adozona.hu
ÍH 2024.74
ÍH 2024.74
JOGHATÓSÁG Ha az egyedi munkaszerződés alapján keletkezett jogvita nemzetközi elemet tartalmaz, a bíróságnak a joghatóság kérdésének eldöntéséhez a Brüsszel Ia. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. A szokásos munkavégzési helyet, mint joghatósági okot megalapozza az a hely, ahonnan a munkavállaló a - perbeli - munkáltatója felé fennálló kötelezettségeit teljesíti. [44/2001/EK rendelet 19. cikk 2. pont a) alpontja 1215/2012/EK rendelet 20., 21., 26. cikk; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felek 2019. szeptember 25-én kötöttek 2019. október 3. és 2020. március 31. közötti időre határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó munkaszerződést gépjármű-karbantartó munkakör betöltésére. A munkaszerződésben a felperes díjazásaként havi 1.700 euró munkabért + kiküldetési napidíjat rögzítettek, ténylegesen 40 euró óradíjban állapodtak meg. A munkaszerződés szerint a felperes munkavégzési helyeként Szlovákia és Olaszorszá...
ÍH 2024.74 JOGHATÓSÁG
Ha az egyedi munkaszerződés alapján keletkezett jogvita nemzetközi elemet tartalmaz, a bíróságnak a joghatóság kérdésének eldöntéséhez a Brüsszel Ia. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. A szokásos munkavégzési helyet, mint joghatósági okot megalapozza az a hely, ahonnan a munkavállaló a - perbeli - munkáltatója felé fennálló kötelezettségeit teljesíti. [44/2001/EK rendelet 19. cikk 2. pont a) alpontja 1215/2012/EK rendelet 20., 21., 26. cikk; a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 240. § (1) bek. b) pont bb) alpont]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felek 2019. szeptember 25-én kötöttek 2019. október 3. és 2020. március 31. közötti időre határozott idejű munkaviszony létesítésére vonatkozó munkaszerződést gépjármű-karbantartó munkakör betöltésére. A munkaszerződésben a felperes díjazásaként havi 1.700 euró munkabért + kiküldetési napidíjat rögzítettek, ténylegesen 40 euró óradíjban állapodtak meg. A munkaszerződés szerint a felperes munkavégzési helyeként Szlovákia és Olaszország került rögzítésre, ténylegesen a felperes a munkaviszonya alatt mindvégig Olaszországban végzett munkát. A munkaszerződésben heti 40 óra munkaidőt és alkalmazandó jogként a szlovák munka törvénykönyvét kötötték ki a felek.Az alperes 2019. október 28. és 31. közötti időtartamra rendes munkaidőre 423,88 euró munkabért fizetett, az ezt követő időszakra (2019. november 4. és 15. között) munkabér kifizetést nem teljesített.
A felperes keresetében 2019. október és november hónapra 4.376,12 euró elmaradt munkabér és 36 óra rendkívüli munkavégzés ellenértékeként 974 euró megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes ellenkérelmében elsődlegesen a magyar bíróság joghatóságának hiányára és a Szlovák Köztársaság területén lévő bíróság joghatóságára hivatkozott, mivel a perbeli munkaviszony alatt a felperes nem végzett munkát Magyarországon. Emellett érdemben is vitatta a kereseti kérelmet, annak elutasítását kérve, arra figyelemmel, hogy a felperes részére a munkaviszony alapján járó munkabért maradéktalanul megfizette.
Az elsőfokú bíróság a felperesnek 109 óra 24 perc munkavégzésre 4.376,12 euró elmaradt munkabér és 36 óra rendkívüli munkavégzésre 974 euró megfizetése iránti kereseti kérelmet részben találta alaposnak.
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló Európai Parlament és Tanács 2012. december 12-i 1215/2012/EK rendeletének (a továbbiakban: Brüsszel Ia. rendelet) 21. cikk (1) bekezdés a) és b) pont i) alpontja alapján megállapította, hogy az ügy elbírálására a magyar bíróságnak joghatósága van, mivel a felperes a becsatolt munkaszerződés szerint Magyarországon végzett munkát, és nem a perbeli munkaviszony szerinti munkavégzési hely alapozza meg a bíróság joghatóságát.
Nem találta megalapozottnak a felperes azon hivatkozását, hogy az alperesi képviselő a perben nem rendelkezik képviseleti jogosultsággal, azt a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 65. § e) pontja megalapozta. Az alperes a 2022. január 1-jén kelt munkaszerződéssel igazolta, hogy az alperesi képviselő vállalati jogász munkakörben alkalmazásában áll. Ezért nem vizsgálhatta azt sem, hogy ügyvédként vagy kamarai jogtanácsosként egyébként eljárhatott-e az alperes képviselője az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) alapján. Rámutatott a Fővárosi Ítélőtábla 13.Gkpf.44.919/2017/2. számú döntése alapján arra, hogy amennyiben az eljárás megindításakor a meghatalmazott képviseleti jogát igazolni nem tudja, vagy a meghatalmazás hiányos, ezek a hiányok a meghatalmazás utólagos benyújtásával, másrészt a korábban megtett jognyilatkozatok jóváhagyásával pótolhatóak. Az alperes törvényes képviselője az alperes jogi képviselőjének ügyvédként való meghatalmazása alapján tett nyilatkozatait jóváhagyta, ezért az alperes ellenkérelme és nyilatkozatai nem voltak hatálytalanok.
A kereset érdemi vizsgálata körében rögzítette, hogy a szerződéses kötelezettségre alkalmazandó jogról szóló Európa Parlament és Tanács 2008. június 17-i 593/2008/EK rendelete (a továbbiakban: Róma I. rendelet) 8. cikk (1) bekezdése alapján a perbeli jogvita elbírálására a felek által választott jog volt az irányadó. Ezt a felek a munkaszerződés 9.2. pontjában a szlovák jogban határozták meg. A külföldi jogról való tájékoztatásról szóló Londonban, 1968. június 7. napján aláírt Európai Egyezmény, valamint Strasbourgban, 1978. március 15. napján aláírt Egyezmény Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 140/1992. (X. 20.) Korm. rendelet 10. cikke alapján a Szlovák Köztársaság Munkaügyi, Szociális és Családügyi Minisztériuma Munkaügyi Kapcsolatok Főosztálya, mint átvevő hatóság adott tájékoztatást a 311/2001. Z.z. számú Munka törvénykönyv irányadó rendelkezéseiről.
A bizonyítási eljárás alapján a kereseti kérelmet részben találta alaposnak és ítéletében 4.056 euró elmaradt munkabér és 440 euró rendkívüli munkavégzésért járó díj megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az alperes az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a magyar bíróság joghatósága hiányának megállapítását kérte.
Indokolásul a Brüsszel Ia. rendelet 20. cikk, 21. cikk, és 23. cikkére hivatkozva előadta, hogy az ügyben Magyarország területén működő bíróság nem rendelkezik joghatósággal, hanem a Szlovák Köztársaság területén illetékes bíróságnak kell eljárnia. Az a tény, hogy a kereset benyújtásának időpontjában a felperes Magyarország területén munkát végzett, a Róma I. rendelet és a Brüsszel Ia. rendelet alapján irreleváns. A munkaszerződés a szlovák jogrend szerint jött létre és a felek megegyeztek abban, hogy az alkalmazandó jog a szlovák munkatörvénykönyv. Az elsőfokú bíróságnak a Brüsszel Ia. rendelet 8. szakasz 27. cikkére figyelemmel ki kellett volna nyilvánítani, hogy nincs joghatósága, ennek ellenére mégis eljárt az ügyben, bizonyítást folytatott le és a joghatóságra kifogások ellenére ítéletet hozott.
Az érdemi döntés kapcsán a szlovák munkatörvénykönyv 118. §-ára, 121. és 122. §-ára, 42-44. §-ára hivatkozással előadta, hogy a felperesnek a 2019. szeptember 25-én megkötött és érvényesen létrejött munkaszerződése alapján járó juttatásokat teljeskörűen megfizette. D. C. és V. P. nem az alperes nevében jártak el, az alperes képviseletére az ügyvezető volt jogosult. A felperes nem bizonyította, hogy munkaszerződése módosult a bruttó 1.700 euró munkabérről 40 euró/óra díjazásra.
A felperes az alperesi fellebbezéssel érintett részben az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság kiegészített ítéletét hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette.
Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság téves jogértelmezés folytán megállapította joghatóságát és érdemben döntést hozott a felek jogvitájában, azonban a joghatóság kérdésében eltérő következtetésekre jutott az alábbiak szerint.
A nemzetközi elemet tartalmazó jogvitában a félnek a Pp. 170. § (3) bekezdés b) pontja alapján meg kell jelölnie nemcsak a bíróság hatáskörét és illetékességét megalapozó tényeket, de azt is, hogy az eljárásra miért az adott állam bíróságai rendelkeznek joghatósággal. A bíróságnak a keresetlevélben előadott tények alapján hivatalból értékelnie kell az adott jogvita külföldi elemeit. A joghatóság általános, vagylagos, különös, kizárólagos, kizárt, vagy kikötött (joghatósági megállapodás) lehet. Amennyiben a perre a magyar bíróság joghatósága - a törvény, az Európai Unió kötelező jogi aktusa, nemzetközi egyezmény alapján - kizárt, illetve külföldi bíróság rendelkezik kizárólagos joghatósággal, a keresetlevelet vissza kell utasítani. Ha a joghatóság kizártsága hiányában a keresetlevelet nem kell visszautasítani, de az eljárás során megállapítható, hogy a magyar bíróság joghatóságát megalapozó joghatósági ok nem áll fenn, ez már csak az eljárás későbbi megszüntetésére vezethet a Pp. 240. § (1) bekezdés b) és c) pontja alapján, az ott írt feltételek fennállása esetén.
A joghatóság tisztázása során nincs szükség annak érdemi vizsgálatára, hogy a felperes az igényét alappal érvényesítette-e az alperessel szemben.
Az irányadó tényállás szerint a magyar állampolgárságú felperes írásban megkötött munkaszerződéssel munkaviszonyt létesített a szlovák jog szerint alapított alperesi gazdasági társasággal, amelynek székhelye Szlovákiában található. A munkaszerződésben rögzítettekkel szemben a felperes ténylegesen Olaszországban végzett munkát. A felperes ezen munkaszerződéssel kapcsolatban, munkaviszonyából származó igénye érvényesítése iránt indított peres eljárást a munkáltatójával szemben. Az elsőfokú bíróság azt helyesen észlelte, hogy a joghatóság kérdésének eldöntéséhez a Brüsszel Ia. rendelet szabályait kell alkalmazni. E rendelet kizárólagos joghatóságot (II. fejezet 6. szakasz 24. cikk) nem rögzít a munkavállaló által a munkaadóval szemben indított perekre nézve.
A Brüsszel Ia. rendelet preambulumának (14) és (18) bekezdése értelmében a munkavállalók védelmének biztosítása érdekében a tagállamok bíróságai joghatóságának érvényesülése érdekében azokban a helyzetekben, amelyekben a bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek, továbbá a felek autonómiájának tiszteletben tartása érdekében elrendelt egyes joghatósági rendelkezései az alperes lakóhelyére való tekintet nélkül alkalmazandók. A munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelően az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.
Ezek tükrében kell figyelembe venni a Brüsszel Ia. rendeletnek az egyedi munkaszerződésekre irányadó szabályait, melynek kapcsán a II. fejezet 5. szakasz 20. cikke rögzíti, hogy az egyedi munkaszerződéseknél a joghatóságot - a 6. cikk, 7. cikk 5. pontjának és a munkaadó ellen indított eljárás esetén a 8. cikk 1. pontjának sérelme nélkül - a rendelet II. fejezetének 5. szakasza határozza meg, amely a 20-23. cikk rendelkezéseit foglalja magába.
Amennyiben a külföldi elemet tartalmazó jogvita a Brüsszel Ia. rendelet tárgyi hatálya alá tartozik és az alperes valamely tagállam területén rendelkezik lakóhellyel vagy székhellyel, a rendeletben előírt egységes joghatósági szabályoknak elsőbbséget kell élvezniük a nemzeti joghatósági szabályokkal szemben. Következésképpen ezen rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezések hatálya alá tartozó bírósági eljárás keretében nem alkalmazhatók az egyéni munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatóság meghatározására vonatkozó olyan nemzeti szabályok, amelyek eltérnek az e rendelkezésekben előírtaktól, függetlenül attól, hogy az említett nemzeti szabályok kedvezőbbek-e a munkavállalók számára.
A Brüsszel Ia. rendelet 5. szakasz 21. cikkének (1) bekezdése szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező munkaadó perelhető annak a tagállamnak a bíróságai előtt, amelyben lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik [(a) pont], vagy más tagállamban annak a helynek a bírósága előtt, ahol, vagy ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez, vagy annak a helynek a bíróságai előtt, ahol legutoljára rendszeresen munkát végzett [b) pont i) alpont], vagy - abban az esetben, ha e munkát nem egy országon belül kell, vagy kellett elvégezni - annak a helynek a bírósága előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található vagy található volt [b) pont ii) alpont].
Ezen vagylagos joghatósági okokon túl további joghatósági ok a munkavállaló által indított perekre nézve nincsen, leszámítva a joghatósági megállapodást, vagy azt az esetet, ha az alperes perbe bocsátkozik.
E rendeleti szabályok értelmezését tévesen végezte el az elsőfokú bíróság, amikor is a Brüsszel Ia. rendelet 5. szakasz 21. cikk (1) bekezdés b) pont i) alpontjának szabályait nem a peres felek közötti munkaviszony keretében végzett munkára, hanem a munkaviszony megszűnését követően a keresetindításkor, illetve a per ideje alatt más, nem alperesi munkáltató javára teljesített munkavégzéshez kötötte a joghatóság meglétét.
A szokásos munkavégzési hely fogalma, mint joghatósági kritérium, a korábban hatályban volt a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, a Tanács 2000. december 22-i 44/2001/EK rendelete 19. cikk 2. pontjának a) alpontjában szerepel és ez a rendelkezés felel meg a Brüsszel Ia. 21. cikk (1) bekezdés b) pont i) alpontjában rögzített, "ahonnan a munkavállaló rendszeresen munkát végez" megfogalmazásnak. Ezt a meghatározást úgy kell értelmezni, hogy arra a helyre vonatkozik, ahol, vagy ahonnan a munkavállaló a munkáltatójával szembeni kötelezettségeinek lényegét ténylegesen teljesíti (lásd: ebben az értelemben a 2017. szeptember 14-i Nogueira és tsai ítélet C-168/16 és C-169/16, EU: C: 2017: 688 59. pont és a 2021. február 25-i BU kontra Markt24 Gmbh ítélet C-804/19. 40. pont). Az ítélkezési gyakorlatból (2013. szeptember 12-i Schlecker ítélet, C-64/12, EU:C:2013:551, 31. pont, valamint a 2017. szeptember 14-i Nogueira és tsai ítélet C-168/16 és C-169/16, 57. pont). kitűnik, hogy azon helyre utaló kapcsolóelvet, ahol a munkavállaló "rendszerint a munkáját végzi", tágan kell értelmezni és a szokásos munkavégzési helyet, mint a joghatósági okot megalapozza az a hely, ahonnan a munkavállaló a munkáltatója felé fennálló kötelezettségeit alapvetően teljesíti, vagy ahol a szakmai tevékenységeinek tényleges központját kialakította, vagy pedig iroda hiányában, ahonnan a munkavállaló munkájának nagyobb részét végzi. Mindezek meghatározása során valószínűsítő körülmények együttesét kell alapul venni minden olyan információ figyelembevételével, amely a munkavállaló tevékenységét jellemzi.
A Brüsszel Ia. rendelet II. fejezet 8. szakasz 27. és 28. cikke rendelkezik "A joghatóság és az elfogadhatóság vizsgálatá"-ról. A felek nem vitatottan a munkaviszonnyal összefüggésben felmerülő jogvitájuk eldöntésére valamely tagállam bíróságának joghatóságát nem kötötték ki, ilyen megállapodásnak nem minősül a jogvitára alkalmazandó jog kikötésére vonatkozó megállapodás.
A Brüsszel Ia. rendelet II. fejezet 7. szakasz 26. cikk szerint e rendelet egyéb rendelkezései alapján fennálló joghatóságtól eltekintve valamely tagállamnak az a bírósága rendelkezik joghatósággal, amely előtt az alperes perbe bocsátkozik. E szabály nem alkalmazható amennyiben az alperes a bíróság joghatósága hiányának kifogásolása céljából jelent meg a bíróságon, vagy amennyiben a 24. cikk alapján más bíróság kizárólagos joghatósággal rendelkezik.
A Brüsszel Ia. rendelet II. fejezet 8. szakasz 27. és 28. cikk alapján a tagállami bíróság hivatalból megállapítja joghatósága hiányát, amennyiben a per tárgyára vonatkozóan a 24. cikk alapján más tagállam bírósága rendelkezik kizárólagos joghatósággal, illetve valamely tagállamban székhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak eljárást, és az alperes nem bocsátkozik perbe, és ennek a bíróságnak a Brüsszel Ia. rendelet különös joghatósági szabályai alapján sem áll meg a joghatósága.
A perbeli esetben az alperes mindvégig vitatta a magyar bíróság joghatóságát, érdemi ellenkérelme előterjesztése előtt és valamennyi beadványában, illetve szóbeli nyilatkozataiban is joghatósági kifogást tett.
A nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény bírói gyakorlata tárgykörre felállított joggyakorlat-elemző csoport összefoglaló véleményében rögzítette, hogy nem minősül perbebocsátkozásnak, ha a fél a joghatósági kifogás megtétele mellett és fenntartásával tesz az ügy érdemére vonatkozó, akár több nyilatkozatot is. Mindezek miatt az alperes perbe bocsátkozásán alapuló joghatóság sem állapítható meg a perbeli esetben, figyelemmel a Brüsszel Ia. rendelet II. fejezet 7. szakasz 26. cikkében foglaltakra.
A Pp. 240. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a bíróság az eljárást hivatalból megszünteti, ha a magyar bíróság joghatósága egyetlen joghatósági ok alapján sem állapítható meg, ugyanakkor a joghatóság az alperes perbe bocsátkozásával megalapozható, de
ba) az alperes írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő vagy
bb) az alperes a bíróság joghatóságának hiányát kifogásolja.
A joghatóság hiányát a bíróságnak az eljárás bármely szakaszában hivatalból kellett észlelnie, és erre a körülményre az alperes fellebbezése is utalt. A joghatósági okok hiánya miatt a másodfokú bíróság a felek fellebbezésében előadott további érvelését nem vizsgálta, hanem a fentiekre figyelemmel a Pp. 379. §-a és 240. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján az elsőfokú ítéletet teljes egészében hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, mivel az említett megszüntetési ok az ítélet egészére nézve már az elsőfokú eljárásban fennállt és az eljárás megszüntetésének alapjául szolgáló hiány nem volt pótolható.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.199/2023/9.)