adozona.hu
BH 2023.12.300
BH 2023.12.300
A per észszerű időn belüli befejezéséhez fűződő, a régi Pp. 2. § (3) bekezdésén alapuló igény érvényesítése nem lehet megalapozott, ha a követelés alapjául szolgáló sérelem a régi Pp. hatályvesztését követő időben következett be [1952. évi III. törvény (régi Pp.) 2. § (3) bek.; 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 15. § (1) bek. a) pont, (2) bek. a) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A H. BV és a G. Rt. f.a. 2007. június 14-én keresetet terjesztett elő a felperessel szemben az alperes törvényszék előtt, amelyben kérték, hogy az alperes kötelezze a felperest elsődlegesen a H. BV, másodlagosan pedig a G. Rt. részére 4 523 803 040 forint kártérítés megfizetésére, mert jogellenesen mondta fel a G. Rt.-vel kötött kölcsön-, hitel- és folyószámla szerződéseket, és ebből a G. Rt. az általa követelt összegnek megfelelő mértékű kár érte. A jogellenes felmondásra alapított követ...
BH 2023.12.300 A per észszerű időn belüli befejezéséhez fűződő, a régi Pp. 2. § (3) bekezdésén alapuló igény érvényesítése nem lehet megalapozott, ha a követelés alapjául szolgáló sérelem a régi Pp. hatályvesztését követő időben következett be [1952. évi III. törvény (régi Pp.) 2. § (3) bek.; 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 15. § (1) bek. a) pont, (2) bek. a) pont].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A H. BV és a G. Rt. f.a. 2007. június 14-én keresetet terjesztett elő a felperessel szemben az alperes törvényszék előtt, amelyben kérték, hogy az alperes kötelezze a felperest elsődlegesen a H. BV, másodlagosan pedig a G. Rt. részére 4 523 803 040 forint kártérítés megfizetésére, mert jogellenesen mondta fel a G. Rt.-vel kötött kölcsön-, hitel- és folyószámla szerződéseket, és ebből a G. Rt. az általa követelt összegnek megfelelő mértékű kár érte. A jogellenes felmondásra alapított követelést a felperes a C. Kft.-re engedményezte, amely a G. Rt. eszközeit áron alul értékesítette a kizárólagos tulajdonát képező K. Kft.-nek, így a G. Rt. további működése lehetetlenné vált. Az ebből eredő kártérítési követelését a G. Rt. a H. BV-re engedményezte.[2] Az alperes a keresetet a 2011. április 4-én meghozott elsőfokú ítéletével elutasította, a Fővárosi Ítélőtábla azonban 2012. február 15-én - végzésével - az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az alperest a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
[3] A megismételt eljárás eredményeként az alperes 2012. július 11-én meghozott ítéletével a keresetet ismét elutasította. Jogellenesnek találta a kölcsön- és hitelszerződések felmondását, de álláspontja szerint a G. Rt. vagyonvesztése nem a jogellenes felmondással, hanem azzal állt okozati összefüggésben, hogy eszközeit a C. Kft. áron alul adta el. Az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla 2013. január 23-án meghozott ítéletével helybenhagyta. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felmondás egyik oka valós volt, így a keresetet a felmondás jogszerűsége miatt kellett elutasítani. A Kúria 2013. szeptember 24-én meghozott Gfv.VII.30.109/2013/31. számú végzésével a jogerős ítéletet - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az alperest új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a felperes felmondása jogellenes volt, ez pedig okozati összefüggésben áll azzal, hogy a G. Rt. elveszítette a vagyonát, így kárt szenvedett. A megismételt elsőfokú eljárás feladatává tette a kár mértékének és annak vizsgálatát, hogy a felperes ki tudja-e menteni magát a felelősség alól annak bizonyításával, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
[4] Az újabb megismételt eljárás során az alperes 2015. január 16-án meghozott rész- és közbenső ítéletével a G. Rt. keresetét elutasította, megállapította ugyanakkor, hogy a felperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik a H. BV felé a jogellenes felmondással a G. Rt.-nek okozott kár megtérítéséért. A Fővárosi Ítélőtábla 2015. július 8-i közbenső ítéletével az alperes rész- és közbenső ítéletét helybenhagyta. A Kúria 2015. szeptember 29-én meghozott végzésével a felperes felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasította.
[5] Az összegszerűség tárgyában folytatódó eljárást az alperes a 2018. április 24-én kelt ítéletével zárta le, amelyben kötelezte a felperest 1 230 308 520 forint és annak az ítéletben írt kamata megfizetésére a H. BV részére. Az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla 2019. március 6-án meghozott ítéletével részben megváltoztatta, és a felperes által fizetendő tőkeösszeget 808 934 520 forintra leszállította, az ezt terhelő késedelmi kamatot pedig a 2004. május 1-jétől 2004. december 31-ig terjedő időre évi 11%-ban, a 2005. január 1-jétől a kifizetésig terjedő időre pedig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összegének megfelelő mértékben határozta meg. A jogerős ítéletet a Kúria 2019. július 9-én meghozott Pfv.VII.20.547/2019/13. számú ítéletével hatályában fenntartotta.
[6] A jogerős ítélet alapján a felperes 2019. július 18-án megfizetett a H. BV részére 808 934 791 forint kártérítést és 1 747 880 791 forint késedelmi kamatot, majd 2020. február 18-án keresetet indított a C. Kft. és a K. Kft. jogutódja, a B. Zrt. ellen 1 230 308 520 forint megfizetése iránt arra hivatkozva, hogy a felperes, a C. Kft. és a K. Kft. közösen okoztak kárt a G. Rt.-nek, így - az egyetemlegesség szabályai szerint - az általa megfizetett kártérítés fele részét a C. Kft. és a B. Zrt. kötelesek viselni. A per a Budapest Környéki Törvényszék előtt folyamatban van.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 432 773 319 forint, ezen összeg után 2019. július 18-tól a kifizetésig járó késedelmi kamat megfizetésére. Előadta, hogy az alperes a H. BV és a G. Rt. által indított pert észszerű időn belül, azaz legkésőbb 2013. március 6-ig nem fejezte be, és ezzel kárt okozott neki. Amennyiben ugyanis az alperes e kötelezettségének eleget tett volna, akkor 2013. március 6-tól a jogerős ítélet meghozataláig, azaz 2019. március 6-ig nem kellett volna 432 773 319 forint késedelmi kamatot megfizetnie a H. BV részére. Úgy érvelt, hogy a per észszerű időn belüli befejezésének elmulasztásából eredő alapjogsértés a Kúria BH 2021.42. szám alatt megjelent Pfv.III.20.998/2019/7. számú ítélete szerint a jogerős ítélet meghozatalakor, azaz 2019. március 6-án következett be, ezért a keresetét a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 2. § (3) bekezdésének a 2014. március 15. napjától hatályos szövege, továbbá a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerződésen kívüli kártérítésre vonatkozó szabályai szerint kell elbírálni. Keresete jogalapjaként a régi Pp. 2. § (1), (2) és (3) bekezdését, a Ptk. 6:48., 6:519. és 6:549. §-át jelölte meg.[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a pert nem a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15-től hatályos szövege alapján kell elbírálni. Nem értett egyet a BH 2021.42. számú eseti döntésben foglalt érveléssel, álláspontja szerint ugyanis a régi Pp. 2. §-a anyagi jogi szabály, így - a Ptk. hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 54. §-a alapján - annak azt a változatát kell alkalmazni, amelyik a károkozó magatartás megkezdésekor, azaz az előzményi per megindításakor volt hatályban. A régi Pp. 2. § (3) bekezdésének ekkor hatályos szövege pedig csupán méltányos elégtételt biztosító kártérítés követelését tette lehetővé, vagyoni kártérítésre a felperes nem tarthat igényt. Utalt arra is, hogy a BH2021.42. számú eseti döntésben foglalt gondolatmenet elfogadása esetén sem alapos a kereset, a jogerős ítélet meghozatalakor ugyanis a régi Pp. 2. §-a már nem volt hatályban, e jogszabályt és ezen keresztül a Ptk. szerződésen kívüli kártérítésre vonatkozó szabályait nem lehet alkalmazni. Nem ismerte el, hogy megsértette a per észszerű időn belüli befejezésének kötelezettségét, továbbá állította, hogy a felperes kártérítés címén nem háríthatja át rá a H. BV felé kifizetett késedelmi kamatot, hiszen azt nem a per esetleges elhúzódása, hanem a felperes kártérítési felelősséget megalapozó jogellenes magatartása és az idézte elő, hogy a kárt határidőben önként nem térítette meg. Érvelése szerint a felperes egyébként is az általa kifizetett késedelmi kamatot meghaladó vagyoni előnyhöz jutott azzal, hogy a H. BV-nek kifizetett tőkeösszeget - pénzintézetként - tovább használta.
Az első- és a másodfokú ítélet
[9] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.[10] Elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a kereseti követelés egyáltalán kimeríti-e a kár fogalmát, keletkezett-e olyan kára a felperesnek, amelynek a megfizetésére az alperes kötelezhető.
[11] A felperes - módosított - keresetében a régi Pp. 2. § (1)-(3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege és kártérítési igénye miatt utaló szabályként a Ptk. 2:52. § (1)-(3), 6:48. § (1) bekezdése, 6:519. §-a és a 6:549. § (1) bekezdése alapján kérte annak elbírálását.
[12] Az alperes a módosított keresetre kifejtette, hogy a régi Pp.-nek kizárólag az alapper keresetének (2007. június 14-i) benyújtásakor hatályos 2. § (3) bekezdése lehet irányadó, így a felperes maximum méltányos elégtételt kérhetne.
[13] A felek között abban egyetértés volt, hogy a régi Pp. 2. § (3) bekezdése anyagi jogi szabályt tartalmaz, továbbá ha a fél (felperes) az alperes jogszabályi kötelezettsége megszegése [régi Pp. 2. § (1) bekezdés] miatt kárt szenvedett, akkor a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől (alperestől) a kárának megtérítését.
[14] A felek között vitás volt az alkalmazandó anyagi jogi szabályozás. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) 54. §-a, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX törvény (a továbbiakban: Jat.) 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján az elsőfokú bíróság azt tekintette kiinduló pontnak, mikor jön létre az igényt megalapozó jogviszony.
[15] Az alapper bírósága által okozott kár megtérítéséért indított per jogi alapját a régi Pp. 2. § (3) bekezdése teremti meg, a felperes igényérvényesítése ezen alapult, a felperes a per észszerű időn belül történő befejezéshez való alapvető jogának [régi Pp. 2. § (1) bekezdés] sérelmét állította. Az alapperben a keresetlevél benyújtásától (2007. június 17.) a jogerős ítélet meghozataláig (2019. július 9.) terjedő időtartamot, azaz az eljárás egészének tartamát kellene vizsgálni abban az esetben, ha az alapperből eredően bizonyítottan kár érte a felperest. A felperes igényérvényesítése alapjául szolgáló jogviszony (az alapjogsértés) létrejöttének időpontja az alapper jogerős ítélete meghozatalának a napja, emiatt a perben a Ptké. 54. §-ának szabályai nem irányadóak. Az elsőfokú bíróság az anyagi jogszabályok vonatkozásában a Ptk. 2019. július 9. napján hatályos rendelkezéseit tekintette irányadónak.
[16] Az elsőfokú bíróság - az anyagi pervezetés keretében - tájékoztatást adott a felperesnek, hogy a régi Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti kártérítés bekövetkeztét, mibenlétét, valamint azt kell bizonyítania, hogy a H. BV-nek kifizetett többletkamat, azaz a kereseti követelése illeszkedik a kár jogi fogalmába.
[17] Az elsőfokú bíróság elsődlegesen ezt az utóbbi körülményt vizsgálta, azaz hogy a késedelmi kamatot lehet-e a felperes kárának tekinteni. Rögzítette, hogy a magyar jogrendszer kár fogalma - mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.), mind a Ptk. esetében - a teljes kártérítés elvén alapul [régi Ptk. 339. § (1), (2), 355. § (4) bekezdés, Ptk. 6:519. §, 6:522. § (1), (2) bekezdés]. Kifejtette, hogy megítélése szerint a kár keletkezésének megállapításához az szükséges, hogy a károsultat, a jelen esetben a felperest konkrét vagyoni hátrány érje a károkozó (alperes) magatartásából eredően, egyidejűleg azzal okozati összefüggésben álljon.
[18] A felperes azt kifogásolta, hogy az alapper időtartama alatt nagymértékű késedelmi többletkamat fizetési kötelezettsége keletkezett, és állította, hogy ez az alperes jogellenes magatartására vezethető vissza. Az elsőfokú bíróság egyetértett a felek előadásával abban a tekintetben, hogy a késedelmi kamat minden esetben a tőkeköveteléshez igazodik. A kamat pénzügyi rendeltetése az, hogy a mást megillető pénz használata után "használati díjat" kell fizetni, célja a jogosult késedelemből eredő kompenzációja. Az alperes nem kötelezte a felperest arra, hogy tartozását ne fizesse meg, jogszabályi kötelezettségét ne teljesítse, a 2015. július 8-án meghozott közbenső ítélet alapján a felperesnek már tudnia kellett kártérítési kötelezettségéről és tisztában kellett lennie a késedelmi kamat mértékével is. Az sem volt vitatott, hogy a kár olyan vagyoni hátrány, amely valakit (a károsultat) a károkozó magatartás eredményeként ér. Az elsőfokú ítélet szerint azonban az alperes magatartása és a felperes által hivatkozott kár (többletkamatfizetési kötelezettség teljesítése) között nincs okozati összefüggés, de a felperes azt sem bizonyította, hogy többletkamatfizetési kötelezettsége kárnak minősülne. Kár hiányában nincs helye kártérítésnek. Erre tekintettel nem vizsgálta az alperes alapperi ítélkezésének időszerűségére tett kereseti állításokat.
[19] Az ítélet ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.
[20] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, a fellebbezett részének indokolását részben megváltoztatta, egyebekben helybenhagyta.
[21] Elöljáróban rögzítette, hogy nem lépte át a fellebbezési és csatlakozó fellebbezési kérelmek, valamint a fellebbezési és csatlakozó fellebbezési ellenkérelmek korlátait [a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény [a továbbiakban: Pp. 370. § (1) bekezdés], olyan eljárási szabálysértést vagy téves anyagi pervezetést ugyanis, ami erre okot adott volna, nem észlelt [Pp. 370. § (2)-(4) bekezdései]. Ezért nem érintette az elsőfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amelyik elutasította a keresetnek a 414 149 212 forint kártérítést és járulékait meghaladó részét. Kizárólag abban foglalt állást, hogy az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel érintett keresetrészt a fellebbezésben foglalt okok miatt jogszerűtlenül utasította-e el, és ha nem, akkor a kereset elutasításának elsőfokú ítéletben foglalt indokai a csatlakozó fellebbezésben foglalt okok miatt jogszerűtlenek-e vagy nem.
[22] Kiemelte, hogy az elsőfokú bíróság tévesen rögzítette az ítéletében, hogy a módosított kereset csupán 414 149 212 forint kártérítés és járulékai megfizetésére irányult. Ennek oka az, hogy a felperes az 5. sorszámú beadványban módosított kereset szerint 432 773 319 forint kártérítés és járulékai megfizetésére tartott igényt, amit utóbb nem szállított le. Az a tény, hogy az elsőfokú bíróság az ítéletének indokolásában tévesen határozta meg a kereset tőkeösszegét, nem jelenti, hogy elmulasztott dönteni a teljes keresetről. Az elsőfokú ítélet rendelkező részében ugyanis a teljes keresetet elutasította, az indoklásában pedig mindezt olyan indokokra alapította, amelyek a keresetnek a 414 149 212 forint kártérítést és járulékait meghaladó részét is alaptalanná teszik. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Pp. 341. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét, nem kellett átlépni a fellebbezés és a csatlakozó fellebbezés korlátain.
[23] A felperes a megváltoztatott keresetében nem közvetlenül a régi Ptk. vagy a Ptk. szabályai alapján követelte a bírósági jogkörben okozott kárának megtérítését, hanem az alperes felelősségét a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövegére alapította, és csupán az abban foglalt utaló szabály folytán hivatkozott a Ptk. szerződésen kívüli kártérítésre és bírósági jogkörben okozott kár megtérítésére vonatkozó szabályaira.
[24] Az alperes ellenkérelme ezzel szemben elsődlegesen azon alapult, hogy a kereset közvetlen jogalapjaként megjelölt jogszabály, a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege a per során nem alkalmazható. Az elsőfokú bíróság ennek vizsgálatát elmulasztotta, ezt a másodfokú bíróság végezte el.
[25] Megállapította, hogy a Kúria a BH2021.42. számon közzétett ítéletében már eldöntötte azt a jogkérdést, hogy milyen esetben lehet igényt érvényesíteni a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege alapján. Ha a fél az igényét az észszerű időn belül történő befejezéshez való alapvető jogának sérelmére alapítja, akkor a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időtartamot, vagyis az eljárás egészének tartamát kell vizsgálni annak eldöntése során, hogy az alapjogsértés megvalósult-e vagy nem. A felperes igényérvényesítése alapjául szolgáló jogviszony (az alapjogsértés) létrejöttének időpontja a jogerős ítélet meghozatalának a napja. A régi Pp. 2. § (3) bekezdését 2014. március 15-i hatállyal a 2013. évi CCLII. törvény módosította, ami nem tartalmaz rendelkezést a szabályozási átmenetre, így a Jat. 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövegét az időbeli hatálya alatt keletkezett tényekre és jogviszonyokra kell alkalmazni. A per észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelmére alapított igényérvényesítés esetén az alapul szolgáló magánjogi jogviszony a jogerős ítélet meghozatalakor jön létre, így a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének ekkor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
[26] A másodfokú bíróság jogkérdésben nem térhetett el a Kúria 2012. január 1. napja után meghozott és a Bírósági Határozatok Gyűjteményében közzétett határozatától. Amíg tehát e határozattal ellentétes jogegységi határozat nem születik, jogkérdésben a Kúria közzétett határozatának megfelelően kell eljárni, ellenkező esetben a másodfokú bíróság alapot adna a saját határozatával szembeni felülvizsgálatra, ami hátráltatná a per észszerű időn belül történő befejezését, és így sértené a felek tisztességes eljáráshoz való jogát
[27] A jogerős ítélet szerint az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a Kúria a BH2021.42. számú döntést megelőzően több alkalommal is eltérően határozott a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének alkalmazhatóságáról. A csatlakozó fellebbezésben felsorolt kúriai határozatok egyike sem tartalmaz kifejezett állásfoglalást arról, hogy milyen esetben lehet igényt érvényesíteni a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege alapján, így ezek nem állnak ellentétben a hivatkozott döntéssel, sőt e határozatban foglalt érvelést a Kúria utóbb a Pfv.II.21.084/2021/7. számú ítéletében kifejezetten megerősítette.
[28] A BH2021.42. számú döntéssel megegyező gondolatmenetet tükröz a Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.176/2022/9. számú döntése is, ami kimondta, hogy a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelmére alapított igényérvényesítésnek akkor van helye, ha az alapjogsérelem a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének hatálya alatt, azaz legkésőbb 2017. december 31. napjáig bekövetkezett, ez esetben ugyanis az igényt - a Pp. hatálya alatt megindított perben - 2018. január 1. napja után is lehet érvényesíteni. Az ugyanakkor már kizárja az ilyen igények érvényesítését, ha az alapjogi sérelem 2018. január 1-jét követően következett be, ekkor ugyanis az alapjogsértésből eredő követelést megalapozó jogszabály: a régi Pp. 2. § (3) bekezdése már nem volt hatályban.
[29] A felperes nem érvényesíthetett igényt az alperessel szemben a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege alapján, mert az általa sérelmezett alapjogsértést állítása szerint a H. BV és G. Rt. által indított per észszerű időn túl elhúzódó jogerős befejezése idézte elő, ami 2019. március 6-án történt meg, ekkor azonban a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege már nem volt hatályban. A kereset közvetlen jogalapját képező jogszabály alkalmazhatatlansága pedig elegendő indok a kereset elutasítására, ezért nem volt szükség annak vizsgálatára, hogy az alperes valóban megsértette-e a felperesnek a per észszerű időn belüli befejezéséhez fűződő alapjogát, továbbá nem kellett megvizsgálni a szerződésen kívüli kártérítés további jogszabályi feltételeinek, így a kárnak és az okozati összefüggésnek a fennállását sem. Ezért a másodfokú bíróság mellőzte az elsőfokú ítélet indokolásának erre vonatkozó részeit.
[30] Mivel pedig a felperes a keresetét kifejezetten a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövegére alapította, a másodfokú bíróság nem foglalhatott állást abban a kérdésben sem, hogy a kereset vajon alapos lenne-e a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15-ig hatályos szövege alapján vagy nem. A felperes ugyanis a keresetének jogalapjaként nem erre a jogszabályra hivatkozott, ezért a másodfokú bíróság az abban foglalt feltételek fennállásának vizsgálatával megsértette volna a Pp. 342. § (3) bekezdését, hiszen olyan jogról hozott volna érdemi döntést, amelyet a felperes a per során nem állított.
[31] Az alperes csatlakozó fellebbezésének az a része megalapozottnak bizonyult, amelyben arra hivatkozott, hogy a felperes a BH2021.42. számon közzétett döntés elfogadása esetén sem érvényesíthet igényt a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15. napjától hatályos szövege alapján. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett részének indokolását részben megváltoztatta, az elsőfokú ítélet fellebbezett részét egyebekben helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[32] A felperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, és a jogszabályoknak megfelelő új határozat, a keresetének helyt adó döntés hozatalát, másodlagosan a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését, a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását, harmadlagosan az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte.[33] Megsértett jogszabályi rendelkezésként a régi Pp. 2. § (1)-(3) bekezdését, a Jat. 15. § (1) bekezdését, (2) bekezdés a) pontját, a Ptké. 54. §-át, a Ptk. 6:519. §-át és 6:549. § (1) bekezdését jelölte meg.
[44] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[53] A felülvizsgálati kérelem a következők miatt nem alapos.[55] A Kúria álláspontja szerint a perben releváns jogkérdés az volt, hogy a felperes által érvényesített követelésre alkalmazható volt-e a régi Pp. 2014. március 15. napjától 2017. december 31. napjáig hatályos 2. § (3) bekezdésének azon fordulata, hogy "ha az (1) bekezdésében foglaltak teljesítésének elmulasztásából eredően a fél kárt is szenved és az a jogorvoslati eljárásban nem orvosolható, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől a kárának megtérítését", és ennek alapján érvényesítheti-e az alperessel szemben a per észszerű időn belül történő befejezésének követelménye megsértéséből eredő vagyoni kárát.
[56] Tényszerűen az előzményi per olyan időben indult, amikor a régi Pp. előző bekezdés szerinti időállapota még nem volt hatályban, és az összegszerűségre is kiterjedően olyan időpontban zárult le, amikor már a régi Pp. egésze sem volt hatályos, hiszen az 2017. december 31. napjával hatályát vesztette. A jogalkotó pedig a 2022. január 1. napján hatályba lépett a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló 2021. évi XCIV. törvény (a továbbiakban: Pevtv.) rendelkezéseivel pótolta a régi Pp. 2. § (3) bekezdésében szabályozott igényérvényesítési lehetőséget.
[57] Hangsúlyozandó, hogy mind a régi Pp. 2. § (3) bekezdése, mind a Pevtv. által szabályozott jogkövetkezmény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény 6. cikkében foglalt követelmény és az Alaptörvény XXVIII. cikke végrehajtására szolgált, ilyen értelemben egy alapjogi kötelezettség érvényesülését biztosították, illetve biztosítják. A per észszerű időn belüli befejezésének kötelezettségét sértő bírósági eljárás nem minősül személyiségi jogot sértő magatartásnak. A jogalkotó a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos sérelmet - mint az igazságszolgáltatás egyik alapelvének megsértését - kiemelte a bírósági jogkörben okozott kár általános szabályai alól [régi Ptk. 339. § (1), 349. § (1) és (3) bekezdés, Ptk. 6:519., 6:549. §], és kártérítési felelősségi alapként önállóan nevesítette a régi Pp. 2. § (3) bekezdésében. A felelősségi tényállás önálló nevesítésének és nem anyagi jogi, hanem eljárási jogszabályban való elhelyezésének jogpolitikai indoka volt: az eljárási alapjogok sérelmének szabályozása az egyes ágazati eljárási szabályrendszerek sajátosságaihoz igazodóan eltérő lehet. Ezért nem terjed ki a Pevtv. tárgyi hatálya sem valamennyi bírósági eljárásra, csak a polgári peres eljárásokra. Ennek a törvénynek a megalkotásával pedig a jogalkotó az alapjogi sérelem kompenzálására önálló jogkövetkezményt határozott meg vagyoni elégtétel néven, hogy ezt a vagyoni kompenzációt még a Ptk. által szabályozott kártalanítás, kártérítés, sérelemdíj jogintézményeitől is elhatárolja. A Pevtv. hatálybalépését megelőzően a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének 2014. március 15-től hatályos szövege is az (1) bekezdésben foglaltak teljesítésének elmulasztása esetére rendelte alkalmazni a Ptk. sérelemdíjra, illetve kártérítésre vonatkozó rendelkezéseit. Az (1) bekezdés alkalmazhatósága hiányában a (3) bekezdés alkalmazásának sincs helye. A Ptké. 54. §-a pedig nem szól a régi Pp. 2. § (1) bekezdésének alkalmazhatóságáról. A régi Pp. 2. §-ának (1) bekezdése ugyanis nem kárfelelősségi alakzatot szabályozott, hanem a polgári perben eljáró bíróság feladatait határozta meg. Ekként nem tekinthető olyan anyagi jogi jogszabálynak, amelyre a Ptké. vonatkoztatható lenne. A régi Pp. hatályvesztése és a Pevtv. hatályba lépése közötti időre a per alapját képező előzményi ügyhöz hasonló esetekben joghézagos idő állt elő, ami alkalmazható jogszabály hiányában nem tölthető ki a jogalkalmazás során.
[58] A Ptké. 54. §-a szerint a Ptk. szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a kártalanításra vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépését követően tanúsított károkozó magatartás - ideértve a mulasztást is - esetén kell alkalmazni. A Ptk. hatálybalépése előtt megkezdődött, folyamatosan tanúsított károkozó magatartásra akkor is a Ptk. hatálybalépése előtt hatályos jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni, ha a károkozó magatartás befejezése, illetve a károk bekövetkezése a Ptk. hatálybalépése utáni időpontra esik. E rendelkezés nem szól arról, hogy a régi Pp. 2. § (3) bekezdése szerinti kár mikor tekintendő bekövetkezettnek, e rendelkezés nem teremt jogalapot a felperes igényének a régi Pp. 2014. március 15. napja utáni szövegváltozata szerinti érvényesíthetőségére.
[59] A felek által hivatkozott döntések (Kúria BH 2021.42., Pfv.III.20.751/2021/5., Debreceni Ítélőtábla Pf.II.20.176/2022/9.) közös sajátossága volt, hogy olyan perekhez, eljárásokhoz kapcsolódtak, amelyek 2017. december 31. napjáig jogerősen lezárultak, vagyis tartamuk alatt a régi Pp. végig hatályban volt. Ennek azért van jelentősége, mert e határozatokban is tükröződő joggyakorlat szerint a per észszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelmére alapított igényérvényesítés esetén az alapul szolgáló magánjogi jogviszony a jogerős ítélet meghozatalakor jön létre, és a BH 2021.42. számú döntés szerint a régi Pp. 2. § (3) bekezdésének az ekkor hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.
[60] A BH 2021.42. szám alatti Pfv.III.20.998/2019/7. számú eseti döntés [39] bekezdése szerint "a Jat 15. § (1) bekezdés a) pontja és a (2) bekezdés a) pontja alapján a régi Pp. 2. § (3) bekezdés alkalmazandósága körében is abból kell kiindulni, hogy mikor jön létre az igényt megalapozó jogviszony. A polgári per mint a magánjogi jogviták elbírálását szolgáló közjogi jogviszony kétpólusú jogviszonyként létrejön a keresetlevél benyújtásával, ami hárompólusú jogviszonnyá válik a perindítás hatályainak beállásával, a kereset közlésével. A régi Pp. 2. § (3) bekezdésén alapuló igényérvényesítés azonban nem a per közjogi jogviszonyán alapul, hanem a közjogi jogviszony keretében a bíróság részéről elkövetett alapjogsértéssel létrejött maganjogi jogviszonyon. Ha a fél igényét az észszerű időn belül történő befejezéshez való alapvető jogának sérelmére alapítja, úgy ekkor a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időtartamot, az eljárás egészének tartamát kell vizsgálni annak körében, hogy az alapjogsértés megvalósult-e (BH 2013.45., BDT 2008.1811.). A felperes igényérvényesítése alapjául szolgáló jogviszony (az alapjogsértés) létrejöttének időpontja ezért a jogerős ítélet meghozatalának a napja."
[61] A Kúria az ebben a döntésben alkalmazott levezetéstől nem kíván eltérni. Ez pedig annyit jelent, hogy a felperes alapjogi sérelme 2019. március 6. napján valósult meg, amely időpontban a régi Pp. 2. § (3) bekezdése már sem a 2014. március 15. napja előtti, sem utáni szövegváltozata alapján nem volt hatályban, így az nem volt alkalmazható, az alapján a felperes keresete nem teljesíthető.
[62] A másodfokú bíróság a jogerős ítéletével tehát megalapozottan utasította el a felperes keresetét, e döntését a Kúria a Pp. 424. § (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Pfv.VI.20.116/2023/4.)