adozona.hu
ÍH 2023.156
ÍH 2023.156
VÉDŐOLTÁS FELTÉTELÉNEK HATÁRIDEJE Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban a törvény eltérő rendelkezése hiányában, az Mt. határidő számítására vonatkozó szabályai alkalmazandók. [2020. évi C. törvény (Eszjtv.) 1.§ (9), (10), (11), (12) bekezdés, 2012. évi I. törvény (Mt.) 25. §, 507/2021. (VIII. 31.) Kormányrendelettel módosított 449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 1. § (13) bekezdés]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2023. január 10. napján hozott ítéletével az egészségügyi szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 66.295 forint elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, továbbá 374.718 forint végkielégítés megfizetésére kötelezte az alperest.
Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2017. január 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel gépkocsivezető munkakörben. 2021. március 1-jével a felperes közalkalmazotti jogviszonya egészsé...
ÍH 2023.156 VÉDŐOLTÁS FELTÉTELÉNEK HATÁRIDEJE
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyban a törvény eltérő rendelkezése hiányában, az Mt. határidő számítására vonatkozó szabályai alkalmazandók. [2020. évi C. törvény (Eszjtv.) 1.§ (9), (10), (11), (12) bekezdés, 2012. évi I. törvény (Mt.) 25. §, 507/2021. (VIII. 31.) Kormányrendelettel módosított 449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 1. § (13) bekezdés]
Az elsőfokú bíróság a 2023. január 10. napján hozott ítéletével az egészségügyi szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként 66.295 forint elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, továbbá 374.718 forint végkielégítés megfizetésére kötelezte az alperest.Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes 2017. január 1-jétől közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperessel gépkocsivezető munkakörben. 2021. március 1-jével a felperes közalkalmazotti jogviszonya egészségügyi szolgálati jogviszonnyá alakult át.
A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 507/2021. (VIII. 31.) Kormányrendelettel módosított 449/2021. (VII. 29.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm.rendelet) 1. § (3) bekezdés a) pontja értelmében az egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni védőoltást, illetve annak első adagját 2021. szeptember 15. napjáig voltak kötelesek felvenni, illetve eddig az időpontig kellett igazolni az oltás beadását érintő mentességet.
2021. szeptember 15. napjától a felperes keresőképtelenné vált, 2021. szeptember 15-17. között kórházi ellátásban részesült, 2021. szeptember 15-től, 2021. november 10. napjáig keresőképtelenség miatt táppénzes állományban volt.
Az alperes a Korm.rendelet alapján 2021. szeptember 16-án írásban szólította fel a felperest az oltás beadatásának kötelezettségére. A tájékoztatás arra is kiterjedt, amennyiben a felperes a jogszabályban meghatározott 15 napos határidőben nem igazolja a védőoltás felvételét, vagy a felvétel alóli mentességet, az alperes a jogszabály alapján azonnali hatállyal megszünteti az egészségügyi szolgálati jogviszonyát.
Felperesi igazolás hiányában az alperes a 2021. október 12-én azonnali hatályú felmondással megszüntette a felperes egészségügyi szolgálati jogviszonyát. Az indokolás szerint a felperes az 51/2021. (VIII. 9.) számú főigazgató utasítás megszegésével a felhívástól számított 15 napon belül nem igazolta, hogy a Korm.rendelet 1. § (6) bekezdés a), d) pontjai, illetve az 1. § (5) bekezdése szerint eleget tett az oltási kötelezettségének, illetve orvosi szakvéleményt sem mutatott be a mentességéről. Ezért a Korm.rendelet 1. § (9) és (10) bekezdése alapján a jogviszony azonnali hatályú megszüntetése volt indokolt végkielégítés mellőzésével.
A felperes keresetében kérte kötelezni alperest 374.718 forint végkielégítés, valamint a táppénz összegével csökkentett egy havi távolléti díj, azaz 66.295 forint megfizetésére.
Az alperes a keresetet elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság az Alaptörvény 53. Cikk (1) bekezdése, továbbá a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 25. § (1), (2), (5) bekezdései, az 55. § (1) bekezdés a) pontja és a 64. § (2) bekezdése alapján vizsgálta a keresetet. Kifejtette, hogy a Korm.rendelet speciális szabályként írta elő az egészségügyi dolgozók jogviszonyának kötelező megszüntetését. A felperes az oltásra előírt határidő utolsó napján, azaz 2021. szeptember 15-én keresőképtelenné vált, emiatt mentesült a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól. Ezért jelen perben azt kellett vizsgálni, hogy a Korm.rendelet 1.§ (9) bekezdésének alkalmazására jogszerűen került-e sor.
Az oltási kötelezettség határidejének számítását illetően az elsőfokú bíróság a felperesi jogértelmezéssel értett egyet. Eszerint az Mt. 25. § (5) bekezdéséből az következett, amennyiben a munkavállaló 2021. szeptember 15-én éjfél előtt, azaz 23:59 percig mentesült a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól, a Korm.rendelet alapján nem volt lehetőség a határidő elmulasztására hivatkozva azonnali hatályú felmondásra.
Mivel a felperes még a Korm.rendeletben meghatározott határidő, vagyis 2021. szeptember 15. napján, éjfél előtt keresőképtelen lett, emiatt az Mt. 55. § (1) bekezdés a) pontja értelmében mentesült a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól. Erre tekintettel a felperesre a Korm.rendelet 1. § (13) bekezdésében foglalt mentesülési szabályok vonatkoztak. A mentesülést eredményező körülmény az oltási kötelezettség teljesítésére megszabott határidő lejártát megelőzően bekövetkezett, ezért a felperes ennek megszűnését követő 30 napon belül volt köteles a védőoltást, illetve többdózisú védőoltás esetén annak első dózisát felvenni. Erre tekintettel a Korm.rendelet 1. § (8) és (9) bekezdésében meghatározott jogkövetkezmények alkalmazására nem volt lehetőség, tehát az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes egészségügyi szolgálati jogviszonyát.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetet elutasító érdemi döntés meghozatalát kérte.
Érvelése szerint a Korm.rendelet alapján az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatottak a koronavírusjárvány terjedésének megfékezése, az állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében kötelesek voltak 2021. augusztus 1-jéig, majd a módosítást követően 2021. szeptember 15. napjáig a védőoltást felvenni. A végrehajtás érdekében a munkáltatónak fel kellett szólítania a foglalkoztatottakat a védőoltás felvételének teljesítésére, vagy a mentesülés körülményeinek az igazolására.
Az Mt. 55. § (1) bekezdés a) pontja jelen ügyben nem volt alkalmazható, mert a felperes 2021. szeptember 15-én 17:07 perckor került felvételre a kórház illetékes osztályára sürgősségi ellátás céljából. 2021. szeptember 15. napját megelőzően azonban nem vette fel a védőoltást, ezért bocsátották ki számára 2021. szeptember 16-án a felszólítást. A felperes a felszólítás alapján 2021. október 20-ig sem olttatta be magát, ezért jogszerű volt az egészségügyi szolgálati jogviszonya megszüntetése. Abban az esetben mentesülhetett volna a Korm.rendeletben foglaltak teljesítése alól, ha még 2021. szeptember 15-ét megelőzően keresőképtelen állományba kerül.
Az elsőfokú bíróság a határidők számítására vonatkozó szabályokat tévesen értelmezte. Nem vette figyelembe a perbeli időszakban irányadó különleges jogrendet és a jogalkotói célokat. Az alperes, mint egészségügyi intézmény a világjárvány okozta veszélyhelyzetben, a Korm.rendelet céljára figyelemmel hozott döntést a jogviszony fenntartásáról annak érdekében, hogy az egészségügyi ágazatban a határidőt követően ne dolgozzon oltatlan személy. erre figyelemmel kellett az átlagosnál szigorúbb alkalmassági követelményeket előírni. Azonban az Alaptörvény 53. cikke ellenére az elsőfokú bíróság mindezeknek nem tulajdonított jelentőséget.
A Korm.rendelet céljával ellentétes, ha a foglalkoztatottak újabb és újabb keresőképtelenséggel meghosszabbíthatják az oltás felvételére nyitva álló határidőt. A felperes által előidézett helyzet azt eredményezné, hogy a keresőképtelenség lejárta után 30 nappal a munkavállaló újra mentesülhetne a munkavégzési, rendelkezésre állási kötelezettség alól, ami a határidők további kikerülésére adna lehetőséget. Erre az elsőfokú bíróság egyáltalán nem reagált az ítéletében. Figyelmen kívül hagyta a jóhiszeműség és tisztesség követelményével kapcsolatos alperesi nyilatkozatokat is és kizárólag jogértelmezési kérdésnek tekintette a jogvitát, azt pusztán egyetlen jogszabályhelyre, az Mt. 25. § (5) bekezdésére hivatkozva bírálta el.
Az elsőfokú ítélet ellentétes az Mt. 6. § (2) bekezdésével is, mivel a felperes a perben maga adta elő, hogy folyamatosan mérlegelte a védőoltás felvételének a lehetőségét, vagyis azt, hogy a keresőképessé válást követő 30 napon belül egyáltalán felveszi-e a védőoltást. A 2021. szeptember 15-i határidő lejártát követően a felperesnek már nem volt mit mérlegelnie, hiszen eddig az időpontig fel kellett volna vennie a védőoltást.
A felperes tehát akkor járt volna el jóhiszeműen, ha még az oltás felvételére megadott határidő leteltét megelőzően időpontot foglal a védőoltásra és azt fel is veszi, mivel arra nem szeptember 15-én 23:59 percig lett volna lehetősége. Ha aznap nem betegszik meg, határidőben az oltásra már nem is lett volna lehetősége. A felperesnek tehát nyilvánvalóan nem állt szándékában beoltatni magát, nem is foglalt magának időpontot egyik oltóponton sem. Az oltás felvételét a határidő utolsó napjára hagyta, ezért nem mentesülhetett a Korm.rendeletben meghatározott kötelezettség alól, figyelemmel a jóhiszeműség és a tisztesség követelményére is.
A Korm.rendelet 1. § (13) bekezdése helyes nyelvtani értelmezése szerint csak az mentesülhetett az oltási kötelezettség alól, akit már a 2021. szeptember 15-i határidőt "megelőzően" sem terhelt a rendelkezésre állási, illetve munkavégzési kötelezettség. Az Mt. határidő számítására vonatkozó szabályait nem lehetett alkalmazni, mert a Korm.rendelet 1. § (13) bekezdése ehhez képest speciális szabályokat tartalmazott.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte, mert az elsőfokú bíróság helyesen tekintette jogkérdésnek az ügy elbírálását, helyesen értelmezte az alkalmazandó jogszabályokat és a szükséges mértékben figyelembe vette a jogszabályok célját is.
A jogalkotó szándékosan, vagyis nem joghézag eredményeként biztosított mentesülést a Korm.rendeletben az egészségügyi dolgozók részére. A mentesülés kizárólag egészségügyi okkal volt indokolható, vagy egyéb olyan helyzetben, amikor a Korm.rendelet alkalmazása nem lett volna méltányos.
Az alperesi jogértelmezésnek jelen jogvitában nincs relevanciája, mivel a felperes hitelt érdemlően bizonyította, hogy átmenetileg mentesült a jogszabályban meghatározott kötelezettségek alól. Alaptalan feltételezés, hogy a felperesnek nem állt szándékában felvenni a védőoltást. Az alperes a perben nem bizonyította a felperes rosszhiszeműségét és azt sem, hogy a szándéka a védőoltás elkerülésére irányult. Ezzel szemben a felperes megfontolta, hogy felvegye-e a védőoltást, értékelve az ellentmondásos szakmai véleményeket, a védőoltás által okozott esetleges mellékhatásokat, szövődményeket. Annak is tudatában volt, hogy a hivatását csakis védőoltás felvétele esetén gyakorolhatja. Egyértelműen bizonyította, hogy a határidő leteltét megelőzően mentesült a védőoltás felvételének kötelezettsége alól, ezért a jóhiszeműsége nem volt kétségbe vonható, illetve annak nem is volt jelentősége.
Az alperes tévesen értelmezte a Korm.rendeletben foglaltakat, mert nem vette figyelembe az Mt., mint háttér jogszabály határidő számítására vonatkozó rendelkezéseit. A Korm.rendelet ugyanis nem tartalmazott speciális szabályokat a határidő számítására vonatkozóan, ezért az Mt. 25. § (5) bekezdése nem volt mellőzhető.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a releváns jogszabályok helyes értelmezésével, megfelelő jogi következtetések levonásával, kellő részletességgel indokolt, megalapozott döntést hozott. Erre tekintettel az ítélőtábla nem látott lehetőséget eltérő tények megállapítására, továbbá a döntés érdemére kiható eltérő jogkövetkeztetések levonására.
A felperes foglalkoztatására bizonyítottan egészségügyi szolgálati jogviszonyban került sor. Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény (a továbbiakban: Eszjtv.) 1. § (9) bekezdése értelmében az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy jogviszonyára, valamint a munkáltatóra az Mt-t, az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. Az Eszjtv. az 1.§ (10), (11) és (12) bekezdésében határozza meg, hogy az Mt. mely rendelkezései alkalmazására nincs, vagy csak eltéréssel van lehetőség az egészségügyi szolgálati jogviszony tekintetében.
A jogszabály ilyen korlátozó rendelkezést a határidő számítására vonatkozóan az Mt. 25. §-a tekintetében nem tartalmaz, ezért az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban a határidők számítására az Mt.-t kellett figyelembe venni. Az alperes alaptalanul kérte a fellebbezésében a veszélyhelyzeti szabályozásra hivatkozva az Mt. mellőzését, mert az oltási kötelezettséget előíró, jelen ügyben releváns Korm.rendelet nem tartalmazott a határidők számítására vonatkozó eltérő, speciális rendelkezést. Erre tekintettel sem az Alaptörvény 53. cikke, sem a Korm.rendelet, sem a felperes jogállását szabályozó Eszjtv. alapján nem volt lehetőség az Mt. 25.§-a mellőzésére.
Az Mt. 25.§ (5) bekezdése szerint a határidő annak utolsó napja végén jár le. A Korm.rendelet 1.§ (13) bekezdése szerint az a foglalkoztatott, aki az e rendelet szerinti oltási kötelezettsége teljesítésének határidejét megelőzően mentesült a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítése alól, a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülés megszűnését követő 30 napon belül köteles egydózisú oltóanyag esetén a védőoltást, kétdózisú oltóanyag esetén a védőoltás első dózisát felvenni.
Az elsőfokú bíróság ez alapján helytállóan fejtette ki, hogy a Korm.rendeletben előírt mentesülési szabályok alkalmazása körében azt a jogkérdést kellett vizsgálni, a felperes a 2021. szeptember 15-i határidőt "megelőzően" mentesült-e a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség alól.
Nem vitatott peradat, hogy a felperes 2021. szeptember 15. napján délután kórházi ellátásba került és aznaptól keresőképtelennek minősült. A keresőképtelensége fennállt a jogviszonya azonnali hatállyal történt megszüntetésekor, tehát 2021. október 12-én is. Szintén nem vitatott, hogy 2021. szeptember 15. napjáig a felperes nem vette fel a védőoltást, illetőleg annak orvosi szempontból ellenjavallt voltát sem igazolta.
Abban a kérdésben, hogy a felperes a 2021. szeptember 15-én délután bekövetkezett keresőképtelensége a jogszabályi határidőt megelőzően következett-e be, az ítélőtábla teljes mértékben egyetértett az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel.
A jogszabályi határidő 2021. szeptember 15. napjának lejártakor - tehát a naptári nap végén - telt el és nem "megelőzően" valamely konkrétan meg sem határozott időpontban, amint arra az alperes a fellebbezésében hivatkozott. Tényadat, hogy a felperes a határidő lejárta előtt keresőképtelen lett, ezért függetlenül attól, hogy ez az esemény nem a határidő leteltét megelőző több nappal, vagy több héttel korábban történt, kellő alapot adott a Korm.rendelet 1.§ (13) bekezdése alkalmazására. Ebből a szempontból annak sem volt jelentősége, hogy 2021. szeptember 15-én éjfél előtt pontosan hány órakor vették kórházi ellátásba. Ezzel kapcsolatban kiemelendő, éppen az alperesi jogértelmezés teremtene lehetőséget a jogszabály tetszőleges és ezáltal a jogbiztonságot is veszélyeztető értelmezésére, mivel kizárólag a munkáltató egyoldalú értékelésén múlna, hogy a határidő leteltét megelőzően, mikori eseményeket fogad el alapos mentesülési körülményként.
A perbeli esetben megállapítható, hogy a felperes a határidő leteltét megelőzően mentesült a munkavégzési, a rendelkezésre állási, illetve az oltási kötelezettséggel kapcsolatos kötelezettségek alól. A keresőképtelenségre tekintettel az alperes a Korm.rendelet 1. § (8) bekezdése téves alkalmazásával szólította fel a felperest a védőoltás felvételére, illetve a mentesülés igazolására, ezért e kötelezettségek megszegésére alapítva jogszerűtlen volt az egészségügyi szolgálati jogviszony megszüntetése is.
A határidők számítása nem a felperes jó- vagy rosszhiszeműségétől függött. Az alkalmazandó jogot nem az alapján kellett meghatározni, hogy a felperes kétségtelenül nem tett intézkedést annak érdekében, a határidő lejártáig a védőoltást felvegye. A jogvita elbírálását az sem befolyásolta, hogy megbetegedés hiányában, milyen következményei lettek volna a felperes előbbi magatartásának.
Az alperes fellebbezésében azt is felvetette, hogy sorozatos keresőképtelenség esetén lényegében hosszú időre mentesülhetne a munkavállaló az oltási kötelezettség alól, amivel a járvány megelőzéséhez fűződő társadalmi érdekek is sérülnének. E körben hivatkozik a másodfokú bíróság a Fővárosi Ítélőtábla, mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.064/2023/6. számú ítéletére, amelyben eltérő jogállású munkavállaló esetében, de az oltási kötelezettséget azonosan szabályozó rendelkezések értelmezése kapcsán a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ismételt keresőképtelenség esetén a jogszabályban meghatározott 30 napos határidő nem kezdődik újra, az kifejezett rendelkezés hiányában csak egyszeri mentesülésre ad lehetőséget.
A fentiekre figyelemmel az ítélőtábla a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét - helyes indokaira figyelemmel - helybenhagyta.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.041/2023/7. ítélet)