adozona.hu
ÍH 2023.151
ÍH 2023.151
MUNKAVISZONY JOGELLENES FELMONDÁSA Amennyiben a munkáltató hosszabb időn át képes a munkafeltételeket, munkaidőbeosztást úgy meghatározni, hogy az megfelel a munkavállaló egészségi állapotának - különösen, ha a munkaköri alkalmasságát érintő korlátozás nem végleges -, a korlátozás határidejének letelte előtt, egyéb körülményváltozás hiányában, nem hivatkozhat arra, hogy ezt a jövőben nem tudja biztosítani, így az erre alapított felmondása jogellenes. [2012. évi I. törvény (Mt.) 51. § (1) bekezdés, 82. § (1)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2017. október 31. napjától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél konyhai kisegítő munkakörben.
A felperes rendelkezett munkaköri leírással, amelyben - a fellebbezés szempontjából lényeges - feladatait a következők szerint jelölték meg: reggeli, illetve vacsora előkészítése, csomagolása, tálalása; elkészült ételek kitálalása; munkavégzés a tálalóban, a fehérmosogatóban; nyersanyagok előkészítése; segít a főzésben, egyes készítmények önálló elkészítése, befejező műve...
ÍH 2023.151 MUNKAVISZONY JOGELLENES FELMONDÁSA
Amennyiben a munkáltató hosszabb időn át képes a munkafeltételeket, munkaidőbeosztást úgy meghatározni, hogy az megfelel a munkavállaló egészségi állapotának - különösen, ha a munkaköri alkalmasságát érintő korlátozás nem végleges -, a korlátozás határidejének letelte előtt, egyéb körülményváltozás hiányában, nem hivatkozhat arra, hogy ezt a jövőben nem tudja biztosítani, így az erre alapított felmondása jogellenes. [2012. évi I. törvény (Mt.) 51. § (1) bekezdés, 82. § (1) bekezdés]
A felperes 2017. október 31. napjától állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél konyhai kisegítő munkakörben.A felperes rendelkezett munkaköri leírással, amelyben - a fellebbezés szempontjából lényeges - feladatait a következők szerint jelölték meg: reggeli, illetve vacsora előkészítése, csomagolása, tálalása; elkészült ételek kitálalása; munkavégzés a tálalóban, a fehérmosogatóban; nyersanyagok előkészítése; segít a főzésben, egyes készítmények önálló elkészítése, befejező műveletek, adagolás; gondoskodás a konyhai moslék és hulladék összegyűjtéséről és naponkénti szállításáról; segédkezik az élelmezési raktárban, a tárolás és göngyölegkezelés munkáinál.
A felperes konyhai kisegítő munkakörében nappalos és éjszakás műszakban a következő feladatokat látta el: reggeliztető szakácsnak segít a műszak elindításában (melegszendvics készítése); tálalópult, fehér- illetve fekete mosogató folyamatos tisztán tartása; tálalás; szendvicskészítés; részben a tálalókonyha takarítása; részben a feketemosogatóban a reggeliztetés során keletkezett üzemi edény kézi mosogatása; a fehérmosogató folyamatos felügyelete (felhalmozódott fogyóeszközök mosogatása, rendszerezése); ebédeltetéshez szükséges frissensültek lesütése, a munkafolyamat végén a fritőz takarítása; adminisztráció (tálalási hőmérsékletes nyomtatványok kitöltése); az ebédeltetés során keletkezett üzemi edények mosogatása a feketemosogatóban; részben a szakács munkájának segítése.
Az alperesnél a konyhai helyiségek érdes járólapokkal burkoltak, a konyhai munkavállalók számára kötelező a munkavédelmi - orrmerevítős, csúszásgátlós és olajálló talpú - cipő használata.
A felperes 2019. április 11. és 2019. július 14. között keresőképtelen állományban volt, amely időszakban térdprotézis műtéten esett át.
A keresőképtelenségét követően 2019. július 15-én lefolytatott vizsgálaton a felperest tálaló munkakörben, egy évre alkalmasnak véleményezte a foglalkozás-egészségügyi szakorvos és a munkaköri alkalmasságot érintő korlátozásként rögzítette, hogy a felperes többműszakos munkarendben, konyhában nem dolgozhat, csak tálaló munkakörben alkalmazható.
Az alperesnél tálaló megnevezésű munkakör nincs, a tálaló feladatok a konyhai kisegítő munkakörbe tartozó részfeladatok.
A felperes munkaszerződését ezt követően nem módosították, azonban az alperes a felperes részére nappalos műszakban tálalási feladatokat biztosított a munkáltató épületében, a tálalókonyha részben. A tálalókonyha padlója is érdes lapokkal burkolt, azonban - annak ellenére, hogy a főzőkonyhánál kevésbé szennyezett - fennáll az elbotlás, elcsúszás veszélye.
2019. október 25. napján lefolytatott kontrollvizsgálat során a foglalkozás-egészségügyi szakorvos a felperest tálaló munkakörben egy évre alkalmasnak véleményezte és a felperes munkaköri alkalmasságát érintő korlátozásként azt rögzítette, hogy csak tálaló munkakörben foglalkoztatható, 15 kg-nál többet nem emelhet, balesetveszélyes konyhában nem dolgozhat.
A felperes 2019. november 6. napjáig tálalóként elvégezte a feladatait.
Az alperes a 2019. november 6. napján kelt és a felperessel ugyanezen a napon közölt felmondással, 30 nap felmondási idővel, 2019. december 6. napjára a felperes munkaviszonyát megszűntette, a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól. Az indokolás szerint a konyhai kisegítő munkakörben alkalmazott felperest a 2019. április 11. és 2019. július 14. napja közötti keresőképtelenségét követően az üzemorvosi alkalmassági vizsgálaton 2019. július 15. napján munkavégzésre alkalmasnak minősítették, azzal, hogy többműszakos munkarendben nem, és csak tálaló munkakörben foglalkoztatható. Ennek megfelelően a munkáltató tálalási feladatokat biztosított a felperes számára. Az üzemorvos által kért kontroll alkalmassági vizsgálat során 2019. október 25. napján megállapítást nyert, hogy bár a felperes tálaló munkakörben foglalkoztatható, de 15 kg-nál többet nem emelhet, illetve balesetveszélyes konyhában nem dolgozhat. Valamennyi jelentős körülmény figyelembevételével a munkáltató azt a döntést hozta, hogy ennek okán a felperes munkaviszonyát megszünteti, mert a munkafeladatok jellegéből fakadóan konyhai munkavégzési helyein a munkahelyi balesetek lehetősége fennáll, még a belső előírások és a jogszabályi környezetben előírtak betartása, betartatása mellett is, így nem tud a felperes egészségi állapotának megfelelő munkavégzési helyet és munkakört biztosítani.
A felperes törvényes határidőben keresetlevéllel fordult a bírósághoz, módosított keresete szerint a munkaviszony jogellenes megszűntetésének jogkövetkezményeként elmaradt jövedelem címén 7 havi távolléti díjnak megfelelő, 1 120 000 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A jogi érvelésében arra hivatkozott, hogy a felmondás indokolása nem valós és nem okszerű. 2019. július 15. napját követően az egészségügyi alkalmassági vizsgálat eredményeként általa betölthetőnek minősülő tálaló munkakörben több, mint három hónapig dolgozott. A tálaló nem a konyhában van, balesetmentes körülmények között végezhette feladatait.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a felmondás indoka valós és okszerű, a felperes térdprotézis műtéten esett át, amely kiemelkedően magas kockázatot jelent a csúszásveszélyes, súlyok emelésével járó munkakörben. Hivatkozott a felperes kárenyhítési kötelezettsége elmulasztására.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy a munkaviszony jogellenes megszűntetésének jogkövetkezményeként az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 942 290 forint kártérítést, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolásában a bizonyítékok értékelésének eredményeként az elsőfokú bíróság arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az alperesnél külön tálaló munkakör nincs, a tálalói feladok a konyhai kisegítő munkaköri feladatok egy részét képezik. Az alperes indítványára kirendelt igazságügyi munkavédelmi szakértő szakvéleményére is figyelemmel megállapította azt is, hogy a felperes munkakörülményei módosításával, a felperes konyhai kisegítő munkakörére vonatkozó követelményeknél a hátrányos körülmények elhagyásával, a felperes munkaköri leírását módosítva az alperes ki tudja (következésképpen ki is tudta volna) küszöbölni a felperes egészségkárosodását, ezért nem valós, hogy az alperes nem tud a felperes egészségi állapotának megfelelő munkavégzési helyet és munkakört biztosítani. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság az alperesi felmondás indokát nem fogadta el valósnak. Rögzítette azt is, hogy a foglalkozás-egészségügyi szakorvos kétszer is alkalmasnak véleményezte a felperest tálaló munkakörre egy évre, az alperes azonban az egy év letelte előtt, 2019. november 6. napi intézkedésével megszűntette a felperes munkaviszonyát. Az elsőfokú bíróság a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 51.§ (3) bekezdés rendelkezéseire utalással arra a következtetésre jutott, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvos által alkalmasnak minősített felperest az alperesnek volt lehetősége foglalkoztatni a munkafeltételei megfelelő módosításával, amely az alperestől elvárható volt. Erre tekintettel a felmondás indokát nem fogadta el okszerűnek sem.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 82. § (1) - (2) bekezdés alapján marasztalta az alperest az elmaradt jövedelem címén járó kártérítés megfizetésében, annak megállapítása mellett, hogy a felperes a kárenyhítési kötelezettségének eleget tett, hiszen a munkaviszonya megszűnését követő naptól folyamatosan ellátásokat igényelt és abban részesült, egészen az új munkaviszonya létesítéséig.
Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes fellebbezést nyújtott be és kérte, hogy az ítélőtábla a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 369. § és 383. § (2) bekezdés második fordulata alapján változtassa meg az elsőfokú ítéletet és a keresetet utasítsa el.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményéből a tényekre helytelen következtetéseket vont le, a bizonyítékokat egyoldalúan, adat- és tényellenesen értékelte. Kiemelte, hogy az alperesnél tálaló munkakör nincs, a felperes átmenetileg végezte a könnyített feladatokat, és hogy a foglalkozás-egészségügyi szakorvos 2019. október 25. napján a korábbi korlátozásokat tovább szigorította. Az elsőfokú bíróság nem tisztázta, hogy a munkafeltételek módosítására a továbbiakban van-e lehetőség, és az alperestől elvárható-e a felperes munkaviszonyának fenntartása. Az elsőfokú bíróság emellett hibásan vonta le az Mt. 51. § (3) bekezdés és az Mt. 6. § (1) bekezdés rendelkezéseiből a következtetését arra, hogy a munkafeltételeket, a munkaidő beosztást az alperes köteles módosítani a felperes egészségi állapotának változására tekintettel.
A fellebbezésében kifejezetten kifogásolta a szakértő vizsgálatát, a szakvélemény megállapításait, mivel a szakértő a feladatán túlterjeszkedett, jogkérdésben is nyilatkozott, amellett, hogy több esetben a személyes véleményét fogalmazta meg, a szakvélemény ellentmondásos, szubjektív véleményalkotásból levont következtetéseken alapul. Észrevételezte azt is, hogy a szakértőnek nincs kompetenciája a munkáltató szervezeti működésére, a munkaköri feladatok megváltoztatására javaslatot tenni, illetve a munkáltató intézkedését minősíteni, azt méltányosnak, vagy méltánytalannak ítélni. Az alperes szerint az általa indítványozott kérdéseket a szakértő nem válaszolta meg érdemben, ugyanakkor fel nem tett kérdésre is választ adott. A fellebbezés szerint a felperes kártérítési igénye tekintetében a kár, annak mértéke nem bizonyított, a marasztalás eltúlzott.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását.
A felperes álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítást teljeskörűen lefolytatta, figyelembe véve az ítélőtábla iránymutatását, a megismételt eljárás indokoltsága körében. Szakértői bizonyítást rendelt el, amely szakvélemény a felperesi állításokat támasztotta alá, ezt az egyéb bizonyítékokkal együtt értékelte, és a megfelelő jogi következtetésre jutott. Az elsőfokú ítélet megalapozott, megfelel az eljárásjogi és anyagi jogi jogszabályoknak.
A fellebbezést az ítélőtábla nem találta megalapozottnak.
Az elsőfokú eljárásban lényeges eljárási szabálysértés, mely az ítélet kötelező hatályon kívül helyezését eredményezte volna nem történt, ezért az ítélőtábla a Pp. 370. § (1) bekezdés alapján a felülbírálati jogkörét a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között gyakorolta.
Az ítélőtábla az általa lefolytatott bizonyítás és az elsőfokú bíróság eljárásának adatai alapján a tényállást az alábbiak szerint egészíti ki:
A felperes konyhai kisegítő munkakörében, a munkáltató csarnokában végezte a feladatait, ahol 2019-ben nem történt főzés, azonban volt pizzakemence, fritőz, rostlap. Az alperes alkalmazásában álló kb. ötven konyhai kisegítő négy csarnokban dolgozott, melyek közül kettő csarnokban volt főzőkonyha is. Az alperesnél alkalmazott konyhai kisegítők három műszakban végezték a munkát. A nappalos műszakban kb. 10 ember volt beosztva, akiket a csoportvezető irányított, valamint a konyhai kisegítők mellett kb. 4 szakács dolgozott. Egy műszakban általában egy személy volt beosztva a fehérmosogatóba, egy személy a feketemosogatóba, három-négy személy a szendvics előkészítésben dolgozott. A csarnokban általában volt olyan személy, aki kifejezetten a sütési feladatokat végezte, és nem a mosogatóban dolgozott. A konyhai kisegítők között a feladatok folyamatosan cserélődtek. A délutános műszakban általában kettő konyhai kisegítő volt beosztva és egy szakács, az éjszakai műszakban korábban kettő, később már csak egy konyhai kisegítő látta el a feladatokat. Egy hónapot tekintve minden konyhai kisegítő ugyanannyit dolgozott nappalos, délutános és éjszakai műszakban.
Az így kiegészített tényállással az elsőfokú bíróság ítélete felülbírálatra alkalmas volt.
Az alperes állította, hogy tálaló munkakörben nem foglalkoztatott munkavállalót, ilyen munkakör az alperes munkáltatónál nem volt. A munkáltató adminisztratív tévedés, elírás folytán kérte a felperes foglalkozás-egészségügyi vizsgálatát tálaló munkakörre.
Az ítélőtábla nem fogadta el ezt az alperes hivatkozását amellett, hogy az nem volt vitatott alperes részéről, hogy a konyhai kisegítő munkakörben vannak tálaló részfeladatok, amelyeket minden konyhai kisegítő ellátott. A bírósági gyakorlat egységes abban, hogy vita esetén nem a munkakör elnevezése lényeges elsődlegesen, hanem az elvégzett munkafeladatok jellege az irányadó a munkakör meghatározásakor (Kúria Mfv.10.042/2014/1.). Az alperes által elismerten a felperes keresőképtelenségét (térdprotézis műtétét) követően, 2019. július 15. napjától tálalási feladatokat látott el, főzőkonyhán nem dolgozott, de jelentősnek értékelte az ítélőtábla azt a körülményt is, hogy az alperes a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatokat két alkalommal is tálaló munkakörre kezdeményezte.
A munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szóló 33/1998. (VI. 24.) NM rendelet (továbbiakban: NM rendelet) 15. § (6) bekezdése alapján a munkáltató a munkaköri szakmai alkalmasságot vizsgáló és véleményező szerv kérésére mindazokat a munkaköri és munkahelyi adatokat közölheti, amelyeket a véleményezéshez szükségesnek tart, illetve amit a véleményező kér.
A munkaköri alkalmassági vizsgálat célja annak megállapítása, hogy egy meghatározott munkakörben és munkahelyen végzett tevékenység által okozott megterhelés a vizsgált személy számára milyen igénybevételt jelent, és annak képes-e megfelelni. Az ítélőtábla ehhez kapcsolódóan megjegyzi, hogy a felperes vonatkozásában az alperes jelölte meg a munkavállaló munkakörét és az ebben a munkakörben felmerülő egészségügyi kockázatokat is, és maga az alperes szűkítette le a felperes konyhai kisegítő munkakörét tálaló munkakörre, így a későbbi munkáltatói intézkedése (a felmondás), majd a perbeli nyilatkozatai korábbi magatartásával teljes mértékben ellentétben állnak. Ehhez képest teljességgel megalapozatlan, éppen ezért nem fogadható el az az alperesi nyilatkozat, hogy kettő esetben is csupán adminisztratív tévedés, elírás folytán kérte a felperes foglalkozás-egészségügyi vizsgálatát tálaló munkakörre.
Az NM rendelet 16. §-a kimondja, hogy az a munkavállaló, aki "nem alkalmas" minősítést kapott, az adott munkakörben nem foglalkoztatható. Formál logikailag ebből az következik, hogy aki "alkalmas" minősítést kap az adott munkakörre, az a munkáltatónál abban a munkakörben foglalkoztatható. Ebből következően az első - 2019. július 15. napján elvégzett - foglalkozás-egészségügyi vizsgálat után a felperes jogszerűen csak a tálaló munkakört láthatta el, a konyhai kisegítő munkakört nem. Az alperesnek azonban módja és lehetősége lett volna arra, hogy három hónap elteltével az általa kontrollvizsgálatnak nevezett foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot ne tálaló munkakörre, hanem konyhai kisegítő munkakörre kezdeményezze. Az alperes azonban továbbra is tálaló munkakör ellátásához kapcsolódóan kérte a felperes vizsgálatát, melyből alappal csak az feltételezhető, hogy őt ebben a munkakörben kívánta továbbra is alkalmazni. Megjegyzendő az is, hogy az alperes állításával ellentétben a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatok egymástól elkülönülő vizsgálatok voltak, azaz a 2019. július 15. napján és a 2019. október 25. napján kiadott alkalmassági vélemény szerint a munkaköri alkalmasságot érintő korlátozásokat nem együttesen kellett figyelembe venni, a későbbi vélemény így nem jelentheti az első vélemény további szigorítását. A felperes foglalkoztatását érintően a felmondás időpontjában az alperes kizárólag a 2019. október 25. napi véleményben megjelölt korlátozásokat volt köteles betartani, ebből következően a felperes már többműszakos munkarendben is foglalkoztatható volt.
Az Mt. 51. § (1) bekezdés rendelkezése a munkáltató alapvető kötelezettségeként határozza meg, hogy a munkáltató a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztassa a munkavállalót, továbbá - a felek eltérő megállapodása hiányában - a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítsa. A (3) bekezdés szerint a munkavállalót csak olyan munkára lehet alkalmazni, amely testi alkatára, fejlettségére, egészségi állapotára tekintettel rá hátrányos következményekkel nem járhat. A munkáltató a munkavállaló egészségi állapotának változására tekintettel köteles a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást - a 6. §-ban foglaltak figyelembevételével - megfelelően módosítani.
Az ítélőtábla nem osztotta a fellebbező azon álláspontját, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta megfelelően az Mt. 51. § (3) bekezdés rendelkezéseire figyelemmel az alperes oldalán elvárható magatartást a munkafeltételek módosítása körében, ugyanakkor az alperes az elsőfokú bíróság felhívása ellenére konkrét tényállításokat nem tett a tekintetben, hogy milyen akadálya van a törvényi kötelezettsége teljesítésének. Önmagában az az általános megfogalmazás, mely szerint túl jelentős anyagi és érdeksérelmet okoz az alperes számára a felperes munkakörének "a többiek kárára való lebutítása", nem elégséges hivatkozás akkor sem, ha a másodfokú eljárás során meghallgatott tanú vallomásában azt támasztotta alá, hogy amennyiben valakit csak tálalóként foglalkoztatnak, úgy azt a többiek "kiközösítenék", illetve a "többiek nem néznék jó szemmel". Az ítélőtábla álláspontja ebben ezért az volt, hogy a munkavállaló(k) szubjektív, érzelmi alapú hozzáállása a munkáltatói kötelezettség teljesítését nem befolyásolhatja.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság végkövetkeztetését teljes mértékben osztotta a tekintetben, hogy az alperes a felperes megváltozott egészségi állapotának megfelelő munkavégzéséhez szükséges feltételeket tudta biztosítani, ezt igazolta a 2019. július 15. és 2019. november 6. napja közötti felperesi munkavégzés, mint tény. Az ítélőtábla által kiegészített bizonyítási eljárás, a tanúk vallomása alapján az is megállapítható volt, hogy a felperes munkavégzési helye nem főzőkonyha volt 2019-ben, tehát nem volt fokozottabb balesetveszély más munkavégzési helyekhez képest. A becsatolt munkaidő-beosztás adatai szerint az alperes munkáltató jelentős létszámú munkavállalót foglalkoztatott konyhai kisegítő munkakörben, ezen munkakörben az alperes 2019. július 15. és november 6. napja között képes volt a munkafeltételeket, a munkaidő-beosztást úgy meghatározni, hogy az megfelelt a felperes egészségi állapotváltozásának. A bizonyítékok alapján az ítélőtábla így értékelte azt is, hogy a felperes munkaköri alkalmasságát érintő korlátozás nem végleges, hanem csak egy évre szóló volt, éjszakai műszakban a második orvosi alkalmassági vizsgálatot követően foglalkoztatható volt, arra nem merült fel adat, hogy az alperesnél más munkavállaló esetében is szükséges volt az egészségi állapota miatt a munkafeltételek módosítása, valamint azt, hogy a felperes által a csarnokban ellátandó munkafeladatok jellege a felperes foglalkozás-egészségügyi alkalmassága szerint megfelelt a felperes egészségi állapotának.
Az Mt. 64. § (2) bekezdésében foglaltakból következően a felmondás indokait az alperes volt köteles bizonyítani. Az ehhez kapcsolódó MK 95. számú állásfoglalás értelmezéséből adódóan a felmondási indok valóságának követelménye azt jelenti, hogy a tényeknek meg nem felelő indokolás esetén a munkáltatói felmondás (eleve) nem fogadható el. A felmondási oknak azonban valósága mellett egyszersmind okszerűnek is kell lennie. Az okszerűség közelebbről azt jelenti, hogy a valós oknak okozati összefüggésben kell állnia a munkajogviszony rendeltetésének elvesztésével. A felmondás valós és okszerű indokának a felmondás közlésekor kell fennállnia. Ezzel kapcsolatosan a Legfelsőbb Bíróság rögzítette azt is, hogy a munkaköri feladatokra való alkalmatlanság azt jelenti, hogy a munkavállaló a számára kijelölt munkafeladatokat valamely személyében rejlő ok (képesség, adottság, készség) hiánya miatt nem tudja ellátni. Ebből következően az elsőfokú bíróság jogkövetkeztetésével az ítélőtábla teljes mértékben egyetért abban, hogy a felmondás indoka nem valós, és abból okszerűen nem következett a munkaviszony megszűntetése. Az alperes nem bizonyított olyan tényt vagy körülményt, amely a felmondás indokolásában megjelölt okot alátámasztotta volna, azaz hogy nem tud a felperes egészségi állapotának megfelelő munkavégzési helyet és munkakört biztosítani.
Az ítélőtábla vizsgálta az alperes fellebbezésében a szakvéleményt érintő kifogásokat is. Az elsőfokú eljárás iratai alapján megállapítható, hogy az alperes bizonyítási indítványában előterjesztette a szakértőhöz intézendő 1-10. számú kérdéseit. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság ezekben a kérdésekben is kérte a szakértő vizsgálatát és a szakvéleményt. Az ítélőtábla egyetértett a fellebbezésben foglaltakkal annyiban, hogy a szakvélemény a szakértő kompetenciájába nem tartozó megállapításokat, adott esetben jogkérdésben megnyilvánuló véleményt is tartalmazott. A szakértő azonban az általa lefolytatott szemle alapján - a felmondás indokaira is figyelemmel - lényeges tényekre, szakkérdésekre is választ adott, így megállapította, hogy munkabiztonsági szempontból a felperes a tálalókonyha teljes területén foglalkoztatható. Az ítélőtábla megjegyzi azt is, hogy a másodfokú eljárásban eszközölt anyagi pervezetés ellenére az alperes az általa aggályosnak és mellőzendőnek tekintett szakvélemény ellenére további bizonyítási indítványt nem terjesztett elő az írásbeli szakvélemény kiegészítésére (Pp. 313. §), vagy új szakértő kirendelésére (Pp. 315. §). A szakvélemény aggályossága esetén annak kiküszöbölésére, a szakvélemény kiegészítése iránt a bíróság hivatalból nem intézkedhet. A Pp. 265.§ (1) bekezdés rendelkezése értelmében a bizonyítás elmaradásának a következményeit a felmondás indokai vonatkozásában bizonyításra köteles alperes viseli.
Az alperes fellebbezésében megalapozatlanul támadta az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezésének összegszerűségét. Az Mt. 82. § (1) bekezdés alapján a munkáltató köteles volt megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszűntetésével összefüggésben okozott kárt. A felperes igazolta, hogy 2019. december 6. napját követően új munkaviszonya létesítéséig munkanélküli volt, amely nyilvánvalóan az alperesi jogellenes intézkedés jogkövetkezménye. Az ítélőtábla hangsúlyozza azt is, hogy az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítés mértékét csak az befolyásolja, hogy kárenyhítési kötelezettsége mellett a munkaviszony megszüntetését követően a munkavállaló mikor tud ismét jövedelemre szert tenni. A bíróság ezen belül nem mérlegelhet, ennek csak az Mt. 82. § (2) bekezdésében írt limit szabhat korlátot, mely szerint a kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkéthavi távolléti díjának összegét. Az elmaradt jövedelem címén megítélt kártérítés csökkentésének így nem volt helye.
Az ítélőtábla a Pp. 370. § (1) bekezdés rendelkezésére figyelemmel a felülbírálati jogkörét a fellebbezési kérelemre tekintettel, annak korlátai között gyakorolja, így az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezésének összegszerűsége vonatkozásában további vizsgálatot nem folytatott le.
Az ítélőtábla mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
(Debreceni Ítélőtábla Mf.I.50.014/2022/9.)