adozona.hu
BH 2023.1.12
BH 2023.1.12
I. A fizetésképtelenségi eljárásban a csődjogi értelemben vett esedékesség fogalma eltér a polgári jogi fogalomtól, ezért az adós fizetésképtelenségét a szerződésen alapuló lejárt tartozás ténye önmagában nem alapozza meg [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (3) bek.]. II. Szerződésen alapuló lejárt tartozás miatt a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában nevesített fizetésképtelenségi ok elsődlegesen a számla ellenőrzését elmulasztó - vagyis az azt nem teljesítő, de időben nem is vitató - adóst szankcionál
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az elsőfokú bíróság végzésével az eljárást soron kívül megszüntette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (6) bekezdése alapján. Határozatának indokolása szerint a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és a 4/2013. PJE határozat alkalmazásával megállapította, a hitelező követelése szerződésen alapul, azonban számla kiállítása és önkéntes teljesítés hiányában figyelmeztetnie kellett volna az adóst a kezességéből eredő kötelez...
BH 2023.1.12 I. A fizetésképtelenségi eljárásban a csődjogi értelemben vett esedékesség fogalma eltér a polgári jogi fogalomtól, ezért az adós fizetésképtelenségét a szerződésen alapuló lejárt tartozás ténye önmagában nem alapozza meg [1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 27. § (3) bek.].
II. Szerződésen alapuló lejárt tartozás miatt a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában nevesített fizetésképtelenségi ok elsődlegesen a számla ellenőrzését elmulasztó - vagyis az azt nem teljesítő, de időben nem is vitató - adóst szankcionálja a fizetésképtelenséggel, illetve egyben azzal, hogy a fizetésképtelenség alól az adós utóbb már csak a fizetéssel szabadulhat. Mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy az adós a Cstv. 27. § (3) bekezdésében részletezett fizetési felszólítást megelőzően, amelynek kézhezvételével elesik a vitatás lehetőségétől, a megfelelő tartalmú számlát vagy annak hiányában a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és a teljesítési határidőt tartalmazó fizetési felhívást - és ezáltal a vele szemben támasztott követelést - megismerje [Cstv. 27. § (2) bek. a) pont, 27. § (6) bek.; 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1) bek., 6:153. §, 6:156. §; 2000. évi C. törvény (Számv. tv.) 166. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló eljárások
[1] Az elsőfokú bíróság végzésével az eljárást soron kívül megszüntette a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 27. § (6) bekezdése alapján. Határozatának indokolása szerint a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja és a 4/2013. PJE határozat alkalmazásával megállapította, a hitelező követelése szerződésen alapul, azonban számla kiállítása és önkéntes teljesítés hiányában figyelmeztetnie kellett volna az adóst a kezességéből eredő kötelezettsége fennállására, esedékességére, és arra is, hogy azt megfelelő határidőn belül teljesíteni kell. Az adósnak ekkor nyílt volna lehetősége a követelés vitatására, és csak abban az esetben küldhette volna meg a hitelező a Cstv. 27. § (3) bekezdése szerint a fizetési felszólítást, ha a fentieknek előzetesen eleget tett. Mindebből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a hitelező a felszámolás iránti kérelemhez melléklelt fizetési felszólításban tette csődjogi értelemben lejárttá a követelést, amikor az adós tudomására hozta a kezességen alapuló követelése pontos összegét és jogcímét, és megfelelő határidőt adott a teljesítésre. Az adós a 2020. december 4-én kelt és 2020. december 12-én közölt nyilatkozatával így szabályszerűen vitatta a követelést, a fizetésképtelenség megállapításának a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában írt törvényi feltételei nem álltak fenn.[2] A hitelező fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a Cstv. 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 389. §-a és Pp. 383. §-a alapján a Pp. 386. § (4) bekezdésére tekintettel, annak helyes indokaira utalással helybenhagyta. Határozatának indokolásában kifejtette, a Cstv. 27. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából a követelés nem vitatott vagy elismert minősége csak abban az esetben állapítható meg, ha az adós a Cstv. 27. § (3) bekezdésében előírt fizetési felszólítás átvételét megelőzően a követelésről és annak esedékességéről kétséget kizáró módon tudomást szerzett. Ebből következik, hogy a követelés csak abban az esetben minősíthető nem vitatottnak, ha a hitelező az írásbeli felszólításban közölt adatokat előzőleg már félreérthetetlenül és utólag igazolhatóan az adós tudomására hozta. A követelés valamennyi lényeges feltételének közlése a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:5. §-a szerint a kötelezetthez való megérkezéssel válik hatályossá.
[3] A másodfokú bíróság kiemelte: a hitelezőnek már a kérelemben elő kell adnia, hogy az adós a fizetési felszólításban meghatározott követelésről miként értesült, amelyre tekintettel a Pp. 265. § (1) bekezdésének alkalmazásával - figyelemmel a Cstv. 24. § (1) bekezdésére - az ő érdekében áll mindezek bizonyítása. Az elsőfokú bíróság a PJE értelmezésének megfelelően, a bizonyítékok helytálló mérlegelésével állapította meg, hogy a hitelező nem tudta bizonytani a tényállítását. Megjegyezte, hogy az adós törvényes képviselőjének meghallgatása a Pp. 230. § (1) bekezdésében szabályozott eljárási cselekmény, nem minősül bizonyítékként értékelhető bizonyítási eszköznek. A vitatás alapjául szolgáló tényeket azonban utólag kétséget kizáró bizonyítékkal kell alátámasztani. Az adós a követelés közlésével, illetve annak elmulasztásával kapcsolatban jogi képviselője útján egyértelműen nyilatkozott, így törvényes képviselőjének meghallgatása sem vezethetett volna eltérő érdemi döntésre.
[4] Nem fogadta el a hitelező érvelését abban a részében sem, ami a követelésről történő közlés módjának jelentőségét értintette. Kifejtette, a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában szabályozott okból a felszámolás csak abban az esetben rendelhető el, ha a hitelező ténylegesen lehetőséget biztosított az adós számára, hogy tartozását a Cstv. 27. § (2c) bekezdésében előírt tartalommal írásban vitassa. Hangsúlyozta, a hitelező az elsőfokú eljárásban nem jelölt meg ilyen bizonyítási eszközt. Mindebből az elsőfokú bíróság a jogszabályok helytálló alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a követelés előzetes közlésének hiányában a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján az adós fizetésképtelensége nem volt megállapítható.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[5] A jogerős végzés ellen a hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet anyagi jogi jogszabálysértésekre [Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pont] hivatkozással, és egyúttal a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontja és a 409. § (3) bekezdése alapján.[6] Álláspontja szerint a másodfokú bíróság határozata ellentétes 4/2013. PJE határozatban foglaltakkal. A jogegységi határozat értelmében ugyanis a Cstv. szerinti felszólítást megelőzően az adóssal közölni szükséges a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és teljesítési határidejét, ezért véleménye szerint nincs jelentősége annak, hogy az adóssal ezek a tények milyen módon voltak közölve, a lényeg csupán az, hogy az adós azokról tudomást szerezzen és a hitelező ezt bizonyítani tudja. Ezt követően ugyanis továbbra is meg kell küldeni a jogszabály által előírt, írásba foglalt fizetési felszólítást, amely lényegében ugyanolyan tartalommal rendelkezik. Az eljárt bíróságok két írásbeli fizetési felszólítást követeltek meg, annak ellenére, hogy a jogegységi határozat csupán bizonyítható közlést, illetőleg a követelés ismertté válását írja elő.
[7] A Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjára alapított kérelmében a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása körében megjelölte a Pécsi Ítélőtábla Fpkf.IV.40.070/2015/2. számú határozatát, amelynek a hitelező által kiemelt rendelkezése szerint: "ha a hitelezőnek számlát nem kell kiállítania, két felszólítást kell küldenie az adósnak akkor is, ha a teljesítési határidőt a szerződés tartalmazza. Az adós a követelést a második fizetési felszólítás kézhezvételéig vitathatja." Álláspontja szerint ez joggyakorlat túlságosan általánosító, jelentősen túlterjeszkedik a törvényi szabályozáson és a törvény célján, egyben ellentétes a 4/2013. PJE határozattal és meghaladottá is vált, ezért átfogó felülvizsgálata indokolt. Utalt a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésére a pénztartozás teljesítésének idejét illetően, a 6:153. §-ára és a 6:156. §-ára a kötelezetti és az átvételi késedelem szabályával, végül a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számv. tv.) 166. §-ára a számviteli bizonylat szabályozásával. Álláspontja szerint teljesen más megítélés alá kell essen az, amikor az adós írásba foglalt szerződésben vállalt, összegszerűségében ott pontosan megjelölt tartozását nem egyenlíti ki a szintén e szerződésben megjelölt határidő leteltéig. Ez esetben ugyanis nagy bizonyossággal kizárható, hogy az adós fizetési kötelezettsége jogcíméről, összegéről és esedékességéről nem tud, sőt számos esetben kétséget kizáróan tudomása van arról (önként teljesít is, elismeri tartozását), miáltal indokolatlan minden esetben megkövetelni a követelés előzetes esedékessé tételét írásbeli felszólítással.
A Kúria döntése és jogi indokai
[8] A Kúria elöljáróban rögzíti, a felszámolási eljárások vagyonjogi ügynek minősülnek, ezért a felülvizsgálati kérelemmel érintett eljárásra a Pp. felülvizsgálat korlátozására, illetve engedélyezésére vonatkozó szabályai irányadók (Kúria Gfv.VII.30.288/2019/2., megjelent: BH 2020.47.).[9] A Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság határozatát a másodfokú bíróság azonos jogszabályi rendelkezésekre - Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pont, (2c) bekezdés - utalással, azonos jogi indokolással hagyta helyben.
[10] A fentiekre figyelemmel a Pp. 408. § (2) bekezdése és a 409. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelem elbírálása érdekében a hitelezőnek engedélyezés iránti kérelmet kellett előterjesztenie.
[11] A Kúria a hitelező engedélyezés iránti kérelmét a Pp. 411. § (1) bekezdése alapján vizsgálta.
[12] A kérelemhez kötöttség perjogi szabályából [Pp. 2. § (2) bekezdés] következően - miként azt a felülvizsgálat engedélyezésével összefüggésben az 1/2021. (VII. 12.) PK vélemény (a továbbiakban: PK vélemény) a 6. pontjában értelmezte - a Kúria a felülvizsgálatot kizárólag a fél által megjelölt okból engedélyezheti. Erre figyelemmel a hitelező által előterjesztett felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelmet kizárólag abból a szempontból vizsgálta, hogy az abban előadottakra figyelemmel a jogszabálysértés vizsgálata a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása, valamint a Kúria közzétett határozatától eltérés miatt indokolt-e.
[13] Jelen ügyben a felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelemben előadottak alapján a Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjában és (3) bekezdésében foglalt követelmények - az alábbiak szerint - nem teljesültek.
[14] A Pp. 409. § (2) bekezdés a) pontjának második fordulata abban az esetben teszi lehetővé a felülvizsgálat engedélyezését, ha az a joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében indokolt. Erre az okra a felek akkor hivatkozhatnak, ha egy elvi kérdésben a bírói gyakorlat már kialakult és egységes ugyan, de ennek a joggyakorlatnak a követése a továbbiakban változatlan formában nem támogatható, figyelemmel például a társadalmi vagy gazdasági viszonyok megváltozására, avagy arra, hogy a jogszabályokban változás következett be, amely kétségessé teszi, hogy a meglévő iránymutatások továbbra is irányadók lehetnek.
[15] Jelen ügyben kizárt a felülvizsgálat engedélyezését a hitelező által megjelölt okból, hogy a felülvizsgálat engedélyezése alapjául felvetett jogkérdés nem volt az adott ügyre vonatkoztatható, továbbá az is, hogy a felhozott érvek nem voltak a joggyakorlat felülvizsgálatát indokolttá tévő körülményként értékelhetők.
[16] A hitelező által felhozott érvek - sem az esetleges önkéntes teljesítés, sem a tartozás elismerése - nem volt sem a társadalmi vagy gazdasági viszonyok változásaként értékelhető, sem a Ptk. megjelölt szabályai keretében olyan jogszabályváltozás, amely a kialakult joggyakorlat, közelebbről a 4/2013. PJE határozatban foglalt iránymutatás felülvizsgálatát indokolttá tehette volna. A Ptk. 6:130. §-ának jelen ügyben releváns rendelkezése ugyanis a pénztartozás teljesítésének idejét a korábban hatályban volt 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 2013. július 1-jétől - tehát a jogegységi döntés idején már - hatályos 292/A. §-ával azonos tartalommal rendezi. Nem járt érdemi változással a kötelezetti és az átvételi késedelem szabályozása sem a Ptk.-ban a régi Ptk. rendelkezéseihez képest (298. §, 302. §). Nem jelentett új szabályozási tartalmat a Számv. tv.-nek a számviteli bizonylatra vonatkozó rendelkezése sem, amely szintén hatályban volt a jogegységi döntés meghozatalakor.
[17] A Kúria rámutat: a hitelező érvelése kizárólag a követelés polgári jogi értelemben vett esedékességén és a kötelezett eszerint előálló késedelmén alapult, és ezen keresztül állította a Ptk. szabályaira is hivatkozással a jogegységi határozat meghaladottságát. A fizetésképtelenségi eljárásban azonban eltér a polgári jogi fogalomtól a csődjogi értelemben vett esedékesség - amely jogkérdésben a Kúria a 4/2013. PJE határozatban állást foglalt -; az adós fizetésképtelenségét a szerződésen alapuló lejárt tartozás ténye önmagában nem alapozza meg.
[18] Szerződésen alapuló lejárt tartozás miatt a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontjában nevesített fizetésképtelenségi ok hagyományosan a számla ellenőrzését elmulasztó - vagyis az azt nem teljesítő, de időben nem is vitató - adóst szankcionálja a fizetésképtelenséggel, illetve egyben azzal, hogy a fizetésképtelenség alól az adós utóbb már csak a fizetéssel szabadulhat. Mindehhez pedig elengedhetetlen, hogy az adós a Cstv. 27. § (3) bekezdésében részletezett fizetési felszólítást megelőzően, amelynek kézhezvételével elesik a vitatás lehetőségétől, a megfelelő tartalmú számlát - avagy annak hiányában a követelés ténybeli alapját, jogcímét, összegét és a teljesítési határidőt tartalmazó fizetési felhívást - és ezáltal a vele szemben támasztott követelést megismerje.
[19] Az engedélyezési kérelemben a fentieken túl megjelölt bírósági határozattal, a Pécsi Ítélőtábla Fpkf.IV.40.070/2015/2. számú végzésével - különösen annak figyelembe venni kért, kiemelt szövegrészével - összefüggésben a hitelező valójában nem a PJE határozat meghaladott jellege alapjául érvelt, hanem az attól eltérő bírósági gyakorlat körében, ami nem volt értelmezhető az engedélyezési eljárásban a megjelölt engedélyezési ok szerint.
[20] A hitelezőnek azon alapuló hivatkozása, hogy a másodfokú bíróság döntése ellentétes a Kúria 4/2013. PJE határozatával - mivel az csupán bizonyítható közlést, illetve ismerté válást ír elő, az ügyben eljárt bíróságok viszont két írásbeli fizetési felszólítást követeltek meg - a Kúria rögzíti: a felülvizsgálni kért jogerős végzés indokolásából ([12], [13] bekezdés)kitűnően, jelen ügyben a hitelező kérelmének tartalmi hiányossága és a hitelező bizonyítási érdekébe tartozó bizonyítás hiánya [Cstv. 24. § (1) bekezdés, Pp. 265. § (1) bekezdés] - nem pedig a fizetési felszólítást megelőzően elvárt fizetési felhívás mikénti közlése - vezetett oda, hogy nem volt megállapítható a követelés csődjogi értelemben vett lejárttá tétele az adós fizetési felszólítást megelőző értesítésével a 4/2013. PJE határozatban foglaltak szerint. A jogerős döntés tehát nem a hitelező által felvetett körülményen alapult, így ez az eltérés a felülvizsgálat engedélyezésének alapjául nem szolgálhatott.
[21] A 4/2013. PJE határozat egyébként nem foglal állást abban a kérdésben, hogy a Cstv. 27. § (3) bekezdésében írt fizetési felszólítást megelőző fizetési felhívást milyen módon kell közölni az adóssal, ennélfogva az alsóbb fokú bíróság esetleges megszorító jogértelmezése sem vezethetett volna egyben szükségszerűen a jogegységi határozattal ellentétes megállapításhoz.
[22] A Kúria a kifejtettek értelmében a joggyakorlat továbbfejlesztésének biztosítása, valamint a Kúria közzétett határozatától eltérő ítéleti rendelkezésre hivatkozással a felülvizsgálatot nem látta engedélyezhetőnek, következésképpen azt a Pp. 411. § (1) bekezdése alapján megtagadta.
(Kúria Gfv.VI.30.158/2022/2.)