adozona.hu
BH 2023.2.51
BH 2023.2.51
Az a körülmény, hogy a felmentés tartalmazza a pontos jogszabályi hivatkozást, a Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontját, illetve idézi a törvényi rendelkezés szövegét, önmagában nem jelenti azt, hogy a felmentés megfelel az indokolással szemben támasztott törvényi követelményeknek [2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (1) bek. a) pont, 63. § (3) bek., 193. § (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2012. március 12-tól állt közszolgálati jogviszonyban az alperessel, lakásgazdálkodási ügyintéző, 2013. március 18-tól személyügyi referens munkakörben.
[2] A felperes közszolgálati jogviszonyát az alperes a 2021. január 7-én kelt és ugyanezen a napon közölt felmentéssel - a "közszolgálati jogviszony megszüntetése" elnevezésű nyomtatványon - megszüntette. A felmentésben az alperes a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. § (1) ...
BH 2023.2.51 Az a körülmény, hogy a felmentés tartalmazza a pontos jogszabályi hivatkozást, a Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontját, illetve idézi a törvényi rendelkezés szövegét, önmagában nem jelenti azt, hogy a felmentés megfelel az indokolással szemben támasztott törvényi követelményeknek [2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (1) bek. a) pont, 63. § (3) bek., 193. § (5) bek.].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás
[1] A felperes 2012. március 12-tól állt közszolgálati jogviszonyban az alperessel, lakásgazdálkodási ügyintéző, 2013. március 18-tól személyügyi referens munkakörben.[2] A felperes közszolgálati jogviszonyát az alperes a 2021. január 7-én kelt és ugyanezen a napon közölt felmentéssel - a "közszolgálati jogviszony megszüntetése" elnevezésű nyomtatványon - megszüntette. A felmentésben az alperes a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 63. § (1) bekezdés a) pontját (a létszámcsökkentésre vonatkozó rendelkezést) idézte, ezen túlmenően a felmentést nem indokolta.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetet terjesztett elő, amelyben közszolgálati jogviszonyának jogellenes megszüntetésére tekintettel kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a Kttv. 193. § (5) bekezdése alapján 20 havi illetményének megfelelő összegű, 10 492 000 forint átalánykártérítés és késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére.[4] Keresetében arra hivatkozott, hogy a felmentés jogellenes, mert a Kttv. 63. § (3) bekezdése szerinti indokolást nem tartalmaz. Kereseti kérelme összegszerűségének alátámasztására előadta, hogy a felmentés indokolásának a hiánya kirívóan súlyos jogsértés, a felmentéssel kapcsolatos eljárás méltatlan volt. A felmentési okiratban nincs ügyiratszám, annak helyén dátum szerepel, nem tartalmazza, hogy ki a munkáltatói jogkör gyakorlója, valamint kifogásolta, hogy nem helyezték tartalékállományba. Hivatkozott továbbá arra, hogy egzisztenciálisan ellehetetlenült a felmentés miatt, elszokott az álláskereséstől, mert 22 évig közszolgálati jogviszonyban állt. Három gyermeket egyedül nevel, ő a családfenntartó, a felmentéssel létbizonytalanságba került a családja, közel lakott a munkahelyéhez, ezért tudott főzni, bevásárolni naponta a gyerekeknek, most rendelni kell számukra az ételt. A felperes előadta, egészségügyi problémái is keletkeztek a közszolgálati jogviszonya megszüntetéséből adódóan, nehezen alszik el, fáradt, remeg a keze, rohamokban tör rá a köhögés. A háziorvosa nyugtatót, köhögéscsillapító gyógyszert írt fel számára, amely mellett gépeket kezelni, autót vezetni nem biztonságos, és allergia gyógyszerét sem tudja szedni ezzel együtt. A felperes szerint új munkahelyén próbaidőt kell töltenie, ezért bizonytalan helyzetbe kerül.
[5] Az alperes védiratában kérte a felperes keresetének az elutasítását és perköltségben marasztalását. Előadta, hogy a polgármester a veszélyhelyzetben hatályba lépett rendelkezéseknek megfelelően testületi döntés nélkül önállóan meghozta az 5/2020. (XII. 28.) számú polgármesteri utasítást, amellyel létszámstopot rendelt el a 2020. december 28. napjától 2021. február 15. napjáig terjedő időszakra, majd 2021. január 6-án létszámleépítésről döntött a 11/2021. (I. 6.) számú önkormányzati határozattal a közgyűlés átruházott hatáskörében eljárva. Ez alapján a polgármesteri hivatalban 2021. január 7-i hatállyal létszámcsökkentést kellett végrehajtani oly módon, hogy a meglévő 254 fős létszámot 24 fővel (9,45%-kal) kellett csökkenteni. A polgármesteri döntést a helyben szokásos módon, 2021. január 6. napján a hivatal hirdetőtábláján közzétették, arról valamennyi hivatali dolgozó tudomást szerezhetett.
[6] A KIRA személyügyi rendszerben kötelezően használatos iratsablonban érdemi változtatást nem lehet végrehajtani, a megszüntető nyilatkozatok indokolását nem lehet kibővíteni, ezért rövid írásbeli indokolás mellett szóban kellett tájékoztatni a kollégákat a létszámleépítés okairól. A felmentésről szóló dokumentum tartalmazza a kinevezési jogkör gyakorlójának személyét, a jogviszony megszűnésének napját, a munkavégzés alóli mentesítést, és azt, hogy végkielégítés illeti meg a felperest. A felmentés indokolásában hivatkozott a Kttv. 229. § (1) bekezdése alapján a 63. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
[7] Kiemelte, hogy a felmentés indokolásából egyértelműen kiderül a megszüntetés oka, a létszámcsökkentésről szóló polgármesteri döntés. A felperest a felmentés kézbesítésekor külön szóban is tájékoztatták az indokokról.
Az elsőfokú bíróság ítélete
[8] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 7 869 000 forint átalánykártérítést és ennek késedelmi kamatát, valamint a perköltséget. A keresetet ezt meghaladóan elutasította.[9] Döntését a Kttv. 63. § (1) és (3) bekezdéseiben, a 193. § (5) bekezdésében, a 226. § (1) bekezdésében, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 279. § (1) bekezdésében, a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (1) bekezdésében, a 79. § (2) bekezdésében, a 85. § (1)-(2) bekezdéseiben és a 133. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre alapította.
[10] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felmentés jogellenes, mert azt az alperes nem indokolta. A felmentés nem tartalmazza, hogy miért nincs a továbbiakban szükség a felperes munkájára. Az indokolás megléte garanciális jellegű, utólag a perben már nem bővíthető és annak hiányát egy esetleges munkáltatói tájékoztató vagy szóbeli kiegészítés sem pótolhatja. Az alperes indokolási kötelezettségének nem tett eleget azzal, hogy a felmentésben a létszámcsökkentést lehetővé tevő jogszabályi rendelkezésre utalt; az alperes arra hivatkozással, hogy a KIRA rendszer informatikai jellemzői nem tették lehetővé a felmentés írásbeli indokolását, nem mentesülhet a jogszabályban előírt írásbeli indokolási kötelezettsége alól. A felmentés önmagában az indokolás hiánya miatt jogellenes, ezért az elsőfokú bíróság annak indokát érdemben nem vizsgálta, e körben mellőzte az alperes által indítványozott tanúk meghallgatását is.
[11] Az elsőfokú bíróság az átalánykártérítést a felperes 15 havi illetményének megfelelő összegben állapította meg. Az összegszerűség meghatározásakor figyelembe vette a felperes által személyesen előadott, okirattal alátámasztott és az alperes által nem vitatott körülményeket, azt, hogy a felperesnek az alperesnél 2012 és 2021 között állt fenn a közszolgálati jogviszonya; a jogviszonya megszüntetését követően nyomban el tudott helyezkedni; új munkahelyén az illetménye azonos a korábbi illetményével, azonban az utazással többletköltségei merültek fel; három tanuló gyermeket nevel, a Budapesten történő munkavégzés jelentős időkiesést jelent; egészségére károsan hatott a felmentés, orvosi irattal igazolta megbetegedését.
[12] A felmentés körülményeinek vizsgálatát, az ezzel kapcsolatos tanúbizonyításokat az elsőfokú bíróság arra hivatkozással mellőzte, hogy a felperes által a felmentése menetével kapcsolatban előadott körülmények (felmentés közlése, munkavégzés alóli azonnali mentesítése, részére végkielégítés fizetése) nem voltak kirívóan jogsértőek, ezért azok nem értékelhetőek többletkörülményként az átalánykártérítés összegének meghatározásakor.
A fellebbezés, fellebbezési ellenkérelem
[13] Az elsőfokú ítélettel szemben az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását, elsődlegesen a felperes keresetének az elutasítását, másodlagosan az átalánykártérítés összegének két havi illetménynek megfelelő összegre, azaz 1 049 200 forintra leszállítását, valamint a felperes első- és másodfokú perköltségben marasztalását kérte.[14] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete sérti a Kttv. 63. § (3) bekezdésében, valamint a Kúria BH 2021.154. számú és az abban hivatkozott Mfv.II.10.298/2006/3., Mfv.I.10.487/2013/6. számú határozatokban foglaltakat, mert a felmentést szabályszerűen megindokolta. Az ítélet sérti a Pp. 279. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert a bizonyítékok és peradatok egybevetése során kialakított jogi következtetés kirívóan okszerűtlen. Az elsőfokú bíróság megsértette a Kp. 79. § (2) bekezdését, mert a bizonyítási teher alapján előírt bizonyítékokat kirekesztette a jogi következtetés levonása köréből, és a Kttv. 193. § (5) bekezdésének második fordulatában foglaltakat, mert figyelmen kívül hagyta, illetve nem a súlyuknak megfelelőn mérlegelte a felmentés után bekövetkezett változásokat.
[15] Az alperes kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a töretlen bírói gyakorlat által elfogadott és alkalmazott szabályt, amely szerint az összefoglaló indokolás jogszerű és a perben az összefoglaló módon meghatározott indokolást részleteiben bizonyítani lehet. A felmentési okiratban szereplő indokokat az eljárás során alátámasztotta, ezért az összefoglaló indokolást jogszerűnek kell elfogadni. A felmentésben a Kttv. 63. § (1) bekezdésének szó szerinti idézése összefoglaló jelleggel teljes mértékben kimeríti az indokoláshoz fűzött jogszabályi követelményt, a munkáltató a törvény szövegét megalapozottan használta indokolásnak. A létszámcsökkentésnél nem szükséges indokolni, hogy a munkáltató miért pont a felmentéssel érintett közszolgálati tisztviselő jogviszonyát szüntette meg, a kiválasztás a munkáltató diszkrecionális jogköre. A létszámcsökkentés szükséges elegendő indok, nem kell arra nézve részletes indokokat kifejteni, hogy a dolgozó továbbfoglalkoztatására miért nincs lehetőség.
[16] Az elsőfokú bíróság ítéletében nem indokolta meg, hogy a felmentésbe foglalt összefoglaló indokot mért nem fogadta el, miért nem elegendő a jogszabály szövegének szó szerinti idézése akkor, amikor az teljes egészében magában foglalja a megszüntetés indokait, és miért nem engedte annak okirati bizonyítékokkal, tanúvallomásokkal történő alátámasztását. Az alperes ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az általa csatolt iratok, a védiratban foglaltak alátámasztják a Covid19 világjárvánnyal kapcsolatban kialakult nehéz gazdasági helyzetét, a létszámcsökkentés szükségességét, az által megtett intézkedéseket (a létszámstop, a létszámcsökkentés elrendelését). A felmentés világos indokokat tartalmaz, mert az a BH 2021.154. döntésben - és az abban hivatkozott kúriai döntésekben - a felmentés világosságával kapcsolatban rögzített elvi tartalomnak megfelel.
[17] Az alperes szerint az elsőfokú bíróság az átalánykártérítés összegét túlzott mértékben állapította meg, mert a Kttv. 193. § (5) bekezdés második fordulatában meghatározott szempontokat figyelmen kívül hagyta, illetve nem a súlyuknak megfelelőn mérlegelte, mérlegelése kirívóan okszerűtlen volt, ezért vizsgálni kell, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat hiánytalanul, egymással való összefüggéseikben és ellentmondások nélküli logikai rendben értékelte-e. Ha a Kúria nem fogadja el a felmentés indokolására vonatkozó álláspontját, az átalánykártérítés összege a törvényi minimumban, azaz két havi illetménynek megfelelő összegű meghatározása indokolt, mert a bíróságnak az eset összes, a munkáltató és a munkavállaló oldalán felmerülő körülményt mérlegelni kell és azokra figyelemmel kell meghatározni a kártérítés mértékét.
[18] A munkáltató oldaláról különös figyelemmel kellett lenni arra, hogy az önkormányzat gazdasági helyzete rajta kívülálló okok miatt jelentős mértékben elnehezült, ezért rendelt el létszámcsökkentést. Annak érdekében, hogy a felperes hatékonyan tudjon új munkahelyet keresni, a felmentéssel egyidejűleg a teljes felmentési időre mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A felmentést a vezető tisztségviselők közölték és elmagyarázták a döntés okát. A felperes személyi körülményeinek alakulása vizsgálatánál nem a munkáltatói döntést követően történt negatív körülmények kialakulását, hanem a felmentést megelőzően is fennállt körülményeket kell értékelni. A munkáltatói döntés nem hatott közre, nincs ok okozati összefüggésben a felperesnek az új alkalmazáskor kapott illetményére. A felperest anyagi kár nem érte, mert a felmentési időre megkapta a bérét, a teljes felmentési időre mentesítette a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól. A munkáltatónak a felmentéskor nem kell mérlegelnie a munkavállaló személyes körülményeit, a jogszabályok a védett tulajdonságok, gyermekek nevelése, egyedülállóság, stb. vizsgálatát csak meghatározott munkáltatói döntéseknél írják elő. A létszámcsökkentésnél elegendő azt vizsgálni, hogy az átszervezés miatt a munkavállaló tovább nem foglalkoztatható. A felperesnek a személyi és családi körülményei nem a felmentés következtében alakultak ki az általa előadottak szerint, azok kialakulásában a felmentés nem hatott közre, nincs ok-okozati összefüggés a felmentés és a családjában meglévő gondok között.
[19] A felperes a felmentést követően 2021. március 8-tól elhelyezkedett, ezért ettől az időtől kezdődően jövedelemmel rendelkezik. A jövedelme nem csökkent a végkielégítésre jogosító szolgálati ideje megmaradt, az étkezési és lakhatási költségeket nem lehet figyelembe venni. A felmentés egészségre káros hatása és ezzel okozati összefüggése szakkérdés. A felperes nem került keresőképtelen állományba, ezért orvosi irattal igazoltnak tekinteni a megbetegedését és azt a mérlegelés körébe vonni több mint aggályos. A felperesnek jogszerű megszüntetés esetén is pontosan ugyanolyanok lennének a személyi körülményei, a személyi körülmények a megszüntetés előtt is fennálltak, a jogsértés és annak súlya nem hozható okozati összefüggésbe az által előadott személyi körülményekkel.
[20] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását, az alperes perköltségben marasztalását kérte arra hivatkozva, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges bizonyítás lefolytatása alapján a tényállást hiánytalanul állapította meg, eljárási szabálysértést nem követett el, az ügy érdeméről megalapozottan döntött.
[21] A felmentést tartalmazó irat indokolást nem tartalmaz, az alperes kizárólag egy törvényhelyet másolt be, amelyre utólag indokolásként hivatkozik.
[22] A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 95. számú állásfoglalással (a továbbiakban: MK 95. számú állásfoglalás) kialakított egységes bírói gyakorlat szerint a felmondási indok világosságának vizsgálatkor az a lényeges, hogy a felmondás okaként közöltekből megállapítható-e a munkavállaló számára, hogy miért nincs a munkáltatónál szükség a továbbiakban a munkájára. A munkáltatói intézkedés indoka világosságának követelménye megtartottságát nem általában, hanem a jognyilatkozat címzettje tudomása alapján kell értékelni (BH 2017.348. I.). A világos indokolás követelményének az az indokolás felel meg, amely megjelöli a tényt, körülményt, amelyre a munkáltató az intézkedését alapította, és abból, függetlenül attól, hogy összefoglalóan vagy részletezően történt, megállapítható, miért nincs szükség a továbbiakban a munkavállaló munkájára (BH 2001.395.). A felmondási indokot úgy kell megjelölni, hogy abból a munkavállaló egyértelműen megtudja, miért nem tartanak igényt a munkájára (BH 1993.266.).
[23] A törvénynek az írásbeli indokolási kötelezettségre és a felmondás okának világosságára vonatkozó alakiságokkal az a célja, hogy a munkavállaló a felmondás vele történt közlése után nyomban megismerhesse és ellenőrizhesse azokat az okokat, amelyekre a munkáltató a felmondást alapítja és ennek eredményéhez képest módja legyen a felmondás indokolását vitatni, illetve cáfolni is. Nem világos a fentiekhez képest az az indokolás, amely nem öleli fel azokat a tényeket és körülményeket, amelyekből kitűnik, hogy a munkavállaló munkájára miért nincs szükség, és így a munkavállalónak nem nyújt lehetőséget sem azok ellenőrzésére, sem a munkaügyi jogvitára való felkészülésre.
[24] Az alperes az általa megjelölt BH 2021.154. számú döntés második mondatát nem idézte, illetve a perbeli esettől a tényállás eltér, mert abban van konkrét indokolás, az indokolásban nem csupán a jogi keretet és alapot jelentő jogszabályhely, hanem a létszámcsökkentést elrendelő konkrét döntés is szerepel. A kúriai döntésben hivatkozott további határozatok ténybeli és jogi alapja a perbeli esettől eltér.
[25] Az a követelmény, hogy a felmentés indoka valós és okszerű legyen, a perbeli esetben fel sem merül, mert nincs a felmentésben megjelölt és kifejtett indok, ezért nincs mit vizsgálni. A felmentésben rögzített indok hiányában az alperes gyakorlatilag elzárta magát attól, hogy a felmentés indokának valós és okszerű voltát bizonyíthassa. Az írásbeli indokolás kötelezettség elmulasztását semmivel sem lehet pótolni, az alperes által hivatkozott rendelet közzététele, kifüggesztése irreleváns. Az elsőfokú bíróság a bizonyítás eredményének mérlegelés során [Pp. 279. § (1) bekezdés] okszerű következtetéseket vont le, illetve helyesen állapította meg, hogy a felmentés indokolásának hiánya miatt nincs lehetőség a felmentés indokainak vizsgálatára [Kp. 79. § (2) bekezdés].
[26] Az elsőfokú bíróság a Kttv. 193. § (5) bekezdését helyesen alkalmazta, helyesen mérlegelte a felmerült szempontokat, változásokat, ok-okozati összefüggéseket, ezért a fellebbezésnek az átalánykártérítés összegszerűségével kapcsolatos hivatkozása megalapozatlan (Mfv.10.228/2018/3., Mfv.10.009/2020/4.). Az alperes alaptalanul hivatkozott arra is, hogy a felperest nem érte kár, illetve az összegszerűség meghatározása szempontjából a felmentési időre a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítésének, a felmentéssel kapcsolatos járandóságok kifizetésének nincs jelentősége. A felperes a bemutatott orvosi igazolással igazolta a felmentéssel kapcsolatos megbetegedését, a tárgyaláson az alperes azt nem vitatta. Nincs annak érdemi jelentősége, hogy mi lett volna a következménye a jogszerű felmentésnek. A felmentés során kirívóan méltánytalanul jártak el vele szemben, a körülmények kellemetlenek voltak, a jogsértés átlagon felül volt.
[27] Az alperes a felperes fellebbezési ellenkérelmére előterjesztett előkészítő iratában előadta, hogy az indokolás kötelező tartalmi eleme - a felperes álláspontjával szemben - a jogszabályi hivatkozás, a Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontjának a szövege, amelyet a felmentés tartalmaz, ezért nem állapítható meg, hogy a munkáltatói intézkedést nem indokolta meg, illetve a jogszabályhely idézése megfelel az összefoglaló indokolás követelményének.
[28] Arra az esetre, ha a Kúria nem fogadja el álláspontját, kérte figyelembe venni, hogy az indokolás, miután a felperes közigazgatási szakvizsga letételére kötelezett jogalkalmazó, alkalmas volt arra, hogy a jogszabály ismertetésével a "tudata átfogja a felmentés indokait".
[29] A Kttv. 193. § (5) bekezdése körében hangsúlyozta, hogy a felperes eleget tett kárenyhítési kötelezettségének, kiesett jövedelme nem volt, a kár mértékét az elmaradt jövedelem nem befolyásolta. Az elsőfokú bíróság, az eset összes körülményét, a jogsértés súlyát és annak következményeit az alperes terhére kirívóan méltánytalanul mérlegelte, figyelmen kívül hagyta az önkormányzat anyagi helyzetét és azt, hogy nem a felmentés következményei voltak a felperes által megjelölt személyi nehézségek.
A Kúria döntése és a döntés jogi indokai
[30] Az alperes fellebbezése - az alábbiak szerint - megalapozatlan.[31] A Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - a bizonyítás és vizsgálat hivatalbóli elrendelésének körén kívül - kizárólag a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálhatja felül.
[32] A Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontja szerint a kormányzati szolgálati jogviszony felmentéssel akkor szüntethető meg, ha az Országgyűlés, a Kormány, a költségvetési szervezetet irányító szerv vezetője, az államigazgatási szerv vezetője döntése alapján az államigazgatási szerv hivatali szervezetében létszámcsökkentést kell végrehajtani és emiatt a kormánytisztviselő munkaköre megszűnik.
[33] A Kttv. 63. § (3) bekezdése szerint a munkáltató a felmentést köteles megindokolni. Az indokolásból a felmentés okának világosan ki kell tűnnie és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a felmentés indoka valós és okszerű.
[34] A felek helyesen utaltak a fellebbezésben, illetve a fellebbezési ellenkérelemben a Kúria Kf.VII.39.245/2020/4. számú, BH 2021.154. számon is közzétett, ebben a perben is követendő határozatára, amelynek értelmében a felmentési indok világosságának megítélése során nem a szóhasználatnak, hanem az indokolás egészének, a teljes szövegnek van jelentősége. Ha az indokolásból megállapítható, hogy a jogviszony-megszüntetés oka az, hogy az arra jogosult létszámcsökkentést rendelt el, amely érinti a felperes munkakörét, a felmentés indoka világos.
[35] A fenti határozat indokolásában a Kúria - egyebek mellett - utalt arra, hogy a felmentés (felmondás) indokával kapcsolatban több évtized alatt következetes és egységes bírói gyakorlat alakult ki, amelynek kiindulópontja az MK 95. számú állásfoglalás, amely szerint az írásban közölt felmentésből a felmentés okának világosan ki kell tűnnie, ha a felmentés indokolása a törvényi követelményeknek nem felel meg, a bíróság megállapítja a közszolgálati jogviszony megszüntetésének jogellenességét. A törvényi követelménynek a felmentés indokolása abban az esetben felel meg, ha tartalmazza azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket is, amelyekre a munkáltató a felmentést alapította. Nem szükséges azonban a felmentési ok részletes leírása, hanem a körülményekhez képest elegendő az ok összefoglaló megjelölése is. A törvénynek az írásbeli indokolási kötelezettségre és a felmentés okának világosságára vonatkozó alakiságokkal az a célja, hogy a köztisztviselő a felmentés vele történt közlése után nyomban megismerhesse és ellenőrizhesse azokat az okokat, amelyekre a munkáltató a felmentést alapítja és ennek eredményéhez képest módja legyen a felmentés indokolását vitatni, illetve cáfolni is. Nem az a lényeges tehát, hogy a felmentés részletező indokolást tartalmaz-e vagy összefoglaló meghatározást használ, hanem hogy a felmentés okaként közöltekből megállapítható legyen: miért nincs a munkáltatónál szükség a továbbiakban a köztisztviselő munkájára. Nem világos a fentiekhez képest az az indokolás, amely nem öleli fel azokat a tényeket és körülményeket, amelyekből kitűnik, hogy a köztisztviselő munkájára miért nincs szükség, ezért a köztisztviselőnek nem nyújt lehetőséget sem azok ellenőrzésére, sem a közszolgálati jogvitára való felkészülésre. Ilyen megítélés alá esik különösen a tartalmatlan, közhelyszerű indokolás.
[36] Az MK. 95. számú állásfoglalás közszférában alkalmazása során nem hagyható figyelmen kívül az Alkotmánybíróságnak a köztisztviselői jogviszony alkotmányosan meghatározott tartalmát részletező határozataiban [8/2011. (II. 18.) AB határozat, 5/2013. (II. 21.) AB határozat, 1/2016. (I. 29.) AB határozat, 3070/2017. (IV. 19.) AB határozat, 3222/2017. (IX. 25.) AB határozat] foglaltak. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy míg az Mt. fő szabály szerint alapvetően szabad és korlátozhatatlan (ténylegesen relatíve kötött) felmondási jogkört biztosít a munkáltatónak, addig a közszférában az ún. elbocsáthatatlanság elve érvényesül, vagyis felmentésre csak a törvényben meghatározott jogcímek alapján kerülhet sor. Ezeknek a felmentési okoknak a nevesítése olyan garanciális követelmény, amely összefügg a köztisztviselők foglalkoztatási viszonyának sajátos jellegével, vagyis azzal, hogy a versenyszféra szabályozásával szemben a közszférában zárt (karrier) típusú rendszert hozott létre a jogalkotó.
[37] A perbeli esetben az alperes a felmentésben csupán a Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontját idézte, a felmentés nem tartalmazza azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre az alperes a jogviszonyt megszüntető intézkedést alapította [pl. azt, hogy a polgármester 2021. január 6-án létszámleépítésről döntött a 11/2021. (I. 6.) számú önkormányzati határozattal a közgyűlés átruházott hatáskörében eljárva; az elrendelt létszámcsökkentés a felperes munkakörét érintette]. Erre figyelemmel helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felmentés olyan indokolást nem tartalmaz, amelyből a felperes közszolgálati jogviszonya megszüntetésének az oka megállapítható, ezért a felperes közszolgálati jogviszonyának felmentéssel megszüntetése jogellenes.
[38] Az alperes pontatlanul, a tényállás, a jogi indokolás összefüggéseiből kiragadva elemezte fellebbezésében a Kf.VII.39.245/2020/4. számú döntésben foglaltakat, és figyelmen kívül hagyta, hogy a Kúria a felmentés világosságának követelményével összefüggésben utalt arra, hogy nem a pontos szóhasználat, illetve annak hiánya fontos, hanem az indokolás egésze, annak teljes szövege. A határozat tényállásából megállapítható az is, hogy a jogviszony-megszüntetés felmentésben rögzített indoka - a perbeli esettől eltérően - az elrendelt létszámcsökkentés volt, amely érintette a felperes munkakörét.
[39] A Kúria Mfv.II.10.298/2006/3. számú - a fenti kúriai határozatban említett - határozata szerint, ha a felmentés a jogszerű felsőbb döntést és ebből következően a munkáltatónál végrehajtandó létszámcsökkentést tartalmazza, akkor felel meg az intézkedés a világos indokolás követelményének. A perbeli esetben a felmentés a létszámcsökkentést megalapozó döntésre utalást nem tartalmaz, annak szövegéből nem állapítható meg, hogy a felperes közszolgálati jogviszonya megszüntetésének az indoka a munkakörét érintő alperesnél elrendelt létszámcsökkentés. Az alperes csupán a védiratában adta elő a felmentés indokolásával kapcsolatos törvényi követelménynek megfelelő konkrét körülményeket, azonban a köztisztviselővel a felmentésben írásban nem közölt indok a közszolgálati jogvita elbírálása során nem vehető figyelembe, még akkor sem, ha a köztisztviselő tudta vagy tudhatta, hogy a közszolgálati jogviszonyát milyen okból kívánta a munkáltató megszüntetni.
[40] Az a körülmény, hogy a felmentés tartalmazza a pontos jogszabályi hivatkozást, a Kttv. 63. § (1) bekezdés a) pontját, illetve idézi a törvényi rendelkezés szövegét, önmagában nem jelenti azt, hogy megfelel a felmentés indokolásával szemben támasztott törvényi követelményeknek, mert a felmentés indokolása a létszámcsökkentésre vonatkozó absztrakt jogalkotói akaratot nem konkretizálja az adott esetre. A felmentés indoka nem világos, ha nem öleli fel azokat a tényeket és körülményeket, amelyekből kitűnik, hogy a felperes munkájára miért nincs szükség. Kizárólag a törvényi rendelkezés idézése alapján a felperes nem kerülhetett abba a helyzetbe, hogy megismerje azokat a konkrét tényeket, illetve körülményeket, amelyekre a munkáltató a felmentést alapította, a felmentés vele történt közlése után nincs lehetősége ellenőrizni a felmentés okait, nincs lehetősége a felmentés indokolását vitatni, illetve cáfolni.
[41] A közszolgálati jogviszony megszüntetésére irányuló jognyilatkozatokat (pl. a felmentést) írásba kell foglalni [Kttv. 19. § (1) bekezdés]. Az írásba foglalás elmulasztása esetén a jognyilatkozat érvénytelen (semmis), alkalmatlan a célzott joghatás, a közszolgáti jogviszony megszüntetésének a kiváltására. A munkáltatónak a felmentést írásban kell megindokolnia, ezért a szóban közölt felmentési indok érvénytelen, a munkáltató a felmentés indokának szóbeli közlésére hivatkozással jogszerűen nem szünteti meg a közszolgálati jogviszonyt.
[42] A fentiek alapján az elsőfokú bíróság megalapozottan helyezkedett arra az álláspontra, hogy szükségtelen a munkáltató részéről annak bizonyítása, hogy az indok valós és okszerű-e, a felmentési okot alátámasztó bizonyítás ugyanis nem lépheti túl a felmentés indokolásának kereteit, a felmentés utólag nem egészíthető ki olyan felmentési okkal, olyan indokolással, amely a felmentésben nem szerepel. Az alperes érvelésétől eltérően ezt az értelmezést támasztja alá a Kúria Mfv.I.10.487/2013/6. számú határozata is, amely szerint a felmondás indokolásának világossága nem jelenti a munkaviszony megszüntetéséhez vezető események felmondásban történő részletes felsorolásának szükségességét, az összefoglaló indok a bírósági eljárásban konkretizálható az indokok körének bővítése nélkül, vagyis a kúriai döntés csak abban az esetben alkalmazható, ha a felmentés összefoglaló indokot tartalmaz. A perbeli esetben a felmentés csupán a törvény szövegét idézi, a felmentés indokát összefoglalóan nem tartalmazza.
[43] Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy a közszolgálati jogviszony felmentéssel történő megszüntetésének érvényességét (jogszerűségét) nem érinti, hogy azt formanyomtatványon vagy annak hiányában, de a jogszabálynak megfelelő tartalommal írásban közlik, ami miatt megalapozatlan az alperes arra hivatkozása, hogy az általa használt formanyomtatvány a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalmú felmentést nem teszi lehetővé.
[44] Az alperes fellebbezésében - az alábbiakban kifejtettekre tekintettel - megalapozatlanul hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú bíróság az átalánykártérítés összegét túlzott mértékben állapította meg a Kttv. 193. § (5) bekezdés második fordulatában meghatározott szempontok alapján.
[45] A Kttv. 193. § (5) bekezdése értelmében a köztisztviselő részére az átalánykártérítés összegét az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése alapján kell megállapítani, és annak mértéke legalább két, legfeljebb huszonnégy havi illetménynek megfelelő összeg.
[46] A Kp. 78. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 279. § (3) bekezdése szerint a bíróság a kártérítés vagy egyéb tartozás összegét, ha az a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján nem állapítható meg, a per összes körülményeinek mérlegelésével belátása szerint határozza meg.
[47] A Pp. 279. §-ához fűzött indokolás szerint a szabad bírói mérlegeléstől el kell határolni a szabad belátás szerinti döntést. A törvény ugyanis arra ad lehetőséget a bíróságnak, hogy a kártérítés vagy egyéb tartozás összegét, ha az a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján sem határozható meg, a per összes körülményeinek mérlegelésével saját belátása szerint határozza meg. Erre tehát a bíróságnak csak akkor van lehetősége, ha az összegszerűség bizonyítás útján nem állapítható meg. A szabad belátás alkalmazására csak az objektív bizonyíthatatlanság esetén kerülhet sor. Nem alkalmazható akkor, ha a releváns tény a fél oldaláról bizonyítható lenne, de elmaradt a szükséges bizonyítás, vagy az nem igazolta a tényállás valóságosságát. A szabad belátás nem lehet önkényes: a bíróság döntésének meg kell felelnie a helyes gondolkodás követelményének, és a per anyagából következtethetőnek kell lennie, továbbá kellő meggyőző erővel kell bírnia.
[48] A Kúria ebben a perben is követendő határozata (Kf.VII.45.017/2021/4.) szerint a Kttv. 193. § rendelkezésein alapuló átalánykártérítés iránti igény esetén az összegszerűség - a kártérítés átalány jellegére figyelemmel - bizonyítás útján nem állapítható meg, ezért annak összegét az elsőfokú bíróság az eset összes körülményeinek mérlegelésével szabad belátása szerint határozhatja meg, azonban a szabad belátás - a fent írtak szerint - nem lehet önkényes.
[49] Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság által megítélt átalánykártérítés összegének mértékét vitatta, azt eltúlzottnak tekintette. Az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelése során az elsőfokú bíróság nem értékelte kellő súllyal a közszolgálati jogviszony jogellenes megszüntetését és annak következményeit. Az elsőfokú bíróság által kifejtettekkel a Kúria egyetértett, az indokok megismétlése szükségtelen.
[50] Az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra a körülményre, hogy a felperest a jogellenes közszolgálatai jogviszony megszüntetéssel összefüggésben kár nem érte, a Kttv. 193. § (5) bekezdése értelmében ugyanis - a Kúria Kf.VII.45.017/2021/4. számú határozatában foglaltak szerint - a köztisztviselő átalánykártérítés megfizetése iránti igényének, illetve a munkáltató átalánykártérítés fizetési kötelezettségének nem előfeltétele, nem szükségképpeni eleme, hogy a köztisztviselőnek ténylegesen kára keletkezzen, továbbá a felperesnek ténylegesen kára keletkezett. Az átalánykártérítés összegét az eset összes körülményeinek figyelembevételével kell megállapítani. A törvény példálózó felsorolása alapján az eset összes körülménye körében különösen a jogsértés és annak következményei súlyának van jelentősége az összegszerűséggel összefüggésben. A jogsértés súlyának az értékelése elsősorban a munkáltató jogellenes megszüntetés során tanúsított magatartásának a mérlegelését jelenti. Ha a munkáltató jogsértő magatartást tanúsított, a köztisztviselőt akkor is megilleti a törvény szerinti kereten belüli mértékű átalánykártérítés, ha egyébként a jogellenes megszüntetéssel összefüggésben ténylegesen kára nem keletkezett.
[51] A jogellenesség jogkövetkezményei súlyának értékelése során a mérlegelés körébe tartozó - az eset egyéb sajátosságainak szem előtt tartása melletti - egyik körülmény lehet a köztisztviselő által elszenvedett vagyoni és nem vagyoni hátrány, azonban az átalánykártérítés a köztisztviselőt a jogkövetkezmények súlyának értékelése (a nem vagyoni hátrány) alapján akkor is megilletheti, ha a jogellenes megszüntetéssel összefüggésben vagyoni kára nem keletkezett. Megjegyzendő azonban, hogy a Kf.VIII.40.424/2021/8. számú, ebben a perben is követendő határozat értelmében az átalánykártérítés mint jogkövetkezmény valamennyi - a jogellenes megszüntetéssel összefüggő - kár kompenzálására szolgál, a Kttv. 193. § (5) bekezdése nem ad lehetőséget az átalánykártérítésen felül a jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeként egyéb követelés (elmaradt illetmény, illetve végkielégítés) érvényesítésére.
[52] Az átalánykártérítés összegének meghatározása során a bíróság az eset összes körülményeit, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyát mérlegeli. A perbeli esetben a jogsértés súlya körében kizárólag a felmentési jog gyakorlásával összefüggésben tanúsított munkáltatói magatartás (a felmentés indokolásának a hiánya mint súlyos jogsértés), a jogsértés jogkövetkezményei körében kizárólag a felperesnek a jogellenes megszüntetés miatt elnehezült személyes, családi, szociális, vagyoni körülményei (a hosszabb ideje fennálló közszolgálati jogviszony, a jogviszony megszüntetésével kapcsolatos megbetegedés, az új munkahelyre utazással járó többlet teher, a távoli munkahely miatt a gyermeknevelés, a háztartás vezetésének az elnehezülése) voltak értékelhetők.
[53] Erre figyelemmel az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy felperes részére a jogviszony megszüntetésére tekintettel kifizetett járandóságok (a végkielégítés, a szabadságmegváltás, a felmenti időre járó illetmény), a munkáltató gazdasági helyzete, a Covid19 következtében fennálló veszélyhelyzet a bíróság által mérlegelendő körülmények közé tartoznak, hiszen ezek egyrészt a jogszerű jogviszony megszüntetés esetén alkalmazandó jogkövetkezmények, másrészt a felmentés közlése időpontjában fennálló olyan körülmények, amelyek nem a jogsértés és annak következményei körébe tartoznak.
[54] A Kúria a jogsértés és annak jogkövetkezményei súlyának mérlegelése során a felperes és az elsőfokú bíróság érvelése mellett az alperes érveit is alapul vette, és a bizonyított objektív körülmények együttes, összességében történő értékelésével - szabad belátása alapján - az elsőfokú bíróság által megállapított 15 havi átalánykártérítést arányban állónak találta.
[55] A Kp. 100. § (3) bekezdése szerint a fellebbezésben új tény vagy bizonyíték előadására akkor van lehetőség, ha az az elsőfokú ítélet meghozatalát követően jutott a fellebbező fél tudomására, és elbírálása esetén reá kedvezőbb határozatot eredményezett volna.
[56] A felperes a felmentéssel összefüggő megbetegedésének bizonyítására a háziorvos által kiállított igazolást a tárgyaláson bemutatta, vagyis a megbetegedés az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőzően jutott az alperes tudomására, az abban foglaltakat az alperes nem vitatta, ezért fellebbezésében erre a körülményre (új tényre vagy bizonyítékra) eredményesen már nem hivatkozhat.
[57] Mindezekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Kf.VII.45.097/2022/6.)