adozona.hu
ÍH 2023.37
ÍH 2023.37
MÉLTÁNYOS MÉRLEGELÉS Jogszerű a kötelezettségszegésre alapított azonnali hatályú felmondás, amennyiben a napi munkavégzést csekély mértékben érintő, a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozó utasítás megtagadásán alapul. [2012. évi I. törvény (Mt.) 6. § (3) bekezdés, 52. § (1) bekezdés, 78. § (1) bekezdés a) pont]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2015. november 9-től állt munkaviszonyban az alperessel, 2017. május 1-től kereskedelmi, üzleti és biztosítási munkatárs munkakörben heti 11 óra munkaidőben, kötetlen munkarendben. A munkaszerződés szerint a munkavégzés helye Közép-Magyarország volt. A munkaszerződés tartalmazta, hogy a felperes a feladatait szokásosan a munkáltató telephelyén kívül végzi, a kapott ügyféllistában megjelölt lakcímek felkeresésével és a felek által egyeztetett időpontban, illetve helyen köteles elszá...
ÍH 2023.37 MÉLTÁNYOS MÉRLEGELÉS
Jogszerű a kötelezettségszegésre alapított azonnali hatályú felmondás, amennyiben a napi munkavégzést csekély mértékben érintő, a munkavállalónak aránytalan sérelmet nem okozó utasítás megtagadásán alapul. [2012. évi I. törvény (Mt.) 6. § (3) bekezdés, 52. § (1) bekezdés, 78. § (1) bekezdés a) pont]
A felperes 2015. november 9-től állt munkaviszonyban az alperessel, 2017. május 1-től kereskedelmi, üzleti és biztosítási munkatárs munkakörben heti 11 óra munkaidőben, kötetlen munkarendben. A munkaszerződés szerint a munkavégzés helye Közép-Magyarország volt. A munkaszerződés tartalmazta, hogy a felperes a feladatait szokásosan a munkáltató telephelyén kívül végzi, a kapott ügyféllistában megjelölt lakcímek felkeresésével és a felek által egyeztetett időpontban, illetve helyen köteles elszámolás és oktatás céljából megjelenni.A felperes a munkaviszonya időtartama alatt Vecsésen lakott, az ügyfélköre is ezen a településen volt. Hetente egyszer elszámolás céljából, ezen kívül havi átlagban egy-két alkalommal oktatás, illetve értekezlet céljából kellett az alperes irodájában megjelennie, ami az útvonaltól függően a felperes lakóhelyétől 7-12 km távolságra Üllőn volt.
A felperes házastársa B.P. 2008. július 30-án súlyos közúti balesetet szenvedett el, a bal lábát combtőben amputálták, emiatt 80 %-os össz-szervezeti egészségkárosodása alakult ki. Helyzetváltoztatásra csak két könyökmankó használatával képes, mindennapi tevékenységeiben, így az öltözködésben, tisztálkodásban, étkezésben segítségre szorul. A baleset óta előre nem látható időpontokban lázzal, hidegrázással járó állapot alakul ki nála. A felperes részére házastársa ellátására figyelemmel ápolási díjat állapítottak meg.
2017. október 20-án a kereskedelmi vezető megbeszélést kezdeményezett a felperessel, mivel a felperes és közvetlen felettese között személyes konfliktus volt. A kereskedelmi vezető azt ajánlotta a felperes számára, hogy az alperes másik irodájába helyezik át. A felperes ekkor jelezte, hogy a férje ápolása miatt ez számára aránytalan sérelemmel járna és nem elfogadható. Ezt követően a felperes 2017. október 24. és november 25. között keresőképtelen volt. Keresőképessé válását követően nem vette fel a munkát. A felek között több alkalommal volt személyes és írásbeli egyeztetés. A 2017. december 1-jén zajlott megbeszélésről jegyzőkönyv készült. Ekkor az alperes azt közölte, hogy a felperes ügyfélköre nem változik, kizárólag a vezető, vagyis a közvetlen felettese személye és az elszámolási hely változik oly módon, hogy a felperesnek egy másik irodában kell elszámolnia, továbbá értekezleten és képzésen megjelennie. A felperes továbbra is úgy nyilatkozott, hogy ezekkel a feltételekkel nem veszi fel a munkát.
Ezt követően az alperes a 2017. december 4-i levélben felszólította a felperest, hogy legkésőbb december 11-ig vegye fel a munkát és jelenjen meg a budapesti irodában. A felperes a megadott helyen megjelent, az ekkor készült jegyzőkönyv szerint továbbra is úgy nyilatkozott, hogy védett munkavállalóként csak a hozzájárulásával kötelezhető más helységben történő munkavégzésre. Az alperes által ajánlott feltételekkel továbbra sem kívánt munkát végezni.
Ezt követően az alperes a 2017. december 19-én kelt azonnali hatályú felmondással, az Mt. 78. § (1) bekezdésére, 8. § (1) bekezdésére és 52. § (1) bekezdés a)-c) pontjaira hivatkozva, megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolásban arra hivatkozott, hogy a felperes 2017. november 25-étől keresőképes, a munkáltató több alkalommal szóban és írásban is felszólította, a kijelölt ügynökségen vegye fel a munkát, illetve jelenjen meg a budapesti irodában. A felperes megjelent, azonban nem vette fel a munkát, nem kívánt eleget tenni a munkavégzési kötelezettségének a munkáltató által kijelölt ügynökségen. Az alperes mindezt a munkaviszonyból eredő, lényeges kötelezettség szándékos megszegéseként értékelte.
A felperes keresetében az azonnali hatályú felmondás jogellenességének jogkövetkezményeként elsődlegesen a munkaviszonya helyreállítását és elmaradt munkabérét, másodlagosan kártérítésként tizenkét havi távolléti díjának megfelelő elmaradt jövedelme megfizetését kérte, továbbá sérelemdíj iránti igénye is volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a munkaviszony jogellenes megszüntetésére tekintettel helyreállította a felperes munkaviszonyát és elmaradt munkabér címén 2.389.524 forint megfizetésére kötelezte az alperest. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság megállapította, az alperes eljárása nem minősült jogszabálysértőnek amiatt, hogy a munkavégzési helyként megjelölt földrajzi egységen belül egy másik telephelyen kívánta foglalkoztatni a felperest. Erről munkáltatóként jogosult volt egyoldalúan, vagyis közös megegyezés hiányában dönteni, mivel az elszámolási hely megváltoztatása nem igényelte a munkaszerződés módosítását. Önmagában emiatt tehát nem minősült jogellenesnek az azonnali hatályú felmondás.
A felperes a keresetében az elszámolási hely megváltoztatásával kapcsolatban aránytalan sérelemre is hivatkozott, ezért az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy milyen okokból került sor a felperes részére új elszámolási hely kijelölésére és ez aránytalan sérelmet okozott-e a számára. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 78. § (1) bekezdés a) és b) pontjaira hivatkozva kifejtette, hogy az alperes az azonnali hatályú felmondást kötelezettségszegésre alapította. Ezért az alperesnek három együttes jogszabályi feltétel fennállását kellett igazolnia, vagyis azt, hogy a munkaviszony megszüntetésére a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyosan gondatlan és jelentős mértékű megszegése okán került sor.
A munkaszerződés szerint a felperes munkavégzésének helye Közép-Magyarország volt. Az elszámolási hely e földrajzi egységen belül történő megváltoztatására irányuló munkáltatói döntés nem minősült a szerződéses munkahelytől eltérő foglalkoztatásnak, ezért nem volt alapos a felperes Mt. 53. § (3) bekezdés c) pontjára alapított hivatkozása, a hozzátartozója gondozása miatti védettség körében.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a munkáltató joga nem korlátlan a munkavégzési hely adott földrajzi egységen belül történő megváltoztatása tekintetében. Az intézkedésnek ugyanis meg kell felelnie az Mt. 6. § (3) bekezdésében rögzített magatartási alapelveknek. Eszerint a munkáltató köteles a munkavállaló érdekeit a méltányos mérlegelés alapján figyelembe venni, a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása nem okozhat aránytalan sérelmet számára. A perben tehát azt kellett tisztázni, hogy milyen munkáltatói érdeket szolgált az egyoldalú alperesi intézkedés, az nem okozott-e nagyobb sérelmet a felperesnek, mint amilyen sérelmet az alperes szenvedett volna el azzal, amennyiben nem kerül sor az intézkedésre, vagyis nem gyakorolja az utasításadás jogát. Mindezzel kapcsolatban az alperest terhelte a munkáltatói érdek bizonyítása, a felperest pedig az aránytalan sérelemmel kapcsolatos kereseti állítása igazolása.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem vitathatóan alapvető érdeke a munkáltatónak a kiegyensúlyozott munkavégzés, ennek részeként az, hogy a munkavállalók feletteseikkel megfelelően együttműködjenek. Ezért az ezzel összefüggő konfliktusok elhárítása érdekében tett intézkedés nem vitatható. A konkrét esetben az alperes az elszámolási hely megváltoztatására vonatkozó döntését azzal indokolta, hogy a felperes és a csoportvezetője N. E. E. közötti személyes konfliktus a csoporton belül feszültséget okozott, amelyet csak a felperes Budapestre történő áthelyezésével tudtak megoldani. Az elsőfokú bíróság ezt az alperesi hivatkozást nem találta bizonyítottnak. A felperes elismerte, voltak konfliktusaik a közvetlen felettesével, azonban az is megállapítható volt, hogy e feszültségnek nem a felperes volt a kizárólagos oka. Az ezzel kapcsolatos tényeket W. I. tanúvallomása alátámasztotta, aki szerint a felperes egy csendes, alázatos, segítőkész személy, akitől nem lehetett hangos szót hallani. A tanú feszült viszonyt sem tapasztalt a felperes és csoportvezetője között, a csoportban kialakult problémákat pedig nem a felperes, hanem a csoportvezető személyében látta, aki miatt több munkavállaló is távozott az alperestől. W. I. azt az alperesi állítást sem támasztotta alá, hogy a felperes a vezetői döntésekkel kapcsolatban többek előtt nyilvánított véleményt, ezzel szemben azt előadta, a felperes távozása után sem változott meg a csoportban a hangulat.
Az elsőfokú bíróság W. I. tanúvallomását hitelesnek találta, azt az alperes sem vonta kétségbe. N. E. E. a tanúvallomásában egyetlen konkrét konfliktushelyzetet tudott megjelölni és nem tudott választ adni arra, hogy a felperes milyen magatartásával kérdőjelezte meg a vezetői jogosultságait, kvalitásait. Az a körülmény pedig nem volt egyedi, hogy valamely munkavállalót nem értek el telefonon, mivel később visszahívták egymást és ez nemcsak a felperes esetében fordult elő. A kereskedelmi vezető tanúvallomásában szintén nem tudott konkrétumokat mondani, csupán azt erősítette meg, hogy a felperes és a csoportvezető jelzései alapján tudomása volt a kettejük közötti problémás viszonyról. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, nem nyert bizonyítást, hogy kizárólag a felperes okozta a közte és a csoportvezető közötti problémákat, a csoporton belüli diszharmónia a felperes távozásával sem szűnt meg. Ebből következően az alperes a felperesi elszámolási hely megváltoztatásához kapcsolódó "alapos munkáltatói érdeket" nem bizonyított.
Ezzel szemben a felperes bizonyította, hogy az elszámolási hely megváltoztatása számára aránytalan sérelemmel járt volna a házastársa állapotára, ellátására figyelemmel. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes okiratokkal, továbbá B. P. tanúvallomásával igazolta a házastársa fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos személy, aki a mozgásában jelentősen korlátozott. A perben kirendelt igazságügyi orvosszakértő objektív orvosi adatok hiányában kétséget kizáróan nem tudta megállapítani a felperes által állított, rendszertelenül jelentkező lázas, hidegrázásos állapotok okát és lefolyását, továbbá magát a tényt, hogy ezek az epizódok időnként jelentkeztek. B. P. tanúvallomása, a becsatolt háziorvosi iratok és az egészségkárosodásra vonatkozó elsőfokú orvosi vélemény azonban egyértelműen alátámasztották ezen állapotok bekövetkezését és lezajlását. Az igazságügyi orvosszakértő a testhőmérséklet extrém mértékű emelkedése esetén nem zárta ki, hogy súlyosabb állapot is kialakulhat. B.P. esetében a vallomása alapján megállapítható volt, ilyen lázas periódus során már több alkalommal is elesett. Emiatt az elsőfokú bíróság célszerűnek találta, hogy a felperes a házastársa mellett legyen az ilyen állapotok kialakulásakor, ezért lényeges, mennyi idő alatt ér haza. Az alperes az útvonaltervező használatával maga mutatta ki a perben, hogy a felperes számára az utazás a korábbi elszámolási helyhez képest legalább kétszeres időt vett volna igénybe, ami a budapesti forgalmi helyzet ismeretében ennél több is lehet.
Az előbbiekre tekintettel az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes az elszámolási hely megváltoztatásával nem tartotta be a méltányos mérlegelés követelményét és elfogadható munkáltatói érdeket nem tudott igazolni. Az intézkedés aránytalan sérelmet okozott volna a felperesnek, aki ezért alappal tagadta meg a munkáltató utasítását. Ebből következően az Mt. 78. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott valamennyi konjunktív feltétel nem állt fenn, tehát az azonnali hatályú felmondás jogellenesnek minősült.
Az alperes a személyes körülményei megfelelő feltárása nélkül utasította a felperest a budapesti munkavégzési helyen való megjelenésre, amit a felperes a fogyatékkal élő férje ápolása miatt jogszerűen tagadott meg. Az alperes ennek következményeként, átsugárzó diszkrimináció útján, vagyis jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, hiszen a vele szembeni kedvezőtlen bánásmód a házastársa fogyatékosságán alapult. Az elsőfokú bíróság nem találta szükségesnek összehasonlítható helyzetben lévő csoport vizsgálatát, hiszen a felperesen kívül más személy áthelyezésére ekkor nem került sor.
Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte. Másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítására irányult.
Fellebbezésében előadta, az elszámolási hely megváltoztatásával a felperes utazási ideje nem növekedett volna meg aránytalanul. Lehetséges, hogy az utazási idő kétszeresére nőtt, de magát a konkrét időtartamot nem vizsgálta az elsőfokú bíróság, ezért megtévesztő a megállapítása és az ebből levont következtetése is helytelen. A felperes utazási ideje ugyanis 10-15 perccel nőtt volna alkalmanként, ami budapesti és Budapest környéki forgalmi viszonyok esetében elhanyagolhatónak minősül.
Az elsőfokú bíróság a felperesi érdeksérelem tekintetében is téves megállapításokat tett és emiatt téves következtetésekre jutott. Az alperesnek ugyanis nem volt tudomása a felperes házastársának egészségügyi állapotáról, de a felperes házastársa nem is szorult azonnali ellátásra. Az alperes nem sértette meg az Mt. 6. § (3) bekezdésében foglalt méltányos mérlegelés követelményét, hiszen nem volt tudomása méltányolható körülményekről, azaz B. P. személyes körülményeiről, állapota súlyosságáról vagy a felügyelet indokoltságáról. Kizárólag arról volt tudomása, hogy B. P. fogyatékos személy. Ezt erősítette meg N. E. E., továbbá a kereskedelmi vezető tanúvallomása is. A felperes egyszer sem kérte a mentesítését a férje állapotára hivatkozva a munkavégzés alól. W. I. tanúvallomása is azt támasztotta alá, hogy a csoporton belül csupán a házastársa fogyatékosságáról volt információ, egyebekről nem. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság okszerűtlenül jutott arra a következtetésre, hogy az alperes megsértette a méltányos mérlegelés követelményét.
Az alperes vitatta az egyenlő bánásmód megsértésével kapcsolatos ítéleti döntést is, mivel az elsőfokú bíróság helytelen ténybeli és jogi következtetéseket vont le, nem végezte el a diszkriminációs tesztet, a bizonyítással összefüggő sorrend téves alkalmazásával tett megállapításokat.
A felperes nem szenvedett el hátrányt, nem állt fenn az Ebktv.-ben meghatározott védett tulajdonsága, nem alkotott más munkavállalókkal homogén csoportot, semmilyen oksági viszony nem volt az általa elszenvedett hátrány és az állítólagos védett tulajdonsága között, az alperes intézkedése igazolható volt.
A felperes az elszámolási hely megváltoztatásával nem szenvedett hátrányt, hiszen havonta legfeljebb egy órával nőtt volna az utazási ideje. Ez nem tekinthető valós hátránynak, olyan bagatell igény, amely valójában bírósági jogvédelmet nem indokolt.
Nem volt oksági viszony az állítólagos hátrány és az állítólagos védett tulajdonság között, mivel az alperesnek nem volt tudomása a felperes férje konkrét állapotáról, a részletekről csak a keresetindítást követően szerzett tudomást. A felperes ezzel kapcsolatban a kollégáinak sem mondott részleteket, amit a tanúk vallomása megfelelően alátámasztott. A tanúk vallomása semmilyen módon nem támasztotta alá az egyenlő bánásmód megsértésével kapcsolatos kereseti hivatkozásokat, hiszen a felperes házastársának állapota és a munkaviszony megszüntetése közötti összefüggést egyik tanú sem állította.
Az alperes fellebbezése alapos.
Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, az alapján a tényállást helyesen állapította meg, a másodfokú bíróság azonban a megállapított tényekből eltérő következtetésekre jutott, ami kihatott az érdemi döntésre.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között bírálta felül, ezért nem érintette a sérelemdíj és a 2017. december 19. és 2018. március 17. közötti időszakra előterjesztett elmaradt munkabér iránti keresetet elutasító ítéleti rendelkezéseket.
Az elsőfokú bíróság a munkaszerződés tartalmára tekintettel helyesen állapította meg, hogy Közép-Magyarország területén belül az alperes egyoldalú döntésével, munkaszerződés módosítás nélkül jogszerűen módosíthatta az elszámolás helyét. Intézkedésének korlátját az Mt. 6. § (3) bekezdése szerinti méltányos mérlegelés követelménye képezte. Az elsőfokú bíróság az Mt. 78.§ (1) bekezdése a) pontja alapján helyesen állapította meg, hogy a felperes a munkaviszonnyal összefüggő lényeges kötelezettségét szándékosan szegte meg, amikor a munkavégzés helyére vonatkozó munkáltatói utasítást megtagadva nem kezdte meg a munkát az alperes budapesti elszámolási helyén.
Az elsőfokú bíróság a kötelezettségszegés jelentős volta körében az előbbiekre tekintettel indokoltan vizsgálta az Mt. 6.§ (3) bekezdésében meghatározott méltányos mérlegelés követelményének megtartását.
Az Mt. 6. § (3) bekezdése értelmében a teljesítés módjának egyoldalú meghatározása a munkavállalónak nem okozhat aránytalan sérelmet. Az alperes a munkavégzési hely, azaz az elszámolási hely egyoldalú meghatározása alapjául a felperes és a közvetlen vezetője között hosszú ideje húzódó, személyes konfliktust jelölte meg. Ezt a tarthatatlanná váló vezető-beosztotti viszonyt nem csak az alperes állította, mivel azokat a felperes sem vitatta a perbeli nyilatkozataiban. Az abban játszott szerepére hivatkozott eltérően azt állítva, hogy nem ő okozta a konfliktust, illetve semmilyen módon nem vitatta a felettese döntéseit, kompetenciáját. A felperes ugyanakkor nem cáfolta a kereskedelmi vezető vallomását, aki több alkalommal kísérelte meg a N. E. E. és a felperes közötti problémák rendezését, azonban ez nem vezetett eredményre. A konfliktus jelentőségét alátámasztotta a felperes házastársa által, a vezérigazgatónak írt levél tartalma is. Az elsőfokú bíróság azt vizsgálta, hogy a konfliktusnak kizárólag a felperes volt-e az okozója, ezzel szemben a munka megszervezéshez, a gördülékeny munkavégzéshez kapcsolódó munkáltatói érdeknek volt kiemelt jelentősége. W. I. tanúvallomása a felperes természetét, viselkedését illetően az előbbiek okán nem tette kétségessé azt a felperes által sem vitatott tényt, hogy állandó konfliktusa volt a felettesével. A konfliktus mibenlétét illetően is rendelkezésre álltak konkrét adatok a perben. N. E. E. tanúvallomása kellően konkrét volt és a Pp. 166.§ (1) bekezdése értelmében a felperes előadásával szemben bizonyítéknak minősült. A tanú előadta, hogy a felperes kétségbe vonta a vezetői képességeit és mások előtt kétségbe vonta a döntéseit. Az a körülmény, hogy W.I. ilyen esetet nem tapasztalt, nem cáfolja a tanú által elmondottakat. A kereskedelmi vezető konkrétumokat nem adott elő, de arra határozottan emlékezett, hogy egyeztetett a felperessel és felettesével a helyzet megoldásáról.
A hatékony, konfliktusmentes munkavégzés biztosítása érdekében az alperes tehát jogszerűen dönthetett a felperes elszámolási helyének megváltoztatásáról. Megállapítható volt továbbá, hogy a munkáltatói intézkedés nem okozott a felperesnek aránytalan sérelmet, ezért az utasítás teljesítését alaptalanul tagadta meg.
A felperes a mindennapi munkaideje túlnyomó részét az ügyfélkörrel kapcsolatos feladatai ellátása érdekében lakóhelyén töltötte. Az alperes perben vitatott utasítása ezt a munkavégzést nem érintette, az kizárólag a heti elszámolásra és az értekezletek, oktatások helyszínére vonatkozott, ami heti viszonylatban átlagban 1 óra, oktatások értekezletek esetében havi 1-2 óra időtartamot jelentett. Lényeges továbbá, hogy N. E. E. felperes által nem vitatott tanúvallomása szerint ezekre mindig a munkavállalóval történt egyeztetés szerinti időpontban került sor. A munkavégzés helyének megváltoztatására vonatkozó bírósági gyakorlat, a konkrét ügyekben hozott ítéletek tehát erre figyelemmel voltak alkalmazhatóak. Az alperes fellebbezésében megjelölt jogerős ítélettel elbírált ügyben az érintett munkavállaló munkavégzési helye és az emiatt napi szinten 1 órával megnövekedő utazási idő, az egyéb körülményekre is figyelemmel, nem tette lehetővé a munkáltatói utasítás jogszerű megtagadását. Jelen jogvitában nem is napi, hanem havi szinten volt mérhető az utazási idő növekedése, ami kizárólag azokat a munkanapokat érintette, amikor elszámolás, képzés, illetve értekezlet céljából kellett az alperes által kijelölt telephelyen megjelenni. Az elsőfokú bíróság ezzel összefüggésben a konkrét időtartamokat nem vette figyelembe, csupán annak növekedése mértékét vonta értékelése körébe, továbbá nem értékelte a telephelyre utazás gyakoriságát sem. A felperes esetében ugyanis havi szinten 1-2 órában, heti szinten legfeljebb fél órában mérhető plusz utazási idő olyan elenyésző időtartam, ami nem tette lehetővé a munkáltatói utasítás megtagadását.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróságétól eltérő következtetésre jutott a felperes érdeksérelmét illetően is, mivel a házastársa ellátásával, gondozásával kapcsolatos releváns tényeket nem bizonyította. Tény, hogy B. P. fogyatékos személy, amelynek okán a felperes ápolási díjban részesül. Az orvosszakértői vélemény tartalmazta, hogy - a keresetben hivatkozott - magas lázzal, hidegrázással járó állapotokat a háziorvos a beteg elmondása alapján rögzítette, orvosi beavatkozásra ilyen esemény miatt egyszer sem került sor. Az orvosi iratokban lázgörcsös állapotot nem tüntettek fel a kezelőorvosok, ezért a perben kirendelt orvosszakértő azt állapította meg, objektív, orvosi iratok nem támasztották alá B. P. lázas, hidegrázásos állapotai tényét, gyakoriságát, lefolyását, kezelésének módját, adott esetben veszélyességét. Az elsőfokú bíróság szakkérdésnek tekintette a felperes házastársánál rendszertelenül előforduló magas lázzal, hidegrázással járó állapotok vizsgálatát és helytállóan rögzítette, hogy a perben kirendelt szakértő objektív orvosi dokumentáció hiányában nem tudta megállapítani B. P. rosszulléteinek tényét, illetve a felperes közreműködésének indokoltságát. Tények hiányában pedig nem volt jelentősége a szakértő magas lázzal kapcsolatos érvelésének, hiszen az általános orvosi tapasztalatokon és nem B. P. konkrét állapotának elemzésén alapult.
Közvetlen észlelésen alapuló orvosi dokumentáció nem állt rendelkezésre. Az orvosszakértői kompetenciába tartozó kérdések aggálytalan bizonyítására a Pp. 177.§ (1) bekezdése ellenére B.P. tanúvallomása és a felperes nyilatkozata nem volt alkalmas. A felperes előadása és házastársa tanúvallomása alapján mindössze azt lehetett megállapítani, hogy B. P.-nek időnként felmegy a láza és hidegrázása van, ilyenkor a felperes mellette van, figyeli. Amennyiben pár óra elteltével nem megy le a láz, lázlehúzó bevételére kerül sor. Mindezek alapján azonban nem bizonyított, hogy a házastársa állapota a felperes azonnali megjelenését indokolja és emiatt nem tartózkodhat munkavégzés céljából átlagban heti egy-két órás időtartamban 20-30 perc távolságra az otthonától.
Az ügy megítélésekor jelentősége volt annak, az alperes a felperes munkaterülete változatlan hagyása mellett rendelte el a budapesti elszámolási helyet többszöri egyeztetést követően, mely során a korábbi döntésén, vagyis a kerületi elszámolási helyen a felperes hivatkozásai alapján változtatott. Az alperes annak is kellő indokát adta, hogy a vezetőváltás a városi telephelyen az esetleges helyettesítések során ismételten felmerülő konfliktusos helyzet miatt nem volt megoldható. A kifejtettek alapján az alperes bizonyította, lényeges érdeke volt a felperes elszámolási helyének, illetve a közvetlen felettes személyének a megváltoztatása. A felperes aránytalan sérelem hiányában nem volt jogosult a munkáltatói intézkedés teljesítését megtagadni, az Mt. 54.§-ára is figyelemmel ezért minősített kötelezettségszegése megalapozta az alperes azonnali hatályú felmondását.
Az ítélőtábla nem találta megállapíthatónak az egyenlő bánásmód megsértését sem. A felperes keresetében - a jogszabályhely megjelölésétől függetlenül - tartalmában átsugárzó diszkriminációra hivatkozott a fogyatékos házastársára tekintettel, amire az elsőfokú ítéletben is hivatkozott állásfoglalás értelmében lehetőség van. A perben bizonyítást nyert, hogy a munkáltató intézkedésében nem játszott szerepet az, hogy a felperes házastársa mozgássérült.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azt lehetett megállapítani, hogy az alperes a felperes házastársára vonatkozó egyértelmű közlését követően változtatott a döntésén az elszámolási hely tekintetében, garantálva, hogy a lakóhelyi ügyfélkör, vagyis a felperes mindennapi munkavégzési helye változatlan marad. Az alperes tehát a felperes körülményeit is figyelembe vette, ezért nem lehetett megállapítani, hogy a felperes a házastársa fogyatékossága miatt részesült kedvezőtlen bánásmódban. Az alperesnek nem kellett igazolnia a perben, hogy miért nem a felperes felettesének ajánlottak más munkavégzési helyet, továbbá azt sem, miért találták kedvezőbbnek az eredeti egyik kerületi telephely helyett megjelölt másik kerületi telephelyet, mivel az alperes eljárása a közvetlen felettessel kialakult konfliktushelyzet megszüntetésével és nem a felperes házastársa állapotával, helyzetével volt összefüggésben. Mindezt a tanúvallomások egyértelműen alátámasztották.
Az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítást lefolytatta, azonban eltérő jogi álláspontja okán nem vizsgálta a joggal való visszaélés kérdését. Az Mt. 7.§ (1) bekezdése megsértése nem volt megállapítható, figyelemmel a joggal való visszaélés tilalmának megsértésével kapcsolatos munkaügyi perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 5/2017. (XI. 28.) KMK véleményben foglalt bizonyítási szabályokra is. A felperes azt állította, hogy a felettese, N.E.E. személyes bosszújának következménye volt az elbocsátása. Ezen állítását a felperesnek kellett bizonyítania a Pp. 164.§-a alapján, azonban ennek ellenkezője nyert bizonyítást. N.E.E. tanúvallomása azt igazolta, nem ő kezdeményezte az azonnali hatályú felmondás kibocsátását, még az elszámolási hely megváltoztatásának lehetősége sem volt ismert a számára. Az azonnali hatályú felmondást, illetve az áthelyezésre irányuló döntést nem a felperes közvetlen felettese hozta meg. Az alperes továbbá olyan megoldásra törekedett, ami mindenki számára megfelelő. Az elszámolási helyre vonatkozó utasítás célja ugyanis a közvetlen felettessel fennálló konfliktusos helyzet megszüntetése volt. A felperes az alperesi utasítást alapos indok nélkül megtagadta és a munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget, ezért és nem bosszú okán került sor a munkaviszony megszüntetésére. Az együttműködési kötelezettség körében értékelni kellett, hogy az alperes több egyeztetést is kezdeményezett, változatott az eredeti elképzelésén, a lakóhelyi munkavégzési helyet és az ügyfélkört nem érintette, többször is felhívta a felperest az utasításnak megfelelő munkavégzésre. Mindezekre figyelemmel a joggal való visszaélés nem volt bizonyított.
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253.§ (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
(Fővárosi Ítélőtábla, 2.Mf.31.257/2022/4.)