adozona.hu
BH 2023.5.138
BH 2023.5.138
I. Ráutaló magatartással lehet ugyan joghatás kiváltására irányuló nyilatkozatot tenni, de a magatartásból a nyilatkozatot tevő fél akaratának ki kell tűnni, és e magatartásnak a másik fél tudomására kell jutni. Ennek hiányában jognyilatkozatról nem lehet szó [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. § (1)-(2) bek.]. II. Amennyiben a másik fél számára a munkaviszony megszüntetésére irányuló akarat nem jut kifejezésre, az közöltnek nem tekinthető, így az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében megha
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2017. június 6-tól állt az alperes alkalmazásában készlet- és anyagnyilvántartó munkakörben. 2019. január 18-án gyermeke született, ezt követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, ténylegesen munkát nem végzett.
[2] Az alperes 2019. november 29-én felszámolás alá került, ezt megelőzően, 2019. november 28-án a felperest a hatóságnál "kijelentették", minderről őt nem értesítették.
[3] A felperes 2022. március 31-én benyújtott és az elsőfokú bíróság felhívására pontosít...
BH 2023.5.138 I. Ráutaló magatartással lehet ugyan joghatás kiváltására irányuló nyilatkozatot tenni, de a magatartásból a nyilatkozatot tevő fél akaratának ki kell tűnni, és e magatartásnak a másik fél tudomására kell jutni. Ennek hiányában jognyilatkozatról nem lehet szó [2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:4. § (1)-(2) bek.].
II. Amennyiben a másik fél számára a munkaviszony megszüntetésére irányuló akarat nem jut kifejezésre, az közöltnek nem tekinthető, így az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott határidők nem lehetnek irányadóak [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 287. § (1) bek. b) pont, (4) bek.].
III. A bíróság nem csak a fél tényállításaihoz, hanem az általa érvényesített joghoz is kötve van [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 342. § (1) bek.].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2017. június 6-tól állt az alperes alkalmazásában készlet- és anyagnyilvántartó munkakörben. 2019. január 18-án gyermeke született, ezt követően fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, ténylegesen munkát nem végzett.[2] Az alperes 2019. november 29-én felszámolás alá került, ezt megelőzően, 2019. november 28-án a felperest a hatóságnál "kijelentették", minderről őt nem értesítették.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes 2022. március 31-én benyújtott és az elsőfokú bíróság felhívására pontosított keresetében kérte a 2019. november 28-án megszüntetett biztosítási jogviszonyának a helyreállítását, és a folyamatosan fennálló munkaviszonyára tekintettel az alperes 694 609 forint távolléti díj megfizetésére kötelezését.[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozása szerint a felperes munkaviszonya a felszámolás kezdő időpontja, 2019. november 29. előtt egy nappal, 2019. november 28-án megszűnt, a "kijelentés" tényét nem vitatta.
Az első- és a másodfokú bíróság végzése
[5] A törvényszék végzésével az eljárást hivatalból megszüntette.[6] Végzésében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 287. § (1) bekezdés b) pontjára és (4) bekezdésében foglaltakra és a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) 176. § (1) bekezdés i) pontjára.
[7] A felek által egyezően előadott tényállás szerint az alperes intézkedésével a munkaviszony megszüntetése 2019. november 28-án megtörtént, mivel a peradatok alapján a munkáltató ekkor "jelentette ki" a hatóságoknál a felperest, ezzel a nappal számolta fel a munkaviszonyt. A felperes a keresetlevelet 2022. március 31-én, tehát a keresetindítási határidőn túl, elkésetten nyújtotta be. A munkaviszony a gyakorlat szerint ráutaló magatartással is megszüntethető, ekkor vita esetén a bíróságnak kell meghatároznia ennek időpontját [4/2013. (IX. 23.) KMK vélemény indokolása].
[8] A felperes arra helytállóan hivatkozott, hogy az alperes vele - igazoltan - az Mt. 64. §-a szerinti egyoldalú címzett jognyilatkozatot írásban nem közölt a munkaviszonya megszüntetéséről, ebből azonban nem az következik, hogy a munkaviszonya továbbra is fennáll. Az Mt. rendszerében a munkaviszonyt a fél egyoldalú intézkedése (eljárása) a jognyilatkozat jogszerűségétől függetlenül mindenképpen megszünteti. A munkáltató részéről jogellenesen történő jogviszony megszüntetés jogkövetkezménye nem a munkaviszony fennmaradása, hanem az Mt.-ben meghatározott távolléti díj, illetve kártérítés fizetési kötelezettség.
[9] Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes munkaviszonyát az alperes azonnali hatállyal, egyoldalúan, ráutaló magatartással és ekként alakilag érvénytelenül [Mt. 22. § (3)-(5) bekezdés], ezért jogellenesen [Mt. 29. § (5) bekezdés] szüntette meg 2019. november 28-án akként, hogy a hatóságok részére bejelentette a jogviszony megszüntetésének a tényét. Mindez ugyanakkor a keresetindítási határidő elmulasztása miatt már nem értékelhető, ezen pedig az a tény sem változtat, hogy a felperessel az alperes címzett jognyilatkozatot egyáltalán nem közölt. Az Mt. 287. § (4) bekezdésében meghatározott hat hónapos anyagi jogi és objektív határidő jogvesztő, az igazolással nem menthető ki, és értelemszerűen a felperes tudomásszerzéséig sem nyugodott.
[10] Az elsőfokú bíróság utalt a Pp. 176. §-ára és az 508. § (7) bekezdésében foglaltakra. Felhívta a felperest, hogy igazolja a felszámolás alatt álló alperessel szembeni vagyoni igényét, és hogy azt a felszámolási eljárásban bejelentette (amely tényt a felszámoló vitatott). Ezzel összefüggésben arra is felhívta a felperest, hogy csatolja a felszámolótól kapott okiratot, és jelölje meg a közlés időpontját. A felperes ezen felhívásnak sem határidőben, sem azóta nem tett eleget. Azt, hogy a pénzfizetésre irányuló marasztalási igénye tekintetében a hitelezői igényét vélhetően nem jelentette be a felszámolási eljárásban valószínűsíti a törvényszék végzésének [14] bekezdésében foglalt indokolás.
[11] Fentiek alapján az elsőfokú bíróság a Pp. 176. § (3) bekezdése és a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást hivatalból megszüntette.
[12] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[13] Elsődlegesen az Mt. 31. §-a szerint alkalmazandó, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:4. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra utalt.
[14] Az Mt. alaki kötöttségekre vonatkozó szabályrendszeréből arra következtetett, hogy mivel a 44. § szerint a munkaszerződést írásba kell foglalni, ezért azt az Mt. 22. § (1) és (3) bekezdésben foglaltakra tekintettel megszüntetni is csak írásban lehet. Így érvényesen bármelyik fél írásban közölhet a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatot, vagy írásban köthető meg a munkaviszony közös megegyezéssel való megszüntetésre irányuló megállapodás. Ugyanezen paragrafus (4) bekezdése szerint pedig az alaki kötöttség megsértésével tett jognyilatkozat érvénytelen.
[15] Az Mt. 29. § (5) bekezdésében rögzíti, hogy a munkaviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozat érvénytelensége esetén az Mt. 82-84. §-ban foglaltakat, azaz a munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit kell megfelelően alkalmazni. Tekintettel arra, hogy az alperes a munkaviszony megszüntetésére jognyilatkozatot ráutaló magatartással tett, az Mt. 287. § (1) bekezdésében meghatározott, a munkaviszony megszüntetésének jogellenességével kapcsolatos 30 napos igényérvényesítési, azaz keresetindítási határidőt és a (4) bekezdésben meghatározott hat hónapos jogvesztő határidőt a magatartás tanúsításától, azaz a hatóságnál történt kijelentéstől kell számítani.
[16] A másodfokú bíróság azt az álláspontot foglalta el, hogy a keresetindítási határidő a munkaviszony megszüntetésének időpontjától számítandó, a 2022. március 31-én benyújtott keresetlevél tehát elkésett.
[17] A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a keresetlevél visszautasításához, ha egyetlen ok már fennáll, nem szükséges további okok vizsgálata. Így a jelen végzés elbírálásakor már nem volt jelentősége annak, hogy az alperes felszámolás alatt áll, és hogy az az elsőfokú bíróság még további, az előzetes eljárás lefolytatásával kapcsolatos hiányosságot is feltárt. A keresetlevelet már a keresetindítási határidő elmulasztása miatt vissza kellett utasítani.
A felperes felülvizsgálati kérelme és az alperes ellenkérelme
[18] A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős végzés Pp. 424. § (3) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.[19] A kérelem jogalapjaként jelölte meg a Pp. 406. § (1) és (2) bekezdését, a Pp. 240. § (1) bekezdés a) pontját, illetve a Pp. 176. § (1) bekezdés c), illetve i) pontjában foglaltakat.
Utalt az Mt. 287. § (1) bekezdésére, 64. § (1) bekezdésére, 65. § (3) bekezdésére, 78. § (1) bekezdésére, a 6. § (1) bekezdésére, valamint a Ptk. 6:5. §-ban foglaltakra. Felhívta a 2017. évi CL tv. (Art.) 1. számú mellékletét.
[20] Jogi érvelése szerint nem fogadható el, hogy az alperes ráutaló magatartást tanúsított volna a munkaviszony megszüntetése kapcsán. Csak annyit lehetett tudni, hogy megszüntette a felperesnek a hatóságokhoz bejelentett biztosítotti jogviszonyát, amely valóban egy jognyilatkozat, az alperes akarata arra irányult, hogy a felperes társadalombiztosítási jogviszonyára tett bejelentést visszavonja. Ezt a nyilatkozatot a hatóság felé tette, tehát a címzett a hatóság volt. A munkaviszony létesítésével a munkavállaló társadalombiztosításra lesz jogosult a törvény erejénél fogva, a foglalkoztatónak a jogszabály pedig kötelezettséget ír elő, hogy ezt a jogviszonyt bejelentse. Amennyiben nem jelenti be, attól még a munkaviszony létezik, és ha jogszerűtlenül kijelentik, attól még szintén létezik a munkaviszony.
[21] A Ptk. 6:4. § (1) bekezdése alapján a jognyilatkozat joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat. Az alperes magatartásából hiányzik a felperes felé tett akaratnyilatkozat, azaz annak az egyértelmű kifejezése, hogy nem kívánja a felperessel a munkaviszonyt fenntartani, ezért azt megszünteti.
[22] A felperes semmit nem tudott az alperes magatartásáról, arról, hogy a munkaviszonyát valóban meg kívánják szüntetni. Már csak azért sem merült fel benne ennek lehetősége, mert az Mt. 65. § (3) bekezdése szerint védett volt: gyermeke születése miatt fizetés nélküli szabadságát töltötte.
[23] Figyelemmel arra, hogy felé az alperes ráutaló magatartással sem fejezte ki azon szándékát, hogy a munkaviszonyát megszünteti, az nem is szűnt meg. Egy munkaszerződés, egy jogviszony felmondással szüntethető meg (vagy közös megegyezéssel). Jelen esetben nincs felmondás, nincs szerződést megszüntető semmilyen nyilatkozat, tehát nem szűnt meg a munkaviszony. Az Mt. 64. § (1) bekezdése alapján nem áll rendelkezésre semmilyen jogviszonyt megszüntető okirat, a bíróság által hivatkozott biztosítotti jogviszonyból történő kijelentés pedig a fenti okfejtés okán nem tekinthető jognyilatkozatnak, sem arra utaló magatartásnak, hogy megszünteti alperes a felperes munkaviszonyát.
[24] Amennyiben a munkáltató azon magatartását, hogy kijelentette a felperest a biztosítotti jogviszonyból a felperes felé jognyilatkozatnak tekintjük, abban az esetben ennek megtételére távollévők között került sor, ekként az a Ptk. 6:5. § (3) bekezdése alapján a címzett tudomásszerzésével válik hatályossá. A felperes lényegében az alperes ellenkérelmének olvasásakor, azaz 2022. június 15-én értesült arról az alperesi jognyilatkozatról, hogy az ő munkaviszonyát megszüntették. Ebben az ellenkérelemben szerepel ugyanis először az a kijelentése az alperesnek, hogy "a felszámolást megelőző nappal a felperes munkaviszonya megszűnt". Ezt megelőzően a felpereshez semmilyen alperesi jognyilatkozat nem érkezett meg szóban sem, ráutaló magatartásról pedig nem szerzett tudomást, így vele nem közöltek semmit. Hatálytalan és nem közölt jognyilatkozat esetében pedig az Mt. 287. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott 30 nap, illetve hat hónapos határidő sem indulhatott meg.
[25] Ezen jogértelmezést támasztja alá az Mt. 287. § (1) bekezdése, amely szerint a közléstől kell számítani a határidőt. E körben hivatkozott a felperes a Kommentár Ptk. 6:5. §-hoz fűzött jogértelmezésére, miszerint "az olyan nyilatkozatok, amelyekről a címzett nem szerez azonnal tudomást, a célzott joghatás kiváltására nem lehetnek alkalmasak mindaddig, amíg a címzettnek esélye sincs a nyilatkozat tartalmának megismerésére".
[26] Az Mt. 287. § (1) és (4) bekezdésére hivatkozással a felperes érvelése szerint ahhoz, hogy elmulassza valaki a 30 napos határidőt, nélkülözhetetlen, hogy megtörténjen a közlés, ahonnan azt számítani kell. Ha ilyen nincs, akkor nem kezdődik el sem a 30 nap, sem a hat hónapos határidő, amelyet figyelembe kellene venni.
[27] A felperessel a kereset benyújtásáig nem közölték jogviszonyának megszüntetését, így a kereseti kérelem nem is a munkaviszony jogellenes megszüntetésére irányult, hiszen nem is tudott arról, hogy azt megszüntették. Ő csak azt látta, hogy a hatóságokhoz egy téves bejelentést tettek, így először azt gondolta, hogy adminisztratív hiba történt a felszámolás miatt.
[28] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria döntése és jogi indokai
[29] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.[30] A Pp. 423. § (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálat során a felülvizsgálati kérelem korlátai között, az ott megjelölt jogszabályok tekintetében vizsgálhatta a jogerős végzés jogszabálysértő voltát, figyelemmel a Pp. 523. §-ban foglaltakra is.
[31] A periratokból megállapíthatóan a felperes 2022. március 17-én kelt és április 1-jén benyújtott keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesnél 2017. június 6. napjától betöltött munkaviszonya folyamatosan fennáll, és az alperest a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos bejelentési kötelezettségének teljesítésére kérte kötelezni a 2019. évi CXXII. törvény 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. Az elsőfokú bíróság 2022. április 14-én kelt végzésével felhívta a felperest a keresetlevél hiányainak pótlására, aki 2022. május 9-én előterjesztett "egységes szerkezetbe foglalt" keresetlevelében (5. oldal) igényét olyan módon határozta meg, hogy a fizetés nélküli szabadsága 2022. január 18. napjával megszűnt, így ezt követően az Mt. 146. § (1) bekezdése alapján alapbér illeti meg.
[32] Fentiekre tekintettel az eljáró bíróságoknak erről a kereseti kérelemről kellett dönteniük.
[33] A másodfokú bíróság végzése 3. oldalának utolsó bekezdésében és 4. oldalának első bekezdésében felhívott joggyakorlat szerint a ráutaló magatartással közölt munkaviszony-megszüntetés is kifejthet joghatást, illetve a fél nem hivatkozhat arra, hogy az írásbeliség elmaradása miatt az jogellenes, ha (a ráutaló magatartással kifejezett jognyilatkozatot) tudomásul vette, és maga is úgy járt el, ahogy a megszüntetés esetében általában eljárnak a felek. Jelen ügyben azonban ilyen munkavállalói magatartásra utaló körülmény nem merült fel, ezért a másodfokú bíróság végzésének ezen megállapításai nem voltak relevánsak.
[34] A felülvizsgálati kérelem helyesen hivatkozott a Ptk. 6:4. § (1) és (2) bekezdésére, mivel az a munkajogban is alkalmazandó az Mt. 31. §-a alapján. A Ptk. felhívott rendelkezése szerint a jognyilatkozat joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat, mely szóban, írásban, ráutaló magatartással tehető meg. A felülvizsgálati kérelem helyesen tartalmazza, hogy az alperes egyértelműen semmilyen formában nem juttatta kifejezésre a felperes mint címzett felé, hogy a munkaviszonyát a továbbiakban nem akarja, illetve nem tudja fenntartani.
[35] Adott esetben nem volt ráutaló magatartással kifejezésre juttatott munkáltató általi munkaviszony megszüntetést eredményező akaratnyilatkozat, a felperes felülvizsgálati kérelmében helyesen hivatkozott a Ptk. kommentárja által megfogalmazottakra is. Eszerint ráutaló magatartás az olyan magatartás, amely nyelvi megfogalmazás nélkül képes a joghatás kiváltására irányuló akarat megjelenítésére és közvetítésére. Ennek figyelembevételével tehát ráutaló magatartással lehet ugyan joghatás kiváltására irányuló nyilatkozatot tenni, de a magatartásból a nyilatkozatot tevő fél akaratának ki kell tűnni, és e magatartásnak a másik fél tudomására kell jutni. Ennek hiányában jognyilatkozatról nem lehet szó. Ráutaló magatartással tett egyoldalú jognyilatkozatot is a címzett tudomására kell hozni.
[36] Ebből az is következik, hogy amennyiben a másik fél számára a munkaviszony megszüntetésére irányuló akarat nem jut kifejezésre, az közöltnek nem tekinthető, így az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontjában és (4) bekezdésében meghatározott határidők nem lehetnek irányadóak.
[37] A társadalombiztosítási szervnek címzett "kijelentő" nyilatkozat alkalmas lehet arra, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszüntetésének munkáltatói szándékáról tudomást szerezzen, ám az adott ügyben ilyenről a munkavállaló annak megtételekor nem értesült, illetve csak keresetének benyújtását megelőzően szerzett arról tudomást. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a "kijelentésnek" legfeljebb társadalombiztosítási szempontból lehetett jelentősége, de önmagában a munkáltató általi munkaviszony megszüntetését nem eredményezhette [Mt. 64. § (1) bekezdés]. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az Mt. 65. § (3) bekezdése szerint a felperes munkajogi védelemben részesült, fizetés nélküli szabadságát töltötte az Mt. 128. § (1) bekezdése szerint 2022. január 19-ig, emiatt munkavégzési kötelezettsége nem volt. Alperes tehát nem a "kijelentéssel" összefüggésben hagyott fel a felperes foglalkoztatásával.
[38] Mindezek alapján adott esetben a munkáltató munkaviszony-megszüntetésre irányuló akarata még ráutaló magatartással sem jutott kifejezésre, melyről a munkavállaló annak megtételekor tudomást szerzett volna, vagy tartalmának tudomásulvételére irányuló magatartást tanúsított volna.
[39] A Pp. 342. § (3) bekezdése szerint törvény eltérő rendelkezése hányában az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Ezen jogszabályhoz kapcsolódó következetes ítélkezési gyakorlat jelentősen megváltoztatta a korábban hatályos polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (régi Pp.) 215. §-án alapuló "jogcímhez kötöttség" elvét.
[40] A hatályos Pp. miniszteri indokolása szerint a Pp. 342. § (3) bekezdésének szabályával lezárja a "jogcímhez kötöttség" körül a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban zajló hosszú vitát. Kifejti, hogy "a bíróság a fél magánautonómiáját tiszteletben tartva nem dönthet a kereset szerinti kérelemnek megfelelően olyan jogalapon, amely eltérő a fél jogállításától még akkor sem, ha a fél esetlegesen tévedésből jelölte meg a jogát rosszul, és az eltérő jogot a perben állított és bizonyított tények egyébként megalapozzák".
[41] A Pp. három tagú pertárgy fogalma megköveteli, hogy a felperes keresetlevelében jelölje meg milyen jogalapon, milyen tények alapján, milyen ítéleti rendelkezést kér a bíróságtól. A túlterjeszkedés tilalma [Pp. 342. § (1) bekezdés] értelmében a bíróság döntése nem terjedhet túl a kereseti kérelmen (ellenkérelmen, beszámítási kérelmen). Az esetleges ellentmondások az anyagi pervezetés keretében tisztázhatók, ekkor válnak véglegessé a jogállítások is. A bíróság érdemi döntése pedig nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított, azaz döntését nem alapíthatja olyan jogra, amelyre a felek nem hivatkoztak, a perben azt nem érvényesítették.
[42] A jogalkotó az új Pp. megalkotásával egyértelművé tette, hogy a bíróság nem csak a fél tényállításaihoz, hanem az általa érvényesített joghoz is kötve van. Ez az elv következetesen érvényesül a jelenlegi ítélkezési gyakorlatban (BDT 2021.4421.; Pfv.IV.20.272/2022.; Mfv.VIII.10.043/2022.).
[43] A felperes kereseti kérelmében a jogviszony fennállását és az Mt. 146. § (1) bekezdése szerinti alapbér megfizetését kérte.
[44] Az Mt. 287. § (1) bekezdés b) pontjára és (4) bekezdésére alapították döntésüket a bíróságok, amely rendelkezések a munkaviszony-megszüntetés jogellenességével kapcsolatos igényérvényesítési határidőkről rendelkeznek. Jelen esetben a felperes azonban a jogviszony fennállását állította, és alapbér fizetésére kérte a munkáltatót kötelezni. Erre figyelemmel pedig igényét a három éves elévülési időn belül terjeszthette elő az Mt. 286. § (1) bekezdése értelmében.
[45] Alperes hivatkozott ellenkérelmében a munkaviszony megszüntetésére mint a felperes keresetének megalapozatlanságát alátámasztó körülményre. Ezen érvelés helyességének vizsgálata a per érdemére tartozik, a kereset elkésettsége körében a kereset jogalapja, az érvényesített jog folytán nem értékelhető.
[46] A Pp. 508. § (7) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjától a felszámolás alatt álló munkáltatóval szemben a munkavállaló a felszámoló által vitatott, a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos munkajogi igényen alapuló pénzkövetelését munkaügyi perben érvényesítheti. A felszámolás alatt álló munkáltatóval szembeni keresetlevelet a követelés vitatásáról szóló felszámolói közléstől számított 30 napon belül kell előterjeszteni.
[47] Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a pénzfizetésre irányuló marasztalási igénye tekintetében hitelezői igényét a felperes vélhetően nem jelentette be, amit a törvényszék végzésének [14] bekezdésében foglalt indokolás is tartalmaz. A felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos követelés tekintetében a perindítást megelőző felszámolási eljárást tehát a felperes nem igazolta.
[48] Ezzel szemben a törvényszék végzésének tanúsága szerint jelen per felperese a felszámolóval szemben kifogásolási eljárást indított, amely eljárást a törvényszék végzésével megszüntette. Ebben utalt arra, hogy "a kifogás előterjesztője a 2022. január 27-én előterjesztett kifogásában a felszámoló kötelezését kérte arra, hogy munkavállalóként vegye nyilvántartásba és állítsa helyre a biztosítotti jogviszonyát. Előadta, hogy az adós munkavállalója jelenleg fizetés nélküli szabadságon van és GYED ellátásban részesül. Egy ismerősétől értesült arról, hogy az adós felszámolás alatt van, ezt követően ellenőrizte ügyfélkapuján a biztosítotti jogviszonyát, és ekkor szerzett tudomást arról, hogy 2019. november 28. napjával kijelentették annak ellenére, hogy sem a felszámolás tényéről, sem a munkaviszonya megszűnéséről semmilyen tájékoztatást, értesítést nem kapott. 2021. október 18-án kelt levélben a jogi képviselője megkereste a felszámolót a hitelező igénye bejelentése érdekében, a levelet azonban nem vették át, ezért 2021. november 12-én megküldte a felszámolóbiztos részére is. Mindkét küldemény »nem kereste« jelzéssel érkezett vissza. 2021. december 28-án a jogi képviselője ismételten megküldte a levelet a felszámoló szervezet és a felszámolóbiztos részére, de azok ismételten »nem kereste« jelzéssel érkeztek vissza. Állította viszont a munkaviszonyának és biztosítotti jogviszonyának fennállását, az ezzel kapcsolatos igény elbírálása azonban nem a felszámolási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, hanem a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 508. § (1) bekezdése szerinti munkaügyi perben érvényesíthető."
[49] Jelen eljárásban a felperes fellebbezésében a hitelezői igény bejelentésével kapcsolatos elsőfokú bírósági döntést is sérelmezte. A másodfokú bíróság azonban ezzel a fellebbezési érveléssel nem foglalkozott. Végzésében utalt arra, hogy "a keresetlevél visszautasításához, ha egyetlen ok már fennáll, nem szükséges további okok vizsgálata, így a jelen végzés elbírálásakor már nincs jelentőség annak, hogy az alperes felszámolás alatt áll és hogy az egyébként az elsőfokú bíróság által vizsgált még további előzetes eljárás lefolytatásával kapcsolatos hiányosság is feltárásra került. A keresetlevelet pedig már a keresetindítási határidő elmulasztása miatt vissza kellett utasítani."
[50] A másodfokú bíróság tehát a keresetindítási határidők kérdésében elfoglalt téves jogi álláspontja miatt a hitelezői igénybejelentéssel kapcsolatos felperesi fellebbezést nem vizsgálta, amellyel eljárásjogi szabálysértést követett el [Pp. 370. § (1) bekezdés]. A megismételt eljárásban vizsgálni kell ezért a fellebbezésben erről írtakat a rendelkezésre álló adatok tükrében, és e körben is döntést kell hoznia a másodfokú bíróságnak.
[51] Fentiekre figyelemmel a Kúria a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 424. § (3) bekezdése szerint.
(Kúria Mfv.VIII.10.155/2022/3.)