adozona.hu
BH 2023.9.222
BH 2023.9.222
Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 286. § (4) bek.; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:24. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felek 2014 júliusában munkaviszonyt létesítettek, az alperes azonban munkáltatóként a felperes foglalkoztatását csak 2016. július 5-én jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé a 2014. július 14. és 2014. július 25. napja közötti időszakra havi 106 900 forint munkabérrel. 2014. július 25-én az alperes fia, S. B. az alperes tulajdonában álló személygépkocsival balesetet okozott, amely során a felperes utasként megsérült. A bal...
BH 2023.9.222 Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 286. § (4) bek.; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:24. § (1) bek.].
A tényállás
[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felek 2014 júliusában munkaviszonyt létesítettek, az alperes azonban munkáltatóként a felperes foglalkoztatását csak 2016. július 5-én jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé a 2014. július 14. és 2014. július 25. napja közötti időszakra havi 106 900 forint munkabérrel. 2014. július 25-én az alperes fia, S. B. az alperes tulajdonában álló személygépkocsival balesetet okozott, amely során a felperes utasként megsérült. A baleset következtében a felperes 2014. július 25-től 2015. március 31-ig keresőképtelen volt és ezen időszakra nem részesült ellátásban.[2] A felperes bejelentése alapján a Megyei Kormányhivatal közigazgatási eljárásban vizsgálta a felek között fennállt jogviszonyt, illetve a felperes balesete jellegét. A hatóságok a felperes foglalkoztatását szervezett munkavégzésnek, 2014. július 25-i balesetét munkabalesetnek minősítették, elrendelték annak kivizsgálását és nyilvántartásba vételét. A jogerős határozat felülvizsgálata iránt az e per alperese közigazgatási pert indított, amit a bíróság 2017. június 29-én elutasított. Az alperes ezt követően, 2017. július 12-én készítette el a felperes 2014. július 25-én bekövetkezett balesetével összefüggő munkabaleseti jegyzőkönyvet.
[3] A felperesnek az alperesnél fennállt biztosítási jogviszonyával összefüggésben 2014. július 25. napjától igényelt baleseti táppénz iránti kérelmét a Kormányhivatal a 2017. augusztus 31-én kelt határozatában az igény érvényesítésére nyitva álló egy éves határidő elmulasztása miatt elutasította.
[4] A felperes a 2014. július 25-én bekövetkezett balesetből származó kárának, illetve sérelemdíjának megfizetése iránt pert indított a járásbíróságon egyrészt e per alperesével mint az I. rendű alperessel, valamint S.B. II. rendű alperessel és a Biztosító Egyesület III. rendű alperessel szemben. A polgári perben a felperes jogi képviselővel eljárva az I. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetétől elállt, amelyre tekintettel a járásbíróság az végzésével az e per alperese vonatkozásában a pert megszüntette.
[5] A polgári perben a felperes a 2 276 567 forint baleseti táppénznek megfelelő összegű kártérítési igényét a közlekedési balesetet okozó II. rendű alperessel, illetőleg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alapján az III. rendű alperessel szemben tartotta fenn, e kereseti kérelmét azonban a járásbíróság ítéletével elutasította. Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés elbírálása folytán eljárt törvényszék a felperes jogi képviselője részére 2020. február 17-én kézbesített ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének érdemi rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában foglaltak szerint a jelen per alperese volt a felperes munkáltatója, a foglalkoztatás bejelentése a munkáltató kötelezettsége, s a felperes baleseti táppénz iránti igénye szorosan kapcsolódik a munkáltató bejelentési kötelezettségéhez. Figyelemmel arra, hogy a baleseti táppénz kifejezetten a munkaviszonyhoz kapcsolódik, a munkaviszonyból származó kötelezettség megsértéséért S. B. II. rendű és a Biztosító Egyesület III. rendű alperesek felelőssége, helytállási kötelezettsége nem állapítható meg. A járásbíróság előtt folyamatban volt perben a felperes a munkáltató mulasztásával okozati összefüggésben felmerült kárt kívánt érvényesíteni, azonban ez az igény az általános kártérítési igény körében nem volt vizsgálható.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[6] A felperes 2020. november 6-án keresetet terjesztett elő, melyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2 276 567 forint kártérítés mint elmaradt baleseti táppénz, valamint ezen összeg után 2015. április 1-jétől számított késedelmi kamat megfizetésére. Kereseti kérelme jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. § (1) bekezdésére, 167. § (1) bekezdésére, valamint a 169. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozott. Előadta, hogy a törvényszék ítéletének kézhezvételét követően került abba a helyzetbe, hogy elmaradt baleseti táppénz iránti igényét az alperessel szemben érvényesítse.[7] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperesi igény elévült, mivel az elévülési időt 2017. szeptember 30-tól, azaz akkortól kell számítani, amikor a hatóság felperes baleseti táppénz iránti igényét elutasító végzése jogerőre emelkedett. Kifejtette, hogy a felperes által indított polgári per a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:25. § (1) bekezdés c) pontja alapján nem volt alkalmas arra, hogy a munkaviszonyból származó igény elévülését megszakítsa. Vitatta, hogy a felperes a törvényszék jogerős ítéletét követően került volna abba a helyzetbe, hogy jelen peres eljárást megindítsa. A kártérítési felelőssége azért sem állhat fenn, mert a felperes felróható magatartására vezethető vissza, hogy baleseti táppénzben nem részesült.
Az első- és a másodfokú bíróság határozata
[8] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 276 567 forint kártérítést és ezen összeg után 2015. április 1-jétől járó késedelmi kamatot. Megállapította, hogy a felperes által a járásbíróság előtt indított polgári per az Mt. 286. § (4) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 6:25. § (1) bekezdés c) pontja értelmében az e perben érvényesített követelés elévülését nem szakította meg, mivel a járásbíróság a pert a jelen per alperese vonatkozásában megszüntette, azaz jogerős érdemi határozatot nem hozott vele szemben.[9] Az elsőfokú ítéletben foglaltak szerint ugyanakkor az elévülés nyugvásának a Ptk. 6:24. § (1) bekezdésében foglalt feltételei fennálltak. E körben figyelembe vette, hogy a felperes a járásbíróság előtt pert indított, melynek tárgya volt a felperes baleseti táppénz iránti igénye is. A felperes igényét - e per alperesének perből való elbocsátását követően - olyan alperesekkel szemben érvényesítette, akikkel szemben ez az igény nem volt érvényesíthető, azonban erről teljes bizonyossággal a törvényszéknek a felperes jogi képviselője részére 2020. február 17-én kézbesített ítéletéből szerzett tudomást. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes egészen a jogerős ítélet kézbesítéséig bízhatott abban, hogy igényérvényesítése a járásbíróság előtt indított per alpereseivel szemben eredményre vezet.
[10] Ebből következően a felperes a baleseti táppénztől való eleséséből eredő kárát 2020. február 17-ig menthető okból nem érvényesítette az alperessel szemben, így igénye 2017. június 22-től 2020. február 17-ig nyugodott. Az akadály megszűnésétől - azaz 2020. február 17-től - számítottan a Ptk. 6:24. § (2) bekezdése szerinti egy éves határidőn belül pedig a felperes megindította az alperessel szemben a pert.
[11] A felperes vétkes közrehatása, illetőleg kártérítési felelősség alóli mentesülése körében megállapította, hogy a felperes a baleseti táppénz iránti kérelmét a társadalombiztosítási szervnél előterjesztette, melyet a hatóság azért utasított el, mert az igényét a jogszabályban meghatározott egy éves határidőn túl nyújtotta be. E körülmény ugyanakkor az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes kártérítési felelősségét nem érinti. Azáltal, hogy a felperes eljárást indított a felek közötti jogviszony szervezett munkavégzésként történő elismerése iránt, sor kerülhetett a felperes balesetének munkabalesetként történő elismerésére, illetve a hatóság kötelezte az alperest a munkabaleseti jegyzőkönyv elkészítésére, az alperes azonban ennek csak 2017. július 12-én tett eleget.
[12] Kifejtette, hogy a baleseti táppénz iránti igény érvényesítéséhez üzemi baleseti határozat, az üzemi baleseti határozat meghozatalához pedig munkabaleseti jegyzőkönyv szükséges, melyet az alperes csak késedelmesen, 2017. július 12-én készített el, az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperest a baleseti táppénz iránti igény érvényesítése körében mulasztás nem terheli, illetve hogy a felperesi mulasztás nem volt kihatással a baleseti táppénz iránti igény érvényesíthetőségére.
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi és ténybeli indokaival teljeskörűen egyetértett. A fellebbezésben foglaltakra figyelemmel megállapította, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 65. § (1) bekezdése, valamint az e törvény végrehajtása érdekében alkotott 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ebtv. Vhr.) 43. § (5) bekezdése értelmében a felperes csak a munkabaleseti jegyzőkönyv kiállításával kerülhetett abba a helyzetbe, hogy táppénz iránti igényét érvényesítse. A felperes a munkabaleseti jegyzőkönyv kiállítását követően ez irányú igényét előterjesztette, azonban a hatóság azt a baleset bekövetkezésétől számított egy éves igényérvényesítésére nyitva álló határidő elmulasztása miatt utasította el. Mivel az elutasító határozat 2017. szeptember 30-án emelkedett jogerőre, a felperes kára a táppénz elmaradásával összefüggésben ekkor következett be és az elévülési időpont is ekkor kezdődött.
[14] Megállapította, hogy a felperes teljes bizonyossággal csak a baleset okozójával, illetve a kötelező felelősségbiztosítás alapján a biztosítóval szemben megindított polgári kártérítési igény elutasítására vonatkozó másodfokú jogerős ítéletből szerezhetett tudomást arról, hogy velük szemben igénye nem alapos. Erre tekintettel a felperes az alperessel szemben követelését 2020. február 17-ig menthető okból nem tudta érvényesíteni, így az elévülés ezen időpontig a Ptk. 6:24. § (1) bekezdése alapján nyugodott, így a felperes követelését a Ptk. 6:24. § (2) bekezdése szerint egy éven belül érvényesíthette.
[15] Nem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság az alperes azzal kapcsolatos kifogását sem, hogy a felperes a baleseti táppénz iránti igényét saját mulasztása miatt nem érvényesíthette, így kártérítési felelőssége nem áll fenn. A munkabaleseti jegyzőkönyv kiállítása nélkül a baleseti ellátás nem volt megállapítható, azt azonban az alperes késedelmesen, a baleset bekövetkezésétől számított egy éves időn túl állította ki. Az alperes mulasztása önmagában azt eredményezte, hogy a felperes az igényérvényesítési határidőn belül balesti táppénz iránti igényét nem tudta érvényesíteni.
A felülvizsgálati kérelem
[16] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria azt az elsőfokú ítéletre is kiterjedően helyezze hatályon kívül, s a felperes keresetét utasítsa el, mivel a jogerős ítélet sérti az Mt. 286. § (1) és (4) bekezdését, továbbá a Ptk. 6:24. §-át, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikke (7) bekezdését. Érvelése szerint az elévülés nyugvásának feltételei az adott ügyben nem álltak fenn. A polgári perben a felperes számára kirendelt pártfogó ügyvéd tájékoztatta a felperest az igény érvényesítése lehetőségéről, ezért a felperes a 2017. május 25-én tartott tárgyaláson az I. rendű alperes (e per alperese) vonatkozásában elállt keresetétől és vele szemben megszüntették az eljárást.[17] Állította, hogy a kártérítési perrel párhuzamosan zajlott e per alperese által a szervezett munkavégzést megállapító és a balesetet munkabalesetnek minősítő közigazgatási határozatok felülvizsgálata iránt indított eljárás, melyben 2017. június 29-én jogerős ítélet született, mellyel a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet elutasította a bíróság. Ezt követően az alperes 2017. július 12-én bejelentette a felperest a NAV felé, és felvette a munkabaleseti jegyzőkönyvet.
[18] Érvelése szerint miután a felperes a kártérítés iránti perben szembesült azzal, hogy a baleseti táppénz iránti igényét (mint munkajogi igényt) nem tudja érvényesíteni (2017. május 25.), illetve a munkabaleseti jegyzőkönyvet kézhez vette (2017. július 12.), pontosan tisztában volt vele, hogy mi az útja a baleseti táppénz iránti igény érvényesítésének. 2017. július 19-én kérelmet terjesztett elő.
[19] Arra hivatkozott, hogy az elévülés nyugvásának Ptk. szerinti feltétele nem állt fenn, mivel a felperes az igényét érvényesíteni tudta és azt meg is próbálta. Kérelmét 2017. augusztus 31-én kelt határozattal elutasították és ezzel megnyílt a felperes lehetősége arra, hogy a baleseti táppénz iránti igényét peres eljárásban érvényesítse. Ennek érdekében mégsem tett semmilyen lépést több mint három évig, egészen 2020. november 6-ig, amikor e pert megindította.
[20] Az alperes érvelése szerint a felperes mulasztása vizsgálatánál az eljárt bíróságok szintén téves és az iratanyaggal, illetve bizonyítékokkal ellentétes következtetésre jutottak. Baleseti táppénz iránti igényt és a keresőképtelenségről szóló igazolást a foglalkoztatóhoz kellett volna benyújtania a felperesnek, ő azonban ezt elmulasztotta. Mivel a keresőképtelenséget igazoló orvosi igazolásokat nem adta le, így azt a munkáltatónak nem állt módjában megküldeni az illetékes hatósághoz.
[21] Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában alperesi mulasztásnak értékelte azt is, hogy a munkabaleseti jegyzőkönyv elkészítésére irányuló kötelezettségének az alperes csak 2017. július 12-én tett eleget arra tekintettel, hogy jogorvoslattal élt a közigazgatási határozatokkal szemben. A bíróságok ezzel megsértették az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését, amely a jogorvoslat jogát biztosítja az állampolgároknak.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
[22] Az alperes felülvizsgálati kérelmével együtt a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő és az azt megalapozó okként a Pp. 410. § (2) bekezdés c) pont cd) alpontjára hivatkozva azt adta elő, hogy az első- és a másodfokú bíróság ítéletének rendelkezése eltér a Kúria Mfv.IV.10.074/2021/4. számon közzétett egyedi döntésétől. A Pp. XXXIX. Fejezete a munkaügyi perekre több eltérő rendelkezést tartalmaz. A Pp. 523. § (1) bekezdése szerint nincs helye felülvizsgálatnak, ha a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 21. § (1)-(4) bekezdése alapján, továbbá a 21. § (5) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke a teljes munkaidőre megállapított kötelező legkisebb havi munkabér (minimálbér) ötszörösét nem haladja meg. A perbeli esetben a pertárgy értéke - a felperes által követelt kártérítés - meghaladta ezt az összeget. A Pp. nem korlátozta a felülvizsgálati kérelem előterjesztése lehetőségét, nem volt szükség annak engedélyezésére, így a Kúria az alperes felülvizsgálati kérelmét engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül érdemben vizsgálta.[23] A felülvizsgálat a megelőző eljáráshoz kapcsolódó rendkívüli, korlátozottan igénybe vehető rendkívüli perorvoslat, amelynek kizárólag jogszabálysértésre hivatkozásra alapítottan van helye. A felülvizsgálat funkciója a kérelmet előterjesztő fél által állított sérelem elbírálása és megalapozottsága esetén annak orvoslása. A Kúria kizárólag azt bírálja el, hogy a felülvizsgálati kérelemben előadott okból a megjelölt jogszabályokat megsértette-e a jogerős ítélet.
[24] A felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 413. § (1) bekezdés a)-e) pontjaiban felsorolt tartalmi kellékekkel kell rendelkeznie. A felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja [Pp. 413. § (1) bekezdés b) pont]. A Pp. 413. § (1) és (2) bekezdése értelmében - mikként azokat a felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egy kérdéseiről szóló 1/2016. (II. 15.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény) 3 - 7. pontja értelmezte és ami az eljárásjogi tárgyú elvi iránymutatásoknak az új Pp. hatálybalépése folytán történő felülvizsgálatáról szóló 1/2017. Polgári Jogegységi határozat szerint az új Pp. alkalmazása körében is megfelelően irányadó - a jogerős ítélet több rendelkezését támadó, avagy több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozó felülvizsgálati kérelemnek valamennyi hivatkozás tekintetében rendelkeznie kell a törvényben meghatározott, egymással szoros logikai és perjogi kapcsolatban álló kötelező tartalmi kellékekkel, ellenkező esetben a tartalmilag fogyatékos felülvizsgálati kérelmet - vonatkozó részében - a Kúria nem vizsgálhatja érdemben. A tartalmilag hiányos perorvoslati kérelem nem korrigálható utóbb sem hiánypótlás elrendelésével, sem a felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél kiegészítő nyilatkozatával.
[25] Az ismertetett jogszabályi rendelkezések értelmében a felülvizsgálati kérelem akkor bizonyulhat eredményesnek, ha a kérelem előterjesztője a szükséges tartalmi kellékekkel rendelkező, határidőben benyújtott beadványában kimunkálja a támadott jogerős határozatnak a jogvita érdemi elbírálására konkréten kiható módon jogszabálysértő voltát, vagyis a támadott határozatra vonatkoztatva adja elő jogszabálysértésre hivatkozásait, a konkrét döntés alapjául szolgáló érvrendszer téves, illetve hiányos voltát mutatja ki, vagy az érdemi döntésre kiható eljárási szabálysértést igazol.
[26] Az alperes felülvizsgálati kérelme második részében arra hivatkozott, hogy a felperes vétkesen közrehatott a kár bekövetkeztében és mulasztása kimentésére állította az Alaptörvény XXVIII. cikke (7) bekezdésében biztosított jogosultságát, a megsértett jogszabályhelyet [Mt. 167. § (2) bekezdés] azonban nem jelölte meg. A felülvizsgálati kérelem e vonatkozásban nem felel meg a Pp. 413. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak, ezért a Kúria - a PK vélemény 3. és 4. pontjára is figyelemmel - e hivatkozását figyelmen kívül hagyta.
[27] A Kúria a jogerős ítéletet a fentiek figyelembevételével a Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a hatályosan előterjesztett felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban konkrétan megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálta és ítélte meg a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát. Az alperes felülvizsgálati kérelme e körben az alábbiak szerint megalapozott.
[28] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság jogi és ténybeli indokaival egyetértve azt állapította meg, hogy a felperes az alperessel szemben követelését 2020. február 17-ig menthető okból nem érvényesíthette, ezért ezen időpontig a Ptk. 6:24. § (1) bekezdése alapján az elévülés nyugodott, követelését 2020. november 6-án a Ptk. 6:24. § (2) bekezdésében előírt egy éves határidőn belül érvényesítette, így nem volt helye a kereset elutasításának.
[29] A felperes az elévülés nyugvásának indokaként azt jelölte meg, hogy igényét korábban nem megfelelő alperesekkel szemben érvényesítette, azonban erről teljes bizonyossággal a törvényszék 2020. január 14-én kelt, jogi képviselője számra 2020. február 17-én kézbesített ítéletből szerzett tudomást. Egészen eddig az időpontig bízhatott abban, hogy igényérvényesítése a járásbíróság előtt indított per II. és III. rendű alperesével szemben eredményre vezet. A Kúria ezzel az állásponttal nem értett egyet.
[30] A magánjogi jogviszonyokban - különösen a munkaviszonyban - törekedni kell a huzamosabb ideig fennálló bizonytalan jogi helyzet mielőtt rendezésére. A bírósághoz fordulás joga nem korlátlan, a jogalkotó elsődleges szerepet biztosít a jogbiztonságnak az egyén anyagi igazsága érvényesítéshez való jogához képest. Az Mt. 286. § (1) bekezdése rögzíti a munkajogi igény elévülésének határidejét, mely főszabály szerint három év. A munkajogi igény elévülésére az Mt.-ben nem érintett kérdésekben a polgári jog szabályait kell alkalmazni. Ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül a követelés akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból egy évnél kevesebb van hátra. Vita esetén a jogosultnak kell azt bizonyítania, hogy menthető okból nem tudta az igényét érvényesíteni (Ptk. 6:24. § (1) és (2) bekezdés).
[31] Annak eldöntéséhez, hogy az elévülés a konkrét esetben valóban nyugodott-e azt kellett feltárni, hogy a felperes mikor került abba a helyzetbe, hogy az igényét akadálytalanul érvényesítse. Az elévülés nyugvását ugyanis kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg.
[32] Az elévülés nyugvása megállapítására csak egészen kivételes, rendkívüli okok alapján kerülhet sor. Az elévülés nyugvását eredményező menthető ok közelebbi jogszabályi meghatározásának hiányában minden esetben egyedi mérlegelést igényel annak megítélése, hogy egy adott körülmény alkalmas-e az említett joghatás kiváltására. Az ehhez szükséges szempontokat a bírói gyakorlat alakította ki. E szerint az említett feltétel akkor áll fenn, ha a jogosult akár objektív, akár szubjektív okból el van zárva attól, hogy a követelését érvényesítse (Pfv.IV.21.403/2019., Pfv.III.21.484/2021/6.).
[33] A Kúria megállapítása szerint a perbeli esetben ilyen ok nem állt fenn. A felperes 2014. július 25-én szenvedett balesetet, amelyet S. B. az alperes tulajdonában álló gépkocsival okozott, s amely során a felperes utasként megsérült. A felperes 2015. június 22-én a járásbíróság előtt pert indított az alperes, illetve a baleset okozója, valamint a kötelező felelősségbiztosítás alapján helytállni tartozó biztosítóval szemben. A járásbíróság a perben tájékoztatta a felperest a bizonyítási teherről és arról, hogy munkabér követelését a munkáltatóval szemben érvényesítheti. A Megyei Kormányhivatal 2015. augusztus 6-án azt állapította meg, hogy a felek között munkavégzésre irányuló jogviszony szervezett munkavégzés keretében történt, majd a felperes balesetét munkabalesetnek minősítették, így a felperes e határozatokból is tudomást szerezhetett arról, hogy elmaradt táppénz iránti igénye volt munkáltatójával, e per alperesével szemben perelhető. A felperes jogi képviselője tanácsára 2017. május 25-én tartott tárgyaláson az I. rendű alperes (e per alperese) vonatkozásában elállt a keresettől, így vele szemben a pert a bíróság megszüntette.
[34] A járásbíróság előtt folyt polgári perben a bíróság 2019. június 29-én kelt ítéletével döntött a balesetet okozó személy és a biztosító alperesekkel szemben a sérelemdíj megfizetésére vonatkozó igényről, elutasította azonban a felperesnek a baleseti táppénz összegének megfelelő kártérítés iránti igényét. Mivel az szorosan kapcsolódott a felperes munkavégzéséhez, munkaviszonyához és az ebből eredő fizetési kötelezettség megszegéséért a munkaviszonyon kívül álló személyek helytállási kötelezettsége nem volt megállapítható. A felperes ennek megfelelően legkésőbb az elsőfokú ítéletből értesülhetett arról, hogy a munkaviszonyból származó kártérítési igényét a munkáltatójával szemben érvényesíthette volna.
[35] A felperesnek minden információ a rendelkezésére állt ahhoz, hogy akár a polgári perrel párhuzamosan megindítsa e per alperesével szemben a munkajogi pert, így az önhiba hiánya a megfelelő időben történő igényérvényesítés vonatkozásában nem volt megállapítható. Kellő alap nélkül bízott a felperes abban, hogy a munkaviszonyból származó igényét az általános hatáskörű bíróságon a munkaviszonyon kívül álló személyekkel szemben érvényesíteni tudja, így e körülmény nem vezethetett az elévülés nyugvásához, az kívül esett az önhiba hiányának fogalmi körén. Mivel a felperes az elévülési időn túl érvényesítette igényét az alperessel szemben, a felperes kereseti követelése nem volt megalapozott, azt bírósági úton nem lehetett érvényesíteni. Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 424. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria Mfv.VIII.10.172/2022/3.)