adozona.hu
ÍH 2022.137
ÍH 2022.137
KERESHETŐSÉGI JOG MUNKAÜGYI PERBEN Munkaügyi perben munkajogi igény érvényesítésére van lehetőség. A munkajogi igény főszabályként feltételez egy, a felek között fennálló vagy korábban fennállott munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, hiszen egy jogviszonyból származó, egyik felet megillető jogosultság biztosítása értelemszerűen a jogviszony másik alanyát kötelezi, így nyilvánvalóan tőle követelhető. Ilyen jogviszony hiányában kifejezett jogszabályi rendelkezés lehet az, ami feljog
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által alapított, a K.-i Tankerületi Központ által fenntartott K.-i C. M. Általános Iskola tagintézményének, a H. J. Általános Iskolának a volt tanára, az alperes pedig 2019 augusztus 16-tól a tagintézmény vezetője. A felperes az alperes magatartásával, vezetői döntéseivel, valamint az alperes által vezetett intézmény működésével kapcsolatos kifogásaival a K.-i Tankerületi Központhoz, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. ...
ÍH 2022.137 KERESHETŐSÉGI JOG MUNKAÜGYI PERBEN
Munkaügyi perben munkajogi igény érvényesítésére van lehetőség. A munkajogi igény főszabályként feltételez egy, a felek között fennálló vagy korábban fennállott munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, hiszen egy jogviszonyból származó, egyik felet megillető jogosultság biztosítása értelemszerűen a jogviszony másik alanyát kötelezi, így nyilvánvalóan tőle követelhető. Ilyen jogviszony hiányában kifejezett jogszabályi rendelkezés lehet az, ami feljogosíthatja a felet az igény érvényesítésére [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 508. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 285. §].
A felperes az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által alapított, a K.-i Tankerületi Központ által fenntartott K.-i C. M. Általános Iskola tagintézményének, a H. J. Általános Iskolának a volt tanára, az alperes pedig 2019 augusztus 16-tól a tagintézmény vezetője. A felperes az alperes magatartásával, vezetői döntéseivel, valamint az alperes által vezetett intézmény működésével kapcsolatos kifogásaival a K.-i Tankerületi Központhoz, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult.A felperes az alperes tagintézmény-vezetői megbízásának visszavonása iránt keresetet terjesztett elő. Keresetét azzal indokolta, hogy az alperes az intézmény vezetéséhez szükséges szakmai tapasztalattal, hozzáértéssel nem rendelkezik, vele szemben hátrányos bánásmódot alkalmazott azért, mert megpróbált rávilágítani azokra a - a keresetlevelében részletesen előadott - dolgokra, amelyek a jogszabályokkal ellentétesen működnek az intézményben. Keresete jogalapjaként hivatkozott a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban köznevelési törvény) 68. § (1) bekezdésére, 69. § (1) bekezdés a) pontjára, 83. § (2) bekezdés e), i) pontjára, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 52. és 53. §-aira, a 306. §-ára, 342. §-aira.
Az alperes ellenkérelmében a felperes keresetének elutasítását kérte. Védekezése szerint megbízásának visszavonásáról csak a megbízási jogkör gyakorlója, a K.-i Tankerületi Központ vezetője dönthet, mivel ez az ő hatáskörébe tartozik. Az ügy érdemét illetően kifejtette, a szakmai hozzáértésével, kinevezésével kapcsolatos felperesi állítások minden alapot nélkülöznek. Előadta, a felperes panaszai alapján a Tankerületi Központ, valamint az EMMI vizsgálatot folytatott le a vezetői tevékenységével összefüggésben, és ennek során semmilyen hiányosságot nem állapítottak meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Határozatának indokolásában -utalva a köznevelési törvény 7. § (1) bekezdés b) pontjára, a 25. § (1), (2) bekezdésére, a 61. § (6) és (8) bekezdésére, 68. § (1) és (3) bekezdésére, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 2. § (1), (3) bekezdéseire, valamint 23. § (1), (5) bekezdéseire, 20. § (1) bekezdésére, valamint a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 21. §-ára - megállapította, hogy az alperes feletti munkáltatói jogkör gyakorlója a K.-i Tankerületi Központ vezetője, akinek döntési joga van az alperes vezetői megbízásának visszavonásával kapcsolatban. Kiemelte, a felperesnek nincs kereshetőségi joga az alperessel szemben, közte és az alperes között ugyanis nincs olyan közvetlen jogviszony, ami alapján a felperest megilletné az a jog, hogy azt kérje, a bíróság az alperes tagintézmény-vezetői megbízását vonja vissza.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, amelyben - hiánypótlási felhívást követően - elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását, másodlagosan annak hatályon kívül helyezését kérte. Fellebbezési érvelése szerint a köznevelési törvény 68. § (1) és (3) bekezdése alapján a K.-i Törvényszéket azért illeti meg a tagintézmény-vezetői státusz visszavonásának joga, mert e körben - az általa részletezettek alapján - a K.-i Tankerületi Központtól nem várható reális, helytálló döntés. Hangsúlyozta, panaszai kivizsgálását a K.-i Tankerületi Központtól hiába kérte, ezért úgy gondolja, hogy a munkaügyi bíróság jogkörébe tartozik az ügy kivizsgálása, és ha bizonyítást nyernek az általa felhozott "vádpontok", akkor a bíróság visszavonhatja az alperes tagintézmény-vezetői kinevezését. Fellebbezésében e körben a köznevelési törvény 69. §-át, illetve 83. §-át nevesítette.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult, annak helyes indokai alapján.
A felperes fellebbezése alaptalan.
Az elsőfokú bíróság ítélete érdemben helyes, az ítélőtábla a döntés jogi indokaival is egyetért. A fellebbezésben és a fellebbezési ellenkérelemben foglaltakra figyelemmel az alábbiakat emeli ki.
Az elsőfokú bíróság a felperes kereshetőségi jogának hiánya miatt utasította el a keresetet, ezért az ítélőtáblának a felülbírálat során elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes fellebbezésében e tárgykört érintően milyen jogszabálysértéseket jelölt meg, ezek fennállnak-e, azaz az alkalmazandó jogszabályokból az ítélőtábla vonhat-e le az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi következtetést a felperes kereshetőségi jogát illetően.
Az előbbi kérdés vizsgálatához kiindulópontul a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 508. §-a és a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 285. §-a szolgál. Az előbbi ugyanis a munkaügyi per fogalmát, az utóbbi pedig a munkajogi igény érvényesítésének lehetőségét határozza meg.
A Pp. 508. § (1) bekezdése szerint munkaügyi peren
a) a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján létesített,
b) a közalkalmazotti,
c) - törvényben foglalt kivételekkel - a szolgálati,
d) a közfoglalkoztatási,
e) a sporttörvény alapján kötött munkaszerződéses,
f) a szakképzés során kötött szakképzési munkaszerződésből eredő,
g) a nemzeti felsőoktatási törvény szerinti hallgatói munkaszerződésből eredő,
h) a szociális szövetkezettel és foglalkoztatási szövetkezettel létesített tagi munkavégzési
jogviszonyból (a továbbiakban együtt: munkaviszony) származó pert kell érteni.
A (2) bekezdés értelmében az (1) bekezdésben foglaltakon túl e fejezet alkalmazásában munkaügyi per az Mt. 285. § (1) bekezdése szerinti további munkajogi igény érvényesítésével kapcsolatos per.
Az Mt. 285. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a munkavállaló és a munkáltató a munkaviszonyból vagy az e törvényből származó, a szakszervezet, az üzemi tanács az e törvényből vagy kollektív szerződésből, vagy üzemi megállapodásból származó igényét bíróság előtt érvényesítheti.
E jogszabályi rendelkezéseket együtt értelmezve megállapítható, hogy munkaügyi perben munkajogi igény érvényesítésére van lehetőség. Bár e törvények a munkajogi igény fogalmát nem határozzák meg, az Mt. 285. § (1) bekezdésének megfogalmazásából arra a következtetésre lehet jutni, hogy az főszabályként feltételez egy, a felek között fennálló vagy korábban fennállott munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt, hiszen egy jogviszonyból származó, egyik felet megillető jogosultság biztosítása értelemszerűen a jogviszony másik alanyát kötelezi, így nyilvánvalóan tőle követelhető.
Ilyen jogviszony hiányában pedig kifejezett jogszabályi rendelkezés lehet az, ami feljogosíthatja a felet az igény érvényesítésére.
Az előbbiek miatt az elsőfokú bíróság helyesen vizsgálta, hogy a felek között állt-e fenn munkajogi jogviszony, illetve a felperes jelölt-e meg olyan jogszabályi rendelkezést, ami őt a perindításra feljogosítja.
E körben az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást akként, hogy a közalkalmazotti jogviszony nem a felperes és az alperes között áll fenn, hanem a felperes és a Tankerületi Központ, valamint az alperes és a Tankerületi Központ között. Ebből pedig helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a felek között nincs és nem is volt olyan közvetlen jogviszony, ami alapján a felperest megilletné az a jog, hogy munkaügyi perben igényt támasszon az alperes tagintézmény-vezetői megbízásának visszavonása iránt.
Az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette azt is, hogy a felperes sem tudott megjelölni a felek között anyagi jogszabályon alapuló kapcsolatot. E megállapítást pontosítva az ítélőtábla megjegyzi, hogy a felperes az elsőfokú eljárásban nem jelölt meg olyan jogszabályi rendelkezést, amely a felek közötti munkaviszony hiánya ellenére is feljogosítaná a felperest a perindításra az alperessel szemben a kereset tárgyát érintő igény érvényesítése érdekében.
A felperes alaptalanul hivatkozott fellebbezésében arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta az általa hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket. Fellebbezésében e körben a köznevelési törvény 68. § (1) és (3) bekezdését, 69. §-át, illetve 83. §-át nevesítette. Ezeknek azonban a kereshetőségi jog szempontjából nincs relevanciája, ugyanis egyrészt azok nem adnak felhatalmazást a felperesnek perindításra, másrészt pedig az arra vonatkozó szabályok, hogy mi a köznevelési intézmény vezetőjének felelőssége, illetve mik a fenntartó kötelezettségei, nem teremtenek perindításra jogot adó jogviszonyt a felek között.
Mindezekre figyelemmel tehát az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesnek nincs kereshetőségi joga az alperessel szemben, ennek hiányában pedig a kereset elutasításának volt helye.
Mindezekre tekintettel az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felperes kereshetőségi jogával kapcsolatban a tényállást kellő mértékben feltárta, azt a szükséges mértékben az ítélet indokolásában rögzítette. A felhívott jogszabályok és az azokból levont következtetések - a fenti kiegészítés mellett - helyesek voltak, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét az ítélőtábla a Pp. 383. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Mf.I.40.008/2022/8.)