adozona.hu
ÍH 2023.22
ÍH 2023.22
KORLÁTOZOTT PRECEDENSRENDSZER, VÉGREHAJTÁSI JOG I. A Kúria közzétett határozata nem jogforrás, az arra való hivatkozás a korlátozott precedensrendszerre figyelemmel a jogi érvelés részét képezheti. [Alaptörvény T) cikk (2) bekezdés] II. A Kúria döntése akkor tekinthető egy adott ügy vonatkozásában precedens értékűnek, vagyis a Kúria jogértelmezése csak akkor köti a bíróságot, ha az adott per tényállása és az annak alapján érvényesített jog a lényegét tekintve megegyezik a Kúria előtt folyamatban volt ügy té
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresetében kérte, a bíróság kötelezze az alperest annak tűrésére, hogy az alperes kizárólagos tulajdonát képező ingatlanból az arra 50.599.938 forint és járulékai erejéig a felperes javára fennálló végrehajtási jogra figyelemmel 50.599.938 forint kölcsön, valamint ezen összegből 10.000.000 forint után 2011. január 03. napjától, 23.000 forint után 2011. április 07. napjától, 17.076.938 forint után 2011. szeptember 13. napjától, 2.500.000 forint után 2011. szeptember 24. napjától, m...
ÍH 2023.22 KORLÁTOZOTT PRECEDENSRENDSZER, VÉGREHAJTÁSI JOG
I. A Kúria közzétett határozata nem jogforrás, az arra való hivatkozás a korlátozott precedensrendszerre figyelemmel a jogi érvelés részét képezheti. [Alaptörvény T) cikk (2) bekezdés]
II. A Kúria döntése akkor tekinthető egy adott ügy vonatkozásában precedens értékűnek, vagyis a Kúria jogértelmezése csak akkor köti a bíróságot, ha az adott per tényállása és az annak alapján érvényesített jog a lényegét tekintve megegyezik a Kúria előtt folyamatban volt ügy tényállási elemeivel és a Kúria előtt érvényesített joggal, továbbá a Kúria jogértelmezése az előtte folyamatban volt ügyben hozott döntés releváns jogi indoka. [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 346. § (5) bekezdés]
III. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett végrehajtási jog a bejegyzésben megjelölt önálló bírósági végrehajtó előtt folyamatban lévő végrehajtás keretein belül értelmezhető és a végrehajtó által gyakorolható. Nem mutat olyan jellegű hasonlóságot a zálogjoggal, amely lehetővé tenné, hogy a bíróság "a zálogjogosultság érvényesítésének szabályai szerint" marasztalja az alperest. [1994. évi LIII. törvény (Vht.) 136. §, 138. §]
A felperes keresetében kérte, a bíróság kötelezze az alperest annak tűrésére, hogy az alperes kizárólagos tulajdonát képező ingatlanból az arra 50.599.938 forint és járulékai erejéig a felperes javára fennálló végrehajtási jogra figyelemmel 50.599.938 forint kölcsön, valamint ezen összegből 10.000.000 forint után 2011. január 03. napjától, 23.000 forint után 2011. április 07. napjától, 17.076.938 forint után 2011. szeptember 13. napjától, 2.500.000 forint után 2011. szeptember 24. napjától, míg 21.000.000 forint után 2011. december 24. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összegével megegyező mértékű késedelmi kamat erejéig bírósági végrehajtás útján kielégítést keressen azzal, hogy a késedelmi kamatból 399.847 forint már megtérült. Keresetét a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (Vht.) 10. § a) pontjára, 15. § (1) bekezdés a) pontjára, valamint a 138. § (2) és (6) bekezdésére, továbbá a régi Ptk. 251. §, 255. § és 256. §-ára alapította.Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult; azt vitatta mind jogalapjában, mind összegszerűségében azzal, hogy a végrehajtási jog időközben álláspontja szerint meg is szűnt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest tűrje, hogy a felperes az alperes kizárólagos tulajdonában álló ingatlanból a felperes javára fennálló végrehajtási jogra figyelemmel 50.599.938 forint, valamint ezen összegből 10.000.000 forint után 2011. január 3. napjától, 23.000 forint után 2011. április 7. napjától, 17.076.938 forint után 2011. szeptember 13. napjától, 2.500.000 forint után 2011. szeptember 24. napjától, 21.000.000 forint után pedig 2011. december 24. napjától a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összegével megegyező mértékű késedelmi kamat erejéig bírósági végrehajtás útján kielégítést keressen azzal, hogy a késedelmi kamatból 399.847 forint már megtérült.
A fellebbezés szempontjából releváns tényként állapította meg, hogy a "kivett kereskedelmi egység és közforgalom elől el nem zárt magánút" ingatlan tulajdonosa a 2014. március 14-i bejegyző határozat alapján 1/1 tulajdoni hányad erejéig az alperes. Az ingatlan a V. Kft. "f.a." tulajdonában állt 2010. augusztus 2. és 2014. március 14. napja között 2174/5794 tulajdoni hányad, valamint 2011. november 16. és 2014. március 14. között 3620/5794 tulajdoni hányad erejéig. A K. Zrt. javára 2011. november 17. napján 427.094.047 forint és járulékai, 20.000.000 forint és járulékai, továbbá 8.000.000 forint és járulékai erejéig jelzálogjog került bejegyzésre, valamint 2012. február 1. napján vételi jog.
A K. Zrt. vételi jogával élve megvásárolta az ingatlant 2014. március 14. napján, majd ugyanaznap lett bejegyezve az alperes tulajdonjoga a fenti tulajdoni hányadra.
A közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyás szerint a V. Kft. 10.000.000 forint, 23.000 forint, 17.076.938 forint, 2.500.000 forint és 21.000.000 kölcsönösszeget; 10.000.000 forint után 2011. január 3.; 23.000 forint után 2011. április 07.; 17.076.938 forint után 2011. szeptember 13.; 2.500.000 forint után 2011. szeptember 24.; 21.000.000 forint után 2011. december 24. napjától a régi Ptk. 301/A. §-a szerinti késedelmi kamatot, valamint 300.000 forint eljárási díjat és 858.990 forint ügyvédi munkadíjat volt köteles megfizetni az A. Kft.-nek. A fizetési meghagyás 2012. szeptember 19. napján emelkedett jogerőre. A közjegyző 2012. november 5. napján végrehajtási lapot bocsátott ki.
Az önálló bírósági végrehajtó a követelés megszűntére vonatkozó bejelentés alapján 2013. február 13. napján állított ki a követelés teljes kiegyenlítéséről egy jegyzőkönyvet, továbbá egy megkeresést a perbeli ingatlanon fennálló végrehajtási jog törlésére, amelyet a végrehajtó iroda nem küldött meg az illetékes földhivatal részére.
A végrehajtási eljárás megszüntetését követően az A. Kft. 2013. március 5. napján bejelentette, hogy korábban "hamisított irat" lett benyújtva, a követelés kiegyenlítésére nem került sor. A végrehajtó ezért a jegyzőkönyvet hatályon kívül helyezte és intézkedett az eljárás folytatása iránt, majd 2013. július 31-én megállapította, hogy az eljárás a Vht. 52. § f) pontja alapján szünetel.
Az ingatlant a 2015. november 6-án kelt határozat alapján 50.599.938 forint és járulékai erejéig a felperes javára végrehajtási jog terheli. Ez eredetileg az önálló bírósági végrehajtó 2012. évi intézkedése alapján lett bejegyezve az A. Kft. javára. A felperes a bejegyzett végrehajtási jog jogosultjaként az eredeti bejegyzés rangsora szerinti ranghelyen, egy másik önálló bírósági végrehajtó 2012. évi intézkedése alapján lett bejegyezve.
A kerületi bíróság a 2015. október 7. napján kelt végzésében állapította meg, hogy a V. Kft. adós elleni végrehajtási ügyben az A. Kft. végrehajtást kérő általános jogutódja - engedményezés folytán - a felperes.
A kerületi bíróság 2016. október 27. napján jogerőre emelkedett végzésével a végrehajtási eljárást megszüntette figyelemmel a Vht. 55. § (1) bekezdés b) pontjára, amely szerint a végrehajtást foganatosító bíróság a végrehajtást köteles végzéssel megszüntetni, illetve korlátozni, ha külön törvény így rendelkezik. Utalt e körben a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 38. § (1) és (3) bekezdésére.
A V. Törvényszék a végzésével a V. Kft. adós felszámolását 2016. július hó 12. napján rendelte el, az adós 2016. július 18. napjától áll felszámolás alatt, a törvényszék 2018. február 23-án kelt végzésével pedig kötelezte a felszámolót, hogy vegye nyilvántartásba és igazolja vissza a felperes hitelezői igényeit.
A felszámoló 2019. május 27-én tájékoztatta a felperest, hogy a perbeli ingatlan a jogszerűen gyakorolt opciós jog folytán nem képezi a felszámolás körébe tartozó adósi vagyon részét. A felperes kifogást terjesztett elő a felszámoló intézkedése ellen, amelyet a V. Törvényszék jogerősen elutasított. A rendkívüli jogorvoslat keretében a Kúria a végzésével a felülvizsgálati eljárást felfüggesztette és jogegységi eljárás megindítását indítványozta, amelynek eredményeként megszületett az 5/2021. PJE határozat, amely megállapította, hogy ha a felszámolás kezdő időpontjában folyamatban lévő végrehajtási eljárás időtartama alatt az adós az ingatlanát harmadik személyre átruházza, és a tulajdonosváltozás bejegyzésére a végrehajtási jognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését követően kerül sor, akkor a végrehajtási eljárást csak a végrehajtási árverés lefolytatását követően lehet megszüntetni.
A V. Törvényszék az adós törlését végzésével elrendelte, a felszámolási eljárásban a felperes követelése nem térült meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete jogi indoklásában előrebocsátotta, hogy a keresetet a 2021. november 24-én megtartott perfelvételi tárgyaláson előadott keresetváltoztatásban foglaltak szerint bírálta el, arra ugyanis a Pp. 185.§ (1) bekezdése lehetőséget nyújtott.
Érdemben rámutatott, hogy a perbeli fizetési meghagyás a felperesi és alperesi jogelőd jogviszonyát jogerősen rendezte, ennek okán a jogelődök közötti jogviszony feltárásának a perben nem volt helye, az alperes a fizetési meghagyásban foglaltakat utólag nem vitathatja. Utalt rá, hogy a félazonosság azt jelenti, az ítélet jogereje a felekre és jogutódjaikra is kiterjed. Az összegszerűség a jogerős fizetési meghagyás, a végrehajtási eljárás, az ingatlanra bejegyzett végrehajtási jog összegszerűsége és a felszámolási eljárásban bejelentett hitelezői igény alapján kellően bizonyított, erre is tekintettel a kölcsönszerződések létrejöttével kapcsolatos okiratok csatolására vonatkozó bizonyítási indítványnak nem adott helyt. A felperesi perbeli legitimációt a végrehajtási eljárásban történt jogutódlásra figyelemmel állapította meg, megjegyezve egyúttal, hogy a felszámolási eljárásban történt bejelentkezést követően, illetőleg a végrehajtási kifogás elbírálása során sem kérdőjeleződött meg a jogutódi minőség.
Rögzítette, hogy az alperesi jogelőd felszámolásának kezdő időpontjában az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szerepelt, ekkor ugyanis a V. Törvényszéken indult per még jogerősen nem fejeződött be. Ennek okán került megszüntetésre a végrehajtás, mivel az ingatlant a felszámolási vagyonba tartozónak tekintette a bíróság. Az alperes tulajdonjogának bejegyzésére csak a per jogerős befejezését, 2018. szeptember 12. napját követően került sor. Kiemelte, hogy az ingatlant a bejegyzett végrehajtási jog abban az időpontban is terhelte, amikor az alperesi jogelőd vételi jogával élt, így végrehajtási joggal terhelten szerezte meg az ingatlant.
A Kúria Kfv.37.481/2011/8. számú eseti döntésében és az 5/2021. Polgári jogegységi határozatban foglaltakra utalással megállapította, hogy a felperes a bejegyzett végrehajtási jogot a bejegyzett jelzálog érvényesítésére vonatkozó szabályok alkalmazásával érvényesítheti, erre tekintettel adott helyt a keresetnek.
A régi Ptk. 327. § (3) bekezdésének rendelkezésére utalva kifejtette, hogy a végrehajtási lapot 2012. november 5. napján bocsátották ki, 2013. július 31. napjáig végrehajtási cselekmények folytak, a jogutódlás megállapítására pedig 2015. október 7. napján került sor. A jogutódlás megállapítása a végrehajtási jog elévülését megszakította, ahogyan a felperes hitelezői igénybejelentése is, amely 2016. augusztus 24. napján kelt. Mindezekre tekintettel megállapította, hogy a 2021. március 31. napján benyújtott keresetlevél az elévülési határidőn belül került előterjesztésre.
A végrehajtó által korábban kiadott törlési engedélyre figyelemmel kifejtette, hogy a perben a végrehajtó eljárása nem volt felülbírálható, az eljárás kifogásolására a foganatosító bíróság előtt lett volna lehetőség. Rögzítette ennek okán, hogy a végrehajtó cselekményei következtében a végrehajtási jog nem szűnt meg.
Rámutatott továbbá arra, hogy a felszámolás elrendelésének eredményeként sem szűnt meg a végrehajtási jog, ugyanis a perbeli ingatlan nem képezte az adós tulajdonát, így az nem kerülhetett a felszámolási vagyon körébe. Nem tulajdonított jelentőséget annak az alperesi előadásnak, hogy az első ranghelyi jelzálogjog biztosította volna az alperesi jogelőd részére a kielégítést, miután a perbeli esetben nem a jelzálogjogot érvényesítették, hanem az opciós joggal éltek. Annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy a végrehajtási jog megszűnéséről volt-e tudomása az alperesnek, az ugyanis nem bírt jelentőséggel a felperes által érvényesített igény szempontjából. A további bizonyítást, mint szükségtelen bizonyítást mellőzte arra figyelemmel, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan lehetett dönteni a keresetben foglaltakról.
Az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a feltárt tényeket tévesen és hiányosan értékelte, okszerűtlen mérlegeléssel állapította meg a tényállást, téves jogi következtetésre jutott és indokolatlanul mellőzte a további bizonyítást.
Elsődlegesen utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság túlterjeszkedett a kereseten, ugyanis nem lett volna jogszabályi lehetőség arra, hogy a perben a 2021. november 24. napján előadott keresetváltoztatás alapján döntsön. A keresetváltoztatást a felperes szóban adta elő a tárgyaláson és az nem felelt meg a Pp. 185. § (2) bekezdésében foglaltaknak, hiányoztak a Pp. 170. §-a szerinti tartalmi elemek a kiegészített érvényesíteni kívánt jogra vonatkoztatva.
Ellentmondásosnak tartotta az elsőfokú ítélet jogi indokolását arra tekintettel, hogy miközben megállapítást nyert, a felperesnek fennálló végrehajtási joga van, az elsőfokú bíróság egy végrehajtási jogot megalapozó végrehajtható okiratot hozott létre ítéletével és a zálogjogi szabályok alkalmazásával látott lehetőséget az igény érvényesítésére. Megjegyezte, hogy egy újonnan kezdeményezendő végrehajtási eljárás esetén a végrehajtó ismét végrehajtási jogot jegyezne be az ingatlan-nyilvántartásba ugyanazon igények kapcsán. Kifogásolta, hogy a felperesi igénnyel kapcsolatban az ingatlanból való kielégítés érdekében a tűrésre kötelezés mint alanyi jogosultság nincs tételesen meghatározva és azt a bíróság analóg jogalkalmazással nem pótolhatja. Ebből következik, hogy a perben érvényesített igény megalapozatlan, ugyanis az anyagi jogi rendelkezések nem biztosítják annak lehetőségét, hogy a bíróság helyt adjon a keresetnek.
Kiemelte, téves jogi álláspontra helyezkedett az elsőfokú bíróság a végrehajtási jog megszűnésével összefüggésben is, ugyanis e körben elsődlegesen annak volt jelentősége, hogy a végrehajtás megszüntetésére került sor. Ezt nem írhatja felül, hogy a későbbiekben megállapítható volt, a perbeli ingatlan nem képezte a felszámolási vagyon részét. Megismételte, hogy mind a végrehajtó cselekménye, mind a felszámolási eljárás elrendelése a végrehajtási eljárás megszűnését eredményezte.
Arra is figyelemmel, hogy a végrehajtó a törlési engedélyt kiállította, megállapítható álláspontja szerint, hogy a felperes nem rendelkezik végrehajtandó követeléssel és a végrehajtói feloldás okán a korábban foglalt ingatlan már nem szolgál a kielégítéshez vagyontárgyként. Annyiban osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy a peres eljárásban nincs helye a korábban folyamatban volt végrehajtási eljárás jogszerűségének felülvizsgálatára, azonban figyelembe kell venni a végrehajtási eljárásban történteket, mint tényeket és körülményeket. Mind a mai napig nem igazolt, hogy a megszüntetéssel összefüggésben eljárt meghatalmazott jogsértést követett volna el, illetve a követelés ne nyert volna kielégítést. Mindezektől függetlenül azonban az elsőfokú bíróság sem tekinthetett volna el attól a ténytől, hogy a végrehajtási eljárás megszüntetésre került jogerősen. Fenntartotta, hogy a végrehajtási jog elévült a perbeli esetben, megalapozatlanul jutott arra az álláspontra az elsőfokú bíróság, hogy a felszámolás kezdeményezésével egyenértékű, ha a végrehajtási jog jogosultja a más által kezdeményezett felszámolási eljárásban a hitelezői igényt érvényesíti. Azzal, hogy a hitelezői igény bejelentésre került, nem a végrehajtáshoz való jogot gyakorolt a felperes, a bejelentés ugyanis nem minősül a végrehajtás útján történő kikényszerítésnek.
Arra az esetre, ha alkalmazni kellene a zálogjogi szabályokat a perbeli esetben, kiemelte, hogy a zálogtárggyal való helytállás terjedelme azon követeléshez igazodik, amelynek biztosítására a zálogtárgy szolgál. Ebből következik, hogy legfeljebb a biztosított követelésnek a zálogjog megalapításakor meghatározott összege és annak járulékai erejéig kereshet kielégítést a jogosult. Az elsőfokú bíróság ehhez képest nem vette figyelembe a felperesi követelés tényleges összegszerűségét, amelyhez elengedhetetlen lett volna annak tényleges vizsgálata. Ezért indítványozta a kölcsönszerződések és az engedményezési szerződés becsatolását a perben, a bizonyítás ugyanis a kielégítési jog terjedelmének megítélése körében relevanciával bírt. Az okirat csatolására és a tanú meghallgatására vonatkozó indítvány mellőzésére ezért jogsértően került sor.
Tévesen alkalmazta továbbá az elsőfokú bíróság a zálogjogi szabályokat arra tekintettel, hogy a perbeli esetben a bank biztosítéki jogai majd egy évvel korábban keletkeztek, és így megelőzték a felperesi jogelőd végrehajtási jogát. Ennek annyiból van jelentősége, hogy a felperes által érvényesíteni kívánt végrehajtási jog kiüresedett annak okán, hogy a rangsorban őt megelőző zálogjogosult az ingatlanból kielégítette követelését a biztosítéki céllal alapított vételi jog által, az ingatlan biztosítéki rendeltetése ezáltal beteljesedett. Ehhez képest a perben a felperes az új tulajdonostól kíván további kielégítést keresni. A régi Ptk. 259. § (4) bekezdése kapcsán előadta, hogy a K. Zrt. tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték, ennek következtében az első ranghelyi zálogjog törlésre kellett, hogy kerüljön konfúzió miatt. A második ranghelyű biztosítéki jog, aminek a felperes a jogosultja, nem nyerhet kielégítést az alperes fennmaradt követelése miatt.
Végül hivatkozott arra fellebbezésében, hogy a Pp. 279. §-ában foglaltak megsértésével hozta meg az elsőfokú bíróság a döntését, mérlegelése jogszabálysértő, ahogyan a további bizonyítási indítványok mellőzése is.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, annak helyes indokai folytán. Kiemelte, hogy a keresetváltoztatásra a Pp. szabályainak megfelelően került sor, ugyanis a perfelvételi tárgyaláson csupán kiegészítette a jogi indokokat a korábban már előadottak változatlansága mellett. Valamennyi, korábban folyamatban volt eljárásban a bíróságok egyezően jutottak arra a következtetésre, hogy a perbeli végrehajtási jog fennáll és külön polgári per útján érvényesíthető. A perindításra pedig azért volt szükség, mert jogszabályi anomália folytán elengedhetetlen a végrehajtható okirat ahhoz, hogy az alperessel szemben felléphessen. Ellenkező esetben hiába van végrehajtható tartozás, hiába van végrehajtás alá vont vagyontárgy, jogérvényesítési út nélkül nem tudna a követeléséhez hozzájutni. Utalt e körben az 5/2021. számú Polgári jogegységi határozatban foglaltakra. Tévesnek tartotta azt az alperesi hivatkozást, hogy a per eredményessége esetén újabb végrehajtható okirat keletkezne és a végrehajtási jog ismét bejegyzésre kerülne, hiszen az ingatlan már foglalás alatt áll. Kiemelte, hogy az elsőfokú eljárás során az alperes nem kifogásolta a követelés összegszerűségét, csupán azt állította, hogy nem tartozik helytállni az ingatlannal.
Az elsőfokú bíróság ítéletének jogerőre emelkedett rendelkezése nem volt, ezért azt az ítélőtábla teljes terjedelmében vizsgálta felül.
Elsődlegesen a hatályon kívül helyezés iránti kérelmet vizsgálta, mert annak megalapozottsága esetén az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatára nem kerülhetne sor.
Az alperes eljárási szabálysértésként azt állította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 185. § (2) bekezdését sértette meg. A megjelölt eljárási szabálysértés azonban a fennállása esetén sem tenné szükségessé az elsőfokú eljárás megismétlését, ezért a Pp. 381. §-a szerinti hatályon kívül helyezést nem alapozhatja meg. Az alperes a fellebbezésében maga is csak arra hivatkozott, hogy a keresetváltoztatásban előadott új érvényesített jog, a zálogjog alapján a bíróság nem vizsgálhatta volna a keresetet. Az adott esetben azonban az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a keresetet a keresetváltoztatást is figyelembe véve bírálta el.
A Pp. 185. §-ának a fellebbezésben hivatkozott (2) bekezdése értelmében a perfelvételi tárgyaláson szóban előadott, a keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatnak meg kell felelnie a keresetlevélre vonatkozó Pp. 170. §-a szerinti tartalmi követelményeknek. Ez a szabály azonban a keresetnek csak a változtatással érintett részére vonatkozik, nyilvánvalóan nem kell ismételten előadnia a felperesnek a kereset változatlanul fennmaradó részeit. A felperes a perfelvételi tárgyalás megnyitását követően akként nyilatkozott, a "jogalap tekintetében a már eddig a keresetlevélben és a válasziratban felhívottak mellett" a régi Ptk. 251. §, 255. § és 256. §-ára hivatkozik azzal, hogy "a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján, amelyre a Győri Ítélőtábla is utal, a fenti jogszabályhelyek analóg alkalmazásának van helye a bejegyzett végrehajtási jog kapcsán". A fenti nyilatkozatból megállapítható, hogy a keresetváltoztatás, vagyis érvényesített jogként a zálogjogi szabályok megjelölése nem járt a Pp. 170. § (2) bekezdésben felsorolt tartalmi elemek megváltoztatásával. A felperes változatlanul fenntartotta a kereseti kérelmét, a tényállításait és jogi érvelését, valamint a bizonyítással kapcsolatos nyilatkozatokat is. Ebből következően alaptalanul állította az alperes, hogy a keresetváltoztatás nem felelt meg a Pp. 185. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésnek, ezért az elsőfokú bíróság nem követett el eljárási szabálysértést azáltal, hogy a keresetet a kiegészített jogalapon vizsgálta.
Megalapozottan mellőzte az elsőfokú bíróság a további bizonyítást is. A rendelkezésre álló adatok alapján a kereset elbírálható volt különösen arra figyelemmel, hogy a perbeli jogkérdést tekintve az ítélőtábla nem osztotta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját. A fellebbezésben előadottakkal szemben tehát nem történt olyan eljárási szabálysértés, amely az ügy érdemi eldöntésére kihatott és az elsőfokú eljárás megismétlését tette volna szükségessé.
Az ítélőtábla ezért az elsőfokú bíróság ítéletét érdemben vizsgálta és megállapította, hogy a fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró tényeket helyesen állapította meg, döntésével és annak indokaival azonban az ítélőtábla nem értett egyet.
Az elsőfokú bíróság a Kúria Kfv.III.37.481/2011/8. számú közzétett határozatában és az 5/2021. számú Polgári jogegységi határozatban foglaltakra is hivatkozva a régi Ptk.-nak a keresetben megjelölt zálogjogi rendelkezéseire alapította a döntését, mert azokat a perbeli végrehajtási jog alapján történő igényérvényesítésre is alkalmazhatónak találta. Lényegében tehát törvényi analógia útján úgy tekintette, hogy az ügy történeti tényállása nagyban megegyezik az alkalmazott norma törvényi tényállásának elemeivel.
Az alperes arra helyesen hivatkozott fellebbezésében, hogy a Kúria közzétett határozata nem jogforrás, azt az Alaptörvény T) cikk (2) bekezdése nem jelöli meg jogszabályként, így nem minősülhet érvényesített jognak, a korlátozott precedensrendszerre figyelemmel a jogi érvelés részét képezheti. Erre tekintettel a fellebbezésben foglaltak alapján elsődlegesen azt kellett vizsgálni a másodfokú eljárásban, hogy a felperest megilleti-e az az alanyi jog, amelynek érvényesítését az általa megjelölt és az elsőfokú bíróság által alkalmazhatónak talált zálogjogi rendelkezések mint anyagi szabályok biztosítanak.
A régi Ptk. rendelkezései értelmében a zálogjog alapján a jogosult a pénzben meghatározott vagy meghatározható követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból - törvény eltérő rendelkezése hiányában - más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít [251. § (1) bekezdés]. Zálogjog szerződés, jogszabály vagy bírósági határozat és - ha jogszabály így rendelkezik - hatósági döntés alapján keletkezhet [254. § (1) bekezdés]. Ingatlant pedig csak jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani, amihez az erre irányuló szerződésen felül a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése is szükséges [262. § (1) bekezdés]. A zálogtárgyból való kielégítés - ha jogszabály kivételt nem tesz - bírósági határozat alapján végrehajtás útján történik [255. § (1) bekezdés].
A felperesnek a perbeli ingatlant terhelő jelzálogjoga nincs, ezt maga sem állította, ezért a régi Ptk. zálogjogra vonatkozó rendelkezései a követelését önmagukban nem alapozhatják meg. A zálogjogot is magában foglaló dologi jogra mint anyagi jogi jogterületre a zártkörűség jellemző, a dologi jogok száma kötött, az a felek szerződése vagy a jogalkalmazás útján nem bővíthető. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett végrehajtási jog az adóssal szembeni igényérvényesítést bár "dologi hatályúvá" teszi olyan értelemben, hogy senki nem hivatkozhat arra, hogy a jog fennállásáról nem tudott, maga a bejegyzett jog azonban ettől nem válik dologi joggá. A végrehajtási jog bejegyzése eljárásjogi, deklaratív jellegű ingatlan-nyilvántartási cselekmény, ahhoz az igényérvényesítéshez kapcsolódik, amely a végrehajtásból eredeztethető: anyagi jogi alapját a végrehajtással érintett követelés anyagi jogi alapja határozza meg.
A felperes az elsőfokú bíróság által lényegében elfogadott jogi érvelésében maga is a Kúria 2012. január 1-je után közzétett, Kfv.37.481/2011/8. számú határozatában foglaltakra hivatkozott, amely szerint az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett "végrehajtási jog bejegyzésének az a joghatása, hogy a végrehajtási joggal biztosított összeg kielégítését igényelheti a végrehajtási jog jogosultja az ingatlan értékesítéséből befolyó vételárból. A végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével a teher az ingatlanhoz kapcsolódik, és annak kielégítése nélkül történő elidegenítés esetén a teher az ingatlanon fennmarad, azt terheli, függetlenül attól, hogy éppen ki az ingatlan aktuális tulajdonosa. Amennyiben a felperes önként nem elégíti ki a végrehajtási jog jogosultját, a bejegyzett végrehajtási jog joghatása a bejegyzett jelzálogjog joghatásaival mutat hasonlóságot, ezért érvényesítése - értelemszerű eltérésekkel - a zálogjogosultság érvényesítésének szabályai szerint történhet."
A jogegység biztosítására hivatott korlátozott precedens-rendszerben a bíróságok kötelesek figyelemmel lenni a Kúria Bírósági Határozatok Gyűjteményében (BHGY) 2012. január 1-jétől közzétett határozataira. A Kúria jogértelmezésétől akkor térhetnek el, ha az az ügy körülményei vagy az Alaptörvénnyel való összhang érdekében szükséges és az eltérést kötelesek indokolni. A Pp. 346. §-ának (5) bekezdése értelmében ugyanis az ítélet jogi indokolása kötelezően tartalmazza azokat az okokat is, amelyek miatt a bíróság jogkérdésben eltér a Kúriának BHGY-ban közzétett határozatától, vagy az arra irányuló indítványt elutasította. A Kúria hivatkozott döntése azonban az ítélőtábla álláspontja szerint nem tekinthető precedensnek a jelen ügy vonatkozásában.
A Kúria döntése akkor tekinthető egy adott ügy vonatkozásában precedens értékűnek, vagyis a Kúria jogértelmezése csak akkor köti a bíróságot, ha az adott per tényállása és az annak alapján érvényesített jog a lényegét tekintve megegyezik a Kúria előtt folyamatban volt ügy tényállási elemeivel és a Kúria előtt érvényesített joggal, továbbá a Kúria jogértelmezése az előtte folyamatban volt ügyben hozott döntés releváns jogi indoka. Ez a feltétel a perbeli esetben a Kúria Kfv.III.37.481/2011/8. számú határozata tekintetében nem áll fenn, ezért az precedensként nem is vehető figyelembe.
A Kúria a fenti számon ingatlan-nyilvántartási ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perben járt el. Ennek a határozatban foglaltak szerint az volt a ténybeli alapja, hogy a földhivatal végrehajtási jogot jegyzett be az adós tulajdonát képező ingatlanra, ezt követően az ingatlan harmadik személy tulajdonába került, majd a végrehajtási eljárást a Csődtv. 38. § (1) és (3) bekezdésére tekintettel a bíróság megszüntette. Később a közigazgatási per felperese megvette az ingatlant a harmadik személytől és kérelmére a földhivatal a végrehajtási jogot törölte. A másodfokú hatóság, a közigazgatási per alperese az elsőfokú határozatot megváltoztatta és elrendelte végrehajtási jog bejegyzését az alperesi beavatkozó javára. A határozat az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 8. §-ára, 49. § (1) bekezdésére és a Csődtv. 38. § (1) bekezdésére hivatkozott. Indokolása szerint a felperes az ingatlan tulajdonát végrehajtási joggal terhelten szerezte meg, és jog vagy tény csak azzal szemben jegyezhető be, aki ott jogosultként már szerepel, vagy akit egyidejűleg jogosultként bejegyeznek. A határozattal szemben előterjesztett keresetet a bíróság elutasította. Indokolásában az Inytv. rendelkezéseire hivatkozással kifejtette, hogy a felperesnek a végrehajtási jog törlése iránti kérelméhez csatolni kellett volna a végrehajtási jog jogosultjának törlési engedélyét. Rámutatott arra is, hogy a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásakor az alperesi beavatkozó javára bejegyzett végrehajtási jog szerepelt az ingatlan-nyilvántartásban, ezért felperesi érvelés elfogadása esetén, amely szerint a törvény erejénél fogva szűnik meg a végrehajtási jog, az ingatlan-nyilvántartás sarokkövének számító rangsor elvét kéne félretenni. A felperes felülvizsgálati kérelme - szintén a határozatban rögzítettek szerint - az Inytv. 49. § (1) bekezdésére vonatkozó ítéleti indokolást támadta. A Kúria a bíróság ítéletét hatályában fenntartó döntése indokolásában azt fejtette ki, hogy az adott ingatlan nem minősül a felszámolás körébe tartozó vagyonnak, ezért nem vonatkozik rá a Csődtv. rendelkezése, amely szerint az adós ingatlanán fennálló végrehajtási jog a felszámolás kezdő időpontjában megszűnik. Osztotta a felperes álláspontját, hogy a bíróság "végrehajtási eljárást megszüntető jogerős végzése jelen eljárásban nem bírálható felül, azonban azt is megállapította, hogy a jogerős ítélet nem bírálta felül ezt a végzést, ezért nem sérült a felperes által hivatkozott Vht. 5. §-a vagy a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése". Ezt követően állapította meg a Kúria, hogy a "felülvizsgálni kért jogerős ítélet is tényként kezelte, hogy a végrehajtási eljárás az adóssal szemben teljes egészében megszűnt. Ettől független kérdés az, hogy a más tulajdonába került ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett végrehajtási jog csak akkor törölhető, ha a felperes, mint a végrehajtási joggal terhelt ingatlan tulajdonosa az alperesi beavatkozó követelését kielégíti, és az alperesi beavatkozó a törlési engedélyt megadja. A végrehajtási jog bejegyzésének az a joghatása, hogy a végrehajtási joggal biztosított összeg kielégítését igényelheti a végrehajtási jog jogosultja az ingatlan értékesítéséből befolyó vételárból. A végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével a teher az ingatlanhoz kapcsolódik, és annak kielégítése nélkül történő elidegenítés esetén a teher az ingatlanon fennmarad, azt terheli, függetlenül attól, hogy éppen ki az ingatlan aktuális tulajdonosa."
A fentiek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a Kúria előtt folyamatban volt ügy tényállása lényegét tekintve megegyezik a jelen ügy tényállásával, a kereset tárgya azonban nem, mert a Kúriának a közigazgatási perben egy földhivatali határozat jogszerűségét kellett vizsgálnia. A döntésénél abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a végrehajtási jog törlése iránti kérelem tárgyában hozott hatósági határozat jogszerű volt-e. A közigazgatási pernek nem volt tárgya, hogy a kérelem alapján a földhivatal által nem törölhető végrehajtási jog "érvényesítése" miként történhet. Így a határozat releváns indokának, ebből következően pedig a jelen ügyben precedens értékű jogértelmezésnek sem tekinthető az a megállapítás, mely szerint "a bejegyzett végrehajtási jog joghatása a bejegyzett jelzálogjog joghatásaival mutat hasonlóságot, ezért érvényesítése értelemszerű eltérésekkel a zálogjogosultság érvényesítésének szabályai szerint történhet." Itt mutat rá az ítélőtábla, hogy az 5/2021. Polgári jogegységi határozat bírói gyakorlatként utalt a Kúria fenti határozatára, de nem a zálogjogi szabályok alkalmazásával, illetve a végrehajtási jog érvényesítésével kapcsolatos részében, tehát a zálogjoggal kapcsolatos értelmezést a jogegységi tanács sem tekintette a hivatkozott bírói gyakorlat vonatkozásában relevánsnak.
A fentieket meghaladóan a Kúria határozata a jelen ügyben azért sem tekinthető precedens értékűnek, mert a zálogjogi szabályok alkalmazásával kapcsolatosan nem ad részletes iránymutatást. Nem fejtette ki ugyanis, hogy mit ért az érvényesítés vonatkozásában az "értelemszerű eltérések" alatt, ebből következően azt sem, hogy lát-e lehetőséget egy, a jogerős fizetési meghagyás alapján már végrehajtható követelés vonatkozásában a kereset szerinti tűrésre kötelező, így újabb végrehajtás alapjául szolgáló bírósági ítélet meghozatalára.
Abban az esetben, ha megállapítható lenne, hogy a Kúria fenti határozata jelen ügyben precedens értékű és a felperes által előadottal egyező jogértelmezést foglal magában, az ítélőtábla az alábbi indokok miatt tér el a Kúria jogkérdésben kifejtett álláspontjától.
A végrehajtási jogra vonatkozó alapvető rendelkezéseket a Vht. tartalmazza, amelynek értelmében az adós tulajdonában levő ingatlant végrehajtás alá lehet vonni [136. § (1) bekezdés], ennek módja, hogy a végrehajtó az ingatlan lefoglalása végett megkeresi az ingatlanügyi hatóságot a végrehajtási jog ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése érdekében [138. § (2) bekezdés]. A lefoglalt ingatlanra vonatkozólag jogot csak azzal a feltétellel lehet szerezni, hogy az a végrehajtást kérő végrehajtási jogát nem sérti, és a végrehajtás célját nem hiúsítja meg [138. § (6) bekezdés]. A Vht.-nak, illetve más jogszabálynak sincs olyan rendelkezése, amely előírná, hogy a bejegyzett végrehajtási jog érvényesítése a zálogjogosultság érvényesítésének szabályai szerint történik. Erre is tekintettel a per tárgyát képező jogkérdés tekintetében az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által is hivatkozott 5/2021. Polgári jogegységi határozat indokolásának megállapításait tartja iránymutatónak.
A jogegységi tanács ugyanis a végrehajtási jog joghatásával kifejezetten foglalkozott és a bírói gyakorlatra is utalással azt állapította meg, hogy "ha az ingatlan-nyilvántartásba végrehajtási jog van bejegyezve, a bejegyzés ranghelyét követő időpontban az átruházással szerzett tulajdonjog az árverési vevő tulajdonszerzéséhez képest csak feltételes lehet. A feltételes szerzésre tekintettel a szerző nemcsak az árverést, hanem az időközben feltétellel bejegyzett joga megszűnését is köteles tűrni (Kfv.III.37.481/2011/8. - EBH 2014.K.20.). Ha a végrehajtó az ingatlant árverésen értékesíti, akkor az árverési vevő tulajdonjogának a bejegyzésével egyidejűleg a végrehajtási jog bejegyzését követő jogszerzést hivatalból törölni kell. Ha a végrehajtási eljárás az ingatlan értékesítése nélkül szűnik meg, akkor a további jogszerző tulajdonjogának a bejegyzése végleges hatályúvá válik."
A jogegységi határozat tehát a végrehajtási jog joghatásaként kizárólag a feltételes hatályú tulajdonszerzést rögzíti, amit ahhoz köt, hogy a végrehajtó a végrehajtási eljárásban - árverés útján - értékesíti-e az ingatlant. Megállapítja továbbá, hogy a végrehajtási jog "a végrehajtó által gyakorolható, ezért a végrehajtási eljárás alatti további jogszerzés bejegyzésének a hatálya a végrehajtó eljárásának az eredményétől függ".
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla álláspontja szerint a Vht. végrehajtási jogra vonatkozó, idézett szabályaiból az következik, hogy a végrehajtási jog csak egy végrehajtási eljárás keretei között értelmezhető és a végrehajtó által gyakorolható. Nem mutat tehát olyan jellegű hasonlóságot a zálogjoggal, amely lehetővé tenné, hogy a bíróság "a zálogjogosultság érvényesítésének szabályai szerint" a keresetben foglaltaknak megfelelően marasztalja az alperest.
Az ítélőtábla vizsgálta azt is, hogy a Vht. 138. § (6) bekezdése - amelyet a felperes érvényesített jogként szintén megjelölt - megalapozhatja-e a keresetet, vagyis az alperes kötelezését az adott ingatlanból való kielégítés tűrésére. Ehhez annak megállapítására lett volna szükség, hogy a jogszabályhely olyan anyagi jogi szabálynak minősül, amely a felperes alanyi jogát közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és annak alapján az igény támasztására feljogosít [Pp. 7. § (1) bekezdés 8. pont].
A Vht. ezen rendelkezése értelmében a lefoglalt ingatlanra vonatkozólag jogot csak azzal a feltétellel lehet szerezni, hogy az a végrehajtást kérő végrehajtási jogát nem sérti, és a végrehajtás célját nem hiúsítja meg. A szabály annyiban anyagi jogi jellegűnek tekinthető, hogy a jogegységi határozatban foglaltak szerint feltételhez köti a jogszerző tulajdonjoga bejegyzésének végleges hatályát. Ebben az értelemben magában foglalja azt is, hogy az, aki az ingatlant végrehajtási joggal terhelten szerezte, köteles tűrni, hogy azt a végrehajtási eljárás során árverés útján értékesítsék. Nem rendelkezik azonban arról, hogy a végrehajtási jog jogosultja az ingatlanból - a zálogjogosulthoz és a zálogtárgyhoz hasonlóan - úgy nyerhet kielégítést, hogy erre vonatkozóan bírósági határozat meghozatalát, majd annak alapján végrehajtás lefolytatását kezdeményezi. Nyilvánvaló, hogy ilyen tartalommal nem bír, hiszen feltételezi, hogy a teljesítés kikényszerítése érdekében a végrehajtási eljárás már folyamatban van. A törvényi tényállás egyértelműen a "végrehajtást kérő" végrehajtási jogát és a végrehajtás céljának megvalósulását védi, ebből következően a végrehajtást kérőre és a folyamatban lévő végrehajtási eljárásra vonatkozik. Az adott esetben azonban végrehajtási eljárás nincs folyamatban, a felperes nem minősül végrehajtást kérőnek. Mindezek alapján a Vht. 138. § (6) bekezdése nem minősül olyan anyagi jogi rendelkezésnek, ami a perbeli kereseti kérelem szerinti igény érvényesítésére feljogosítana.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. § (2) bekezdése értelmében megváltoztatta és a keresetet elutasította. Erre figyelemmel az alperes fellebbezésben foglalt további érveit nem vizsgálta, az elsőfokú ítélet jogi indokolásából pedig mellőzte az elévüléssel és a végrehajtási jog megszűnésével kapcsolatos megállapításokat.
(Fővárosi Ítélőtábla 14.Gf.40.184/2022/5/II.)