alapján módosult, a 102/1995. (VIII. 25.) Kormányrendelet 10. § (1) bekezdésében írtakra, mely szerint a peridőszakban a keresőképtelen állományba vételről orvosi igazolást nem kellett kiállítani, kizárólag ezen Korm.r. 5. számú melléklete szerinti "Orvosi igazolás a keresőképtelen állományban tartásról" elnevezésű nyomtatvány kitöltése volt szükséges, amelyet - ha a keresőképtelenségi állomány azt meghaladta - kéthetente kellett kiállítani és a biztosított részére átadni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020. március 23-ától tájékoztatót adott ki a keresőképtelenség igazolása kiállításáról a veszélyhelyzet alatt azzal, hogy a keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Korm.r. szerinti igazolásokat nem kell kéthetente kiállítani, azok két hétnél hosszabb időszakot is tartalmazhatnak a biztosított keresőképtelensége vonatkozásában, azonban az orvosi igazolást legalább havonta egy alkalommal kellett kiadni.
A felperes háziorvosa a felperes keresőképtelenségét a 102/1995. (VIII. 25.) Kormányrendelet 13. § (1) bekezdése, 14. § (1) bekezdése alapján a heti jelentésében szerepeltette.
A rendelkezésre álló bizonyítékok figyelembevételével megállapította, hogy a felperes a bejelentési kötelezettségének eleget tett, azaz 2021. július 27-én az alperest a várható keresőképtelenségéről telefonon tájékoztatta, majd a társadalombiztosítási jogszabályoknak megfelelő, 2021. augusztus 24-én kiállított orvosi igazolást haladéktalanul, még aznap az alperes részére átadta, így a keresőképtelenségét okirattal kétséget kizáróan igazolta.
Álláspontja szerint bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja csak szigorú feltételek fennállása esetén alapozhatja meg az azonnali hatályú felmondást. A felperes késedelem nélkül - a kijárási időtartamot is érintő, javított - háziorvosi igazolást adott át az alperesnek, amellyel kapcsolatos kétely a háziorvossal lett volna tisztázható. Erre azonban nem került sor az alperes részéről, ezért a bizalomvesztést ez nem alapozza meg. Az elsőfokú bíróság akként foglalt állást, hogy az azonnali hatályú felmondás bizalomvesztéshez vezető első indoka nem valós és nem okszerű.
A felmondás második indokát sem látta bizonyítottnak: azaz nem igazolt, hogy a felperes veszélyeztetett terhesként tanúsított magatartása (nyaralás, fürdőzés, bevásárlás, kirándulás) a magzatra negatívan hatott. Az elsőfokú eljárásban a felperes indítványára beszerzett aggálytalan igazságügyi orvosszakértői vélemény rögzítette, hogy a felperes az alperes által kifogásolt magatartásával az adott egészségügyi állapotában magzata életét nem veszélyeztette, ezért az azonnali hatályú felmondás bizalomvesztéshez vezető második indoka sem tekinthető valósnak.
Alaptalanul hivatkozott a bizalomvesztés okaként az alperes arra is, hogy 2021. augusztus 24-én a felperes hangfelvételt készített, továbbá azt a kérése ellenére sem küldte meg részére. A hangfelvételhez az alperes hozzájárult, ezért annak készítése jogszerű, az alperes részéről bekövetkezett bizalomvesztést nem indokolja. A hangfelvétel megküldésének elmulasztását a felperes maga sem vitatta, így a bizalomvesztés ezen indoka valós, azonban okszerűen ez sem alapozza meg az azonnali hatályú felmondást. Ezen mulasztásra egyrészt magyarázatul szolgál a felperes 2021. augusztus 24-i kórházi tartózkodása, valamint az alperes által előzetesen jelzett azon körülmény, hogy az ezt követő két napban nem volt elérhető. A fentiek mellett a kötelezettségszegés ezen csekély mértéke a bizalomvesztést nem támasztja alá, és az azonnali hatályú felmondást okszerűen nem alapozhatja meg, megállapította, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondással a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésében írtak alkalmazásával vizsgálta a kereseti kérelem összegszerűségét figyelemmel az alperes - Mt. 166. § (1) bekezdése értelmében -, az okozati összefüggés hiányára alapított, és a 166. § (2) bekezdés b) pont szerinti, a felperes kizárólagos és elháríthatatlan felperesi magatartásra hivatkozó védekezésére is.
A felperes a társadalombiztosítási ellátásoktól kétséget kizáróan a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt esett el, ezért az okozati összefüggés hiányára az alperes alappal nem hivatkozhat.
A jogviszonyt az alperes szüntette meg jogellenesen, ezért e körben a kizárólagos és elháríthatatlan felperesi magatartás kizárt.
Az Mt. 167. § (1) bekezdés alapján az előreláthatóság hiánya sem mentesíti az alperest a kártérítési felelősség alól, mivel a munkáltatónak számolnia kellett azzal, hogy munkaviszonya megszűnte hiányában a felperes a társadalombiztosítási ellátásokra jogosult lett volna.
Alaptalanul hivatkozott az alperes az Mt. 167. § (2) bekezdése alapján a felperes vétkes közrehatására, és a kárenyhítési kötelezettsége elmulasztására is. Sem 2021. szeptember 1. napját követően, a veszélyeztetett terhesség ideje alatt, sem pedig - a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 42/A. § alapján - a gyermekgondozási díjra jogosultság időtartama alatt a felperes munkát végezni nem köteles, így kárenyhítési kötelezettség sem terheli.
A felperes Mt. 82. § (1) bekezdésén alapuló kárigényének összegszerűsége tekintetében az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a perbeli időszakban hatályos Mt. 128. § (1) bekezdése alapján a felperes az első gyermeke harmadik életévének betöltéséig fizetés nélküli szabadságát töltötte, gyermekgondozási díjban az első gyermeke kétéves koráig, azaz 2021. augusztus 2-áig részesült.
A felperes 2021. július 12-én a GYES-re vonatkozó jogosultsághoz kért munkáltatói igazolást - amelyet az alperes ki is állított részére -, a felperes azonban a fizetés nélküli szabadság megszűntetését - az Mt. 133. § (1)-(2) bekezdésében és az Mt. 15. § (1) bekezdésében és 22. §-ban foglaltaknak megfelelően - írásban nem kérte. A felperes a fizetés nélküli szabadság megszűntetése hiányában az első gyermeke hároméves koráig gyermekgondozást segítő ellátásra volt jogosult. Az 1997. évi LXXXIII. törvény 47. § (2) c) pontja alapján azonban nem jár táppénz a gyermekgondozást segítő ellátás folyósításának idejére. A kifejtettek miatt a 2021. augusztus 3-ától 16-áig és 17-étől 30-áig terjedő időszakra vonatkozóan az orvosi igazolások a keresőképtelenséget alátámasztják, táppénzjogosultságot azonban nem alapoznak meg. Erre figyelemmel az elsőfokú bíróság a felperes kárigényét erre az időszakra vonatkozóan elutasította.
Ezen túlmenően azonban a felperes kártérítési igénye - a kereseti kérelemben foglaltak szerint - megalapozott, figyelemmel arra, hogy a kártérítés alapjául szolgáló ellátások a felperest a második gyermekre tekintettel megillették, amelytől a felperes a jogviszonya jogellenes megszüntetése miatt esett el. A felperes kárigényét az Mt. 82. § (1) és (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően 4.063.365 forint összegben bizonyította.
Az elsőfokú bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelméről döntött, ezért az elmaradt jövedelem jogcímén előterjesztett igényt nem vizsgálta.
A 1.500.000 forint összegű sérelemdíj megfizetésére vonatkozó kereseti kérelem elbírálása során az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy a felperes - a Ptk. 2:43. § a) pontjában írt - egészséghez fűződő személyiségi joga megsértése bekövetkezett-e.
A felperes a perben beszerzett orvosszakértői véleménnyel igazolta, hogy 2021. augusztus 24-én az alperes magatartása miatt kórházi kezelésre szorult maga és magzata életének védelme érdekében, ugyanis a stressz hatásának szerepe lehet a méhösszehúzódások, a görcsök ennek alapján megállapította, hogy a felperes a munkaviszonyban történt események által kiváltott stressz és az augusztus 24-ei kórházi kezelése közötti ok-okozati kapcsolatot nagyfokú szinten valószínűsítette, ezáltal az egészséghez fűződő személyiségi joga sérelme bizonyítást nyert.
Megállapította, hogy N. V. magatartása vezetett ahhoz, hogy a Facebookon az ismerősökkel megosztott képekhez az alperes is hozzájutott; az alperes azonban nem tanúsított olyan magatartást, amely alapján a felperes - a Ptk. 2:43. § b) pontjában, és a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvény 8. § (2) bekezdésében írt - a magánélethez való joga sérült volna.
Az alperes a felperes később kifogásolt magatartásáról a megküldött fényképfelvételek útján szerzett tudomást, de ez önmagában nem jelenti a felperes által nevesített, a Ptk. 2:43. § e) pontjában írt, a személyes adatok védelméhez fűződő személyiségi joga megsértését.
Megállapította, hogy az alperes a felperesnek küldött négy e-mailben szereplő kijelentésekkel (bűncselekmény elkövetésének szándékossága, ügyeskedés, átverés), valamint az e-mailek további három személy részére való hozzáférhetővé tételével, a sértő kijelentések híresztelésével - a Ptk. 2:45. § (2) bekezdés alapján - a felperes jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát megsértette.
Akként foglalt állást, hogy a sérelemdíj kereseti kérelemben megjelölt 1.500.000 forint összege - az Mt. 9. § és a Ptk. 2:42.-2:54.§-ban írt szempontok alapulvételével - alkalmas a felperes által elszenvedett személyiségi jogi sérelem kompenzálására, figyelemmel arra, hogy a felperes egészséghez és jóhírnévhez fűződő személyiségi joga is sérelmet szenvedett, és a jogsértésre több alkalommal és több személy előtt is sor került, valamint a jogsértés a magzatra is negatívan hatott.
Az alperes a fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását, a kereset elutasítását, és a felperes perköltségben marasztalását kérte, másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítására irányult.
Fellebbezési érvelése szerint az azonnali hatályú felmondás indokolása okszerűen, összefoglalóan és folyamatában tartalmazta a bizalomvesztéshez és a munkaviszony fenntartásának ellehetetlenüléséhez, mint önálló felmondási okhoz vezető körülményeket. Az alperesi indokok valójában nem önálló felmondási alapok, hanem a bizalomvesztést, mint önálló felmondási alapot összességében alátámasztó érvek. Az elsőfokú bíróság mérlegelése azért kirívóan iratellenes és okszerűtlen, mert az egyes indokok okszerűségét és súlyosságát külön-külön vizsgálta, és elmulasztotta értékelni azt a lehetőséget, hogy az egyes indokok önmagukban nem, azonban összességükben vizsgálva már alátámasztják az azonnali hatályú felmondást megalapozó bizalomvesztést.
Az Mt. 78. § (1) b) pontjára utalva kiemelte, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkavállaló olyan nem felróható, a munkaviszonyon kívüli magatartása miatt is sor kerülhet, amely konkrét kötelezettségszegés hiányában is ellehetetleníti a munkáltató számára a munkaviszony fenntartását.
Álláspontja szerint a munkaviszony megszüntetését a felek közti viszony megromlásának folyamata tette elkerülhetetlenné, amely azzal vette kezdetét, hogy a felperes a keresőképtelenségével kapcsolatban nem tájékoztatta megfelelően a munkáltatót, majd - a jogkövető magatartásra felszólítás ellenére - provokatívan fellépve, a megbeszélésről hangfelvételt készített, amelyet ígérete ellenére a munkáltató számára nem küldött meg.
Előadta, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 253. § b) pontjában foglaltaknak nem tett eleget, ezért az elsőfokú ítélet ezen okból is olyan súlyú eljárási hibában szenved, amely alapot ad annak hatályon kívül helyezésére, ugyanis az elsőfokú bíróság a bizalomvesztés körében megfosztotta a jogi képviselő nélkül eljáró alperest a bizonyítás lehetőségétől.
A fellebbezés szerint az elsőfokú bíróság - az ezt vitató alperesi álláspont ellenére - a rendelkezésre álló bizonyítékokból tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes 2021. július 27-én tájékoztatta a munkáltatót, hogy keresőképtelen. Az A/4. számú bizonyíték, valamint N. V. tanúvallomása azt támasztja alá, hogy a felperes július közepén közölte, hogy a második gyermekét várja, és első gyermeke kétéves korától táppénzen lesz.
A valóságnak tehát az felel meg, hogy a munkáltató a felperes keresőképtelenségéről a betegség/keresőképtelenség okáról először a 2021. augusztus 24-én visszamenőleges időtartamra kiállított keresőképtelenségi igazolásból szerzett tudomást.
A tájékoztatási és együttműködési kötelezettség felperes részéről történő megszegésének, a keresőképtelenségi igazolás átadásának, illetve az abban való akadályozottsága közlésének és az e körben megállapított tényállásnak azért van jelentősége az azonnali hatályú felmondás jogszerűsége elbírálása szempontjából, mert ennek alapján alappal merült fel az alperesben, hogy a felperes a táppénzigénylésre vonatkozó szabályok megkerülésével kíván eljárni, ami a bűncselekmény megalapozott gyanúja mellett a munkaviszony - bizalomvesztésre alapozott - azonnali hatályú felmondásához vezetett.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság téves, contra legem jogértelmezése eredményezte azon ítéleti megállapítást, hogy a felperes részére 2021. augusztus 3-án a keresőképtelen állományba vételről nem kellett igazolást kiállítani. A 27/2021. (I. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bek. 50. pontja ugyanis a perrel érintett időszakban hatályban tartotta a 657/2020. (XII. 24.) Kormányrendelet 1. §-át, amely azonban nem mentesítette az orvost azon kötelezettsége alól, hogy a keresőképtelen állományba vételről szóló okiratot kiállítsa és eljuttassa a beteg részére, pusztán annak módját könnyítette meg lehetővé téve az okirat elektronikus úton történő eljuttatását a beteghez.
Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a 2020. március 23-ától vonatkozó EMMI tájékoztatást félreértelmezte, ugyanis a keresőképtelenséget megállapító igazolásra nem az EMMI tájékoztató, hanem a fentiekben hivatkozott jogszabály vonatkozik. Utalt arra is, hogy az EMMI tájékoztatás jogszabályokat nem írhat felül.
Hangsúlyozta, hogy jogellenes a háziorvos azon eljárása, miszerint a felperest keresőképtelen állományba vette, azonban erről nem állított ki igazolást. Az alperes az azonnali hatályú felmondásban arra hivatkozott, hogy a keresőképtelenségi igazolás kiállítására nem a jogszabályoknak megfelelően került sor, ezt azonban az alperes sem a munkavállaló kötelezettségszegéseként értékelte. A felek közti viszony megromlásához jelentősen hozzájárult az, hogy az alperes ezen jogsértésre többször felhívta a felperes figyelmét, aki azonban nem tette meg az adott helyzetben tőle elvárható lépéseket ezen jogsértés kiküszöbölésére.
Azzal is érvelt, hogy a munkáltatónak az azonnali hatályú felmondáson kívül nincsenek más jogszerű eszközei arra, hogy a munkavállalót jogkövető magatartásra kényszerítse.
Kifogásolta a fellebbezésében azt is, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta a keresőképtelenségi igazolás, mint közokirat valódiságának hivatalból történő vizsgálatát, mivel az okirat kiállítására nem a 102/1995. Korm. rendelet szabályi szerint került sor. Értelmezése szerint az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértő megdöntötte a háziorvosi okiratban foglaltak valóságtartalmát, mivel megállapította, hogy a háziorvos által kiállított igazolásban meghatározott időszakban a felperes nem volt veszélyeztetett terhes, ezen kórisme legfeljebb 2021. augusztus 24-től állapítható meg.
A háziorvos által jelen eljárás során vizsgált, általa kiállított okirat a Pp. 323. § (1) bekezdése értelmében nem tekinthető közokiratnak. A keresőképtelenség igazolás a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 45. § (3) bekezdésébe is ütközik, mivel ezen rendelkezés szerint a keresőképtelenség legfeljebb öt napra visszamenőleg igazolható.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a fenti tartalmi és formai követelmények teljesülésének hiányában, jogsértő módon tekintette közokiratnak a háziorvosi igazolást, és ezen alapul a tényállás - keresőképtelenség bizonyítottságára vonatkozó -, kirívóan okszerűtlen mérlegelése és a jogszabályokkal ellentétes jogértelmezés.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása önmagának is ellentmondó, a logika szabályaival ellentétes érvelést tartalmaz: a felperes 2019. december 16. napjától fizetés nélküli szabadságon volt, amelynek megszüntetését írásban nem kezdeményezte, ugyanakkor - jogsértő módon - azt állapította meg, hogy 2021. augusztus 3-tól 16-ig a felperes keresőképtelen állományban volt.
Kifejtette, hogy a felperes azon magatartásával, hogy a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a táppénzre való jogosultságot kizáró, az Ebtv. 47. § (2) c) pontja, és az alperes ezirányú felszólítása ellenére továbbra is a táppénzre való jogosultság elérésére törekedett, bűncselekmény gyanúját vetette fel, amely megalapozta az alperes részéről a bizalomvesztést, és az ezen alapuló azonnali hatályú felmondás indokoltságát ezen helyzetben a felperessel való együttműködés a 2012. évi C. törvény (Btk.) 395. § (1) bekezdésébe ütköző, visszaélés társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatás bűncselekmény elkövetéséhez való segítségnyújtást is megalapozhatott volna.
Továbbra is hivatkozott arra, hogy a felperes azon magatartása, miszerint előzetesen megegyezett kezelőorvosával a veszélyeztetett terhesség időpontjában, azaz a közokiratba foglalt adat tartalmában - noha veszélyeztetett terhesség a jövőre nézve nem állapítható meg -, továbbá megegyezett a táppénzes állományról, a Btk. 342. § (1) c) pontja értelmében az okirathamisítás gyanúját, valamint a Btk. 373. § (1) bekezdése alapján a csalás gyanúját alapozza meg.
A bíróság ítélete tévesen tartalmazza és alapozza a megállapításait arra, hogy az alperesnek lenne olyan kötelezettsége, miszerint bűncselekmény megalapozott gyanújához kérni kell a keresőképtelenség felülvizsgálatát, vagy feljelentési kötelezettsége lenne.
Álláspontja szerint a felmondás második indokát érintően nem annak van jelentősége, hogy a felperes veszélyeztetett terhesként a Balatonban fürdőzve és strandolva, bevásárlóközpontban vásárolgatás közben magzata életét veszélyeztette-e, hanem annak, hogy ezen magatartásával hozzájárult a bizalomvesztéshez. Az alperes szerint sem az orvosi dokumentáció, sem a beszerzett orvosszakértői vélemény nem támasztja alá, hogy a felperes 2021. július 19. és augusztus 25. között veszélyeztetett terhes volt.
A felmondás hangfelvétellel kapcsolatos, harmadik indoka tekintetében hangsúlyozta, hogy a hangfelvétel készítése önmagában rontja a munkakapcsolatot, és további okokkal együttesen olyan mértékű bizalomvesztéshez vezet, amely az azonnali hatályú felmondás alapjául szolgálhat. Ennek alátámasztására több eseti döntésre hivatkozott (Kúria Mfv.II.10.286/2016/6., BH2006.201., Mfv.I.10.436/2018/6., Mfv.I.10.592/2011/9., Mfv.I.10.005/2011/5., Mfv.I.10.322/1996., EBH2016.M.28., Győri Ítélőtábla Mf.V.30.043/2022/5.).
Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nem egyértelmű abban a tekintetben, hogy a 4.063.365 forint megfizetésére a bíróság pontosan milyen jogcímen kötelezte az alperest, azt egyéb kárként, vagy elmaradt jövedelemként ítélte-e meg a felperes javára.
Fenntartotta azon érvelését, hogy a hatályos Mt. szabályai szerint a felperes által igényelt anyasági ellátások sem egyéb kárként, sem elmaradt jövedelemként nem érvényesíthetőek az alperessel szemben.
A felperes munkaviszonya a megszüntető nyilatkozattal, 2021. augusztus 31. napjával attól függetlenül megszűnt, hogy a bíróság azt utóbb jogellenesnek minősítette. Ebből az is következik, hogy a felperes által követelt kár a munkaviszony jogellenes megszüntetésével nem áll ok-okozati összefüggésben, ugyanis a felperes által igényelt juttatások a munkaviszonyban töltött időhöz kapcsolódnak.
A perbelivel egyező munkavállalói igények munkaviszonnyal való összefüggését maga a jogszabály [Mt., Tbj. 5. § (2) bek. a) pont] zárja ki azzal, hogy a munkaviszony és az annak alapján fennálló biztosítási jogviszony megszűnik az intézkedésben megjelölt napon.
A munkaviszony helyreállításának az eljárás alapján helye nincs, a munkaviszony jogellenes megszüntetése napjától az elbocsátott felperes 2021. augusztus 31. napját követő időszakra utólag sem minősülhet biztosítottnak. A felperes kereseti követelése teljes mértékben jogalap nélküli.
A felperes tehát nem az alperes jogellenes intézkedése miatt esett el a 2021. augusztus 31. napját követő időszakra ezen juttatásoktól, hanem mert ezen juttatások a munkaviszony megszüntetését követően a hatályos jogszabályok szerint munkaviszony (helyreállítása) hiányában nem is járnak neki. Erre való tekintettel a felperes többszöri és ismételt keresetmódosításai ellenére valójában nem jelölt meg olyan jogalapot, amelyből pernyertessége esetén az általa igényelt követelés következhetett volna, ezért a keresetet a bíróságnak a Pp. 170. § (2) b), c) és d) pontjainak megsértésére hivatkozással és a Pp. 176. § (2) e) pontja alapján vissza kellett volna utasítania.
Kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a felperes kárenyhítési kötelezettségét teljes mérték figyelmen kívül hagyta. Kiemelte, hogy a felperes nem volt veszélyeztetett terhes, várandóssága nem betegség, így munkára jelentkezhetett volna, ezáltal jogosult lett volna 2021. szeptember 1. napját követően alanyi jogon álláskeresési járadékra. Ezzel szemben a felperes semmilyen intézkedést nem tett jövedelme pótlására és biztosítotti jogviszonya helyreállítására. Tekintettel arra, hogy a felperes akár a teljes kárát is enyhíthette volna amennyiben formanyomtatvánnyal biztosítási jogviszonyt és jövedelempótló ellátásokat szerez a második gyermeke hároméves koráig, az alperes kérte a felperes keresetének a kártérítési igény tekintetében való elutasítását, illetve annak 100.000 forintra mérséklését.
A sérelemdíj igény tekintetében kiemelte, hogy a felperes nem jelölte meg, hogy az egyes személyiségi jogsérelmek az összességében követelt 1.500.000 forint sérelemdíjból milyen összeget tesznek ki. Feltételezve az 1.500.000 forintból az egyes jogsértésekre tekintettel megállapítható egyenlő arányú sérelemdíjakat, a bíróság elmulasztotta a sérelemdíj összegét leszállítani a teljes sérelemdíj felére, tehát 750.000 forintra annak alapján, hogy az adatvédelmi jogsértés, valamint a magánélethez való jog megsértése nem volt megállapítható.
A sérelemdíj vonatkozásában az elsőfokú bíróság az ítéletében mellőzte annak megállapítását, hogy történt-e egészségsérelem, pusztán azt állapította meg, hogy a felperes kórházban töltött egy éjszakát és magnéziumot kapott, injekcióban részesült. Az elsőfokú bíróság ebben a körben teljes mértékben elmulasztotta értékelni az alperes által már részletesen kifejtett hivatkozásokat, miszerint a felperesnél szakértői bizonyossággal egészségsérelmet nem lehetett megállapítani, a 2021. augusztus 30-án kelt orvosi dokumentáció szerint veszélyeztetett terhesség nem állt fenn, 2021. augusztus 25-én felperes a kórházból saját felelősségre távozott, a szülés tényleges megindulása nem következett be. A szakértő pusztán általánosságban nyilatkozott a veszélyeztetett terhesség kialakulásának lehetséges okairól.
Az elsőfokú bíróság az orvosszakértő kirendelése során számos, az alperes által feltenni indítványozott releváns kérdést mellőzött, továbbá nem tájékoztatta a jogi képviselő nélkül eljáró alperest a magánszakértő bevonásáról, új szakértő kirendeléséről, ezáltal ellehetetlenítette az alperesi bizonyítást. Tényállás-, és jogszabályellenes következtetéseket vont le az ítéletben az alperes terhére; az ítélet [26] pontjában éppen olyan okból marasztalta el az alperest, amelyet az alperes a szakértőnek feltett kérdésekkel kívánt alátámasztani. Álláspontja szerint a szakvélemény még csak utalás szinten sem tartalmazza az alperes magatartására vonatkozóan az ok-okozati összefüggést. A felperes nem bizonyította a Pp. által megkövetelt módon és mértékben, hogy az alperesnek tudható be a kórházba kerülése és nem pl. saját érzékenységének. Az alperes számára a kúriai joggyakorlat alapján egyértelmű, hogy a sérelemdíj vonatkozásában szakértővel kell bizonyítani a bekövetkezett kár mértékét, melyre még csak bizonyítási indítvány sem született, így a keresetlevél e tekintetben elbírálásra alkalmatlan.
Vitatta, hogy a felperes jó hírnevét megsértette, mivel kifogásolt állításai nem voltak valótlanok, továbbá a felperes nem jelölte meg, és nem is bizonyította, hogy mely valós tény került és miért valótlan színben feltüntetésre. Utalt arra, hogy a jogszerű hátrány kilátásba helyezése kizárja a jogellenességet.
A bűncselekmények megalapozott gyanújához a tényállításokat is mellékelte és megjelölte, hogy milyen okból merült fel bűncselekmény megalapozott gyanúja. Hangsúlyozta, hogy a munkáltató fellépését, magatartását azt tette szükségessé, hogy a munkavállaló a kialakult helyzetben semmilyen együttműködési szándékot nem mutatott. A felperes munkaviszonyának azonnali hatályú megszüntetését is ezen viselkedése tette szükségessé. A munkáltatói tájékoztatások célja az volt, hogy elősegítse a felperes jogkövető magatartását.
Az új Ptk. tanácsadó testület sérelemdíj iránti igény érvényesítésével kapcsolatos véleménye alapján sem állapítható meg a magatartás jogsértő jellege, ha azzal az alperes törvényes kötelezettségének tesz eleget. A bűncselekmények megalapozott gyanúja esetén a szükséges és jogszerű intézkedések megtétele éppen ilyen kötelezettség, amely a magatartás jogsértő jellegét kizárja.
Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta értékelni és indokolni, hogy az alperes hogyan sértette meg a felperes jóhírnevét. Hivatkozott arra, hogy a személyiségi jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj megítélése (BH2016.241). A sérelemdíj mértékének meghatározásánál a Győri Ítélőtábla Mf.30.068/2021/10. számú döntésére is hivatkozott. A joggyakorlat egyértelmű abban a tekintetben, hogy önmagában nem szolgálhat sérelemdíj alapjául a fél, vagy a tanú szubjektív sérelemérzete (Mfv.X.10.064/2020/4., Mfv.II.10.249/2019/7.). Jelen ügyhöz hasonló tényállású ügyben a Kúria egyértelműen arra az álláspontra jutott, hogy nem jár sérelemdíj még olyan esetben sem, ahol rendőrségi feljelentést követően megszüntették a büntető eljárást (Mfv.I.10.245/2018/4., EBH.2019.M.1.). Amennyiben egy magatartással kapcsolatosan felmerül a bűncselekmény alapos gyanúja, még a bűncselekmény beigazolódása hiányában sem teremt olyan helyzetet, amely sérelemdíjra tenné jogosulttá a munkavállalót. Az irányadó polgári és az ezzel egységes munkajogi gyakorlat alapján a bűncselekmény elkövetését állító feljelentés még akkor sem valósítja meg a jóhírnév sérelmét, ha a büntető eljárás nem vezet a sérelmezett személy bűnösségének megállapításához.
Utalt arra, hogy a felperes a levelezésben a további munkavállalók részvételét soha nem kifogásolta. A munkajogi gyakorlat ismeri annak lehetőségét, hogy a munkavállaló kéri az adatai zártan kezelését, de ez esetben sem jelent személyiségi jogsértést az, hogy a munkaügyekkel foglalkozók megismerik a munkaügyi akta tartalmát. Az alperes állította, hogy jogosulatlan személlyel nem közölt semmilyen tényt, adatot, véleményt, és ennek ellenkezőjét a felperes sem bizonyította.
A sérelemdíj összegszerűsége vonatkozásában a felperes semmilyen formában nem bizonyította, hogy a személyiségi jogsértéssel okozati összefüggésben megnehezült volna az életvitele.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és az alperes perköltségben marasztalását kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen és teljeskörűen állapította meg a tényállást, abból helytálló jogi következtetést vont le. Az elsőfokú bíróság az általa felhívott Mt. 82. § (1) bekezdését, 83. § (3) bekezdését, továbbá az Mt. 9. § (1) bekezdése alapján a Ptk. 2:52. § (2), (3) bekezdését, valamint a 2:53. §-át ugyancsak helyesen alkalmazta.
Az alperes alaptalanul sérelmezi, hogy az elsőfokú bíróság mellőzte a bizalomvesztés körében előterjesztett bizonyítási indítványát, mivel alperes nem terjesztett elő bizonyítási indítványt még a fellebbezésében sem.
A Pp. 237. §-a, a 253. §-a, a 265. §-a és az 522. §-a alapján a felperes valósság és okszerűség vitatására tekintettel az alperest terhelte az indokok valósságának és okszerűségének bizonyítása.
Az elsőfokú bíróság rámutatott a bizalomvesztéssel kapcsolatban irányadó bírói gyakorlatra (Mfv.I.10.26/2018/4., Mfv.I.10.123/2019/5., Mfv.X.10.256/2019/7., EBH1999.147., Mfv.VIII.10.046/2022/5.). A felperes a felmondás időpontjában munkavégzést nem folytatott, emiatt munkavégzésével összefüggésben nem tudott bizalomvesztést okozó magatartást tanúsítani.
Az alperesi felmondás indoka nem volt valós és okszerű, a felperes tájékoztatási kötelezettségét teljesítette, bűncselekményt nem követett el, nem tanúsított etikailag kifogásolható magatartást.
Az alperes magatartása, és a pszichés nyomás hatására a felperesnél a terhességével kapcsolatban állapotromlás következett be és emiatt kórházi ellátásra szorult, amely események között az ok-okozati összefüggés az időpontok közelsége miatt egyértelműen megállapítható.
Nem a felperes, hanem az alperes magatartása volt etikátlan több szempontból is: megkérdőjelezte egy szakorvos által kiállított veszélyeztetett terhesség tényét orvosi szakképesítés hiányában; megkérdőjelezte a szülész-nőgyógyász, és a háziorvos által kiállított közokiratok jogszabályi megfelelősségét, érvényességét, állításait bizonyítani nem tudja; bűntető feljelentést helyezett kilátásba, amelyhez nem volt megfelelő bizonyítéka; a személyi asszisztens által a közösségi oldalon felperesről talált fotókat megtekintve megsértette felperes személyes adatok védelméhez és magánélethez való jogát. Az elsőfokú bíróság a felmondás egyes indokait részletezve, jogesetekre hivatkozva egyenként megvizsgálta, ez azonban nem jelenti azt, hogy azokat összességében nem értékelte.
Az elsőfokú bíróság pervezetése körében eljárási szabályokat nem sértett, és a Pp. 384. § (1) bekezdése értelmében az ítélet hatályon kívül helyezésére önmagában nem szolgálhat alapul, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság anyagi pervezetésével nem ért egyet.
Az alperes helytelenül értelmezte az orvosi igazolás kiállításával kapcsolatos szabályokat. A felperes nem azt jelezte az alperes felé, hogy beteg lesz, hanem hogy keresőképtelen lesz. Ebben a tekintetben az alperes nem teljesítette munkáltatóként együttműködési kötelezettségét.
Az alperes az azonnali hatályú felmondását bizalomvesztésre alapította, a jogszabályok kikerülését feltételezte, etikai meggyőződésére alapozta ezt. A felperes nem tanúsított olyan magatartást, ami a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette. Az orvosi igazolások hitelességének kérdése nem róható a felperes terhére, azokat nem ő állította ki. A munkaviszony megszűntetésével a felperes mindennemű TB-ellátástól elesett, s ezzel a munkáltatónak tisztában kellett lennie.
A sérelemdíjjal kapcsolatban felperes egyetértett a bíróság ítéletének indokolásával. A felperesnek két személyiségi joga sérült, a jogsértés több alkalommal történt, a jogsértés miatt a felperesnek kezelésben is kellett részesülnie, a jogsértés a felperesen kívül magzata egészségét is veszélyeztette. Az alperes által hivatkozott a rendőrségi feljelentéssel kapcsolatos kúriai döntés nem alkalmazható jelen ügyre, mert a személyiségi jogsértést nem csupán a feljelentéssel fenyegetőzéssel valósult meg, hanem több aspektusa is volt.
Dr. Sz. P. B. az alperes nevében lépett fel minden alkalommal a felperessel szemben. Amennyiben erre nem lett volna jogosultsága, úgy álképviselőként járt volna el. Felperes álláspontja szerint, mint törvényes képviselő a cselekményei az alperes cselekményeinek tudhatók be, a személyiségi jog megsértése megáll.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között felülvizsgálva [Pp. 370. § (1) bekezdés] megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljeskörűen lefolytatta, ennek során az ítélet hatályon kívül helyezésére alapot adó, lényeges eljárási szabályt nem sértett. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerű, a Pp. 279. § -ban foglaltaknak megfelelő értékelésével helyes tényállást állapított meg, amelyből helytálló jogi következtetést levonva, a vonatkozó anyagi jogszabályok megfelelő alkalmazásával foglalt állást a felperes munkaviszonyának jogellenes megszüntetése, és annak jogkövetkezményei kérdésében, és megalapozottan döntött az alperes által a felperes javára fizetendő kártérítés és sérelemdíj összegéről is.
Az ítélőtábla az érdemi döntés részletesen kifejtett indokaival egyetértett, azok ismétlését mellőzve a fellebbezésben foglaltakra tekintettel az alábbiakat emeli ki.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 237. § (2) és a 253. § b) pontjában előírt anyagi pervezetési kötelezettségének eleget tett (15. jegyzőkönyv 2. oldal), így ennek alapján az alperes az eljárási kötelezettségei teljesítésére lehetőséget kapott.
Az ítélet anyagi jogi felülbírálata körében a Pp. 369. § (3) bekezdésre utalva a másodfokú bíróság rámutat, hogy az alperes alaptalanul vitatja fellebbezésében mind a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi értékelését, mind a megállapított tényállást. Az elsőfokú bíróság ítéletében tételesen és ellentmondásmentesen levezette, hogy melyik bizonyítékot miként értékelt.
Az alperes által a fellebbezésében vitatott, és a másodfokú bíróság által a fentiekben már ismertetett számos tényállási elem közül annak van jelentősége, hogy a felperes a tájékoztatási- és együttműködési kötelezettségének tényszerűen eleget tett: 2021. július közepén N. V. útján, majd a munkáltatói jogkör gyakorlójával folytatott beszélgetésben az alperest a második terhességéről és várható keresőképtelenségéről megfelelően tájékoztatta. Ezt N. V. tanúvallomása és a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyes nyilatkozata is alátámasztotta (25. jegyzőkönyv 4. oldal [9] bekezdés).
Jelentősége van továbbá annak, hogy a háziorvos a 2021. június 21-én kelt szakorvosi táppénzjavaslat (14. irat) alapján vette a felperest keresőképtelen állományba, a keresőképtelenségre vonatkozó igazolást pedig a felperes, annak háziorvos általi kiállítását követően haladéktalanul a munkáltatója részére eljuttatta (keresetlevél melléklete és 22/F/45. számú irat).
A keresőképtelenség Pp. 323. § szerinti közokirattal igazolt tényét nem kérdőjelezi meg az a körülmény, hogy a keresőképtelenség oka a tünetek (hasi görcsök) hátterében húzódó kórisme (veszélyeztetett terhesség) pontosan mikortól volt egyértelműen felállítható.
A tényállás alperes általi vitatására tekintettel az ítélőtábla utal arra, hogy a COVID 19 világjárványra tekintettel bevezetett veszélyhelyzeti szabályozást is figyelembevéve a háziorvos a 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet szerint állította ki az orvosi igazolásokat, amelyet a felperes haladéktalanul átadott az alperesnek. A háziorvos néhány napos késedelme a felperes terhére nem értékelhető.
A másodfokú bíróság itt kitér arra, hogy az elsőfokú bíróság az elmaradt táppénz címén igényelt kártérítés megfizetésére irányuló kereseti kérelmet elutasította, ezen rendelkezéssel szemben a felek fellebbezést nem terjesztettek elő. A fellebbezési korlátokra tekintettel a fenti tényállási kérdéseknek csak annyiban van jelentősége, hogy a veszélyeztetett terhes felperes keresőképtelenségének időszaka alatt a munkahelyén kívül tanúsított magatartása az azonnali hatályú felmondás második indokát (ezen keresztül a munkáltatói bizalomvesztést) megalapozza-e.
A másodfokú bíróság a fentiekkel összefüggésben utal arra is, hogy a táppénz folyósítására ténylegesen nem került sor, ilyen módon egymást kizáró társadalombiztosítási ellátások igénybevétele nem valósult meg, így sem a bűncselekmény elkövetése, sem annak alapos gyanúja nem merült fel.
Az anyagi jogi felülbírálat körében az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az Mt. 78. § (1) bekezdés és Mt. 64. § (2) bekezdése alapján - a Pp. 237. § (2) és 253. § b) pontjában előírt pervezetési kötelezettségének megfelelően - helytállóan indult ki abból, hogy a felmondáshoz vezető folyamat, azaz mind a bizalomvesztés, mind annak indokai valósságát és okszerűségét az alperes munkáltatónak kell bizonyítania.
Az alperes által a munkaviszony megszűntetésének okaként megjelölt bizalomvesztés azonban olyan szubjektív körülmény, amelyet csak valós és okszerű tények támaszthatnak alá. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság a bizonyítékok megjelölése mellett vezette le, hogy a munkaviszony megszüntetésének első és második indoka (azaz a keresőképtelenség bejelentésének körülményei, annak igazolása, valamint a keresőképtelenség időtartama alatt terhesként tanúsított magatartás) nem valós és nem is okszerű; míg a harmadik indok (azaz a hangfelvétel megküldésének elmulasztása) valós azonban nem okszerű indok. Figyelemmel arra, hogy a felperes 2021. augusztus 24-én kórházban volt, az azt követő két napban pedig a munkáltatói jogkör gyakorlója jelezte, hogy nem elérhető, ezért a hangfelvétel megküldésének elmulasztása az együttműködési kötelezettség olyan csekély mértékű megszegése, ami a következő napon (2021. augusztus 27-én) az azonnali hatályú felmondást okszerűen nem támasztja alá.
A felmondás első indoka tekintetében az ítélőtábla megállapította, hogy a felperes bejelentési kötelezettségének, illetve az együttműködési kötelezettségének eleget tett, eljárása jogkövető volt. A tájékoztatási kötelezettség éppen az alperest terhelte abban a tekintetben, hogy tájékoztassa a felperest, a táppénz igénybevételéhez a fizetésnélküli szabadság megszüntetését kellett volna kérnie írásban.
A második indok tekintetében az ítélőtábla kiemeli, hogy a felperesnek az érintett időszakban munkavégzési kötelezettsége nem volt, a kirándulás, a vásárlás közismerten a családi élet része, amely - a módosított, 7 órától 22 óráig tartó kijárási lehetőségre tekintettel is - az orvosszakértői vélemény szerint sem okoz olyan fizikai megterhelést, amely a magzatra vagy az anyára ártalmas volna.
A másodfokú bíróság az orvosszakértői véleményre hivatkozva kiemeli, hogy éppen a munkahelyi stressz az, amely a magzat és az anya egészségét veszélyezteti, ahogy ezt a felperes 2021. augusztus 24-i korházi ellátásának szükségessége is igazolja.
Az elsőfokú bíróság tehát helyesen döntött a felperes munkaviszonya jogellenes megszüntetéséről és annak jogkövetkezményeként az Mt. 82. § (1) bekezdés alapján előterjesztett kártérítési igényéről is. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság részletesen kifejtette, hogy az alperes alaptalanul hivatkozik az Mt. 166. § (1) bekezdése szerinti okozati összefüggés hiányára, a felperes Mt. 166. § (2) b) pontja szerinti kizárólagos és elháríthatatlan magatartására, valamint az Mt. 167. § (1) bekezdése értelmében az előreláthatóság hiányára, továbbá a felperes Mt. 167. § (2) bekezdése szerinti vétkes közrehatására.
Az elsőfokú bíróság indokát adta annak is, hogy a felperes kártérítési igénye milyen összegben megalapozott.
Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azon, az ítéletben részletesen indokolt álláspontjával is, hogy az alperes a 2021. augusztus 24-i eljárásával a felperes egészséghez fűződő személyiségi jogát, míg az ugyanezen a napon a felperesnek és más kollégáknak is megküldött e-mailben szereplő kifejezésekkel (szándékosan követett el bűncselekményt, átverés, méltatlan magatartás…) a felperes jóhírnevét sértette meg, és a felperesnek ezen magatartással okozott nemvagyoni sérelmet - a kereseti kérelemmel egyezően - 1.500.000 forint sérelemdíjjal ítélte kompenzálhatónak.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.029/2023/8.)