adozona.hu
ÍH 2024.36
ÍH 2024.36
ELEKTRONIKUS KAPCSOLATTARTÁS I. A jogi képviselővel eljáró, elektronikus kapcsolattartásra köteles félnek a bírósági kézbesítési rendszeren keresztül, az OBH által rendszeresített űrlap kitöltésével, AVDH hitelesítéssel a bírósághoz benyújtott beadványa - és ahhoz mellékletként csatolt, papír alapú okiratról készült digitalizált irata - teljes bizonyító erejű elektronikus magánokirat, és az abban foglalt nyilatkozata, joghatályos nyilatkozat II. Munkaviszony felmondása esetén, a felmondási okok bővítésének
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2020. április 1. napjától 2021. július 11. napjáig állt T.-i Mg.-i Zrt. alkalmazásában vadász munkakörben, 2021. július 12. napjától pedig az alperes alkalmazásában, határozatlan idejű munkaviszonyban, hivatásos vadász munkakörben. A munkaszerződés szerint a felperes munkaviszonya jogfolytonos T.-i Mg.-i Zrt.-nél fennállt munkaviszonnyal.
A felperes felett a munkáltatói jogkört H. L., az alperes elnöke gyakorolta. A szakmai irányító feladatokat S. T., a T.-i Mg.-i Zrt. Vadászati D...
ÍH 2024.36 ELEKTRONIKUS KAPCSOLATTARTÁS
I. A jogi képviselővel eljáró, elektronikus kapcsolattartásra köteles félnek a bírósági kézbesítési rendszeren keresztül, az OBH által rendszeresített űrlap kitöltésével, AVDH hitelesítéssel a bírósághoz benyújtott beadványa - és ahhoz mellékletként csatolt, papír alapú okiratról készült digitalizált irata - teljes bizonyító erejű elektronikus magánokirat, és az abban foglalt nyilatkozata, joghatályos nyilatkozat
II. Munkaviszony felmondása esetén, a felmondási okok bővítésének tilalma miatt, csak a felmondásban megnevezett ok vehető figyelembe
III. A világosság követelményének megfelelő felmondási oknak valósnak és okszerűnek kell lennie [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 379. §, 381. §, 608. §, 611. §, 618. § (1) bekezdés, 114. §, 325. § (1) bekezdés; 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.) 1. §, 17. §, 21/A. §, (1) bekezdés, 103. §, 101. §; Eüsz. vhr. 1. § (1) bekezdés, 55. § (2), (4) bekezdés, 11. §, 12. § (1) bekezdés d) pont; 2017. évi LXXVIII. törvény (Üttv.) 18. §, 34. § (1), (2) bekezdés; 2012. évi I. törvény (Mt.) 52. § (1) bekezdés, 64. § (2) bekezdés]
A felperes 2020. április 1. napjától 2021. július 11. napjáig állt T.-i Mg.-i Zrt. alkalmazásában vadász munkakörben, 2021. július 12. napjától pedig az alperes alkalmazásában, határozatlan idejű munkaviszonyban, hivatásos vadász munkakörben. A munkaszerződés szerint a felperes munkaviszonya jogfolytonos T.-i Mg.-i Zrt.-nél fennállt munkaviszonnyal.A felperes felett a munkáltatói jogkört H. L., az alperes elnöke gyakorolta. A szakmai irányító feladatokat S. T., a T.-i Mg.-i Zrt. Vadászati Divízió igazgatója látta el.
S. T. 2021. augusztus 27. napján 2/2021. sorszámú utasításában elrendelte a vadászati szolgálati napló vezetését.
A felperes és Sz. P. a T.-i Mg.-i Zrt. korábbi vadászati divízió vezetője a szolgálati napló átvételét megtagadta, annak szakmaiatlanságát kifogásolta.
A felperes és Sz. P. a T.-i Mg.-i Zrt. cégvezetőjének, T. P.-nek elmondták a szolgálati napló vezetésével, valamint S. T.-al kapcsolatos kifogásaikat.
A felperes a szolgálati naplót 2021. szeptember 13. napján átvette, annak vezetését azonban nem kezdte meg.
S. T. 2021. szeptember 17-én a szolgálati naplóvezetési kötelezettséget ellenőrizte és megállapította, a felperes az utasításban foglalt naplóvezetési kötelezettségének nem tett eleget, a szolgálati napló nem is volt nála.
A kötelezettség elmulasztása miatt az alperes 2021. szeptember 20. napján kelt intézkedésével írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest, amelynek átvételét a felperes megtagadta.
Az alperes 2021. szeptember 28. napján T.-né P. B. és N. A.-né, a T.-i Mg.-i Zrt. munkavállalóinak jelenlétében ismételten megkísérelte átadni az írásbeli figyelmeztetést a felperesnek, aki ennek átvételét újra megtagadta. Erről jegyzőkönyv került felvételre.
Az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadásakor a felperes kiabálva fogalmazta meg a vadászati szolgálati napló vezetésének indokolatlanságával és S. T. szakmai hozzáértésével kapcsolatos véleményét.
A felperes emelkedett hangneme T.-né P. B. és N. A.-néban megbotránkozást keltett, mivel erre példát még nem tapasztaltak. A történekről közvetlen munkahelyi vezetőjüket, valamint T. P. cégvezetőt is tájékoztatták, aki erről az alperes elnökét is tájékoztatta.
Az alperesi munkáltatói jogkör gyakorlója S. T. előadásából szerzett tudomást a felperes azon magatartásáról miszerint a vadászati szolgálati naplót nem kívánja vezetni, a Vadászati Divízió vezetőjével ellentétei vannak, utasításait nem kívánja betartani, a viszony közöttük elnehezült. Az írásbeli figyelmeztetést megelőzően olyan további információt is kapott, hogy a felperes S. T.-t trágár szavakkal illette.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2021. október 29. napján kelt felmondással megszüntette. Az intézkedésben rögzítette, hogy a munkaviszony megszüntetésére az Mt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása miatt kényszerült az alábbi indokolással.
2021. szeptember 17-én 14:20 órakor a Vadászati Divízió vezetője ellenőrizte a szolgálati napló vezetését, amelyet korábban a felperes számára felfektetni és vezetni a 2/2021. számú munkautasítással írt elő, amelyet a felperes 2021. augusztus 27-én átvett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a felperes a szolgálati naplót nem vezeti.
A Vadászati Divízió vezetője a történtek miatt 2021. szeptember 20-án írásbeli figyelmeztetést kívánt a felperes részére átadni, amelyet a felperes megtagadott átvenni. Ezt követően 2021. szeptember 28. napján T.-né P. B. és N. A.-né jelenlétében a munkáltató ismét megkísérelte átadni az írásbeli figyelmeztetést, amelyet a felperes ismét megtagadott átvenni, a történtekről jegyzőkönyv került felvételre. Az érintettek arról számoltak be, hogy az esemény során a felperes minősíthetetlen, a jelenlévőket megbotránkoztató hangot ütött meg.
Az ismertetett okok miatt a munkaviszonyt meg kellett szüntetnie, mert a felperes megsértette az Mt. 52. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjaiban foglalt kötelezettségeit, mivel a munkáltató utasítását nem hajtja végre, nem tanúsítja munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást és nem működik együtt munkatársával.
A szolgálati napló vezetési kötelezettség teljesítését az írásbeli figyelmeztetéseket követően az alperes részéről nem ellenőrizték.
A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 568 690 forint elmaradt munkabér és nettó 640 000 forint béren kívüli juttatás, mint kártérítés megfizetésére.
Az érvényesíteni kívánt jog körében hivatkozott a munka törvénykönyvről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 6. § (1)-(4) bekezdés, 7. § (1) bekezdés, 56. § (1)-(5) bekezdés, 64. § (1) bekezdés b) pont és (2) bekezdés, 65. § (1) bekezdés, 66. § (1)-(2) bekezdés, 80. § (1)-(2) bekezdés, 82. § (1)-(3) bekezdés és 177. § rendelkezéseire.
Álláspontja szerint az alperes felmondása jogellenes volt, mert annak indokolása nem felelt meg a világosság, a valóságosság és az okszerűség követelményének.
Előadta, hogy a szolgálati napló vezetésének kötelezettségét jogszabályi rendelkezés már nem írta elő. Sz. P. kollégájával együtt nemcsak a szolgálati napló vezetési kötelezettséget, hanem az új vezetési szabályzat hivatásos vadász által ellátandó feladatokkal és tevékenységekkel össze nem egyeztethető mivoltát is panaszolták. Álláspontja szerint a szolgálati napló vezetési kötelezettséget kizárólag azért írták elő, hogy ezzel felelősségre vonása megtörténhessen. Állandó, jóformán teljesíthetetlen adminisztrációs teher hárult a felperesre. Annak ellenére, hogy ezen panaszaikat jelezték az alperes felé, panaszuk kivizsgálása nem történt meg. Vitatta, hogy a felperes az írásbeli figyelmeztetést követően a szolgálati napló vezetési kötelezettségét elmulasztotta volna, az alperes azonban az írásbeli figyelmeztetés közlése és a felmondás közötti időtartamban e kötelezettség teljesítését nem vizsgálta.
Hivatkozott arra, hogy az alperes a felmondás gyakorlása során kétszeres értékelés tilalmába ütköző magatartást tanúsított, figyelemmel arra, hogy a felmondásban olyan indokot jelölt meg, amelyért korábban már írásbeli figyelmeztetésben részesítette, ez pedig a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének, a jóhiszeműség és tisztességesség követelményének sem feleltethető meg. Álláspontja szerint nem lehet ugyanazon okból írásbeli figyelmeztetést és felmondást is alkalmazni, így az alperes nem igazolta, hogy a felperes munkaviszonya fenntartására az alperesnél miért nincs szükség. Álláspontját eseti bírósági döntésekkel támasztotta alá.
A felmondásban rögzítettekkel szemben vitatta, hogy megbotránkoztató hangnemet ütött volna meg, utalt arra is, hogy ilyen tényt a jegyzőkönyv sem tartalmaz.
Az alperes írásbeli ellenkérelme a kereset elutasítására a felperes perköltségben történő marasztalására irányult, amelynek mértékét a vonatkozó 32/2003. (VIII. 2.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontja alapján kért megállapítani. Álláspontja szerint a felmondás indokolása a világosság, a valóságosság és az okszerűség követelményének megfelel. Az Mt. 6. § és 7. § (1) bekezdésében foglalt követelményeket nem sértette meg.
Vitatta a kétszeres értékelés tilalmába ütköző magatartást, figyelemmel arra, hogy a felperest írásbeli figyelmeztetésben a szolgálati napló vezetési kötelezettség elmulasztása miatt részesítette, míg felmondása indokát az írásbeli figyelmeztetések átvételének megtagadása és az annak során tanúsított magatartása képezte, amely munkatársaiban megbotránkozást keltett. A felperes többszöri figyelmeztetés ellenére csak 2021. szeptember 30. napjától vezette a szolgálati naplót.
A felperes ezen magatartásaival megszegte az Mt. 52. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjának rendelkezéseit, amely okok összességében vezetettek oda, hogy az alperes a továbbiakban nem kívánta fenntartani a felperes jogviszonyát.
Az alperes - a Pp. 221. § szerinti feltételhez nem kötött perfelvételi nyilatkozatként - először a 2023. február 2. napján megtartott tárgyaláson kérte az elsőfokú bíróságot, hogy állapítsa meg a felperes keresetlevele, ügyvédi meghatalmazása és egyéb beadványainak a hatálytalanságát, mivel azok nem felelnek meg az elektronikus ügyintézés részletes szabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Eüsz. vhr.) 55. §-ában foglaltaknak. Érvelése szerint az elektronikus eljárás szabályainak megsértése azért áll fenn, mert felperes a beadványai előterjesztése során megsértette a papíralapú okirat elektronikus okirattá alakítására (digitalizálására) vonatkozó szabályokat.
Állítása szerint a felperes megsértette az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) 18. § és 46. § rendelkezéseit azzal, hogy a beadványai nem tartalmaznak elektronikus aláírást. Álláspontja alátámasztásaként a Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.050/2022/11. számú döntését jelölte meg.
A felperes vitatta az alperes hatálytalanságra vonatkozó álláspontját. Előadta, hogy beadványait AVDH aláírással látta el, amely megfelel az elektronikus kapcsolttartás szabályainak. Érvelése alátámasztására több eseti döntést is felhívott.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a kereset szerint marasztalta alperest.
Rögzítette, hogy a felperes számára a munkautasításban előírt szolgálati napló vezetési kötelezettséget a Vadászati Divízió vezetője 2021. szeptember 17-én ellenőrizte és megállapította, hogy a felperes a szolgálati naplót nem vezette, azt egyébként felmutatni sem tudta. Ezen kötelezettségszegés miatt a Vadászati Divízió vezetője 2021. szeptember 20. napján írásbeli figyelmeztetést kívánt átadni a felperes részére, amelynek átvételét a felperes megtagadta és ugyanígy tett 2021. szeptember 28. napján is.
A lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapította, hogy ezen utóbbi írásbeli figyelmeztetés átadásakor T.-né P. B. és N. A.-né munkavállalók számára a felperes hangneme megbotránkoztató volt, azonban a kritikával elsődlegesen érintett S. T. a felperes hangnemén nem ütközött meg, a felperes trágár szavakat nem használt, mint ahogy az sem nyert igazolást, hogy a felperes abból a szempontból minősíthetetlen hangnemet ütött volna meg, hogy trágár, dehonesztáló szavakat használt volna S. T.-ra nézve.
Rögzítette, hogy nem valamennyi jelenlévő, kizárólag két az említett, egyébként nem is az alperes alkalmazásában álló munkavállaló számára volt megbotránkoztató a felperes hangneme. Ezért a felmondás azon indoka, amely szerint a jelenlévőket megbotránkoztató hangot ütött meg sem a valóság, sem az okszerűség követelményének nem felel meg.
Az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása álláspontja szerint nem szolgálhat okszerű indokául a munkaviszony felmondásának, tekintettel arra, hogy annak az Mt. 21. § (1) bekezdésében foglalt egyéb jogkövetkezményei vannak.
Az MK 95. számú állásfoglalás III. pontjában foglaltak alapján kifejtette, hogy a felmondás indokolásában más körülményre nem utalt, így más tény bizonyításának a perben nem volt helye, ezért nem tulajdonított annak sem jelentőséget, hogy a munkáltatói utasításban foglaltakat a felperes szakmailag alappal kifogásolta-e.
Rögzítette továbbá, hogy az alperes lényegében a munkáltatói felmondást megelőzően mintegy egy hónappal történt felperesi magatartást jelölt meg a felmondás indokaként, amely nem vezethetett olyan mértékű bizalomvesztésre, amely jogszerűen alapot teremtett a felmondásra, más tény bizonyításának pedig nem volt helye. A felmondásban közölt okok pedig valóságuk részbeni bizonyítása mellett sem bizonyították sikerrel a felmondás okszerűségét, azok együttesen sem értékelhetőek Mt. 52. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjaiban foglalt kötelezettségek megsértéseként. Mindezek alapján az alperes 2021. október 29-i munkáltatói felmondása jogellenes.
Kifejtette továbbá, hogy a felmondás jogellenességén túl a bizonyítási eljárás olyan többletkörülményt nem tárt fel, amely rendeltetésellenes joggyakorlás körében lett volna értékelhető.
A követelés összegszerűsége körében az Mt. 82. § (1)-(3) bekezdései alapján alperesi vitatás hiányában a felperes kereseti kérelmével egyező összegben marasztalta az alperest.
Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása, másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása érdekében.
Fellebbezése indokolásában elsődlegesen az elektronikus eljárás szabályainak megsértésére hivatkozott. E körben a Pp. 67. § (2) és (4) bekezdés, 604. §, 608. §, 611. §, 613. §, 618. § (1) bekezdés b) pont; az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban: E-ügyintézési tv.) 1. § 17. pont d) alpont és 29. pont, 2. § (1) bekezdés, 9. § (1) bekezdés b) pont, 103. §, 108. § (5) bekezdés; az Eüsz. vhr. 55. § (2) és (4) bekezdés; valamint Üttv. 2. § (1) bekezdés a) és f) pont, 18. § (1) bekezdés a) és b) pont és (8) bekezdés, 34. § (2) bekezdés, 46. § (2) bekezdés (1)-(2) és (4)-(7) bekezdés megsértésére hivatkozott.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet vissza kellett volna utasítania, mert az a Pp. 618. § (1) bekezdés b) pontja alapján hatálytalan, ugyanis az a papír alapú okiratokról átalakított (digitalizált) elektronikus okirat. Az elektronikus eljárás szabályainak megsértését nem a beadványok előterjesztésének az Országos Bírósági Hivatal (a továbbiakban: OBH) által rendszeresített nyomtatványon való megtörténte, sem annak AVDH-val hitelesítésének hiánya képezte, hanem az, hogy a felperes jogi képviselője a keresetlevél előterjesztése során megsértette a papír alapú okirat elektronikus okirattá alakítására (digitalizálására) vonatkozó szabályokat.
A keresetlevél és mellékletei papír alapú okiratról készült elektronikus másolatok, amelyek nem felelnek meg sem az E-ügyintézési tv., sem az Eüsz. vhr. rendelkezéseinek, azok bizonyítóereje sem megfelelő a papír alapú okiratok szabálytalan átalakítása miatt. Álláspontja szerint az ügyvéd az iratok digitalizálása során csakis és kizárólag minősített aláírást alkalmazhat. A minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú aláírás és az AVDH ügyvéd esetében elektronikus aláírásra, illetőleg hitelesítésre nem alkalmas. Amennyiben az ügyvéd papír alapú okiratot alakít át az Üttv. 46. § (2) bekezdése alapján ezt csak minősített elektronikus aláírás használata mellett teheti meg.
Hivatkozott továbbá arra is, hogy az Üttv. 18. § (1) bekezdése szerint a minősített elektronikus aláírás a minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás az aláíró személy ügyvédi minőségét igazolja. Az ügyvédi jogállás igazolásának hiányában képviseleti jogosultsága sem állhat fenn.
A felperes keresetet tartalmazó iratai, annak mellékletei különösen az ügyvédi meghatalmazás hatálytalanok, így az eljárás lényeges szabályai sérültek, hiszen a bíróság hatálytalan beadványokat, okiratokat vett figyelembe a döntéshozatalkor. Ebben a körben idézte a Szegedi Ítélőtábla Mfv.I.40.050/2022/11. számú határozata indokolásának [55]-[76] bekezdéseit.
Álláspontja szerint a felperes nem nyújtott be a számára rendelkezésre álló 30 napos határidőn belül joghatályos kereseti kérelmet. Ez pedig az ítélet Pp. 381. § szerinti kötelező hatályon kívül helyezést eredményezi.
Az ügy érdemét érintően kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást hiányosan állapította meg, abból téves jogi következtetést vont le. Kitért arra, hogy az ítélet indokolása szerint a törvényszék csak a 2021. szeptember 28-i átvétel ismételt megtagadása során tanúsított minősíthetetlen és megbotránkoztató hangot nem tartotta bizonyítottnak. Ebben a körben vitatta, hogy Sz. P. tanúvallomása figyelembe vehető lenne tekintettel arra, hogy a tanú és a T.-i Mg.-i Zrt. között szinte azonos tényállással munkaügyi per volt folyamatban. Álláspontja szerint a tanú vallomása szembe megy a másik három jelenlévő tanú előadásával. S. T. tanúvallomása alapján ezen alkalommal kiabálás, nem odaillő viselkedés volt, amelynek során elhangzott, hogy "ez vicc, ez hülyeség", egy "kinevetés" is történt. Olyan hangosan beszélt a felperes, hogy a szomszéd szobáig is elhallatszott. Annak ellenére, hogy S. T. mindezen nem ütközött meg különösebben a felperes kinevette az alperesi intézkedést, hangos szavakkal, erős kritikával illette. Vitatta, hogy a minősíthetetlen, jelenlévőket megbotránkoztató hangnem ismérve lenne, hogy minden jelenlévőt megbotránkoztasson.
Álláspontja szerint a felmondás indokolásának valóságától függetlenül sem fogadható el az a felperesi magatartás, amelyet a T.-i Mg.-i Zrt. munkavállalóival szemben tanúsított. A törvényszék ítéletével legitimálta azon felperesi magatartást, amely a munkahelyen történő kiabálást, a felettes más munkavállalók előtti minősítését jelenti következmények nélkül. Álláspontja szerint az, hogy a hangnem csak a jelenlévők közül pár személyben okozott megbotránkozást a jogszerűség szempontjából nem vizsgálható.
Egyebekben a felperes magatartása az Mt. 52. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjában foglalt követelményeket is megsértette, így a munkáltatói utasítások betartásának kötelezettségét, az együttműködési kötelezettség és a szükséges bizalomnak megfelelő magatartás tanúsításának követelményét. Álláspontja szerint elfogadhatatlan, hogy a munkavállaló a munkatársakat kényelmetlen helyzetbe hozza indulatos, agresszív magatartásával. Ezen magatartások címzettje S. T., a felettese volt, akinek utasításait köteles lett volna elvégezze, így a felperes nem tanúsította a megfelelő bizalomhoz szükséges tekintélyt a vezető irányába. Álláspontja szerint az, hogy 2021. szeptember 28. napját követően a felperes vonatkozásában elmulasztotta a naplóellenőrzési kötelezettséget, önmagában a felmondást nem teszi okszerűvé, de ezt az alperes nem is állította.
Felperes sorozatosan kinyilvánította együttműködési hajlandóságának hiányát, megtagadta a munkáltatói utasításokat, valamint a figyelmeztetések átvételét, továbbiakban a felperes emelt hangneme munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartás tanúsításának követelményének sem felelt meg. A felmondás indoka tehát egy folyamat volt, nem egyedülálló okként sorolja fel a történéseket, amely a felmondás indokolásából világosan kitűnik. A törvényszék tévesen állapította meg, a felmondás indokolása csak részben valós és nem okszerű.
Hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása hiányos, annak [6] bekezdésében szükséges lett volna rögzíteni, hogy a figyelmeztetés átvételének megtagadásakor a felperes minősíthetetlen, a jelenlévőket megbotránkoztató hangnemet alkalmazott, amely alapján a munkáltatói felmondás indokolása valós és okszerű volt.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
Az alperes által hivatkozott Szegedi Ítélőtábla Mfv.I.40.050/2022/11. számú döntése nem bírhat kötelező erővel, mert az teljességgel szemben áll a Kúria számos eseti döntésében rögzített, következetes álláspontjával. E szerint, ha a papír alapú okirat elektronikus okirattá alakítása, digitalizálása során a beadvány AVDH hitelesítéssel van ellátva, úgy az megfeleltethető mind az elektronikus úton és jogszabályban meghatározott módon történő benyújtás, mind a teljes bizonyító magánokirat követelményének.
Álláspontja szerint az AVDH hitelesítésre átadott dokumentum teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül. A Pp. 611. § (1) bekezdése alapján a papír alapú okirat elektronikus okirati formába alakítása után ugyancsak elektronikus okirat.
A fellebbezés érdemét illetően kifejtette, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a felperes trágár, emberi méltóságot sértő kifejezésmódot használt volna. A jelenlévő két hölgy tanú érzékenysége nem értékelhető a felmondás törvényben biztosított követelményei megfelelőségének.
A fellebbezés alaptalan.
Az alperes fellebbezési érvelésére tekintettel az ítélőtábla azt vizsgálta, hogy az első fokon hozott határozat hatályon kívül helyezésének és az eljárás megszüntetésének a másodfokú eljárásban a Pp. 379. § szerinti feltételei fennállnak-e. Erre a Pp. 379. § értelmében akkor kerülhet sor, ha a 240. § (1) bekezdése vagy a 241. § (1) bekezdése szerinti ok az elsőfokú vagy a másodfokú eljárásban fennáll.
Az eljárás hivatalból történő megszüntetésének eseteit a Pp. 240. §-a szabályozza. E jogszabályhely (1) bekezdés a) pontja alapján hivatalból kell megszüntetni az eljárást, ha a keresetlevél visszautasítására nem került sor, a perindítás hatályai beálltak, azonban a bíróság utóbb észleli, hogy a keresetlevél hiánypótlás nélküli visszautasításának lett volna helye a Pp. 176. § (1) bekezdés a)-i) pontjai alapján, vagy a hiánypótlásra visszaadott keresetlevél visszautasításának lett volna helye a Pp. 176. § (2) bekezdés a)-c) pontja alapján.
A Pp. 618. § tartalmazza az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok megszegésének következményeit, amely jogszabályhely az (1) bekezdés b) pontban írt feltételek esetén a keresetlevél visszautasításáról rendelkezik. A Pp. 240. §-a és 241.§-a azonban, ha a keresetlevél visszautasítására a Pp. 618. § (1) bekezdés b) pontja alapján nem került sor, nem teszi lehetővé a permegszüntetést.
A Pp. 240. § (1) bekezdés szerint az eljárás hivatalból történő megszüntetésének nincs helye a keresetlevél előterjesztésekor az elektronikus kapcsolattartás szabályainak megszegése, a keresetlevél kötelező tartalmi elemeinek hiánya, a keresetlevéllel kapcsolatos hiánypótlás elmulasztása, valamint a jogi képviselő hiánya miatt.
Így tehát, ha az elsőfokú bíróság a keresetlevelet nem utasítja vissza, a későbbiekben az eljárás hivatalból történő megszüntetésére akár elsőfokon, akár a másodfokú eljárásban (Pp. 379. §) csak a Pp. 240. § (1) bekezdés, vagy a 241. § (1) bekezdésben meghatározott esetben kerülhet sor. Ezért a per megszüntetésének a Pp. 379. § alapján nem volt helye.
Az alperes fellebbezésében a keresetlevél mellékleteinek hatálytalanságára is hivatkozott, melynek következményeként felmerülhetett a jogi képviselő meghatalmazásának megfelelősége, az egyéb okiratok bizonyító ereje, ezek egyenkénti vizsgálatát azonban az ítélőtábla mellőzte, mert - az alábbi okok miatt - a felperes beadványaival kapcsolatban hibát - az alábbi okok miatt - nem észlelt:
A Pp. 608. § (1) bekezdés alapján az E-ügyintézési tv. alapján elektronikus úton történő kapcsolattartásra kötelezett minden beadványt kizárólag elektronikusan - az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben meghatározott módon - nyújthat be a bírósághoz, és a Pp. 618. § (1) bekezdés szerint, ha nem így jár el a beadványban foglalt nyilatkozat hatálytalan.
A jogi képviselő minden beadványt és mellékleteit - amelyek így egységes iratnak minősülnek - az E-ügyintézési tv. 25. § és a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: Büsz.) 75/C. § szerint a bírósági kézbesítési rendszeren keresztül az OBH által rendszeresített űrlap kitöltésével köteles beadni a bírósághoz, amely beadványt a jogi képviselőnek a fentiek szerinti teljes bizonyító erejű formában kell a bíróságnál benyújtania (Üttv. 18. §).
Az alperes fellebbezésében állította, hogy a felperesi képviselő által elektronikus úton ÁNYK nyomtatványon, AVDH aláírással érkezett beadványok nem felelnek meg az E-ügyintézési tv.-ben és végrehajtási rendeleteiben foglaltaknak.
A beadványok alaki kellékeit Pp. 114. §-a szabályozza. Az e-per alkalmazása során a beadványokat legalább teljes bizonyító erejű formában kell a bíróságnál benyújtani. A Pp. a teljes bizonyító erejű elektronikus magánokiratoknak több csoportját is megkülönbözteti, amelyeket a Pp. 325. § (1) bekezdés f)-i) pontjaiban szabályoz. Ennek csak az egyik típusa az elsőfokú bíróság fellebbezett ítéletében hiányolt azon elektronikus aláírás, amikor az elektronikus okiraton az aláíró a minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírását vagy bélyegzőjét helyezte el, és - amennyiben jogszabály úgy rendelkezik - azon időbélyegzőt helyez el [Pp. 325. § (1) bekezdés f) pontja]. A Pp. 325. § (1) bekezdés g) pontja azonban teljes bizonyító erejű elektronikus magánokiratnak - és ekként a kiállítója által aláírtnak - tekinti azt is, amikor az elektronikus okiratot a kiállítója azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés (AVDH) szolgáltatással hitelesíti.
Ahogy arra a Fővárosi Ítélőtábla eseti döntésében rámutatott a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2014. július 23-i 910/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikk 10. pontja elektronikus aláírásként definiál minden olyan elektronikus adatot, amelyet más elektronikus adatokhoz csatolnak, illetve logikailag hozzárendelnek, és amelyet az aláíró aláírásra használ, az AVDH szolgáltatással történő dokumentumhitelesítés pedig ennek a fogalomnak megfelel. (Fővárosi Ítélőtábla 6.Pkf.25.108/2023/2. - ÍH 2023.60.) Így a jogi képviselő beadványait AVDH hitelesítéssel benyújthatta a bírósághoz.
Ezután az ítélőtábla vizsgálta a jogi képviselő meghatalmazásának benyújtását. Az Üttv. 34. § (1) és (2) bekezdése szerint, ha az ügyvédi tevékenység gyakorlásához az ügyfél képviselete szükséges, a képviseleti jog létesítésére meghatalmazást kell kiállítani a megbízott részére, az ügyvédi tevékenység gyakorlására adott meghatalmazást írásba kell foglalni és annak tartalmaznia kell a megbízott elfogadó nyilatkozatát is. Az így kiállított meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül.
Az Üttv. az ügyvédi tevékenység gyakorlása során minősített okirati formákat is előírhat, azonban a Pp. ilyen megszorításokat nem tartalmaz, az AVDH által aláírt okirat teljes bizonyító erejű magánokiratnak minősül.
Az eredetileg papír alapon létrejött ügyvédi meghatalmazást a jogi képviselő az E-ügyintézési tv. 21/A. § (1) bekezdés és az Eüsz. vhr. 11. § (1) bekezdése értelmében elektronikus formába alakítja, amelyet hitelesít és az eredeti meghatalmazás megőrzéséről a meghatalmazás megszűnését követő 5 évig gondoskodik. A hitelesítés 12. § (1) bekezdés d) pontja alapján AVDH-val is történhet.
A Pp. 611. § (1) bekezdése alapján a képviselő elektronikus kapcsolattartás esetén a keresetlevél vagy az első, a bírósághoz benyújtott beadvány mellékleteként csatolja az elektronikus okiratként rendelkezésre álló vagy az általa digitalizált meghatalmazást, kivéve, ha a képviselő meghatalmazása a rendelkezési nyilvántartásban a 67. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően szerepel. A bíróság - ha e tekintetben alapos kétsége merül fel - digitalizált meghatalmazás esetén az eredeti meghatalmazás bemutatására hívja fel a képviselőt az egyezőség megállapítása érdekében.
A perbeli esetben a felperesi képviselő a keresetlevele mellékleteként a jogszabályi rendelkezésnek megfelelően csatolta a digitalizált, az AVDH szolgáltatás igénybevételével hitelesített meghatalmazást, így képviseleti joga mind a keresetlevél benyújtásakor, mind a peres eljárás során igazolt.
Ezt követően az ítélőtábla azt vizsgálta, hogy az elektronikus úton benyújtott, de nem az ÁNYK nyomtatványra, hanem ahhoz mellékletként csatolt papír alapú okiratról készített elektronikus iratra milyen szabályozás vonatkozik. Az elektronikus kapcsolattartásra köteles jogi képviselő által benyújtott egyéb beadványok esetén szükséges az, hogy a kitöltött űrlapon és a csatolt mellékleten minősített, vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírás, vagy bélyegző legyen elhelyezve, vagy a jogi képviselő vegye igénybe az AVDH szolgáltatást. Az AVDH keretében a szolgáltató személyhez rendeléséről kiállított igazolást elektronikus dokumentumba, vagy az elektronikus dokumentumhoz csatolt záradékba foglalja és azt - a hitelesítendő nyilatkozattal együtt - minősített, vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus bélyegzővel, valamint minősített idejű bélyegzővel hitelesíti. Az így hitelesített dokumentum minősül a Pp. 325. § (1) bekezdés g) pontja szerinti teljes bizonyító erejű magánokiratnak és felel meg a Pp. 114. § (3) bekezdésben foglalt alaki kellékeknek.
A Kúria az Üttv. 46. § (1) és (2) bekezdései, 18. § (1) bekezdése az Eüsz. vhr. 12. § (1) bek. d) pontja kapcsán az AVDH szolgáltatással történő hitelesítés és digitalizált formába alakított papír alapú dokumentumok elektronikus úton történő benyújtásának alaki, tartalmai követelményeiről több döntésében is állást foglalt, kimondva, hogy amennyiben a papír alapú okirat digitalizálása után a beadvány AVDH hitelesítéssel van ellátva, az megfelel az elektronikus úton a jogszabályokba meghatározott módon történő benyújtás, a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményének. (Kúria Pfv.20.591/2021/5., Kpkf.V.39.700/2021/2., Kpkf.VI.39.566/2021/2., Kfv.II.37.921/2020/5., Kpkf.II.40.282/20221/2., Kpkf.VI.40.536/2021/2., Fővárosi Ítélőtábla BDT 2020.4225.).
Az ítélőtábla az alperes fellebbezésében hivatkozott Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.050/2021/11. számú döntését és ennek körében az Eüsz. vhr. 55. § (2) és (4) bekezdésében foglalt rendelkezéseket azért nem tartja a jelen perbeli esetben irányadónak, mert az elektronikus formába alakított meghatalmazást nem kell záradékkal ellátni az E-ügyintézési tv. 103. § és az Eüsz. vhr. 55. § alapján.
Az Eüsz. vhr. 1. § (1) bekezdés szerint ugyanis, a rendelet hatálya a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel terjed csak ki az E-ügyintézési tv. szerinti elektronikus kapcsolattartásra. A (2) bekezdésben szereplő kivétel éppen a III. Fejezet, amelyben a hivatkozott 55. § is szerepel. Az E-ügyintézési tv. 101. § (1) bekezdés szerint a 101-103. §-ban foglalt rendelkezések az elektronikus kapcsolattartásra akkor alkalmazandóak, ha e rendelkezésekről törvény vagy kormányrendelet eltérően nem rendelkezik. Mivel Eüsz. vhr. 1. § (1) bekezdése a (2) bekezdésben foglaltak szerint az 55. §-t nem rendeli alkalmazni az elektronikus kapcsolattartás esetén, így van olyan kormányrendelet, amely eltérő, így az E-ügyintézési tv. 103. § és annak záradékolására vonatkozó rendelkezése sem alkalmazandó.
Mindezekre tekintettel a jelen perbeli esetben a felperes - jogi képviselője útján - a keresetlevelet, mellékleteit, a perfelvételi iratokat és egyéb beadványait az AVDH szolgáltatással hitelesítve, vagyis teljes bizonyító magánokirati formában nyújtotta be a bíróságra, így a keresetlevél és a további beadványok az elektronikus ügyintézés szabályainak megszegése nélkül kerültek benyújtásra a bírósághoz.
Az ügy érdemét illetően az ítélőtáblának az alperes másodlagos fellebbezési kérelmére és annak indokaira tekintettel abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az elsőfokú bíróság helyesen értékelte-e a felmondásban szereplő okokat, a bizonyítékokat okszerűen értékelte-e, ennek megfelelően a tényállást a szükséges mértékben és teljes körűen állapította-e meg, mindezekből pedig helyes következtetést vont-e le az alkalmazott felmondásjogszerűtlenségére.
A fellebbezési érvek vizsgálatának kiindulópontja az, miként lehet értelmezni az alperes felmondásának indokolását, ami az okok világosságát érintő kérdés [Mt. 64. § (2) bekezdés]. A felmondás okainak világosságával szemben hangsúlyozandó, hogy a felmondás okait a nyilatkozattevő összefoglalóan is közölheti, azonban ebben az esetben is meg kell határozni azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a felmondást alapította. Nem az a lényeges tehát, hogy a felmondás részletező indokolást tartalmaz-e vagy összefoglaló meghatározást használ, hanem hogy a felmondás okaként közöltekből megállapítható legyen, miért nincs a munkáltatónál szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára.
Az elsőfokú bíróság a fentiek alapján helyesen következtetett arra, hogy a munkáltató lényegében két kötelezettségszegést rótt a felperes terhére: egyrészt, az írásbeli figyelmeztetés átvételének kétszeri megtagadását, másrészt, azt, hogy az írásbeli figyelmeztetés átadásának második megkísérlésekor a felperes minősíthetetlen, a jelenlévőket megbotránkoztató hangot ütött meg.
A következetes bírói gyakorlat szerint a világosság követelményének teljesítését nem pótolja a jogszabályi rendelkezésekre [jelen esetben az Mt. 52. § (1) bekezdés c), d) és e) pontjaira] történő hivatkozás, illetőleg az arra történő utalás, hogy e pontokban felsorolt általánosan megfogalmazott kötelezettségeket a munkavállaló megszegte. A megjelölt jogszabályi rendelkezésekben szereplő kötelezettségek megsértését maga a felmondás is a felmondás korábbi részében ismertetett okokkal hozza összefüggésbe azzal a megfogalmazással, hogy a munkáltató "az ismertetett okok miatt" kényszerült a munkaviszony megszüntetésére (felmondás utolsó bekezdése).
Az "ismertetett okok" között pedig nem szerepel más, mint a szolgálati napló vezetésének elmulasztásával kapcsolatos kötelezettségszegés, ezen kívül pedig az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása, illetve az, hogy a második átvétel megkísérlésekor a felperes minősíthetetlen, a jelenlévőket megbotránkoztató hangot ütött meg.
A felmondási okok értékelése szempontjából az alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a szolgálati napló vezetésének elmulasztását előzményi leírásnak szánta, és az elsőfokú bíróság ezen alperesi nyilatkozatra tekintettel sem állapította meg a kétszeres értékelés tilalmának megsértését. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy a felmondási okok bővítésének tilalma miatt csak az alperes által megnevezett két ok vehető figyelembe, ugyanis az alperes a törvényben meghatározott módon, írásban csak ezeket közölte a felperessel. Nincs helye olyan új felmondási ok bizonyításának, amelynek közlése a felmondásban nem történt meg (MK 95. szám III. pont).
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a két konkrét eseten kívül a felperes milyen kötelezettségszegéseket követett el, együttműködött-e közvetlen munkahelyi felettesével, hangoztatott-e róla dehonesztáló véleményt, megtagadta-e egyéb utasításait, véleményezte-e a naplóvezetéssel kapcsolatos elvárásait, illetve beszélt-e emelt hangon vele.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 346. § (4) és (5) bekezdésének megfelelően a tényállást a releváns tényekre szorítkozva rögzítette és a bizonyítékokat is e körben értékelte. A tényállás kiegészítése az alperes hivatkozásával szemben azért sem volt indokolt, mert az ítélet [6] bekezdése már tartalmazza azt, hogy az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadásakor a felperes kiabálva fogalmazta meg véleményét, amely a jelenlévő tanúkban megbotránkozást keltett.
Az alperesi érvek fényében az ítélőtáblának a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy az elsőfokú bíróság a releváns tényekre vonatkozóan a bizonyítékokat okszerűen értékelte-e, ennek megfelelően helyesen állapította-e meg a tényállást.
A Pp. 369. § (3) bekezdés a) pontja alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet tényállását az anyagi jogi felülbírálat során akkor módosíthatja, ha a bizonyítás eredményét okszerűtlennek minősíti. A mérlegelés akkor okszerűtlen, ha az ítéletben rögzített tényállás iratellenes, illetőleg ha az elsőfokú bíróság az adott bizonyítékok alapján nem juthatott volna az általa elfogadott következtetésre, vagyis a tényállás megállapítása során logikai hibát vétett. Abban az esetben azonban, ha a beszerzett bizonyítékok értékelésének eredményeként, a logika szabályai szerint lehetséges volt, vagyis nem volt kizárt az adott tényállás megállapítása, a másodfokú bíróság azt akkor sem bírálhatja felül, ha maga egyébként a bizonyítékok mérlegelése alapján más következtetésre jutott volna. Ez ugyanis a bizonyítékok másodfokú eljárásban történő felülmérlegelésének tilalmába ütközne. Nem elégséges azonban az okszerűtlen mérlegelésre általánosságban hivatkozni, konkrétan meg kell jelölni, hogy a bíróság milyen bizonyítékból vont le okszerűtlen következtetést, illetve milyen bizonyítási hiányosságok miatt nem tekinthető az ítélet megalapozottnak.
Az alperes fellebbezési hivatkozása e körben az elsőfokú bíróság Sz. P. tanúvallomásának értékelését és bizonyító erejének megítélését támadta.
Egyetért az ítélőtábla azzal, hogy a tanúvallomások bizonyítékként történő értékelésénél figyelembe kell venni az esetleges elfogultságra, érdekeltségre utaló körülményeket. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egy korábbi - nem az alperessel szembeni - munkaügyi per miatt Sz. P. tanúvallomása elfogultság okán ne lenne bizonyítékként értékelhető. A perbeli esetben az elsőfokú bíróság a tanú vallomását egyrészt az alperes által sem vitatott tények (az alperesnél irányadó utasítási rend) alátámasztása körében, másrészt a 2021. szeptember 28-i események kapcsán vette figyelembe. Ez utóbbiak kapcsán - lényegében a többi meghallgatott tanú vallomásával egybehangzóan - azt állapította meg, hogy S. T. a felperes hangnemén nem ütközött meg, a felperes trágár szavakat nem használt, továbbá, hogy a jelenlévők közül nem mindenkiben okozott megbotránkozást a felperes hangneme, így a tanú előadása ezen tények tekintetében hitelesnek tekinthető, tehát ez okból a tanúvallomás bizonyítékok köréből való kirekesztésének nem volt alapja.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak, perben tett előadásainak, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak, elsősorban a tanúvallomásoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján okszerűen állapította meg [Pp. 269. § (1) bekezdés], így a tényállás megváltoztatásának nem volt helye.
További kérdést a fellebbezési érvekre figyelemmel az jelentette, hogy az elsőfokú bíróság a megállapított tényállásból helyesen vonta-e le a következtetést az alkalmazott felmondásjogszerűtlensége tekintetében.
Az Mt. 64. § (2) bekezdéséből következően a világosság követelményének megfelelő okoknak valósnak és okszerűnek kell lennie, amelyet vita esetén a nyilatkozattevőnek, tehát jelen esetben az alperesnek kell bizonyítania.
Az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása - akár egyszer, akár kétszer történik - nem eredményezi az Mt. 52. § (1) bekezdés c) pontjának megsértését. Ebben ugyanis a jogalkotó azt teszi a munkavállaló kötelezettségévé, hogy munkáját egyebek mellett munkájára vonatkozó utasítások szerint végezze. A perbeli írásbeli figyelmeztetés azonban nem a munkavégzésre adott utasítást tartalmazott, hanem a munkáltató írásba foglalt rosszallását a már korábban kiadott és felperes által megismert írásbeli utasítás elmulasztása miatt. Az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása adott esetben nem a munkavégzés körébe tartozó tevékenység elmulasztását jelenti, így nem tekinthető a munkáltató által munkavégzésre adott utasítás megszegésének sem.
Az Mt. 52. § (1) bekezdés d) pontjában rögzített bizalomnak megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó kötelezettség már a munkavégzésen túlmutató magatartási szabályt fogalmaz meg, az e törvényi rendelkezéshez fűzött indokolás szerint azonban "az általános zsinórmértékhez képest az egyes munkakörök, azok jellege eltérő kötelmeket, magatartási szabályokat tételeznek fel. Így pl. nyilvánvaló, hogy a vezető állású munkavállalóval szemben a bizalmi magatartás tanúsítása jóval szélesebb körű elvárást tartalmaz. Általában csak az olyan magatartás ütközik az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott követelménybe, amely szükségképpen az általános társadalmi felfogás elvárás szerint kötődik a meghatározott munkakör ellátásához." Előbbiek fényében az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása nem feltétlenül sérti az elvárt bizalomnak megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó kötelezettséget még akkor sem, ha ezt a magatartást a munkáltató rosszallja.
Az Mt. 52. § (1) bekezdés e) pontja szerinti együttműködési kötelezettség fogalma sem deklarált, e körben a törvény indokolása olyan lényeges kötelezettségeket nevesít, mint a munkáltató jogos gazdasági érdekei veszélyeztetésének tilalma, a titoktartási kötelezettség. Összességében lényegében arra utal, hogy a jogviszony alanyai kötelesek egymás érdekeinek figyelembevételével eljárni, egymás jogát, jogos érdekeit kölcsönösen tiszteletben tartani, a munkaviszonyból származó kötelezettségeik teljesítése során egymást segíteni. Ennek fényében az írásbeli figyelmeztetés átvételének megtagadása, ha jelenti is az együttműködési kötelezettség megsértését, csekély mértékben sérti azt, hiszen a másik felet céljai elérésében - a jognyilatkozat közlésére vonatkozó, az elsőfokú ítéletben felhívott szabályokra figyelemmel - nem akadályozza, hiszen az átvétel megtagadása nem eredményezi a közlés és a jogkövetkezmények beállásának elmaradását. Ezért ilyen esetben az együttműködésre irányuló elvárás alacsonyabb szintű, így annak megsértése is csekély jelentőségű.
Mindezek miatt az alperes érveivel ellentétben az elsőfokú bíróság helyesen értékelte úgy, hogy az írásbeli figyelmeztetés átvétele megtagadásának nem okszerű következménye a felmondás.
Mindezek alapján a felmondásban foglalt indokok valósága mellett azok okszerűségét az alperesnek nem sikerült bizonyítania, így az alperes a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.042/2023/9.)